Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-25 / 4. szám

ÜBUJgSBß g 1991. I. 25. KERENYI FRIGYES, az elfelejtett magyar költő A MAI SZLOVÁKIA TERÜLE­TÉN SOK MAGYAR KÖLTÖ, ÍRÓ, MŰVÉSZ SZÜLETETT. TÖBBET KÖZÜLÜK (BALASSI BÁLINT, MIKSZÁTH KÁLMÁN, JÓKAI MÓR, SZINYEI MERSE PÁL STB.) A NEMZET KLASSZIKUSAI KÖ­ZÖTT TARTUNK SZÁMON. MÁ­SOK NEVE AZ IDŐK FOLYAMÁN FELEDÉSBE MERÜLT. EBBE A MÁSIK CSOPORTBA TARTO­ZIK A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉ­NEK ROMANTIKUS KÖLTŐJE, PETŐFI KÖZELI BARÁTJA, KERÉ­NYI FRIGYES IS. Herényi (eredeti nevén Johann Friedrich Ernest Christmann) Eperje­sen született 1922. újév reggelén, jelentős német polgári családban. Apja megbecsült polgár, gazdag ke­reskedő, az evangélikus egyház ku­rátora. Feleségével, szül. Spannagel Teréziával még négy gyermekük volt, de közülük Frigyesen kívül csak a nála három évvel idősebb Samu érte meg a felnőttkort. A csa­ládi környezet és a vagyon Kerényi- nek elsőrendű nevelést biztosított. De már kiskorában elveszítette az apját, s kilencévesen az édesanyját is. Mindez mély, soha be nem hege­dő sebeket hagyott a lelkében. Mun­kásságában is gyakran visszatérnek szomorú motívumok, így pl. a Távo­zó című versében: „Szülőtől nem jövök, / Megáldó csók után - / Fel nem szenteltetem / Könnyüs pillan- tatán. / Nem volt ki mondaná /Nagy ünnepélyesen: / Ha visszatérsz, fiú- / Az arc piros legyen! / Ily ige, ősfedél / Alatt, emel nagyon! / Szü­lőim háza künn -/ A temetőn va­gyon./“ Szüleik halála után mind a két fiú Krayzell András kollégiumi tanár és Lehoczky Jenő ügyvéd gyámsága alá került. Kerényi az Eperjesi Evangélikus Kollégiumban tanult, ennek jogi aka­démiáját 1841-ben végezte el. A kol­légiumban töltött évei döntően befo­lyásolták további életútját. Mint né­met család gyermeke, csak itt talál­kozott a magyar nyelvvel, amelyet 12 éves korára elsajátított és anya­nyelvénél is jobban megszeretett. Az iskolában ismerte meg a kor haladó eszméit is, a nemzeti eszméket, itt kötött barátságot a későbbi ismert költőkkel: Lisznyai Kálmánnal és Sárosi Gyulával. Már alsó tagozatos korában kezdett verseket írni. Elő­ször természetesen németül és lati­nul, de ezeket később elégette. A városok kulturális életében ab­ban az időben sokat jelentettek a diákság irodalmi egyesületei. Keré­nyi is tagja lett az eperjesi kollégium német, majd - barátai hatására — a Magyar Társaságnak, az 1839/40-es iskolaévben ennek jegy­zői tisztségét is betöltötte. Ekkor már magyarul írta verseit, ezen kívül a magyar nyelv, valamint a magyar, a német és az ókori irodalom tanul­mányozásával foglalkozott. A leg­népszerűbb diákok egyike volt, gyakran kapott meghívásokat egy- egy jómódú polgári család ünnepsé­gére. 1838-ban fellépett a pesti ár­vízkárosultak megsegítésére rende­zett jótékony célú előadáson. 1840- ben az „Athenaeum“ közölte első verseit. Jogi tanulmányai befejeztével, 1841/42 telén Irányi Dániellel együtt lengyelországi utazáson vett részt. 1842-ben bátyjával Pestre ment, ahol ügyvédi vizsgát tett. 1843-ban visszatért Eperjesre, s egy ideig Tomko István ügyvéd irodájá­ban dolgozott mint patvarista (jog- gyakornok). De nem vonzotta őt az ügyvédi pálya, s rövidesen végleg elhagyta. A családi vagyon lehetővé tette számára a gondtalan életet. Beutazta az országot, s élményeit több versében is megörökítette. 1843-tól, akárcsak sok más haza­fi, megváltoztatta a nevét, ettől fog­va Kerényi Frigyes néven ír. 1844- ben Vidor Emil álnéven megjelenteti első verskötetét. A kötet elnyerte a nyilvánosság rokonszenvét s költő­jének népszerűséget szerzett. Ebben az évben ismerkedett meg Petőfivel. A két fiatal költő gyorsan megbarát­kozott, s egy életre szóló barátságot kötött. Kerényi Frigyeshez című ver­sében így vall Petőfi: „De csakhogy már bajod végén vagyon! / örven- dek én ezen, pedig nagyon; / Mert, oh, barátom, azt elhiheted, / Hogy szörnyű mód szeretlek tégedet./“ Újra visszatér Eperjesre, s megis­merkedik Tompa Mihállyal, aki itt a Péchy család nevelőjeként dolgo­zik. Sokat olvassa Vörösmarty s a fiatal romantikus költők verseit, s ez termékeny hatással van saját költészetére is. Kerényi ekkor már az eperjesi kulturális élet jelentős személyisége. Gyakran hívja irodal­mi estjeire a kollégium főkurátora, Pulszky Ferenc is. 1845 tavaszán néhány hétig ven­dégeskedik nála Petőfi. Ebből az időből származik mindhárom költő Erdei lak című verse, amely, mint „költői verseny" vonult be az iroda­lomtörténetbe. Petőfi elutazása után rövidesen Pákh Albert volt a ven­dége. 1846-ban eladta bátyjával együtt a családi házat és a birtokot. Bátyja véglegesen Pestre költözött, ő pedig Újabb költemények címmel kiadta második verseskötetét. Ősszel Frankfurtba utazott, s abbahagyta a versírást. Ennek az oka egyrészt súlyos betegsége, az ország helyzete, de főleg kötetének a konzervatív kritika általi elutasítása volt. Kétel­kedni kezdett alkotásaiban, önmagá­ban, élete értelmében. Pl. a Kívánok olykor című versében: „Kit önszívé­nek föl nem kelt verése, / Polgár- erényre föl nem keltem én: / Veszen­dő hang itt minden zengemény. /“ A Zongorád számára című versében így ír: „Azt beszélik szélűben, le­ányka, / Hogy biz én költőnek nem születtem; / Csillagfényét álmodott híremnek / Mint a mécses elfújnak felettem./“ S nemcsak a saját, de egész nem­zete sorsában is kételkedett: „Tudni, hogy most tiszta szemmel / A jövőbe látok: / Másnak üdv az, — a magyar­nak, / A magyarnak átok!/“ (Férfi bánat). Hiába igyekeztek meggyőzni a barátai, abbahagyta a költészetet, ezután csak egy-két verse jelent meg. 1846/47 telét Pesten töltötte, tagja lett a Tizek Társaságának is. 1847-ben újra visszatért Eperjesre. Hanzó András ügyvéddel együtt bérbe vette Csáky gróf rozgonyí birtokát és gazdálkodni kezdett, de vállalkozását kevés siker kísérte. Eperjesen érte öt 1848 márciusa is. Az ifjúság vezéreként aktívan részt vett a város forradalmi meg­mozdulásaiban. Amikor a templom tornyára kitűzték a nemzeti lobogót, a téren az ö versei hangzottak fel: „Hullámzik a kor tengere, / Hullám­zik a világ!/" Pestre ment, itt beállt a nemzetőr­ségbe, majd innen a martonvásári katonai táborba került. Barátai un­szolására rossz egészségi állapota miatt kénytelen volt azonban vissza­térni Pestre. Sohasem tudott megbékélni a for­radalom vereségével s a világosi fegyverletétel után az egyedüli kiu­tat az ország elhagyásában látta. Megtanulta az angol nyelv alapjait, s Amerikába készült. Hiába próbál­ták lebeszélni barátai, s egykori ta­nára, Benczúr József is. Hiába írta búcsú versében Tompa (Levél egy kibujdosott barátom után: „Mégis, mégis, minek hagytál bennünket el? / Meglásd, ha itthon fájt. ott is fáj a kebel; / Bizony, ha lelked fáj. ha rajta seb vagyon: / Könnyebben be­gyógyul a honi hantokon. / S te mit rhívelsz? Mi sors kíséri életed? / Megadta a remény, mivel kecsegte­tett? / Ha hallanád szavam, tudom, mit érzenél: / Szivet cseréljen az. aki hazát cserél!/“ Kerényi számára már semmi sem létezett, ami hazájában tarthatta vol­na. 1850 májusában Eperjesre ment, összeszedte maradék vagyonát, elin­tézte személyi ügyeit, majd vissza­ment Pestre s elbúcsúzott barátaitól. Kapcsolatot teremtett a magyar ki­vándoroltakkal, akik Újházy László sárosi főispán vezetésével Ameriká­ban Új Buda néven szándékoztak létrehozni egy kolóniát. 1850-ben elhagyta Magyarországot, s már so­hasem tért vissza. Vachott Sándor Egy ifjúnak, ki messze útra kelt című búcsúversét ajánlotta neki. Útköz­ben érte őt bátyja halálhíre, akinek a tervek szerint követnie kellett vol­na öt az új házába. Amerikában Kerényi magára ma­radt: barátok nélkül, pénz nélkül kellett nap mint nap megküzdenie a nyomorral, az éhséggel és betegsé­gével. Ennek ellenére néhány verset küldött még haza, de ezek nem ma­radtak fenn. Nehéz életkörülménye­iről, magányáról ad hírt utolsó versé­ben, a Pákh Alberthez címűben is: „Téged a víz vitt a jégre; / Engem a nap perzsel, éget, / Ördög tudja, hogy mi célból. / Ördög tudja, hogy mi végett. / Itt ahol sürögni kéne: / Heverészek, pénzem nincsen; / Hírt Hazámból nem hoz senki. / S ott van eltemetve kincsem./" Régi sebeitől s új szenvedéseitől meggyötörtén lelkileg összeomlott, s 1852 tavaszán Texasban meghalt. Otthoni barátai az újságokból érte­sültek halálhíréről. Senki sem tudja, hol van a sírja, nem maradt róla fénykép vagy portré, csupán versei maradtak fenn. Kerényi nem túl terjedelmes köl­tészete tematikailag eléggé gazdag. A vidám anakreoni, s az elégikus versektől Vörösmarty. Petőfi, Tom­pa hatására eljutott a romantikus költészetig. Különösen első köteté­ben gyakoriak a könnyed hangvéte­lű versek, amelyekben költői fantá­ziája idealizált, boldog világát énekli meg, mintha ebbe az álomvilágba menekülne a valóság elöl: „A dal világ: boldog világ, / És népe oly szelíd! / Itt bizton elteszem magam. /Ha van, mi háborít. /" (Boldog világ). Ugyancsak korai költészetére jellemzőek a külföldi, főleg német mintákra írott versek (Heine, Schil­ler, Kerner, Eichendorf és mások). Kerényi több versének témáját az egyszerű nép életéből meríti (Kol­dus, Zivatarban, Halászok, Halász- fiú. Pórleányka stb). Bár a népet romantikus szellemben, kissé ídeali- záltan ábrázolja, nyelve őszinte, egyszerű. Tisztelettel szól a nép ne­héz életéről, becsüli emberi értékeit, pozitív jellemvonásait. Tudatosítja a saját világa s az egyszerű falusi emberek világa közti szakadékot is: Pórleányka című versében írja: „Bár lehetnék Barna Bandi, /Átölelni luí- nyakát! / Tudva, csókot jó hiszem- ben / Könyves úrnak ő nem ád./" Hazafias költészete is gazdag (Nemzeti zászló alatt. Honvágy, Ha­zámról, Mikor? Hadd huhogjon stb.). Keserű csalódással veszi tudomásul, hogy a népet nem érdekli a haza sorsa: ,,Nemzetélet! puszta szó — mit ér? / Minden gondja: lesz-e sok ke­nyér?/“ Eljut a nép szabadságáért való harc felismeréséhez, s megjö­vendöli a nemzet ébredését: „Hogy csak a jognak meleg sugarában / Nő nemzetegység, polgárérzelem... / Pendül a fejsze már és a magyarnak / Hajója lesz a tengeren!/“ (Pendül a fejsze már). Történelmi témájú verseiben gyakran szembeállítja a hősi múltat a jelennel (Fejérvári templomban, Egervár romjai. Halhatatlan név). Kerényi munkásságának legna­gyobb részét a saját életéről szóló s az ezt átszövő szerelmi költészete alkotja. Ezekben a versekben tükrö­ződnek a legjobban gyermek- és ifjú­kora tragikus élményei: szülei halá^ la, reménytelen szerelme. Mindezek egész életére befolyásolták Kerényi lelki világát. Ehhez társult később gyógyíthatatlan betegsége is. önma­gáról írott versei többnyire szomorú­ak, tele vannak a szeretet keresésé­vel, az ember és a művész helyének keresésével a társadalomban(Tu/.i/i, Táncteremben. Honi kelmék, Aggle- gényi hangok. Kórágyon stb.) Saját munkásságának jelentőségét — sok kételkedés után - abban látta, hogy költészetével a hazát és a nem­zetet kell szolgálnia (Férfi bánat. Az elet zúg...). Kerényi Frigyes munkássága nagy nemzeti romantikusaink, Petőfi, Arany, s Tompa költészetével roko­nítható. Költészete azonban soha­sem állt annyira közel a néphez, nem tartalmazta, nem is tartalmazhatta Petőfi forradalmi pátoszát, s érthető­en verseinek a nyelve sem közelítet­te meg az előbbiekét. Néhány évvel halála után szülő­házán emléktáblát helyeztek el. s az egyik legszebb eperjesi utcát róla nevezték el. Ma már Eperjesen mindkettőt hiába keresnénk, s így csak abban reménykedhetünk, hogy egyszer talán szülővárosában is meg­kapja, ha nem is a dicsőséget, de legalább a tiszteletet az a költő, akit szomorú sorsa még sokáig halála után is elkísért. Kónya Péter A szerző felvételei KERÉ\YI FRIGYES SZÜLŐHÁZA EPERJESEN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom