Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-18 / 3. szám

Vasárnap 1991. január 20. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 07.21, nyugszik 16.19 Kö- zép-Szlovákia: 07.28, nyugszik 16.26 Nyugat- Szlovákia: 07.34, nyugszik 16.32 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlová­kia: 8.59, nyugszik 21.30 Közép-Szlovákia: 09.06, nyugszik 21.37 Nyugat- Szlovákia: 09.12, nyugszik 21.43 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük FÁBIÁN, SEBESTYÉN - DALIBOR nevű kedves olvasóinkat • 1941-ben halt meg BA­RANSKY Emil László ma­gyar festő és grafikus (szül. 1877). A VASÁRNAP következő számának tartalmából A TÉNYEK VÁDOLNAK... III. HARCOS­TÁRSAKBÓL -ELLENSÉGEK? Kiss József cikke FEL KELL KÉSZÜLNI A SZOVJETUNIÓ ÖSSZEOMLÁSÁRA? Az International Herald Tribune cikke A KISEBBSÉGI JOGVÉDELEM ÉS A NÉPSZÖVETSÉG Popély Gyula írásának befejező része KERÉNYI FRIGYES, AZ ELFELEJTETT MAGYAR KÖLTŐ Kónya Péter írása AZ UTOLSÓ VETÍTÉS Z. Németh István novellája A VILÁGÍTÓ Szabó G. László beszélgetése Gálffi Lászlóval Takarékosság, lemondás, nehéz hónapok Folytatás az 1. oldalról lesz az esküvőm. Ha egy-két hónappal előrehoztuk volna, sok pénzt takarítunk meg. Minden­nek az árával még nem vagyok tisztában, de azt tudom, hogy a mosópor és a gyermektáplálék is alaposan megdrágult. Egyet mondhatok. A gyomromon nem fogok spórolni, inkább szeré­nyebben öltözködöm. KOSTYÁL ÉVA, 50 éves haáztartásbeli, Pozsony:- Azt hiszem a kérdésre pon­tos választ majd csak az év vé­gén tudok adni. Egyelőre az a helyzet, hogy nem egész 3000 koronából kell gazdálkodnom. A lakbér, beleszámítva a gázt és a villanyt, eddig 575 Kés, de júniustól legalább a duplája lesz. A legnagyobb érvágás számunk­ra a drága élelmiszer. De ha legalább nagy választékban és jó minőségben kínálnák. A múlt szombaton egész Dúbravkán nem lehetett kenyeret kapni. A jó háziasszony olykor kevés koszt­pénzből is képes csodákra. Csak hogy erre nálunk nincs meg a le­hetőség. Két példa: reggel vet­tem egy 6.80-as „friss“ tejet. Felforraltam és összement. A férjem hozott 15 dkg parízert. Betettük a hűtőbe, másnapra megzöldült. Még a szomszédék kutyájának sem kellett, csak a varjaknak ízlett. Ha már idáig jutottunk, javasolnám, hogy más országokhoz hasonlóan, nálunk is lehessen például porciózott csirkét venni. Egy egyedülálló nyugdíjas sokszor megelégedne a combbal vagy szárnnyal, meg­főzné leveskéjét és pörköltet is készíthetne. MOLNÁR JUDIT, 22 éves főiskolás, Fülek- Az egyetemi élet is napról napra drágább. Ösztöndíjam nincs, így abból kell kijönnöm, amit a szüleimtől kapok. Eddig havi 5-600 koronából elég tisz­tességesen megéltem. Csak­hogy a múlt évben egy ebédjegy 2.60-ba került, ma már 8.80-ba. Persze az étel minősége maradt. Most remegek, mennyivel emelik a kollégiumi szobák árait. A mű­velődéshez nélkülözhetetlenek a könyvek, de azok árai lassan már megfizethetetlenek, ezért ott tartunk, hogy Magyarországon vásároljuk a szükséges méreg­drága olvasmányokat. Az említet­tek ellenére én sok osztálytár­sammal ellentétben szerencsés­nek mondhatom magam. Nem­csak azért, mert anyu jól tud varrni, így öltözködésre nein köl­tők sokat, de mivel két évig dol­goztam, ismerem a pénz értékét és jobban meg tudom becsülni, mint általában társaim. Tudok gépelni is, és ez néha kereseti forrást jelent. Hogy miről leszek kénytelen lemondani? Azt hi­szem a szerény diakszórakozá- sokat a jövőben még jobban visszafogjuk. Az elmondottakhoz már csak annyit: megértem, hogy a legfelsőbb szinten hozott intézkedések elengedhetetlenek voltak. De azért mégsem lett volna szabad ennyire drasztikus lépésekhez folyamodni, hiszen így nem egyének, de százezrek kerülnek a társadalom perifériá­jára. Nemrég olvastam az Új Szóban egy Klaus-interjút. Fel­háborított. RAPOS LÁSZLÓ, 23 éves elektrotechnikus, Rozsnyó- A végtelenségig sorolhat­nám, hogy ez az irtózatos áre­melés milyen következmények­kel jár. Elég, ha megemlítem: nősülés előtt állok, tehát kell egy lakás, szükségünk lesz bűtorra, szőnyegre, mosógépre, jégszek­rényre, tévére. Menyasszonyom főiskolás, úgyhogy egy jó ideig egy fizetésre leszünk- „kárhoz­tatva". Hogy javítsak anyagi helyzetemen otthagytam a mun­kahelyemet és építkezésekre já­rok dolgozni. Hétfőn korán reg­gel indulok Mártonba és pénte­ken este érkezem. Még nem tu­dom pontosan, miként alakul az életünk a házasság után, de egy dologban biztos nem lesz vita köztünk. A hasunkon nem spóro­lunk majd, és kultúrigényeinket sem fogjuk túlságosan korlátoz­ni. Egy-egy jó könyvre, filmre, színházi előadásra nem fogjuk sajnálni a pénzt. Soha nem öl­tözködtünk valami extravagán­sat ezentúl sem fogunk. SIPOS LAJOS, 18 éves munkás, Úszor:- Az igazat megvallva, még nem tudatosítottam teljesen, hogy az én esetemben mit is jelentenek az új árak. Csak hal­lásból ismerem őket. Mindenki sopánkodik, szitkozódik miattuk, beleértve a szüléimét is. Az uno­kanővéremtől, akinek kisgyer­meke van, tudom, hogy a Sunár már több mint 30 koronába kerül. Ha hozzászámítjuk a déligyü­mölcsöt, piskótát, stb. az „anya­sági“ még a baba kosztját sem fedezi, és akkor hol marad a töb­bi, szintén méregdrága gyer­mekholmi. A fizetésemből - nem valami magas - 500 koronát adok haza, a maradékból gaz­dálkodom. Hát ezentúl jobban meg kell majd néznem minden garast. Régebben, ha spórolni akartam nem szalámit vettem tíz­óraira, hanem sajtot. Most ahogy hallom, erre sem igen fut­ja majd. Már arra is gondoltam, munkahelyet változtatok. De protekció nélkül az sem egysze­rű. És egyáltalán, az ember örül­jön, hogy még van állása. CSÉMY ERNŐ, 43 éves boltvezető, Pozsony:- Négytagú családunkban a múltban jövedelmünk mintegy felét élelmiszerre költöttük. Na most számoljunk. Ha továbbra is az eddigi nívón akarunk maradmi - ami lehetetlen -, vagy jóval több pénzt kellene összehozni, vagy szerényebben kellene táp­lálkozni. A két srác közül a na­gyobbik 15 éves, tehát abban a korban van, amikor éjjel-nap­pal enne. A kosztpénzen tehát nem fogunk takarékoskodni. Mint üzletvezető bosszant, hogy az árak a csillagos egekig emelked­tek, de a választék és minőség maradt. Azt szoktam mondani: a nemzet tükörképe az üzlet. Nos e téren nálunk elég silány a helyzet. Magyarországon járva elgyönyörködtem a bőséges kí­nálatban. Ott, ha veszek egy kiló húst, az egészet felhasználha­tom. Nálunk a feldolgozás sokkal csalóbb, az áru húsz-harminc százaléka a kukába vándorol. Rövidre fogva a szót: az hiszem, a fizetésből kijövünk, de félreten­ni már nem tudunk. Kép és szöveg: ORDODY VILMOS KIHEZ FORDULJANAK A HÁBORÚ VÉGÉN SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK? Lapunkban több ízben foglalkoztunk azok sorsával, akiket a háború végén Szlovákia terü­letéről szovjet munkatáborokba hurcoltak. Ez­zel kapcsolatban sok levelet kaptunk. így pél­dául Szigeti Ferdinánd felbári és Modroc- ky János galántai olvasónk az e személyek rehabilitálási vagy kártérítési igényeivel foglal­kozó szervezetnek a címét kéri. Hasonló kérés telefonon is érkezett. Olvasóink kérdéseire válaszolva közöljük, hogy az Emberi Jogvédő Bizottság (Vybor pe ochram, fudskych práv) címe a következő: Opletalova 13, 110 00 Praha 1. E bizottság munkáját lapunk egyik tavalyi számában is ismertettük. A bizottság a háború végén a Szovjetunióba hur­colt csehszlovák állampolgárok problémaival fog­lalkozik. Egyelőre adatokat gyűjt a jogellenes cse­lekmény hazai és nemzetközi problémáinak tisztá­zására. A bizottság olyan csehszlovák-szovjet kor­mányközi bizottság létrehozását szorgalmazza, amely fényt derítene a sok ezer állampolgárunkat sújtó eseményekre. Ezért az érintettektől kapott mindennemű tájékoztatás segítheti munkáját. Feltételezhető, hogy a bizottság csak a körülmé­nyek és az elhurcolásért való felelősség tisztázása után foglalkozhat érdemben a rehabilitálás és kár­térítés kérdésével. A bizottság munkájáról és az olvasóink levelei­ben felvetett problémák intézéséről a Vasárnap egyik következő számában közlünk részletesebb tájékoztatást. /_ai\ fOO-Oái a szépítgetésről Mindenki került már olyan helyzetbe, amikor a rideg tényeket, a kellemetlen való­ságot megszépítette, mások számára elfo- gadhatóbbá, elviselhetőbbé tette. A szépít- getés szerintem még nem hazugság, nem csalás, nem ámítás, de egy kicsit azért rokon vele, vagy legalábbis határos. És igen köny- nyű ezen a határon átsiklani a hazudozások végtelen birodalmába. A szépítgetés minden társadalmi rend­szerben virágzik. Kiirthatatlan. Otthonos az élet minden területén. A szépítgetés persze nem mindig olyan ártatlan, ahogy az első pillanatban tűnik. Igen sokszor félrevezető és beláthatatlan következményekkel járhat. Gondoljunk csak például az emberiséget meglepő Öböl-válságra. Esténként a tévé­ben végighallgatjuk az amerikai politikuso­kat, akik tárgyalni szeretnének a békés megoldásról, aztán az iraki diktátor fenye­geti vérfürdővel még a világ békés főváro­sait is. Látjuk a sivatagban gázálarcban gyakorlatozó amerikai katonákat, aztán az Irakban tüntető fanatikus tömeget. Szerin­tem ezek a beszédek, hírügynökségi jelenté­sek, újságkommentárok nagyon is szépítik a helyzetet. Senki sem beszél arról, hogy egy kiszámíthatatlan vérontás küszöbén áll a világ, sem várható áldozatairól, következ­ményeiről. A szemben álló felek számára csak az a kérdés, ki győz. De arról, hogy hány ezer, tízezer, százezer áldozata lesz a háborúnak, mélyen hallgatnak. Szép csendben megint előlopakodik az „igazsá­gos háború“ teóriája, a „felszabadító harc“ szükségessége, vagy az elvakult „szent há­ború“ jelszava. Nem vagyok bigott pacifis­ta, de elkerülhetőnek tartok minden hábo­rút. Az Öböl-háborút is. Ugyanúgy, mint az amerikai és a világközvélemény igen jelen­tős része. Ne szépítgessük a világhelyzetet. Hiszen földünknek még számos részében izzik a zsarátnok, amelyik bármikor lángra lob­banhat. Újabb és újabb véres események nyugtalanítják a békére vágyó embereket. Amikor a világ egy arasznyival közelebb került a népek megbékéléséhez, szépítges- sék bárhogy is, megint tömegifiészárlások küszöbén állunk. Kell, hogy legyen megoldás az Öbölben és a Baltikumban is. Szépítgetésekért azonban nem kell a ha­tárokon túlra menni, akad belőle épp elég itthon is. Január elsejétől már mindenki a saját zsebén és életszínvonalán érzi, mit jelent a gazdaság reformja. S míg politikusaink globálisan nehéz napokat ígérnek és megér­tést kémek', a szépítgetések áradata lepi el a lapok hasábjait, a tévé és a rádió műsorait. Miniszterek a képernyőn 20-30 százalé­kos inflációt jósolnak. De nyomban utána a gyárak, üzemek vezetői 40-60 százalékos és még magasabb áremeléseket terveznek. Pedig még a feketeleves hátravan. Csak ezután következik a lakbérek és az energia- hordozók árának emelése, ami a 30 száza­lék többszöröse lesz. Ha nem szépíthetnék a tényeket, akkor az illetékesek kiszámíthatták volna azt is, hogy nemcsak á reáljövedelem csökken, hanem a kisemberek, nyugdíjasok öregsé­gükre megtakarított pénze is elolvad a ban­kokban. Nem lehetett volna valami módon megmenteni legalább a kis betéteket? Azzal, hogy elhallgatjuk, szépítgetjük a tényeket, csak jobban felizgatjuk az embe­reket. Naponta olvashatjuk a kormányrúd- nál levők nyilatkozatait, hogy harmadik út nincs. A szocializmus megbukott, marad a kapitalista gazdasági rendszer. De annak melyik modellje? Sajnos, nincs kitől tanulni az átmenetben. Mindegyik közép-európai ország a saját problémáiban fuldoklik, és minisztereik kölcsönökért futkároznak a vi­lágban. Ahogy szépen megfogalmazzák, „áthidaló támogatásért“. S miközben a dollár, a márka gyéren csepeg, újabb és újabb terheket raknak a váltunkra. Aki pedig határozottan „szociá­lis hálót“ követel a kisjövedelműeknek, vagy azt, hogy ne kelljen fél évig várni némi fizetésemelésekre, azt gyakran demagógnak minősítik. Legyen az igazság bármilyen kemény, könnyebben elviseli az ember, mint a gyak­ran hazugsággal határos szépítgetés!. Abból pedig negyven évig elegünk volt. Ne szépítgessünk, uraim! Szűcs Béla 1 2 1991. I. 18 deiupse/i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom