Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-27 / 39. szám
* t 1991. szeptember 27. XXIV. évfolyam Ára 4 korona Bősülten olvasom naponta a vízi erőmüve! kapcsolatos új és legújabb híreket. Nincs sajtóhiba az előző mondatban: az értelmetlennek tűnő szóval azt a lelkiállapotot iparkodom kifejezni, amelyben újságíróként és csallóközi honpolgárként leledzem. Nyugtalanul, olykor már-már bőszülten veszem tudomásul, hogy Bős ügyében a helyzet változatlan. A tüntetések, a nyilatkozatháborúk és szócsaták ellenére továbbra is merevek a frontok. A szlovák kormány tagjai fennhangon, a szövetségi tárcák képviselői valamivel visszafogottabban ugyan, de ugyanezt ismételgetik: Nem engedünk Bősből! Az udvari újságírók és az ipari lobby képviselői látszólag ész- 5 szerű érvekkel és szirénhangú szólamokkal végzik a tömegek agymosását. Bekapcsolódott a kampányba a nagy múltú szlovák kulturális egyesület is: nemes hagyományaihoz méltatlanul valóságos nemzeti üggyé kiáltotta ki Bőst, szlovákellenessé nyilvánítva szin- . te minden vízierőmű-ellenes megmozdulást. A magyarországi partner jelenleg tudvalévőén csak az építkezés leállításáról hajlandó tárgyalni, és ez a patthelyzet hónapok óta tart. Utazgatnak a politikusok, tárgyalgatnak a küldöttségek, minduntalan abban egyeznek meg, hogy nem egyeznek meg semmiben. Jószándékú, félhivatalos kezdeményezések sem hoztak eddig semmilyen kézzelfogható eredményt. Ezalatt Csölösztőtől Bősig sztahanovista tempóban száguldoznak a teherautók, tüsténkednek a munkások, dühödten szórják a földet, szivattyúzzák a vizet a szigetelés alól, az aszfaltból kibúvó gyomra, cserjére. Nyilvánvaló e nagy sietség értelme: minél inkább el kell hitetni, hogy fölösleges minden hajcihő, mert csaknem teljesen kész és főleg tökéletes ez az építkezés. Ebben a politikai hangzavarban és különleges prémiumokkal felpörgetett munkazajban szinte elvész a csallóköziek hangja. Pedig a szülőföldjüket rombolják, a nehéz munkagépek, házaik fölé ágaskodó létesítmények az ő életüket és álmaikat keserítik. Nem szakemberek ők, nem is mondanak tudálékos véleményeket. Ám évszázados tapasztalatok, bölcs meglátások érlelték és növelik bennük ma is a kételyt, a félelmet. Évekkel ezelőtt csak a legbátrabbak szóltak erről nyíltan, ma már mind többen mernek hangot adni súlyos aggodalmaiknak. Sokan részesei voltak annak a kornak, amikor fennen hirdettük, hogy legyőzzük és a mi igényeink szerint alakítjuk át a természetet. Politikai babérokra és fényes karrierre áhítozó, ideológiai szemináriumokon nevelkedett álszakemberek gigantikus terveket kovácsoltak: szibériai vízi erőművek, atomerőművek, füstöt, mérget okádó, hatalmas energiát fölemésztő kohók épültek, folyók medrét, sőt folyásuk irányát változtatták meg, kukorica és gabona helyett gumipitypangot ültettek, a háromszoros Sztálin-díjas Li- szenko útmutatásai szerint akarták fölborítani a természet ősi rendjét. Mára már rádöbbentünk, mindez mennyi pénzbe került és milyen nagy árat fizettünk érte. Csernobil a mementó, de említhetem a gyenge teljesítményű, sót a működésképtelen szibériai vízi erőműveket az elmocsarasodott vagy éppenséggel kiszáradt termőföldeket és sok más szomorú tényt. Tudja-e vajon cáfolni valaki, hogy a bősi vízi erőmű terve nem gigantománia jegyében született? Beszélni kell a kivitelezés minőségéről is. Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga - szajkózták a politikusok és pártoktatók, miközben nagyon sokan összekacsintva azt ismételgették, hogy aki nem lop, az megkárosítja a családját. Ma már senki sem tudja megmondani, Bősön milyen visszaélések történtek, hány tonna beton és cement nem került rendeltetési helyére, azt viszont sokan látták, hogy a tartálykocsik és a teherautók bizony nem mindig a vízi erőmű építkezésénél, hanem épülő családi házak udvarán vagy befolyásos emberek hétvégi házainál álltak meg... Szemtanúk igazolják azt is, hogy a felvízcsatoma szigetelői több alkalommal kimondottan lelkiismeretlen munkát végeztek. Véletlen-e vajon, hogy még nem üzemel a vízi erőmű, s már két baleset történt Bősön és Dunakilitin? Nem intő A CSTK felvétele példa-e, hogy a Hydrostav szakszerűtlen munkája miatt majdnem tragédia történt az idei árvíz napjaiban Vajkán? A vízierőmű-pártiak legfőbb érve köztudottan az, hogy az építkezés nálunk eddig tizenhat vagy tizennyolc milliárd koronát nyelt el, be kell hát fejezni a művet, ezt diktálják a gazdasági érdekek. Igen ám, de ki oszlatja el azok aggodalmát, akik azt állítják, hogy tízszeresen, százszorosán nagyobb és helyrehozhatatlan kár származhat abból, ha elapad az ivóvízkészletünk, s ha afrikai tájjá változik az egykori Tündérkert. Súlyos áron ugyan, de a fejlett országok már megtanulták, hogy csak az a gazdaságos, ami környezetbarát. Ez a síkvidéki vízi erőmű vajon lehet-e ilyen? Csallóköziek és mások várnak higgadt, észérvekre épülő állásfoglalást kérdéseikre. Ez a válasz késik, habár mindkét fél szinte minden kiadott dokumentumban hangsúlyozza a tudományos vizsgálódások fontosságát, ám az indulatok nem csillapodnak, a politikai manipulációk csak nem akarnak véget érni. A tét óriási, nyilvánvalóan nagyon nehéz kimondani a végső szót. Ezért kell végre a pártatlan tudósokat segítségül hívni: az ő szavuk legyen a meghatározó, amikor nemcsak a vízi erőmű, hanem a Csallóköz sorsáról döntenek. Szilvássy József
