Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-07-19 / 29. szám

KÉTSZER EGY ÓRA TOMÁS BAtÁVAL Neve fogalom ebben az országban; az idősebbekben szemé­lyes élményeket is ébreszthet a család egykori csehszlovákiai ténykedése, bennünk, fiatalabbakban meg annyi maradt, hogy akarva-akaratlanul is gyakran kicsúszik a szánkon: „megyünk a bat'ába“, pedig voltaképpen a cipőboltba indulunk. És ez nem kevés, mert az elmúlt évtizedekben nálunk sokat tettek azért, hogy a Bat'a-jelenséget kitöröljék az emberek tudatából. Mégis túlélte a szocializmust: miközben szinte alig hallhattunk róla, cipőhatalommá nőtte ki magát a világban. VISSZATÉRÉSEK AZ ÓHAZÁBA Rögtön a gyengéd forradalom után Tomás Bafa, a cipőgyártó di­nasztia korelnöke az elsők között jelentkezett egykori hazájában. S azóta is minden visszaérkezése csupa várakozás és rejtély. Vissza­kerülünk Bafa cipővilágába? Vajon mi hajtunk fejet neki? Esetleg ő segít rajtunk? Hány ilyen kérdés merült fel az elmúlt másfél évben! De ered­mény: semmi. Egészen június ele­jéig... Bártfán, a Kelet-Nyugat biztonsá­gi csúcson egy nap kétszer is sike­rült találkoznom a patinás világcég tulajdonosával. Bár jócskán eljártak fölötte az évek, mégsem a pihenés tölti ki hétköznapjait. Vállalkozói szelleme sodorja, megállás nélkül viszi az üzleti élet sűrűjébe. A kelet­szlovákiai fürdővárosba is azért ér­kezett, mert volt mondani- és hall- gatnívalója a Keletnek nyújtott nyu­gati gazdasági támogatásról. Az egyik munkacsoportban kézmozdu­latokkal tarkított, a hallgatóságban gyakran derűt keltő kiselőadást tar­tott vállalkozói tapasztalatairól. Köz­vetlenül utána sikerült szóra bíznom.- Hogyan ítéli meg a tanácsko­zást?- Úgy gondolom, nagyon jó irány­ban halad. Átgondolt vitaindítókat hallottunk, amelyek sokat segíthet­nek mindazoknak, akiknek van kö­zük a gazdaság piaci alapokra való helyezésére. Volt szó a privatizációs módszerekről, arról, hogyan fogja­nak hozzá a privatizációhoz, honnan lehetne hozzá tőkét szerezni...- Gondolom, ötletek is születtek jócskán...- Mindegyiket aligha tudnám gyorsan és röviden elmondani.- És az értekezleten szerzett be­nyomásai?- Újra csak azt mondhatom: na­gyon jók.- Személy szerint mit becsül itt a legtöbbre?- A személyes kapcsolatfelvétel lehetőségét, azt, hogy véleményt cserélhetünk, s megismerkedhetünk számos olyan emberrel, aki orszá­gában a döntésekbe is beleszólhat. Ráadásul áttekintést kapunk a há­rom érintett állam: Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország gazdasági tevékenységéről. Ez fö­löttébb hasznos számomra, mert a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD) is dolgozva bőven kamatoztathatom it­teni tapasztalataimat.- Eddigi meglátásaiból kiindulva mennyire elégedett a csehszlovákiai vállalkozók színvonalával?- Sok nagyon jó menedzsere van az országnak, csak képességeik ki­bontakoztatásához hiányzik a piac- gazdasági környezet, s az ebből adódó világszemléletük, akárcsak az a lehetőség, hogy önálló vállalko­zóként önállóan döntsenek. Mert az itteni emberek tapasztaltak, jó ké­pességűek, műveltek, csak gyako­rolniuk kell a piaci életet.- Ha már ennyire nagyra becsüli vállalkozóinkat, akkor mégis, mi hiányzik belőlük a legjobban?- Hogy nem ők a vállalatok tulaj­donosai - válaszolja, és a rá jellem­ző módon hangosan fölnevet, majd ebédre sietve elköszön. „JÓ MEGÁLLAPODÁST KÖTÖTTÜNK“ Késő délután már nyugodtabb kö­rülmények között társalogva inkább róla és cipőbirodalmáról esik szó. A laza, közvetlen beszélgetés köz­ben válaszaiból leleményessége, vállalkozói furfangja is előbújik. Az örökséggel kezdjük.- Emlékszik még, mikor hagyta el Csehszlovákiát?- Napra pontosan: harminckilenc augusztus 13-án. Akkor családi tu­lajdonban voltak a gyáraink, aztán jött a háború, a nagy szovjet hadse­reg általi felszabadítás...- ... ez már ismert. Inkább a cég­ről beszéljünk. Milyen forgalmat bo­nyolított le akkoriban?- Összehasonlításképpen inkább azt árulnám el, hány ember dolgo­zott nálunk. Csak a cipőgyártásban 30 ezren, de ezenkívül gyártottunk szerszámgépeket, fonalakat, sőt re­pülőgépeket is. Még mindegyik léte­sítmény megvan. Persze, épültek új cipőgyárak is. Például itt, Bártfán a partizánskei üzem részeként. És akkor még nem említettem egykori üzlethálózatunkat.- Most mire számít?- Június elején kötöttünk egy szerződést, tán visszaszerezhetem vagyonunk egy részét: a cipőüzlete­ket, és kiválasztottunk egy közepes méretű vállalatot is. De egyelőre csak a boltokra összpontosítunk, az üzemek elavultak, több közülük na­gyon rossz állapotban van. Ezeket most nem kívánom átvenni, de ve­zetőinek műszaki tanácsot adunk, együttműködünk velük. Ha képesek lesznek versenyképes árut előállíta­ni, mi eladjuk. Mert, sajnos, teljesen elveszítették a nyugat-európai pia­caikat. Különben óriási a vetélkedés a világ cipőkereskedelmében, iszo­nyú mennyiségű lábbelit gyártanak mindenfelé. Ahová korábban szállí­tott Csehszlovákia, ott többnyire ma­guk építettek gyárakat. Mindent el­áraszt az olcsó kínai portéka. Csak egyetlen országban telítetlen a piac: a Szovjetunióban. Oda lehetne ex­portálni, persze, ha tudnának fizetni érte. Mert a csehszlovák cipőipar­ban - de más iparágakban is - sok függ attól, miként alakul a szovjet piac. Ezért kell támogatni a hatal­mas ország gazdaságát. így na­gyobb az esély, hogy túltegye magát a káoszon. Reménykedjünk...- Nem egészen világos, amit a visszaszerzésről mondott...- Vártam, hogy nem hagyja szó nélkül - nevet fel jókedvűen, de többet nem mond.- Es Ön hogyan értelmezi a va- gyonvisszaszerzést? Eltöpreng. Hosszú másodperce­kig fontolgatja a választ.- Nehéz kifejezni. Pillanatnyilag bizonyos tevékenységeket vagyon­értékelés alapján akarunk vissza­szerezni, majd elvégezzük az így tulajdonunkba került eszközök kor­szerűsítését.- Fizet is érte?- Részben igen, részben me­nedzsmentet és technológiai beren­dezéseket hozunk be.- A reprivatizáció szerint nem kaphatja vissza a vagyonát?- Nem. Mert a törvény negyven- nyolc február 25-e utánra vonatko­zik, s a mi gyárainkat akkor vették el, amikor a csodálatos vörös hadsereg betette a lábát az országba. Ezért még nem fizetnek. De úgy érzem, jó megállapodást kötöttünk a kormány­nyal, nem szeretnénk többet. Semmi olyan nincs benne, ami elfogadha­tatlan lenne. ÉVENTE 300 MILLIÓ PÁR CIPŐ- Jelenleg mekkora a Bafa-cég?- Világszerte 65 ezer embert fog­lalkoztatunk, évente 300 millió pár lábbelit állítunk elő.- Nézzem csak. milyen cipőfelsőrészeket gyártanak? (Tomás Bata partizánskei láto­gatásakor). (CSTK - Magda Borodácová felvétele)- Részvénytársaságként tevé­kenykednek?- Központi vállalatunk családi tu­lajdonban van. Tőzsdén bejegyzett leányvállalatainkban, melyek szerte a világon megtalálhatók, már csak a kisebbik tulajdonrész maradt a ke­zünkben. Csupa mosoly, korára nehéz len­ne rátiooelni.- Hány éves?- Tizennégyben születtem. Köny- nyű megjegyezni, akkor tört ki az első világháború. Cégünk ügyeit már nem én intézem, hanem a fiam. Nagyon jó csapata van, csak dicsér­hetem észjárását.- Közgazdász?- A Harvard Business School-ban (csúcs a menedzserképzésben, aki elvégzi, általában nem ússza meg, hogy milliomos legyen - a szerző megj.) végzett.- Kanadai állampolgár létére visz- sza akar települni Csehszlovákiába?- Ha azt kérdezné, el akarom-e hagyni Kanadát, válaszom: nem. Ha arra lenne kíváncsi, akarok-e egy ideig itt tartózkodni, azt felelném, igen.- Amikor majd átveszi az itteni gyár(ak)at, hol lesz a központjuk? Kanadához tartozik majd ez is?- Természetesen. De - mint emlí­tettem - minden országban külön bejegyzett cégünk van. Itt is úgy lenne.- És visszahelyezné a központot Csehszlovákiába ?- Nem.- Most az a divat; sok egykori hazánkfia visszajön, és elkezd ma­gyarázni. ..- Én is mondjam? Nagyon egyszerű az egész. Olyan cipőket kell gyártani, hogy eladhassuk, és akkor az emberek is jól járnak. Nem hiszem, hogy ne tudnék kijönni a munkásokkal és a kormánnyal. Persze, az egész a makroökonómiai dolgoktól is függ. Olyan iparágban dolgozunk, ahol közvetlenül a fo­gyasztóval állunk szemben. Sike­rünk pedig a képességeinken múlik elsősorban. Búcsúzóul még megkérdezem: vajon milyen lábbelit koptat? Gon­dolkodás nélkül a bal lábához nyúl, lehúzza sötét félcipőjét, s mutatja a bűvös négy betűt: Bata. Erre aztán úgy felkacag, mintha az évszázad viccén derülne. J. Mészáros Károly VASÁRNAPI ELMÉLKEDÉS Újságírói pályám kezdetén- néhány évtizeddel ezelőtt- idősebb kollégám a követke­ző tanácsot adta útravalóul: — Bármilyen elvont témáról írsz, jól jegyezd meg, hogy a százezernyi olvasó között legalább egy mindig akad, aki ehhez is ért. A legkisebb mellé­fogás is az olvasók bizalmának elvesztését jelentheti. Már pe­dig régen rossz, ha az újságíró nem élvezi olvasói bizalmát... Lehet, e bölcs tanácsnak kö­szönhető, hogy az olvasók le­veleit, észrevételeit mindig nagyra becsültem. Ma is gyere­kes izgalommal várom a leve­lek elosztását. Közben azt is tapasztaltam, hogy nem mindig a leghozzá­értőbbek, mondanám: a legil­letékesebbek hallatják hangju­kat. S ha igen, ezt tárgyilagos­ságuk, mérsékelt hangvételük rögtön elárulja. A másik cso­portba tartozók általában nyersebben fogalmaznak, a pontosabb érvelést harsány- sággal pótolják. Abban a bit­ben, hogy senki másnak, kizá­rólag nekik lehet igazuk. Az elmúlt évtizedekben a sajtót a hatalom szócsövének szerepére alacsonyították. El­lenvélemény (ha lett volna is) nem kapott nyomdafestéket. Manapság ellenkező a helyzet. A véleményekkel szemben szinte túlsúlyba kerültek az el­lenvélemények. Lassan már senki senkinek semmiben se ad igazat. Ez az érem egyik oldala. A másik pedig az, hogy az elmúlt évtizedek folyamán nem szoktuk meg a higgadt, mások nézetét is tiszteletben tartó véleménycserét. Hetekkel ezelőtt a Vasár­napban ismertettük a Tiso-per- ról szlovák nyelven megjelent, a könyvpiacon is nagy sikert aratott könyvet. Egyik olva­sónk (aki nem óhajtja nevének újbóli említését) az íráshoz megjegyzéseket és kérdéseket fűzött. Bizonyos dolgokat más­képp látott vaev meekérdőie­lezett. Leveléből a legkisebb rossz szándék se érződött, csu­pán kételyeit mondta ki hango­san. Levelére válaszként a na­pilapban cikk jelent meg Tiso miért? Horthy miért nem? címmel. Néhány nap múlva elkese­redett levelet kaptunk levele­zőnktől. Másolatban egy másik levelet is mellékelt, amelynek írója az idézett cikkre reagált. A levélen név ugyan szerepelt, cím nem. Feltehetően a név se igazi... Az ismeretlen szerző olva­sónkat fasisztának, magyarel­lenesnek és ki tudja, mi min­dennek nevezi. Azért, mert vé­leményt mondott, kérdéseket tett fel, és nem mindenben ér­tett egyet a cikkben foglal­takkal. Mi az, ami megdöbbentő? A durva megbélyegzés. Ha valaki nem ért velem egyet, az talán szükségszerűen ellensé­gem is? S ha valaki velünk szemben ellenszenvvel visel­tetik, nem lenne jó a magunk háza táján is jobban körülnéz­nünk, vajon magatartásunkkal nem mi váltottuk-e ki az ilyen érzéseket? Mások nézetét akkor is illik tiszteletben tartani, ha a mi­énktől eltérő. A vélemény, né­zet kialakulásában sok minden közrejátszik. Elsősorban is az ismeretek vagy éppen azok hi­ánya. Sok információt csak közvetve kapunk. A közvetíté sen pedig sok múlik. Például Tiso (vagy Horthy) szerepét másképp magyarázták ötven, húsz évvel ezelőtt és másképp ma. A róluk alkotott vélemény is jobbára ennek megfelelő. Nincs mindenkinek módjában egy-egy jelenség alapos, köz­vetlen megismerése. Épp ilyen esetekben segít a vélemény- csere. Mindenkinek megvan a ma­ga igazsága. Ám csak a sok-sok „saját igazság“ összevetésével kristályosodhat ki az objektív igazság. Aki mások véleménye elől elzárkózik, aligha ismeri meg a valóságot. Vitázzunk, védjük nézetein­ket akár körmünk szakadtáig, de kulturált emberhez méltó­an. S nem kudarc az, ha elis­merjük mások igazát. Sőt! Zsilka László Vitázzunk, de...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom