Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-27 / 99. szám, hétfő

1992. ÁPRILIS 27. V ló/szói HIREK-VELEMENYEK POLGÁRMESTEREK A FELTÖLTÉS ELLEN ELNÖKVÁLASZTÁS AUSZTRIÁBAN TÖBB MINT 100 SZLOVÁKIAI ÚJSÁGÍMYNÖK? Ján Čarnogurský szlovák kor­mányfő szombaton a Szlovák Tele­vízió munkatársával közölte, hogy kézhez kapta az FBIS névsorát a po­zitívari lusztrált szlovákiai újságírók­ról. Elmondta, hogy a jegyzék több mint száz nevet tartalmaz, akik mint ügynökök működtek együtt a volt i állambiztonsági testülettel. - A szlo­vák kormány hétfői ülésén tájékoz­tatom erről a jegyzékről a kormány tagjait és megtanácskozzuk, mi le­gyen a jegyzék sorsa - tette hozzá a szlovák miniszterelnök. Az Újságírók Szlovákiai Szindiká­tusának Elnöksége mély nyugtalan­sággal és felháborodással fogadta a hírt, hogy az FBIS igazgatója a szlovák kormány elnökének meg­küldte a pozitívan lusztrált szlovákiai újságírók névsorát. A jegyzék ellent­mond az 1991/451-es számú tör­vénynek - tartalmazza ez a nyilatko­zat. Az állásfoglalás feltételezi, hogy ézt a lépést nem az alkotmányosság és a demokrácia megőrzése, hanem különböző politikai erők manipulá­ciói váltották ki. „Tekintettel arra, hogy a névsor csupán az Újságírók Szlovákiai Szindikátusának tagjaira vonatkozik, kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy valójában a szer­vezet ellen irányuló támadásról van szó." - hangsúlyozza a szindikátus nyilatkozata. 35 ÉVES AZ AED (Munkatársunktól) - Szombaton dél­után a prágai Magyar Kulturális Központ­ban került sor az Ady Endre Diákkör jelenlegi és volt tagjainak jubileumi talál­kozójára, melyet a diákkör megalapításá­nak 35. évfordulója alkalmából a kulturális központ, az Ady Endre Diákkör, a Csema­dok komáromi alapszervezete és a Cseh­és Morvaországi Magyarok Szövetsége szervezett. A prágai magyar egyetemi hallgatókat és főiskolásokat tömörítő diákkör jelené­nek és közelmúltjának történéseivel Tari Gábor, "Badin Ádám és Berta Miklós, a diákkör jelenlegi illetve volt elnökei is­mertették meg a jelenlévőket. A manap­ság már történelminek számító múlt fel­idézésében Bauer Győző, a Csemadok elnöke, Mihályi Molnár László, a Coe­xistentia parlamenti klubjának elnöke, Duka Zólyomi Árpád, az Együttélés alel­nöke és Csémy Tamás, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének elnöke is részt vett. A találkozón, melyet a Stubendek István vezényelte komáro­mi Concordia vegyes kar hangversenye követett, jelen volt Gindeléné Bencskó Klára, a kulturális központ igazgatónője is. A jelenlegi és hajdani diákkör-tagok közvetlen hangulatú beszélgetése este a Fakó parasztzenekar közreműködésé­vel a Slunečnice nevű étteremben folyta­tódott. A jubileumi találkozóhoz szerve­sen kötődött az a szentmise is, melyet tegnap délelőtt a jeuzsiták által a 17. és 18. században építtetett kisoldali Szent Miklós-templomban magyar nyelven, a Concordia vegyes kar közreműködésé­vel celebráltak. -kajó­Ä KÉK RÓZSA HÁZASSÁGA (Munkatársunktól) - Az IBM napjaink­ra fogalommá vált a számítástechnika világában és minden bizonnyal ezért is választotta jelképévé a fajtanemesítés egyik csúcsteljesítményének számító kék rózsát. Nos, ez a világcég idáig meglehe­tősen tartózkodóan viselkedett a kelet­európai piaccal szemben. A jég a múlt héten tört meg, amikor is a bécsi kiren­deltségük gyors egymásutánban több együttműködési szerződést írt alá a svájci PROCOMP vállalatnak ebben a régióban működő érdekeltségeivel. Elsőként április 22-én Budapesten született meg egy együttműködési szerződés, a Műszer­technikával, amely az ottani piac 60 szá­zalékát ellenőrzi. Pénteken azután a szo­molányi kastélyban ünnepélyes keretek közt a szlovákiai kirendeltséggel is szer­ződést kötöttek. Petér Švec, a PRO­COMP pozsonyi igazgatója az ebből az alkalomból tartott sajtóértekezleten el­mondta, hogy a két cég közti együttműkö­dés nem újkeletű, de csak mostantól fognak közösen fellépni a hazai piacon. Ez lehetővé teszi a két vállalat előnyeinek egyesítését, aminek gyümölcseit elsősor­ban a megrendelők fogják élvezni. -tl­(Folytatás az 1. oldalról) Felhívta a figyelmet arra is, hogy a vízlépcső befejezése esetén a mai főmeder nem tartható fenn és a ter­mészet érdekében az odajuttatott vízmennyiséget az újonnan kialakí­tott meanderekben kell vezetni. Franz Meister, a Természetvédelmi Világalap (VVF) munkatársa pedig reményét fejezte ki, hogy a szerző­dés felbontása előtt még egy kétol­dalú találkozóra sor kerül. Az oszt­rák környezetvédők ugyanis a jelen­legi csehszlovák kormányt nyitott­nak ítélik, de tartanak attól, hogy a választások után megerősödő na­cionalista vonal miatt később lehe­tetlenné válik a kérdés demokratikus rendezése. A konferencián felszólalt Duray Miklós, a Szövetségi Gyűlés képviselője is. Szerinte a bősi vízlép­Reméljük nem. Legalábbis ma még nem. Ámbár a hét végén joggal gondol­hattunk erre a lehetőségre is. Nemcsak az ún. Szlovák Felszabadító Hadsereg újabb, még inkább hátborzongatóbb felhí­vása kapcsán, hanem Victor Ruffynak, az Európa Tanács svájci képviselőjének pénteken František Mikloškóhoz, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökéhez küldött üzenete miatt. A faxon leadott francia nyelvű levél egyebek között figyel­mezteti a parlament elnökét: ,,Meglepe­téssel vettem az információt, hogy a leg­közelebbi hétfőre önöknél a szlovák naci­onalista erők államcsínyt készítenek elő". A Národná obroda napilap pénteken nyomozott az ügyben, a hétfői puccsról azonban érdemlegeset nem tudott mon­dani. Annál is inkább, mert pénteken a késő esti órákban az illetékes szervek már elérhetetlenek voltak. Vasárnap lapunknak a Szlovák Bel­eső elsősorban politikai beruházás, a hajózás, energetika es árvízvéde­lem csak alibista megközelítése a kérdésnek. Véleménye szerint ért­hető, hogy a jelenlegi helyzetben a magyar kormány a szerződés fel­bontását fontolgatja és harmadik fél politikai, illetve gazdasági nyomásá­nak kell a racionális gondolkodás felé szorítani a csehszlovák kor­mányt. Zsebök Lajos, a magyar Országgyűlés tagja szerint a szerző­dés felbontása nem tragédia, hiszen azt napjainkban már az egyik fél sem tartja be. A közös gondolkodás lehetősége viszont tovább él, s en­nek része lenné a nemzetközi szakértői bizottság tevékenysége is. A konferencia végén a jelenlévő mintegy 120 polgármester egy állás­foglalást hagyott jóvá. -tl­ügyminisztérium ügyeletes tisztje felhatal­mazás hiányában nem akart nyilatkozni, annyit viszont elmondott, hogy a hét vé­gén rendkívüli esemény nem történt, semmilyen belügyi alakulatot nem kellett mozgósítani és semmilyen jelzés nern utal arra, hogy ma Szlovákiát nacionalista államcsíny rázná meg. Trencsénben, a Keleti Katonai Körzet parancsnokságá­nak ügyeletes tisztje sem volt hajlandó nevét felfedni. Azt viszont tagadta, hogy a katonai körzet vezérkara rendkívüli in­tézkedéseket foganatosított volna. Sze­rinte a legkisebb jel sem mutat belpolitikai fordulatra. Az ún. Szlovák Felszabadító Hadsereg tevékenységéről sincs tudo­másuk. Ma tehát még államcsínyről nem röp­pent világgá szenzációs hír. A szélsősé­ges nacionalizmus veszélye viszont meg­maradt és továbbra is kísért. . Ausztriában tegnap elnökválasztást tartottak, s a több mint 5,6 millió osztrák szavazópolgár négy jelölt közül választ­hatott. Kurt Waldheim legesélyesebb utódja a 53 éveS Rudolf Streicher, aki a szocáldemokraták (SPÖ) színeiben in­dult a vokscsatában. Legnagyobb riválisa az 59 éves konzervatív néppárti (ÖVP) Thomas Klestil. A Haider vezette Oszt­rák Szabadságpárt Heide Schmidtet, az FPÖ parlamenti képviselőjét a zöldek (GA) pedig Robert Jungkot, a csaknem 80 éves ismert pacifistát jelöltette. Giulio Andreotti, az olasz kor­mány elnökének pénteki lemondása után szombaton este televíziós be­szédében Francesco Cossiga ál­lamfő is bejelentette, hogy távozik tisztségéből. A 64 éves Cossiga mandátuma eredetileg július 3-án járt volna le. Az elnök azzal indokolta lépését, hogy távozásával akarja elősegíteni az alkotmányos válság megoldását. Beszédében élesen bírálta a tehe­Bár a szövetségi kormány a múlt hót csütörtökén jóváhagyta a Cseh­szlovákia és Magyarország közötti szerződés szövegét a Lidové noviny információi szerint a szerződést csak azután lehet majd aláírni, ha létrejön a bősi vízlépcső kérdésével foglalkozó háromoldalú szakértői bt 1 zottság. Olyan gyorsan viszont való­színűleg nem sikerül felállítani a szlovák kormány számára is elfo­gadható szakbizottságot, hogy a je­lenleg kormányzó csehszlovák kabi­net még aláírhassa a szerződést Magyarországgal. , ,,A szlovákiai energetikai rend­szer számára fontos a bősi vízlép­cső befejezése, ám az osztrák kor­A legutóbbi közvélemény-kutatások nem sok esélyt adtak arra, hogy valame­lyik jelöltnek már az első fordulóban sike­rül megszereznie a szükséges abszolút többséget. Az előrejelzések beigazolód­tak. A bécsi tévé esti hírmagazinjában közzétett előzetes végeredmények sze­rint Streicher a voksok 40,8 százalékát mondhatja magáénak. A második helyen Klestil végzett 37,1 százalékkal, Schmidt és Jungk a szavazatok 16,4, illetve 5,7 százalékát kapta. Mivel egyik jelölt sem szerzett abszolút többséget, május 24-én újabb fordulót tartanak. tetlen parlamentet és az olasz alvilá­got, amely „arrogánsan a hatalomra kíván törni". Cossiga továbbá fel­szólított az új kormány megalakítá­sára. Ám a törvényhozásnak először új államfőt kell választania, s ez a procedúra több hétig, sőt hónapig is eltarthat. Az olasz alkotmány értelmében Giovanni Spadolini, a szenátus el­nöke vette át az államfői teendőket. mány semmilyen felelősséget nem vállal a hitelnyújtásért" - mondotta pénteki sajtóértekezletén Hannes Androsch, az Androsch Internatio­nal Management Consulting (AIMC) társaság elnöke azzal a szerződés­sel összefüggésben, amelyet az AIMC írt alá a Vízgazdálkodási Épi­tővállalattal. Androsch számít a Vi­lágbank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank részvételére, de nem zárja ki egyes osztrák intézmé­nyek részvételét sem. KABUL ÖSSZECSAPTAK A MUDZSAHIDEK Afganisztán fővárosában, Kabulban tegnap heves harcok robbantak ki Ah­med Sah Maszud új védelmi miniszter mudZsahidjei és a Gulbuddin Hekmatjar vezette fundamentalista fegyveresek kö­zött. A mudzsahidek még szombaton bevo­nultak Kabulba, s az új „iszlám kormány" a tévében beolvasott nyilatkozatában kö­zölte, hogy Maszudot nevezte ki védelmi miniszterré. Szemtanúk szerint tegnap a legheve­sebb harcok az elnöki palota környékén folytak, az épületet Maszud katonái kerí­tették hatalmukba. Zűrzavaros a helyzet, tegnapig nem lehetett tudni, hogy ki indí­totta el a támadást. Az új védelmi minisz­ter köré egyesült felkelő egységek állító­lag arra törekednek, hogy kiszorítsák Ka­bulból a fundamentalista mudzsahideket. Butrosz Ghali ENSZ-főtitkár, aki teg­nap Pakisztánból Teheránba utazott a legújabb eseményekre reagálva az azonnali tűzszünetre, az általános am­nesztia meghirdetésére és az emberi jo­gok tiszteletben tartására szólitott lel. Közben a pakisztáni Sevarban a felkelők vezetői várják az utasítást, hogy mikor indulhatnak Afganisztánba. Az 50-tagú tanácsnak a felkelők közötti megállapo­dás szerint kellene Kabulba utazniuk, hogy ott Nadzsibullah kormányának bu­kása után átvegyék a hatalmat. ÉRDEMES SZÉPNEK LENNI Szombaton este aki akarta, tévékészülékén végignéz­hette az országos szépségkirálynő-választást. Biztos, hogy jó üzlet - a rendezőknek és a résztvevőknek egyaránt. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy a cseh, a morva és a szlovák országrész valóban legszebb 12 leányzóját láttuk az osztályon felüli karlsbadi Pupp Szálló lépcsőjén le és fel sétálgatni. Mert van nálunk a hozzájuk hasonló csinos és vonzó lányokból bőven, nyilván nekik kisebb az önbizalmuk, így be sem neveztek. Hiába, aki mer, az nyer. És nem is keveset. Mint most is, mindegyikük egy tíznapos görögországi utat. Sót, néhányan ráadásul Spanyolor­szágba is ellátogathatnak, meg Málta szigetére és még ki tudja, hová. A szépségkirálynő Pavlína Baburková szülő­városába, Nový Borba már Vadonat új nyugati kocsiján térhetett vissza. Mindezt a lányok azért kapták, amiért tulajdonképpen nem is nagyon tehetnek - a szépségükért, mert másról nem nagyon kellett tanúbizonyságot tenniök, hacsak nem számítjuk a mozgáskultúra bizonyítását. Mi­közben a 12 szépség néhányszor be- és kivonult a pro­dukciónak megfelelően riszálva a riszálnivalót, arra gon­doltam, hogy a fekete-fehér televíziótulajdonosok semmit sem veszítettek,, mert a lányok öltözete valóban fekete és fehér volt. Lehet, hogy szándékosan, azért, hogy mind­egyiküknek egyforma legyen az esélye, ám az összkép így nagyon is fádra sikerült. Sőt a két műsorvezető szereplése is. Szó, ami szó, nem nagyon élveztem a látványos shaw­nak beharangozott eseményt, azt viszont láttam, hogy Marián Čalfa kormányfő széleseket mosolygott, jól mula­tott, meg hogy Jirí Dienstbier külügyminiszter elismerően tapsolt. Hiába az ő korukban levő férfiak már értenek a női szépség megítéléséhez. (ozo) A DUNA MENTI RÉGIÓK POLGÁRMESTEREINEK ALLASFOGLALASA A környezet és a természet, illetve az emberiség létfeltételeinek védelme minden társadalom elsőrendű kötelessége és a politikai hatalom alapvető feladata. A Duna menti régiók lakossága megalapozott figyelemmel kíséri életadó folyója, ivóvize, létfeltételei és gyönyörű tája sorsának alakulását. Az itt élő lakosság megkérdezése nélkül Bős körzetében óriási vizmű épül, ami ellen ők az utóbbi időszakban már többször is tiltákoztak, de véleményüket a döntések meghozatala során nem vették figyelembe. Létfeltételeinek és a Duna menti táj természeti értékeinek a jövő generáció számára történő megvédése érdekében a mai konferencián közösen követeljük, hogy: 1. a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság kormánya azonnal állítsa le a C­variánssal, illetve az átmeneti műszaki megoldással összefüggő építési munkála­tokat; 2. a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság, a Szlovák Köztársaság és a Magyar Köztársaság kormányai tegyék végre lehetővé az érintett Duna-szakasz rehabilitációjára, a több évtizede elhanyagolt árvízvédelem megoldására és a mai Duna mederben folyó hajózás biztosítására irányuló közös szakmai vizsgálatok megkezdését r­3. a folyóval kapcsolatos tervek előkészítése során elsődlegességet élvezzenek a természeti értékek-­4. folyamatosan és objektív módon informáljanak bennünket a Dunával kapcso­latos kutatásokról, és a jövőt illető tervekről. Ennek birtokában képesek leszünk a régiónk jövőjét illető alapvető döntés meghozatalára,­5. hogy országaink parlamentjei szintén e jogos követeléseink valóra váltása érdekében munkálkodjanak; 6. amennyiben nem veszik figyelembe a fenti követeléseinket, a helyi önkor­mányzatok képviselői követelik, hogy a kérdésről tartsanak helyi népszavazást. A Duna menti régiók problémáinak közös megoldása érdekében előkészítő bizottság alakult, amely a regionális együttműködés további elmélyítésén munkál­kodik NACIONALISTA FORDULAT FENYEGET? RABLÓTÁMADÁS KABULI NAGYKÖVETSÉGÜNK ELLEN Zdenko Pírek szövetségi külügyminisztér-helyettes tegnap Prágában Shamsudin Hakannak, Afganisztán csehszlovákiai nagykövetének hazánk éles tiltakozását fejezte ki a kabuli csehszlovák nagykövetség elleni április 25-ról 26-ra virradó éjszaka történt rablótámadás miatt. Zdenko Pírek nyomatékosan követelte Csehszlovákia kabuli nagykövetsége biztonságának garantálását, és a rablótámadás okozta károk teljes megtérítését. A nagykövetség munkatársai közül senki sem sérült meg. Alvaro de Soto, az ENSZ-főtitkár titkárságának vezetője ígéretet tett, hogy a támadásról azonnal tájékoztatja Butrosz Ghalit, az ENSZ főtitkárát, aki útban van Iszlámábádból Tehe­ránba. RÖVIDEN Ján Chryzostom Korec érsek teg­nap Pozsony-Vajnoryban II. János Pál pápa két évvel ezelőtt tett szlo­vákiai látogatásának színhelyén ün­nepi megemlékező istentiszteletet celebrált. A mintegy ezer hívő előtt megtartott istentiszteletet Ján Korec a hit, a kölcsönös szeretet és egyet­értés jelképének nevezte. Két francia sportrepülőgép szenve­dett balesetet a lengyel-csehszlovák ha­táron. Utasaik', 4 francia állampolgár - két pilóta és két újságíró - életüket vesztet­ték. A vizsgálat megállapította, hogy a re­pülőgépek - Fehéroroszországba vittek segélyszállítmányt - a rossz időjárási vi­szonyok miatt eltévedtek és a Jizerské hory csúcsainak ütköztek. LEMONDOTT AZ OLASZ ÁLLAMFŐ B0S AZ AKADALYA A CSEHSZLOVÁK-MAGYAR SZERZŐDÉSNEK?

Next

/
Oldalképek
Tartalom