Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-13 / 37. szám
TÖRTÉNELMI SÉTA A BÖRZSÖNY LÁBÁNÁL * A túrázóknak s a honismeret kedvelőinek az Ipolyság-Vác közötti főútvonalat róva Rétság környékén is érdemes egy kitérőt tenniük. A kisváros szomszédságában, a Börzsönyhöz közel, a Diósjenő -Romhány vasútszakasz mentén települt Tolmács község. A jeruzsálemi János rendi lovagok már a XII. század végén várföldeket kaptak itt a királytól. 1274- ben rendházuk volt a faluban, s ekkor már a „lovagok konventje virágzott“. F. Bodnár Katalin szerint „A johannita lovagok betelepítésében szerepet játszhatott, hogy a vallásukhoz ragaszkodó népek közé rendfenntartókat telepítettek.“ Tolmácson mindössze néhány lovag lehetett. A falu neve egyébként Besenyő, törzsi név. A honfoglalás korában a Tolmács nevű törzs egyik hadrendje települt le a Jenői-patak völgyéhen, bár a községről csak később maradt fenn írásos emlék. A XIV. században a Losonczy család birtokában volt Tolmács. Nemrégiben Kovács Béla plébános kezdeményezésére a Kálváriadombon társadalmi munkában ásatást végeztek, s egy Árpád-kori földvár néhány részletét tárták fel. Valószínűleg ebbe a földvárba építették bele a johanniták félköríves szentélyzáródású kicsiny templomukat. A dombok közt települt, több tengelyű egyutcás település urai a XVIII. században a Szentiványiak voltak, akik országos hírű gyümölcsöt telepítettek ide. Főleg a szilva termett meg itt kitűnően, de a szőlő is kedvelte ezt a vidéket. Több agyagdombba vájt, kővel bélelt pincét látni még a faluban. 1830-ban egy régebbi templom romjain épült a mai barokkizáló stílusban. Főoltárnak Szent Lőrinc képét Warság Jakab festette. A XIX. századi szép barokk Szent- iványi-kúriát jelentősen átalakították. Mikszáth Kálmán portréja (Böszörményi István reprodukciója) A NEMZET AJÁNDÉKA: SZOMOL YA -PUSZTA A Vác—Drégelypalánk vonalon közlekedő vonat Diósjenő után Szomolya-pusztán áll meg. 1247- ben a János lovagrend építtetett itt rendházat. Ez később elpusztult, s mára csak a romjaiból maradt meg valami. A pusztának irodalmi vonatkozásai is vannak. A Vasárnapi Újság egyik 1910-es számában Mikszáth írja az alábbiakat: „Nevezetesen van egy nyúlánk szarvasom, melyet a szomolyai erdőben fogtak néhány év előtt. A szarvast megkaptam ajándékba és évek óta tartom az istállóban, hol addig bőgött siralmasan az erdő után, míg most utánam nem jött az erdő is. (A nemzet ezt a Szomolyát adta most ide ajándékba.)“ Valójában 1910-ben, a negyvenéves írói jubileumra kapta nemzeti ajándékba a szomolyai birtokot. A Pesti Vigadóban rendezett díszünnepségen nyújtották át neki „a birtokbavételről szóló vörös bőrbe kötött okmányt, mely szerint horpácsi birtokát nemzeti ajándékként a szomolyai pusztával és egyéb kisebb földterülettel egészítették ki mintegy 600 holddal 120 ezer korona értékben.“ Sajnos, az író az itteni szép erdőséget már nem élvezhette, s a birtokkal kapcsolatos terveit sem válthatta valóra. A Borsosberényhez közeli birtokrészen menye, Mikszáth Albertné, „mintegy apósa óhaját is teljesítve ezzel, nagy juh- aklot és vadászházat építtetett a Börzsöny egyik szép lejtőjén“. EGY MÁSIK TÖRZSNÉVI EREDETŰ FALUBAN Borsosberény már a Vác-Paras- sapuszta főútvonal mentén fekszik, dombos helyen, a Börzsöny alatt. Azelőtt Borsos Berinkének nevezték. Nevében is az egyik törzsnév fedezhető fel. Már a kő- és bronzkorszakban is lakott hely volt, amit a Cepán-oldal leletei tanúsítanak. A puszta-templom mellett is előkerült néhány bronz- és népvándorlási tárgy. 1393-ban a Lossonczyak a helység birtokosai. 1740-ben Madách László és Jánossy Gáspár kapta- adományul Borsosberényt Mátyás királytól. 1598-ban Madách Péter az itteni földesúr. Később a Tihanyiak, a Mocsá- ryak és a Sugár család osztoztak a herényi birtokon. A földszintes, klasszicista Tihanyi-kúria 1826-ban épült. A földszintes Mocsáry-kúria romantikus stílusú. Tulajdonosa Mocsáry Ödön, a monográfus Mo- csáry Antal édesapja volt. 1728—30-ban építették a község barokk templomát félköríves szentéllyel. A főoltár Szent Márton képét 1791-ben Bécsből hozták. Értékesek a templom XIX. századi színezett faszobrai is. Csáky Károly A hároméves Tamáska az udvaron játszadozott, miközben vajas kiflit majszolgatott, melyre a mamaja mutatóba egy kis szalámit is tett, mert ó bizony szívesebben etette volna a gyereket zöldséggel, gyümölccsel, kisfia viszont, ha tehetné, húst hússal enne.. Nos, ez a szalámi lett a baj okozója... A guggoló, kavicsokat gyűjtögető gyerekhez egy nagy fekete macska közeledett.- Gyere cicuska, cic, cic, cic... - hívogatta Tamás az állatot, és felé nyújtotta uzsonnáját. Egy darabig farkasszemet néztek, aztán a macska gondolt egyet, ugrott és a szalámi helyett a gyerek kezébe harapott. Lett nagy bömbö- lés, ordítás, amire persze, kirohant a konyhában újságot olvasó apuka. A macska is megijedt és elmenekült. Tamásnak a szülei kimosták a sebét és ragtapaszt tettek rá, csokoládéval vigasztalták. Aztán morfondírozni kezdtek az eset fölött, mert eszükbe jutott, hogy hallották - a városban veszett állatok kóborolnak. Nem sokáig tétováztak, telefonáltak az orvosnak, aki azt mondta: azonnal vigyék a kórház fertőző osztályára. Bár már beesteledett, fürdetni, altatni kellett volna Tamást, kocsiba ültek és kisvártatva a rendelő előtt topogtak. Az ügyeletes orvos megnézte a gyerek kezét, fertőtlenítette a sebet, felvette az adatokat, úgy tűnt ezzel az ügy véget is ért. De nem, nem ám. Másnap beállított hozzájuk a higiéniai osztály alkalmazottja, hosszasan kérdezősködött a „balesetről“, végül azt mondta: „Vagy három napon belül meglesz a macska, vagy a gyereknek kórházba kell mennie hosszas, fájdalmas injekciós kezelésre“. végre. Éjféltájban aztán bevitték az állatorvoshoz, aki az állatkerbe küldte őket, mondván, ott gyűjtik a kóbor macskákat, majd ott kiadják a szükséges igazolást. Az ügyeletes ébresztgeté- se eltartott vagy egy óra hosszat, de kár volt felzavarni az alvó férfit, mert az a szülőket visszaküldte az állatorvoshoz: „itt élő állatokat nem veszünk át, W000&® Az csak természetes, hogy elkezdődött a macskahajsza. Éjjel-nappal egymást váltották a kutatásban, keresgélésben és a család tagjai rá is akadtak a „fekete tettesre“, de bizony nem várta meg, míg megfogják. így a hajsza folytatódott, az orvos meg telefonálgatott: „megvan már?“ A harmadik nap éjszakáján végre meglett. Ott kuporgott egy autó alatt és éhségében keservesen nyávogott. Kicsalogatására, megfogására, zsákba gyömö- szőlésére kész hadműveletet hajtottak tessék visszamenni az állatorvoshoz, adjon a macskának egy injekciót, aztán a tetemét vissza lehet hozni“. így is történt. Hajnalra a macska már nem élt, hosszú, szinte láthatóan meggyötört, kihűlőben levő teste bekerült a mélyhűtőbe. Másnap ismét csörgött a telefon. Az orvos közölte, hogy a macska nem volt veszett, a szülők nyugodtak lehetnek. Tamáskának nem kell befeküdnic a kórházba. — Vége lett a kálváriának - sóhajtott fel a kisfiú mamája. Néhány órával később három kiscica nyávogott a családi ház bejárati ajtaja előtt.- Hát ti hogy kerültetek ide? - kérdezte tőlük a fiatalasszony, bár tudta, hogy úgysem kap feleletet. Viszont szavait meghallotta a szomszédasszony.- Hát nem tudja? Ezek annak az elveszett fekete macskának a köly- kei... Tamáska édesanyja egy kisfáiba tejet öntött, és kitette az udvarra. A kisfiú meg hívogatta a cirmosokat: - Cic, cic, cic,..., gyertek bamikálni, ...cic, cic... Aznap szó nélkül vacsorázott a család. Senkinek sem ízlett az étel. A csendet a fiatalasszony szakította meg:- Nekünk kell gondját viselnünk a három árvának...- Bizony, nekünk - válaszolta a férje. Aztán hozzátette: - Miért kellett halálra ítélni az anyjukat? Ezt másként nem lehet megoldani? Hol vannak a Zöldek...? A kis Tamás az udvaron játszadozik, vajas kiflit majszol - de már nincs rajta szalámi. A kiscicák meg ott lefetyelik mellette a fejecskét. Látszólag minden rendben van. De csak látszólag... (Ennek a történetnek minden szava igaz. Sajnos...) Ozorai Katalin 1991. IX. 13.
