Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-27 / 39. szám
vés vagyok, jtveiv Lehet, és két ilatt pihenek, ább. De az is k. Beteg va- határozottan ;teg, azt nem yos, de lehet, )s. Ez lényeg- t dolgoztam, Gyönyörűen an. A felesé- akit nem sze- m ezt a nőt. elem? Kíván- ésben boldog ; talán három a sem voltam lint gyermek, ekei játszhat- yám is, vele i. Egy teher- ¡ztult el azon- iérült, s szemelpusztul. Az ;t a gyerekek, közeli építke- kot. Letérdel - utoljára meg- (Jtemet nyal- :m a blokkot, Ifcem akartam, tjén. A többi sírt, azután szüleiknek el- ;ttem. Ezután hatott velem, szobafogságra ngedték meg, ;em a kertben. Hatokat szállí- ; én szerettem zért okoztam enki érti meg. :1 sokáig imád- logy lelke bárlegyen. Most í. Vagy néha m vannak. De gok. Soha töb- Aztán új bará- katonaságnál, megnősültem, tek tőlem. Va- a feleségemet, lte őket. Elemin, azt tettem, ;sen bolondul- hogy lefeküd- tán már nem ;m, amit jónak agvűi.irátom se leítétővé tette, n csaknem az ínnes-ban nem (agam sem tu- oda mentem, unkámat igye- elvégezni, vol- ircaim is. Lefe- zonnyal. Nem irülbelül negy- utcalány leh'e- s asszony. Az kedvesebbek, em szerettem, /alamelyik sze- így, negyven- :nére, még min- az a szerelem, lerem. Az utcai igedett vagyok, mber, újra sza- szeretnék még így dolgczhas- j otthonomtól, íttünk gyermekhez is kezde- igy ilyen házas- i házasság ilyen sak az emberek Mi sem beszéloldog házassá- aás ember által t az érzést nem ogy nem isme- udnék szeretni, nőügyig ilyen gozni és megis- dül lenni szálló- repülőgépeken, tán szeretnék n meghalni, ne ib lenne, ha va- halált. Senki se 1 sem, de miért szeretnék olyan betegséget, hogy mások terhére, főleg Karin terhére legyek. Akkor Karin kénye-kedvének lennék kiszolgáltatva, s . erre még rágondolni is rossz. A szüleim szívbántalmakban haltak meg. Sokáig szenvedtek, én nem szeretnék. Valami mérget kell szerezni, hogy legyen mihez nyúlnom, ha én is hasonló betegséget kapnék. Valami jó erős mérget. Remélem, Cannes-ban tudok venni, elvégre pénzért minden kapható. Azért kell a méreg, hogy bármikor használhassam, ha nagy fájdalmaim lesznek, vagy ha már megutáltam azt az utolsót is, ami úgy-ahogy foglalkoztat, a munkámat. Igen erős mérget kell szereznem, mihamarább, mert nem tudom, meddig élhetek így, ahogy élek. „Figyelem! A Lufthansa megkésett 567-es járata Párizson keresztül Nizzába indulásra készen áll. Utasainkat a tizennégyes számú aluljáróhoz kérjük!“ - jelentette egy női hang a hangszóróban. Tizenöt óra harmincöt perc volt. Intettem a pincérnek, hogy fizetek. JOHANES MARIO SIMMEL telenség. Hisz a fürdózók nemcsak franciák voltak, voltak köztük németek is, és más nemzetek képviselői. A lóversenypálya mellett húztunk el, sok kis büfét hagyva magunk mögött. „Ha jó bauillabaisse-re lesz gusztusa, ide jöjjön“, mondta a taxis, és egy fehérre festett butikra mutatott. TETOU - olvastam. „Bauillabaisse máshol is kapható, de ilyen jó, mint itt, sehol, az egész tengerparton“, ismételte meg a taxis. Az ég és a tenger kéklett, csupán nyugat felől öntötte el vörös fény a távoli hegyvonulatot.- Hogy hívják azt a hegyet? - kérdeztem.- Esterei - mondta a taxis. - Azt is megnézhetné, ha lesz ideje. Szolgálati úton jár itt?- Igen.- Azért szakítson magának időt arra, hogy körülnézzen. Nézze meg Cannes, Vallauris, Antibes, Grasse, Juan-les-Pins, Saint-Tropez egész környékét, a halászházakat... Szóval, gyönyörű vidék ez, monsieur. Nem lokálpatriotizmusból mondom. Nagy birtokom volt. Ott kellett hagynom. Tudja, hogyan hívnak bennünket?- Igen - mondtam. - Pieds noirs. fór elmagyarázta, merre járunk. A Carlton előtt egy kis strandra mutatott, ahol csak férfiak heve- résztek.- De azért sem önöknél, sem egész Franciaországban nincs annyi gyönyörű nő, mint itt. Majd meglátja, monsieur. Megérkeztünk a Magnetic szállóhoz. Kissé beljebb volt, mint a Crai- sette hotel. Fehér, széles bekötőút vezetett hozzá, virágokkal övezve. Miután a sofőr kirakta a kofferjeimet, és kifizettem, körülnéztem. Balra, a hotel bejáratától egy nagy terasz volt, teli alkoholt fogyasztó vendégekkel. A terasz előtt egy fehér márványból épített bazén, benne néhány fürdőzővel. A bekötőút a föld alatti garázsokhoz vezetett. Craisette mellett a végtelen autóáradatot és a tengert néztem. A távolban néhány hajó úszott, a közelben pedig vitorlások, amelyeknek a vitorláit vérvörösre színezte a lebukó napsugár. Sokáig csodáltam a tengert, a pálmákat, a víg kedélyű embereket, az eget, amely percről percre változtatta a színét, mígnem a szálloda egyik alkalmazottja hozzám lépett és megszólított.- Monsieur Lukas?- Ezeket vedetts-nak hívják. A Gare Maritime és a kis szigetek között közlekednek. A Gare Maritime ablakán a tengerpart egy részét láttam. Halászhajók voltak kihúzva a fehér homokra, hatalmas hálóik kiterítve. Sok férfi állt ott; boule-t játszottak. Lacrosse észrevette érdeklődésemet.- Ez egy érdekes játék - mondta.- Ezelőtt máshol játszották, az Allé de la Liberte platánjai alatt, ott szemben. De azt leaszfaltozták, s parkolóhelyet csináltak belőle. így kénytelenek itt játszani.- Hogy állunk, monsieur? - kérdeztem.- Nem valami sokat haladtunk előre, monsieur. Roppant erős robbanás volt. Egy csomó fényképet mutatott. Egy rakás roncsot láttam, szétszóródva a tengeren.- Ha egy hajó gépje felrobban, csinálhat ekkora kárt?- Nem, határozottan nem- mondta Lacrosse. Kis bajusza volt, amelyet beszéd közben gyakran huzigált nikotintól sárga ujjaival. AlAzután az autóbuszban ültem, amely a repülőgéphez vitt. Zuhogó esőben startoltunk. Az ablak mellett ültem, de az esőtől semmit sem láttam. Mikor a pilóta felemelte a gépet, a NO SMOKING felirat kialudt. Ösztönszerűen a cigarettám után nyúltam. Nem, semmiféle cigaretta. Szerettem volna bebizonyítani, hogy meg tudom állni, amire Betz doktor kért. A bal lábam fájni kezdett! Lenyeltem két tablettát. Mellettem fiatalasszony ült a kisfiával. A fiú érdeklődve megnézett, majd meghúzta a kabátom ujját. „Nos, mit óhajtasz? - kérdeztem. „Miért sírsz?“ - kérdezte. „Nem sírok.“ „Olaf!“, figyelmeztette az anyja. „De anyu, ő tényleg sír!“ Végigsimítottam az arcomon. Nedves volt. Érdekes, még soha nem sírtam. „Az eső“ mondtam a fiúnak. „Tudod, még a repülőtéren megáztam.“ A fiú úgy nézett rám, mint aki nem hiszi. „Nem hiszed?“ „Nem“, mondta Olaf. Aztán a tengert láttam alattunk. Fehér színű volt, mint az ég. A nap még világított, de már nagyon alacsonyan állt, mikor megérkeztünk Nizzába. A gép egy nagy kört írt le a reptér felett. Míg megállt, és kiszálltunk belőle, vegyes érzelmek kerítettek hatalmukba. Melegem lett, s úgy éreztem magam, mintha idegen világba érkeztem volna. Mindenütt virág. Más volt a fény is, egészen más, mint amilyet bárhol is láttam. Megnyugtató volt, a szemnek kellemes, a szellő is mérsékelten meleg, mint egy langyos fürdő. Az emberek is mások voltak, mint ahol eddig megfordultam. Vidámak, közvetlenek és nyugodtak Röviden - egy más világ, mely teljesen elbűvölt. A futószalag mellett álltam, a csomagjaimra várva. Bár meleg volt, mélyeket lélegeztem, s minden belélegzés végtelenül jólesett. A taxiban arra gondoltam, be jó volna itt élni, örökké, egészen a halálomig. A tengerparti fürdőhelyeken sok embert láttam. Úgy tűnt, hogy mások, szebbek az emberek, mint Németországban. Tudtam, hogy ez eszA franciák fekete bőrűeknek hívták azokat, akik kénytelenek voltak elhagyni Algériát. Fűt-fát ígértek, ha hazatelepülnek, de semmit sem teljesítettek, mondta a sofőr. Hogy eltarthassa a családját, taxisként dolgozik. Ő, az egykori nagybirtokos. Fönt, északon nagyobb esélye lenne a megélhetésre, de családostul nem költözhet fel. Megbetegednének. Megszokták az állandó napfényt és a meleget. Pálmákkal, fenyőkkel, eukaliptuszokkal díszített nagy kerteket, gyönyörű villákat láttam. Az autópálya mellett a vasút haladt, azon túl nagy, fehér villák. Némelyik nagyon öreg volt már. Kétszer húzott el mellettünk a vonat. Ez idő tájt sűrű volt a forgalom. Egy óra múlva érkeztünk Cannes-ba. A sofőr gyorsan rátalált az Eroisette utcára. Széles utca volt, az úttest pázsittal, virágokkal és pálmákkal kettészelve. Egyik oldalon a tenger, a másik oldalon kecses villák. És mindenütt virágok, fehérek, vérvörösek, sárgák, na- rancsszínűek. Éreztem, hogy izzadni kezdek. Düsseldorfhoz viszonyítva itt nagyon meleg volt, bár az itt lakók még a nagyobb meleghez is hozzá voltak szokva. A férfiak csak szandált, nadrágot és lógó inget viseltek. A nők tarka kosztümben vagy könnyű nyári ruhákban jártak. Az óriási villák és szállodák között aprónak tűnő fehér épületek álltak, a helyi boltok és kiskocsmák. A so- Igen - mondtam, álmodozásomból felriadva.- Üdvözlöm Cannes-ban - mondta mosolyogva. - Felvihetem a csomagjait? Bólintottam. Előttem haladt, de én mindig hátra-hátra fordultam, hogy gyönyörködjek a pálmákban, a virágokban és a tengerben. Valóban sok gyönyörű asszonnyal, s elegáns úriemberrel találkoztam.- Jó, hogy egyből idejött, monsieur Lucas — üdvözölt Louis Lacrosse, a Direction des Affaires Mari- tines vezetésének ügyvivő helyettese, és kezet rázott velem. A nevem úgy ejtette ki: „Luka“. Amíg telefonált, én lezuhanyoztam, majd az ágyam szélére ültem, az Estereli hegyvonulatot néztem, hogy a lenyugvó nap hogyan színezi arany és ezüst színűre. Cannes-ban még mindig világos volt.- A főnöke, Brandenburg monsieur jelezte érkezését. Az embereim még mindig a szerencsétlenség színhelyén vannak. Rövidesen találkozik Viale kapitánnyal, a pirotechnikussal is. Lacrosse alacsony, karcsú férfi volt, gyors mozdulatokkal, és gyors észjárással. A bfeszéde is felgyorsult, mikor meggyőződött róla, hogy megértem, és figyelemmel tudom követni. Irodája közvetlenül az öreg Kikötő mellett volt, s ablakából rengeteg vitorlást láttam egymás mellett kikötve. A puszta vitorlarudak az ég felé meredeztek.- Milyen csónakok ezek? - kérdeztem Lacrosse-t. landóan dohányzott. Engem is rögtön cigarettával kínált, de elhárítottam. Még kibírtam, nem éreztem nikotinéhséget.- Szóval, feltételezi, hogy bűntény történt. Bólintott.- Igen, monsieur Lucas. Az ön részvénytársaságának valószínűleg fizetnie kell.- Nem is sejti, ki követhette el?- Bizony nem, monsieur - mondta a bajuszát húzogatva.- Mit gondol, Hellmannak sok ellensége volt?- Maga mit gondol? - vágott visz- sza Lacrosse.- Nem tudom. Hellman bankár gazdag és befolyásos ember, s az ilyeneknek mindig sok ellenségük van.- Madam Hellman is ezt állítja.- A testvére?- Igen. Természetesen beszéltünk vele is. Nem sokat, csak a lényegről. Az események teljesen összetörték. Állandóan ápolónő van mellette. Azt mondta, hogy a bátyja idegileg teljesen kimerült. Valami rendkívülinek kellett vele történni.- Madam Hellman azt mondja, nem tudja. Hogy alig beszél, mondja a madam. Annyit mondott, hogy Korzikára kell utaznia. Hm... de madam Hellmannal már nagyon nehéz beszélni. Majd ön is meglátja, ha meglátogatja.- Úgy gondolja, hogy Hellman a jachtját saját maga robbantotta fel, így követett el öngyilkosságot, mert kiúttalan helyzetbe került? Lacrosse idegesen huzigálta a bajszát.- Monsieur, milyen helyzet lehetett az, amelyből nem talált volna kivezető utat?- Például pénzügyi.- Monsieur, Hellman országa egyik legtehetősebb bankára volt! - Lacrosse mindig addig szívta a cigarettáját, míg a csikk az ujjára nem égett.- Igen - mondtam. - Éppen ezért.- Nem, ezt nem tudom feltételezni - mondta Lacrosse.- És mit feltételez?- Gyilkosság.- Gyilkosság? Valamelyik ellensége ölte volna meg?- Nem — mondta az alacsony termetű Louis Lacrosse, miután kifújta a cigarettafüstöt. - Valaki a barátai közül.- A barátai közül?- Igen, monsieur. Ez testvérének, madame Helmannak a nézete. Furcsa egy személy, de elgondolkoztatott, amit mondott.- Mit mondott?- Azt mondta, hogy a bátyja rájött arra, hogy egy barátja, akiben megbízott, s akivel üzleti ügyei voltak, csúnyán becsapta és megcsalta. Ez okozta Hellman nyugtalanságát és váratlan érkezését. Madam Hellmannak az a véleménye, hogy ezt a barátja tehette, hogy így mentse a bőrét.- De az illető Hellmant miért nem másképpen ölte meg? Miért kellett még tizenegy ártatlan ember életét is kioltania?- Madame Helmannak az a véleménye, azért, hogy így elterelődjön a gyanú a gyilkosságról - mondta, miközben nikotintól megsárgult ujjaival a bajuszát húzogatta. Kint percről percre sötétedett. Lassan felgyulladtak az első fények, s az öreg Kikötő zöldes ibolyaszínbe merült.- S a személyzeten kívül kik voltak még a hajón?-Két házaspár - mondta Lacrosse. - Frantz Biemerlov és a felesége, Clara, valamint Paul Simon és a felesége, Bebette. Mindkettőjüknek villája volt itt. Biemerlov svájci bankár volt, mint Hellman, Simon lyoni gyártulajdonos.- Milyen gyár tulajdonosa?- Elektronikus alkatrészeket gyártott.- Hozzátartozóik vannak?-Természetesen. Csak nem jöttek ide. Távolról figyelik a nyomozást. Nem közeli rokonok, gyermekek, vagy ilyenek. Holttesteket nem találtunk, csak emberi roncsokat. Ezeket időközben elégették. Természetesen előtte Nizzában kivizsgálták a törvényszéki orvosszakértók. S azonos volt a véleményük.- Hogy?- A robbanást egy erős dinamit- töltet okozta.- S hatott önre az a vélemény, hogy ezt valamelyik barátja okozta?- Igen monsieur. Nézze, madam Hellman azt mondta, hogy a bátyjának minden barátjával, hacsak néhány hónapra is, de volt üzleti kapcsolata. Ezt rögtön elmondta, mert tudta, hogy először ennek nézünk utána. Ellenőriztük a tényeket. Eléggé sokszínű társaság. Mind nagyiparosok és pénzmágnások. Mi megkértük őket, hogy egyelőre Cannes-t ne hagyják el. Meg is ígérték.- Hogy hívják ezeket a személyeket? - kérdeztem, jegyzetfüzetemet előhúzva.-Ezen személyek - mondta Lacrosse bajuszát húzogatva -, kivétel nélkül milliárdosok. A világ leggazdagabb emberei, monsieur Lucas. Madam Hellman kivételével nem laknak itt. Trabadéknak Párizs mellett van villájuk. A többiek villái csaknem az egész világon megtalálhatók. Ide csak látogatóba járnak. Ez a gazdagok városa, monsieur. Akik ide járnak, pénzüket és értékeiket egybevetve gazdagabbak, mint az egész Franciaország, vagy talán, mint Európa. Az átlagember bele se tudja magát élni ezeknek a szupergazdagoknak a helyzetébe. Lacrosse egy nyitott könyvet vett a kezébe.-Éppen Hemingway-röl olvasok egy új könyvet. Hemingway kijelentéseit tartalmazza, amelyeket különböző emberek társaságában tett. íme egy, amely bennünket is érdekel. Scott Fitzgerald előtt a szuper gazdagokról kijelentette: „Mások, mint te vagy, vagy én. Megvan mindenük, s ennek örömeit túl korán kezdik élvezni. Mérsékelten teszik ott, ahol mi kemények vagyunk, és cinikusan olyan helyzetekben, ahol mi hiszünk és bízunk. Nehéz ezt annak megérteni, aki nem született gazdagnak. Ha távol is vannak világunktól, vagy ha lejjebb is süllyednek, mint mi vagyunk, még mindig azt hiszik, hogy többek, mint mi.“ Lacrosse rám nézett- És tudja, mit válaszolt erre Hemingway?- Mit?-Csak annyit mondott: „Így is van. Több a pénzük.“ György Elek fordítása Nagy László rajza