Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-12-20 / 51. szám

* 1991. XII. 20. IPOLYNYÉKEN HARSOGTAK A KÜRTÖK ÉS ZENGETT AZ ÉNEK: A Nagykürtösi járás legnagyobb községének polgármestere útbaigazított: „Ha a régi karácso­nyok is érdeklik, keresse fel Korcsog Lászlót, a már hetvenedik életévében járó nyugdíjas pedagógust. Laci bácsi a község krónikása, mindenről tud, ami összefügg a falu életével... ” Benyitok a kisebb dombon épült házba. Kor- csogné, aki szintén tanítónő volt, éppen a barom­fit eteti. Kihívja a nyári konyhában foglalatosko­dó férjét. Az egykori tanító úr, a ma is délceg tar­tásé Korcsog László, mint ismeretlent is, barát­ságosan fogad, bevezet a házukba. Amikor meg­tudja, mi járatban vagyok: hogyan ünnepelték a karácsonyt gyerekkorában, önkéntelenül is a kö­zeledő szép ünnepnapra, a gyermekeire, három fiukra és két lányukra gondol. Számukra az a leg­szebb ajándék, amikor karácsonykor együtt le­hetnek, a fiait tréfásan mérnök uraknak és dok­tor úrnak szólíthatja. Ha a legkisebb lányát is be­számítja, aki még most is tanul, közel száz évig já­rathatták őket iskolába. Nem kis gondot okozott ez nekik, de mégis sikerült. Pedagógus létükre nem voltak párttagok. Vallásosságuk miatt mel­lőzött emberek voltak. Gyermekeiket megke­resztelték, bérmálták, beléjük oltották az istenhi­tet. Szerény tanítói fizetésükből is mindent meg­adtak nekik. Kor szerint büszkeséggel sorolja fel gyermekeit: László volt az első, ötvenötben szü­letett, agrármérnök, ma a helyi szövetkezet elnö­ke. Péter főorvos. A szintén főiskolát végzett Te­réz Nagykürtösön higiénikus. Dénes is agrármér­nök, főagronómus volt, de nemrég a svájci Ciga- Geigy vegyszergyár szerződtette, mezőgazdasági üzemeinkben népszerűsíti a cég kitűnő vegysze­reit. A huszadik évében járó Erzsiké a legfiata­labb, a Nyitrai Pedagógiai Kar növendéke, an­gol—magyar nyelvszakos lesz... Tanított és tanult A karácsonyfa előtt. Hátul Dénes és Teréz, középen a Korcsog házaspár, a nagyapa karjában Patrika, Iász- ló fiuk gyermeke. Előtérben a nyitrai főiskolán tanuló Erzsiké. A felsorolás után Korcsog László elgondolko­dik. Neki nem volt ilyen „könnyű” a dolga. Régi nyéki család az övék. Édesapja csak pár holdon gazdálkodott, s mintegy negyven évig templom­szolga volt. Nem taníttathatta hat gyermekét. László mégis nekibátorodott. Ha megkésve is, beiratkozott az ipolysági polgáriba. A háború be­fejezéséig csak a harmadik osztályt járta ki. Még egy éve volt hátra. A megújult Csehszlovákiában nem nyitottak magyar iskolát, így a balassagyar­mati polgáriban folytatta tanulmányait, és szök- dösött át a határon. Kétszer elcsípték, egyszer a könyveit, máskor a pénzét vették el, és szidták, miért jár oda?! Mert itt nincs magyar iskola! Évek múltán ezt is engedélyezték. Nagy volt a ta­nítóhiány. Korcsog László is a katedrára állt. Ta­nítani kezdett, és közben tanult is — távúton. Ipolyságon leérettségizett, utána a pozsonyi egyetem magyar—szlovák szakán végezte el főis­kolai tanulmányait. A palásti alapiskolában is­merkedett meg a leendő feleségével, aki az első osztályt vitte, ebben volt nagy gyakorlata, jómaga a 6—9. osztályosokat nevelte. Amikor végre szü­lőfalujába, Nyékre helyezték őket, 1955-ben há­zat építettek, új otthont teremtettek maguknak. Népművész és krónikás Kitárulkozik az újságíró előtt. Hosszú élet van már mögötte, nem hallgathatja el azt, ami oly kö­Szegényesen is szépek, meghittek voltak a régi karácsonyok zel állt hozzá. Nem elégítette ki csak a tanítói hi­vatás. Mutatja a kitüntetését: A Csemadok kiváló népművésze. — Színdarabokkal kezdtük — mondja Kor­csog László. — Nem voltam zeneszakos, de vala­mit értettem hozzá. Előbb az énekkart vezettem. Aztán tánccsoportof alakítottam, volt úgy is, hogy egyszerre három is működött, kettő az iskolában, egy a Csemadoknál. Gombaszögön, Zselizen és másutt is szerepeltünk. Huszonöt éven keresztül ve­zettem a felnőttek folklórcsoportját. Megkaptuk az aranyfokozatot s az újabb kitüntetést: A Csemadok kiváló népművészeti együttese. Sikert arattunk a nyéki fonóval és fosztóval, a menyasszonytánccal. Karácsonynak éjszakáján BARTOLOMÉ ESTEBAN MURILLO (1618-1682) FESTMÉNYE Karácsonynak éjszakáján, Karácsonynak éjszakáján Jézus születése napján Örüljetek, örvendjetek: A kis Jézus megszületett! A kis Jézus aranyalma, Boldogságos Szűz az anyja, Lábaival ringázgatja, Két kezével ápolgatja. — Aludj, aludj; én kisdedem; Aludj, aludj, én kisdedem! Nem királyné a te dajkád, Szolgálóból lettem anyád. Nincs a Jézus ágyán paplan, Jaj, (le fázik az ártatlan! Takargatja édesanyja Dirib-darab posztókába. Nincs a Jézusnak bundája, Posztóba van bepólyázva. Elveszött a báránykáju, Miből lett volna bundája? Kirje, kirje, kisdedöcske, Betlehemi hercegöcske, Azért nekünk jót szőröztél, A pokoltól megmentették (Népköltészet) A Korcsog házaspár és az édesanya. Előttük balról: Péter, ma főorvos, a kis Dénes, ma mérnök, a svájci cég képviselője, Teréz, ma higiénikus és László, az elsőszülött, ma mérnök, az ipolynyéki szöivetkezet elnöke. A menyasszonybúcsúztatót a magyarországi Nép- művészeti Múzeum filmre is vette... — Ma is tevékenykedik? — Sajnos, nem. Mi már megöregedtünk, nem csinálhatjuk tovább... Az asztalra teszi az újabb szívügyéi, a nagy és vaskos albumot 1962 óla írja ípolynyék króniká­ját. Lapozgat a félezer oldalas, kézzel leleírt könyv­ben. Az első írásbeli emlék 1135-ből származik. A Nyék törzs két tag a alapította, az egyik Felsőnyéket, a másik Alsónyéket A két Nyék csak 1905-ben egyesült, ekkor vette fel az ípolynyék nevet 1902 és 1923 között járási székhely volt, megyegyűléseket is tartottak itt! Híres község volt azelőtt is, pallosjog­gal rendelkezett, Werbőczi itt és Inámon írta Hár­maskönyvének egy részéi Toborzáskor, aki a Ne­messzög területére szökhetett, nem vitték el katoná­nak. Nyék híres volt a boráról is. Még a török idők­ben az egri pasának is a nyéki bor ízlett a legjob­ban. .. A második világháború után kissé megkeve­redett a falu. Az első telepeseket még negyvenhat­ban az elhagyott zsidó és más házakba költöztették és 10-10 hektárt kaplak a nagybirtokosok földjé­ből. A negyvenhetes deportálást 150 magyar család sínylette meg. Többen ezt be sem várták amint megkapták a fehér cédulát, éjszaka a teknőbe ülve az Ipolyon át szöktek Magyarországra... A gyerekkor legszebb élménye Amikor Korcsog László a régi szentestékre emlékezik, bejön a szobába a felesége is. — A karácsony gyerekkorom legszebb ébnénye — mondja a házigazda. —Kisebb csoportokba ve­rődve az ablakok alá jártunk énekelni a Mennyből az angyalt Ekkor kikiabáltak: „Hányán vagytok?” Hárman... „Akkor annyi felé szaladjatok!" hang­zott a tréfás válasz, s a gazdasszony kijött, megaján­dékozott bennünket. Az én vállamon is ott volt a ta­risznya, édesanyám varrta szőttesből, s abba rakos­gattam a diót, mogyorót, aszalt gyümölcsöt. Ami­kor megtelt, odahaza kiürítettük, s mentünk to­vább. Hangos volt az egész falu. A gyerekek énekel­tek, a kanászok, tehenesek a kürtjeiket fújták Az éj­féli mise, az úrfelmutatás után újra kürtőitek, mint­ha azt jelezték volna, megszületett az Úr fia. Bár szegények, de boldogok voltunk, úgy éreztük, való­ban lejött hozzánk az angyal... Minden évben volt karácsonyfánk is. Édesapánk az erdőben fenyőt vagy borókát vágott. Akkoriban divatos volt az arany- és ezüstpor. Édesanyánk megmutatta, ho­gyan kell a diót befesteni, és mézeskalács-csillago­kat sütött Csillogó diókkal, csillagokkal, fehér pa­pírba csomagolt kockacukorral feldíszítettük a fe­nyőfánkat. Ajándék nemigen volt, de amit kap­tunk, annak nagyon megörültünk. Édesapánk ki­ment a hegyre, ott volt egy öreg pincéje, s mögötte egy kis szőlő. Tavasszal is olyan volt a pincében fel­aggatott alma és szőlő, mintha éppen akkor szedték volna le az ágakról Karácsonyeste édesapánk szép almával és szőlővel ajándékozta meg gyermekeit. Érdekes volt az estebéd Gyümölcsöt, diót, mogyo­rót, aszalt almát és szőlőt, mákos gubát ettünk... Korcsogné: Karácsonykor ma is nagyon boldo­gok vagyunk: együtt a család! Mondjuk is: Hál’ is­tennek megéltük ezt a szép napot! Estefelé vacsora, ajándékosztás. Nekünk nem tellett annyira, mint az én gyermekimnek Alsőtúron születtem, másfél éves koromban meghalt az apánk Özvegy anyám hat gyereket nevelt fel. Akkor nem volt családi segély, idősebb testvéreim tartották el a családot. Örül­tünk egymásnak Falunkban sokféle mézeskalács- figurát árultak, azzal díszítettük fel a karácsonyfát. Mi is jártunk énekelni az ablakok alá. Nagy hóban mentünk Ma már a nagy hó is hiányzik A mi ta­risznyánkban is csörgött a dió. S utána elmentünk az éjféli misére. Vallásosak voltunk, a gyermekeink is azok.. Korcsog: A mi időnkben szebbek, meghittebbek voltak a karácsonyok Éltek a népszokások Még a lakodalmak is szépek voltak, de a legszebbek a téli összejövetelek, a kukorica-, a tollfosztás. Az öre­gasszonyok szellemmeséket mondtak, s mi, gyere­kek, ámulva hallgattuk őket... Ma már a gyerekek nem járnak az ablakok alá énekelni és újévet kö­szönteni. Még maisa fülemben zeng a kondások és a tehenesek kürtölése, a gyerekek éneke: Mennyből az angyal lejött hozzátok... Jártak a betlehemesek is, bekopogtak a házakba: Szabad-e bejönni?... Örömmel fogadták őket.. A családi vacsora után beszélgettünk Meggyújtottuk a gyertyákat, a csillag­szórókat, és énekeltünk Kártyáztunk is, hogy eltölt- siik az időt az éjféli miséig. Édesanyánk összeszede­gette a karácsonyi morzsákat, s később azzal füstöl­te a megbetegedett állatot. Hogy használt-e, nem tu­dom. Ez is szokás volt... Korcsogné: Ma már új szokás dívik Nem tetszik nekem a nagy televíziózás... Korcsog: A technika megrontotta a családi összejöveteleket. Korcsogné: Sokszor még beszélgetésre sem ma­rad idő. Aki a tévét nézi, se nem lát, se nem hall... Korcsog: De ma is szépek a karácsonyesték... A gyerekek hozzák az ajándékot Egymást felváltva mesélik tovább: amikor gyermekeik fiatalabbak voltak, nagyobb ajándé­kokra nem jutott, de mindig kaptak ruha- és cipő­féléket, cukorkát. Csomagbontáskor örültek. S azt tartották a legszebb ajándéknak, hogy szüleik iskoláztatják őket. —- Ma már úgy vagyunk — mondja Korcsog László —, hogy ők adnak nekünk ajándékot... De a szülők ajándéka sem hiányzik. Az utóbbi időben a borítékba tett 500-500 koronát nyújtják át gyermekeiknek, hogy azt vehessék meg, ami tetszik nekik. Négy unokájuk is van, kettő Lacié, kettő Péteré. Róluk sem' feledkeznek meg... És a karácsonyfa előtt éneklik el a Mennyből az angyalt... És boldogok, mint gyermekkoruk­ban voltak, mert ma is érzik, az angyal lejön hoz­zájuk, köztük van, mert bennük él a jóság és a sze­retet. A házigazda még a családi fényképek kö­zött válogat. Az egyiket átnyújtja: — Ezen rajta van szegény jó édesanyám is... Egyszerű ipolynyéki asszony, kidolgozott ke­zekkel, fekete fejkendővel a fején. 1965 körül még csak négy, de már „urasan” öltözött unokájának örülhetett. Erzsiké akkor még meg sem volt... * * * Bevallom, nehezen búcsúztam el a jólelkű, ba­rátságos Korcsog házaspártól. Jó egészséget kí­vántam nekik, hogy még hosszú ideig láthassák az életben boldoguló gyermekeiket. Csak azt sajná­lom, hogy orvosi tilalom miatt nem ihattam meg egy pohár nyéki bort, amely annyira ízlelt az egri török pasának is... Petröci Bálint

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom