Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-08-02 / 31. szám

+ > ♦ * A családon és a városon kívül talán legjobban a közösségek nevelik az és két könyvvel gazdagította a ma­gyar irodalmat. A városban élt és dolgozott Sztru- hár Alajos (1892-1968), grafikus és festőművész, akiről jóformán sem­mit nem tudnak Sellye lakói. Szüleimnek még volt „szülőháza“. Az Alsó utcán épült parasztházban még megéltem a disznóöléseket, ku- koricafosztást, tollfosztást, a nagymama „sparherton“ készült finom ebédéit, a gazdasági udvart és a konyhakertet. A hatvanas évek gyermekei a Vág-parton nőttek föl, a kőhíd és a vashíd közötti részen tanultunk meg tüzet rakni, fára mászni, úszni, a nálunk idősebbek még libapásztorkodtak gyermekko­rukban. A vegyikombinát beindulá­sáig aránylag tiszta volt a Vág vize, 1967-ben az utcabeli kamaszok még fogtak benne egy tizenkét kilós har­csát. Ezután majdnem húsz évig ve­szélyes volt a Duslo alatti részen fürödni. Három éve áll Vágkirályfa mellett az új víztároló, azóta minden szenny ottmarad, elkészült a gyár modem tisztítóberendezése és cso­dák csodája, tavaly megjelentek a fo­lyami rákok, a halászok szerint újra élvezet kiülni a partra és a folyóból szállítani haza a vacsoránakvalót. Az első lakótelepek számunkra a ját­szóteret jelentették. A feltúrt építke­zéseken, az évekig befejezetlen mű­velődési ház épületén amolyan való­di háborúsdikat és indiánosdikat le­hetett játszani - igaz, az anyukákat a sok gödör, vaskonstrukció, szurkos hordó nem nagyon boldogította. Ha KORKÜLÖNBSÉG: 100 ÉV pedig nem volt idő kiballagni a Vág- ra, a gyerekek a templomkertben vagy a mai napig álló Vendel-kert- ben játszhattak kedvükre. A hatva­nas évek lakótelepei sokszor úgy alakultak, hogy a szanálások után teljes utcák költöztek egy-egy bejá­ratba vagy panelházba. Amikor még tősgyökeres Sellyéi­ként a lakótelepek sivárságáról, a bejáratok anonimitásáról olvas­tam, nem értettem, miről van szó. A sellyei panelházakban ismerik egymást az emberek, s ha falun meg­teheti egy háziasszony, hogy átcsön­get a szomszédba, ha elfogyott a nul­lásliszt, megteheti még Sellyén is. A város kétharmada lakótelepen él, a korosztályombeliek számára egy- egy lakótelepi lakás a szülői ház. Nemegyszer hallottam máshová köl­töző sellyeiektől, hogy a lakás fel­számolása legalább olyan trauma volt számukra, mint nagyanyjuk szá­mára házának lebontása. Míg gyer­mekkoromban majdnem mindenki értett a mezőgazdasághoz, a föld kötötte az embereket, ma már olyan fiatalok lakják a várost, akik talán a búzát sem tudják megkülönböztet­ni a zabtól. A lakosság hetven száza­léka a vegyikombinátból él. A mai huszon-harmincévesek nagy része éppen a Duslónak köszönhetően vá­lasztott foglalkozást. Hogy mi lesz a kombinát további sorsa, azt vála­szolják meg a szakemberek. A vegyipar - tetszik, nem tetszik - mindenütt látható. A város egyet­len művelődési háza a Duslo szak- szervezeti központjáé. A gyáré a sta­dion, a kézilabdapálya, az uszoda. A gyár építtette az óvodák felét és védnöksége alá vett négy alapiskolá­ból kettőt. A középiskolások majd háromnegyede vegyiparhoz kötődő szakmát tanul. A város húsz év alatt teljesen megváltozott. A hatvanas években betelepült munkások és ér­embert. Vágsellye - éppen azért, mert jellegtelen város volt - kifeje­zetten kínálta az alkalmat közössé­gek létrehozására. Tóth Lajos kezde­ményezésére 1967-ben indult be a Vörösmarty Klub, amely nemcsak a nemzetiségi klubmozgalom indító­ja, hanem a sellyeiek és környékbe­liek szabadegyetemmé nőtt közössé­ge is volt húsz éven át. Míg az alapiskolában tanáregyéniségek egyengették utunkat, a Vörösmarty Klub valami újat, mást adott. Feléb­resztette az információk iránti vá­gyat, sokunk számára az igényesség mércéje lett. Kár, hogy ma nem a régi fényében tündököl - lehet, • hogy ma már másra van igény. Egy dolog viszont biztos. Ezen a helyen tanulhattam meg - érdeklődő kor­társaimmal együtt mi az a közös­ség, s emellett - magyar klub lévén- megtanultuk, miért lehet és miért kell tisztelni a körülöttünk élő szlo­vákokat. A sellyeiekben egyébként is van egy adag kozmopolitizmus és van egy jókora adag dac. E város- legalábbis ebben a században - so­ha nem vqlt nacionalista fészek, pe­dig egyértelműen többségivé csak nemrég vált. A sellyeiek közül az 1971-es népszámláláskor még sokan írták be a kérdőívbe nemzetiségként: sellyei. Csak akkor haragszanak meg, ha valaki parancsba adja, mi­lyenek legyenek. Nagyapám ezt haj­danán így fogalmazta meg: „Furcsák vagyunk mi, „salanyok“. Az első republikában magyarok voltunk, be­jöttek Horthyék, nagy szlovákok let­tünk, a front után meg újra magya­roknak vallottuk magunkat.“ Nekem nem. Nem kínálhatok szép leírást szülőházam udvaráról, mert nem volt szülőházam. De van Vágsellyén egy lakás, amelynek ab­lakát kinyitva a Vág partjára látok, az ablak alatti játszótéren hallom az évről évre cseperedő gyerekek lár­máját, reggelente rigófüttyre ébre­dek, a felvonó hangjából tudom, ki érkezett, nem zavar a szomszéd há­roméves fiának irokéz csataüvöltése hajnali ötkor, és olyan hangerővel búgatom a lemezjátszót este nyolcig, amilyennel akarom. Nyugodtan ki­akaszthatom száradó ruhámat a ház mögötti szárítókötélre, mert nem lopják el, és ha elfogy az olaj, be­csöngethetek a szomszédhoz. A 20. században ez is haza. S ez is otthon... Lovász 'Attila telmiségiek még „idegenek“ voltak. A régi sellyeiek ezt a mai napig számon tartják. Az ő gyermekeik már otthon vannak, itt születtek, nőttek föl és - szerencsére - kialaku­lóban van egy új lokálpatriotizmus. Nincs nemzetiségi probléma, jól megférnek egymással a nemzetiségek A város kééarmada lakótelepen él Ki gépen száll fölébe - annak térkép e táj... lepnek. 25 év alatt a lakosság száma meghétszereződött, nemzetiségi ösz- szetétele pedig teljesen megválto­zott. A második világháború előtt nagyjából azonos arányban lakták szlovákok, magyarok és zsidók. A zsidók a holocaust áldozatai let­tek, alig maradt életben egy-két csa­lád. A koncentrációs táborokból visszaérkezettek közül ma már csak két ember él. A magyarok és szlová­kok aránya egyértelműen a nagyará­nyú beköltözés után változott meg. Ma a város lakóinak 19 százaléka vallja magát magyarnak. A hívők túlnyomó része katolikus, más egyházközség (egyelőre) nem műkö­dik Sellyén. ' Vágsellye híres szülöttei A jelentéktelennek tűnő kisváros nagy egyéniségeket is adott a világ­nak. Szomorú, hogy lakói nem tud­nak róluk. A Feketeházy család sír­boltjáról a tudománytörténészek többet mesélnek, mint a helybéliek. Feketeházy János mérnök (1842-1927), híd- és vasúti konst­ruktőr, Jean Eiffel egyik legközelebbi munkatársa nevéhez olyan épületek fűződnek, amelyeket talán sokan is­merünk. Ő tervezte a komáromi köz­úti hidat, a vágsellyei vasúti hidat, a budapesti Szabadság-hidat, társter­vezője volt a budapesti Keleti Pá­lyaudvarnak és a párizsi Eiffel-to- ronynak. Sellyei József (1909-1941) neve sem mond semmit a helybeliek­nek, inkább csak az irodalmárok tartják számon. Kevesen tudják róla azt is, hogy a leggyakoribb sellyei vezetéknév viselője volt - Miskovics Józsefként anyakönyvezték a sellyei parókián. Egy önálló verseskötettel Egy kis nosztalgia A vonatból kiszállva égy monar­chiabeli típusépület fogadja a látogatót. A város felé indulva ez talán az egyetlen „történel­mi“ épület. Ezután néhány csa­ládi házat leszámítva a lakótele­pek, panelházak sora követke­zik - néhány játszótérrel, talán a szokásosnál több fával. Itt megszokhatták az emberek, hogy a lakótelep is lehet otthon. Sokunk számára szülőföld. Vág­sellye. Ezeréves település A Vágsellyén és környékén végzett ásatások eredményeként tudjuk, hogy a vidék az őskortól lakott. Ariegértékesebb lelet egy neandertá- li ősember homlokcsontja, de talál­tak itt avar, szláv, római és magyar sírokat is. A város mai területén több középkori település létezett, de azok a 16. századig megszűntek vagy beolvadtak. Az első írásos adat 1002-ből való. A város a nyitrai várhoz tartozott, majd a 12. században a pannonhalmi apátsághoz, 1251-től a 16. századig a znióváraljai premontrei rendé, 1553 és 1569 között pedig az egri püspök birtoka. 1586-tól a jezsuitá­ké, évekig az ellenreformáció egyik központja, Pázmány Péter többször is megfordult itt. A 16. század köze­pétől saját iskolái vannak, a jezsuita teológiai szeminárium 1598-tól 1615-ig működik itt, majd átköltözik Nagyszombatba. * 1661-től mezőváros, 1692-től vá­sári joggal. Lakói földművelésből és kézművességből éltek. A kis telepü­lés - összeolvadva a mellette lévő tanyákkal — 1805-től fekszik a mai helyén. A Vág partján a molnármes­terség, a városban a bőrcserzés, sza­bómesterség, csizmadiacéh virágzik, 1869-ben 2839 lakosa volt. Máig működő katolikus temploma 1833- ban épült, a város központjában lévő - ma magyar - iskola 1906-ban. 1958-ban helyezik el a Duslo vegyi­kombinát alapkövét, 1963-ra felépül az első részleg, 1966-tól folyamato­san, három műszakban termel Csehszlovákia harmadik legnagyobb vegyipari gyára. Nevét 82 országban ismerik, a volt KGST legnagyobb műtrágyagyártó üzeme. Eltűnt a mezőváros Aki a hatavanas-hetvenes évek­ben ismerte meg Vágsellyét, tulaj­donképpen egy mesterségesen bete­lepített nagy lakótelepet látott. A hatvanas évek elején még úgy- ahogy mezőváros jellegű, háromezer lakosú település teljesen elveszítette arcát, jellegtelenné vált. A hatvanas években a vegyikombinátnak kö­szönhetően Szlovákia minden tájá­ról érkeztek ide munkát keresve az emberek. 1965-ben lebontották a város északi részét (az ún. Fölső utcát), hogy helyére lakótelep épül­jön. Az Alsó utca (a sellyeiek Farkas- di útnak nevezték) 1975-ig állt, lé­nyegében ekkor szanálták a város utolsó, mezőváros jellegű részét, hogy átadja helyét egy újabb lakóte­POLGÁRI CSALÁD 1923-BAN - AZ ÖLBEN ÜLŐ KISFIÚ MA NYUGDÍJAS TANÁR ÁLLAMI ELEMI ISKOLA 1938 - AZ ÉPÜLET MA A MAGYAR ALAPISKOLÁÉ Fotó a szerző 1 + családi archívum 1991. Vili. 2. J fe- ^ :-7r :;r. J' - . . i-.:.— —— •■— - sss — =- -= — - — ~ = ——- — sa: - = ——■ : : ~ Tras = ___:____^__ : --- -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom