Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-14 / 38. szám, péntek

1992. FEBRUÁR 14. iÚJSZÓM PUBLICISZTIKA M

int füzéren a gyöngyök, úgy következnek egymás után a kis Garam menti községek, fölfűzve a folyókanyarulatokat követő országút fonalára Egykori Bars megyei kisközségek. Alsó- és Felspszecse, Nagyod, Zsemlér, Szentgyörgy. Mintha' közük lenne egymáshoz, s valóban - volt is, van is. Hajdan egyházi birtokok zönrlmel, jórészt katolikus lakossággal, földet művelök, akikből béresek vagy gazdák lettek, eleve elrendeltség, ritkább esetben tehetség, rátermettség okán. Két világ épült, alakult, hagyományaival, előítéleteivel, szokásaival, a béreseké s a gazdáké. Kitörölhetők-e a nyomok? S vajon ma számít-e még a lelkiismeret, s a józap megfontolás ama pillanata, amikor magyar ember úgy döntött, hogy mindegy, milyen nemzetiséget vállal föl, hisz úgy egyazon Istent, egyazon földet szolgálja? Számon kérhető e a hajdani pártembertől, hogy a vasárnapi misén az első padban volt a rendes helye? S vajon rosszalta-e az Úristen kitartó hívénél, ha az kiváltotta a piroskönyvecskét a békesség, a kényszer, vagy az érvényesülés végett? Két táborra kell-e szakadni mindig, ha megmaradásról van szó? Mert bizony voltaképpen mindig csupáncsak a munkáról kellett dönteni Arról, hogy dolgozni kell, muszáj, mindegy kitől jön a fizetség, milyen föltételek között adminisztrálják a béreket, csak a föld meg legyen művelve, csak teremjen a Siklós oldalában a szőlő, csak legyen miből befoltozni a háztetőt. ZSEMLÉR A Lévai járásban Zsemlér a legkisebb falu. Hetvenöt házát lakják, huszonötöt közülük özvegyasszonyok. Üresen is áll már vagy két porta A parókiát nemrégen hozták rendbe - közadakozásból. Meg a templomot, amely lassan kétszáz éve áll. Aki munkaképes, ' jobbára a városba jár. Eddig két önálló vállalkozó fogott neki szerencsét próbálni, egyikük Zselizen zöldséges, másikuk zoknigyártó, helyben dolgozik s adózik. Harminc éve nem szokott önállóság szakadt most a falura. Az álmos népekre. Akik lassan öregedvén elszoktak tőle, hogy beleszóljanak a község dolgaiba, hogy kitalálják, hogy megszervezzék, miként megszerezni a falunak szükséges javakat. De vajon miért? Harminc évvel ezelőtt egyesítették először Zsemlért Nagyoddal. Szerencsés megoldásnak bizonyult, jól megvolt a nagyjából egyformán fejlett, jómódú falu. Épültek utak, épült kultúrház, vízvezeték, s a szövetkezeti földeken még úgy dolgoztak az emberek, mint egykor a sajátjukon. 79-ben kezdődött a baj: HAZASODNIKENE KÉT GARAM MENTI KISKÖZSÉG DILEMMÁJA Szulényi József: Most föllendült a nyúltenyésztés Zsemléren mindkét községet odacsatolták Alsó- és Felsőszecséhez. összevonták a földeket is. S ez már nem volt mindegy. Szétdobálták az embereket, idegen földet müveitek, lassan elfelejtették a tulajdonosi érzést, a gazda felelősségét. A közigazgatás még távolabbra került, már a járás diktált, még erőteljesebben, mint mikor Nagyoddal voltak közösen. Százezrek jöttek, ide-oda beruháztak, aztán észrevétlen leírták, végül eltűntek a nagy pénzek, olyan könnyen, ahogy jöttek. Elment a kultúra is, Zsemléren pusztulni kezdett a kultúrház, jó ládányi kövei más építkezésen kellettek. Nem szólt ellene senki, a népek megvoltak, mire is panaszkodtak volna. Aki bírta, kitanult, autót vett, így-úgy gyarapodott. A fiatalok azonban nemigen kaptak munkát a szövetkezetben. Ki volt ott osztva minden hely, s minden helyre a váltás is, központi emberek ültek ott, a falubelieket kirekesztették. Munkáért tehát a városba kellett menni. Évekig nem tartottak esküvöt Zsemléren. Nem csoda, hogy fogytak a gyerekek is. Bezárt az óvoda, iskola sem kellett annyira, elvitték odébb, Szentgyörgyre. A faluban a szülök maradtak, s az elszivárgott fiataloknak jólesett hazajárni háztájiból termelt húsért, zöldségért. Cserébe rendbehozták a házakat, garázsok épültek, minden második portán autó áll. Más törödnivaló nemigen akadt, úgyis mindent a járáson döntöttek el, a zsemlérieket nem sokat kérdezték. Elszoktak hát a beleszólástól. Tétlenül nézték, ahogy idővel a szó szoros értelmében széthordták a kultúrházból a bársonyfüggönyöket, a székeket, a csillárokat. A lelkes Farkas Gyula: Nagyodon megalakult a fiatalok klubja Csemadok-tagok abbahagyták a színjátszást. Elaludt a falu. FÖL KELLETT ÉBREDNI A változással megjött az önállóság is. A nagy összevonást Nagyod is, Zsemlér is mindig ellenezte, sietve kiváltak hát a közösből. De amikor jöttek a polgármesteri választások, különvált a két egymáshoz ragaszkodó falu. Két kilométer választja el őket most egymástól. Ugyanaz a két kilométer, amelyik tizenöt évvel ezelőtt még összekötötte őket. Fél évi házasság után osztozkodni kellett. Egy szék ide, egy oda. Kevés pénz kerül a községnek. A jövedelemadót elviszik az emberek, hiszen másutt dolgoznak. Valami jön a szövetkezettől, de az kevés. Odaföntről semmit nem szavaztak meg. Boldoguljon Zsemlér, ahogy tud. Ha legalább a két falu összeadná a lehetőségeit, többre jutnának. A gázvezetékek lefektetése se jutott már el sem Nagyodig. sem Zsemlérbe. - Előre kell lépni pedig - vallja a polgármester, Szulényi József agrármérnök. Legjobb lenne újra együtt A járás sem bánná, csakhogy közös községnévhez ragaszkodik. De mi legyen azt? Miért adná föl akármelyik falu is a nevét? Zsemlér például már kilencszázadik születésnapját ünnepelte nem is olyan régen. Most adja föl a nevét? Amikor még Németországból is eljöttek az elszármazottak a kilencszázadik évfordulóra? NAGYOD Nem szerették a nagyodiak sem a négyes közösséget. A falu anyagilag mindig jól állt. Hanem a tizenöt éves közösködés alatt leépült minden. Leirtak félmilliónyi leltárt. A falu elöregedett, alig több, mint kétszáz lélek lakja. A múlt rendszer iskolai és gazdaságpolitikája elűzte a fiatalokat. - Elvittek mindent Nagyodról, ami egy falut éltet, működtet - panaszolja Farkas Gyula polgármester -, az iskolát, a közigazgatást, a szövetkezetet. Magára maradt, majori szintre süllyedt. Elszivárgott az értelmiség, nincs kire építeni, kivel mozdulni a faluban. Talán akad három-négy ember, a nyugdíjas polgármester és jövőben bízó hívei, összehívták Zsemlérrel a falugyűlést, és hamarjában egyetértettek, a nevét senki föl nem adja. Ez így rendjén van, de mi legyen a megoldás? Hogyan előrelépni? Ha együtt marad a négy község földje, nincs remény - véli Farkas mérnök. De ha Nagyod falun belül transzformálná a földjeit, megoldhatná a falu problémáit. Csak innen jöhet a megoldás, mert a paraszt tud dolgozni, s a mezőgazdaság múltbeli szervezettsége garanciát jelent ma is. Idővel a gazdasági megszorultság miatt visszaszivárognak majd a fiatalabbak, ráadásul a konkurrenciaképtelen ipar is kidobja a dolgozókat az utcára. A gyökerek pedig itt vannak, falun, a szülői házban. A nagyodi vezető reménykedik. Átképzés kéne, gazdasági érdekeltség, újra részvényesi és gazdatudat, felelős hozzáállás. De az emberek zöme tétlen, habozik, sőt rosszabb, érdektelenné vált. JOBB IDŐKRE VÁRVA Ki nem mondott feszültségek lappanganak a fölszín alatt. Hoz-e az idő megoldást, feloldást? El lehet-e felejteni, hogy ki vállalta a kitelepítést, ki vállasztotta a reszlovakizálást? A mindenkit azonos színvonalra kényszerítő elmúlt politikai érdekek hatására lecsúszott gazdaréteg befogadja-e a föltörekedett, kitanult béresivadékokat? A negyvenéves proletáruralom után nem fenyeget-e újabb, a kulákok uralma? Föladható-e egy ősi település neve a gazdasági előrehaladás érdekében? K

érdések, megoldásra váró feszültségek. Egyik elenyészik a történelemben, másik megoldatlanul maradva elsorvadással fenyeget. Talán támad ravasz paraszti fogás, mellyel túl lehet járni az odaföntiek eszén. Mert nevét nem adhatja föl senki. Akinek neve nincs, maga sem létezik talán. Ebben a kérdésben egy táborba gyűlt ez a két kis Garam menti község. A megoldást ennek az egy tábornak kell kitalálnia BROGYÁNYI JUDIT A-KLUB RIMASZOMBATBAN KULCS A VISSZATÉRÉSHEZ A szeszes italokat rendszeresen és mértéktelenül fogyasztó személyt alkoholistának nevezzük. Az alkoholfüggőség betegséget is jelent, melynek a szakemberek a 303-as diagnózisszámot adták. Az alkohol rabjaival szemben vannak absztinensek - vagyis a szeszes italok élvezésétől tartózkodó személyek, akiknek társadalmi megbecsülése még ma sincs elfogadható szinten. Vannak volt alkoholisták, akik csoportosan küzdenek az iszákosság ellen. Szlovákiában eddig harminc A-klub - vagyis absztinens alkoholisták klubja - alakult, amelyek nyitva állnak a gyógyulás útját komoly szándékkal kereső szenvedélybetegek előtt. A rimaszombati A-klub szimbólumértékü emblémája egy kulcs. Dr. Ľubomir Sárik, a klub elnöke magyarázatot fűz ehhez. - A kulcs ajtót nyithat a visszatéréshez abból az állapotból, mely - tapasztalatból tudjuk - csöppet sem irigylésre méltó. Aki többször is volt már gyógykezelésen és továbbra is az alkohol rabja, annak szüksége van erre a kulcsra. Azoknak ajánljuk, akik eljönnek közénk és arra az útra térnek, melyen mi, egy jópáran már két, három, sót több éve is elindultunk. Havonta egyszer tartanak összejövetelt a városi művelődési házban, mely készségesen otthont adott nekik. A légkör mindig közvetlen, barátságos. A klubnak jelenleg 21 tagja van. A taglétszám egyébként változó, mert bizony olyanok is akadnak, akik nem bírják ki ital nélkül, visszaesnek, és őket a klub szigorú házirendje értelmében kizárják soraikból. Nincs értelme tovább foglalkozni velük, mert nincs tartásuk, tulajdonképpen visszautasítják segítsé, günket. Házirendünk eddig is szigorú volt, de az idén még radikálisabb határozatot hozott a klub vezetése. Aki három egymás után következő összejövetelről hiányzik, azt kizárjuk a klubból. Ennek ellenére nem csökken a tagok száma, két évvel ezelőtt 18 taggal indultunk, most pedig már 21-en vagyunk és további jelöltek várnak felvételre. Idehaza és külföldön, bent és a szabadban Bevallom, kellemesen meglepődtem, amikor az általam szegényesnek vélt klubtevékenység apró mozaikképeit feltárták előttem. Németh Zoltán, a klub mindenkori titkára, pénztárosa és ügyintézője avatott be belső titkaikba. Az általa gondosan vezetett krónika megannyi ismeretterjesztő előadás, beszélgetés, tematikus filmvetítés mellett versenyekről, baráti összejövetelekről, találkozókról is szól. - Klubunkat már külföldön is ismerik. A baráti kapcsolatok, tapasztalatcserék által színesebbé, érdekesebbé tudjuk tenni tevékenységünket. Az országos megmozdulásokon egyébként mindig ott vagyunk. Az elmúlt évben szép sikereket értünk el az A-klubok szlovákiai sportversenyén, és sokat adott nekünk a szeptemberi prágai országos klubtalálkozó. Konkrét együttműködésünk van egy budapesti és egy varsói klubbal. A leggyakrabban (ČSTK-felvétel) a losonci klub tagjaival találkozunk, de ez érthető is, hisz szomszédok vagyunk. A családtagokat partnerként kezelik, hisz ők is részesei a jószándékú nevelésnek, gyógyításnak és előttük minden összejövetelen nyitva áll a klub ajtaja. „Nem akarok, nem szabad, nem lehet" Dr. Ádám Katalinnak, az alkoholellenes tanácsadó vezető orvosának neve többször is elhangzott. Bizonyos értelemben ő szintén klubtagnak számít, hisz ott volt a klub bölcsőjénél, és azóta szinte minden összejövetelen részt vesz, tanácsokkal segíti munkájukat. Találkozásunkkor a közeljövő egyik érdekes akciójára hívta fel figyelmemet. - Valószínűleg februárban kiállítást rendezünk dr. Ivan Novotný, jeles pozsonyi szakorvos alkoholellenes témájú plakátgyűjteményéből. A klub a kiállítás hetében több előadást is szervez, s nemcsak a szenvedélybetegek, hanem a többi érdeklődő számára is. A klubtagok később az alap- és középiskolákat is meglátogatják a megelőző, felvilágosító tevékenység keretében. A doktornőtől tudtam meg, hogy jelenleg a járásban több mint kétezer alkoholistát tartanak számon, pontos számot azonban ő sem tud mondani. Úgy mint általában, itt is elnézőek, túlságosan is toleránsak voltak eddig a társadalom eme rákfenéjével szemben, viszont reméli, hogy az új alkoholellenes törvény elfogadása után megváltozik a helyzet. Az országos viszonylatban is elismert rimaszombati A-klub ezelőtt két évvel az alkoholnak hadat üzenő kis embercsoport kezdeményezéséből, orvosi támogatással és a városi művelődési ház segítségével jött létre. Dr. Ádám Katalin most egy újabb 10 fős csoportot istápol, akik egyelőre csak sorstársakként találkozgatnak, de szilárd elhatározással, a számukra megváltást jelentő absztinenciát választották életcélul. POLGÁRI LÁSZLÓ NEGORO, A ROSSZ Aki tinédzser korában úgy habzsolta Verne Gyula könyveit, mint hajdanában én, bizonyára emlékezni fog a Tizenötéves kapitány című regény egyik negatív hősére, a csalárd és áruló Negoróra. Negoro azonban nemcsak regényalak, de egy magáncég büszke neve. Bevallom, az én tetszésemet nem nyerte el ez a keményen hangzó elnevezés, de ebben valószínűleg a képzettársítás a ludas. S mit hoz a véletlen? A napokban kiderült, hogy nemcsak Verne rabszolgakereskedője csalárd, de a nevét átvevő vállalkozó sem különb Deákné vásznánál. Egy ügyes reklámfogás keretében lóvá akart tenni, - s ez sikerült is - jó pár embert. Röviden a szégyenletes sztori: December 13-án Besztercebányán a legsikeresebb szlovák sportolók kihirdetésekor a nagyszabású rendezvény egyik szponzora a már említett Negoro cég azt ígérte a jelenlevőknek, hogy mindazok, akiknek sikerül megkaparintaniuk, a nézőtérre dobott teniszlabdát, aranyláncot nyernek. A szurkolók drámai közelharcot vívtak a labdákért, majd a győztesek kissé megtépázva, de azzal a boldog tudattal diktálták címüket a közjegyzőnek, hogy januárban átvehetik az ígért jutalmat. A nyertesek valóban megkapták jussukat, csakhogy... Nem szép dolog a gyanakvás, azért akadtak néhányan, akikben munkálkodott a kételkedés kisördöge, és elmentek az aranyműveshez. (Természetésen nem azért, hogy szakembertől hallják, vajon 18, vagy csak 14 karátos-e a láncuk.) Amitől tartottak, beigazolódott Nem arany, nem is aranyozott, sőt még csak nem is ezüst láncot kaptak, hanem közönséges bizsut. Csoda hát, hogy ezek után azok is haragusznak Negoróra, akik Verne hírét sem hallották? (ordódy)