Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-10 / 59. szám, kedd

5 ÁLLÁSPONTOK ÚJ szól 1992. MÁRCIUS 10. ZOLTÁN, ELNÉZÉST! Kedves Sidó Zoli! ELCSAVART SZÁNDÉK Nyilvánosan kérek Tőled elnézést egy olyan közügyben, amelyhez nélkülem Neked semmi közöd nem lett volna. Igaz, amikor segítségedet kértem, még magam sem tudtam néhány olyan dologról, amelyek kapcsán - áttételesen - Téged is megvádolnak. Miről van szó? A Szabad Újságról és a vele kapcsolatos írásról, amelyet Bodnár Gyula tett közzé az Új Szóban Nem történi semmi cím alatt március 7-én, s amelyben kérdezi munkatársunktól, Vojtek Katalintól, „m/ért a Fábry Alapot vettétek igénybe a leitámadáshoz? És közvetve-közvetlenül a gazdáját, a Csemadokot? Mégha kulturális lap lennétekI (...)... nemcsak politizáló, hanem - mint köztudott - politikai mozgalomnak is elkötelezett lapként. Miért kellett ebbe a letagadhatatlanul politikai vegyületbe a Fábry Alapot belekeverni? És újfent a Csemadokot? A kultúrát!" Tehát erről van szó. Meg arról, hogy a „köztudott" elkötelezettségünkről az Új Szó egy nappal korábbi számából szereztem tudomást, ahol is A politikai érdekek kizárásával című írásban Szigeti László azt nyilatkozza Bodnár Gyulának... „ nyilatkozatokból is köztudott, hogy ez a magyar nyelvű gazdasági és érdekvédelmi napilap az Együttélés Politikai Mozgalom támogatásával működik". Zolikám! Az igaz, hogy utcai pletyka szintjén korábban én is hallottam ilyet, de hát annyi mindent mondanak az emberek. (Az persze már más, ha ezt egy bizottság elnöke mondja!) Úgy gondoltam - minthogy én ludom, hogy az EPM egy fillérrel sem támogatott bennünket, írásban - tehát nyilatkozatban - a kulturális minisztériumban is csupán a Szlovákiai Földművesek Szövetségének elnöke -, kár erre időt fecsérelni akkor, amikor az utolsó szalmaszálba próbálunk kapaszkodni. Hiszen Te tudod, hogy azért nem fordultunk a Simonyi Alapítványhoz, illetve a Márai Alapítványhoz, mert azok „pártelkötelezettek". (Persze, lehet, hogy róluk is csak mondják.) Azt is tudod, hogy nem „szerelmi házasságot" kínáltam Neked, hanem arra az egy hónapra, amíg létrehozzuk saját alapítványunkat, egy százalék kezelési költséget ajánlottam lel a Fábry Alap javára az esetleg befolyó összegből. Ezt írásba is foglaltuk. Nem akartalak belekeverni, Zoltán, semmibe, hidd el nekem! Csak amikor a megkeresés napján megtudtam, hogyan döntött a miniszter úr bizottsága az előző hét péntek délutánján, lépéskényszerhelyzetbe kerültem. Hiszen arról a napilapról van szó, amelyet 44 szövetkezet és állami gazdaság hozott létre hogy napi szintű gazdasági és érdekvédelmi jellegű információ jusson el azokhoz, akiket a törvény nem ismerete - legyen az akár gazdaságira, akár nemzeti kisebbségre vonatkozó - hátrányos helyzetbe hozhat. Mi csupán ezt a célt próbáltuk szolgálni, alapítóink ezt támogatták is, amíg tudták. Már nem tudják. De legalább a Jó Gazda kapott volna valamit, ha már az MPP hetilapja, a Nap, vagy a még meg sem jelent irodalmi havilap kapott. De arról még csak nem is tárgyaltak. Pedig, úgy érzem, arra igazán szüksége van a gazdálkodó magyar embernek. Mert nemcsak a Szabad Újság került rossz helyzetbe, hanem a Jó Gazda is. Kérem, a napilapot legfeljebb szüneteltetjük, de ha az áprilisi tanácsokat májusban vagy júniusban juttatjuk el a kertészkedőknek, állattenyésztőknek, méhészeknek stb., az nagyon nem lesz jó. Zoltán! Biztosítalak arról, hogy csak politikamentes, törvényszerű eljárásokat fogadunk el. Hiszen egy-egy lap veszteségessége - kivéve az Új Szót, amely nyereséges - úgy sem politikai vagy szemléleti hovatartozásától függ. Arról is biztosíthatlak, bárki kérte volna, kérné gazdasági kimutatásainkat, megmutattam volna neki, hogy rossz és alaptalan információk ne keverjenek Téged sem bajba. Remélem, Zoltán, elhiszed: Nem akartam semmi rosszat sem Neked, sem a Fábry Alapnak, s még kevésbé nem a Csemadoknak. Tisztelettel és barátsággal: NESZMÉRI SÁNDOR Úgy látszik, mindig kell valami, kellenek valakik, akiket számos gondunk okán - szidni és kárhoztatni lehet. Most éppen a „képviselő urak" válnak célponttá. Kár, nagy kár, hogy a parlamenti tudósítások a magyarságunk egészét érintő kérdésekben nem lehetnek részletesebbek, hogy nem adhatnak nagyobb betekintést, rálátást a jogalkotás munkájába. Az esetek nagy részében választóink a végeredményt kapják kézhez: ki hogy szavazott. Igen, ez már az összeadás, amely elfeledteti, elfeledheti az egyes döntések előtörténetét - olykor kínos, ám jellemző egyezkedéseket, ha úgy tetszik, parlamenti alkukat. Úgy gondolom, hogy a politikai út ismeretében, melyet a képviselői szándék megtesz a célbaérésig, teljesebb lenne a kép. Az MKDM-Együttélés parlamenti csoportja elhatározta, hogy az önrendelkezés elvére alapozva készít tervezetet a Köztársaságban élő magyar nemzeti kisebbség alkotmányjogi helyzetének megoldására. Tehát az önigazgatás elve. Ezt a tervezetet a szlovák kormány alkotmánytervezete utolsó fejezeteként bocsátották nyilvános vitára. Azóta képviselőcsoportunk az önigazgatás elvének érvényesítése alapján igyekszik politizálni. Ezt tettük az 1992-es költségvetés parlamenti vitájában is. Új helyzetet kívántunk teremteni, hogy a nemzetiségi közművelődésre, szellemi életünk támogatására szánt pénzösszeg nem elrejtve, hanem függvényként, nem adományként, hanem önálló költségvetési tételként jelenjen meg. A nemzetiségi költségvetés önigazgatási elvét kívántuk ezzel érvényesíteni. A megbeszélések, egyeztetések, alkudozások kis brosúrát tennének ki. Ezek végeredménye az elkülönített 140 millió korona. Képviselői csákányozás volt ez a költségvetés dzsungelében. A sokféle állomás legfontosabbika az SZK miniszterelnökével folytatott megbeszélés voll, amikor is elmondtuk, amenynyiben nem hajlandó jogos igényeinket respektálni, ellene szavazunk a költségvetés elfogadásának. Annak ellenére, hogy az Együttélés és MKDM parlamenti csoportjának nevében terjesztettem elő igényjavaslatunkat, nemzetiségi létünk egészét kereteztük be; nemzetiségi sajtó, színházak, társulások..., minden, aminek szellemiségünk alakulása szempontjából szerepe van. Ellentételét kívántuk érvényesíteni a kizárólagosságnak, a pártoskodásnak, az előjogoknak és az elharapózódott sokféle rivalitásnak. Nemzetiségben, szellemi életünk egészében gondolkodni - ezl kívántuk prezentálni. Tettünk így azért, mert nagyon jól emlékszünk az elmúlt esztendő pénztelenségére, s az anyagi hiányok okozta létküzdelemre, a nincstelenség megalázó, lepusztító helyzeteire. Tettük ezt azért is, mert tudjuk, hogy az állam támogatása nélkül nemzetiségi, szellemi intézményeink nagy része a lenni, nem lenni kérdésével kell, hogy szembenézzen. Meghökkenésemre, a folytatás nem ezt a gondolatot vitte tovább, a folytatás elcsavarta ezt a szándékot: 1) A kulturális minisztériumban megcsúszott a 140 millió korona. 2) A kulturális miniszter bizottságokat hozott létre (sajtó és könyvkiadás), e testületeknek kell javaslatot tenniük a parlament által jóváhagyott pénz elosztására. Kérdésem - ki javasolta a bizottságok összetételét? Parlamenti csoportunk úgy vélte és értelmezi a helyzetet, hogy az önigazgatás elve és mechanizmusa érvényesül a pénz elosztásában. Azaz, felelős, érdekelt politikai, társadalmi és kulturális teš-' tületek tesznek javaslatot emberekre. A javasló bizottságok összetétele nem ezt bizonyítja. Ismét létrejött az egyparti folyó. Az egy kapura játszunk. Más politikai hitűek többsége és kisebbsége. Egyértelmű véleményem: ezt nem lehet folytatni. Újságjaink, folyóirataink az elmúlt évben megfogyatkoztak, lepusztultak. Ennek vonzatában nem tudom elfogadni a napilapok és hetilapok külön rangolását. Nem tudom elfogadni a két napilap rivalizálás alapján történő megítélését. A Nap, független közéleti hetilap, kap juttatást. A Keleti Napló, amely független társadalmi és kulturális lapként jegyzi magát - nem! Az ellenén/: regionális lap Tavaly az FMK vezető személyiségei ezzel az érvvel húzták ki a támogatandó lapok jegyzékéből a Keleti Naplót. Most egy bizottság teszi ugyanezt. Pedig országos lap igényével indult, csak már második éve zsebből szerkesztik, nincs rá pénz, hogy megkapaszkodjon. A Kalligram még nem létezik, de már juttatást kap. Szigeti László előre gondolkodik; erre szüksége lesz a „történelmi reflexiókból táplálkozó irodalomnak". Hiányolom, de így nem kérek új irodalmi lapot. S a Szabad Újság. „Az Együttélés Politikai Mozgalom támogatásával működik". Tudniillik: a) a pártlapok ideje lejárt, b) az Együttélésnek egyszerűen nincs pénze, hogy lapot tartson; c) a Szabad Újság azért nem kaphat pénzt, mert tizenegymilliós a vesztesége? Ejnye, ejnye! Tudniillik: nagyon kilóg a lóláb. És a regionális lapok? Én nem látok felesleges lapot nemzetiségi vidékünkön. Legfeljebb keveset. Ebben a helyzetben nem lehet úgy igazságot tenni, hogy a túlélések érdekében valamit vegetálásra, illetve pusztulásra ítélek. Mai helyzetünkben részrehajlással nem lehet recepteket írni. Az a gondolkodás, amely ezt nem érti, érzi, az nem alkalmas arra, hogy milliók osztását javasolja igy vagy úgy. Politikai mozgalmaink a szövetséget keresik, koalíciót; ami a pénz elosztása körül zajlik, az már csírájában rombolja ezt a más szemléletet. DOBOS LÁSZLÓ LETEZIK-E NEMZETISEGI MUZEUMÜGY? Először örömet és megelégedést, majd annál nagyobb csalódást, sőt hovatovább a koncon való marakodás látszatát keltő torzsalkodásokat váltott ki a szlovákiai nemzetiségi és etnikai kultúrák támogatására jóváhagyott 140 millió korona. Tény, tájékozatlanul , szakmai hozzáértés, az igények tisztességes fölmérése nélkül osztatott szét a pénz. A mi esetünkben arról van szó, hogy az összegből, igyekezvén minden kulturális intézménynek juttatni, kétmillió Koronát szántak a svidniki múzeum, másfelet pedig a komáromi múzeum nemzetiségi kutatásaira. Mindkét intézmény - a tavaly jóváhagyott új, a kulturális miniszter által aláírt és szentesített - működési szabályzata alapján nemzetiségi (ukrán és ruszin, illetve magyar) kutatásokra szakosodott, a jogállásukat tekintve is teljesen azonos intézmények, azzal a különbséggel, hogy a svidniki több évtizedes múltra tekint vissza, míg a komáromi országos hatáskörrel csak tavaly októbertől, egy akkor alakult Szlovákiai Magyar Nemzetiségi Osztály révén indította ezt a tevékenységét (amiről annak idején az Új Szó olvasói is tájékozódhattak). Annak ellenére tehát, hogy a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség létszáma jóval meghaladja az ukránokét és ruszinokét, a kisebb összegű támogatás elfogadható lett volna, hiszen az indulás meggyorsításához elegendő. Csakhogy... Közben váratlan fordulat történt. Kiderült ugyanis, hogy ez a másfél millió korona szerves része annak.a hárommilliónak, melyet a komáromi Duna Menti Múzeum (a többi szlovákiai múzeummal együtt) a tavalyi összeghez hasonlóan idei költségvetésként megkapott. Magyarán, ez azt jelenti, hogy a többi szlovákiai múzeum automatikusan megkapta a tavalyi költségvetésének megfelelő összeget, ugyanakkor a komáromi annak csak a felét, minthogy a másik felét állítólag a 140 milliós alapból szánták a nemzetiségi osztály tevékenységére... Tudjuk: rendkívül drágák a nyomdaköltségek, viszont kell a magyar újság, fclyóirat, könyv. Nem csoda hát, ha kevésnek tűnik az oda előirányzott összeg. Felvetődik a kérdés, hogyan és honnan lehetne azt kiegészíteni. Szigeti László, a szlovák kulturális miniszter nemzetiségi és etnikai sajtóval foglalkozó tanácsadó testületének választott elnöke az Új Szó 1992. március 6-/számában úgy nyilatkozott, hogy a sajtó javára „a galériáknak és könyvtáraknak szánt összeg azonnal átcsoportosítható, ugyanis tudtommal nem létezik egyetlen nemzetiségi vagy etnikai múzeum sem. Még leginkább a svidniki honismereti múzeum közelíti meg ezt a kategóriát". Ebből tehát azt kell értenem, hogy elveszik még azt is, amit lényegében nem is adtak, s a többi múzeummal szemben a komáromi csak a tavalyi költségvetésének a felét kapja majd, hiszen az az adomány, másfél millió azonnal átcsoportosítható. Nem hinném, hogy hosszadalmasabban kellene itt ecsetelnem, miért van szükség egy magyar muzeológiai intézményre, akár „csak" egy osztály vagy részleg formájában is. A múzeum mindenütt a világon egy adott, kisebb-nagyobb közösség kultúrájának épp olyan szerves része, mint a színház, a sajtó vagy a könyvkiadás. Ezért harcolunk évtizedek óta - s amikor végre megszületőben van a megoldás, akkor könynyedén és nagyvonalúan lesöpörnék az asztalról? Az a tény, hogy az alig fél esztendő alatt nem sokat hallalhatott magáról az újonnan létrehozott múzeumi osztály, hiszen - bárki beláthatja! - az elmúlt rövid időszak és még a továbbiak is az alapozáshoz, a kapcsolatok és a belső szerkezet kialakításához kellenek. De azért nem volt eredmények nélküli az elmúlt néhány hónap sem, amint arról különben már az Új Szóban beszámoltunk. Ahhoz, hogy a már megkezdett tevékenységet eredményesen folytatni lehessen, hogy újabbakkal lehessen gyarapítani, természetesen további pénzre van szükség. Ezt a sajtó képviselői is beláthatják... Mindamellett, tudtommal a mai napig Kalligram című folyóirat nem létezik, mégis kapott csaknem háromnegyed millió koronát (nagyon helyes, hiszen egyébként el sem tudnának indulni!). Egy olyan muzeológiai intézmény, mint a komáromi Duna Menti Múzeum Szlovákiai Magyar Nemzetiségi Osztálya, vajon miért ne kaphatna a már megkezdett tevékenység fölgyorsítására, megerősítésére abból az összegből, amelyet a szlovákiai nemzetiségek és etnikumok kultúrájának a támogatására szántak? Próbáljunk meg már úgy osztozkodni, hogy közben ne a másikat akarjuk víz alá nyomni... LISZKA JÓZSEF, a Duna Menti Múzeum Szlovákiai Magyar Nemzetiségi Osztályának vezetője HOGYAN VEZESSÜK FÉLRE AZ OLVASÓT, AVAGY MIKÉNT JÁR BE A „MAGYAR EMBER" A KISKAPUN A KONCÉRT Sajnálom az olyan újságírót, aki tájékozatlan, mégis tájékoztatni szeretne. Vagy talán nem is szeretne, csak (pártérdekektől vezetve) nemzeti húrok pengetésivei igyekszik befeketíteni néhány embert, akik felülemelkedve a pártérdekeken, elvi sikon próbálnak tenni egyet s mást valamennyiünket érintő kérdésben. Akik „némi koncért hajlandók a piszkos munkát elvégezni", amely piszkos munka „egy más hang kiirtására" irányul. Mindössze ennyit állit rólunk N. Gyurkovits Póza a'Szabad Újság március 7-i számában megjelent cikkében, nevezetesen a kulturális miniszter által kinevezett tanácsadói testület tagjairól, akiknek a szlovák parlament által megszavazott, a nemzetiségi sajtó idei dotálására szánt összeg elosztására kellett javaslatot tenniük. A „falkán belüli" társaság tagjai, mint ismeretes: Barak László, Hizsnyai Zoltán, Lacza Tihamér, Szigeti László, e sorok írója, valamint a ruszin-ukrán és a roma sajtó képviselői. Anélkül, hogy bármit is előrebocsátanék, mint szabad és független újságíró, szememet le nem sütögető és megfélemlítésre nem igazán fogékony, a más hang kiirtására sosem törekedő, a régi rendszerben sokat nyelt és félreállított figura, szabadjon néhány (pusztán tárgyilagos) tényre felhívnom a figyelmet: 1. Szigeti László, a tanácsadói testület magyar, ukrán, roma és szlovák tagjai által megválasztott elnöke nem „efemkás". Somogyi Szilárd (a DH-Press igazgatója, FMK) nem tagja a tanácsadói testületnek. A többi (a neveink után tett, ki tudja, mire vonatkozó kérdőjelekkel együtt) érvényes. 2. Az N. Gyurkovits Róza által közzétett tavalyi dotációs táblázatból hiányoznak a gyermeklapok, azok más forrásból kaptak támogatást. Az idén ezeket is a közős alapba sorolta a kulturális tárca. 3. A bizottságban (eléggé el nem Ítélhető módon) eleve konszenzus alakult ki, hogy a minisztérium által javasolt huszonöt milliós támogatásba a nemzetiségi lapok ne férjenek bele, mert eleve elfogadnánk egy elfogadhatatlan játékszabályt. A nemzetiségi lapok által kért 69 és fél milliós összegből kiindulva igyekeztünk a szükséges minimumot megállapítani, amely több mint harmincötmilliót tesz ki. 4. A bizottság tagjai (pártállásra való tekintet nélkül) megegyeztek abban, hogy prioritást élveznek a gyermeklapok és a hitelekből élő, a veszélyhelyzetben levő hetilapok. 5. Megegyeztünk továbbá abban, hogy a két magyar napilap támogatását egy második fordulóban javasoljuk tárgyalni, mivel az általuk benyújtott igények (Szabad Újság - 11 207000; Új Szó - 7 073220) megfojtanák a többi lapot. 6. A két napilap támogatásának ügyét azért bátorkodtunk külön kezelni, mert súlyuknál fogva a tárca nem söpörheti őket a szőnyeg alá. A két napilap által kért összeg súlya lehetővé teszi, hogy (az SZNT törvényével ellentétesen) a magyarországi szlovák kisebbségnek szánt húszmilliós összeget visszakövetelhessük, s az a törvény betűje szerint a szlovákiai kisebbségi sajtó dotálására legyen fordítható. Csak a kedélyek megnyugtatására: március 6-án Szigeti László, a tanácsadó testület elnöke meghallgatást kért František Mikloškótól, a szlovák parlament elnökétől, aki egyetértett azzal, hogy a magyarországi szlovákoknak szánt húszmilliót a törvény értelmében megfelelően a száznegyven milliós csomagba vissza kell tenni. Szigeti László még ugyanaznap e kérdésben megállapodott a két illetékes kulturális miniszterhelyettessel. 7. A regionális sajtó kérdése nem került le a napirendről, annak dotálását újra javasolni fogjuk. 8. A Kalligram című új irodalmi folyóiratnak megszavazott hétszázezer korona nem fedezi a kiadó költségeit, viszont égetően szükség van egy új irodalmi lapra, az Irodalmi Szemle körül kialakult áldatlan helyzet ismeretében. 9. A Jó Gazda által kért támogatást azért nem javasoltuk, meri ez a folyóirat enyhén nyereséges, ezért is igyekszik szabadulni a Szabad Újság kötelékéből. 10. A kulturális minisztérium által asztalra tett huszonöt milliós ajánlat hallatán könnyebb lett volna felállni, s kiballagni a teremből, hagyni a „piszkos munkát" másra. A tanácsadói testület első, közel hat órán keresztül tartó ülésén egyetlen alkalommal sem hangzott el egyetlen politikai párt vagy mozgalom neve sem, a testület igyekezett a szlovákiai magyar lapokat (s a kényszerűségből velük egy asztalra kerülő más nemzetiségek lapjait) összességükben látni, szem előtt tartva a túlélés lehetőségét. Az egyes képviselőink által kezdeményezett „gyorssegélyezési" akció a törvényes keretek megkerülése, a régi „kiskapus" módszerek gyakorlása, amely további manipulációk árnyékát vetíti előre. Aki manipulál, az manipulálható. Az ilyen magánakciók csak a négy évtizedes, kisebbségi könyörgés gyakorlatát éltetik tovább, s elütnek bennünket attól az esélytől, hogy jogos igényeinknek elvi síkon, a törvény keretein belül, a törvény kötelező érvényre jutásával szerezzünk igényt. A két-két milliós, napilapjainknak szerzendó gyorssegély ráadásul sokkal nagyobb, jogos támogatástól fosztaná meg napilapjainkat, s gyakorlatilag nem old meg semmit - azon túl, hogy néhány magyar képviselőnk babérokat szerez, holott azokat a babérokat a törvény betartásának felügyeletével szerezhették volna meg. Érthetetlen, hogy az utolsó pillanatban váltak agilissá.. Végezetül: a kulturális minisztérium a bizottság tagjainak semmilyen „koncot" nem juttat, részvételünk teljesen ingyenes, csupán erkölcsi megbélyegzésre számíthatunk. Ha valaki irigyli, szívesen átadjuk neki. Remélem, „piszkos munkánk" eredményeképpen a Szabad Újság is megkapja az ót megillető ez évi támogatást, s lecsillapodnak a fölöslegesen leikorbácsolt kedélyek. KÖVESDI KÁROLY