Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-07-05 / 27. szám

-Jt­+■ r 0 DOBOS LÁSZLÓ Úgy tartják, hogy a jó kenyér alapja a kiváló minőségű gabona. Ezt a tételt a termelők is nagyon jól ismerik, s az előző években megi- deologizált gazdaságpolitikai straté­giánk arra épült, hogy a gabonater­melésben elérjük az önellátás szint­jét. Csak a jó öreg anyaföld tudná megmondani, milyen áron, de a nyolcvanas évek közepétől elértük a kitűzött célt. Az idén azonban az előző évektől eltérően nem a meny- nyiség okoz fejtörést a mezőgazda- sági üzemeknek. Ha ugyanis valami­lyen természeti csapás, jégverés vagy szélvihar nem szól közbe, való­színűleg nagyon szép termést taka­ríthatnak be. Az ágazatban uralkodó jelenlegi állapotok azonban azt mu­tatják, mégsem felhőtlen ez az öröm­teli várakozás. A zselizi Garamvölgye Mezőgaz­dasági Szövetkezetben Virág Lász­ló, a zselizi gazdasági részleg vezetője a kedvező előjelek ellenére nincs valami rózsás hangulatban:- Nagybn szép termésre van kilá­tás, átlagosan mintegy 6 tonnás hek­tárhozamra számítunk. Vis'zont úgy látjuk, hogy hiábavaló volt a gabo­nákra fordított sok munka és törő­dés. Pár héttel az aratás előtt ott tartunk, hogy a megtermelt gabo­nánk a kutyának sem kell. A felvásár-. ló üzemek potom árat kínálnak érte. Hiába jelezte a mezőgazdasági mi­nisztérium, hogy az idén a gaboná­nak is garantált ára lesz, a garantált áraknak se hírük, se hamvuk. A fel­vásárlók által ajánlott 210-270 koro­nás mázsánkénti ár még rekordter­més esetén is alig fedezi a ráfordítási költségeket. Úgy tűnik tehát, hogy az idei gabonaterméssel egyben a sa­ját sírunkat is megássuk. Ha kényte­lenek is leszünk az említett áron eladni a gabonát, még úgy sincs biztosítékunk arra, hogy megkapjuk érte a pénzünket. Talán azt a meny­nyiséget, amit úgyis visszavásáro­lunk tőlük, megveszik, a többiért valószínűleg még mi fizetünk majd tárolási díjat. Ha ebben a kérdésben nem történik változás, sportnyelven szólva padlóra kerülünk, kiütnek bennünket. Néha szinte az az érzé­sünk, hogy a legfelső vezetés és a kormány célzatos tudatossággal te­szi tönkre a termelőket, s velük az egész ágazatot. Mert ha ez így megy tovább, félő, hogy pár év múlva nálunk is sorakozni fognak az embe­rek az alapvető élelmiszerekért. Mégis, mi a jó gabonatermés titka? - kérdeztük az időközben hozzánk csatlakozó Martosy Györgyöt, a szö­vetkezet agronómusát. Kiderült, nin­csenek titkok. A gabonatermesztés­nek ma már mindenhol pontosan és részletesen kidolgozott termelés­technológiai eljárásai ismertek, ezekhez kell igazodni, s ha az időjá­rás is kedvező, az eredmény nem (Folytatás a 2. oldalon) Évekkel ezelőtt a boszniai hegyekben egy mohamedán családnál láttam, hogy felfor- rósított kövön lángossütéssel kezdik a reggelt. Erdélyben, Beretkén az evangélikus dómtemplom tö­vében valamikor békítőház működött. Egyetlen szoba, benne egyetlen ágy, egyetlen szék, s az egyetlen asztalon kenyér. Az emberi világ legelején a nagy természet volt, minden­ki természete, s valamilyen formában az őskenyér már itt Is jelen volt. Szerelem, bánat, halál - az élet elemi fogalmai. Ám a ke­nyér Is az. Gondolom, hogy a kenyér a világ minden nyel­vében egyetlen szó, amelyhez társítható, köthető, kapcsolha­tó az emberi jóérzés minden fogalma. A kenyér minden. Aratások után kévébe kötöt­ték, keresztbe rakták a kalá­szosokat, de amikor elkezdő­dött a hordás, a paraszti por­ták kertjeibe már az életet sze- kerezték. A kenyér: élet. A kenyér megtermése a ter­mészet csodálatos körforgá­sa: ősz, tél, tavasz, nyár. A ke­nyér termelőjének meg kell mérkőznie minden évszakkal. A kenyér megörökli a termé­szet nagy illatait: a szántásét, a vetőmagét, a kikeletét, a ka­lászét, a tarlóét, a szalmáét, a korpáét, a lisztét... S a valamikori nagy ceremó­nia: az esti kovászolás, a haj­nali dagasztás, a kemence fű­tése, s a cipó. Százféle formában útravaló a kenyér: az erőszak táborai­ban egy darab kenyér életet menthet: megtarthatja s meg Is vásárolhatja. A természet jósága a ke­nyér. Krisztus megtöretett tes­tét a reformátusok az úrvacso­rái kenyérben fejezik ki és ve­szik magukhoz. A kenyérrel minden meg­szólítható: az icjő, a nap, az ember, az Isten... Add meg a mi mindennapi kenye­rünket... Hányszor kérték és kérik Is­tent: mindennapi kenye­rünket. .. A kenyér küzdelem, s ez a küzdelem befogja a földet. A föld: a kenyér anyja. Az elmúlt évtizedekben hoz­zászoktunk a mindennapi ke­nyérhez: volt kenyér. S mégis, mintha a föld és a kenyér eltá­volodott volna egymástól. Eli­degenedett tőlünk a föld, mert mi is elidegenedtünk a földtől: már-már le Is mondtunk róla. Az elmúlt évtizedekben sokfé­le jogfosztásban részesültünk, • de ezek közül talán a föld tulaj­donlásától való megfosztá­sunk volt a legnagyobb. Most ismét sajátunk, tulaj­donunk lehet a föld. Jogunk és kötelességünk a föld vissza­szerzése. Kell a föld, hogy a paraszt szemével nézhessük a természetet. Kell a föld, hogy szűnjék bennünk a nlncstelen- ség, az idegenség érzése. Kell a föld, hogy távolodjék tőlünk a függőség, a kiszolgáltatott­ság érzése. A föld tulajdonosai akarunk lenni. Megtermeljük mindennapi kenyerünket. Négy évtized után vannak nemzedékek, akik az anyagi lét biztonságának érzését most kezdik felfedez­ni. Az idősebbek pedig újraélik földtulajdonos gyermekko­rukat. A tulajdon érzése lehet ál­dás, lehet biztonság. Ám szül­het bennünk a szerzésvágy ördögöt, féktelen kapzsiságot, az önzés százféle formáját. A tulajdon érzésével megsze­rezhetjük emberarcúnkat, de el is veszíthetjük azt. ... Add meg a ml mindenna­pi kenyerünket. Tulajdonunk, Ismét megval­lott tulajdonunk lehet az Isten. Elidegenedtünk az Istentől, le­mondtunk róla. Sokszor le­mondtunk ősi, elemi jogaink­ról. Pedig csak azt lehet elven­ni az embertől, amiről önként lemond. Manapság gyakran halljuk: drágább lett a kenyér, elnehe­zült az élet, megnőtt a napok gondja. Igen, tudjuk és éljük. A boldogulás új útjait kell kita­posnunk. Munka és föld: ez lesz, ez lehet a váltópénzünk. Most többe kerül a kenyér, többet kell érte dolgoznunk. Kérdezhetnénk is: vajon az ol­csóbb vagy a drága kenyér a jobb? Úgy érzem, éppen a drága kenyér vezethet el bennünket a saját és mások munkájának megbecsülésé­hez, saját értékeink felismeré­séhez. Évtizedeken át értékeink le­fokozása, kiárusítása, lezül- lesztése és uniformizálása folyt: fontos, hogy kikerüljünk a függőség körforgásából. A kenyér tanítómester is. Meg kellett tapasztalnunk, hogy demokráciát csak anyagi jólét, anyagi függetlenség te­remthet. A szegénység és nincstelenség a diktatúra for­rása és szülője. A kenyér ünnepre hívó ha­rang is. A kenyér ünnepe a hétköznapokba veti az em­bert, küzdelembe - társat ke­resni, kezet fogni, szövetkez­ni, erősödni. A kenyér üzenete: az emberi világ legelején a nagy termé­szet volt, mindenki termé­szete. Add meg a mi mindennapi kenyerünket, ember. Add, hogy a drágább kenyér a mun­ka Igazi megbecsülését hozza, s önmagunk létének nagyoob megbecsülését eredményez­ze. * Lesz elég kenyérnekvaló jövőre?

Next

/
Oldalképek
Tartalom