Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-22 / 47. szám
Feltűnően szép, pikáns arcú, érzéki ajkú bakfis volt Jaroslava Schallerová. Tizennégy éves korában a nőiesség legizgalmasabb varázsa sugárzott már róla; ha csak egyetlenegyszer került volna David Hamilton, a romantikus-erotikus képi világáról híres angol filmrendező és fotográfus útjába, aligha marad prágai színésznő. Apró, halványszínű virágokból fontak volna koszorút a hajába, átlátszó, hófehér ruhája inkább csak deréktól lefelé takarta volna, tenyeréből talán frissen szedett szamócát csipegetett volna, hogy a filmen vagy a képeken még izgatóbb legyen rajta a szép, még hamvasabb az ártatlanság, még szűziesebb a szemérem. Jaroslava Schallerová sohasem találkozott Hamiltonnal, de találkozott, sőt dolgozott Mészáros Mártával, Andor Tamással, Jancsó Miklóssal és Fábri Zoltánnal. „Hajszálon múlott, hogy nem maradtam Budapesten — mondja húsz évvel az ott forgatott filmek után ha nem ragaszkodom annyira a szüléimhez és hallgatok Fábri Zoltán szavára, akkor még jobban megtanulom a nyelvet, elvégzem „Egyre nehezebb...‘ (Méry Gábor felvétele) Prágában - Jaroslava Schallerovánál a színművészeti főiskolát és ma magyar színésznő vagyok. De hát máshogy alakult az életem, hazajöttem és itt folytattam, amit elkezdtem. “ Valéria és a csodák hete - ez volt a kezdet, Jaromil Jires filmje 1970-ben. Aztán Budapest, majd ismét Prága; Jaroslav Pa- pousek, Karéi Kachyna, és Pa vei Holb hívja a könnyen formálható, érzékeny lányt. Homolka és az iskolatáska, Szerelem, Harminc szűz és Pythagoras - Schallerová jó filmekben, jó szerepeket játszik nagyszerűen. Német és lengyel rendezők is hívják, a hetvenes évek végén már külföldön is figyelnek rá. És mégis... Jaroslava Schallerová egyszer csak „eltűnik“. 0 Hol ilyen, hol olyan híreket hallottam önről. Évekkel ezelőtt például azt, hogy elárusítóként dolgozik Prága egyik legnagyobb áruházában... később kiderült: nem sok vevőt szolgált ki, mert munkahelyet változtatott. Állítólag „pótmamaként“ ügyködött egy erdei iskolában, aztán írógépet püfölt egy irodában, majd megint egy boltban tűnt fel... cipőket árult valahol a város peremén. Mi igaz ebből?- Minden. Ez valóban így volt, sőt! Ha most benyúlnék a fiókba és előszedném a papírjaimat, még jobban csodálkozna. Szinte minden második évben elvégeztem egy tanfolyamot. Nevelőnő is lehetnék, egészség- ügyi alkalmazott, manikűrös, én már talán a legínségesebb időkben sem maradnék munka nélkül, annyi „bizonyítványom“ • A legutóbbin mikor száradt meg a tinta?- Most, nemrég. Olvastam egy hirdetést az újságban, hogy kozmetikusképzés indul itt, a közelünkben. Azonnal jelentkeztem. Én amúgy sem vagyok az a típus, aki leül és jajgat, sopánkodik, hogy mit csináljak, mihez kezdjek, én mindig minden helyzetben megéreztem, merre kell mennem. • Azt, hogy filmezni fog, ki döntötte el? — Tizenhárom éves voltam, amikor az első szerepet kaptam. Szólt a barátnőm, hogy próba- felvételre megy a Barrandov- ra elkísértem őt, és a végén engem választottak. Aztán megint csak a véletlen... Mészáros Márta meglátott egy újságban, amely épp ebből a filmből, a Valéria és a csodák hetéből közölt fotókat, és már hívott is Pestre. Gyerek voltam még, nyolcadikos bakfis, szerelmes csitrit kellett játszanom a Széplányok, ne sírjatok!-ban. Mészáros Márta úgy vigyázott rám, mintha az anyám lett volna. Van egy ágyjelenet a filmben, azt például úgy vettük fel, hogy előbb én bújtam az ágyba, aztán a partnerem, szóval külön-külön, még csak nem is láttuk egymást azon a napon. • Jancsó Miklós Égi bárányában már egy férj nélkül maradt, fiatal feleséget játszott, csecsemővel a karján.- Voltaképpen ezt a szerepet is Mártának köszönhetem. A forgatás után mindig hazavitt magához, s ott hála ismertem meg Jancsó Miklóst, aki akkor még a férje volt. Jancsó egészen más világot jelentett számomra, mint Márta vagy Jaromil Jires. Ők minden jelenetet képekre bontottak és két-háromperces beállításokat véttek fel, Jancsó- val pedig reggeltől késő délutánig próbáltunk, hogy másnap aztán tíz-tizenöt perces, pontosan megkomponált képeket fotózhasson az operatőr. Katonák, gyerekek, lovak vettek körül bennünket, mégsem volt elakadás soha, ott mindig, minden á legnagyobb rendben ment, vitára, hangos szóra nem is emlékszem. Szép nyár volt az, nagyon szép, ott forgattunk a Balaton környékén, anyám is, apám is ott voltak velem, magunk főztünk, magunk vásároltunk... én már egész mondatokat tudtam magyarul, s olyan gyorsan ragadtak rám az új szavak, hogy mindenki elcsodálkozott rajtam. • Fábri Zoltán filmjében, a Hangyabolyban már az imádságokat is magyarul mondta. Ha akkor Pesten marad...- ... igen, ha akkor ott maradok, Fábri Zoltán biztosan segített volna, hogy bejussak a szín- művészetire. Megígérte. És Andor Tamás is biztatott, aki a Végre, hétfő! című filmjében adott szerepet. Nem tudom, hogy alakult volna a pályám, ha nem jövök haza, és most már nem is foglalkozom ezzel. Az a négy film, amit ott forgattam, a legszebb élményeim közé tartozik. Hogy kikkel játszottam, arra csak később, felnőtt fejjel döbbentem rá, amikor eljutottam néhány magyar filmre. A budapesti forgatások után be kellett fejeznem a kilencedik osztályt és jött a pályaválasztás. Eredetileg úgy terveztem, hogy szülésznő leszek, de hiába! Az egészség- ügyi szakközépiskolába, filmes „múltam“ miatt, nem vettek fel. A felvételit megcsináltam, mégis elutasítottak. • Nem lett volna jobb, ha mindjárt a konzervatórium színészszakára jelentkezik?- Népi hiszem, mert ott sem vártak nagy örömmel. Elkéstem ugyanis. Forgatásról mentem és kicsúsztam az időből. Persze nem amiatt a húsz perc miatt néztek rám ferde szemmel, hanem az életrajzom, az lett a vesztem. Nem kellett volna beleírnom, hogy hol, mikor és kikkel dolgoztam. Nekünk itt nincs szükségünk tapasztalt színésznőkre, mondta az egyik fel- vételiztető, és az utolsó két szót jól kihangsúlyozta, mi olyan gyerekeket veszünk csak fel, akik sosem álltak még kamera elé. Mit felelhettem volna egy ilyen megjegyzésre? Köszönöm szépen, válaszoltam és hazamentem szépen. 0 Sírva, zokogva?- Én ma sem értem, mitől voltam olyan erős... egyetlen könnycsepp sem csordult ki a szememből. Azt mondtam, majd csak bejutok valamilyen iskolába, aztán hogy később mi lesz, hogy lesz, az már nemcsak rajtam múlik. Akkoriban kezdtek el építeni két nagyáruházát Prágában, és a szüleim tanácsára elmentem felvételizni - elárusítónőnek. Négy év, a végén érettségi, az nem is olyan rossz, gondoltam. Fel is vettek, de negyedév után jött egy filmszerep, ráadásul nem is itthon, hanem a németeknél, és én ezt a lehetőséget sem akartam kihagyni. Négy hónapig forgattunk; a suliban csak a kémia okozott gondot, de abból sem húztak el, mert tanultam. Én nem akartam otthagyni az iskolát. Év végén azonban, amikor újabb szerepet kaptam, az igazgatónő döntés elé állított: vagy a film, vagy az iskola. Merthogy a kettő együtt nem megy. Pedig mondom, minden lemaradást be tudtam hozni, s a divatáruházban, ahol gyakorlaton voltam, jó véleményt írtak rólam, de az sem segített. Én a filmezést akkor már annyira szerettem, hogy az igazgatónő végül is azt a választ kapta tőlem, amire voltaképpen ő maga is várt. Húszévesen aztán férjhez mentem, megszületett a fiam, s nemsokára jött a következő, és két gyerek mellett már nagyon meg kell gondolnom, mikor, melyik rendezőnek mondok igent. Szép lassan tehát „kiestem a forgalomból“, s ha nem hívtak, akkor másvalamivel kellett pénzt keresni. Én a munkától sosem féltem, és most is, hogy a lakásunk egyik szobájában kozmetikai szalont nyitottam, élvezem, hogy ezt is kipróbálhatom. • Akkor ez sem egy végleges döntés?-Majd elválik... én most szívvel-lélekkel végzem a dolgom, hogy aztán megélek-e belőle, vagy sem, az később fog csak kiderülni. • Kamera előtt mikor állt legutóbb?- Júniusban, egy német filmben. • Nyitva hagyta tehát a „hátsó ajtót“ is?- Igen, ha hívnak, megyek. Bár egyre nehezebb... ha állna mögöttem valaki, talán több szerepet kapnék, s akkor nem lennének olyan nagy „kilengések“ az életemben. Mert alighogy visszazökkenek egy forgatás után a régi kerékvágásba, már csöng is a telefon, hogy itt és itt, ekkor és ekkor várnak rám, volna egy nekem való szerep, vállaljam már el. És kezdődik minden elölről, a rábeszélés, a hadakozás, a beletörődés. Mégsem véletlen, hogy azt kérdezik tőlem: hová tűntem, mi lett velem? A régi rendezők megfeledkeztek rólam, az újak, a fiatalabbak, pedig nem igazán ismerik a képességeimet. De nincs baj... itthon, a • családommal ugyanolyan jól érzem magam, mint annak idején, amikor filmből filmbe mentem. Szabó G. László Zeffirelli Hamletje Zeffirelli rendezésében a dán királyfi nem más, mint Mel Gibspn. Az ausztráliai Mel Gibson, aki Őrült Maxként vált világhírűvé, most Hamletet játssza Franco Zeffirelli új filmjében, mely Shakespeare rejtélyes ötfelvonásosának alapján készült. Eminens társaságban jelenik meg a vásznon, partnerei Glenn Close (Gertrud), Paul Scofield (az öreg király) és Alán Bates (Claudius). Franco Zeffirelli, az olasz opera- és filmrendező ezzel az alkotással kísérli meg visszaszerezni hírnevét. Három évvel ezelőtt ugyanis, a velencei filmfesztiválon, A fiatal Toscanini című filmjét kifütyülte a közönség. Meglepő módon nem elsősorban a látványra összpontosít, mint ahogy azt munkásságának ismerői várták volna, hanem inkább a történet lélektani hátterét igyekszik feltárni, tehát szerelemről, gyűlöletről, bosszúról, halálról elmélkedik. Csaknem négyszáz éve mutatta be a darabot először a Globe Színház. A dán királyfi történetét azóta számtalan változatban játszották. Kelet- Európában mindig belevittek -direkt politikai utalásokat, Nyugat-Európában viszont inkább a rejtélyre helyezték a hangsúlyt, ami ennek a drámának a sajátja. Olyan felejthetetlen színészek személyesítették meg Hamletet, mint Laurence Olivier, Peter O’Toole, Richard Burton vagy újabban Dániel Day- Lewis. A nyomukba lépett most Mel Gibson, a befutott ausztrál filmszínész, aki több mint tíz évvel ezelőtt tűnt fel George Miller Őrült Max című alkotásában, amely egy nihilista akciófilm volt. Az angol és amerikai kritika fenntartásokkal fogadta zsánerváltását. Kicsit ironikusan és csúfondárosan azt írták róla, hogy az ö Hamletje a nagyvárosi kamaszoknak, punkoknak és más rockereknek tetszik majd. Egyébként Zeffirelli filmjében van minden, aminek egy romantikus történelmi drámában lennie kell: látványos helyszínek, több méter vastag kastélyfalak, tetszetős reneszánsz kori ruhák, szép hölgyek, sejtelmes lovasok. Amiben talán eltér ez a film elődeitől, az az, hogy a dán királyfi nem szokványosán szomorú és tehetetlen, ellenkezőleg: nagy adag humorral és iróniával fűszerezi Mel Gibson a szerepet. T~\ustin Hoffman, a kis ■LS nagy ember ötvennégy éves ugyan, de ifjonti hévvel képes küzdeni, ha a saját érdekeiről van szó. Azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy minden idők legnagyobb filmgázsiszerző- dését írta alá. A négy hónapig tartó tárgyalás eredménye: Dustin három filmet készít el ötvenmillió dollárért. Hoffmannak eddig is volt mit a tejbe aprítania, több mint százmillió dollárra becsülik a vagyonát. Most a szerződésben még azt a jogot is megkapta a Columbia Filmstúdiótól, hogy bármikor nemmel válaszolhat, ha úgy érzi, hogy a szerep vagy a forgatókönyv nem felel meg az ízlésének. A fantasztikus összegű ajánlat nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy Dustin saját elképzeléseit, saját rendezésében vigye filmre. Az Esőember napsütéses napjai Hoffman a hírek szerint most fejezté be Steven Spielberg rendezésében a Horog (Hook) című filmet, amely máris kasszasiker. Az első új film a Freud és Jung pszichológus kettősről készül. (Érdekessége, hogy Dustin mellett Arnold Schwarzenegger a másik pszichológus!) Dustin azzal ünnepelte meg a horribilis összegű szerződést, hogy farmot vásárolt magának Texasban. Eddig Los Angelesben, New Yorkban, Connecticutben, Londonban és Párizsban van már egy-egy „vityillója“. Hoffman színpadi terveit sem adta fel. Bár a Velencei kalmárban nyújtott alakítása nem aratott osztatlan sikert, bejelentette, hogy jövő év első hónapjaiban ismét Londonban lép fel, valamelyik West End-i színpadon, most azonban modern szerepben. % 1991. XI. 22.
