Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-09 / 32. szám
ABIOTERRA CÉGET A Dunaszerdahely melletti Al- báron, e 766 lakosú községen nem lehet úgy keresztülmenni, hogy ne vennénk észre a Bioter- ra feliratú cégtáblát. Főleg azután, hogy a közelmúltban megnyílt a Bioterra-büfé is, ráadásul a Jednota által üzemeltetett helyi vendéglő közvetlen szomszédságában. Ékes bizonyítékul arra, hogy végre nálunk is megkezdődött a piacért, vagy inkább a vevőért folyó verseny. Amikor a vállalkozás körülményeiről érdeklődöm, a társaság öt alapító tagja felváltva válaszol kérdéseimre, miközben nagy igyekezettel telefonon, illetve személyesen jelentkező ügyfelekkel foglalkozik. Tehát az információk ezáltal sokoldalúbbak, az egész társaság véleményét tükrözik.- Miként jellemeznék röviden alaptevékenységüket?- Társaságunk tevékenységének 90 százaléka biohumusz- termelés, kaliforniai giliszták segítségével, valamint a végtermék értékesítése az egész ország területén. Célunk egy olyan országos hálózat kiépítése, amely jelentősen hozzájárul a nitrátmentes mezőgazdasági termékek termesztéséhez, és egyéni üzleti vállalkozásnak sem jelentéktelen. Vállalkozásunk aprólékos szakmai ismertetését és gazdasági jelentőségét a Vasárnap Házunk Tája Ne szégyelljük, ha elsőre nem sikerül A SIKER AZ ÖNBIZALMAT NÖVELI - A BUKÁS AZ ÖNISMERETET. A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kisvállalkozások csak ott virágoznak igazán, ahol állandó a bukás veszélye. Ahol a tehetségtelen vállalkozó is megél, sőt gyarapszik, ott nem boldogulhatnak a legjobbak. Az ilyen légkörben nem a vevőért folytatott verseny szelektál, hanem a gátlástalanság - ügyesség helyett az ügyeskedés vagy közelmúltunk rossz emlékű „szocialista összeköttetéseinek“ maradványai. Az Egyesült Államokban a kisvállalkozások közel fele az első évben megszűnik. Akik tudják folytatni, rendszerint túl vannak egy-két bukáson, tudásuk javát tevékenységük közben és saját kárukon szerezték meg. Egy-egy rossz gazdaságpolitikai döntés következtében (előnytelenül változó adózási rendszer, új vámrendelkezések, növekvő kamatok a hiteleknél stb.) egyik napról a másikra megromolhatnak az amúgy sem rózsás működési feltételek. Ilyenkor legjobb váltani és újat kezdeni. A vállalkozónak és a társadalomnak is egyaránt káros, ha egy rosszul sikerült ügyet erőltetnek. Nem kell rögtön félreverni a harangokat, ha sok kisvállalkozó tönkremegy. Addig nincs baj, míg nem csökken a számuk és jövedelmük. Csak akkor fejlődhet a vállalkozói szektor, ha a szereplők folyamatosan osztályozódnak. Nem is feltétlenül a vállalkozók személye, mint a vállalkozások maguk. Legyen On is a mindig talpra állni tudó, saját képességeiben bízó, ha elsőre nem sikerült, másodszor és sokadszor újrakezdő vállalkozók között! Szomolay Ferenc 1991. Vili. 9. Alkalmazkodás a vevőhöz Az utóbbi napokban szófogadat- lanná vált személygépkocsim némi javításra és karbantartásra szorult - esedékessé vált a gyújtás ellenőrzése és beállítása. Két fővárosi autószervizben is megfordultam. Az egyikben azzal fogadtak, hogy a következő hetekben ez nem lehetséges, a másikban két hét múlva jegyeztek volna elő. Mivel ez nem a reklám helye, nem nevezem meg őket, autóstársaim úgyis messze elkerülik majd az ilyen „szolgálat- kész" társaságot, miután hozzám hasonló csalódás éri őket is. Az egyéni vállalkozónál viszont pont az ellenkezője történt. Mivel nekem csak szombat délután egy és három óra között volt időm, az autót ekkor javította meg. Ahogy mondtam, ez nem a reklám helye, ezért csak azt szeretném jelezni, hogy a hasonló gondokkal küzdők bizonyára enélkül is megtalálják Csiliz- radványon Lőrincz Sándort és visz- sza térnek majd hozzá az első jól, gyorsan és megbízhatóan, no meg nem utolsósorban elfogadható áron elvégzett javítás után. Én biztosan ezt teszem. (sz) Üzenetek Örömmel vettük olvasóink nagyfokú érdeklődését az egyéni vállalkozás könyvelésével kapcsolatos rendelet beszerzését illetően. Akik csak a szlovák nyelvű kiadást kérték, már elküldtük címükre, a magyar nyelvű változat biztosítása a fordítás miatt kissé tovább tart. Amint módunkban áll, azonnal küldjük- utánvéttel - az érdeklődőknek. Továbbra is várjuk olvasóink- vállalkozó társaink jelentkezését „A könyvelés vezetésének alapelvei“ c. rendelet megrendelésével kapcsolatban az alábbi címre: Vállalkozók Fóruma, Spitalská 37, P.O.BOX 44, 814 99 Bratislava. rovatában, illetve a reklámok között szándékszunk a lap valamelyik számában bővebben ismertetni.- Milyen a kereslet jelenleg az együttműködésre?- Már eddig több mint kétezer szerződéses üzletfelünk van, ez ennyiszer százezer biogiliszta az ország legkülönbözőbb helyein. Persze, még csak felfutásban vagyunk, több száz új szerződés megkötése pedig folyamatban van. Talán e szerény kis irodánkban észlelhető nyüzsgés is bizonyíthatja ezt a megállapítást.- Szépen hangzik, hogy országos hálózat. Vajon a tavaly májusi alapítás óta mi minden valósult meg ebből?- Székhelyünk Albár, főbb ki- rendeltségeink Kassán, Besztercebányán, Vyskovban, Prágában és As mellett vannak. Partnereink elsősorban egyéni vállalkozók és kiskertészek - az előbbiek alapján tényleg mindenütt az országban.- Milyen az együttműködés a cég és a helyi önkormányzat között?-Jó! E lakonikus választ egyszerre mondta ki a nem véletlenül jelen levő polgármester és a társaság többi tagja. Csak érzékeltetésképpen: Albár, mint sok más kis község, már régóta vár a földgáz bevezetésére. Erre most lehetőség nyílt, de nem volt meg a szükséges anyagi fedezet. A Bioterra gyorsan lépett és határozott - fedezi az ezzel járó költségeket, s így ősszel már az egész falu élvezheti a gáztüzelés környezetkímélő előnyeit. Ezután az információ után a két idegen szóból álló, de mégis jól csengő és mindenki számára érthető cégnév még rokonszenvesebb lett, remélem, nemcsak az én számomra. (SzT) A konkurencia kezdete? Büfé Albáron a, fogyasztási szövetkezet közvetlen közelében. Szomolay F. felvétele Az egyéni vállalkozásokról szóló törvény előírásai értelmében az egyéni vállalkozói tevékenység gyakorlásának joga a következő esetekben szűnik meg: a) A vállalkozó saját elhatározása alapján b) A vállalkozó elhalálozása esetében c) A regisztrációt végző szerv döntése alapján. Az egyéni vállalkozó szabadon saját maga dönti el, hogy mikor, illetve milyen esetekben kívánja visszaadni a tevékenységét igazoló okiratot. Különösebb nehézséget az sem okoz, ha később bármikor újabb vállalkozást kíván alapítani. Amennyiben megfelel a törvényes feltételeknek, nincs akadálya annak, hogy újra bejegyeztesse magát a regisztrációt végző hivatalnál. A vállalkozó halálával megszűnik a bejegyzési döntésben leírt jogok gyakorlása, a mi jogszabályaink nem ismerik a tevékenység folytatásának gyakorlását az ún. „özvegyi jog“-on. A vállalkozó örököseire a vállalkozásból eredő jogok és kötelességek csak arra az elengedhetetlenül szükséges időre szorítkoznak, amely a már megkötött szerződések és egyéb kötelezettségek teljesítésére kell. Ha az örökösök tovább kívánják folytatni az adott tevékenységet, ennek sincs különösebb akadálya, csak újra kell kérvényezni a hivatalos bejegyzést. Az a hivatalos szerv, amely jogosult az egyéni vállalkozás bejegyzésére, meg is szüntetheti azt, de csak a következő esetekben:- a vállalkozó elveszítette valamely tevékenység elvégzésére a törvény által megkövetelt engedélyét, képesítését vagy alkalmasságát.- a vállalkozó olyan bűncselekményt követett el, amely összefügg a vállalkozás tevékenységével (pl. árdrágítás, lopás), és erre jogerős bírósági ítélet született. A vállalkozás megszüntetésétől meg kell különböztetni a vállalkozói tevékenység átmeneti leállítását, amikor az arra illetékes hivatali szerv felszólítása alapján a vállalkozónak igazolni és dokumentálni kell a törvény által előírt feltételeket. Egy étterem, vagy falatozó esetében le lehet állítani működtetésüket addig, míg a tulajdonos nem mutatja be a közegészségügyi hivatal engedélyét, netalán föszakácsának szakképesítését. Az egyéni vállalkozási törvény nem tartalmaz a vállalkozás szüneteltetésére vonatkozó szabályokat és olyan előírást sem, miszerint a vállalkozó köteles lenne vállalkozni - ennek viszont csak akkor van igazán értelme, ha rendszeres, haszonszerzés céljából folytatott gazdasági tevékenységgé válik. SzF OOO P E Ft Ú Ft TÖRVÉNYE (Murphy törvénykönyvéből) Ha a szakirodalom valamelyik szavát nem érted, ne törődj vele! A cikk enélkül Is teljesen értelmes marad. új ttpimgkaí-LÍZING A lízing (az angol leaslng, szakmai körökben használatos, kissé magyarra szelídített szó- használatban) modern finanszírozási eszközként a második világháború után vált népszerűvé, főleg azután, hogy 1952-ben az USA-ban elfogadták a lízingtörvényt. Nyugat-Európába és Japánba a hatvanas években érkezett meg, nálunk most kopogtat a vállalkozók ajtaján. Magyar- országon az idén várhatóan 100 milliárd forint összegű lízingüzletet kötnek és ezáltal az ottani beruházások 8-15 százaléka ily módon valósul meg. Hamarosan nálunk Is hasonló helyzet alakul ki - érdemes tehát közelebbről megvizsgálni, mi is a lízing? A lízing tulajdonképpen olyan szerződés, amely valamilyen anyagi jellegű tulajdon átadását jelenti, s amely az átvevőnek jogot ad a használatára, díjfizetés ellenében. Más szóval és leegyszerűsítve: főleg termelőeszközök bérbeadása, illetve bérlése. Nagyon fontos elemei ennek az üzletnek, hogy:- a tulajdon mindig elválik a használattól- a lízingbe vevő rendszeresen díjat fizet, ez a díj a felek megállapodása szerint változhat A lízinget sokan a tőkeszegény gazdaságok csodatevőjének tartják. Mivel a tőkeszegénység térségünkben egyértelműen adott, nálunk is várható robbanásszerű elterjedése. Nézzük meg elsősorban az előnyeit; 1. A vállalkozáshoz szükséges eszköz (gépkocsi, traktor, esztergapad stb.) megszerzését teljes mértékben külső forrásból lehet fedezni anélkül, hogy előtörlesztésre vagy megelőző díjfizetésre volna szükség. 2. A tárgy használatából- a gép termelésbe állításából lehet fizetni a lízingdíjat - természetesen alapfeltétel a működő, rendszeresen jövedelmező tevékenység. 3. A vállalkozás tőkéje megmarad, amit teljes egészében más célra lehet fordítani. 4. Ez a megoldás egyaránt előnyös mindkét szerződő félnek, mert olyan berendezéseket lehet vele értékesíteni és használatba állítani, amelyekre elvileg nem volna fizetőképes kereslet. Végül pedig nézzük meg a lízing leginkább elterjedt két változatát. Finanszírozási lízing. Ebben az ügyletben a bérbe vett berendezés a szerződés ideje alatt teljesen amortizálódik, és a lízingdíj fedezi a lízingelt eszköz árát, illetve a lízingcég költségeit és nyereségét. A lízingcég vásárolja a berendezést, majd a bérlővel szerződést köt. A bérbe adó hasznot szerez, a kockázat jóformán csak a lízingbe vevőt terheli. Operatív lízing. Meghatározott időre kötött lízingnek is nevezik, s ebben az esetben olyan eszközt adnak bérbe, amely a szerződés lejártakor nem kerül a bérlő tulajdonába. Ez a módszer járművek, számítógépek esetében terjedt el. Jellegzetessége ennek az ügyletnek, hogy ennél a változatnál a bérlő kockázata nem olyan nagy, mivel a bérleti idő lejártával a berendezést a bérbe adó értékesíti, vagy újra lízingeli. Befejezésül a legfőbb előny: a lízingdíjat a költségek terhére lehet elszámolni, nem pedig a jelentősen megadózott nyereség terhére. A működő piacgazdaságok vállalkozói tartós beruházások helyett - például egy kockázatos üzletnél vagy egy gyors üzleti startnál - előszeretettel nyúlnak a lízinghez. Ezt is minél gyorsabban meg kell tanulnunk. SzF