Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-03 / 18. szám
* 4 „...A Szlovák Köztársaság 1990/125-ös számú kormányrendelete kimondja, hogy a vegyes lakosságú területeken elfogulatlan és minden nemzetiség és etnikai csoport számára igazságos iskolapolitikát kell folytatni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szülők szabadon választják meg, milyen tanítási nyelvű iskolába íratják gyermeküket, s nem szabad őket területi és gazdasági szempontokra való hivatkozással befolyásolni. A gyermekek beiskolázásakor a szülők érvényesíthetik demokratikus jogukat, s választhatnak a tanítási nyelvek közül... Ez az elvárás tulajdonképpen J. A. Komensky általánosan elismert alapelvét igazolja, mely szerint a tanulás legtermészetesebb és leghatékonyabb módja anyanyelven folyik, s hogy a tudás elsajátításának leghozzáférhetőbb formája annak anyanyelven való közvetítése.“ A fenti idézet a Nevelés 1991. áprilisi számából való. Szerzője, Fodor Zoltán, az SZK Oktatási, Ifjúsági és Sportminisztériumának dolgozója Továbbgondolásra ösztönző tények és javaslatok című cikkében azt a javaslatot ismerteti, amelyet a minisztérium a kormány elé terjesztett, s teljes terjedelmében elküldte az iskolaszékeknek is. Az írás célja ismertetni, milyen is az iskolaügy a nemzetiségileg vegyesen lakott területeken, továbbá, hogy „alapvető információkkal szolgáljon, s feltárja mindazokat az össszefüggése- ket, amelyek a probléma objektív megismeréséhez nélkülözhetetlenek. “ Az ismertetésből megtudjuk, hogy ma a magyar nyelvű alapiskolákban összesen 48 405 tanuló tanul, ez Szlovákia tanulóinak 16,6 %-a. Ezzel egyidejűleg 16 637 magyar gyermek tanul szlovák iskolában. Iskoláink gondjairól, problémáiról az utóbbi év folyamán egyre gyakrabban olvashattunk a hazai magyar lapokban. Egyre több tény, adat, dokumentum kerül elő az erőszakos körzetesítés, iskolaösszevonás körülményeiről és „eredményeiről“. Azt hihetné a gyanútlan olvasó, hogy a fent említett problémák csupán a városoktól, nagyközségektől távoli kistelepüléseket sújtották. Nem így van. Az erőszakos asszimilációra törekvő politika Pozsonyban is megtette „kötelességét“. Talán sokakat megdöbbent s gondolkodásra késztet a tény: az ötvenes évek elején a főváros mai területén tucatnyi magyar tannyelvű iskola működött. A fennállása 40. évfordulóját ünneplő Duna utcai iskola jubileuma keltette fel az érdeklődésemet: vajon mi lett az egykor létező többi iskola sorsa? Ennek a felkutatására vállalkoztam. Az első magyar iskola a háború után Hazánkban a történelmi események sajátos alakulása folytán - az első magyar tanítási nyelvű iskola az oroszvári volt. Akkor, amikor nálunk még tilos' volt magyarul beszélni. A párizsi békeszerződések értelmében ugyanis a határkiigazítás eredményeként három eddig magyarországi község: Oroszvár, Duna- csuny és Horvátjárfalu Csehszlovákia része lett. Államközi szerződés szavatolta, hogy e községekben a csehszlovák állam biztosítja a magyar tanítási nyelvű iskola működését. A három község idecsatolása után (1947. október 15.) a nagyrészt horvát nemzetiségű Járfaluban és Dunacsunyban rögtön megszűnt a magyar iskola, mivel a szülők úgy vélték, hogy a horváthoz mint szláv nyelvhez közel állót tanulják a gyerekek. Oroszváron azonban - annak ellenére, hogy az idecsatolás előtt sokan elköltöztek a községből - jelentős számú magyar maradt, s az újonnan létesített szlovák iskolával párhuzamosan önálló magyar iskola is működött. Közel három éven át az ország egyetlen magyar iskolája volt, hiszen akkor még az ismert okoknál fogva hazánkban „szünetelt“ a magyar nyelvű oktatás. Tanítói gyakran változtak. 1953-tól 1957- ig itt tanított Mikus Sándorné, aki most már évek óta a Duna utcai kis elsősöket tanítja. Odakerülése előtt csak egy tanerős volt az iskola, Mogrovics Teréz tanítónővel, 1953- ban már két tanerős. Gyors egymásutánban cserélődnek az igazgatónők: Mogrovics Teréz, Schönbech Ilona, Mikus Sándorné, majd Kónya József, az ismert író, a rádió magyar adásának népszerű Bálint bátyója. 1958. szeptember 1-től Kosztolnik Árpádné volt az iskola igazgatója három éven keresztül. A közkedvelt Matyi nénire (a Matild beceneve) ma is szeretettel és megbecsüléssel emlékeznek egykori tanítványai és a szülők Oroszváron (és Ligetfaluban, mert egy időben ott is tanított). Mozgalmas kulturális életet teremtett, tánccsoportja, mandolinzenekara, melyben együtt szerepeltek a szülők és a tanulók, jó hírnevet szerzett az iskolának és a községnek. Ekkor négy tanerőssé fejlődött az iskola. Távozása után a következő tanév elején az iskolát összevonták a szlovák iskolával, majd néhány év múlva, a hatvanas évek elején megszűnt, akárcsak korábban az óvoda is. Megnyílnak a magyar iskolák Amikor az 1949. évi 129. sz. kormányrendelet alapján újra megnyílhatnak a magyar iskolák, a főváros területén 1950 szeptemberében — némi késéssel a vidék után - a Kalinciak utcán, Zabosban, illetve Pozsonypüspö- kin, a következő évben a Podjavorinská utcán, Ligetfaluban, Főréven és Vereknyén is megindult a magyar nyelvű oktatás. Az első fővárosi magyar iskola a háború után a Kalinciak utcán, egy szlovák iskolával közös barakképületben volt. Két összevont osztállyal indult, s fennállásának 18 éve alatt mindvégig két tanerős. Az első évben Sandt- ner Józsa és Hrachy Olga, később Szabó Rezsőné, Varga Magda, Mészáros Margit és Szőke József né tanított itt. Az igazgató az első éveket leszámítva Mészáros Margit volt, 1955-től Justus Tiborné lett a másik tanerő, s ez a kéttagú „tantestület“ állandósult az iskola megszűnéséig 1957-ben az iskola három hónapig a Téglamezőn (Vajnorská utca), majd a Budisínska utcai szlovák iskolában kap helyet. 1959-ben tatarozás miatt a 3.—4.—5. osztály tanulóit a Duna utcai iskola osztályaiban helyezték el. 1960-ban felépül a Bajkál utcán az új iskolaépület, a szülők a Duna utcáról visszaviszik a gyerekeket, s itt, a szlovák iskola épületében működik 1968 júniusáig. Nagyon aktív és segítőkész a szülői munkaközösség. Mint ezt a krónika tanúsítja, már 1951-ben 2500 koronával támogatta az akkor alakult belvárosi iskolát a kezdeti nehézségek leküzdésére. „Minden kezdeményezés, ténykedés és intézkedés abból a kis Kalinciak utcai iskolából indult ki“ — írja 1970-ben a pozsonyi magyar iskolák történetét feldolgzó krónikájában a ma 87 éves Oswald István, az alapító tagok egyike. A szülői munkaközösség vezetői szinte kivétel nélkül azok, akik a belvárosi iskolában, élükön dr. Prenghy Árpád ügyvéddel. A 78 éves Justus Tiborné szívesen emlékszik vissza egykori tanítványaira, a szülőkre, a sok jól sikerült rendezvényre. Az is nyomon követhető a krónikában, hogy ezt az iskolát már a belvárosi iskola indulásakor meg akarták szüntetni, de a szülők ragaszkodtak fennmaradásához. 1968-ban is indokolatlan volt a megszüntetése, a két osztályhoz akkor is megvolt a szükséges létszám. Ligetfalu - Förév - Vercknye Zabosban is 1950-ben nyílt meg a magyar iskola, első tanítónői Piacsekné és Kecskemét- hy Elza. Csak rövid ideig létezik, a gyerekek aztán a ligetfalusi iskolába járnak, amely a következő évben létesült. Ekkor külön iskolatípus az 1.-5. és 6.-8. osztály, így Lígetfaluban - akárcsak a belvárosi iskolában is - gyakorlatilag két iskola indul. Igazgatója Szlánszky Pál, illetve Tarjáni Béla. Az iskola a kezdeti években különböző épületekben nyer elhelyezést, szinte évről évre költözik: a Jánosík utcában, a Sztálin utcában (ma Zadunajská), a Hybes (később Csapajev) utcában van a székhelye. Az ötvenes évek második felétől már együtt van a két tagozat a szerény, öreg Makarenko utcai épületben. Igazgatója az 1953/54-es tanévtől Heimler László. (Az 1959/60-as tanévben - még diákként - magam is tanítottam az iskolán. Teljes szervezettségű iskola volt, sőt a hetedik évfolyamban párhuzamos osztályai is voltak. Igaz, az akkor még nem kötelező 9. osztályban csak 7 tanulónk volt. Hogy lehetett fenntartani ezt a kis lészámú Osztályt, máig is rejtély előttem. Arra viszont jól emlékszem, hogy ha tanfelügyelő vagy más iskolalátogató érkezett, az igazgató elintézte, hogy a kilencedikeseket mindig éppen akkor hívják halaszthatatlanul fontos „brigádmunkára“ a szövetkezetbe. (Az iskolát 1962. szeptember 1-től a Liszenko utcai új épületbe helyezték egy szlovák iskolával közösen. A következő tanévtől az iskolaügyi szervek helyhiánnyal indokolva a felső tagozat 4 osztályát a Duna utcára helyezik, az alsó tagozat 6 tanerővel (de már a Duna utcai iskola kihelyezett részlegeként) a Liszenko utcában marad. Egy évtized alatt az osztályok és a gyerekek száma elfogy, az iskola 1976 júniusában megszűnik. Ekkor már csak egy összevont osztálya van 26 tanulóval. Ezt az osztályt Mester Józsefné tanította. Ma is az a véleménye, hogy az iskola megszűnésének az oka a felső tagozat erőszakos leválasztása volt. Mikus Sándor, az iskola utolsó igazgatója szerint a tantestület tagjai közti széthúzások, nézeteltérések is elősegítették az iskola felszámolását. 1951. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a főrévi magyar iskola is. Alakulásától kezdve megszűnéséig Czinege Jenóné volt az igazgatója. Nevét a pedagógusok idősebb nemzedéke tankönyvek, módszertani segédkönyvek szerzőjeként is jól ismeri. Ma is Főréven él. Az iskola történetét példásan vezetett jegyzőkönyvek őrzik. A kéttagú tantestület és a szülői munkaközösség gyűléseiről egyaránt. Jellegzetes kisiskola ez, tanulóinak létszáma ti-> zenöt éven át 60-70, az utolsó három év kivételével két tanerős. Szülői munkaközössége lelkes és önzetlen. Mivel az iskola elhelyezése nem megfelelő, a körzeti nemzeti bizottság adományozta telken új iskolát építenek. A szülői szövetség színjátszócsoportot hoz létre, s a bevételből támogatja az iskolát. Védnökségi üzeme, a nyomda is segíti. Az 1965-ben megkezdett településfejlesztés megbontja a faluközösséget, amely már régen a főváros szerves részét képezte. Az új panelházakba idegenek költöznek. 1965-től egy tanerőssé apad az iskola, majd elfogynak a gyerekek, s 1968. július 2-i hatállyal az iskolát felszámolják. A magyar szülők által épített egykori iskola ma baptista imaházként szolgál. A vereknyei iskola is ebben a tanévben indul, három osztállyal. Igazgatója Jankó Károly, 1964-ig állt az iskola élén. Utódja az iskola megszűnéséig Madi Kálmánná. A három összevont osztály fokozatosan leépül, majd 1975 júniusában megszűnik, mivel csak 13 tanulója van. A létszámcsökkenés fő okát itt is a község nagy részének lebontásában, s a településfejlesztés következményeiben kell keresnünk. Az egykori iskolaépület ma az óvodának az otthona, melyben magyar nevelésű osztály is működik. Ezért is meglepő, hogy Vereknyéről a pozsonypüspöki alapiskolát csak két tanuló látogatja, annak ellenére, hogy a közlekedés a 25-ös autóbusszal nagyon kedvezőnek mondható. Ma tehát Pozsonyban csupán a Duna utcai és a pozsonypüspöki iskola létezik. (A két hajdani középiskola, a pedagógiai és a gazdasági is már csak történelmi emlékké merevedett.) * Gazdag négy évtized A pozsonypüspöki iskola tavaly ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. Szervezése már 1950 júniusában kezdődött, s a tanulók tömeges jelentkezése folytán a községben az új tanévben egyszerre három magyar iskola nyílik: két nemzeti és egy középiskola. (A középiskolát ekkor a 6.-8. osztály jelenti). A három igazgató: Bottlik Olga, Erdélyi Anna és Bauer Károly. Az I. számú a mai épületben, a II. a volt Linzboth-kastélyban, a középiskola az ún. názáret épületében van. Stifter Lajosné - aki a Duna utcai gimnázium matematikatanáraként ment nyugdíjba néhány éve — annak idején még mint Cséfalvay Mária két iskolában is tanított: az I. sz. nemzetiben az elsősöket, s óraadóként a középiskolásokat. Vele s az iskola emlékkönyvének a segítségével elevenítjük fel a kezdeti évek történetét. 1953-ban az új iskolatörvény értelmében egyesült a három iskola, igazgatója Bauer Károly lett. Huszonkét éven át vezette az iskolát, nevét ma is tisztelettel emlegetik. Tavaly ő is részt vett az évfordulón. Az iskola az egyesítéskor 451 tanulót számlált, s ez a szám a következő években növekedett, 1963/64-ben a legmagasabb: 611. Ettől kezdve csökken, fél évtizedenként mintegy 100 tanulóval, az utóbbi öt évben a tanulók létszáma nem éri el a kétszázat sem. Az 1971/72-es tanévtől tizenöt éven át Németh Károly az iskola igazgatója. A következő években megkezdik az iskola korszerűsítétését, új épület- szárnyat, tornatermet építenek. A gyerekek és a szülők sikeres kulturális rendezvényekkel mindvégig jelen vannak a község életében. Irodalmi összeállítások, színdarabok követik egymást. Az iskola jelenlegi igazgatója, Pék Sándor — aki 1986. szeptember 1-től áll az iskola élén - bizakodó a jövőt illetően. A létszámcsökkenés okait elsősorban a „városrendezésben“ látja: ennek következtében sokan elköltöztek Püskökiről és Vereknyéről, elöregedett a falu. A szlovák iskolában is csökken a létszám; hogy lényegesen több, ezt a roma származású gyerekek érdeklődése is okozza. Nem nézik tétlenül a problémát a szülők sem. Már harmadik éve elintézték, hogy Ligetfaluból külön iskolabusz szállítja az ottani gyerekeket az itteni iskolába (és az óvodába is), ezzel is növelve a tanulók létszámát. Abban is bízik az igazgató, hogy a fiatal tanerőkkel felfrissített tantestület, a felújított és kibővített korszerű iskola s nem utolsósorban az elért tanulmányi eredmények meggyőzik a szülőket. \ negyven év alatt egyetlen olyan felmérés sem készült, amely azt vizsgálná, hogyan ZM. érvényesültek a szlovák tanítási nyelvű iskolát végzett magyar nemzetiségű fiatalok. A bevezetőben idézett minisztériumi felmérés iskolaügyünk történetében az első olyan összegezés, amely a nemzetiségi iskolákkal összefüggő kérdéseket komplex módon tárgyalja, a jelenségek okaira is keresi a választ. A fenti kérdés megválaszolásával azonban ez a felmérés is adós maradt. A szülők demokratikus jogai közé tartozik a valós, hiteles információk megszerzésének a joga is. Egy szakszerű felmérés az érvényesülésről tiszta képet nyújthatna mind a kétségtelenül jó szándékú, de tájékozatlan, vagy gyakran „félretájékoztatott“ szülők, mind az ország közvéleménye számára, s bizonyára hozzájárulna, hogy J. A. Komensky „általánosan elismert alepelvei“ saját hazájában is jobban érvényesüljenek. . Kulcsár Tibor A Kalinciak utcai magyar iskola szülői munkaközössegének vezetősége 1960-ban. Az ülő sorban a második dr. Prenghy Árpád, jobbról az első Oswald István, az álló sorban jobbról a második dr. Szabó Rezső (Archív felvétel) 991. V. 3.
