Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-05 / 30. szám, szerda

1992. FEBRUÁR 5. ÚJ szói PUBLICISZTIKA 6 HAZAI RUSZINOK KOZOTT EGY TANÁCSKOZÁS UTÓVILLANÁSAI A hazai magyar közegben a kelet­szlovákiai ukrán-ruszin osztódásról és különválásról élő kép talán egyfajta köz­életi érdeklődés és tájékozottság fokmé­rője is lehetne. Jobban mondva, arra deríthetne fényt, hogy milyen figyelmet is szentel a dél-szlovákiai magyarság a Szlovák Televizió róla, de másról is szóló nemzetiségi magazinjának. Ugyan­is a magyar nézőnek is észre kellene vennie, hogy ebben a hosszabb szünet után újjászervezett adásban a hazai ukrá­nul beszélő riporter olyan válaszokat kap, amelyek szlovák nyelvű tájszólásként hatnak. Igen, a kérdésekre a felelet a la­kosság körében ruszinul hangzik el. Per­sze akad bemondó, aki igyekszik ruszinul beszélni. A rádióban alighanem igy volt ez a múltban is, csak úgy kellett tenni, hogy a ruszinok, ha nem is beszélnek ukránul, mégis ukránok. Pedig a ruszinok szerint akkora a nyelvi különbség a ruszin és ukrán között, mint például a szlovák és a lengyel nyelv között. Nos, 1989 november 17-e óta vége szakadt (némileg) e tudathasadásos álla­potnak. Belső elkülönülés, ukrán-ruszin különválás ment végbe, s ennek politikai összefüggései vannak. A hazai magyar politikai mozgalmak többször kifejezésre juttatták, hogy számolnak ezzel a fejle­ménnyel. Sajnos, a hazai magyar sajtó vajmi kevés figyelmet szentel a kérdés­nek. Pedig a ruszin öntudat a történelmi Magyarország viszonyaiba, sőt kifejezet­ten a magyar történelembe nyúlik vissza. S ez a csehszlovákiai magyarság számá­ra sem lebecsülendő körülmény. Ezt ta­pasztaltam nemrégiben a hazai ruszinok között járva, amikor meghívást kaptam - kiderült, hogy egyedüli hazai magyar­ként - a csehszlovákiai ruszinok homon­nai összejövetelére. Viszálykodás helyett építkezés A Ruszin Újjászületés II. kongresszu­sa elnevezést használva ültek össze, mintegy 100 küldött részvételével a hazai ruszinok képviselői. Az elnevezés még a tavalyi alakuló közgyűlésen született, amelyre az ukrán és a ruszin identitás elhatárolása körüli csatározások nyomták rá bélyegüket. Ezúttal a tanácskozásról már hiányoztak az ukrán irányzat képvi­selői Ruszin mozgalom szószólóiként ér­keztek a küldöttek, s nemcsak saját nyelvterületükről, hanem Kassán, Po­zsonyban, Prágában és másutt működő klubok megbizottaiként is. Az ukrán-ruszin ellentétek, úgy tűnik, még most is feszültségforrást jelentenek. Az eperjesi Nové Zsityija lap körüli ukrán szerveződés kétségbe vonja a ruszin ér­velést, s az 1968/144-es nemzetiségi alkotmánytörvényre hivatkozva - amely ukrán nemzetiséget emlit - a demokrati­kus átalakulás folyamatában ezt a szelle­met tartja irányadónak. Az eperjesi rádió adásában nehéz betartani fele-fele arányban a ruszin és az ukrán nyelvű adásidőt, állítólag az igazgató elfoglaltsá­ga miatt, az illető ugyanis ukránnak tartja magát, noha szülőfalujában, Haburán, ru­szinnak vallja magát a lakosság. A ruszi­nok közül sokan az ukrán azonosságot kis, mesterségesen fenntartott és komp­romittált értelmiségi csoporttal azono­sítják. Mindenesetre a Mezölaborcon széke­lő, a ruszinság önfenntartását szorgalma­zó mozgalom elnöke, Vaszil Túrok az eddigi tevékenységüket értékelve józan­ságra intett. Hangsúlyozta: senkivel sem óhajtja a konfrontációt, azt kívánják, hogy őket magukat engedjék békében dolgoz­ni, hagyjanak fel a velük szembeni kam­pánnyal. Alapvető fontosságú feladatként jelölte meg a beszámoló annak feltárását, hogy honnan is jöttek, de főként merre tartanak a ruszinok. E témakörben tudo­mányos igényű konferenciát terveznek, Krásny Brodban pedig népművészeti se­regszemlét; azzal a céllal, hogy folklór­fesztiválok központjává avassák a ruszi­nok e kegyhelyét. Megvitatásra került a mindmáig nem létező ruszin irodalmi nyelv kodifikálásá­nak előkészítése, ami együtt jár a ruszin identitástudat szövevényességének bo­gozgatásával, a hiányzó fonalak keresé­sével, s ez méltán nevezhető „kultúrharc­nak" önbizalmat erősítő szellemi ka­paszkodóként hatott az idős Štefan Bun­ganič professzor beszámolója, aki a ru­szin nyelvtan kidolgozásán fáradozik, a tíz tájszólás egyikére, a Labiská Kotli­na-i dialektusra alapozva azt. Itt hangzott el színházi szakembertől: a ruszin nyelv a legszebb a világon. Úgyszintén öröm­mel fogadták a résztvevők a Národný novinky kéthetenkénti megjelenéséről szóló tájékoztatást. A szóbanforgó lap az első színes ruszin újság, mely csaknem teljesen azbukát használ. A szerkesztő­ség egyébként Eperjesen székel. Ugyan­csak most indult a Ruszin című, 5 ezres példányszámú színes havilap. Kiadásáról a mezőlaborci Andy Warhol Társaság gondoskodik, melyet az USA-ban nagy hírnévre szert tett itteni származású mű­vészről neveztek el. Az önazonosság ke­resésének sajátos aláfestést adott a ta­nácskozást végigkísérő népzenei betétek ruszin dallamvilága. A sebek még nem hegedtek be Persze a vitában jócskán hangot kap­tak a ruszinokat ért vallási-egyházi sérel­VISSZHANG HOGY MIK VANNAK! - MÁSODSZOR VÁLASZ TŐZSÉR ÁRPÁDNAK Kis NYELVŐR MIT JELENT A SZERELVÉNY SZÓ? Á szavaknak megvan a pontos, rendszerint szótározott jelentésük. A nyelv hatalmas és bonyolult esz­közrendszer, így nem csoda, ha nem ismerünk minden magyar szót, illetve nem mindig ismerjük az álta­lunk is használt szavak minden je­lentését. Bizony megtörténik, hogy az ember gyermekkorában rosszul következtet a beszédből egy-egy szó jelentésére, s ez a szó így a helytelen jelentésben marad meg tudatában, s kerül be nyelvhaszná­latába. De az effajta téves következ­tetések felnőttkorban is előfordul­nak: egy-egy új vagy csak számunk­ra új szó értelmezésében hibát kö­vetünk el, s nem ellenőrizzük ma­gunkat. Nem győződünk meg arról, mások is úgy értelmezik-e ugyanazt a szót, mint mi. Valószínűleg így járt az az újságí­ró is, aki ezt a mondatot leírta, és napilapunkban megjelentette: „.. .Pöstyénben mindössze 15 fize­töutas tartózkodott a nyolc szerel­• vényből álló vonaton..." Itt most a nyolc szerelvényből álló vonaton szerkezetlánc értelmére, illetve ér­telmetlenségére szeretnénk felhívni a figyelmet. Olyan vonat, amely - nyolc szerelvényből áll, nincs. Nincs, mert a szerelvény már az egész vonatot jelöli. Úgy látszik, a cikk szerzője .vasúti kocsi' értelemben ismeri - helytelenül - a szerelvény szót, azért illesztette mondatába. Itt a nyolc vasúti kocsiból álló szerel­vény vagy a nyolc kocsiból álló vo­nat szerkezetek használata lett vol­na a helyénvaló. Ritkg szó a szerelvény, s bár már a köznyelv is használja, még mindig érezhető rajta a szaknyelvi jelleg. Igen, mert több szakszókészletben is megtalálhátó, s ezekből került be a köznyelvbe. Csakhogy aki nem ismeri a szaknyelvi jelentéseit, az nemigen igazodik el a használatá­ban, illetve tévedhet benne. Talán nem lesz haszon nélkül való, ha megvizsgáljuk e jelentéseket. Az értelmező szótárak elsőként a szónak éppen a vasúti közleke­désben ismert és használt szakszói jelentését tüntetik fel: egy-egy útra egy vonattá kapcsolt kocsik sora. A második, szintén szakszói jelenté­se: géphez, vezetékhez tartozó, a gyártáskor még be nem épített alkatrészek, tartozékok összessége. De a katonai szaknyelv is használja; ezzel kapcsolatos a harmadik jelen­tése: a katona menetfölszerelésé­hez tartozó tárgyak összessége. Látjuk tehát, semmiképpen sem jelentheti a szerelvény az egyes vasúti kocsikat, mint azt újságírónk gondolta, hanem az egész kocsisort. Vagyis azt, amit a szlovákban a súp­rava szóval nevezünk meg, e szó­nak a vasúti közlekedéssel kapcso­latos használatában Ezt azért tart­juk szükségesnek megemlíteni, mert sokan nem ismerik s többjelentésű súprava szónak a vasúti közleke­déssel kapcsolatos szakszói értel­mét, s magát a szlovák elemet keve­rik a magyar mondatba is. „Most állítják össze a súpravát"; „Fűtik az egész súpravát" - halljuk olykor az efféle korcs mondatokat. Jegyezzük meg tehát azt is, hogy a szlovák és a magyar vasúti szaknyelvben a súprava és a szerelvény megfele­lői egymásnak. De senki se vonja le ebből azt a következtetést, hogy a szerelvény­nek minden jelentésben a súprava felel meg, vagy a súprava mindig szerelvény a magyarban. A szerel­vény második jelentésében - ,a géphez szükséges alkatrészek, tar­tozékok összessége' értelemben - a szlovák általában a príslušenst­vo szót használja. A katonák menet­fölszerelését jelentő szerelvény szlovák megfelelője pedig a výzbroj, illetve a výstroj. JAKAB ISTVÁN Nem tudom, a döbbenet vagy a derült­ség volt-e nagyobb, melyet Tőzsér Ár­pádnak az Új Sző január 20-i számában közzétett „kaccantása, fél szájú kis neve­tése" váltott ki belőlem. Sokat gondolkod­tam, mitévő legyek, s mivel nagyra be­csült kollégám - ö tudja, miért - félreve­zeti az olvasót, hogy ne mondjam: mani­pulál, úgy döntöttem, nekem, „a szer­kesztő Cs. Liszka Györgyinek" köteles­ségem válaszolni. Az írás végén fölvetett „pártosság", „szervilizmus" és „giccs" fogalmak érdembeli megvitatását e tózsé­res megközelítésből jó ízlésem nem en­gedi. Az idei Madách-naptár Eseménynap­táráról van szó. Kezdeném rögtön a vé­gén, a „fiktív személyeknél", „horribile dictu! - Tsúszó Sándorok!"-nál, azaz Tsúszó Sándornál. Meg kell vallanom, ő az, akiért egyedül magamnak kell vállal­nom a felelősséget. Az összeállítóknak semmi közük hozzá. Tsúszó Sándort, irodalmunknak e kedves színfoltját én magam, szerkesztés közben csempész­tem be a sorba. Azt gondoltam, hogy ha a fiatalok Tsúszó-konferencia szervezé­sén törik a fejüket, ahelyett, hogy Cselé­nyi-, Grendel-, Zs. Nagy-, Duba-, Dobos-, Koncsol-, Rákos-, Kulcsár- (folytassam-e tovább a sort?) konferenciát szervezné­nek, annak biztosan van valami oka. Ha Tsúszót tűzik zászlajukra, aki sem a múlt­ban, sem most, de a jövőben sem dől be semmilyen'rendszernek, akinek nincse­nek tévedései, megtagadott nézetei, ta­kargatnivaló alkotásai, aki soha nem ve­szett, nem veszik és nem fog összeveszni senkivel, aki soha nem árult el, nem csapott be, nem tagadott meg, sőt még csak nem is bujtogatott senkit, sem bará­tot, sem ellenséget, se okkal, se tévedés­ből, se azért, mert ő azt hitte, hogy..., szóval, ha ennek a kompromittálatlan Tsúszó Sándornak a nevét tűzik zászla­jukra, akkor igenis ott a helye az Ese­ménynaptárban. Hiba volt, belátom, nem tudhattam, hogy e jeles kiadvány említett részét, az Eseménynaptárt, még most is, amikor már nincs szükség komoly és fontos évfordulók megtisztelésére az is­kolai faliújságokon, ennyire komoly em­berek olvassák. Mint ahogy nem tudhat­tam azt sem, hogy az ennyire komoly emberek ennyire humortalanok. No, de súlyos vétségemért meg is kapom méltó büntetésem. Közlöm Tőzsér Árpáddal, ha nem tudná, s mindazokkal, akiket Tsúszó Sándor születésnapjának föltüntetése ennyire fölháborított, esetleg megsértett, hogy rögtön a Madách-naptár megjelené­se után elővettek, megfeddtek, s közölték, a megfelelő időben, a megfelelő helyen tudatják velem, mely módját választották mek, az egyéni-emberi viszontagságok, amelyeket nemcsak az elmúlt évtizedek­ben kellett elszenvedni. A résztvevőkből kikívánkoztak a keserű emlékek, az ötve­nes évek erőszaktevései, amikor tanítók és gyorstalpaló papképzésben részesült (nemritkán kommunista párttanfolyamok résztvevőiből verbuvált) káderek kény­szeritették a görögkatolikus ruszinokat, hogy térjenek pravoszláv hitre, ami egyenlő volt a ruszin kötődés elvesztésé­vel, az ukrán nemzetiséghez tartozás kényszerűségével. Kiderült, hogy Kassán még ma is sokan félnek a ruszin hovatar­tozás beismerésétől, inkább szlováknak vallják magukat. Ez még a Szovjetunióba irányuló háború utáni kitelepítésektől való félelemből ered. Ugyanakkor egy, Prágá­ban cseh férj oldalán élő ruszin feleség elpanaszolta, hogy görögkatolikussága miatt nem vallhatja magát ruszinnak, mert csak pravoszláv ukrán hittanra járhatott volna, ehelyett inkább római katolikus hittant választott, mire egyszerűen szlo­vák nemzetiségűként tartották nyilván. Persze, ez már a masaryki időkben elkez­dődött. A dualista magyar politika találko­zott a ruszinok (rutének) érdekeivel, mert a pravoszláviában nem utolsósorban a pánszlávizmust vélte okkal felfedezni. Mind ez ideig sem Hirka eperjesi, sem pfdig a munkácsi püspök többszöri köve­teiese ellenére sem vezette be a ruszin szertartási nyelvet. Politikai buzgalom és óvatoskodás Sokak határozott követelése volt a vi­tában. hogy a ruszin azonosságkeresés­nek - politikai erővé válva - a politizálás eszközeivel is élnie kell. Vannak, akik ebben látják sorsuk alakításának biztosi­tékát, míg mások vonakodnak. A ruszinok helyzetéről vallott, hogy a Snirtai és a Bártfai járásból nem tudtak jelöltet állíta­ni - megosztottság, érdektelenség miatt - az elnökségbe. Egyébként a 13 pontban összegzett határozatba is csak hosszas vita után és Ivan Bickónak, a ruszin érdekek rendkívül tevékeny és felkészült képviselőjének erőteljes követelésére foglalták bele, hogy élni kell a nemzetközi részvétel elérhető lehetőségeivel. A köz­gyűlés felvételi kérelemmel fordult a Nemzetiségek Európai Ligájához. Érde­kes volt figyelemmel kisérni az óvatos­ságnak azokat a megnyilvánulásait, ame­lyek az elnökség munkájában is jeletkez­tek. A tanácskozás elnöki asztalánál a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisz­tériumának képviseletében foglalt helyet Kopasný úr, aki felszólalásában anyagi támogatást ígért, ugyanakkor idézte a múlt században élt nagy ruszin nemzetébresz­tőt, Duhnovicsot: ,,Mindig ruszin voltam, megbüntetésemnek. Azóta is várom. Ta­lán majd az érted haragszom, nem elle­ned analógiájára értem jönnek, nem elle­nem, hogy egy valós, hús-vér magyar írót is idézzek, Esterházy Pétert, akinek két keze, két lába és egy feje van (ezeket az adatokat kérték tőlem Tsúszóval kapcso­latban), aki fölér mindazokkal (talán?), akiket Tőzsér hiányol a sorból, s aki szintén nem kapott benn helyet. Vajon miért? El kell mondanom, hogy Tőzsér Ár­pádnak igaza van, minden úgy van, ahogy leírja. Igaz, a megemlékezésre érdemesek névsorából kihagy pár nevet, talán mert nem tudta eldönteni, hogy Szalatnai Rezsőt, Szombathy Viktort, Forbáth Imrét, Peéry Rezsőt és Vozár Dezsőt a Csanda Sándorok avagy a Do­bos Lászlók csoportjába sorolja-e. No de hát kicsire nem adunk, hogy pozsonyia­san, hogy ne mondjam köbölkútiasan szóljak. Szóval ezt leszámítva úgy van, ahogy azt Tőzsér állítja. Azt is el kell árulnom, hogy jövőre, ha még lesz ilyen, az Eseménynaptárban többek közt újra szerepelnek majd Egri Viktorok, továbbá L. Kiss Ibolyák, Csontos Vilmosok, Dénes Györgyök, Tőrök Elemérek, Rácz Olivé­rek, Ordódy Katalinok, Bábi Tiborok, Cse­lényi Lászlók és Zalabai Zsigmondok ne­vei. Ez a Tőzsér által hiányoltak közül de a szlovákokról és Szlovákiáról (!) so­sem feledkeztem meg". Sajnos, ilyen mozzanatok közepette akaratlanul is szembetűnő lett, hogy az elnökség még csak utalni sem mert a kárpátaljai ruszin­sághoz fűződő kapcsolatokra. Szinte fájó volt, hogy a sok vendég között az ungvári - egyébként magyar kollégájával érkezett - vendég szavai kínos visszhangtalan­sággal találkoztak. Furcsa volt ez, bár­mennyire is körültekintést igényel a kár­pátaljai referendummal kapcsolatos - ál­lamközi érzékenységgel is számolni kénytelen - magatartás kialakítása. Egyébként a kárpátaljaiak szinte hitetlen­kedve fogadták, hogy nálunk már ruszin újságok is megjelenhetnek, ott viszont még nem. A vajdasági ruszinok nevében - akiknek elődei galíciaiak is voltak - Ja­roslav Szabó rendkívül kedvező képet festett helyzetükről. Feltűnt, hogy mind­untalan a „tegnapi" helyzetet vázolta. Ki tudja miért? A Magyarországi Ruszinok Szövetsége fél éve alakult, budapesti székhellyel. Képviselőjük, Hattinger Gá­bor elmondta, hogy kétezer ruszinnal szá­molnak. Egyébként panaszkodva mente­getőzött, hogy szlovákul beszél, mert nem járhatott ruszin iskolába (ilyen nálunk sem volt). De hozzátette, hogy szlovák iskola van akármennyi, ruszin viszont „egy sem". A közös múlt mélyrétegei Említést érdemel még a prágai cseh küldöttség részvétele, a Kárpátalja (hasz­nálatukban Podkarpatská Rus) Támo­gatóinak Szövetségét képviselő Horec professzor felszólalása. Szerinte a ma­gyarok 600 éven át „kolonizálva" e vidé­ket, csak elnyomták a ruszinokat, viszont a csehek 1918 után felszabadították őket. Persze, tudni kell, hogy a szóban forgó egyesület tagjai szinte mind ott születtek, cseh légionárusok leszármazottai ként, s most, úgymond, visszaperlik az ifjúsá­guk legszebb emlékeit idéző tájat, arra vágyakozva, hogy Kárpátalja visszakerül­jön Csehszlovákiához, amelyet aligha­nem szívesen azonosítanának az egykori cseh fennhatósággal. A fenti „nosztalgiá­zás" miatt köszöntőmet kénytelen voltam néhány, e cseh egyesület címére szóló - úgy tűnik számunkra ismeretlen - érvvel megtoldani. Utalni többek között arra, hogy Kárpátalja területe a Károlyi-kor­mány idején nyert először Ruszka Krajna néven pontosan körülhatárolt autonómiát E területi egységet volt kénytelen kolonc­ként a masaryki politika respektálni, so­sem ismerve el autonómiáját. A szoros baráti magyar-ruszin együtt­működés szorgalmazásához ösztönzést ad az egymásba fonódó közös múlt, amelynek kimagasló fejezete, a II. Rákó­czi Ferencnek nyújtott ruszinföldi támo­gatás. Megítélésem szerint, magyar-ru­szin baráti társaságok létrehozásának, egymás jobb megismerésének és kölcsö­nös sajtóbeli megismertetésének kihasz­nálatlan lehetőségei állnak előttünk. ZILIZI TIHAMÉR csupán Cselényit rehabilitálja, s hogy a kaccantó helyett én folytassam a sort, bizony újra hiányozni fognak a Tőzsér Árpádok. Azt, hogy a fölsorolt neveket miként csoportosítja, rábízom Tőzsérre, hagyjuk magunkat meglepni. Harmadszor is állítom, hogy igazat ir Tőzsér, mégis, ami megdöbbentett írásá­ban, hogy hosszú-hosszú évek óta a Ma­dách könyvkiadó legnevesebb szerkesz­tője lévén, tehát belső tagként ne tudná, hogy az efféle megemlékezések kerek évfordulókhoz kötődnek. Csodálkozom azon, hogy ennyi év után most először készült „komolyabb írásra" e nem sokak által komolynak tartott Eseménynaptár kapcsán, s ha valóban nem tudott a kerek évfordulókró\, a komoly előkészületek so­rán nem tűnt fel neki, aki a precizitásáról ismert, hogy valamennyi évszám 2-re vagy 7-re végződik. Csodálkozom azon, hogy Tőzsér Árpád, akit én nagy tudású, széles látókörű, s főleg tárgyilagos ítész­nek ismertem meg s tartottam ez ideig, épp az Eseménynaptár értékszemléletére kíváncsi. Csodálkozom azon, hogy a Ma­dách-naptárt épp ô vette nagyítója alá, s annak is csak épp e legelhanyagolha­tóbb részét. Továbbá csodálkozom azon, hogy a Nap és a Hold keltében meg nyugtában nem fedezte föl azt a két hibás időpontot, melyről a kiadó szintén, akár­csak Tsúszóról, kapott egy külső figyel­meztetést. Végezetül csodálkozom az Új Szó szerkesztőin, akik annak ellenére, hogy lapjuk is naponta felhívja az olvasók fi­gyelmét a kerek évfordulókra, nem figyel­meztették a pesties kaccantót. CS. LISZKA GYÖRGYI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom