Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-18 / 3. szám

gyíthatatlanokra mutogatnak, pedig a mi szempontunkból ilyen páciens nincs. Mindenki gyógyítható. Az eredmény per­sze sok tényezőtől függ. A leg­fontosabb az, hogy maga a beteg akarjon kilábalni a bajból. Nincs még egy betegség, melynél any- nyira fontos lenne a beteg és az orvos együttműködése. Ma már egészen más módszerekkel dol­gozunk, mint a múltban, több­nyire mellőzzük a drasztikus be­avatkozásokat. Munkánk lénye­ge a gyógyterápia, a megértetés és a meggyőzés. A pszichológus­sal és a pszichiáterrel való együttműködés. Az egyén mun­kával való lefoglalása, az életö­röm visszaadása. Úgy véljük, hogy az utóbbi években jó ered­ményeket értünk el. Kár, hogy a laikusok gyakran teljesen tönkreteszik azt, amit mi helyre­hozunk. Például, a család unos- untalan szemére veti volt bete­günknek, hogy iszákos, pedig az már lemondott szenvedélyéről. tovább, szorgalmasan dolgozik és csodák-csodája figyelmesebb a családjához is. Aki viszont al­koholistává válik, az a szó szo­ros értelmében meglopja a társa­dalmat, munkatársait és a hozzá legközelebb állókat. Tudatosan rombolja szervezetét, észrevét­lenül teszi tönkre agysejtjeit, idővel képtelen kommunikálni az emberekkel, «Ívész a felelős­ség- és kötelességtudata, nem birja a munkatempót, fáradé­kony és álmos, ingerlékeny, kö­tekedő, üldözési mániában szen­ved, „elrugaszkodik“ a családjá­tól, az italozó haverekhez kötő­dik. És így sorolhatnám tovább... Menxentók Péter huszonhat évesen szere­tett bele az éppen nagykorúvá lett Margitba. Hamarosan össze­házasodtak. Persze, lakásuk nem volt, a fiatalasszony szülei­nél húzódtak meg. Kezdetben, úgy tűnt, minden rendben van, a „gyerekek“ szeretik egymást, Péter jól keres és a baba is útban van. Égyszer aztán Margit apja azt mondta lányának:- Nekem ez a Péter nem tet­szik, mindig italszagú...- Ugyan apa - vágta oda a lá­nya -, más férfi is megissza azt az egy féldecit...- Hát, ahogy gondolod... Bizony, Margit rosszul gon­dolta. Az ,hogy fél, vagy több deci, idővel teljesen ellenőrizhe­tetlenné vált. Azt viszont a saját bőrén kellett tapasztalnia, hogy Péter egyre kevesebb pénzt adott haza, ki-kimaradozott, szemrehányásokat tett neki, egyszer ezért, másszor azért. Végül is a férje munkatársaitól megtudta, hogy rendszeres italo­zás miatt elbocsátották munka­helyéről. Ekkor állt elő azzal a javaslattal, hogy Péter önként jelentkezzen elvonókúrára. Bár ne tette volna... Mert az dühé­ben felkapta a kiságyban alvó csecsemő fiát és úgy vágta fal­hoz, hogy az nyomban meg­halt... Ezért börtönbe került, Margit közben elvált tőle, és soha többet nem tudott lelkileg felépülni. A pszichiátrián vé­gezte ... Jó kis banda volt. Mind a né­gyen gyerekkori barátok. Csak­hogy a rövidnadrágot is kinövi az ember, és túl korán „férfiem­bernek“ akar látszani. Ennek pe­dig a legegyszerűbb módja a „kocsmázás“. Sörözgetés, fél- decizés. így kezdték, tanoncok- ként, együtt, négyen, hiszen va­lamikor, abban a romantikával telített pajtában örök hűséget fo­gadtak egymásnak. Igen ám, csakhogy a fogyasztott ital mennyisége nőtt, pénztárcáik pedig laposodtak. Egyikük ki­eszelte, hogy valahova be kell tömi, éjszaka, és akkor nem kell majd „sóhereskedniük“. Az első éjszakai „kirándulás“ sikerült is, azt követte a másik, majd a har­madik. Szinte élvezték az „ak­ciókat“, mígnem „ráfáztak“. A rendőrség már régebben a nyomukban volt. Az ital miatt kerültek börtön­be, csak arra kellett a pénz, mert különben rendezett körülmé­nyek között éltek, jómódú csalá­dokban ... * * * Rita rendkívül csinos nő volt. És tehetséges is. Festőművész. Valahogy úgy tudta megközelí­teni és vászonra vinni a dolgo­kat, ahogy kollégái közül senki más. Sorra rendezték tárlatait, körülrajongták, nagy pénzeket keresett. Műtermében a látoga­tók egymásnak adták a kilincset, egyre gyakrabban hívták külön­böző összejövetelekre, vacso­rákra, bankettekre. Persze, ilyenkor felhajtott egy-két po­hárkával. Mivel egyre több volt a megrendelése, a bulikról haza­jövet éjszakánként festett. Hirte­len rádöbbent, hogy ha alkoholt fogyaszt, sokkal jobban megy a munka, szebb színeket tud ke­verni, és a formái is „szárnyra kapnak“. Dehogyis akart ő alko­holistává lenni! Csupán dolgozni akart. Egyre többet és egyre job­ban. Egy ideig ez ment is, csak­hogy azután ital nélkül már kép­telen volt dolgozni, önként je­lentkezett kezelésre. Megutálta önmagát. Ám az ital erősebb volt. Nemrég hatodszor volt el­vonókúrán ... Óda és átok A költők, írók százai magasz­talták és elátkozták az alkoholt. Jack London, aki aztán igazán szívesen nézett a pohár feneké­re, józan pillanataiban mindig elátkozta az italt és azt mondta, hogy minden rossz eredője. „Az alkoholban sok az ígéret - fele­dést, fájdalomcsillapítást, a nyo­masztó gondolatok elhessegeté- sét ígérgeti. Ez mind hazugság. Jaj annak, aki kijózanodik. Es még nagyobb jaj annak, aki is­mét lerészegedik.“ Hogy az alkohol valóban mé­reg, azt jónéhány kísérlet bizo­nyítja. A házinyúlnak egy leve- seskanál tiszta szesz elég ahhoz, hogy megdögöljön. Egy ötkilo­grammos kiskutyát öt kanál szesszel meg lehet mérgezni. Ez az emberre is vonatkozik. Egy harminckilogrammos kisgyerek fél liter pálinka elfogyasztása után biztosan meghal. Gyakran mondogatjuk, hogy őseink is ittak, s lám, magas kort értek meg, és jó egészségnek örvendtek. Nincs olyan orvos, aki bárkinek is megtiltaná az egy-két pohár bor elfogyasztá­sát. Csakhogy századunkban változott a helyzet. A napsuga­rakat, vitaminokat magába fog­laló bort tömény italra váltottuk. Megdöbbentőek azok az adatok, melyek szerint a múlt évben fe­jenként több mint húsz liter pá­linkát fogyasztottunk - beleért­ve a csecsemőket is! Hajdanán, és manapság is a „kultúrvilág- ban“ az emberek leginkább bort ittak, isznak, azt is étkezés után, mértékletesen. Néhány évtizede senkinek se jutott volna eszébe beülni a kocsmába és „féldeciz- ni“. Sajnos, a helyzet megválto­zott ... Árulkodó tények Az alkoholelvonó intézet fel­mérése szerint az alkoholisták, illetve a kezelésre jelentkezők 14 százaléka már tízéves kora előtt megkóstolta az italt. Vala­mennyiüknek az első poharat szülőanyja, vagy apja, illetve kö­zeli rokona adta a kezébe. Leg­többjük (61 százalék) 15-25 éves korban kezdett rendszere­sen italozni, 3 százalék pedig életének negyvenedik éve után nyúlt a pohár után. Ebből is kitűnik, hogy az ital átka a fiata­lokat veszélyezteti a leginkább.- Sajnos, elterjedt az a tévhie- delem, hogy az alkoholisták többsége kezelhetetlen, és hogy a gyógyításukra fordított összeg kidobott pénz - panaszolja dr. Lovásková. - Ez így nem igaz. Az emberek csak a gyó­A munkahelyen pedig „fekete pontot“ jegyeznek be az illetők­nek. Ezek olyan hibás és rosszin­dulatú tettek, melyek a már-már gyógyuló, vagy kigyógyult alko­holistát megint a kocsmába ta­szítják. Tudvalevő, hogy egy al­koholista, vagy egy volt iszákos akaratereje, céltudatossága, vé­dekezőképessége már nem olyan erős, mint egy alkoholt soha nem fogyasztó, vagyis egy józan életű emberé. Ezért kelle­ne védenünk őket minden stresszhatástól. A gyógyulás egyik előfeltétele, hogy fedez­zük fel bennük a jót, azt erősít­sük, és ne vessük a szemükre múltjukat. A földön van a Paradicsom Sándor háromszor volt elvo­nókúrán. Az „intézetben“ jól vi­selkedett és jól érezte magát. Amint hazament, ismét pohár után nyúlt. Visszaesővé vált. Most már tíz éve nem iszik. Egy kortyot sem.- Azért jelentkeztem az elvo- nóba, mert észrevettem, hogy gyerekeim utálnak. Három fiam van, imádom őket. Sohasem ran­dalíroztam, nem vertem őket, nem veszekedtem a feleségem­mel, mégis elfordultak tőlem. Azt mondták: „Apa, bűzlesz és nem vagy normális^“ Hát ennek véget akartam vetni. Ahányszor „bent“ voltam, mindig megfo­gadtam, hogy többet nem iszom. Ám ez nem volt olyan egyszerű. Kőműves vagyok és a parti min­dig ivott, bárhol dolgoztunk, mindig itallal kínáltak bennün­ket -, ez már mesterségünk átka. Aztán visszakerültem másod­szor és harmadszor is. Én igazán nem akartam többé inni, mások ráncigáltak bele. Hecceitek: „Ekkora nagy marha férfi és egy féldecit sem bír meginni... Akkor állt be a törés, amikor nyíltan kijelentettem: „Én egy féldecit sem ihatok, alkoholista vagyok, és nem akarok ismét az elvonóba jutni.“ Ettől a perctől kezdve nem kínálgattak, tudo­másul vették, hogy meg akarok gyógyulni. Sikerült is. Azóta egészen más a világ. A gyereke­im szeretnek, már unokáim is vannak, sohasem mondanék le róluk az ital miatt. Higgyék el, hogy a Paradicsom itt van a föl­dön. Persze, alkohol nélkül... Ozorai Katalin-AZ ALKOHOLISTÁKAT többnyire jópofa embereknek tartják. Barátságosak, viccelő­dök, szórakoztatják a társaságot — mondja MUDr. Lovásková a pozsonyi alkoholelvonó inté­zet és tanácsadó főorvoshelyet­tese. - Leginkább azokat szok­tuk bírálni, azokon botránko- zunk meg, akik néhány pohár felhajtása után erőszakosak, kel- lemetlenkedőek, botrányt csi­nálnak, verekszenek. Pedig ezek nem is alkoholisták, alkalmilag rúgtak be és nincs meg bennük a védekező reflex, vagyis a tu­dat: ellenőriznem kell tetteimet, cselekvésemet, mert tudják ró­lam, hogy iszákos vagyok.- Ezzel azt akarja mondani, hogy az emberre és a társada­lomra nézve sokkal veszélye­sebb a rendszeres „szolid“ italo­zás, mint a botrányba fulladó berúgás? — Természetesen. Aki egy- szer-kétszer berúg, az kijózano­dik, rendszerint szemrehányást tesz önmagának, furdalja a lelki­ismeret, azután normálisan él S^áboHeívételeJ (Lőrincz Janos es Mery

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom