Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-08-30 / 35. szám

ír­1991. augusztus 30. XXIV. évfolyam Ara 4 korona Méry Gábor felvétele FELÉLED A DEBRÓDI ISKOLA Hogy Szeles Misiké és Béres Józsika elsősöknek, valamint a tucatnyi második, harmadik és negyedik osztályos helyi bará­taiknak mit jelent szülőföldjük kisiskolájának újraélesztése, nem tudom. Szó se róla, megkér­dezhettem volna tőlük a minap, de nem tettem. Szándékosan. Ottjártamkor úgy gondoltam, in­kább későbbre hagyom a kicsik „véleménykutatását“, hiszen ők eddig nem jártak iskolába, így aligha tudják összevetni a helyi és a körzeti iskolában való tanu­lás előnyeit-hátrányait. Helyet­tük a nagyok, a szülők fejtették ki véleményüket, ők pedig ti­zenhat év alatt, sőt már koráb­ban rájöttek, hogy az integráció - enyhén fogalmazva - nem volt a legszerencsésebb megoldás. Honnan tudom mindezt? Nos, elsősorban a helyi kisiskola kö­zelgő ünnepélyes újranyitásának előkészületeiből, no meg az azt megelőző mintegy másfél évig tartott épülettatarozásból. Az utóbbi időben ugyanis né­hányszor megfordultam ebben a Bódva menti községben, s lát­tam, hogyan változik a falu kö­zepén álló régi, rozoga épület újjá, hogyan alakítják azt át is­mét tanintézetté a felnőttek. Aki két-három évvel ezelőtt vagy korábban nem látta, az ma talán el sem tudja képzelni, mit „varázsoltak“ gyermekpalotává a szorgos kezek. A helyiek jól tudják, nagy fába vágták fejszé­jüket, meg azzal is tisztában vol­tak, hogy munkához kell látni, legyen az bármennyire nehéz, bármennyire fárasztó. (Folytatás a 2. oldalon) IskolaÜGY ándékosan nem írom le a szót a továbbiakban: oktatásügy. Sem azt, hogy isko­laügy. Sem ilyen, sem olyan ügyet. Ha rajtam múlna, magát a szót is száműzném a nyelvből, de még a szótárak lapjairól is - mert az ÜGY leple alatt lehetett sumákolni és megbújni, igénytelenné válni és megrekedni, s örökösen magyaráz­kodni: csúnya a leányzó, de a miénk. A mindenkori ÜGY ár­nyékában hatalmasodott el a be­tegség, a fertőző kór, amely hason­latos a tüdőbajhoz. Az igazgatóvá­lasztások idején lehetett csak iga­zán felfedni a kavemák sokaságát, s szeptembertől újra felhangzik a köhögés. Mert az iskolában nem történt szemlélet-, csak hatalomváltás. S még az sem mindenütt. Sőt. Idézhetnék a panaszos levelekből, amelyekből - az iskolát érintő egy- egy szerény észrevételem folytán - nekem is kijutott. Nem azért nem teszem, mert lenézem a névtelenül panaszkodókat, hanem, mert tisz­telem az emberi félelmet. (Bár meg­érteni, elfogadni egyre kevésbé tudom.) Teszem azt: „Összehívtak ben­nünket, pedagógusokat az egész járásból, hogy megmutathassák a kiskapukat, amelyeken újra besé­tálhatnak a régi vezetők.“ Vagy: „A mi iskolánkban is leváltották az igazgatót, holott hozzáértő, becsü­letes ember volt.“ Esetleg: „Akit évtizedeken keresztül félelemben tartottak, az továbbra is félelem­ben él.“ Vagy: „Maradt a régi klikk-szellem.“ S mindez a szent ÜGY árnyéká­ban, amely kisebbségi létünk, be­szűkült szemléletünk legkifeje­zőbb kulcsszava volt az elmúlt év­tizedekben. Az ÜGY leplébe min­dig azok burkolóztak, akiknek volt félni és takargatni valójuk, akik igénytelenek voltak, s akik úgy járatták le az iskolát, hogy görcsö­sen ügyeltek a „jó hírére“. Akik örökösen azt zsolozsmázták, nem szabad kritizálni a magyar iskolát, mert lejáratjuk. így napolódott el mindig a szembenézés, az önvizs­gálat. Tévedés ne essék, nem akarok senki! lejáratni, s nincs szándé­komban minősíteni a pedagógus- társadalmat. ilyen alapon nemzeti­ségi létünk bármely más szeletét kínpadra lehetne vonni. Csak az ember unja már a hamis patriotiz­must; amely úgyis gyöngének bizo­nyult, s nem volt képes megakadá­lyozni az ÜGYet semmibe vevő magyar szülőket abban, hogy szlo­vák iskolába írassák a magyar gye­reket. Aki meg úgyis oda íratta, az nem a dicséretekre figyelt, hanem minőségi javulást szeretett volna. Akiben volt tartás, nem az ÜGYtől volt. Ha valamit minősítünk, kell az összehasonlítás is: mihez képest? Mihez képest elavult, szürke és beteg az iskola? Például a magyar- országihoz, a vajdaságihoz, az er­délyihez képest. Magyarországi visszajelzés szerint a környező or­szágok magyarságából a mi gyere­keink szerepelnek leghalványab­ban az ottani egyetemekre való felvétel során. Az ÜGY mögötti bujkálás he­lyett végre komoly önvizsgálat kellene, felnőni végre az önkritiká­hoz. Mert a nagy álmokból egyelő­re alig valósult meg valami - csak a régi ideológia gyomlálása folyik, a szemlélet azonban nem akar megváltozni. Kövesdi Károly l

Next

/
Oldalképek
Tartalom