Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-15 / 46. szám
úasűrnap *■ az úti véletlen a látni vágyó embert úgy viszi néhány órára a nyáriasan napfényes Pozsonyba, hogy ott nincs egyéb dolga, mint sétálgatni utcákon-tereken, elgyönyörködni épületek, szobrok látványában, váratlanul szép kapualjak, udvarok, templombelsők gótikustól barokkon át klasszicizá- ló, rokokó és biedermeier választékosságában, akkor - ha talán volt is már előzőleg errefelé - elámul ennek a Duna parti fővárosnak különös és meghitt szépségén. A Duna fővárosok folyama: Közép-Európa történelmét, szellemét, politikáját a Duna tartja nyilván, Bécs, Pozsony, Budapest, Belgrád egymás után következik a hajón járónak. „Tán honom könnye vagy, te nagy folyó?“ - Eötvös múlhatatlan kérdését Közép-Európa valamennyi nemzete ismételheti. Itt, az elhomályosult emlékű Vratiszláv (vagy Bratiszláv) herceg vára alatt, Szlovákia fővárosában a szlovák évszázadok bánatait, örömeit, reményeit, félelmeit idézi a Duna part; ott, szemben már mi emlékezünk minden magyar jóra, rosszra, szépre, riasztóra; feljebb, alig néhány evező- csapásra pedig Ausztria szól a maga múltjáról-jelenéről. Ez a három ország: Közép-Európa legközepe. Ez így együtt nem közép-kelet és nem közép-nyugat: ez maga a közép. Felette már Észak-Európa felé vezet az út, alatta már Dél-Európa következik. Amikor a keresztény hitre tért Bratiszláv úr, aki egy morva törzs vezére lehetett, még régebbi kelta és római erődítmények alapjaira felépítette várát, nem volt még itt se magyar, se szlovák, sem olyan germán jövevény, akinek utódját osztráknak nevezték. De hamarosan, igen rövid évszázadok alatt, ez a földrajzi pont lett itt, a Duna partján az a találkozóhely, amely nélkül nem lehet elmondani a három nép egyikének sem a történetét. Persze hogy Szlovákia fővárosa, ősi szláv település. Persze hogy magyar nevét egy Poson nevű várkapitányról kapta, aki még a korai Árpád-királyok idején védte itt a határt a németek ellen, akik újra meg újra áradtak Nyugat felől. Persze hogy német - legkorábban bajor - telepesek is ragadtak a tájon, s az ő Press- burg városnevüknek is oly tekintélyes múltja van, mint Pozsonynak és Bratislavának. A közös emlékek nem kérdezik, hogy a politikai földrajz hol határozza meg a város nevét. Minden városok legszentebbike, Jeruzsálem mind a három nagy monoteista vallás - a zsidó, a keresztény, a mohamedán - áhítatának színhelye. Bratislava Szlovákia fővárosa - de közben Közép-Európa közös emlékezéseinek otthona. Itt gyalog kell sétálni, ha el akarunk találni a városképhez úgy odatartozó középkori Mi- hály-kapuhoz, fölötte a hajdani városfal megmaradt tornyához, amelynek sisakja olyannyira emlékeztet a soproni Tűztorony sisakjára, majd el kell találnunk a régi városházához, amelynek udvarán nézelődve sehogy se akaródzik továbbmenni. Egész Közép-Európa egyik legszebb reneszánsz épülete ez, és igen szépen karbantartott műemlék. Közben még találkozhatunk olyan felirattal is az utcák során, amelyből megtudjuk, hogy itt állott ama feledhetetlen reneszánsz emberöltőben. Mátyás király korában az Academia Istro- politana, a legelső megvalósult közép-európai egyetem, amelyet azután hamar elsodort a viharos évszázad. De megmaradt a híre, hogy a váltakozó lakossággal váltakozó nevű Pozsony-Brati- slava-Pressburg-Posonium a reneszánsz ókorra emlékeztető görögös latinságában Istropolis (azaz Dunaváros) volt. A napfényes emlékeztetők között minden séta a Szent Márton székesegyházhoz, a Dómhoz, a koronázó Nagytemplomhoz vezet. Ezt meg kell találni, még ha kimagasló tornya már messziről jelzi is, hol van. De közelében nem állnak meg közúti járművek. Közel van a Duna parthoz, de nem onnét nyílik a bejárás. Semmit sem látott, aki feladta a tévelygő utat és utcák tekervényei közt. A Dóm előtti tér Rudnay nevét viseli, a hajdani főpap neve számunkra úgy maradt fenn, mint a legnagyobb magyar egyházi szónokok egyike, a szlovák irodalomtörténet úgy tartja nyilván, mint a legnagyobb szlovák egyházi szónokot, s ha Bécsbe hívták, ott megcsodálták német szónoki művészetét. El lehet váHEGEDÜS GÉZA lasztani ezt a hármat egymástól? Közös emlék. És a róla elnevezett téren három mellszobor: Liszt Ferenc, Anton Bernolák és Georg Rafael Donner. Ott, talpazatuk mellett jutott először eszembe Jeruzsálem, amely egyszerre szent kereszténynek, zsidónak, mohamedánnak... Liszt, Bernolák, Donner. Egyikük sem itt született, de mindhárman otthonuknak tudhatták, kaptak a város szellemétől, és adtak a város szellemének. Liszt: a magyar zene világba árasztója, a világ zenéjének magyarba árasztója. Bernolák: a felvilágosodás korának nemzetközi hatású nyelvtudósa, ötnyelvű - szlovák, cseh, magyar, német, latin - szótáróriásának megteremtésével Közép-Európa közös nyelvi kultúrájának egyik megalapozója. És Donner: az osztrák barokk szobrászművészetének talán legegyénibb alkotóművésze. Tíz évig élt itt, keze nyoma máig felismerhető palotákon, díszítéseken és főleg szobrokon. Vele találkozik azonnal, aki majd belép a Szent Márton székesegyházba. Az említettek hárman szinte jelképei a világát együtt formáló Közép-Európának. Pedig milyen véghetetlen zsörtölődés, rágalom, harag fordította egymás ellen évszázadról évszázadra a magyarokat, osztrákokat, szlovákokat! A nációk szent nevéből a nacionalizmus szörnyeit formálta az önzés és gyűlölet hajtotta politika. Holott ezer évnél régebben nemhogy testvérek, de gyakorta egymástól származtak. Ha azt mondom, magyar költő, mindenekelőtt Petőfire gondotok, akinek szlovák volt az édesanyja, és családi nevét, a Petro- vicsot szerb apjától örökölte. Ha azt mondom, szlovák költő, mindenekelőtt Hviezdoslav jut az eszembe, akit születésekor Országit Pálnak hívták, mivel apja magyar kurtanemes volt, és szlovák édesanyjától tanulta azt a nyelvet, amelynek idővel klasszikusa lett. És van-e osztrá- kabb nagy költő, mint Lenau, aki Csatádon született, a nagy hírű magyaróvári Gazdasági Akadémia diákja volt, apja egy Nim- bisch nevű idevetődött porosz férfiú, aki Pest megye főügyészének leányát vette feleségül. Hogy a statisztika melyiküknek hová sorolná a nagyszüleit? Kit érdekelhet ez, amikor három, egymásra szüntelenül formáló hatású nemzet halhatatlanjairól van szó? Vajon a mai magyar polgárosodásunk elbeszélhető-e az osztrák fejlődés nélkül? Vagy a szlovák polgárosodás elmesélhető-e a mi magyar polgárosodásunk nélkül? Vajon a mi nemzeti történelmünk számos nagy pillanata elmondható-e Pozsony - Szlovákia fővárosa - nélkül? Hiszen itt volt - mondottuk már - Mátyás király egyeteme, itt kiáltotta el a hadra kelt magyar nemesség az Életünket és vérünket! fogadalmát, amellyel egész Közép-Európának Mária Terézia nevével fémjelzett fénykora kezdődik... és itt indul a reformkor diétáival mindaz, ami 1848-hoz vezetett. Ide kötnek bennünket is mindmáig legmagasztosabb politikai emlékeink. Liszt, Bernolák, Donner lábnyomában Széchenyi, Kossuth, Deák élő árnyai lépkednek a pozsonyi utca kövein, vezetnek bennünket is az őszi város ősi magja, a Szent Márton székesegyház kapuján át a gótikus ívű, barokk ékesítésű boltozat alá. Ki itt belépsz, egyszerre lépsz magyar, szlovák, osztrák évszázadokba. Itt 1563 és 1830 között 11 magyar királyt és 8 magyar királynét koronáztak (ne tévedj, látogató, Mária Teréziát nem királynévá, hanem királynővé, tehát királlyá koronázták!)... Ki itt megállsz, szépséget és áhítatot érzel. És szemben állsz magával Szent Mártonnal, aki kivont karddal ott emelkedik lóháton az oltártól jobbra. Márton lovas szent, akár csak Szent György. A negyedik században élt, Savariában (a mostani Szombathelyen) született, híres férfiú, római katonatiszt volt, vitézi élet után lett remete, majd áldozatos életű püspök. Legendája úgy meséli, hogy katonakorában egy ízben kettévágta köpenyét, hogy felét egy nyomorúságos koldusnak adja. Ézt a pillanatot ábrázolja Donner ólomból öntött lovas szobra. A nagy osztrák mester az áldozatos szentben a daliás vitézt mintázta meg. De hogyan? Nézd csak a felmagasodó szobrot: magyar huszár zsinóros mentében, darutollas csákóban. Ilyenek voltak a magyar huszárok kurucnak is, labancnak is,, ilyenek voltak akkor is, amikor III. Károly király ült a trónuson, miután itt, Pozsonyban, őt is magyar királlyá koronázták. Ezek az évtizedek voltak előjátékai Mária Terézia korának. Donner ez időben töltötte el a maga évtizedét Pozsonyban, ahol az utcákon és a díszfelvonulásokon a magyar huszárokkal találkozott. Róluk képzelte el az eszményi daliás vitézt. Így formálódott a szent püspökké leendő ókori római katonatiszt magyar huszárrá. így látták, így látják a pozsonyi nemzedékek. Az évtizedek sodrásában nemegyszer változott az itteni utcák nyelve. Volt, amikor német nyelvű osztrák városnak számított, volt amikor magyar fővárosnak, koronázó és or- szággyúléses városnak tudták, de Bernolák nemes szlovák szellemének, majd Stúr szlovák nemzeti mozgalmának is ez volt az otthona, s íme az első világháború vége óta Szlovákia fővárosa, hogy Béccsel és Budapesttel együtt, hármasban képviselje a legközepebb Közép-Európát. Ügy éreztem ott, Szent Márton huszármundéros szobra alatt, hogy a bécsi osztrák és a budapesti magyar látogató ugyanolyan otthonosan járkál Pozsony belvárosában, mint a pozsonyi szlovák a bécsi vagy a budapesti utcákon. 1991. XI. 15. (Méry Gábor felvétele)
