Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-11-29 / 48. szám

*

kete lyuk csak uttatja az em- kete folt meg skezett tréfález inkább úgy laki valami jel- olna le a za- tam meg.

sietségedben na el - jegyez#

mindenesetre ■k^lan. akár a gazdaságot, ¡szűk! - összeapírt meg ron- ;kek szabadí- tóan megörül- ányoknak. éros inget vetao-egyenruhá- a fiam. ant.

negfélemlíteni ír nem olyan

Csilla fordítása

tó nagy példát

merte vallani y a történelem- a hallgatás eszmert nézni az yötrő traumák- nény és mara- >a véste a maga állásfoglalásait, memen; jössz a messzi

., ne feledj! feledtek, nem akik pünkösd Lözösségi öntu- efojtottságából :m újjászületé- jelen voltak lapján, amely ;yászt és meg- badultságot és tét is.

:a a harangszó is pünkösdön, rszágra szám- Etelka (mintha telepítési vers >lna meg, több nem tudó évti- i, a vándorok, rsak nevében negnyilvánulá- lőföldet: szülői fészek, dig

visszatérek, agyott kertet, zép virágot

termett. ?f egy drága

kincset, \roknyi földet.

zülöföldet,

;z egy

cseréppel, skátli nő fel. n hagyom, icsolcatom. ionwl haza, arangunk

szava, jó, de szép, irágcserép.

1984. decemA teremben olyan hangulat uralkodott, mint afféle vidám irodalmi kávéházban. A bírót, aki a tárgyalást vezette, bosszantotta ez a fesztelenség, ismételten azon igyekezett, hogy emlékezetébe vésse, tejfölt és hagymát kell vásárolnia az esti borjúpörkölthöz. A vádlott is idegesítette, túlságosan készséges és nyájas volt, az ilyeneket nem szerette. A tényállás sem érdekelte különösebben, gondolataiban régen az ítélet indoklási részénél tartott. Valami dorgáló kitételt kétségtelenül hozzáfűz majd a felmentéshez, de még annak előtte egy sereg jogi megfontolást kell az esküdtek szájába rágni. Fél kiló hagyma és tejföl. A vádlott éppen harmadszor kezdett a történethez, az ügyész folyton félbeszakította. Hagyhatná már. Az ember könyökén jön ki az egész kutyakomédia és az állandó vihogás a hallgatók soraiból.- Szóval ön akkor éjjel, fél egy tájban az áldozatától kapott kulccsal kinyitotta a lakást és a szobájába hatolt. Mi történt azután? - kérdezte az ügyész.- De hiszen ezt már említettem - válaszolta csaknem vigyázzállásban a negyven körüli, mosolygós férfi. — Beléptem a szobába és az ágy felé pillantottam, ahol Mihály jóízűen horkolt.- A lepedőt már magára borította?- Igen, ezt még az előszobában magamra terítettem, felhúztam a fehér kesztyűt, markomba szorítottam a három töltényt.

— Észlelte az áldozat, amikor a szobába hatolt?- Nem, nem észlelte, nekem kellett felébresztenem.- Milyen szavakkal ébresztette fel?- Megálltam az ajtó közelében és elváltoztatott hangon elkiáltottam magam: A kísértetek órája van, érted jöttem.- Mire az áldozat?- Mire az áldozat felült az ágyban, megdörzsölte a szemét, aztán azonnal az ágy melletti sakkasztalhoz nyúlt és rámszegezte a riasztópisztolyt.- Tehát nem vette észre, hogy nem a saját revolverét tartja a kezében?- Nem, nem vette észre.- És maga nem félt, hogy időközben rájött a cserére és...- Nem, ettől nem kellett tartanom, hiszen amint azt már az előző tárgyalási napon ecseteltem, Mihály revolverét...- Na jól van, szóval ott állt az ajtónál és az áldozatra kiáltott. Az áldozat erre mit mondott magának?- Állj vagy lövök!- Aztán?- Aztán egy lépéssel közelebb léptem. Mihály rámsütötte a pisztolyt, én pedig feléje hajítottam az egyik töltényt. Ő megint tüzelt, én megint előre léptem és visszadobtam a golyót, aztán még egyszer előre léptem és...- Az áldozat közben meg se mukkant?- Nem.- A villanyt sem gyújtotta fel? - Nem.- Akkor hogy tudott magára célozni?- A szobában nem volt teljesen sötét, ugyanis a kínai lampion, amely a könyvszekrény felett lógott...- Ezt is hallottuk már - szakította félbe türelmetlenül az ügyész és vádlott párbeszédét a bíró - most röviden csak azt ismételje el, mi történt a harmadik golyó visszadobása után?- Mihály furcsán elkurjantotta magát.- Elkurjantotta magát, hogy értsem ezt?- Hát olyan artikulátlan hangot hallatott.

A hallgatóság soraiban többen hangosan felnevettek.-És?- Aztán semmi, mély csönd támadt. Megijedtem, odaszaladtam az ágyhoz. Mihály, ne mar- háskodj, szólongattam, hiszen csak tréfa volt.

MONOSZLÓY DEZSŐ- Szép kis tréfa - jegyezte meg az ügyész.- Az események kérem engem is mélységesen megrendítettek - sóhajtotta a vádlott -, hátralevő életemet annak szentelem, hogy...- Ezt hagyjuk - legyintett a bíró. — A fogadkozás magánjogi kategória. Ezt az özveggyel és a lelkiismeretével intézze el. Egyelőre ott tartunk, hogy tejföl és hagy... - mindenki a bíróra nézett, - ott tartunk, maga azonnal felhívta a háziorvost. A rendőrséget azután értesítették, amikor az orvos már megállapította a szívbénulást - a vádlott bólintott —, nos, vannak még kérdések? - A bíró dühösen az ügyészre nézett.

Az ügyész nem zavartatta magát, hosszú vádbeszédet tartott, még a bibliára is hivatkozott, többször említette a felebaráti szeretetet - Az emberi élet a legnagyobb érték. Védelme jogrendi államunk elsőrendű feladata. Felelőtlen játékkal veszélyeztetni halálos bűn! - kiáltotta.

A vádlott lesütötte tekintetét. A tárgyalóteremben székek recsegtek. A védőügyvéd emelkedett szólásra. Elöljáróban a vádlott feddhetetlen előéletével, az áldozathoz fűződő tartós és hű barátságával foglalkozott, majd teátrálisan szívéhez kapott. - Senkit sem rendített meg jobban, ami történt, mint védencemet, akarom mondani, a megtört szívű özvegyen kívül, ez a férfi, aki most önök előtt áll, a legjobb barátját, mindennapi sakkpartnerét, fiatalságának társát veszítette el a megboldogultban. És miért kellett ennek a szomorú és immár helyrehozhatatlan eseménynek bekövetkeznie, erre nem nehéz megtalálnunk a feleletet. Az ügyész úr megrázó szavakkal ecsetelte a felelősség kérdését, védencemet bűnös felelőtlenséggel vádolta. De mi mindannyian - rövid, párnás kezével félkört írt le a levegőben -, akik az igazság felderítésén fáradozunk, tisztában vagyunk vele, kit terhel valójában a felelőtlenség vádja. A felelőtlenség, tisztelt bíróság, anélkül, hogy a megboldogult emlékét bármiképpen megsérteném, őt terheli elsősorban. Felelőtlen hencegése, mint ahogy ezt a megtört szívű özvegy is szíveskedett vallomásával alátámasztani, volt az ok, amely kiváltotta azt az okozatot, amelyet immár elég sajnálatos módon az ő meghallgatása és jelenléte nélkül vagyunk kénytelenek vizsgálni és magyarázatot keresni rá. Egy gyáva embert az éjszakai nyugodalom óráiban hamis kísértetnek öltözködve megijeszteni bizonyára felelőtlen, sőt megbocsáthatatlan cselekedet, de olyan emberrel szemben, aki a rettenthetetlenség vértjében állandó kihívással él, úgy gondolom, csak kiprovokált, s az emberi természetben rejlő játékos szenvedély fellobbaná- sáról beszélhetünk, még akkor is, ha ez a játék kiszámíthatatlan, előre nem látható tragikus akkorddal végződött. Mi mindnyájan jól hallottuk védencem előadásában, de a megtört szívű özvegy vallomásából is kicsendült, hányszor kérkedett bátorságával a megboldogult. Hadd idézzek az itt elhangzottakból néhány mondatot: Te sohase félsz? - kérdezte védencem. Soha. És ha éjnek idején valaki behatolna a lakásodba, egy fe- hérleples kísértet például... Marhaság, nincsenek kísértetek.

De ha egyszer mégiscsak előtted állna? Akkor előhúzom a revolverem, felszólítanám, állj, vagy lövök! És ha hozzád közeledne? Akkor lelőném, mint egy kutyát. Ennyi elég az idézetekből. Élég ahhoz, hogy pontosan tudatosítsuk, ki volt ennek a rosszul végződött játéknak tulajdonképpeni játékmestere. Az önkritikátlan hencegés és a megboldogult gyarló egészségi állapota, amelyre azonban védencem semmiképpen sem számíthatott.

A bíró a védőbeszéd alatt néhányszor karórájára és az első sorban ülő, törékeny termetű özvegyre pillantott. Ha tekintetük találkozott, megigazította szögletes kalpagját. Utólag mindig megállapította, ez idétlen, gyerekes magatartás. Amikor a teremben felerősödött a zaj, megrázta az előtte fekvő csengőt. Az esküdtektől követve, végre kivonulhatott a teremből. A felmentő ítélet senkit se lepett meg. Az ügyész sem élt fellebbezéssel. Még egyszer és most már megkönnyebbülten, az özvegy felé fordult. - Természetesen ön kártérítési keresettel élhet. Ilyen értelmű jogorvoslatnak a jelen ítélet semmiképpen sem állít akadályt - tagolta oktató hangsúllyal. Megvárta, amíg az özvegy feláll és kifelé indul a tárgyalóteremből. Még látta, amint a vádlott, miután kezet rázott ügyvédjével, ugyancsak a kijárat felé tart. Aztán szem elől vesztette őket.

A törvényszék épülete előtt piros színű sport Mercedes állt. Az özvegy beszállt a kocsiba és nyitva hagyta a baloldali ajtót.

AFORIZMÁK

A szolgalelkű embernek az a legnagyobb öröme, ha egy jó kis utasítást kap.

Egy lakatlan sziget társadalmi szempontból teljesen értéktelen, mert ott nincsenek vezető állások.

Olykor a tömeg is szeretne egyedül lenni.

Bogdánfi Sándor

Kisvártatva a vádlott is megjelent és az özvegy mellé ült.- Nem furcsa, hogy együtt látnak? - kérdezte az asszony és begyújtotta a motort.- Cseppet sem, hallottad, mit mondott a bíró, kártérítési keresetet indíthatsz, nos, éppen ennek a módozatairól tárgyalunk.

Ahogy a várost elhagyták, az első kitérőnél az asszony lekanyarodott az útról, s egy fákkal körülvett tisztás felé hajtott.- Itt egyedül vagyunk — mondta és leült a férfi mellé a fűbe. - Na? — Várakozva nézett körül, öngyújtóját kattintgatta.- Elölről kezdjem? - kérdezte a férfi.- Mikor találtad ki a történetet?- Rögtön, ahogy a vonat elindult veled. Ideges voltam és beültem a kávéházba. Még egyszer végig akartam gondolni mindent. Akkor jutott eszembe a kí- sértet-história, nagyapámtól hallottam gyerekkoromban.- Ezt már egyszer elsütötték?- Igen, csak akkor szórul-szó- ra minden úgy történt, ahogy elmeséltem, a vádlottat akkor is felmentették.- Nem féltél?- Csak eleinte, mielőtt a lakásba léptem. Azt hittem, még él. De már halott volt. Megnéztem az altatós fiolát, mind a két méregpasztilla hiányzott. Aktatáskámból kivettem a lepedőt, összegyűrtem, az ágy mellé, a szőnyegre dobtam. Megkerestem Mihály revolverét, ez elég sokáig tartott, az íróasztal fiókjában volt. Utána háromszor el- sütöttöm a riasztópisztolyt és az ágyra helyeztem három patront.- És az orvos?- Rögtön megállapította a szívbénulást, úgy, ahogy mondtad. Ment minden, mint a karikacsapás. A boncolás szóba se került.- Akkor se találnak semmit, tengerimalacokkal kétszer is kipróbáltam.- A kísértethistória mindenesetre minden gyanútól mentesített, hiszen magam jelentkeztem, én vagyok a tettes.- Pompás gondolat volt, bár az első kihallgatásnál kicsit zavarban voltam, amikor Mihály bátorságáról faggattak. De elég hamar kapcsoltam, rájöttem, ezt csakis te találhattad ki, hogy miért, azt persze nem tudtam.- Hidd el, ez volt a legjobb megoldás. Amikor délelőtt feltettelek a vonatra, azt hittem, szétpattan a fejem. Hátha nem veszi be mind a két tablettát.- Minden este két altatót vett be.- De hátha éppen akkor nem, és nem hal bele. így saját szememmel láthattam...- Igen.- Téged nem mertelek felhívni, a rendőrséget kértem meg, hogy értesítsenek.- Okosan tetted.- A húgod mit szólt?- Képzelheted. Vigasztalt és közben úgy bőgött, mint a záporeső.- És te?- Én is. Egy nő, ha nagyon akar, mindig tud • sírni. - Az asszony felállt a fűről és megigazította a haját. - A gyászévet kivárjuk, és erről többet egymásnak se teszünk említést. Te ölted meg, megijesztetted, ezt igazán el lehet hinni.- Mindenki elhitte.- Remélem, ezentúl te is elhiszed.- Én? - A férfi csodálkozva nézett az asszonyra, aztán elmosolyodott. - Rendben van, ha ez a kívánságod, elhiszem.

Megcsókolták egymást és beszálltak a kocsiba. Az eső közben eleredt, de csak ritka csep- pekben, az ablaktisztítót se kellett elindítani.

Szabó Gyula: Hontalanok