Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-09-27 / 39. szám

* t 1991. szeptember 27. XXIV. évfolyam Ára 4 korona Bősülten olvasom naponta a vízi erőmüve! kapcsolatos új és legújabb híreket. Nincs sajtóhiba az előző mon­datban: az értelmetlennek tűnő szóval azt a lelkiállapotot iparkodom kifejez­ni, amelyben újságíróként és csallóközi honpolgárként leledzem. Nyugtalanul, olykor már-már bőszülten veszem tudomásul, hogy Bős ügyében a hely­zet változatlan. A tüntetések, a nyilat­kozatháborúk és szócsaták ellenére to­vábbra is merevek a frontok. A szlovák kormány tagjai fennhan­gon, a szövetségi tárcák képviselői va­lamivel visszafogottabban ugyan, de ugyanezt ismételgetik: Nem enge­dünk Bősből! Az udvari újságírók és az ipari lobby képviselői látszólag ész- 5 szerű érvekkel és szirénhangú szóla­mokkal végzik a tömegek agymosását. Bekapcsolódott a kampányba a nagy múltú szlovák kulturális egyesület is: nemes hagyományaihoz méltatlanul valóságos nemzeti üggyé kiáltotta ki Bőst, szlovákellenessé nyilvánítva szin- . te minden vízierőmű-ellenes megmoz­dulást. A magyarországi partner jelenleg tudvalévőén csak az építkezés leállítá­sáról hajlandó tárgyalni, és ez a patt­helyzet hónapok óta tart. Utazgatnak a politikusok, tárgyalgatnak a küldött­ségek, minduntalan abban egyeznek meg, hogy nem egyeznek meg semmi­ben. Jószándékú, félhivatalos kezde­ményezések sem hoztak eddig semmi­lyen kézzelfogható eredményt. Ezalatt Csölösztőtől Bősig sztahano­vista tempóban száguldoznak a te­herautók, tüsténkednek a munkások, dühödten szórják a földet, szivattyúz­zák a vizet a szigetelés alól, az aszfalt­ból kibúvó gyomra, cserjére. Nyilván­való e nagy sietség értelme: minél in­kább el kell hitetni, hogy fölösleges minden hajcihő, mert csaknem teljesen kész és főleg tökéletes ez az építkezés. Ebben a politikai hangzavarban és különleges prémiumokkal felpörgetett munkazajban szinte elvész a csallókö­ziek hangja. Pedig a szülőföldjüket rombolják, a nehéz munkagépek, háza­ik fölé ágaskodó létesítmények az ő életüket és álmaikat keserítik. Nem szakemberek ők, nem is mondanak tudálékos véleményeket. Ám évszázados tapasztalatok, bölcs meglátások érlelték és növelik bennük ma is a kételyt, a félelmet. Évekkel ezelőtt csak a legbátrabbak szóltak er­ről nyíltan, ma már mind többen mer­nek hangot adni súlyos aggodalmaik­nak. Sokan részesei voltak annak a kornak, amikor fennen hirdettük, hogy legyőzzük és a mi igényeink sze­rint alakítjuk át a természetet. Politikai babérokra és fényes karrierre áhítozó, ideológiai szemináriumokon nevelke­dett álszakemberek gigantikus terveket kovácsoltak: szibériai vízi erőművek, atomerőművek, füstöt, mérget okádó, hatalmas energiát fölemésztő kohók épültek, folyók medrét, sőt folyásuk irányát változtatták meg, kukorica és gabona helyett gumipitypangot ültet­tek, a háromszoros Sztálin-díjas Li- szenko útmutatásai szerint akarták föl­borítani a természet ősi rendjét. Mára már rádöbbentünk, mindez mennyi pénzbe került és milyen nagy árat fizet­tünk érte. Csernobil a mementó, de említhetem a gyenge teljesítményű, sót a működésképtelen szibériai vízi erő­műveket az elmocsarasodott vagy ép­penséggel kiszáradt termőföldeket és sok más szomorú tényt. Tudja-e vajon cáfolni valaki, hogy a bősi vízi erőmű terve nem gigantomá­nia jegyében született? Beszélni kell a kivitelezés minőségé­ről is. Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga - szajkózták a politiku­sok és pártoktatók, miközben nagyon sokan összekacsintva azt ismételgették, hogy aki nem lop, az megkárosítja a családját. Ma már senki sem tudja megmondani, Bősön milyen visszaélé­sek történtek, hány tonna beton és cement nem került rendeltetési helyé­re, azt viszont sokan látták, hogy a tar­tálykocsik és a teherautók bizony nem mindig a vízi erőmű építkezésénél, ha­nem épülő családi házak udvarán vagy befolyásos emberek hétvégi házainál álltak meg... Szemtanúk igazolják azt is, hogy a felvízcsatoma szigetelői több alkalommal kimondottan lelkiismeret­len munkát végeztek. Véletlen-e vajon, hogy még nem üzemel a vízi erőmű, s már két baleset történt Bősön és Dunakilitin? Nem intő A CSTK felvétele példa-e, hogy a Hydrostav szakszerűt­len munkája miatt majdnem tragédia történt az idei árvíz napjaiban Vajkán? A vízierőmű-pártiak legfőbb érve köztudottan az, hogy az építkezés ná­lunk eddig tizenhat vagy tizennyolc milliárd koronát nyelt el, be kell hát fejezni a művet, ezt diktálják a gazda­sági érdekek. Igen ám, de ki oszlatja el azok aggodalmát, akik azt állítják, hogy tízszeresen, százszorosán na­gyobb és helyrehozhatatlan kár szár­mazhat abból, ha elapad az ivóvízkész­letünk, s ha afrikai tájjá változik az egykori Tündérkert. Súlyos áron ugyan, de a fejlett országok már megta­nulták, hogy csak az a gazdaságos, ami környezetbarát. Ez a síkvidéki vízi erőmű vajon lehet-e ilyen? Csallóköziek és mások várnak hig­gadt, észérvekre épülő állásfoglalást kérdéseikre. Ez a válasz késik, habár mindkét fél szinte minden kiadott do­kumentumban hangsúlyozza a tudomá­nyos vizsgálódások fontosságát, ám az indulatok nem csillapodnak, a politikai manipulációk csak nem akarnak véget érni. A tét óriási, nyilvánvalóan nagyon nehéz kimondani a végső szót. Ezért kell végre a pártatlan tudósokat segít­ségül hívni: az ő szavuk legyen a meg­határozó, amikor nemcsak a vízi erő­mű, hanem a Csallóköz sorsáról dön­tenek. Szilvássy József

Next

/
Oldalképek
Tartalom