Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-01 / 44. szám
SKY COMPUTER 1020 WIEN TABORSTRASSE 52 43/222/2690-1719 FAX 26 85 41 TELEX 134099 túl a zord csúcsok osroma közben? Mennyi ökölvívó rogyott össze holtan a szorítóban? És a motorsportok áldozatai? Elég csak a közelmúltban véget ért Fáraó Ralira gondolnunk, ahol egy versenyző belehalt égési sérüléseibe... Természetesen az ellentábor sem hagyja magát, és világosan érvel: a lovak nem felelősek halálukért, hiszen a zsokék hajszolják bele őket a veszélyes helyzetekbe. Ha az emberek kockáztatni akarnak, ki akarják hívni a sorsot maguk ellen, ám tegyék, de az állatokat hagyják ki ebből. 3. Hol hát az igazság? Egyáltalán, a 20. század végén milyen szerepet minden kellően felkészített versenyló számára leküzdhető“- nyilatkozta Frantiéek Holőák, aki a tavalyi győztes ló, Libentina edzője. Tomás Kocián, aki az idén az 5. helyen ért célba a Makémon nevű paripán, szintén nem emelt kifogást az akadályok ellen, inkább az állatvédőket bírálta: „Nem hiszem, hogy a mostani tüntetők valaha valamit is tettek volna a lovakért. Cselekedetük éppen az állatokat veszélyeztette leginkább. Befutottak a pályára, aminek akár tragikus következményei is lehettek volna. Ma már világos, vagy megmaradnak a lóversenyek, vagy pedig el kell búcsúznunk négylábú barátainktól.“ A 101. PARDUBICE! NAGYDÍJ UTÓREZGÉSE! Átugorható-e a Nagy Taxis? Ha azt hallom, Pardubice, azt mondom, lóverseny. Nem csoda, hiszen az első Pardubicei Nagydíjra még 1874-ben került sor, s az idén 101. alkalommal vágtak neki a versenyzők az embert és lovat próbáló távnak. Persze lovasviadalokat, akadályversenyeket másutt is tartanak, máshol is vannak nagy hagyományú rendezvények. Hogy mégis miben különbözik az itteni pálya a többitől? A válasz egyszerű: a Nagy Taxis elnevezésű akadály adja meg a helyszín sajátosságát, különleges izgalmát. Az akadály, amely csupán egy a 31 közül, hat és fél méter széles és két méter mély. Egyike a világ legnehezebb, legtöbb áldozatot szedő lovasgátjainak; a viadal majd 120 éves létezése alatt már több mint 20 ló fizetett életével azért (az idén egy), mert bátortalanul rohamozta meg a „halálárkot“. A nagydíj teljesítése enél- kül is nagyon igényes, így nem csoda, ha a híres liverpooli Grand National pályához hasonlítják. Októbertől még egy hasonlóság van a két helyszín között. Ez évben mind Liverpoolban, mind Pardubicén heves tüntetés előzte meg a nagyszabású seregszemlét, az állatvédők demonstrációja azonban nem tudta megakadályozni a versenyt. 1. Az idén a Pardubicei Nagydíj napja október 13-ra esett. A rendezők tehát nem voltak babonásak, viszont a „szerencsétlen“ számú napon nem várt bonyodalmak történtek. Huszonkét ló és zsokéja toporgott izgatottan a rajt előtt, hogy nekivágjon a 6900 méteres, agyafúrtnál agyafúrtabb akadályokkal teletűzdelt távnak. Már csak öt perc volt a kezdésig, amikor a főtribün előtt, a pályán kisebb csoport verődött össze, transzparenseket bontottak: „Taxls=lóvágóhíd, Stop Pardubice Nagydíj“ feliratokkal, és éppen az említett akadály körül gyülekeztek. Mint utólag kiderült, a Négy Mancs nevú állatvédő mozgalom tagjai tiltakoztak ily módon. A zömében külföldiekből álló csoport meglehetős zavart okozott, különösen azután, hogy nem egy tagjuk ugyancsak makacsnak bizonyult. Talán az elfogyasztott nagy mennyiségű alkohol tette őket bátrabbá, az ügyük mellett sziklaszi- lárdan kiállókká. Tény, hogy néhá- nyan módfelett pityókás állapotban voltak, de a rendőrök sem álltak feladatuk magaslatán. A csúnya jelenetekkel tarkított tisztogatás után a rend helyreállt, és csupán kétperces késéssel kezdődött a küzdelem. Úgy tűnt, a kellemetlen közjáték után már csak a lovak érdekfeszítö csatája köti le a közönséget, de sajnos, nem így történt. A sajátos stílust képviselő „állatbarátok“ nem adták fel könnyedén az „én a lovakkal vagyok“ nézetük megvédését. A cél szentesíti az eszközt alapon újabb „frontot“ nyitottak; a rendezők névtelen figyelmeztetést kaptak, amennyiben elindítják a versenyt, a főtribün alatt pokolgépet robbantanak fel. Szerencsére nem így történt, a seregszemlét nem kellett félbeszakítani, de a történtek beárnyékolták a 101. nagydíjat. 2. Mindenki előtt világos, egy ügyért, nézetért - legyen az helytálló vagy téves - sokféleképpen lehet harcolni. Bizonyára sokan tartják brutálisnak a bikaviadalokat, a veszélyes akadályversenyeket vagy a kakasküzdelmeket. Ez ellen ki-ki saját belátása szerint szót emelhet, tiltakozhat, de úgy, hogy ezáltal másokat is veszélyeztetünk, súlyos hiba. Nevezheti-e magát állatbarátnak az olyan ember, aki a lovak érdekében, akár egy zsúfolt lelátót is a levegőbe repít? Ahogy az egyik szervező a történtek után megjegyezte: Brigitte Bardot, a világhírű színésznő, aki az utóbbi években többször fellépett az állatok érdekében, sokkal kellemesebb utat választott. Levelet írt hazánk külügyminisztériumába, hogy a pardubicei versenyen görbe lábú lovakat szerepeltetnek, s ez ellen nyomatékosan tiltakozik. Felhívása nem maradt visszhang nélkül, egy nappal a nagydíj előtt a kötelező állatorvosi kivizsgáláson gondosan megnézték a lovak lábát, és az említett szépséghibával rendelkezőt bizony nem találtak. Pedig egy kívülálló, az amerikai John Fischer, a Maryland Nagydíj igazgatója, szintén szemrevételezte a paripákat. A statisztikák szerint 1874, tehát az első Pardubicei Nagydíj óta sérülés következtében összesen 48 ló múlt ki a küzdelmek során. Ebből 21 szerepel a Nagy Taxis akadály „kontóján“. Az idén újabb kettővel bővült a szomorú lista, és természetesen kár ezekért a gondosan nevelt és nemesített állatokért. A veszteségek hallatán érvek és ellenérvek ütköznek: a lovassportok kedvelői szerint szélesebb szemszögből kell nézni a dolgokat. Hiszen hány hegymászó esett áldozaszánjunk a lovaknak? Hiszen ma már eredeti területeikről, mint a hadsereg, közlekedés, mezőgazdaság, kiszorultak, legalábbis a fejlettebb országokban. Ott még nem'tartunk, hogy csak az állatkertekben lenne a helyük. így maradnak a lóversenyek, a fogathajtó-viadalok. Ezek közül, persze, nem egy veszélytelen a nemes paripák számára, hiszen nincs mindenütt Nagy Taxis. Ráadásul a versenylovakat, mint például az angol telivéreket, kimondottan e célra tenyésztik, csak a nagydíjakon való szereplés ad nekik igazi értelmet. Az idén újra alaposan megritkította a mezőnyt a Nagy Taxis akadály; hét ló elesett, egy pedig az utolsó pillanatban visszahökölt a gát láttán. A 22 indulóból csak 10-en értek célba, s még a későbbi győztes, ¿elezník nyergében Josef Vártával is bukott, igaz, egy másik akadályon. Pedig Zelezník már nem mai „gyerek“, 13 éves és már negyedszer ért elsőként célba a Pardubicei Nagydíjon, ami egyedülálló teljesítmény a verseny történetében. Hogyan látják hát a zsokék, akik közvetlenül élik át az akadályok feletti átsuhanást, tekinthetnek egy pillanatra a Nagy Taxis tátongó mélységébe, s együtt buknak, bukfenceznek a lovakkal, ha nem jön ki a lépés? Több résztvevő és edző a Nagy Taxis esetleges megszüntetése hallatán hevesen tiltakozott. „A híres-hírhedt akadály átugorható. Nem tagadom, kell hozzá egy kis szerencse, hogy jól jöjjön ki az elrugaszkodás, de 4. Dél-Szlovákiában szintén tartanak akadályversenyeket. Közülük talán a legismertebb a Somoriai Lótenyésztő és Fajtanemesítő Állomás szervezésében sorra kerülő Duna Kupa, amelyet az idén már 23. alkalommal rendeztek meg. E mellett lótenyésztéssel is foglalkoznak, tehát a kérdés hozzáértő ismerői. Felhívtuk Pavel Sémán állatorvost, az állomás egyik szakemberét, hogy nyilatkozzon a Pardubicei Nagydíj körül zajló vitáról: „Nézetem szerint indokolatlan volt a tüntetők agresszív fellépése. Bizonyára nem lehetnek e sportág avatott ismerői, az egészben csak a valóban szomorú baleseteket látják. Nem kétséges, nagy az ember felelőssége a verseny során, de a zsoké szintén a saját bőrét viszi a vásárra. Egy alaposan felkészített ló viszont probléma nélkül átugorja a nagydíj összes akadályát. Persze a balszerencse néha még ilyen esetben is közbeszólhat, de hát ilyen a sport.“ Arra a kérdésre, hogy a jövőben Somorján várhatók-e hasonló tiltakozó megmozdulások, Így válaszolt: „Nem hinném, a mi pólyánk jóval könnyebb, nincs taxisokkal tarkítva, a súlyos bukások szintén ritkábbak.“ Fokozatosan, az Idő múltával csillapodnak az Indulatok. Nem vitás, mindent meg kell tenni a pályák biztonságosabbá tételéért. Éppen ezért Pardubicén a szervezők komolyan vehetnék a versenyzők bírálatait: évek óta visszatérő panasz, hogy a viadal ideje alatt - egy kis túlzással - annyi ember járkál a pályán, mint a Vencel téren. Talán a botrányos jelenetek végre felnyitják az illetékesek szemét, s jövőre a sport, és csakis a sport fogja játszani a főszerepet a 102. Pardubicei Nagydíjon, (összeállította: sidó) M iközben a vértől, a kőkemény ütésektől és a rettenetes pofonoktól irtózó, galamblelkú állat- és növényvédők a legszívesebben betiltanák az egész vircsaftot, a profi boksz halad a maga útján. A mérkőzésekre tömegek járnak, s olykorolykor éppen azok a bevásárlószatyros hölgyek ordítják a leghangosabban, hogy „Üsd ki, üsd ki!“, akikből még azt se nézné ki az ember, hogy egy legyet agyon tudnak csapni. Las Vegasban, ahol Elvis Presley búgta egykor, hogy „Lőve me tender“, meg Frank Sinatra énekelte a „Strangers in the Nlght“ című dalt, a profi boksz legnagyobb ünnepére készülnek. November 8-án a nehézsúlyú világbajnoki címért mérkőzik „Vas“ Mike és „Pörölykezű“ Evander. Az évszázad mérkőzésének is titulált Tyson-Holyfield összecsapásra a jegyek természetesen pillanatokon belül elkeltek. Pedig ugyancsak borsosak az árak: A Caesars Palace ülőhelyei 200-1500 dollárba kerülnek, ami átszámítva koronára annyit tesz... De jobb nem is számolgatni. Pedig, aki nem fizet, az semmit sem láthat. Ugyanis a televízió csak „pay per view" alapon közvetít, azaz zárt láncon készpénz ellenében lehet majd szurkolni Mike-ért, vagy éppen Evan- derért. Úgy látszik, jó néhányan megirigyelték a profi bokszolok mesés honoráriumait. A tengerentúlon egyre divatosabbá válik az „amatőr" bunyó is. No, nem az igazi, a jó értelemben vett amatőrökről van szó, hanem a bokszban járatlanokról. A jó balhé kedvéért - és némi készpénz ellenében - egymásnak eresztették a színészeket és az amerikai foci sztárjait Nemrégiben került sor például New Yorkban két labdarúgósztár, Mark Gastineau és Derek Dukes összecsapására - a ringben. Mark Gastineau, aki pazar játéka mellett egyébként arról is híres, hogy egyenesen Rambót (alias Sylvester Stalonnét) váltotta fel a gyönyörű és óriáskeblű szőke Brigitte Nielsen szívében (ágyában), nem sokat teketóriázott: 12 másodperc alatt kiütötte Dereket. Ennek ellenére a szakemberek nem nagy jövőt jósolnak Marknak. Sőt, olyan hangok is hallatszottak, melyek szerint Gastineau jobban tenné, ha visszatérne a focipályára, mert a kötelek között úgy kipingálják egyszer, hogy a saját mamája sem ismer rá. Brigitte meg szégyenszemre visszakulloghat Rambóhoz. Szép csendben, ám annál következetesebben halad kitűzött célja, a világbajnoki cím felé Len- nox Lewis. A kanadai illetőségű fiatalember + 91 kilóban nyert olimpiai bajnokságot Szöulban, ám a játékok után nem sokkal a profik táborába lépett. Tizenhat mérkőzése közül két kivétellel valameny- nyit kiütéssel nyerte, Lewis jelenleg Angliában él, ám a brit szurkolók körében nem örvend túlságosan nagy népszerűségnek. A legfőbb vád ellene az, hogy angliai születése ellenére Kanadának nyert olimpiai aranyérmet. Lennox válasza: „Kérem szépen, mindössze tizenkét esztendős voltam, amikor a szüleim úgy döntöttek, a tengerentúlon próbálnak szerencsét. Nekem ebbe nem volt túlságosan sok beleszólásom. Remélem, mindent megbocsátanak majd, ha profi világbajnoki címet nyerek - Angliának“. Vinnie Pazienza viszont visszatért. Az IBF (International Box Federation) egykori könnyűsúlyú világbajnoka, miután egy esztendővel ezelőtt elvesztette címét, kijelentette: végleg szögre akasztja a kesztyűket. Ám a sors közbeszólt. Történt ugyanis, hogy az a bank, ahol Vinnie- s még jó néhány szerencsétlen sorstársa- a pénzét tartotta, tönkrement. Pazienza gazdag emberből hirtelenjében szegény lett. Mit tehetett egyebet, leporolta kesztyűit, s újra kötélnek, pontosabban a kötelek közé állt. Elsőként Ron Smud- sennel találkozott, s fölényesen győzött. „Csak huszonnyolc éves vagyok még - mondta Vinnie a mérkőzés után -, ez pedig ideális kor egy bunyós számára. Bárkivel megmérkőzöm, még akkor is, ha tolókocsin tolnak be a ringbe." Végül álljon itt egy történet arról, hogy bizonyos királyokat nem akármilyen fából faragtak. Theo Stemmier mannheimi történész közelmúltban megjelent könyvében azt írja Vili. Henrik angol királyról, aki kerek ötszáz esztendeje született, hogy kiváló sportember volt: remekül megállta a helyét a lovagi tornákon, nagyszerűen lőtt célba nyíllal, kiváló teniszjátékos volt (a mai tenisz őséről van szó - a szerk.), s végül, de nem utolsósorban, pompásan verekedett. Azaz, egy régi profi ökölvívót is tisztelhettünk a jó öreg Henrikben. Persze, a hírnevét nem ennek köszönheti. (N) tíasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN Index 48097 Kiadja a Slovakopress állami vállalat. Főszerkesztő: Szilvássy József. Főszerkesztői titkárság * 532-20 és 210/4456. Főszerkesztő-helyettesek: Slezákné Kovács Edit: ® 210/4460 és Miklósi Péter: @ 210/4453. A Vasárnapot szerkeszti: Szűcs Béla és Zsilka László @ 210/4454. Grafikai szerkesztő: Ferenczy Rudolf ® 210/4450. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Martanoviéova 25., 8. emelet. Telefonközpont 210/9, szerkesztőségi titkárság: ® 550-18, sportrovat: ® 506-39, gazdasági ügyek: ® 210/4425 és 4426. Távíró: 92308. Telefax: 505 29. Adminisztráció: Slovakopress állami vállalat.819 02 Bratislava, Martanoviéova 25, ® 586-07. Készül a Danubiaprint, n. v„ 02-es üzemében 815 80 Bratislava, Martanoviéova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 819 15 Bratislava, Martanoviéova 25,18. emelet, ® 210/3659, 3660. Szerkesztőségi hirdetésfelvétel közületeknek: 210/4455. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint - KAPA. Előfizethető minden postán és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaée, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Eugen Vojtíéek felvétele