Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-07-19 / 29. szám

azonban nem volt az utol­só megpróbáltatás. A vámvizsgálat után továbbindul­tunk, és hamarosan egy ajtóhoz ér­tünk, amelyen ez a tábla volt: EGÉSZSÉGÜGYI KEZELÓÁL- LOMÁS. Szmercsov elnézést kért, és kö­zölte, hogy feltétlenül szükségem van egészségügyi kezelésre, mivel a Moszkvai Kommunista Köztársa­ságban igen szigorú intézkedéseket tesznek az ellen, hogy járványos betegségeket hurcolhassanak be az ellenséges gyűrűk területéről. Iszkrina Ronjanovna felajánlotta, hogy értéktárgyaimat átveszi megőr­zésre, és én odaadtam neki jóval könnyebbé vált aktatáskámat, órá­mat és pénztárcámat. A kommunista írók odakint ma­radtak, én pedig beléptem a helyi­ségbe, amely - mint kiderült - egy gőzfürdő vetkőzószobája volt, s ahol hosszú falócák sorakoztak. Az egyi­ken, a sarokban, éppen vetkőztek a fát szállító teherautók sofőrjei, akikkel már találkoztam. Igen barát­ságosan beszélgettek egymással, mindenféle idegen keverékszó nél­küli, legtisztább „ideiglenes“ nyel­ven, és közben percenként emleget­ték a Genialisszimuszt, meg az anyai ágú rokonait. Az egyik sofőr hüvelykujja fekete szigetelőszalaggal volt bekötve. Rájuk néztem és magam is vet­kőzni kezdtem. Az elviselhetetlen kinti hőség ellenére, itt egyszerűen hideg volt, egész testem nyomban elkékült és libabőrös lett. A válaszfal mögött egy fehér kö­penyes nő ült és szemlátomást unat­kozott. A sofőrök átadták a ruhájukat, cserébe mindegyik egy facsöbröt ka­pott és tovább ment. Én is odaléptem a nénikéhez, átadtam a fehérnemű­met és megkaptam a csöbröt. Ked­ves, síkos volt, és nem volt fogan­tyúja. A következő szobában egy másik nőt találtam, akinek jókora hajnyíró gépe volt, valószínűleg juhok, nem pedig emberek nyírására készült. A nő felszólított, hogy vágassam le a hajamat. Leültem, eltakartam tes­temet egy kis lavórral, és arra kér­tem, hogy félrövidre nyírjon. Eleinte meg sem értette, mit aka­rok tőle, de azután elmagyarázta, hogy a Moszkvai Kommunista Köz­társaság valamennyi polgára kizáró­lag csakis nullásgéppel nyiratkozik, a kártékony rovarok elleni harc cél­jából, a haját pedig leadja a másodla­gos nyersanyaggyűjtő állomásokon, további hasznosítás végett. Bosszantott, hogy se szó, se be­széd, csak úgy egyszerűen elveszí­tem a frizurámat, de mint mondani szokás, ez már veszett fejsze nyele volt. Tovább indultam és hamarosan egy ajtó elé kerültem, amelyen ez a tábla látszott: FELÜLETI MOSDÁS TERME. A tábla mellett egy cédula fitye­gett, rajta az alábbi szöveggel: „Ol­vasd el és jegyezd meg“. Viselkedési szabályok sorakoztak a mosakodók számára. A szöveg fennkölt kifejezé­sektől hemzsegett, és egy mottó zár­ta le, amely a Genialisszimusz vala­melyik állítólagos művéből szárma­zott: „Az emberen mindennek gyö­nyörűnek kell lennie: arcának, ruhá­jának, testének egyaránt.“ A szabályzat azzal kezdődött, hogy közölte, milyen roppant, fárad­hatatlan gondoskodásban részesíti napról napra a Genialisszimusz és az általa vezetett párt a kommunista köztársaság állampolgárait. E gon­doskodásnak köszönhetően a kom­muna minden egyes tagja lehetősé­get kapott arra, hogy rendszeresen kielégítse felületimosdás-szükség- letét. De, mint a Genialisszimusz szün­telenül tanítja, a takarékosságnak mindegyik kommunatag vérévé, má­sodik, sót első természetévé kell vál­nia. Mosakodáskor kerülni kell a pa­zarlást, és a vizet csak a természetes szükséglet határán belül szabad használni. Ez pedig igen könnyen kiszámítható. E célból az illető test­súlyát meg kell szorozni centiméter­ben számított magasságával és az így kapott szorzatot el kell osztani a 2145 együtthatóval. Ennek ered­ményeként megkapjuk az illető VLAGYIMIR VOJNOVICS egyén reális szükségleteinek megfe­lelő forró- és hidegvíz-csöbörtérfo- gat nagyságát. Kissé megriadtam, hogy mielőbb hozzáfogok a felületi mosdáshoz, erőmet meghaladó ma­tematikai számításokat kell végez­nem, a táblázat azonban megnyugta­tott, mert minden előre ki volt szá­mítva. Eszerint 165 centiméteres magasságom és 78 kilogrammos sú­lyom vízszükséglete pontosan hat csöbömyi víz volt. A szabályok arra is felhívták a fi­gyelmet, hogy a mosdóállomások használói számára tilos: 1. Felsőruhában mosakodni; 2. hangszereken játszani; 3. természetes szükségletet vé­gezni; 4. a kommunista vagyont ron­gálni; 5. szigorúan tilos a felmerülő konfliktusokat csöbrök és egyéb tisz­tálkodó eszközök segítségével meg­oldani. Az utasítás olvasása közben a sze­mem sarkából észrevettem, hogy előbb két férfi, azután egy nő, az­után egy egész család haladt el mel­lettem - férj, feleség és kisfiú, azután még két nő, és valamennyien mezte­lenek voltak. Kissé elbizonytalanod­tam, aztán megkérdeztem egy odalé­pő kövér férfitól, hol van itt a férfi­osztály. Elcsodálkozott:- Hát te milyen faluból jöttél, te legény?- Stokdorfból — mondtam.- Saturtorfból?- Nem Saturtorfból, hanem Stok­dorfból - igazítottam helyre.- Ilyen névvel sosem találkoztam — mondta a kövér. — No és merre van? Messzire?- Hát igen - válaszoltam. - Vagy hatvan évnyire innen. Úgy nézett rám, mint valami hü­lyére, aztán közölte, hogy a külön­böző üzemek férfi- és női intézmé­nyekre való felosztása már csak az ellenséges gyűrűkben létezik, itt azonban teljes egyenlőség van, és a nő meg a férfi közötti különbség gyakorlatilag elmosódott. Akaratlanul rásandítottam és meggyőződtem róla, hogy ennél a kövér alaknál valóban jobbára el­mosódott a különbség. A felületi mosdás terme belülről nem volt különösebben érdekes, olyan gőzfürdő volt, mint a többi: a falak mentén hosszú kőlapok, csa­pok, gőz, hangzavar. A férfiak és a nők együtt mosakodtak, s csak azért csodálkoztam ezen, mert Moszkvában történt. A két nem tag­jainak ilyen szabad összekeveredé­sét azonban már hatvan évvel ez­előtt, a Harmadik Gyűrűben is mó­dom volt látni. A terem egyik oszlopán nyilat pillantottam meg és alatta ezt a fel­írást: Szexuális szükségletek kielé­gítése a sarkon túl.“ Mégis mennyi meglepő változás történt a távollé­tem alatt! Többek között, az említett felirat alá valaki szöveggel a „SZIM“ szót karcolta a falba. Megint Szimics jutott eszembe, és arra gondoltam, jó volna elhozni őt ide, ebbe a vegyes fürdőbe, hogy lássa, micsoda ötletük támadt ezeknek a kelekótya alakok­nak. Képzelem, mennyire prüszköl­ne itt! Néhány lépést tettem a nyíllal jelzett irányban, és a gőzből hirtelen azok a sofőrök bukkantak elém, aki­ket már kétszer is láttam. Kezükben kis műanyag poharat tartottak, amelyben valamilyen sötét folyadék volt, és nyilván aljas céllal ostromol­tak egy vézna lányt, aki - bármilyen különösen tűnt - majdnem fel volt öltözve. Azt a bizonyos helyet a tes­tén kis viaszosvászon szirom takar­ta, mellbimbóin pedig valamiféle csillagocska volt. Pajzán szándékuk ellenére, mindhármójuk arca feldúlt- nak látszott. El akartam menni mellettük, a be­kötözött ujjú sofőr azonban megállí­tott:- Fater, beszállsz harmadiknak? Máskor a „fater“ megszólításra megsértődtem volna, sót esetleg ké­pen törlőm az illetőt, most azonban megörültem, mert megtudtam, hogy a hármasban iddogálás szent hagyo­mánya velem együtt a kommuniz­musban is megmaradt. A kis poha­rakban lötyögő folyadék illata csik­landozta az orromat. Őszintén szól­va, nem tűnt valami étvágygerjesz­tőnek. Sőt, az ital puszta szagától, amivel kínáltak, egy ló is elájult volna. Én akár a petróleumot is haj­landó lettem volna meginni, de any- nyira fáradt voltam, hogy egyetlen kupicától egyszerűen összeroskad- tam volna. Ezért erőt vettem maga­mon, és kezemet a mellemre téve, oktató hangon így szóltam:- Bocsássanak meg fiúk, hogy be­leártottam magam. Én nem iszom, és maguknak sem tanácsolom. Az alko­hol rombolja a májat, és káros hatás­sal van a szellemi képességekre. A sofőrök egymásra néztek.- De hiszen mi se vagyunk szesz­kazánok - mondta bizonytalanul a bekötözött ujjú. — Hiszen nem inni invitálunk.- Hát mire? - kérdeztem csodál­kozva. A férfiak megint összenéztek, a leányzó pedig vihogott. Hmm (Regényrészlet)- Ezt a tésztát! - mondta döbben­ten a bekötözött ujjú. - Mire, azt kérdi őkelme! Tán nem tudod, hogy mit művelnek az ilyesfélékkel? - és a lányra mutatott. - Menjünk oda, a sarok mögé, és elégüljünk ki.- Hárman egy nővel? - Nem hit­tem a fülemnek. - De hiszen ez halálos bűn! Hogyan lehet megen­gedni az ilyen disznóságot és sze­mérmetlenséget? Hiszen maguk a kommunizmusban élnek, amelyért egyesek golyózáporban pusztultak el, máglyán égtek el, mocsarakban fagytak meg! Fáradságom ellenére röviden be­számoltam nekik az októberi forra­dalomról, a nagy honvédő háború­ról, Leningrád blokádjáról és a kü­lönböző nagy létesítmények építé­séről.- És maguk mindezt semmire sem becsülik - mondtam, majd köptem egyet és továbbindultam.- Ide hallgass, papa! - A bekötö­zött ujjú utolért. - Ugyan mit heves- kedsz? Megbuggyantál, vagy mi? De hát miféle züllött alakok va­gyunk mi? Nem ók, hanem ezek a szajhák a züllöttek. Azelőtt ezt a szappant - a kis pohárra mutatott- fél üvegenként vették át. Ez még megjárta. Az ember kielégíti a szük­ségletét és meg is mosakszik. Most azonban három üvegnél kevesebbet nem fogadnak el, hát ezért kell összedobnunk, amink van. Kellemetlen érzés fogott el, hogy valamit nem értettem meg az egész­ből. Bocsánatot kértem, de közöl­tem, hogy közös munkájukban saj­nos, nem vehetek részt, mert, elő­ször, rendszerint nem csalom meg a feleségemet, másodszor pedig nincs szappanom, a bőröndömben felejtettem. Mire a sofőr azt felelte, hogy ugyanitt a szappanszükségletet is kielégítik, s egy fülkefélére muta­tott a sarokban, ahol egy meztelen, kövér nő ült és kis poharakat adoga­tott az odalépóknek. Új ismerősöm­mel én is odamentem, megkaptam a magam pohárkáját, beleszagoltam és átadtam a sofőrnek. Hogyan hálálkodott!- Úgy látom, fater - mondta -, te idegen vagy, és nem ismered a mi életünket. Ha tehát szükséged lesz valamire, fordulj egyenesen hozzám. A hetedik csapatban dolgozom, ott mindenki ismer. Az új nevem Kosz- mij, de mindenki Kuzjának szólít, a régi nevemen. Úgyhogy, ha vala­mire szükséged van, holmi kardánra vagy kurblira, gyere egyenest a csa­pathoz. Én mindent megszerzek ne­ked, amit csak akarsz. Köszönetét mondtam, majd elin­dultam vizet keresni. A falakon és oszlopokon körös-körül lemoshatat- lan feliratok sorakoztak: A VÍZ - AZ ÉLET FORRÁSA A VÍZ - A NÉP VAGYONA AKI A VIZET PAZAROLJA, A NÉP ELLENSÉGE EGY CSÖBŐRNYI VÍZZEL MEG LEHET ITATNI EGY LOVAT Amikor azonban közelebb értem a csapokkal teli falhoz, plakátot pil­lantottam meg, amelyről egy polgár- háború korabeli vöröskatona sze­gezte rám az ujját, ezekkel a szavak­kal: „Egy csöbörrel többet használ­tál a kelleténél!“-Nem én voltam! - mondtam.- Én még egyetlen csöbör vizet sem vettem! A vöröskatona természetesen csak rajzolva volt, ám olyan élethű­en festett, hogy tekintetének súlya alatt önkéntelenül összehúztam ma­gam. Szükségletemet csupán har­madrészben elégítettem ki, vagyis a nékem járó hat csöbör vízből csak kettőt használtam el. Az ilyen taka­rékosságért talán még valamilyen ér­demrend is dukál nekem, gondol­tam, egyébként érdemrendet nem követeltem, és a kijárat felé in­dultam. A kijáratnál visszaadták a ruhá­mat. A gőzöléstől még forró volt. Zakóm gombjai megolvadtak, nad­rágom cipzárja azonban ép maradt, mivel fémből készült. Gellért György fordítása KIRÁLY BÉLA Grimaszo Képzeld, már harminchárom éves mi Család, állás, haza: táguló körök. ^ Mars-család, mars-állás, mars haza! - függönye hull rám: intézményesükén Nézz rám! Tanári öltönyömről kréta por pereg, huzat cibálja ritkuló hajam, elfilozófásultam, csituló harag az arcom. A rohamból séta lett. Litván, észt is! - ragozza egy vi (Szótagjaim számolom, a tizenegy meglegyen.) A világ így megyen... „ segít ki asszonyom, míg keresem mai Elölről kezdem: á, bé, cé; lxl, a nyelvhatáron szöktetem át szavam. KUCSORA IBOLYA Helyzetkép Ékes réten mi ének kél - értem él. Nézd e lélek örömmé szőtt déli szél ­* BETTES j Láss belém: Életkép-e, vagy csak álom „semmi bajom“ - kiabálom, „köszönöm jól vagyok“ - - mondom ­Szélmalom veti Don Quijote-i sorsom. Folym az elme: rí az alma: n a szilva: h\ ki ellenség esküdt ez az év most az: eljövendő a múlt zen halottsirati ne szólj ne szólj de emléke, ne csókolj Aforizmái Az irigység sem a múltat, sem a ji képzelete mindig csak a jelent látja. A művészet az, amivé a világ lesz, a világ. Csak az alkot, aki tud. Aki nem ti4.~ A hírnévnek talán az a legfőbb élőnj büntetlenül mondhat hatalmas ostobasé írók és a kritikus

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom