Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-06 / 49. szám
Vasárnap 1991. december 8. A NAP kel - Kelet-Szlová- kia: 07.15, nyugszik 15.45 Közép-Szlovákia: 07.22, nyugszik 15.52 Nyugat- Szlovákia: 07.28, nyugszik 15.58 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlová- kia: 09.09, nyugszik 17.42 Közép-Szlovákia: 09.16, nyugszik 17.49 Nyugat- Szlovákia: 09.22, nyugszik 17.55 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük MÁRIA - MARINA valamint Immakuláta nevű kedves olvasóinkat MÁRIA - a héber Mirjam név módosult alakja. Jelentése ismeretlen. • 1731-ben született FrantiSek^ Xavér DUŐEK cseh zeneszerző (t 1799). A VASÁRNAP következő számának tartalmából KIT VÉDELMEZZEN A NATO? ÁTVILÁGÍTÁS? BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS? GYÖKÉRTELENÜL S. Forgon Szilvia riportja A KÉTNYELVŰ UTCATÁBLÁK ÉS A FELSZEDETT SÍNEK Petröci Bálint ipolysági riportja JUGOSZLÁVIAI MENETKÜLTEK KÖZÖTT BUDAPEST JÖVŐJE SÉRTETLENÜL Szabó G. László beszélgetése Tanai Bellával VÁLLALKOZÓK FÓRUMA CSALÁDI POPKLUB Ugyan mit hoz a Mikulás? (Gyökeres György felvétele) A tudomány és az egészségügy Eljutnak kórházainkba a legkorszerűbb műszerek? A napokban tért vissza a düsseldorfi Medica plusz Biotec egészség- ügyi világkiállításról dr. Pálházy Béla, a pozsonyi ruzinovi kórház igazgatója. Tapasztalatairól, a látottakról kérdeztük.- Egészségügyi világkiállításokat évente rendeznek, hol Medica, hol Intermed elnevezéssel. Mindkét kiállításon orvosi műszereket mutatnak be, ám még az elsőnek említett műszerei a rendelőkben, rendelőintézetekben dolgozó családi (és szak) orvosok, illetve a kiszolgáló személyzet (laboránsok, karbantartók) munkáját hivatottak megkönnyíteni, addig a másik a kórházak műszerellátottságára összpontosít. Kissé keserű szájízzel kell mondanom, hogy egészségügyünké szervezés, a műszerellátottság, a kisegítórend- szerek alkalmazása terén nagyon elmaradott. Mivel először jártam ilyen kiállításon, a hazai hasonló rendezvényekhez (Pragomedika, Slovako- medika) viszonyítva a különbség különösen szembeötlő volt. A színvonalkülönbség abból is ered, hogy az egészségügyi műszerek esetében a gyártók világszerte igyekeznek a luoomany legújabb ismeretei szerint tökéletesíteni a termékek javát. N o s z t a A gyerekek hoztak össze bennünket - a homokozóban. Csemetéinket délutánonként levittük a játszótérre, s míg ők várakat építettek, tortákat sütöttek, autóztak és labdáztak, mi. szülők a kispadon ücsörögve beszélgettünk, összemelegedtünk. Idő ve] kialakítottunk egy kommün jellegű életstílust: egyikünk vigyázott a gyerekekre, másikunk (cédulákat szorongatva a kezében) három család számára bevásárolt, a harmadik mama, amikor „szolgálatos“ volt, hat felnőttnek és hat gyereknek vacsorát készített. Hol rántottét, hol zsíros kenyeret hagymával, retekkel, krumplit aludt tejjel, bablevest... Aztán együtt nyaraltunk, együtt síeltünk, megünnepeltük valamennyiünk születés- és névnapját. Az apróságok felcseperedtek, a homokozót felváltotta a zeneiskola, a tornaterem, a rajzkör, mi, a három család, mégis együtt maradtunk továbbra is. A szomszéd gyerek mandulagyulladása miatt éppen úgy agEzért szinte mindenütt a megelőzés, a gyógyítás szolgálatába állították a számítástechnikát. Például az akupunktúrás kezelésnél a pontok, az optimális pályák kiválasztására már műszert alkalmaznak. A szemlélet ugyanis az, hogy meg kell találni azokat az új gyógymódokat, melyek a beteget a legkevésbé terhelnék. A gyártók természetesen nemcsak a betegekre gondolnak, hanem gondoskodnak az orvosok és a kezelő személyzet munkájának megkönnyítéséről is. A kiállításon meggyőződhettem arról, hogy nem feledkeztek meg a mozgássérültekről és a fogyatékosokról sem, automata emelőszerkezetek könnyítik az ápoló személyzet munkáját. Lélegzetelállító a sebészeti műszerek fejlődése, melyek segítségével bizonyos műtéteket feleslegessé tesznek. A MIH (minimálisan Invazív sebészet) lényege az, hogy míg nálunk például epekővel megműtik a beteget - munkaképtelensége körülbelül nyolc hét -, addig a fejlett országokban az epekő eltávolítása a hasüreg felnyitása nélkül történik, szonda segítségével. Ez az új módlgia(?) gödiünk, mint ahogy az ő szülei aggódtak, amikor a mi kislányunk nekiment az üvegajtónak, és kórházba került. Kicseréltük lakáskulcsainkat, és biztosak lehettünk abban, hogy az a másik „járatja“ háztartásunkat, míg bennünket elszólít a kötelesség, míg szolgálati úton vagyunk. .. Gyerekeink közül egyik sem maradt éhes, fürdetlen, hajléktalan. Lányaink férjhez mentek, fiaink megnősültek... Ok önállóak lettek, mi megöregedtünk... Ezt természetesnek érzem, más bántja a szívemet. Az, hogy a közösen, testvérként ‘ nevelt gyerekek ha ma összefutnak, egy-két szót váltva, úgy mennek el egymás mellett, mint akik csak a villamosból ismerik egymást. Meg az. hogy a jobb megélhetés reményében az egyik szomszéd házaspár a határnyitás után Kanadába költözött, a másik munkát vállalt Brazíliában ... Néha küldenek egy-egy képeslapot, az unokámnak kisautót, távirászer alkalmazható a nőgyógyászaiban, az urológiában, az ortopédiában stb. örvendetes, hogy ehhez az eljáráshoz azonnal kifejlesztették a még kímélöbb lézertechnikát is. Nem vitás, a legújabb műszerek drágák. Ám a fejlett országokban - a piaci törvények közepette is - az egészségnek megvan az értéke, s a biztosítónak fontos, hogy a gyógyulás, de a gyógyszerfogyasztás is a lehető legrövidebb ideig tartson. Nekünk is meg kell tanulnunk, nem mindig olcsóbb az, ami az első pillanatban annak tűnik. Azt szeretnénk, ha a ruzinovi kórházban orvosaink a legkorszerűbb eljárásokkal gyógyíthatnának. Ezért Düsseldorfban tárgyaltam néhány gyártó vállalat képviselőjével, s hiszem, hogy lesz mód az együttműködésre. Beszéltünk arról, hogy kórházunkban egy bázist létesítenének, ahol orvosaink nemcsak tesztelnék a műszereket, hanem bemutatnák az érdeklődőknek is. Nem tagadom, a jól végzett munkánkkal, eredményeinkkel egyúttal reklámot is csinálnánk mind a gyártónak, mind a terméknek. Remélem, hogy az év végéig ez a tervünk valóra válik. (péterfi) nyitású robotembert, piperecikkeket nekem és a lányomnak, gyorsragasztót férjem barkácsolásához... En nekik nem küldök semmit. Mit is küld- hetnék abba a gazdag Amerikába? És írni sem írok gyakran. Miről? Arról, hogy szomorú vagyok, mert olyan messze szakadtak? Arról, hogy gyermekeiket, kiket anyaként vigyáztam, alig látom? Arról, hogy míg ők sínre rakták az életüket, a miénk egyre nehezebb? Ebbe a minitörténetbe huszonöt év tömörült. Szép volt. Emlékként dédelgetem. Nyilván úgy halok meg, hogy barátaimat nem látom viszont. S úgy, hogy nem érem meg, gyermekeink majd segítik egymást, és minden ünnepkor, karácsonykor apró ajándékkal gondolnak egymásra. Ma más az élet és az idő pergése. Pénzt csinálunk a semmiből és a semmi pénzzé válik... De hova lett az emberi összetartás? Az önbecsülés és mások becsülése? Visszavágyom a töpörtyűs zsíros kenyeret, a homokozó óvodás korú- akat... Ozorai Katalin fOO-ddt hovatartozásunkról A Közép-Kelet-Európában és a Szovjetunióban zajló események egyre jobban összekuszálják a benne éló, rendszerváltással küszködő országok politikai hovatartozását. A kezdeti illúziók, hogy a Nyugat valamennyi szervezete tárt karokkal várja a demokratikus útra térő országokat, lassan szertefoszlottak. Nekünk már az is komoly sikernek számít, hogy társulóként befogadtak bennünket a nyugati gazdasági tömörülésbe. A NATO azonban kerek-perec elutasította, sőt a sajtó- visszhangokból ítélve az európai realitásokat figyelmen kívül hagyó tolakodásnak vette Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország belépési igyekezetét. Taylor, a neves angol biztonsági szakértő hét pontban sorolta fel, hogy miért nem lehetünk NA TO- tagok, és el kell ismerni, valamennyi érve igen meggyőző. En a legjelentősebbnek azt tartom, hogy a volt Szovjetunió nyugati határai mentén keletkezett vákumot nem szabad kitöltenie a NATO-nak, mivel az félelmet keltene az ott alakuló utódállamokban és nem szabad egy pillanatra sem elfelejteni, hogy a Szovjetunió még mindig hatalmas nukleáris katonai erőt képvisel. A másik, talán még reálisabb probléma, hogy a NATO nem hajlandó belesodródni az itt élő országok határokat átívelő etnikai problémáiba, nacionalista torzsalkodásaiba, határkiigazítási törekvéseibe. A jugoszláviai események teljes mértékben igazolták ezt a félelmet. Ugyanis a jelenlegi háború tulajdonképpen nem Horvátország függetlenségéért folyik, hanem Horvátországban élő nagyszámú szerb kisebbség hovatartozásáért. A katonailag erős Szerbia nem hajlandó beleegyezni abba, hogy az eddig egy köztársaságba tartozó szerbek most egy más ország fennhatósága alá kerüljenek, és ezért nem retten vissza a testvérháborútól sem. Állítólag az elfoglalt területen már szervezik a helyi szerb közigazgatást és kételkedem benne, hogy az ENSZ vagy a NATO rá tudja kényszerítőéi Szerbiát arra, hogy kivonuljon az általa súlyos véráldozatokkal megszerzett területekről csak azért, mert az Horvátország történelmi határai közé tartozik. Hiába szentek és sérthetetlenek a határok, a belgrádi lapok azt írják, hogy ha a horvátoknak joguk van az önrendelkezés alapján dönteni önállóságukról, ezt nem tagadhatják meg az országban élő szerb közösségektől sem. Ami Horvátországban történik, igen messze mutató precedens a mai felzaklatott Európában, és a lényegről hallgatnak a politikusok és a sajtó is. A bonyolult nemzetiségi viszályt leegyszerűsítik a Horvátország függetlenségéért folyó küzdelemre. Ha ezt a problémát nem sikerül tárgyalásos úton rendezni, Európa más részeiben is kirobbanhat hasonló viszály. Ott van például Jugoszláviában az országnyi albán kisebbség vagy gondoljunk Románia igényére az Ukrajnához tartozó volt román területek visszacsatolására. Sót, Ukrajna önállósulása után az Orosz Köztársaság területi igényekkel léphet fel vele szemben az ott élő tizenegy millió orosz érdekében. Ez azonban csupán néhány példa az európai nemzetiségi darázsfészekből. Úgy tűnik, ezeken a problémákon nem sokat segítenek a kétoldali szerződések, a regionális csoportosulások, szövetségek. Az első kísérlet a „Hexagonáléval“ egyelőre kudarcot vallott, mert még meg sem kezdte gyakorlati tevékenységét, Jugoszlávia máris kiesett belőle. A Berliner Morgenpost pedig olyan hajmeresztő jóslásokba bocsátkozik, hogy Dél-Kelet-Európában létrejöhet az önálló Szlovák Állam, Románia és Szerbia szövetsége, amely körülzárná a nemzetiségeit védő Magyarországot. Ennek ellensúlyozására pedig szövetkezhetne Csehország, Magyarország, Horvátország és Szlovénia, amely a a hagyományoknak megfelelően német befolyás alatt tevékenykedne. A kérdésre, hogy hová tartozunk, ma nehéz válaszolni és holnap talán még bonyolultabb lesz. Szűcs Béla
