Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-22 / 47. szám
Felú jított lámpaoszlop a Nemzeti Színház előtt (Gyökeres György felvétele)- Kérem, doktor úr. hagyja már abba a bolondozást. Fiatal vagyok. Bizsereg a vérem. Fia én egyszer elkezdek zabálni...- Egy tányérka rákot, vörös mártásban?- Csillapodjon, doktor űr. valaki bejöhet és...- Tűzdelt bélszín szarvasgombával?- Ida ezt Zshi-ráf kisasszony megtudja! Vhizy-Ló úr elkomorodott:- Flallani sem akarok arról a per- szónáról; képzelje, azt akarja, hogy fogyjak le. Nem. maga egészen piás... hadd kopogom le!- Rendben van - mondta Tha-pir -. ez egyszer még engedek magának. Rendelje meg azokat a szendvicseket! Csakhamar benyomult az ajtón egy hatalmas tálca, mögötte pedig a pincér. Hogy ne kelljen kétszer fordulnia, a derék fiú mindjárt két tucat szendvicset hozott; a közeli vendéglőben már ismerték a kedves vendég étvágyát. Vhizy-Ló úr a szendvicshegyre vetette magát, villámgyorsan fölfalt egypárat, aztán teli pofával, de azért udvariasan a lány elé tolta a tálcát. Tha-pir se sokáig kérette magát. Fogta az utolsó darabot, gyönyörű, hófehér fo- gacskáival leharapta a csücskét, egy percig nyugodtan szemlélte a harapás nyomát, aztán újra nekilátott. Vhizy-Ló úr csillogó szemmel bámulta a majszoló hajadont: zabái egy szép nő. hát van ennél szebb látvány? De azért a fél kiló csak nem ment ki a fejéből. Jó ebéd volt, finom ebéd volt ez a néhány darab szendvics, hát most azt is megegye, amit reggel, merő szeszélyből a derék Em-shétől rendelt? Hirtelen döntött, délcegen a telefonhoz lépett, és tárcsászott; Em-she asszony azonnal jelentkezett. - Vissza az egész! - dörögte az úr. - Micsoda? - csodálkozott. Em- she. — Visszatérünk a diétához: tökfőzelék tükörtojással. Legkésőbb fél óra múlva ott vagyok. - És mi lesz azzal a sok drága étellel, amit megrendelt? - sopánkodott az asszony. - Bánom is én, egye meg maga. így is volt. Vhizy-Ló úr hazament, megette a tökfőzeléket, és aludni tért. De két óra múlva felébredt, mert iszonyúan megkívánta a béllán ez az egyetlen v sérti mások érász vagy a kéjenc ■sak magának tátikét. De a torkos. :m szeret egyedül tan érzi jóI magát, jeli. hogy Vltizy- sszonya is volt, kisasszony: nehéz :ny. hogy azt ne ‘eremtés, aki kije- akkor megy Itoz- fél tonnát lead. i együtt - szokta i magas vagyok, elő. csupa nyak. lacsony. mint egy •supa háj. - Zshi- ap épp rosszked- ficamította a nya- n egy virágot, be mtffas volt a fa. hogy sem érte el izmikor a vőle- •ágotta a telefoh- r fogyott, csak az rt hívtál fel. hogy imiséget? Mintha tudatná velem, összement. Ide azt akarod, hogy adj le még lega- !cvenkilenc és fél '•rvusz, szervusz. ’ háromtonnás vi- a drága időmet, vadt fél kilókkal szemem. Na szia ~>ta a kagylót, tintán ilyen csú- bánatában beállói már várta ta-pír kisasszony, :. gömbölvded le- ánéz az ember. ■y-Ló úr leveleket idegesen járkált itt megállt a lány •ttel nézte, hogy e már nem bírt ALBEKTO MOHA VIA magával, a lány fölé hajolt, olyan közel, hogy a nyála is kicsordult, és szenvedélyesen suttogta:- Mit szólna hozzá, haraphatnánk valamit... no. csak egy-két falatot. Tudja, fogytam fél kilót. így aztán... Tha-pir fülig pirult ettől a tüzes beszédtől, de azért bölcsen válaszolt:- Még egy fél kiló, doktor úr. az már egy egész kiló. De Vhizy-Ló úr már toporzékolt türelmetlenségében:- Hozatnék néhány sonkás szendvicset. sok-sok vajjal, uborkával meg articsókával... Tha-pir még ellenállt:- De doktor úr. az isten szerelmére. türtőztesse magát! Inkább dolgozzunk, hagyja már azokat a szendvicseket!- ... és egy nagy korsó sörrel?! Abban a sörrrben úgy ropogtak az errrek. hogy még a kötelességtudó Tha-pir hátán is végigfutott a hideg. szánt. Nicsak, egy kistányérban ott mosolyog a bélszín, a derék Em-slie asszony félretette. Vhizy-Ló úr nem sokat törte rajta a fejét, bekapta úgy. ahogy volt, a fagyos zsírral együtt. Egy lapos tányérban füstölt szalonnát. egy mély tányérban spárgát, egy nagy pohárban pedig epret talált, és a fagylalt is ott volt - Em-she asz- szony hozzá se nyúlt. Szóval megvolt az egész ebéd, amit rendelt. Vhizy-Ló úr, még mindig szinte félálomban, mindent magába tömött, majd utasította a házvezetőnőt, hogy készítsen vacsorára valami sovány. diétás ételt, aztán visszament a hivatalba. Késő délutánig tárgyalt, leveleket diktált, iratokat tanulmányozott. Estefelé már épp indulófélben volt. amikor betoppant hozzá Dhisz-nó úr. régi kedves evőcimborája. '- Tudod-e, ki hívott meg bennünket ma estére? - harsogta. - Slier- tés! Most jött vissza a tengerpartról egy zsák friss hallal, ő maga fogta. Nőket nem vihetünk: igazi kanmuri lesz! Több se kellett Vhizy-Lónák. egyszerre majd elepedt a halért, és tudta. hogy el van veszve, nem tud ellenállni a meghívásnak. Azért még makogott valamit a foga közt arról a fél kilóról, amit már biztosan visz- sza is hízott, meg a tojásról, a szendvicsekről, a dupla ebédről; hát mi lesz most ővele, ha még a Slier-tés meghívását is elfogadja? Dhisz-nó úr együttérzően, sunyin bólogatott, ismerte már az emberét.- Ez mind nagyon szép - mondta de egyvalamiről megfeledkeztél: ma hányszor... szóval hányszor voltál kint?- Mit tudom én. talán kétszer.- Kitűnő! Ez azt jelenti, hogy amilyen derék, nagydarab ember vagy. legalább öt kilótól megszabadultál. Nem? Ez döntő érv volt. Vhizy-Ló úr végül is nem tehetett mást. beadta a derekát.- És ha nagyon igyekszem - vigasztalta magát ma még tán hám- lani is fogok egy kicsit. Sher-téséknél egy nagy kovácsoltvas asztal mellett, mely telis-tele volt mindenféle hallal, már türelmetlenül várakoztak a vendégek. Ott ültek támadásra készen, késsel-villával fölfegyverkezve, asztalkendőjük fedezékében. Gőzölgő levesesibrikben már hozták ki a halászlét. Aztán hatalmas tálakban langusztát szolgáltak fel. kétféle kagylót, roston sült halat, osztrigát, polipot, tintahalat sülve. főve. Végül egy csodálatos óriás sügért, ami legalább harminc kilót nyomott. Vhizy-Ló úr addig- addig kóstolgatta a sügért, amíg meg nem ette a felét. Aztán visszatért a langusztához, fölfalt egy tál csőben sült kagylót, egy szép adag rákot meg egy nagy darab füstölt halat. Közben azért rajta volt a szeme az asztalon, el-elkapott a villájával egy- egy ínycsiklandozó falatot, nehogy véletlenül kimaradjon valami finomságból. Néha még eszébe jutott az a fél kiló. Zshi-ráf kisasszony meg a tökvacsorája, ami otthon várt rá. de csak úgy, mint valami furcsa, távoli emlék, amihez semmi köze. Végül aztán úgy telezabálta magát, hogy már mozdulni se bírt. De egy történelmi példa megvigasztalta: - mit is csináltak a régi rómaiak? Jól teletömték a bendőjüket, megköny- nyebbültek. aztán megint nekiláthattak az evésnek. Én is így teszek. Vége lett a lakomának. Csak piszkos tányérok és szálkahegyek maradtak az asztalon. Vhizy-Ló úr elköszönt a barátjától. Sher-téstől meg a tivornyázó társaságtól, és hazament; otthon berontott a fürdőszobába, és a derék Em-she asszony segítségével, aki erősen tartotta a fejét, a régi rómaiak módjára cselekedett. Aztán kiment a konyhába, s hogy elűzze azt a keserű ízt a szájából. kivett a jégszekrényből húsz deka sajtot, és szép lassan megeszegette. Végre eljött a várva várt pillanat: Vhizy-Ló úr anyaszült meztelenre vetkőzött, és ráállt a mérlegre. Kisvártatva a mérleg magából kikelve ordította:- Mit ettél, te szerencsétlen? öt kilót híztál!- Lehetetlen - méltatlankodott Vhizy-Ló úr. - Hát még te is be akarsz csapni?- Én mindig igazat mondtam — sóhajtotta a mérleg - Ismétlem: híztál... De nem tudta befejezni, mert Vhizy-Ló úr egy hatalmas rúgással beléfojtotta a szót. aztán jól megtaposta és ízzé-poná zúzta. - Te nyomorult falánk állat - nyekkentette még a mérleg, aztán kilehelte a lelkét. Faragó Éva fordítása : rendesen. De nem lehetne itthon? enni kell. Még ma. Egyik hang kemény, ladik számonkérő. Berregnek menetké- tók, várva, hogy rakterűkre kerüljön ni; sorakoznak az állomáson a teherva- lenni. Még ma. Azonnal. S akárcsak capkod össze ruhát, lábbelit, kevéske mit nagy sietve a nép. Kezébe nyomott a Beosztási végzésen kívül egy másik iá 801/1946; szövege többek között: öltözni. igolni, (a bútort is) batyuba és Csornára, egy dróttal felerősített fatáblácskára ■tosított nevét és szlovákiai lakhelyét, ért, kanalat stb.) előkészíteni úgy, hogy llatok részére eleséget vinni. nagával: zést, yvet a kijelentő lappal, gazolványt (zöld vagy sárga), yéb okmányait. •őI magával vihet: személyenként 5 kg t köteles eladni a Szlovákiai Gabonatár- jmányosának (Zeliezovce). bet magával: ot, agy 4 darab kacsát, t 60 kg súlyig minden két családtag Hangos motorzúgás hallatszik messziről, _Egy pincébe húzódtam meg kegyetlenül. Hangos sírás között búcsúzkodik a nép, Elvisznek most minden magyart, aki csak ép. Idehaza más nemigen maradhatott, Mint reszlovák és a telepítő-lapos. Az indulásnak hogy eljött az ideje. Akkor érkezett meg az isten hidege: Néhány bútorkát az autóra raktak. Házat, földet, marhát, mást mindent itt hagytak. Amit sok szorgos kéz összekuporgatott, Az itthon maradván mind prédára jutott. Azon célból rakták őket vagonokba, hogy ne kerüljenek vissza otthonukba. Nem tehettünk másképp, mert nem volt irgalom, Mindent elfojtott az erős karhatalom. Csendes falunk népe körül volt kerítve Sűrű csatárlánccal, s nem volt menedéke. Az igazolásnak se szeri, se száma, gyanús volt az ember saját falujába. Szabadságra vágyott Szakállosnak népe, Mégis rabszolgaság lett a vágya bére. Ahogy megérkezett a szolga vásárra, Megtudták, ki s kinek, hogy mennyi az ára. Olcsó lett az ember és préda a nemzet, Sajnos, nekünk költött elszenvedni eztet. Könnyes szemmel intünk búcsút mindenkinek, Szomszédunknak és többi kedvesünknek. Költözzön közétek békesség, szeretet, Drága kicsi falunk, a Jó Isten veled! •s kecskéit magával viheti. :értést nem szabad elvinni. Jadhatja vagy őrizetbe adhatja rokonálásztóra az a téli nap, 1946. december ;rautók, hordva negyvenhárom család i - szürrealista forgatókönyv szerint ába dobált holmiját az állomásra; csat- > tehervagonok - az emlékezet szerint: az „átcsoportosított“-akka\ scsaládtag- úsgy^mekekkel a messzi Csehország agyon azon a télen az Ipoly menti táj. íz ember - nem írni volna jó. “ József zet születésének egyik — tán leghitele- amról. Ismerek Ipoly menti parasztver- gatást, amelyet a fájdalom ihlete vetett máig a megrendülésre váró emléke1947 februárjának legvégén Ipolypásztó lelkipásztora, zsebében a barsi egyházmegye megbízólevelével, elindult a mesz- sze szakadt nyáj után. Klenecen, Brizán, Racinevesen meg is látogathatott hat, kényszermunkára ítélt ipolypásztói családot. Tovább azonban, hiába támogatta ebbeli igyekezetében őt a Cseh Testvérek evangélikus egyháza, hatósági közbeavatkozás miatt — ítéltetvén a magyar nyelvű istentisztelet tilosnak — nem juthatott. Kevés hírt hozott hát a messzi idegenbe szakadtakról... Hitte-e, remélte-e, gondolta-e akkor felbolydult falum, hogy az „átcsoportosítottak“ - csillapultával a zordon időknek- hazaszivárognak, „visszacsoportosulnak“ szülőföldjükre sorjában; azok egy részének viszont, akik megúszták a deportálást, egyszer majd egyszer s mindenkorra el kell szakadniuk a szülőtájtól? Rosszabbul végül is azok jártak, akiknek házat, gazdasági épületet, pincét, szőlőt, földet, parasztosok által összekuporgatott, összerobotolt birtokot, mindent, ami nem mozdítható, ami össze nem csomagolható, itt kellett prédául hagyniuk, s akiket mozdítható, becsomagolható, összepakolható, vagonokba rakható holmijukkal, eszközeikkel, gazdasági fölszerelésükkel együtt örökre kivittek a közömbös vonatok a községből, átcsattogva velük túlóldalára a határnak.,,Intézményesen“ százhuszonhárom fővel csappant meg falum magyar lakossága. „Nem intézményesen“ szökve távozott a nehéz sors elől az 1945-48-as évek Ipolypásztójáról további negyvenkilenc személy, önként jelentkezett cserére egy hattagú család. Együttvéve százhetvennyolc embert sodortak át a háború utáni békéden béke évei Magyarországra. Egyhato- dát a (közösségi önmagát azóta sem találó) falunak, amelybe a kitelepítettek helyébe más tájak más embereit, magyarországi szlovákok családjait hozta a megbolydult korszak jelképe: a vagon, a vonat. Állván e jégveréses, forgószeles esztendőkben, ellentétes hatalmi érdekek vonzáskörében, országnyi nagy indulatok kereszttüzében, hogyan ítélte meg a háborús-kitelepítéses évek eseményforgatagát, aki megszenvedte egyként légszomját a háborús Magyarországnak és a jogot tipró Szlovákiának? „Sokat köllött szenvednünk háború alatt Is, még háború után is még égy darabig. Azt nem is kívánja senki, hogy másszér ismétlődjön ilyen nagy... ilyén nagy szenvedés. “Mit kívánhatott a népek és nyelvek találkozásának sávjában élő, a történelmet ugyan „alulról“ néző, ám azt mind magyar, mind szlovák oldalról ismerő határ menti magyar parasztság? Azt, ami a már idézett hírversben, rímes krónikában (annak általam kipontozott helyein) így fogalmazódott vággyá, gondolattá, mának szóló tanúsággá és tanulsággá: Ne sanyargatnának ártatlan népeket, de inkább szeretnék egymást az emberek. Tanulnák meg egymást tisztölni, böcsölni, Még ha nem is tudnak egy nyelven beszélni. Látnák meg egymásban Isten teremtményét, Be tudnák tartani az Isten törvényét. Felebarátodat szeresd, mint magadat, ez volna a földön legfőbb parancsolat. Ha ezen alapra építnék a békét, meglátnák a világ újjászületését. 1948. december 15-én az utolsó kitelepítettél, Szüts Árpád lelkésszel és családjával is kicsattogott Ipolypásztóról a marhavagon. Ugyanezen a napon az hírlik a tájon: Léván, Zselízen, Ipolyságon magyar újságot is kapni már. A címe? Új Szó. Szabad Szlovákiában újra a magyar szó. (Befejező rész a következő számunkban)-(...) Nemzetünknek mindig az volt egyik legnagyobb hibája, hogy vagy nem bízott magában, vagy elbízta magát. Hasonló a puskaporhoz, melyet nyugvó állapotában egy kis víz is elolvaszt, fellobbanásával azonban, használjon vagy ártson bár, saját magát mindig megsemmisíti. S ebből keletkezett az a szolgalé- lek fajta, mely kivált a lefolyt időkben oly nagy szerepet játszott, mert kezet csókolva édes örömest mindent hátára rakatott volna; de innen származott viszont azon hetvenkedő betyár fajta is, mely Magyarországon kívül bizonyosan nem létezik sehol: erő nélkül mindent erőltet, ok nélkül mindent provokál. Ez valóban több kárt okozott, mint bármily más hibánk vagy eltévelyedésünk, mert ezen hetvenkedő pajzán visz- keteg annyira a valóságos férfiúi erő ellentéte, és annyira nem „lovagság“ vagy az igazi lovagiságnak oly torzképe, hogy azzal legfeljebb vénasz- szonyokat ijeszthetni, és attul émelygéssel kénytelen elfordulni minden nemesb kedély. — S vájjon miért szakadt nemzetünk része, tán nagyobb része e két osztályzatra? Leg- elsőbben is, mert a kiváltságok ördögi szűk körében forgott vérünk. S még inkább, mert a nemzeti lét tiszta szelleme nem forrott ki elég tisztán akkoron még, s ezért az egyik túlzó oly könnyen hagyá magát abból mindenestül kivetkeztetni, ahogyan a másik túlságos erővel akará azt mindenkire torkolni.’ * Részlet Széchenyi István 1846-os akadémiai beszédéből. * « ( \
