Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-02-01 / 5. szám

Batta György

EGY MONDAT A SZERETETRŐL

Hol szeretet van, ott szeretet van, nemcsak a Bibliában rögzült Isten szavában,

nemcsak jó anyák mosolyában, megannyi mozdulatában, lelkűk minden zugában; ott szeretet van

nemcsak bölcs vének tanácsában: „az évek ne a keserűséget teremjék benned, a mérget“;

hol szeretet van, ott szeretet van és nemcsak abban, ahogy mindegyik gondolatban

másokért dobban a költőszív szakadatlan - ahogy az anya is ott lüktet végig a magzatban -;

hol szeretet van, ott szeretet van, nemcsak mikor az ujjak mell-kupolákra simulnak,

s forró szerelmi vágyban tüzesedve a lázban hevülnek vörösre gyúlva akár az űrhajó burka;

hol szeretet van, ott szeretet van, s fönnmarad holtodiglan,

nem számít, hogy a vágytól feszülő kupolából maradt csak roskadt sátor az idő viharától,

s már nem az ujjak: dermedt pillantások simulnak enyésző testmezőkre, mik eltűnnek örökre;

hol szeretet van, ott szeretet van, nemcsak az estben aláhulló pehely ben,

(Illyés Gyula emlékére)

e máris tökéletesben, mert arányaiban —jövendő világunk váza? - is remekben,

mert simulásában, arcodra hullásában, ahogyan gyöngéden megérint az éjben,

abban szeretet van, s hol szeretet van,

puska nem dörren, vér nem fröccsen, nem sújt tudatlan Ököl sem váratlan,

edényeit a vér nem hagyja el a testben, kering erekben, nem buzog sebekben;

torkolattüzek ibolyákban égnek csak, szelíd lángban;

hol szeretet van, ott szeretet van, szamócafej a vércsepp, igézye nézed:

láthatsz fűszálat, áldott, sörényes fákat, tornyokat, kupolákat, de sehol katonákat;

hol szeretet van, nem baj, hogy más vagy, más a honod, a templomod,

s nyelvedben, lélek-emelte versedben másként zendülnek az igék, csendülnek

rím-harangok; hogy mongolos az arcod; szabad, hogy a szavak hozzád vonuljanak,

mint hegyről a nyáj, és senkinek se fáj, hogy bennük még véreid rakta, Szent István látta

tüzek parázslanak,

Mátyás felhői gomolyganak, budai paripák fújnak, holtakért gyertyák gyúlnak;

ott nem félsz, élsz ,

csillagfénnyel a szemedben, nem gyűlöletben,

hisz’tudják, tüdő halványlik, szív-moraj hallik, oxigén-tüzek égnek benned is, - piroskékek -,

s lám, arcodon is közös

a bélyeg:

a halál-sütötte enyészet - nézheted,

mint állat bőrén a jelet -;

hol szeretet van,- elpusztíthatatlan -, űri áradatból, az időfolyamból

aranyszemcséid kimoshatod, s a világot belőlük összerakod; mint ködből a tornyok, felhőkből az ormok

ember s táj előragyog, megláthatod

minden keservek könnyét, fájdalmak fekete gyöngyét,

mert minden, mi kín, a lélek fényútjain hozzád is átszáll, veled is munkál:

fáj, bárhol a zsarnok, égetnek szenvedő arcok, szemükből a kiáltás roncsoló sugárzás;

fenyőtű hördül törten füst-fojtva a völgyben,

Az orvosi rendelőbe élénk léptekkel érkezett egy lábadozó beteg. A sok gyógykezeléstől beesett arca már megtelt éltető pirosság- gal, s gondosan fésült haja erőre kapó lelki energiáról tanúskodott. Kissé feltűrve pizsamája hosszú ujját, a beteg ünnepélyesen tarte tt három vörös szegfűt a kezében. A rendelő üres volt, nem számítva az íróasztalnál ülő szolgálatos sebészt.- Doktor úr! - fordult feléje a beteg. - Engedje meg, hogy egy pillanatra zavarjam.

A sebész felkapta a fejét, és felismerve betegét, nyájasan mosolygott.- Ma már elbocsátanak - folytatta a látogató -, de nem tudok elmenni anélkül, hogy ki ne fejezzem önnek legmélyebb hálámat.

E szavak kíséretében az asztal ra tette a szegfűket.- Köszönöm - hatódott meg az orvos -, nagyon örülök... Nahat, a gyomorműtét nagyon jól sikerűit, hamarosan egy sült ökröt is elfogyaszthat.- Ez ön! - kiáltott fel méltóság- teljesen a beteg -, az ön bűvész keze visszaadta az egészségemet! ... - Elhallgatott és halkan tette hozzá: - Most pedig, kérem, adja vissza azt a borítékot...

Az orvos megrökönyödve felhúzta a szemöldökét.- Miféle borítékról beszé 1? - kérdezte halkan,- Igazán nem emlékszik? - mosolyogott bizalmasan a beteg.- A műtét előtt magánál jártam a folyosó végén, és megkértem, hogy maga operáljon meg.- Na és, na és? - morogta gúnyosan az orvos, ujjaival az asztalt kopogtatta.- Maga azt mondta, siet a műtőbe, ahol nehéz műtét várja, hogy nagyon túlterhelt, hogy gyomorműtétem roppant kockázatos, ezért semmi biztosat nem ígérhet ... Akkor vettem elő a borítékot, és átadtam önnek. Úgy izgultam leendő nehéz gyomorműtétemtől, hogy elfelejtettem megmondani: a borítékban szép summa lapul, amelyet, ha valami történik... - a beteg szipogott, és ruhaujjával megtörülte a szemét,- amelyet át kellett volna adnia szeretett nőmnek... Emlékszem, még arra is gondoltam: micsoda öröm, hogy a nehéz órában nemcsak a gyomrát bízhatja rá az ember a sebész kezére, hanem a megtakarított pénzét is!

A beteg újra bizalomteljesen mosolygott, és lesimította borzas haját. Az orvos az asztalon dobolt, összevont szemöldökkel, mintha megpróbált volna visszaemlékezni a nehéz rejtélyre.- Nahát - szólalt meg választ sem várva a beteg - most már visszaadná a borítékomat? Remélem, most már emlékszik rá.- Igen... - szólalt meg a sebész, és homloka lassanként kisimult.- Igen, igen, eszembe jutott! A borítékba pillantva megláttam a pénzt, s egyszerre megértettem

nemeslelkű szándékát, határtalan bizalmát irántam. - Az orvos önérzetesen lehajtotta őszülő fejét. — De amint említettem, akkor nehéz, bonyolult műtét élőt állottam. Ezért a borítékot betettem a táskámba, s az operáció után rögtön

Vytauté Zilinskaité

elutaztam egy másik városba, ahol szeretett lányom felvételizett az orvosi egyetemre. Példaképül szolgáltam számára, s úgy döntött, feláldozza magát ennek a humánus mesterségnek! - Az orvos újra lehajtotta nemes fejét. - De amint elbeszélgettem a felvételiztető professzorral, s megtudtam, hogy a vizsga eléggé nehéz és döntő fontosságú, rettenetesen izgulni kezdtem, és arra gondoltam, infarktust kaphatok... Ezért rögtön kivettem a táskából a maga boríSorok egy vers elé

Illyés Gyulával, akit világirodalmi rangú költőnek hiszek, 1961 nyarán kerestem kapcsolatot Tihanyban, a Kopasz-hegyen, ahol pályája talán legnagyobb hatású költeményeit érlelte s írta, abban a nyári házban. Ezek után időnként leveleket váltottunk, vagy személyesen találkoztunk. Gyönyörű alkotását, az Egy mondat a zsarnokságról című versét, mely egy francia poéma ellendarabja, én most egy újabb parafrázissal gondolom tovább. (Illyés verse 1950-ben íródott, de csak 1956-ban jelenhetett meg; a forradalom bukása után kéziratban terjedt; jómagam 1961-ben egyik soproni ismerősömtől jutottam hozzá.)

Az lenne az igazi, ha most közölhetnék az Illyés-művet is, ám erre, helyszűke miatt, nem adódik mód. De talán így, önállóan is érthető lesz ez a száznyolcvanhárom sor, melyet jó két évtizeden át csiszoltam - fejben, s fél esztendeig fogalmazgattam papíron. Szerettem volna, ha Illyés nyolcvanadik születésnapjára elkészülök vele, hogy így kószönthessem ót, akit akár mesteremnek is nevezhetnék, olyan sok ismeretet szippanthattam munkáiból, találkozásainkból.

Ittam a borából, láttam őt a tenyerébe belesimuló négyzet alakú papírlapocskára jegyezni - mintha egy óriási szilícium-morzsára rögzítette volna valamelyik gondolatát -, készítettem vele interjúkat, élvezhettem mélységes emberségét. Hiánya pótolhatatlan, nincs hozzá hasonló képességű és erkölcsű pásztora a magyar nyájnak. Ezért is megnyugtató érzés számomra, hogy bár megkésve, mégiscsak elkészült az emlékét őrző poéma, költői pályám eddigi legtovább tartó, legigényesebb vállalkozása.

Pozsony, 1991. 1. 6. Batta György

zengő kövekből hallik vizeken halál iramlik,

rémülten hordod kozmikus sorsod, mint a bogár, ahogyan . löki-viszi a folyam, sodorva hullt falevélen:- nincs menekvés földön-égen?.

kérded esetten, félelem-sebzetten, idő-szegekkel verten a lét-kereszten,

már-már abban

a végső pillanatban, ahonnan tovább nincsen - s ekkor fénylik fel Isten

látod,

hogy növi be a világot mint fénylő moha arcok s virágok mosolya; '

halál nem rettent; serkent,

a jóra törekedhetsz, másokért cselekedhetsz,

nyújtod a kezed s tenyeredre veszed akár egy cinegemadárkát a Földet, ezt az árvát,

ezt a vergődőt, vérzőt, lángokban égőt, csapzottat, meggy alázottat.

lelkedben, minden sejtedben; általa emberré épülsz, már csak a jóra készülsz,

simítod, ne remegjen, gyógyuljon, ne emyedjen, űri fán fényesedjen, csak arról énekeljen:

röpít a kegyelem gyorsan aranyló hit-burokban, virágzói, békét sugárzol,

„ahol szeretet van, remény és jövő van“; hit ez a dal is, ez a hű, ez az érted is szóló mű,

s mint betlehemi fényözön, elönti bennsőd az öröm, hogy benned szeretet van, kiapadhatatlan;

mely majd ott áll a sírodnál,

megmondja, ki voltál, porod is neki szolgál.

tékját, és átadtam a professzornak. De... velem is az történt, ami magával: az izgalomból elfelejtettem megmondani a vizsgáztatónak, hogy a borítékban a páciensem megtakarított pénze van, amelyet, ha valami... - az orvos mélyet sóhajtott, - ha valami... át kell adni egy szeretett nőnek... azaz -, javította ki magát a sebész -, a páciens szeretett nőjének.- De - csüggedt el a beteg —, amint látom, maga nem kapott infarktust, tehát sikeresen felvételizett a lánya!- De még mennyire! - mosolygott szélesen a sebész. - Istenien sikerült! Persze, a vizsga után azonnal eszembe jutott a sorsdöntő boríték és a szegfűcsokor —, a sebész a betegre kacsintott -, siettem a professzorhoz, de sajnos...- Mi sajnos? - fojtotta vissza lélegzetét a beteg.- Sajnos, a professzor azt mondta, a vizsga után rohannia kell a törvényszékre, ahol a testvére ügyét tárgyalták... Roppant kellemetlen ügy: a professzor testvérét megvesztegetéssel vádolták! Szegény professzor, amint megtudta, hogy kedves testvérét börtön fenyegeti, szörnyen felindult, ideges rángás kerítette hatalmába, s míg nem késő, sietett átadni a borítékot az ügyvédnek - sajnos, nem tudta figyelmeztetni, mi, hol és hogyan.- De - szólalt meg a beteg, és nem vette észre, hogy ujjaival az

asztalon dobol - remélem, az ügy szerencsésen végződött.- Roppant szerencsésen - bólintott vidáman a sebész. — A profe- szor" testvérét felmentették. Most a boríték a maga megtakarított pénzével a bírónál maradt. A kórházból rohanjon egyenesen hozzá, és ha a bíró hirtelen nem emlékeznék rá, mondja meg, a megvesztegetési ügyről van szó, és a bíró, nyugodt lehet, rögtön rájön, hol van a kutya elásva. — A sebész újra derűsen mosolygott, megkönnyebbülten szagolta meg a szegfűcsokrot.- A beteg elhallgatott, hullámos haja kisimult.- Amennyire már... - szomorúan sóhajtott. — Veszett ügy. Szegény, nemeslelkű, szeretett nőm... — Újra felitatta ruhaujjával a szemét.

A sebész figyelmesen nézte a beteget.- Azt mondja, nemeslelkű?- Nemeslelkű, önfeláldozó, önzetlen lélek... És ha felvei..,é a fehér orvosi köpenyt... - a beteg keserűen és kétértelműen sóhajtott.- Ha így van - mondta az orvos, fogja ezeket a szegfűket, míg el nem hervadnak, és vigye el kedves nőjének, hisz egy .nemeslelkű és önzetlen szívnek nincs drágább ajándék az élő virágnál, különösen, ha nem valami fránya beteg ajándékozza neki, hanem egy egészséges gyomrú férfi.

Bán Péter fordítása

Tom tott nyen. Szürke mébe 1 lyedt a sem ve termés: ben a voltak még a _ delmes meg a szokta, te a fái huppar. kérdez az emt den all lé tartc tűnt n körülöl Kiér előtte í lepülés villogó tétségb egy et kinyitó udvarb vett vé A h hátul \ ból kis sége v, velka j zése e készen érkezn lepje.

Kösj néma t leszedi illata t levesét Az

nem ve tői is ei ugyanit mellett szóltak lélekbe kai és legtöbt s nerr. hogy st A h mint i jött és déstem azt re együtt, a nagy ne elég

Ausi gyón n még e£ szén c van.

Pave amint t révedéi mondái élhetne önmagi szőritől semmit gondol nem jö rencsét lágban.

Az í nyíre v ságtól. sapkáv s műnk Kom fiatal ti kenteit -Sü ne? %z -A De i ugrált I „Fut Mit bír Minder