Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-06 / 31. szám, csütörtök

1992. FEBRUÁR 6. HAZAI KÖRKÉP FÖLDÜGYBEN A 40. PARAGRAFUS VALÓBAN ÉRVÉNYES Lapunk január 23-i számában „Ősök öröme - utódok sóhaja" cím­mel azon jogerősen befejezett ha­gyatéki ügyek újratárgyalási lehető­ségével foglalkoztunk, amelyekben a földtulajdont az akkor érvényes törvény értelmében csak egy örökös vette át. Figyelmeztettük az érdekel­teket, hogy az új hagyatéki tárgyalás lefolytatására - amelynek célja az örökrészek(földek) egyenlő és igaz­ságos arányban való felosztása - most február 19-éig a közjegyző­ségen okvetlenül adják be igényü­ket. Ugyanerre hívja fel olvasóink figyelmét Bartakovics István, az SZNT képviselője lapunk február 4-i számában „Mégiscsak érvényes a 40. paragrafus" című írásában. Kinek van igaza? - teszi fel leve­lében a kérdést Juliana Bofanská negyedi olvasónk, és mellékeli a Ga­lántai Járási Közjegyzőségre 1991. szeptember 5-én beadott, a földtu­lajdon újraelosztására vonatkozó igényét, valamint a közjegyzőség .1991. december 6-án keltezett elu­tasító válaszát, miszerint ügyével forduljon a kerületi bírósághoz. „Már február 4-e van és félek, hogy lejár a határidő, megint föld nélkül maradok. Nyugdíjat nem ka­pok, 64 éves vagyok, a föld nagy­apámé volt, nagyon kellene. Mit te­gyek?" - kérdezi. Negyedi olvasónknak, és min­denkinek, aki a földhagyaték új­raelosztásában érdekelt, azt vála­szoljuk, hogy ilyen jellegű igényét február 19-éig okvetlenül adja be. Az illetékes járási közjegyzőség az ide vonatkozó minisztériumi rendelet értelmében az igényt kö­teles átvenni és iktatni. Annak ellenére, hogy a kérdéses köz­jegyzőség .elutasító válaszában említett jogi probléma fennáll. En­nek megoldása azonban az illeté­kes elméleti szakemberek felada­ta, s emiatt az örökösök igénye nem csorbul. A 330/1991-es tör­vény 40. paragrafusa valóban ér­vényes. (egri) UNIREHA-FIT '92 NEMCSAK EGÉSZSÉGKÁROSULTAKNAK (Munkatársunktól) - Március 11-e és 15-e között a trencséni kiállítási területen megrendezik a testi fogya­tékosok segédeszközeinek kiállí­tását. - Az elmúlt évben Brünnben és Olomoucban már szerveztek hason­ló rendezvényt, Szlovákiában vi­szont ez lesz az első - mondotta dr. Jozef Hančulák, az egyik lelkes szervező. - Talán ezzel a bemutató­val sikerül felhívnunk az illetékesek figyelmét arra, hogy társadalmunk­ban romlott az egészségkárosultak helyzete. A 2400 négyzetméternyi kiállítási területen neves külföldi és hazai gyártók termékeit sorakoztatják fel, olyan cikkeket, amelyek az egész­ségkárosultak mindennapi életét könnyítik, vagy a rehabilitációjukat segítik elő. A kondicionáló közpon­tok korszerű felszereléseivel is meg­ismerkedhetnek az érdeklődők. A kiállításon a szakemberek taná­csokat is adnak a különböző eszkö­zök használatával, a rokkantak szá­mára épülő lakásokkal kapcsolat­ban. Több előadás is elhangzik, ezek az egészségesek és a betegek számára egyaránt hasznosak lesz­nek, de az egészségügyi dolgozók is bővíthetik ismereteiket. A rendezvény szerves részét ké­pezik a jótékony célú hangverse­nyek, amelyek bevételét az egész­ségkárosultak megsegítésére for dítják. D. T. EGY ELMARADT INTERPELLÁCIÓ ROSSZUL ÉRTELMEZIK A KÁRPÓTLÁSI TÖRVÉNYT Az Uj Szó hasábjain több ízben foglalkoztak a Szovjetunióba elhur­coltak kárpótlásával. Legutóbb ja­nuár 9-én a Miért késik a kárpótlás című cikkben, amelyből idéznék egy részt: „Először utána kell nézni, ho­gyan hangzott a törvény tárgyalása során benyújtott, erre vonatkozó módosító javaslat, amelyet képvise­lő társunk azzal indokolt, hogy nem zárható ki a jóvátételből a délvidéki lakosság". Az említett, meg nem nevezett képviselőtárs én lennék. A törvényjavaslat tárgyalása so­rán felhívtam a figyelmet arra, hogy hibát követnénk el, ha nem kárpótol­nánk azokat, akik nem tértek vissza, akik elpusztultak az úton, vagy a lá­gerben. Ugyanis az eredeti szöveg így szólt: „(kárpótlást az kap)... akit elhurcoltak a Szovjetunióba a Szlo­vák Köztársaság mai területéről, aki a CSSZSZK állampolgára és terüle­tén van az állandó lakhelye". Ebből világosan kitűnik, hogy aki ott halt meg, annak nincs itt tartós lakhelye, az nem állampolgára a CSSZSZK­nak, még ha erről a területről is hurcolták el. Azért módosítást javasoltam, egy b) pont beiktatását, ami el lett fogad­va és így szól: ,,b) a mai Szlovák Köztársaság területéről származik és itt élnek utódai". Az eredeti meg­határozás pedig a) bekezdéssel lett megjelölve. Előterjesztésem során az a) és b) bekezdéseket „vagy" szóval kötöttem össze. Mivelhogy értelemszerűen két csoportról van szó, a szavazásra benyújtott szö­vegben elhagytam a vagy szót. Egyesek most tévesen magyaráz­zák a szöveget, a kettőből egy cso­portot csinálnak. Ez nem logikus. Értelemszerűen a kettő [a), b)j két különálló csoport. És ha ez így van a holtak, így kell hogy legyen azon élők esetében is, akiket nem a mai Szlovákia területéről hurcoltak el, s akik szintén a b) csoportba tar­toznak! Ezt akartam elmondani interpellá­ciómban az SZNT 21. ülésén. Inter­pellációkra azonban nem került sor. A következő ülésig nem várok, sze­mélyesen viszem el az igazság­ügyminiszter úrnak az imént ismer­tetett állásfoglalásomat. Tehát az elfogadott javaslatom alapján kárpótlás jár szerintem azoknak is, akiket nem a mai Szlo­vákia területéről hurcoltak el, a hadi­foglyok kivételével, akikre vonatko­zóan egy új kezdeményezést kell elindítani. Ha anyagi kárpótlást nem is kapnak, de legalább annyit el kell érnünk, hogy megtudjuk, hol vannak elhantolva, köztük az én apám is. HAMERLIK RUDOLF, az SZNT képviselője Teret adunk Hamerlik képviselő sorainak, hiszen a felvetett probléma érinti azokat, akik 1945-48 között a szovjet belügyi szervek önkényének áldozatai lettek. Amikor a kárpótlásról szóló törvényt elfogadta a parla­ment, mi is hírül adtuk, hogy az eredeti javaslatot képviselői indítványra kiegészítették, méghozzá olyan értelemben, hogy bővült a kárpótlásra jogosultak köre. Időközben a törvény a törvénytárban is megjelent. Fontos, a jogosultságot meghatározó paragrafusa azonban - talán az eredetileg javasolt vagy kötöszö elhagyása miatt is - kétféleképpen értelmezhető. Egyrészt úgy, ahogyan azt az indítványozó javasolta, vagyis a kárpótlás azokat is megilleti, akiket nem a mai Szlovákia területéről hurcoltak el. Ugyanakkor a minisztérium illetékesei nem azonosulnak ezzel a magyarázattal, szerintük csakis azok a polgári személyek kaphatnak jóvátételt, akik egyebek között annak a feltételnek is eleget tesznek, hogy annak idején a mai Szlovákia területéről kerültek munkatáborokba. A kérdés nyitott, a több mint fél éve elfogadott törvény érvényesítése még várat magára. A vele kapcsolatban felme­rülő kételyeket és a problémák megoldását továbbra is figyelemmel kísérjük. A szerkesztőség MÁSOK ÍRTÁK MARCIUSBAN KEZDŐDIK BIĽAK PERE Több mint ezer oldalas Vasil Bi­l'ak, a CSKP KB volt titkára, Leopold Lér és Jaromir Žák volt pénzügymi­niszterek perének anyaga. A vádat Vladimír Nechanický dolgozta ki és a legfőbb ügyészség a közelmúltban adta át Prága első városkerületi bí­róságának. Még 1990 májusában indították el a bűnvádi eljárást a közéleti tiszt­séggel való visszaélés miatt. A vád szerint Vasil Bil'akot 1959-1988 kö­zött, tehát abban az időszakban, amikor a CSKP KB titkára volt, fele­lősség terhelte a központi bizottság gazdálkodásáért és külpolitikájáért Ebben az időben a központi bizott­ság nevében 10 millió 200 ezer dollárt vásárolt. Csehszlovákiának ezáltal 203 703 500 korona kárt okozott. A pénzt rendszeres időkö­zökben, egyszer évente Moszkvába, az SZKP Központi Bizottságának juttatták el, ahol Borisz Ponomarjov titkár osztálya vette át a küldeményt, mint a nemzetközi munkás és kom­munista mozgalom alapjának aján­dékát. Vasil Biľak, V. Macko és M. Štefaňák, a KB akkori osztályveze­tői, valamint Gustáv Husák, Ľubomír Štrougal és más tanúk vallomásai­ból kikövetkeztethető, hogyan ment végbe az egész. Az évi, mintegy félmillió dollár „ajándékozásáról" a munkás- és kommunista pártok titkárainak 1969 évi tanácskozásán döntöttek. Először 13 millió 540 ezer korona értékű dollárt küldtek el. Va­sil Bil'ak felkérte Gustáv Husákot, a Központi Bizottság első titkárát, küldjön levelet a pénzügyminiszter­nek (Rudolf Rohlíčeknek, majd a ké­sőbbiekben Leopold Lérnek, és Ja­romir Žáknak), a miniszter utasította az állami bank igazgatóját, és ezek­után a bankban megjelent a köz­ponti bizottság futára. Megjegyez­zük, hogy az összeget 100 dolláro­soknál kisebb címletekben kérték. Rendszerint két bőröndnyi bank­jegyet kapott a futár, aki a külde­ményt vámvizsgálat és adó nélkül az SZKP Központi Bizottságára juttatta. A volt titkár az ilyen „kivitellel" to­vábbi 61 millió 072 500 korona kárt okozott. A tizenhét küldemény közül csak egy esetben találták meg az amerikai dollárok átvételét igazoló bizonylatot. A legutóbbi küldemény, 13 millió 200 ezer korona, 1988-ban jutott el Moszkvába, de Moszkva már nem fogadta el a dollárokat. Csak egyetlen egy esetben sürget­ték a pénzt, egyébként a szállítmá­nyok rendszeresen megérkeztek. Vladimír Nechanický szerint Vasil Bil'ak megsértette a gazdasági kap­csolatok, a devizagazdálkodás sza­bályait és visszaélt beosztásával. Rudolf Rohlíček bűncselekménye már elévült, de Leopold Lért és Jaro­mir Žákot, aki egyébént a Beruházá­si Bank tanácsosa, súlyos törvény­sértésekkel vádolják. A vádlottak az akkoriban érvé­nyes törvényekre hivatkoztak, de Vladimir Nechanický szerint ezeket is megsértették. Ebben a kérdésben nincs egyetértés a legfőbb ügyész­ség és a szövetségi pénzügymi­nisztérium között. A minisztérium ál­láspontja: érvényes törvények sze­rint jártak el, és az átutalásokhoz általános vámengedélyeket kaptak. Megjegyezzük, ezt az álláspontot tavaly az a jogász dolgozta ki, aki éveken keresztül legalizálta az emlí­tett dollárkivitelt. Tavalyi nyugdíjaz­tatásáig szaktudását állítólag sen­kiével sem tudták pótolni A legfőbb ügyészség illetékese szerint a bíróság márciusban kezdi tárgyalását. (Národná obroda) POPULISTA KÖZOKTATÁSI TUNÓDÉS Soha ne legyen égetőbb gondja a szlovákiai magyarságnak annál a gondnál, amely mostanában abból következik, hogy számos déli községben szeptember elsejére szűknek bizonyul az első osztályo­sok tanterme. Mintha az idén minden szülő Jan Amos Komenský műveit forgatta volna, mielőtt hatéves csemetéjét elvitte a tanító úrhoz beíratni. Mint tudjuk, a népek tanítója mondotta ki először, hogy az iskolai emberformálás, tudásszerzés anyanyelven a leghatékonyabb. Lehet, hogy sok faluban majd 30-40 nebuló szorong egy tanterem­ben, ez azonban (hogy régi kifejezéssel éljek) valóban a fejlődésből eredő zavar. Pontosabban: a demokrácia rügyezéséből, az emberek bátrabbá válásából, a megropogtatott hátgerincek kiegyenesedésé­ből következő zavar. Tantermet lehet építeni. És építünk is! Ez sokkal könnyebb feladat, mint annak helyrehozása, hogy egy magyar anyanyelvű ember életének legfogékonyabb időszakában nem tudja meg, ki volt József Attila és Ady Endre, nem ismeri meg bizalmasan Mikszáth Kálmán regényeit, vagy Illyés Gyula költészetét, hogy esetleg csak hallomás­ból (vagy még úgy sem) tud a negyvennyolcas forradalomról, Petőfiről, Kossuthról vagy éppen Eötvös Józsefről. Tantermet lehet építeni, a helyrehozhatatlant azonban nem lehet helyrehozni. Mert helyrehozhatatlan, ha tárgyitudás-szerzés helyett az egyébként ráter­mett tizenéves mondatfogalmazási gondokkal küzd a matematika­órán, és magolási problémák leküzdésére kénytelen összpontosítani. A kivételes képességűek más nyelvű iskolában nyújtott jó teljesítmé­nye csak a szabályt erősíti, amely szerint a jellemformálás és a művelődés legtermészetesebb színhelye az anyanyelvű iskola. Hviezdoslavot és Rúfust, Jan Nerudát és Ludvík Vaculík mestert is csak azért tudom eredetiben is élvezettel olvasni, mert ismerem az anyanyelvem. Tehát bizonyításra nem szoruló alaptétel, hogy minden gyermek­nek anyanyelven oktató iskolában a helye. Ami, persze, nem jelenti azt, hogy e nyilvánvalóságot nem kell lépten-nyomon hangsúlyozni. Szükség van erre, és - sajnos - nem is mindig csak a máshonnan érkező elnemzetlenitő törekvések ellensúlyozására, hanem a közös­ségükben elterjedt babonák, tévhitek leküzdésére is. Az ilyen tévhit röviden ebben az mondatban testesül meg: „Adjuk a gyereket szlovák iskolába, hadd legyen belőle valami!" Mintha nem lehetne az utóbbi negyven év sokezer példájával bizonyítani, hogy a magyar tannyelvű iskolákban végzettekből is „lett valami". Lett történész, filozófus, kőműves, orvos, mérnök, közgazdász, autószerelő, állator­vos, zootechnikus, műszerész vagy éppen újságíró. És aligha vetem el túlságosan a sulykot, ha állítom, hogy az anyanyelvüket alaposan ismerő magyarok a szlovák nyelvet is tökéletesebben beszélik és írják, mint azok, akiket nyelvtanulás céljából adtak szlovák tannyelvű iskolába. írásomból eddig még nem derült ki, hogy - címéből ítélve - miért akarom „populistára venni a figurát". Az 1989 novembere utáni időszakban kétségkívül javult a helyzet abból a szempontból, hogy úgyszólván intézményesen, rendőrségi­leg támogatva ma már senki sem gátolhatja, hogy az iskolai beiratá­sok napjaiban „szabadverseny" alakuljon ki a magyar és a szlovák iskolák között. Tovatűnt az az idő, amikor a szlovák tanító agitációját kívánatos meggyőző munkának tekintette a mindenható Állam, a magyar tanító ugyanilyen igyekezetét azonban barátságtalan gesz­tusnak minősítette, és nem egyszer rendőrségi ügyet fabrikált belőle A rendszerváltás óta egészen más természetű közoktatási gondok foglalkoztatják a szülök jelentős részét. A lakosság legalább egyhar­madának aggasztóan csökkent az életszínvonala, és egyre több családban merül fel a kérdés: miből taníttatjuk a gyereket? Miből fizetjük ki az internátusi költséget? Miből vesszük meg a kisiskolásnak az ebédjegyet? Piacgazdaságot próbálunk építeni, aminek az az egyik látható jele, hogy az állam egyre inkább „kivonul" az egyéni anyagi problémák megoldásából. Egy „befutott" polgári társadalomban ez nem okoz különösebb gondot, mert gazdagok a vállalkozók, és jómódúak a munkavállalók is. Nálunk még a vállalkozók jelentős része is csak alig jómódú, a munkások, alkalmazottak pedig krajcáros gondokkal küzdenek. így - ha azt akarjuk, hogy ne kallódjanak el a tehetségek, hogy ne sokasodjék a magukkal mit kezdeni nem tudó fiatalok hada - nem engedhetjük meg, hogy az állam „kivonuljon" az oktatás finanszírozásából, még konkrétabban: az szűkös anyagi helyzetben lévők gyermekei képzésének támogatásából. Közelednek a választások, és a politikai vetélkedésbe benevező magyar pártok is ringbe lépnek. Vegyük szemügyre a programjukat, nézzük meg, az anyanyelvi oktatás szorgalmazásán túl gondoltak-e arra is, hogy az állam szavatolja: ne kerüljön lehetetlen helyzetbe egyetlen tehetséges szegény gyermek sem. Ha ez populizmus, szívesen vállalom a bélyegét. TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul) 2324/91 Petrocký Géza, 1918. 9. 26., meghalt, Feled (Dombasz) 2327/91 Pohánka Ján, 1922. 1. 18., Leszenye (Minszk) 2328/91 Pokoraczky János, 1920. 10. 22., Alsószécs (Ural) 2329/91 Porubský Jozef, 1920. 12. 4. Szőgyén (Liszicsanszk) 2330/91 Potrecz Árpád, 1922. 4. 12., Rimaszécs (Dombasz) 2333/91 Puhl Károly, 1918. 8. 3., Bátka (Nyizsnyij Tagil) 2334/91 Púchovský Jozef, Gímes, meghalt (Novorosszijszk) 2552/91 Pál Mária, 1920. 1. 14., Nagybalog (Dombasz) 2718/91 Pekár Sándor, 1925. 3. 12., Ruszka (Perecseny) 2719/91 Pathó Ernő, 1924. 3. 27., Muzsla (Dombasz) 2720/91 Papp Ferenc, 1919. 6. 17., Kisgyarmat (Kirov) 2721/91 Porubszki József, 1908 12. 17.. Párkány (Karlovka) 2722/91 Pathó Imre, Muzsla (Tiraszpol) 2724/91 Palkó András, 1921. 5. 21., meghalt Ágcsernyő (Boriszov) 2725/91 Philippi Ottó, 1991. 1. 5., meghalt, Bártfa (Nuzal) 2729/91 Pálinkás László, 1906. 11.9., Díva (Cseljabinszk) 2730/91 Pereš Štefan, 1913. 1. 27., (Dombasz) 2732/91 Polumbinyi Aurél, 1907. 1. 12., meghalt, Késmárk (Dombasz) 2733/91 Pásztor Géza, 1914. 3. 13., Matyóc (Nuzal) (Foiytatjuk) REFLEX

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom