Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-12 / 15. szám
c 91. IV. 12. Mennyit Gyakorlott háziasszony köny- nyen • kiszámítja miből mennyit vegyen, mennyit főzzön, hogy a család minden tagjának jusson az ételből, s lehetőleg ne maradjon másnapra. A kevésbé gyakorlott vagy az új asszony gyakran túlméretezi az ebédet, a vacsorát. S aztán ha nem akarja másnap is feltálalni ugyanazt az ételt, sok érték kárba vész. Mi most a gazdaságos vásárláshoz, főzéshez adunk néhány tanácsot. Már vásárláskor döntsük el, tervezzük meg, mit akarunk az asztalra adni. Ha csak levest főzünk, elegendő a kisebb üveg konvervbabot megvennünk, ha főzeléket, kibonthatjuk a nagy üveget is. De ha például sok a konzervdobozban, a mélyhűtött tasakban lévő mennyiség, tegyük el vacsorára, s készítsünk belőle salátát. Mindenféle zöldségből ízletes salátát, köretet tálalhatunk - csak a vízben megfőtt zöldséget le kell csurgatnunk, és ízesítenünk sóval, borssal, ecettel, kevés cukorral, egy kanál étolajjal. A főzéshez felhasznált élelmiszerek tisztításakor meglehetősen sokat veszítenek súlyukból. A burgonya például 30 százalékot, a tök 25, a vöröshagyma 10, a fejeskáposzta 25; a sárgarépa, S karalábé, a kelkáposzta 30 százalékkal lesz kevesebb. Egy kiló zöldborsóból mindössze fél kilónyi marad tisztítás után. A gyümölcsök általában súlyuk tíz százalékát vesztik el. A húsfélék közül a csirke 45, a marha 25, a disznóhús 20, a halak 40 százaléka esik áldozatul a tisztításnál. Mindezeket már vásárláskor érdemes figyelembe vennünk. Minden fogás sajtból Sajtkrémleves Hozzávalók: 15 dkg sajt (lehet erősebb is), 3 dkg margarin, 5 dkg liszt, 2 gerezd fokhagyma, 1 liter húsleves, őrölt fehérbors, metélőhagyma. A margarinon halványbarnára pirítjuk a lisztet és felengedjük a húslevessel. Ha felforrt, beledobjuk a kockára vágott sajtot, és addig főzzük, amíg a sajt elolvad. Ekkor leszűrjük, ugyanis a sajt héja nem olvad el. Őrölt fehér borssal' és összezúzott "fokhagymával ízesítjük. Csészékben tálaljuk, frissen vágott metélőhagymával megszórva. Sajtkrémmel töltött paradicsom Hozzávalók: 4 nagyobb kemény húsú paradicsom, 20 dkg sajt, 20 dkg sajt, 2 tojássárga, 2 dl tejföl. A paradicsomokat keresztben kettévágjuk, belsejüket kikaparjuk, majd lefelé fordítjuk, hogy a nedvesség lecsorogjon. Közben elkészítjük a krémet. Ehhez a tejfölt a tojássárgájával kikeverjük, és kis lángon állandó keverés mellett felmelegítjük. Belereszelünk 15 deka sajtot, s addig főzzük, amíg a sajt elolvad, és krémszerű anyagot nem kapunk. A langyosra hűlt sajtkrémmel megtöltjük a fél paradicsomokat és a maradék reszelt sajttal megszórjuk a tetejét. Rántott Camembert áfonyadzsemmel Hozzávalók: személyenként 15 deka Camembert sajt, a panírozáshoz tojás, liszt, zsemlemorzsa, a kisütéshez olaj. A sajtot kockára szeleteljük fel, és a szokásos módon paní- rozzuk be, de kétszer. Ez a feltétele, hogy a sajt ne folyjon ki sülés közben. A bepanírozott sajtot igen bő ‘orró olajban sütjük, mindössze egy-két percig, csak hogy a panírozás megsüljön. Savanykás áfonyadzsemmel és párolt rizzsel tálaljuk. Főzzünk:? De jó ha tudjuk, hogy a különböző ételekből mennyit kell főznünk egy-egy személyre. íme, a hozzávetőleges mérce: levesből előételként negyed liter, fő- (egytál) ételként fél liter. Mártásból egy személyre 1,5 deciliter, zöldségből 25 deka, burgonyakörethez 25 deka, rizs köretnek 5-7 deka, levestészta 1-2 deka (személyenként egy kávéskanálnyi), tésztaféle köretnek 5 deka, tészta főételnek 8 deka. Húsfélékből a következő mennyiség ajánlatos; csontos húsból 15 deka, csont nélküli húsból 10 deka; halból 20 dekát, halfiléből 15 dekát számítsunk személyenként. Ha mégis elszámítottuk magunkat, és maradt a főztünkből, ne dobjuk ki, de lehetőleg még aznap vagy legkésőbb másnap fogyasszuk el. Csak egy kis lelemény kell hozzá, hogy megváltoztassuk a maradékot, és új fogásként tálalhassuk. Kelkáposzta főzelékből jóízű frankfurti levest készíthetünk, a megmaradt pörköltet szaporítsuk gombával, és tálaljuk rizseshúsként, a főtt marhahúst dobjuk reszelt hagymára, vagy megdarálva, sertéshússal keverve fasírt alapanyag lehet. A főzelék maradékokból általában levest készíthetünk - ételízesítővel, húsleves- kockával dúsítva. A salátához bármiféle zöldséget adhatunk. A főtt krumplit hagymával, paprikával ízesítjük, a megmaradt rizs rakott káposzta, tök, zöldbab töltelékanyaga lehet. Semmiképpen ne tegyük el másnapra, még megfőzötten sem a gombát, vagy a gombával készült ételeket, a halakat, a felnyitott tojást, a főtt tésztát. Naponta együnk túrót! Az egészséges táplálkozást nehéz túró nélkül elképzelni, mivel az gazdag B-vitaminforrás, ezenkívül kalciumot is tartalmaz, ami különösen a fiatal szervezet számára igen fontos. A túrót egy kis igyekezettel és sok fantáziával számtalan módon tálalhatjuk, így a gyerekek is szívesebben fogyasztják. Öszekeverhetjük friss zöldfélével, paprikával, petrezselyemmel, vöröshagymával, fokhagymával, köménymaggal, kapormaggal, pirospaprikával stb. Ki-ki ízlése és lehetősége szerint kombinálhat. így ízesítve kenyér közé kenve uzsonnára is csomagolhatjuk az iskolásoknak. Túrós édességek Túrótorta Hozzávalók: 20 dkg édes kétszersült, 4 dkg cukor, 8 dkg vaj; a töltelékhez: 12 dkg vaj, 7 dkg cukor, 4 tojás, 5 dkg dara, 35 dkg túró, 1 dl tejföl. A kétszersültet összetörjük, és összegyúrjuk a cukorral és az olvasztott vajjal. Vajazott, lisztezett tortaformába nyomkodjuk. A töltelékhez a vajat habosra keverjük a cukorral, a tojások sárgájával, a tejföllel, túróval. Hozzáadjuk a darát és a tojások habját. Kis lángon 30 percig sütjük. Túrókrémes alma Hozzávalók: 2 nagyobb alma, 1 dl fehérbor, 10 dkg cukor, 15 dkg tehéntúró, 1 evőkanál barackíz, 1 evőkanál rum, 1 tojás, 2 dkg vaj. A hámozott, félbevágott alma magházát kiszedjük, és a gyümölcsöt 2 evőkanál cukorral édesített borban megpároljuk. A tojássárgáját elkeverjük a többi cukorral, az áttört túróval, végül a tojások habjával. Az almát kivajazott tűzálló tálba rakjuk, a magház helyére kerül a rummal elkevert barackíz. Ráhalmozzuk a túrókrémet, és 10 percig sütjük. Melegen fogyasztjuk. Túrókrémes körte Hozzávalók: 2 nagy körte, 10 dkg rizs, 5 dkg vaj, 3 evőkanál cukor, 15 dkg tehéntúró, 1 tojás- sárgája, 1 dl tejszín, 2 evőkanál kakaó. A meghámozott, félbevágott körte húsát úgy vájjuk ki, hogy a körtének egy cm-es fala maradjon. A tehéntúrót a tojássárgájával és 1 kanál cukorral, valamint a kivájt körtehússal elkeverjük. Közben tejberizst főzünk, belekeverjük a vajat és 1 kanál cukrot. A felvert tejszín felét a rizsbe, a másik felét a túrókrémbe keverjük. A rizst négy üvegtálba osztjuk, rátesszük a túrókrémmel töltött körtét, és meglocsoljuk egy kevés vízből, kakaóból és egy evőkanál cukorból főzött öntettel. Jól lehűtjük. APUCO a. s. Számítástechnikai és kereskedelmi RT. Komámo, Pohranicná 21, tel: 40-19 fax: 52-00 IBM PC XT, AT 286, 386, 486 kompatibilis számítógépek, nyomtatók (Epson, Hewlett Packard), monitorok, koprocesszorok, hálózati elemek, szünetmentes áramforrások, streamerek scannerek és egyéb kiegészítések nagy választékban. Ajánlatunkból: AT 286 1MB, RAM, 44 MB winchester, 1,2 MB floppy, 14" VGA color: 39 390 korona Epson FX 1050 + kábel 20 700 korona 550 VA-os szünetmentes áramforrás 13 760 korona KÉRJE RÉSZLETES ÁRLISTÁNKAT! ÚP-280 APRÓHIRDETÉS ISMERKEDÉS ______ ■ 28/165 szemüveges fiú, kisebb testi hibával hasonló sorsú lány ismeretségét keresi barátság, ill. házasság céljából, 19-28 éves korig, az Érsekújvári vagy a Komáromi járásból. Jelige: Lehet, hogy Neked is hiányzik a boldogság. JJ-973 ■ 27/168 egyszerű fiú társaság hiányában keresi középiskolai végzettségű csinos, szolid lány vagy leányanya komoly ismeretségét. Jelige: Egymás szemében. Ú-977 ■ 63/155 magányos özvegyasszony szeretne megismerkedni hozzáillő, nem dohányzó férfival, 70 éves korig. Fényképes levelek előnyben. Jelige: Magány. Ü-980 ■ 26/175/65 fiú megismerkedne hozzáillő nővel 27 éves korig. Jelige: Házasság céljából. Ú-1010 ■ A FOTOKONTAKT ismerkedési ügynökség segít önnek megtalálni ideális élettársát. Egyedülálló szolgáltatás, előnyös áron! Küldjön címével és bélyeggel ellátott válaszborítékot, küldünk kérdőívet. Címünk: Fotokontakt, Box 41, 814 99 Bratislava. Ú-1037 ■ 66/172/80 magányos özvegyember becsületes élettársat keres faluról, 63 éves korig. Jelige: Várlak. Ú-1038 ■ Magánvállalkozó, diplomás férfi csinos, karcsú, legalább középiskolai végzettségű partnernöt keres, 25-33 évig. Fénykép és rövid bemutatkozás feltétel. Jelige: Pozsony és környéke. Ú-1050 ■ 29/159/55 kissé romantikus nő megismerkedne jó megjelenésű, komoly gondolkodású, korban hozzáillő férfival. Fényképes levelek előnyben. Jelige: Őszinteség és jellem. Ú-1051 ■ 1991-ben is várja leendő ügyfeleit a TÁRSKERESŐ IRODA KOMÁRNÓ- BAN a NEMZET FRONT épületének 2. emeletén. Ügyfélfogadás: a hét minden munkanapján, 9-15 óráig. Telefon: 0819/492 65 (16-18 óráig). Ú-1060 ADÁSVÉTEL ■ Eladó PCR paprikapalánta. Hajdamár Lajos, Cata279! Ú-631 ■ Eladó gyökeres szegfüdugvány, külföldi behozatal. Tel.: 0817/243 91 vagy 0817/244 85. Ú-710 ■ Eladó széna nagyobb mennyiségben. Takács Károly, Kralévá nad Váhom 421. Ú-940/1 ■ Tavaszi kiültetésre megrendelhető szigetcsépi dinnyepalánta (F1). Takács László, Kráfová nad Váhom 421. Ú-940/2 ■ Eladó DAEWO-racing, másfél éves, ezüst metalízis. Tel.: 07/22197. Ú-969 ■ Eladó 80 literes búvárpumpa. Érdeklődni a 819/97 465-ös telefonszámon lehet. Ú-978 ■ Vennék mopsz és német törpespicc kutyakölyköket. Törzskönyv nélkül is. Csütörtöki Károly, Dedina Mládeze, 946 04 Maly Ostrov 21. Ú-979 ■ Eladó japán digitális vérnyomás- és pulzusmérő műszer. Ára 2 390 korona. Tel.: 0707/978 46,17 óra után. Ú-988 ■ Eladó DACIA 1300, GJ után. Nagy Lajos, Vel’ké Blahovo 299, tel.: 0709/275 65. Ú-989 ■ Eladó SIMMONS SDS 1000 elektromos dob. Tel.: 07/958 155. Ú-766/1 ■ Eladók csövek központi fűtéshez, minden méretben vasak (JOKLY), 35 x 35, 30x30 mm-esek jutányos áron. Besztercebánya és Párkány között házhoz szállítható. Cím: Hindi, Kozmonautov 47, Stúrovo. Ú-999 ■ Menyasszonyi csokrot készítek saiat rózsámból. Hodossy Béla, 930 16 Vydrany 104. Ú-950 ■ Menyasszonyi csokrot készítek orchideából. Cím: Krecskó Lívia,. Komárnan- ská 202/24, 932 01 Veíky Meder. Ú-1023 ■ Elcserélném budapesti 2,5-szobás családi házamat pozsonyi lakásra. Tel.: 07/314 856,18-21 óráig. Ú-1031 ■ Vonóhorog készítését személygépkocsikra vállalom. Cím: Kalmár László, Vod- ná24/7, Komárno. Ú-1061 * KÖSZÖNTŐ ■ 90. születésnapja alkalmából köszöntjük a gondos férjet, szerető édesapát, Zachar Jánost Érsekújvárott* Erőt, egészséget kívánunk neki, hogy még sokáig éljen családja körében. Megköszönjük sok fáradozását, gondoskodását. Szerető felesége, két fia, két menye, két lánya, két veje, hat unokája és nyolc dédunokája. Ú-706 ■ 1991. április 14-én ünnepli 60. születésnapját Nagy Lajos Jókán. E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, jó egészséget és békés, hosszú életet kíván: felesége, lányai, fia, menye, veje és Ú-769 ■ 1991. április 13-án ünnepli 50. születésnapját Szabó András Szentkirályon. E szép ünnep alkalmából szívből köszöntik, jó egészséget és még hosszú boldog életet kívánnak: édesanyja: Mária, felesége: Márta, fia: Laci, lánya: Monika és veje: Bálint. Ú-867 ■ 1991. április 16-án ünnepli 60. születésnapját a drága jó férj, édesapa, após és nagyapa. Szolár József Besenyőn. E szép ünnep alkalmából szívből gratulálunk, jó erőt, egészséget és hosszan tartó, boldog életet kívánunk. Szerető felesége, lánya, fiai, menyei, valamint unokái: Milosko, Monika, Vik- torko és Bettiké, akik sokszor csókolják a papát. Ú-974 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, barátnak és a végtisztességen megje- , lenő gyülekezetnek, i akik 1991. március 2-án elkísérték utolsó útjára felejthetetlen, drága, egyetlen lányunkat, feleséget, Bereckyné Kakula Mártikat (Kava), akit a kegyetlen halál hosszú szenvedés után, 37 éves korában szakított el szüleitől és férjétől. Köszönjük a sok koszorút, virágot, melyekkel enyhíteni igyekeztek soha el nem múló fájdalmunkat. Gyászoló szülei és férje. Ú-985 <$%■ MEGEMLÉKEZÉS ■ Szívünkben mély fájdalommal emlékezünk szeretett fiunkra és testvérre, ifj. Ágh Istvánra (Kisudvarnok), aki 1990. április 13-án, 35 éves korában távozott szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá szeretettel ezen a szomorú, első évfordulón. Örökké gyászoló szülei és testvérei családjukkal. Ú-879 ■ Szomorú az otthon, ha elmegy belőle az, akit szerettünk. Mélységes gyász és örökké tartó fájdalom napja marad számunkra 1990. április 18-a, amikor a kegyetlen halál 35. életévében, váratlanul, búcsúszó nélkül kiragadta szerettei köréből a felejthetetlen, drága, jó édesapát, férjet, gyermeket és testvért, Ifj. Egri Sándort (Dióspatony). Köszönet mindazoknak, akik virágot helyeznek sírjára, akikkel a közös gyász és emlékek összekötnek és velünk együtt emlékeznek rá ezen a számunkra oly fájdalmas, első évfordulón, örök szeretettel emlékezünk: felesége, kisfia: Péter, szülei és testvérei. Ú-880 ■ Fájó szívvel emlékezünk Hauerné Világi Valikára, aki 1990. április 12-én, 78 éves korában hunyt el. Gyászoló férje és gyermekei. Ú-911 ■ Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk drága fiamra, Kovács Zdenkora, aki 1990. április 7-én, 30 éves korában, tragikus körülmények között, búcsúszó nélkül eltávozott közülünk. Legyetek ti is felkészülve, mert az Út fia olyan órában jő el, mikor nem is gondoljátok. Gyászoló édesanyja és testvérei Családjukkal. Ú-991 unokái. l