Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-11-15 / 46. szám

3. Terminológiai kérdések Ez a látszólag egyszerű probléma több vetületben, több oldalról is megközelíthető. Emiatt a nemzetkö­zi porondon a megnevezések kérdé­sében elég nagy a káosz. A nemzeti önrendelkezés és a ki­sebbségi jogok története szorosan kapcsolódik a nemzetté válás, a nemzetfejlődés kérdéséhez. A nemzet, a nemzeti kisebbség te­hát elsősorban történelmi kategória. A mai, modern értelemben vett nem­zetek a társadalmi fejlődés polgári szakaszában jöttek létre, mint a feu­dális társadalomból a polgári társa­dalomba való átmenet jellegzetes termékei. A nemzet (natio) fogalmát azonban már ezt megelőzve is is­merték Európában. Bár eredetileg a közös származás gondolatát tük­rözte, a középkori Európa a nemzet fogalmát főleg a rendi, illetve a tarto­mányi nemzet értelemben használ­ta. Az európai kontinensen lényegé­ben a 18. század végén jöttek létre a mai értelemben vett nemzetek. A francia forradalom hozta létre az államnemzet koncepcióját, mely az egységes politikai nemzet keretein belül tartja esetleg elképzelhetőnek más etnikumú egyének létét. Ez az elmélet az idők folyamán többféle alakban jelentkezett, eredetileg Kos­suth is ezen az alapon képzelte el az 1848-as forradalom utáni Magyaror­szág polgárainak nemzetiségi hova­tartozástól független jogegyenlősé­gét. Bírálták is érte eleget. Legva­dabb, szélsőséges formái azonban valószínűleg napjainkban azokban az országokban észlelhetők, ahol az etnikai kisebbségek létét el sem is­merik. Közép-Kelet-Európában a de­mokratikus forradalmak megkésve, csak 1905 után zajlottak le, s itt nagy, soknemzetiségű államok jöt­tek létre, ahol általában egy-egy uralkodó nemzet tartotta elnyomása alatt az itt élő népek többségét (is­mét egy meghaladott, felénk még oly gyakran visszaköszönő modell). A gyenge és ellentmondásos kapita­lista fejlődés, a terület etnikai tarka­sága, az uralkodó nemzetek sokszor erőszakos asszimilációs politikája következtében a nemzeti kérdés itt történelmileg meghatározó jelentő­ségűvé vált. Ellentétben a nyugat­európai fejlődéssel, ahol a nemzeti mozgalmak ideje az olasz, majd a német egység megteremtésével jórészt lejárt. A polgári demokratikus forradalmak győzelme után a nem­zeti-nemzetiségi kérdés ott másod­lagossá vált, ami azonban nem je­lentette azt, hogy a nyugat-európai fejlődés mindenütt éles nemzetiségi konfliktusoktól mentes lett volna. A nemzetfejlődés két földrajzi alaptípusát lényegében két ellenté­tes nemzetkép szimbolizálta. A „mi a nemzet?“ kérdésre adott kétféle válasz, a francia-angol államnemzet (politikai nemzet) és a közép- és kelet-európai nyelvi-kulturális nem­zet különbsége a két térség eltérő történelmi fejlődésére vezethető vissza. A közép- és kelet-európai, politikailag sok részre szabdalt vagy alávetett helyzetű, lassabban polgá­rosodó népek vezető osztályai szel­lemében a nemzet mindenekelőtt származási és kulturális közösség, amelynek lényege, alaptényezője a nyelv, és további alkotóeleme az azonos nemzeti jellem, a hasonló lelki alkat. Az idők múlásával, a poli­tikai és egyéb érdekek összefonódá­sával a két felfogás egyre kevésbé volt lokalizálható. A Monarchiában például a magyar vezető osztályok történelmi tudatát a két koncepció váltakozó befolyása jellemezte: ál­lamnemzeti volt a nemzetiségekkel szemben, kultúrnemzeti a bécsi ud­var németesítő politikájával szemben (Szűcs Jenő: A nemzet historikuma és a történetszemlélet nemzeti látó­szöge, Akadémia Kiadó, 1970). Ku­riózumként hadd említsem meg, hogy a volt szocialista országok nemzetiségi politikájának „eszmei“ pillére az orosz szociáldemokrata párt által 1913-ban (!) íratott, Marxiz­mus és nemzeti kérdés című brosú­ra volt, amelynek szerzője nem más, mint Sztálin. Természetesen az orosz állam centralizált felépítéséből indult ki, s így nem csoda, hogy a rá épülő munkák is teljességgel érzék- telenek voltak bárminemű önigazga­tással szemben. Az egységesítő nézeteket kidol­gozni hivatott kezdeményezések so­rában egy tanulmány mindenképp figyelmet érdemel. Ez pedig az ENSZ diszkriminációellenes és ki­sebbségvédelmi albizottságának határozata alapján készült (az albi­zottság 1977. június 30-án fogadta el). A bizottság az ENSZ 70 tagor­szágában feltérképezte a helyzetet és megállapította, hogy kisebbsé­gen a világ különböző tájain igen eltérő történelmi múltú, szociológiai helyzetű, gazdasági-társadalmi fej­lettségű, lélekszámú, településfor­májú, kultúrájú nemzeti, nyelvi, faji, vallási stb. közösségeket értenek, s különbözőképpen nevezik is őket: nemzeti kisebbségeknek Finnor­szágban, nemzetiségeknek a leg­több (akkori) szocialista országban, együttélő nemzetiségek (akkor) Ro­mániában, kulturális közösségnek Belgiumban és a Fülöp-szigeteken, bevándorló csoportnak Észak-Ame- rikában, helyi nyelvjárásokat beszé­lő csoportnak Franciaországban, fa­ji, vallási csoportoknak Sri Lankán stb. A jelentés megállapította, hogy az eltérő fogalmak többnyire a kö­zösségek tényleges különbségeit je­lölik, történelmi múltjuk, jelenlegi tár­sadalmi arculatuk valóságos eltéré­seit bizonyítják. A kisebbségek elne­vezése nem utolsósorban politikai kérdés: az állam viszonyát is kifejezi ezekhez a közösségekhez. A szakberkekben a Capotorti-je- lentés néven ismert dokumentum egyben azt is kifejti, hogy az egysé­ges definíció hiánya nem lehet a nemzetközi kisebbségvédelem előrelépésének akadálya, nem szol­gálhat beolvasztási törekvések ürü­gyéül és nem mentesíti a világszer­vezet tagállamait a kisebbségek iránti kötelezettségeik teljesítésétől. A problémára jellemző, hogy Csehszlovákiában sem létezik egységes nézet, sőt a jelenlegi jog­rend is több terminussal operál. A régebbi törvények (a 144-es is) a nemzetiség (národnosf) kifejezést részesítették előnyben, míg a tavalyi törvények egynémelyike (pl. a nyelv­törvény) a nemzetiségi kisebbség (národnostná mensina) terminust használja. Mi rejlik e „termínushá- ború" mögött? A nemzetiségi kifejezés a francia „nationalité“ kifejezés fordítása és eredetileg állampolgárságot jelen­tett. Német vagy angol nyelvben nincs megfelelője. A múlt század végén terjedt el Kelet-Közép-Euró- pában a politikai nemzet más kultú­rájú, más anyanyelvű részének megjelölésére. A mi jogrendünkbe a második világháború után került be, amikor is az addig használatos nemzeti kisebbség fogalmat váltotta fel. A korabeli nézet a kisebbség kifejezést túlságosan megbélyegző­nek, bizonyos esetekben pejoratív kicsengésűnek értelmezte. így mind a hatalom, mind az akkori nemzetisé­gi politikusok úgy vélték, ez a váltás előrelépést jelent. Csakhamar kide­rült, hogy az újnak vélt fogalomnak sincs konkrétan meghatározott tar­talma, s az elnemzetlenítési törekvé­sek a terminusváltást követően sem lankadtak, inkább a kor viszonyai­hoz idomulva más módszereket ke­restek. Időközben nemzetközi szinten is sor került néhány fogalom ponto­sabb körvonalazására. Megkísérel­ték, a nemzet fogalmának definiálá­sát, ugyanakkor a nemzetközi szó- használatba végleg bevonult a ki­sebbség kifejezés, mintegy rehabili­tálva e fogalmat. Nemzeti kisebbség alatt tehát olyan közösséget érte­nek, amely a kultúrnemzet része, s ez az egységes nemzet történelme folyamán elérte a nemzetté formáló­dás minden attribútumát, az önálló államiságot is beleértve. Számunkra ez a kifejezés a legelfogadhatóbb, mert a magyar nemzet olyan részé­nek tekint bennünket, amely törté­nelmi okoknál fogva más állam terü­letén él. Ezt a kifejezést a legcélsze­rűbb használnunk magyar és szlo­vák nyelven is, mint az angol „natio- nal minority“ terminus magyar, ill. szlovák (národná mensina) változa­tát. Ebből az a gyakorlati előnyünk is származik (legalábbis elvileg), hogy mivel a nemzetközi dokumentumok is ezt a kifejezést használják, a ben­nük lefektetett elvek egyszerű fordí­tással, mindenféle, esetleg torzító átértelmezés nélkül alkalmazhatók (alkalmazandók) a mi esetünkben is. A jelzett torzítások egyik példája, hogy a hivatalos szlovák szóhaszná­lat az angol „national minority“ kife­jezést ránk nézve nemzetiségi ki­sebbségnek (národnostná mensina) igyekszik fordítani, s tavaly óta alkal­mazni is. (Megjegyzem, a külföldön élő szlovákokra viszont mintha gyakrabban alkalmaznák a nemzeti kisebbség kifejezést.) Eme igyeke­zetét lényegében politikai manőver­nek foghatjuk fel, amely a fenti defi­níciót semlegesítendő igyekszik megfosztani bennünket a magyar nemzethez való tartozásunk jogától. Státusunkat e trükkel is igyekeznek lejjebb szorítani. A nemzetiségi ki­sebbség terminus a nyelvi kisebb­ség felé inklinál, amelynek egyedüli integráló tényezője a nyelvjárás. A német nyelvterületen használ­ják a népcsoport kifejezést is, amelynek egyetlen kritériuma az, hogy tagjai bizonyos számarányt meghaladjanak, aminek politikai kö­vetkezményei általában nincsenek. Az etnikai kisebbség fogalmát a szakemberek nagy része a cigá­nyokra és a zsidókra vonatkoztatja, bár ez a meghatározás sem teljesen helytálló. A zsidók gyakran definiál­ják magukat vallási kisebbségnek, a cigányságnak e problémával kap­csolatos kialakulatlan nézete pedig különösen az utóbbi időben került felszínre. Ha mindehhez hozzávesz- szük Svájc példáját, amelynek alkot­mánya svájci nemzetről mint politikai közösségről beszél, svájci nemzeti­ségű vagy anyanyelvű lakosa azon­ban egy sincs, csupán német, olasz, francia, rétoromán stb., a kör bezá­rni, s teljességgel érthetővé válik a probléma bonyolultsága. A fentebb vázolt definíciók termé­szetesen minőségi szintkülönbsége­ket is jelölnek. Ez végül is a megne­vezésprobléma lényege; nem tisztá­zott ugyanis, hogy mely fejlettségi szintek milyen kollektív jogvonatko­zásokat igényelnének. Ezzel kap­csolatban a legdemokratikusabb döntés talán az lehet, amely figye­lembe veszi az illető közösség belső igényeit, belső fejlettségi szintjét. Nyugat-Európában is léteznek ki­sebbségek, amelyek a miénknél sokkal fejlettebb gyakorlatot kévé­séinek. Véleményem szerint igazuk van, minden kezelési mód csakis viszonylagos lehet, s teljesen nyil­vánvaló, hogy a társadalom demok­ratizálódási fokának megfelelően, a demokrácia finomstruktúrája fej­lettségének megfelelően a kérdés kezelésében is haladni kell. Szinte közhely már, de leírom: egy társada­lomban a demokrácia annál maga­sabb fokú, minél kisebb csoportok minél árnyaltabb érdekeit képes szem előtt tartani. E meggondolás­ból vezethető le az a kijelentés, hogy a kisebbség közérzete lényegében a társadalom demokráciaszintjének a fokmérője. S a kisebbség megjelö­lés alatt nemcsak nemzeti vagy etni­kai kisebbséget értek. KÖVETKEZIK: A TOVÁBBLÉPÉS LEHETSÉGES ALAPELVEI 4 HÁNYÁN PUSZTULTAK EL A SZOVJET TÁBOROKBAN Egy érdekes magyar kiadvány legújabb füzete, a Gulag Az 1990-ben minden különö­sebb hírverés nélkül megalakult Magyar Russzisztikai Intézet egyik maga vállalta feladata, hogy kutas­sa egy földrésznyi terület 1917 előtti és utáni históriáját, az orosz kultúra hagyományos értékeit. Az intézet másik célja, hogy bekap­csolódjon a nemzetközi tudomá­nyos tevékenységbe - evégett orosz és angol nyelvű szaktanul­mányokból szerkesztett évkönyvet ad ki, a legelső ez év végén vagy a jövő év végén lát napvilágot. Mindezeken kívül a Szovjet Füze­tek című sorozatával friss informá­ciókkal kíván ellátni egy minél na- gyopp létszámú érdeklődő réteget. A sorozat szerkesztőjétől, Krausz Tamás történésztől a nyomdában levő negyedik, A Gulag - adatok­ban, tényekben című füzetről ér­deklődtünk, mivel az nem keve­sebbet ígér, mint hogy a jelenlegi lehetőségek szerint a legponto­sabb képet adja egy óriás biroda­lom történetének egyik legtragiku­sabb részletéről.- Amióta a hírhedt szovjetunió­beli táborok létéről tudunk, a leg­különfélébb számokról hallani, ol­vasni. Legutóbb negyvenmillió, sót a második világháború teljes em­berveszteségénél több halottról esett szó. Mennyire valóságosak ezek az adatok?- Legelőször hadd mondjam el: egy rezsim erkölcsi megítélését nem változtatja meg, ha kiderül, hogy nem negyven- vagy ötven-, hanem „csupán“ négy- vagy öt­millió embert emésztett el. A való­ság képe persze nem függhet in­dulatoktól, politikai szándékoktól - bár az kétségtelen, hogy az adatoknak van történelmi, politikai funkciójuk. Például Hruscsov az SZKP XX. kongresszusán nyilván­valóan politikai megfontolásból be­szélt tízmillió táborlakóról. És en­nek alapján később sokan még nagyobb túlzásokra ragadtatták magukat. Épp ezért kell ma hang­súlyozni: ne engedjük, hogy az adatok - legyenek bár valóságo­sak vagy koholtak, esetleg csak tudatlanságból következők a gyűlölködés eszközévé vál­janak. Szilágyi Ákos kollégám egy szovjet folyóiratban rábukkant egy minden eddiginél pontosabbnak látszó adatsorra. Ezt adjuk most közre az ő előszavával. Eszerint 1921 és 1954 között politikai okok­ból - „ellenforradalmi tevékenysé­gért“ - hárommillió 777 ezer em­bert ítélt el az Egyesített Állami Politikai Hatóság, azaz az OGPU Kollégiuma, a Belügyi Népbiztos­ság valamelyik hármas tanácsa, illetőleg valamelyik bíróság vagy hadbíróság. Köztörvényes bűn- cselekmények miatt szintén körül­belül négymilliónyían járták meg a Gulagot.- Mennyien élték túl a szenve­déseket?- A politikai okokból elítéltek közül több mint hatszáznegyven- ezer embert végeztek ki. A halot­tak számát megszaporították a ko­ruk, egészségi állapotuk és a fog­va tartás körülményei miatt el­hunytak. A táborokban 1950-ben voltak egyszerre a legtöbben. Több mint két és fél millió ember raboskodott akkor, közülük legalább minden harmadik politikai elítéltként. Arról, hogy milyen volt ott az élet és a halál, nem a statisztikák, hanem Szolzsenyicinnek az Iván Gyenyi- szovics egy napja című kisregé­nye, Salamov írásai és Lengyel Józsefnek az ebbéli élményeit fel­dolgozó munkái adják a legjobb képet.- Mennyire hitelesek az említett számok?- A táborvezetőknek hcl a nagyí­tás, hol meg a kicsinyítés volt az érdekük. Ha a foglyok munkatelje­sítményét kérték tőlük számon, in­kább kisebbítettek. Ha a tábor ellá­tásáról volt szó, vagy arról, hogy az őrszemélyzet mekkora felada­tokat kénytelen megoldani, akkor vastagabban foghatott a ceruzá­juk. Az egyébiránt szintén kétes hitelű népszámlálási és más ada­tokkal való összevetés után úgy látszik, hogy nem volt valamiféle egy irányban hamisító tendencia. A valós számok ismerete termé­szetszerűleg roppant fontos: csak a tények stabil fogódzója segíthet abban, hogy kilépjünk a találgatá­sok, föltevések rossz köréből. De megismétlem: noha a valóság adatai „szelídebbek" a negyven­vagy ötvenmilliónál, a rezsim er­kölcsi megítélését nem enyhít­hetjük.- Mikor vehetik kézbe a Gulag- statisztikát a magyar olvasók?- November végére elhagyja a nyomdát a füzet. Népszabadság UGYAN KIKEL-E? Peter Gossányi rajza % 1991. XI. 15. Q Vasárnap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom