Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-06 / 31. szám, csütörtök
KULTUR A NÚJSZÓM A FEKETE IS SZÍN... AZ IFJÚ SZÍVEK ÜJ MŰSORÁRÓL 5 BÁCSKÁBÓL EURÓPÁBA Komenský szakértőként szerzett világhímevet Ján Kvačala, aki a bácskai szlovákság fellegvárában, a mai Petrovecen látta meg 130 évvel ezelőtt a napvilágot. A Komenský egyénisége és életmüve iránti vonzalmat néptanító apjától örökölte, csakúgy, mint a nemzete melletti kiállást. Kivételes bizonyságot szolgáltatott erről egy nem mindennapi áldozat vállalása. Amikor 1892-ben a Johann Amos Comenius; Sein leben und Seine Schriften című müve széles körű elismerést szerzett számára, s az Amerikai Egyesült Államok művelődésügyi államtitkára meghívta Chicagóba, felkínálva az alig harmincéves tudósnak a pedagógiai világkongresszus alelnöki tisztét, ö az otthonmaradást választotta. Nem akart ugyanis hiányozni a magyarországi evangélikusok zsinatjáról, ahol fel kívánt lépni a szlovák hívőkkel szembeni sérelmes döntések ellen. Három országban élte le életét. Az Osztrák-Magyar Monarchiában 1893-ig volt a pozsonyi evangélikus líceum filológia és filozófia tanára. Ezután az Oroszországhoz tartozó Tartuban adott elő németül és oroszul is, majd 1920-tól 1934-ben bekövetkezett haláláig a Csehszlovák Köztársaságban élt és alkotott. A dualista Magyarországon eltöltött évek sajátos ellentmondásait tükrözi, hogy diákként nevét a nemzetéhez ragaszkodó magatartása miatt az újságok is közzétették, aminek nyomán tanárrá avatása veszélybe került. Ugyanakkor bensőséges baráti kapcsolatot tudott teremteni a pesti egyetemi könyvtár igazgatójával. A németen kívül magyarul is publikált a Századokban és a Budapesti Szemlében Itt jelent meg Comenius és Rákócziak című tanulmánya. S tudósként és öntudatos szlovákként a közép-európai érzékenységek minő - ma sem ritka - fintorát kellett megélnie! Szlovák részről támadás érte, hogy németül megjelent müveinek szerzőjeként eleinte-magyar írásmóddal, Kvacsalának tüntette fel a nevét. Bejárta szinte az egész Európát. Eljutott a vatikáni levéltárba is. írt nemcsak szlovákul, csehül, németül, magyarul, hanem oroszul, lengyelül, latinul és franciául is. Tartuban megtanult észtül. Kvačala tudományos pályája alighanem felvet egy, ma még úgy mond szentségtörésnek számító kérdést. Munkásságának nemzetközi dimenziói - tehetségén és roppant szorgalmán kívül - nem vallanak-e egy korabeli európai nyitottságról is. Vajon a dualista Magyarország nem volt-e közelebb Európához, mint a több mint 70 éves közép-európai kisállamiság bármikor is?! (kiss) Amikor öt évvel ezelőtt a Szőttes bemutatta Nyugtalan ének című műsorát, az alkotás felemás fogadtatásban részesült. A világ más tájain már elfogadott szemlélet teljesen új volt a szlovákiai magyar néptáncmozgalomban. Sokan idegenkedve nézték Varga Ervin próbálkozását és azt az új nyelvet, amelyen nézőihez szólt. A Nyugtalan ének abban az időben született, amikor az autentikus folklór színpadra állításáért is meg kellett küzdeni. Ekkor az ifjú Szívekbe n még komoly harc folyt egy felfogásért, egy fiatal tánckarért, mely végre minden hivatásos háttér nélkül az autentikus népi kultúrát tűzte zászlajára. Varga Ervin első táncszínházi próbálkozása olyan együttesben született, amelyre mint az eredeti tánc- és zenei kultúra hordozójára tekintettünk. Azóta változott a helyzet. Az autentikus előadásmód művelői többször bizonyították eme előadásmód létjogosultságát. Hazai színpadainkon kiderült, hogy az eredeti néptánc is „megél önmagából", minden stilisztikai vagy formanyelvi beavatkozás nélkül. A nyolcvanas években törvényszerűen az autentikus előadásmód felé orientálódott az amatőr néptáncmozgalom és annak két vezető együttese az Ifjú Szivek és a Szőttes. Nemrég ez utóbbi bemutatóját méltatva írtam le. hogy Richtarčík Mihálynak sikerült elhitetnie: szemlélete helyes, mert az általa komponált, eredeti néptáncot bemutató műsor színpadi produkcióként is megállta a helyét. Eközben Varga Ervin, már az Ifjú Szívekben, újabb próbálkozással lepte meg a hazai közönséget A Nyugtalan éneket folytatva, sőt kiegészítve azt, megszületett a Feketében, fehérben című műsor. Nemrég még azt gondoltam, hogy egy, nyelvében majd korszerűbb, talán progresszívebb műsort nézhetek meg. Nem így történt. A Feketében, fehérben - néhány mozzanatot kivéve - autentikus néptánc volt, mégpedig olyan formában, amely itthon még eléggé szokatlan. Érdekes volt a reprodukált zenére, nagyrészt zenei feldolgozásokra épült összeállítás. Az alkotók - Varga Ervin, Mészáros Gábor és Hégti Dušan - egyike sem változtatta meg a rendelkezésére álló anyagot, egyszerűen olyan formában vitte színpadra, hogy az érthetően és olvashatóan szólt a laikus nézőhöz is. Emberi kapcsolataink, létezésünk, sikereink és bukásaink, örömeink és bánataink nehezen fogalmazhatók meg. Majdnem lehetetlen definiálni azt a bonyolult kapcsolatrendszert, amelyben és amelyet élünk. Mégis sokszor törjük a fejünket azon, miként rendszerezhetnénk tapasztalatainkat, milyen fogalmak határozhatják meg mozdulatainkat, cselekedeteinket így fogalmazódik meg a vágy, a hűség, a szeretet, a gátlás, a törekvés, a siker, a barátság, az ellenségeskedés. És áll mindezek fölött a szerelem, a férfi és nő valamennyi művészeti alkotásban megjelenő kapcsolata. Minden leegyszerűsítés, minden verbális megfogalmazás „fekete-fehérben" láttatja velünk a világot. A fekete és a fehér ugyancsak szín. Minden jó vagy rossz élmény, de elsősorban a szerelem mint olyan feketében és fehérben jelenik meg az Ifjú Szívek műsorában. Ennek ellenére nagyon is színesen, árnyaltan mégis egyértelműen fogalmaz a három alkotó. A műsor újabb része, a fölhasznált anyagot tekintve, visszalépésnek tekinthető. Mégsem tekintem annak. A gyökerekhez visszanyúlva ugyanis olvasható, érthető műsor született. A Nyugtalan ének, mely öt éve fut hazai színpadainkon, nyelvében merészebb, de messze nem olyan átgondolt és pontos színpadi mű, mint az első részben látható Feketében, fehérben. Az öt évvel ezelőtti és az idei bemutatót lényegében ugyanaz a tánckar vitte színpadra. Az előző műsorhoz képest, végre felnőtt, érett táncosokat láthattunk a színpadon. Ennek egyik legszebb bizonyítéka, hogy a korábbi bemutatókon kiemelkedő Fekete Ilona szólótáncoshoz felnőttek a női tánckar tagjai. Évek óta figyelemmel kísérem a férfi tánckar munkáját és örömmel állapítottam meg, hogy ezúttal nem kamaszokat, hanem férfiakat láttam a színpadon. A tánckar, minden ellenkező híresztelés ellenére, megtanulta az autentikus néptáncot, munkájához tartozik a videóról való tanulás, autentikus előadókkal, hagyományőrzőkkel való találkozás. Az idei bemutatót megtekintve kellett rájönnöm: ez a táncegyüttes nem azért próbálkozik táncszínházzal, mert az eredeti anyagból nem élne meg. Ennek a tánckarnak mondanivalója van, annak szellemében, amit 1983-ban az István, a király kapcsán Novák Ferenc nyilatkozott: ,,A rockzene kéznyújtása a néptáncnak. Olyan fiatalokkal láttatta meg ezt a kultúrát, akik másutt nem nézték volna meg". Ne tekintsünk hát idegenkedve azokra az alkotókra, akik nem félnek kilépni az eredeti anyag által adott keretekből, akik kísérleteznek és akik vállalják azt, amit néhány évtizeddel ezelőtt a dzsessz-zenészek és a moderndance követői, új műfajt teremtve munkájukkal. LOVÁSZ ATTILA 1992. FEBRUÁR 6. TÁVKAPCSOLÓ JÓNÁS KÖZÖTTÜNK JÁR? Babits Mihály Jónás könyve a magyar elbeszélőköltészetnek olyan remeke, amely az ember evilági létezésének egyik alapvető kérdését - az Isten és az ember viszonyát - feszegeti. Már maga az Ótestamentum egyik legrövidebb könyvében, amely alapul szolgált Babitsnak a mű megírásához, olvashatjuk, hogy Jónás, először menekül az Isten által reá kirótt. prófétaság felelőssége elől, s mig végre elfogadja a küldetést, kínok és szenvedések közepette tisztul meg a ce'hal gyomrában. A tapasztalatlanabb olvasókat , meglepi, hogy a Biblia könyvei között ál ember részéről Isten felé az egyik legerőteljesebb szembeszegülésről éppen ebben olvashatunk. Aligha véletlen, hogy a vallásról e század elején a modern vallásbölcselet jegyében gondolkodó Babits ezt az epizódot választotta egyik alapvető műve megírásának kiindulópontjául. Az első világháború és a polgári forradalom bolsevikivé torzulása, majd az ezt követő fehérterror olyan hatással voltak Babits Mihályra, hogy később szinte kikényszeritették belőle a nagy összegző verseket (Húsvét előtt, Petőfi koszorúi, Esős nyár, Ősz és Tavasz között, Balázsolás). Ennek a humanista és költői önmeghatározásnak volt a kikristályosodása a Jónás könyve, amely világos és egyértelmű kiállás az alkotói életút erkölcsisége mellett és a fenekedő fasizmus ellen. Bár műfaja szerint elbeszélő költeményről van szó, tehát a történéseknek igen jelentős a cselekményessége, mégsem egészen kézenfekvő a mű tévéváltozatának az elkészítése. Persze, ami az irodalmi müvet olvasva nem kézenfekvő, az rögtön azzá válhat, ha látjuk a tévéfilmet. Márpedig a Jónás könyve esetében ez következett be. A Jónást alakító Téri Sándor nemcsak kiválóan játszik, de az ehhez szervesen kapcsolódó versmondásban is jeleskedik. Igaz, hogy Balogh Zsolt rendező, aki a forgatókönyvet is írta, kénytelen volt beiktatni egy női szereplőt is, aki az elbeszélő költemény képekben megfogalmazhatatlan történéseit és költői kommentárjait elmondta. Bár Venczel Vera kitűnő versmondása jól funkcionált a filmben, a figura jelenléte a Jónással történő dolgok közepében sokszor erőltetettnek tűnt. Igaz, tekinthetnénk ezt rendezői következetességnek is, hiszen az Urat is egy férfi alakjában személyesítette meg. Dicséretesen szépek voltak a Jónás könyve kulcsjelenetei: a tengeri vihar, a hajótörés és Jónás a cethal gyomrában. Ez utóbbit egy szűk sziklabarlang idézte, ahol Jónásnak nemcsak önmagáról, hanem az emberiség állapotáról is látomásai voltak. A bibliai tájaktól a modern városokig érő helyszínek sora volt hivatott jelezni az emberi kultúra - benne az erkölcs az erkölcstelenség - folytonosságait. Megrendítő jelenetek sorát formálta meg Balogh Zsolt rendező és Csukás Sándor operatőr a Ninivét jelképező mai nagyvárosok utcáin, terein. Az, ahogyan a gyanútlan járókelők New Yorkban megalázzák, és egy nő a huszadik század ragacsos italával - a coca-colával - leönti a Jónást játszó színészt, az ókori ruhás embert, modern Ninivéket mutatott meg nekünk. Ugyanakkor ezek a bűnös Ninivék - New York, Amszterdam, Peking, Berlin, Moszkva, Párizs, Róma és Budapest - helyenként utikönyvszerűek és politikai közhelyek is voltak. Kár, hogy a tévéfilmből kimaradt a Jónás imája című vers, amely ugyan nem része az elbeszélő költeménynek, de szervesen beilleszthető lett volna az egészbe. Ennek ellenére tetszett a film sugárzása előtt egy nappal látott, ugyanebben a stílusban és képiségben megfogalmazott vers, amely három tudósnak a műről folytatott beszélgetése kapcsán hangzott el. A magyar és a világlíra e gyöngyszeme ebben a képekké alakított változatában is lenyűgözően modern és friss szellemiségű. A mű igazságai, az Isten és az ember közötti kapcsolat örök kérdései felkavarják a tévé előtt ülőket. Fontos volt, hogy ismét halljuk és végigmondjuk a babitsi sorokat: mert vétkesek közt cinkos aki néma. / Atyjafiáért számot ad a testvér: / nincs mód nem menni ahová te küldtél." Nem tudom, mennyire elhanyagolható apróság, hogy a Harmadik rész utolsó előtti szakaszának végén Téri Sándor ,,a korcs fajt s gonosz nemzedéket" helyett ,,a gonosz fajt és korcs nemzedéket" mondott. DUSZA ISTVÁN Feketében, fehérben - felülnézetből fotó: Gyökeres György / :tyenkor, télen, szívesen húzódom be a sarokba, no, nem szunyókálni, mert az álmosság inkább nyugtalanít. Fényre vágyom. S ha kintről kevés szivárog be az ablakon át, asztali lámpám kapcsolójához nyúlok. Jobbra tőlem, válaszfalként, a könyvespolc nyújtózkodik. Tekintetein Kosztolányinál áll meg. Szellemes esszéit újra meg újra elolvasom, most is a Nyelv és lélek című kötetét emelem le az állványról. Mielőtt felnyitnám, restellkedve nézem az elnyűtt borítólapot. Ám mögötte a nyílttekintetű költő mosolyog rám biztatóan, majd továbblapozva, egyre inkább lekötnek szavai. A Kis Mezzofantik at olvasom, ki tudja hányodszor már. Ma és itt Dél-Szlovákiában sokkal időszerűbb, mint valaha: „Kis Mezzofantikat mutogatnak nekem boldog szülők - írja. - Az egyik fiúcska magyarul köszön, németül imádkozik, az asztalnál angolul cseveg, a másik a magyaron kívül a franciát és olaszt is töri. Szomorúan bámulom a kis nyelvtehetségeket. Egyetlen nyelven se tudnak, de kettőn gagyognak, három-négyen hebegnek. A kísérlet, az hiszem, veszedelmes." Ó, dehogy is akarja Kosztolányi Dezső lebeszélni a szülőket, hogy idegen nyelvekre taníttassák a gyermekeiket, sőt, Goethére hivatkozva mondja, „aki nem ismer idegen nyelveket, az az anyanyelvét sem ismeri", viszont jól látja a dolgok fonákját is, és sietve hozzáteszi: „De aki már az anyanyelvét sem ismeri, az ember sem lehet", mert „Nemzetközi ember nincsen... Ha valaki hottentottának akarja nevelni gyermekét, az nevelje hottentottának. De nem kapkodhat jobbra és balra, mert akkor fiából még hottentotta sem lesz". Az idegen nyelvet „nyílt értelmünkkel" kell megtanulnunk a „tökéletesen ismert anyanyelvünk alapján". Tanulságképpen ide másolhatnám a vaskos kötetnek akár a felét, de vajon okulna-e belőle, akinek legnagyobb szüksége lenne rá? Aki pici gyermekét szlovák óvodába adja, mondván, hadd tanulja meg a nyelvet korán, hiszen otthon anyanyelvén beszél. Igaz, az anyanyelvén. De hogyan? Sajnos, nálunk az iskolai értékelés nem méri fel, hogy a tanuló, korához mérten, milyen százalékarányban bírja anyanyelvét, azaz menynyire gazdag a szókincse. Persze, más témakörben sincs az iskolának ilyen áttekintése, viszont tapasztalatból tudjuk, amelyik gyermek az anya„HA MAS NYELVEN..." nyelvét, illetve a „tanítási nyelvet" nem bírja, annak kínszenvedés a tanulás. Legjobban azok a szülők tudják ezt, akik rossz tanácsadókra hallgatva, kísérleteztek, s egyik gyermeküket szlovák, a másikat magyar tanítási nyelvű iskolába adták, otthon pedig egymás közt csak magyarul beszéltek. Ha tudnák azok a szülők, akik túl korán kényszerítik gyermekeiket az idegen nyelven való tanulásra, s nem akkor, amikor a fejlett értelem arra már képes, hogy a gyermekek lelki világában mekkora rombolást végeznek, bizonyára elrettennének a puszta szándéktól is. Sajnos, nincs pszichológiai kultúránk, így hát bizonyítani is nehéz, csupán egyetlen dologgal érvelhetünk, a kéréssel. Mi, gyakorló pedagógusok, sok mindent tudunk tapasztalatból, s nem a saját érdekünkben kérjük a szülőket, hiszen kevesen vagyunk, ritka kivételek, akiket egyhamar nem fenyeget a munkanélküliség veszélye. Mi a gyermekek érdekében szólunk - minő paradoxon! - a szülőknek, hogy ne ártsanak nekik. Ne feledjék, nemcsak azzal vétenek, ha megfosztják őket az anyanyelven könnyebben megszerezhető tudástól, a szavak és fogalmak tömegétől, hanem a kedvezőtlen ráhatás lelki zavarokat, személyiségbeli sérüléseket is okozhat. Tévedés ne essék, korántsem vagyunk ellenségei a szlovák iskolának, csakhogy az a szlovák anyanyelvű gyermekek nevelésére-oktatására van berendezkedve. Abban az esetben, ha a gyermek pici korától kezdve a családon belül két nyelven nevelkedik, hiszen nem kevés a vegyes házasság, valóban gondot okozhat az iskola megválasztása. Am ahol az anyanyelvi ráhatás egyféle, ott igazán nincs mit gondolkodni. Már az az idő is elmúlt, amikor az érvényesülés lehetőségével ámították a szülőket, hiszen megváltoztak a társadalmi körülmények, s jobban boldogulni azok fognak majd, akik többet tudnak, jobban rugalmasabban gondolkoznak. Ez utóbbi sem elhanyagolandó, mert amíg idegen nyelven a szavak megértésével és emlékezetbe vésésével bajlódik a gyermek, anyanyelvén a gondolkodási képessége jobban fejleszthető. Azt is megfigyelheti ki-ki önmagán, bármilyen jól tud egy idegen nyelvet, anyanyelvén könnyebben és kifinomultabban szól. Y T Kosztolányi segítségével kezdtem, H/? hadd fejezzem is be vele a mondaniM.U valómat. „Általában azt tapasztalom - írja -, hogy a kellemes dolgokat anyanyelvemen tudom inkább közölni, de a kellemetlen dolgok - ... - könnyebben mennek más nyelven." Neki elhihetjük. Több idegen nyelven írt, beszélt és gondolkodott - kitűnően! CSICSAY ALAJOS
