Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-05 / 30. szám, szerda

INTERJÚ IÚJSZÓ. SZÍNÉSZKÉPZÉS - MAGÁNINTÉZETBEN USZTICS MÁTYÁS HATÁRTALAN VÁLLALKOZÁSA Egy év híján negyedszázada van a pályán. Mint filmszínész Budapesttől Amerikáig, Gibraltártól Moszkváig szinte az egész világot bejárta, pedig Magyarországon született, ott is él — ós még csak emigráns sem volt soha. Nálunk Karádi őrmesterként, az Angyalbőrben című nagysikerű tévéfilm főszereplőjeként vált ismertté és felejthetetlenné, jóllehet ezt megelőzően már hatvanhárom magyarországi illetve külföldi filmben játszott jelentős szerepet. Igen, Usztics Mátyásról van szó, aki a Budapesten nemrégen alapított Bodnár Sándor Drámai Akadémiának az igazgatója. A minap éppen ebben a „szerepkörben" járt Kassán, ugyanis segíteni akar aThália Színház régi problémájának, a színészképzés kérdésének megoldásában. • A Bodnár Sándor Drámai Akadémia magániskola. Mi késztette önt arra, hogy ilyen intézményt alapítson? Ez a kezdeményezés esetleg az állami színészképzés gyakorlatának kritikájaként is felfogható? — Nálunk az utóbbi években, sőt évtizedekben, sajnos már boldog-boldogtalan színpadra kerülhetett, köztük még olyanok is, akik beszédvagy mozgásbeli hiányosságokkal rendelkeznek. Bizonyos összefonódások és önös érdekek kiszolgálójaként ebben alighanem az állami színészképzés is ludas volt, de ezt én nem akarom firtatni, ugyanis mi ezt a magánegyetemet nem valaki, vagy valami ellen, hanem valamiért hoztuk létre. Természetesen tudtában vagyunk annak, hogy konkurenciát fogunk jelenteni. Mi ezt vállaljuk és mások is kénytelenek lesznek. Mi nem ilyen és nem olyan stílusok tanítására, hanem a színészmesterség oktatására vállalkoztunk. Minket az a meggyőződés hajt, hogy nem a színész választhat, hanem a színész választható — következésképpen olyan fiatal tehetségek képzését vállaljuk fel, akik után a színházak bízvást kapni fognak. • Intézményüket nyilván az elnevezés is minősíti, mit kell alatta értenünk? — Bodnár Sándor több mint húsz évig volt a Nemzeti Színházban a színészképzés atyja. Mi az őáltala képviselt színházi értékrendszert szeretnénk felvállalni. Intézményünket pedig azért neveztük el Drámai Akadémiának, mert a konzervatívabb' kicsengés ellenére hiszünk abban, hogy a klasszikus drámai művek a legalkalmasabbak arra, hogy a hallgatóink magas fokon elsajátítsák a színészmesterséget. • Hány hallgatója van jelenleg a Drámai Akadémiának? — A felvételi vizsgára 160-an jöttek el, ebből 34 fiatalt vettünk fel az első évfolyamba. Az évközi rostavizsgákon 23-an hullottak ki, úgyhogy jelenleg 11 hallgatónk van. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy akadémiánkon háromdiplomás képzés folyik, tehát a színészmesterség mellett bölcsészképzés is folyik, s az Elte természettudományi karának idegennyelvi tanszékével kötött szerződésünk értelmében hallgatóink felsőfokú angol nyelvoktatásban is részesülnek. Erre azért van szükség, mert meggyőződésünk, hogy az ezredforduló után nemcsak a kereskedelemben, a művészetben is szimbolikussá válnak az országhatárok, vagyis a színészek nemcsak hazájukban, hanem más országokban is választhatók lesznek, egyedül a tehetségük, a felkészültségük, a művészi hitelük lesz a mérvadó. • Egy felsőtokú képzést nyújtó magániskola működtetéséhez a jóakaraton kívül pénzre is szükség van, a Bodnár Sándor Drámai Akadémia anyagi forrása hol, miből ered? — Iskolánkat a Színház- és filmművészetképzésért alapítvány támogatja és tartja életben. • De tandíjat is kell fizetniük a hallgatóknak? — Havi 3500 forintos tandíjat állapítottunk meg, de miután megtudtam, hogy a hallgatóink nagy részének komoly nehézségeket okoz az összeg előteremtése, töröltük a tandíjkötelezettséget. Szerencsére az alapítvány ezt még kibírja. • A költségeket viszont tovább növeli, ha bekapcsolódnak a szlovákiai magyar színházak színászutánpótlásának megoldásába... — Kolár Péter, a kassai Thália Színház igazgatója keresett meg és mondta el, hogy milyen problémáik vannak. Mi szeretnénk segíteni. Mindenek előtt azt oldjuk meg, hogy közreműködésünkkel a Thália fiatal színészeinek lehetőségük legyen megtanulni a szakmát. Mindehhez pedig a magyar és a szlovák kulturális tárca is kész anyagilag hozzájárulni. • Hogyan kivitelezhető ez a gyakorlatban, hiszen köztudott, hogy a Thália a színészeit még rövid időre sem tudja nélkülözni, hiszen csaknem mindnyájan minden darabban játszanak? — A színészképzést levelezői tagozaton nem lehet megoldani. Ebben az esetben nincs más lehetőség, mint az, hogy kölcsönösen utazni fogunk. Hol a mi tanáraink jönnek el Kassára, hol az itteni fiatalok Budapestre. „Segíteni szeretnénk..." (Oláh Csaba felvétele) • A kezdés időpontjában is megegyeztek? — Az egyik beszódtanárnőnk, Végh Pálma már tavaly, november 21-én Kassára jött és fokozatosan munkához látnak a többiek is. • Lát valami más lehetőségeket is a kapcsolatok elmélyítésére és többrétegűvé tételére? — Budapest II. kerületében rövidesen megnyitjuk a budai Petőfi Színházat. Ez a színház 1992 nyarán megrendezi a magyar anyanyelvű színházak I. fesztiválját, melyre a kassai Thália Színház már el is fogadta a meghívást. • Amint az ebből a beszélgetésből kitűnt, ön rengeteg szervezői és kapcsolatépítő munkát vállal magára. Nem fél attól, hogy ennek saját művészi pályája látja majd a kárát? — Nézze, amit én teszek, az biztos, hogy nem marad egy kávéházi nekibuzdulásból született beszélgetés szintjén. Úgy érzem, hogy a szakmán belül ilyen lépések megtételére is szükség van ahhoz, hogy valami jó irányba mozduljon el. Természetesen a színészi ambícióimat sem adom fel. Moszkvában egy amerikai forgatócsoporttal Sztálin életéről készítünk filmet. Ebben én Jezsovot alakítom. Afilm operatőre atöbbszörös Oscar-díjas Zsigmond Vilmos, a rendező pedig az Amerikában élő cseh rendező: Ivan Passer. És elárulom azt is: vállaltam, hogy a következő színházi évadban a kassai Tháliában Gorkij Kispolgárok című drámáját állítom színpadra. SZASZÁK GYÖRGY Ötvennyolcban kezdték az építkezést. Az első liter ammóniát ünnepélyes keretek közt 1966-ban kapta meg a pártbizottság ipari titkára. Azóta évi 365 napon át, három műszakban termel hazánk egyik legnagyobb vegyipari létesítménye, a vágsellyei Duslo. A legek felsorolására mindig találtatott tollforgató ember - az elmúlt 20-30 esztendőben Vágsellye és a sorsát meghatározó gyár a szocialista városfejlesztés példaképe volt. A múlt idő indokolt. Abban a városban, ahol a lakosság közel kétharmada az egyetlen munkalehetőséget nyújtó ipari centrumtól függ, a sok leg a visszájára fordult. A transzformáció korában, az ésszerűsítés és a fölösleges létszám leépítésének idején a gondok a városatyák nyakába zúdultak... A KÉMÉNYEK ALATT Szabó Sándor mérnök az 1990es helyhatósági választásokon független jelöltként lett Vágsellye polgármestere. Megválasztása óta többször nyilatkozott hazai lapoknak és aki ráadásul ismeri őt, tudja, hogy Vágsellye lakóiban újra fel akarja ébreszteni az egészséges lokálpatriotizmust. Szeretné elérni, hogy a nagy migrációval megáldott, arc nélküli ipari lakótelep otthonná váljon. Hogy a Duslo problémái milyen mértékben érintik a várost, arról nemrég faggatuk a polgármestert. — Lakóiért a város felel. A polgárok a gondok orvoslását elsősorban az általuk választott képviseleti szervektől várják — joggal. Nekünk törődnünk kell azokkal az emberekkel, akik elveszítették munkájukat, elviselhetetlen szociális körülmények közé jutottak. — A vágsellyei munkanélküliség alakulásában mekkora szerepet játszik a vegyi üzem? — A város produktív lakosságának 13 százaléka munkanélküli. Ez kb. 1500 fő. Nagy részük azonban nem a Duslo alkalmazottja volt. Mivel ebben a városban évekig minden a mammutüzemnek volt alárendelve, azok az emberek, akik nem a Duslóban találtak munkát, kénytelenek voltak utazni. Vágsellyóről a mai napig sokan ingáznak, például Pozsonyba. Az első elbocsájtási hullám jelentősen hozzájárult a munkanélküliség mutatóinak romlásához. Ezt követte, valamivel kisebb mértékben, a Duslóból elbocsájtottak egy része, többen közülük, — szerencsére — találtak munkát másutt. Nem elhanyagolandó azok száma sem, akik a munkanélküli segélyeket szabályozó törvény életbe lépéséig nem dolgoztak, most viszont kihasználták a lehetőséget ós felkeresték a munkahivatalt. — A konkrét segítség az államigazgatás, pontosabban a munkaügyi hivatalok feladata. Miben segíthet a város? — Teremthetünk új munkahelyet, de olyan feltételeket is biztosíthatunk, amelyek lehetővé teszik munkahelyek létrehozását. A privatizációnak, a vállalkozásoknak köszönhetően föllendült a kereskedelem. Azt hiszem, így van ez másutt is. A nagyvállalat mellett azonban hiányzik a termelői középréteg. Itt a síkságon sok minden megterem, kiváló termőfölddel rendelkező mezőgazdasági terület a miénk. Az őstermelő viszont kénytelen olcsón eladni feldolgozatlan áruját, mert itt a környéken sehol nincs élelmiszeripari feldolgozó üzem. Ugyanígy hiányoznak a szolgáltatások. A privatizáció után több üzemegység nem eredeti funkcióját tölti be, hiányoznak a szakszerű szolgáltatások. A privatizációról szóló törvény nem tette lehetővé, hogy legalább fél évig készülhessünk a megszűnő szolgáltatások pótlására. A tulajdonos azt csinál a megvásárolt üzlettel, amit akar, de az önkormányzatnak kötelessége, hogy a lakosságnak biztosítsa az alapvető szolgáltatásokat. — Ha Jól értem, Vágsellyén Szabó Sándor: — Állítsuk vissza az egyensúlyt (Méry Gábor felvétele) nincs meg az egyes területek közötti egyensúly. — Valóban. A vegyi kombinát építése előtt sok kisiparos, kézműves élt a városban, kiválóak voltak a szolgáltatások. A Duslo beindulásával jóformán meghatszorozódott a lakosság száma, de annak szociális, képzettségi, vagy nemzetiségi öszszetétele egysíkú lett. Ide majdnem mindenki a Duslo miatt jött. Sok ember a mai napig nem érzi otthonának ezt a várost, csak kényszerű átmeneti megoldásnak. Ezt szeretném megváltoztatni. — Ez önmagában is programnak tekinthető'. Vajon milyen módszerekkel történik mindez? — A város fejlesztési terve kész. Ennek egyik része a vállalkozói centrum kialakítása a Fő utcán. Két ipari központ létesítését tervezzük, de megoldásra vár még a vagyonjogi kérdések tisztázása. Az ipari, termelői centrumok építésének óriási akadálya a víztisztító. Méreteiben már nem győzi a város szennyesét, emiatt a Vág jobb partján megálltak az építkezések, minden beruházással várni kell. Megpályáztuk az állami költségvetés környezetvédő beruházásokra juttatott alapját, várjuk a választ. S hogy a területfejlesztési terv minden igényt kielégítsen, adósok vagyunk a vecsei városrész csatornahálózatával és befejezésre vár a Királyfai út felújítása is. — A profitorientált, kereskedelemre összpontosító vállalkozók mennyire értik, hogy szükség van a termelői, feldolgozói tevékenységre is? — Nehéz volt elhitetni velük, de lassan maguk is látják, hogy telítődik a piac és vége a nagy jövedelmek korának. Ezt bizonyítja az is, hogy vállalkozóink egy része szívesen tárgyalt finn testvérvárosunk, Khumo képviselőivel és vállalkozóival, a közeljövőben pedig a magyarországi Oroszlányban folytatunk egyeztető megbeszéléseket közős beruházások ügyében. Mindkét partner részéről nagy az érdeklődés, s ha a beruházások sikerülnek, helyreállhat a harminc évvel ezelőtt megbomlott egyensúly is. LOVÁSZ ATTILA 1992. FEBRUÁR 5. NEM FUKARKODOTT AZ ÍGÉRETTEL Vannak emberek, akik szeretnek munka nélkül nagyvonalúan élni, és ennek érdekében bűncselekmények elkövetésétől sem riadnak vissza. Közéjük tartozik a negyvenkét éves D. László, nyitrai lakos is. Hatodik börtönbüntetését töltötte, amikor amnesztiával szabadult. Fogadkozott, hogy jó útra tér, elvégre eljárt felette az idő. Szabadulása után pár napra talált is magának _ munkát. Az egyik nyitrai üzemben fűtőként alkalmazták. Jó helye volt, nem szakadt bele a munkába, és ami a legfontosabb, tűrhetően keresett. Csakhogy nem tetszett neki, hogy le van kötve, hogy kevés ideje jut a barátaira. Néhány hónap elteltével egyre gyakrabban maradt ki a munkából, majd nyár derekától már be sem járt dolgozni. Az üzemből többször is hívták, menjen vissza, de hiába. Az egyik alkalommal azt üzente, a pöstyéni Teslánál dolgozik, ne számítsanak rá. Az igazsághoz tartozik, hogy valóban Pöstyénbe költözött, de nem a munkája miatt, hanem mert ott talált magának élettársat. Nem dolgozott, naphosszat járta a várost, no meg udvarolt. Nem törte a fejét rajta, miből élnek meg. Az egyik nap azonban élettársa bejelentette: gyereket vár. Lelke mélyén minden bizonnyal örült a hírnek, de tudta, ha családalapításra szánja el magát, ahhoz pénz kell. Mivel munkahelyét önként hagyta ott, nem tarthatott igényt a munkanélküli-segélyre. Élettársa unszolására néhány üzemet felkeresett, de mindenütt azt válaszolták: nem vesznek fel munkásokat, sőt inkább elbocsátanak. Elhatározta tehát, hogy másképpen szerez pénzt, nehogy élettársa útilapot kössön a talpára. Addigi élete folyamán nagy gyakorlatra tett szert abban, hogyan lehet munka nélkül pénzt szerezni. Most is hamar feltalálta magát: elhíresztelte, hogy a testvére a puhóvi gumiabroncsgyárban dolgozik, és olcsón be tud szerezni jó minőségű autóabroncsokat. Tudta, ha egy idegennek tesz ajánlatot, és közvetítő szolgálatáért azon nyomban előleget kér, a legtöbben szóba sem állnak véle. Ezért úgy döntött, hogy volt iskolatársait, ismerőseit látogatja sorra, nekik ajánl előnyős üzletet. Jól számított, az ígéret fejében hol ezer, hol meg ötszáz koronát kapott. 1990 augusztusától 1991 májusáig már mintegy ötven gumiabronccsal „tartozott", de tíz ismerőse hiába várta az abroncsokat. Annyira belejött a szélhámoskodásba, hogy 1500 korona előleg fejében olcsó építőanyagot ígért, majd egy ezresért tetőfedéshez bádogot, egy harmadik ismerősének pedig potom kétszáz koronáért feszültségszabályozó berendezést. „Üzletfeleiről" nem vezetett névsort, hiszen ha akarta volna, sem tudta miből visszafizetni a felvett összegeket. Hogy a rendőrségen ki jelentette fel, nem tudta, de egy nap rájött, hogy figyelik. Rövidesen elő is állították kihallgatásra. Természetesén tagadott. Elengedték. Ha tudott volna pár napon belül tizenegyezer koronát szerezni, visszaadhatta volna a felvett előlegeket, s az ügyet akár le is lehetett volna zárni. Mivel azonban erre nem volt lehetősége, folytatták a kivizsgálást. Tizenhárom személy támasztott véle szemben követelést. Hogy a becsapottak valójában hányan is voltak, nem tudta, már csak azért sem, mivel előfordult, hogy egy-egy előleget poharazgatás közben vett fel. Az ügy a Nagyszombati Járásbíróság elé került. D. László rutinos bűnözőként csak azt vallotta be, amit a hatóságoknak sikerűit rábizonyítaniuk. A gumiabroncsra várók sohasem kapják meg az ígért árut. Igaz ugyan, hogy Lászlónak van testvére, de az sohasem dolgozott a puhóvi gyárban. A Nagyszombati Járásbíróság D-t — eddigi életmódját, büntetett előéletét is figyelembe véve — két év szabadságvesztésre ítélte. Becsületes munkával több pénzre tehetett volna szert, mint csalással, s ami a legfontosabb, nem került volna rács mögé. Talán erre maga is rádöbben, s igyekszik majd becsületesen dolgozni. Annál is inkább, mivel ezután már tartásdíjat is fizetnie kell. (németh) m