Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-03-15 / 11. szám

„Tengeriá ugyan nincs, de tengernyi okos, rátermett emberünk van”- Igen, utunk első szakaszára május és augusztus közt kerül sor. Célkitűzésünk, hogy az em­lített időpontban három tenger­járó jachton körbehajózzuk Eu­rópát, és így szimbolikusan egyesítjük a nyugati és keleti részét. Humánus célunk egy ne­gatív tapasztalatból is ered: an­nak ellenére, hogy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Európa szívében fekszik - „há­la” a totalitárius rendszer évtize­deinek ügy tűnik, hogy ez mégsem igaz. Utunkkal szeret­nénk elősegíteni ismételt belépé­sünket az öreg kontinens de­mokratikus országai közé. Meggyőződésünk, hogy a közel­jövőben le kell omlaniuk a Nyu- gat-Európa és néhány nemzet közötti még mindig meglévő fa­laknak, akár az olyanoknak, amelyek konkrét, tapintható anyagból épültek, de azoknak is, amelyek gyakran sokkal ellenál­lóbbak, mint például a berlini fal volt, mert nagyon sokan saját tudatunkban hordozzuk őket. A/ expedíció kél tagja, Peter Hluchán (jobboldalt) év Kesxeli Béla a szlovák kormányfőnek. Vladimír Meciarnak magyarázza a hajóút részleteit. telű volt. Gondolom, most is hasolnó a helyzet.- Igen,a legénységet ezúttal is négy nemzet képviselői - szlo­vákok, csehek, lengyelek és ma­gyarok - alkotják. Összesen 21- en leszünk, többek között két operatőr, egy vágó, három újságíró és egy orvos. • Mi lesz az útvonal?- A tervek szerint 25 ismert kikötőben, illetve városban kí­vánunk dolgozni, ismerkedni az emberekkel. Interjúkat készítet­tünk és propagáljuk hazánkat. A városok közül néhányat megemlítenék: Gdanszk, Mal­mö, Amszterdam, Párizs, Lon­don, Lisszabon, Barcelona, Mon­te Carlo, Róma. Valamennyi ta­lálkozásunkon szeretnénk bebi­zonyítani: tengerünk ugyan nincs, de tengernyi okos és ráter­mett emberünk van. • Az expedíció első szakasza augusztus 28-án ér véget. Az igazi nagy vállalkozásra a jövő évben kerül sor.- Valóban. A második felvo­nást 1992 májusa és decembere közt akarjuk megvalósítani. Nem véletlenül választottuk az időpontot. Amerika felfedezésé­nek 500. évfordulójára a világ szinte minden tájáról indulnak majd hajók az Újvilágba. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a többezres vízikaravánból nem hiányoznak majd hazánk képvi­selői sem, s a Slovakia, a Zuzana és a Szávitrí legénysége is része­se lehet az „évezred esemé­nyének“. Az Atlanti-óceánt átszelik Ko­lumbusz Kristóf hajóinak, a San­ta Mariának, a Ninának és a Pin- tának a hú másai, amelyek ter­mészetesen a világhírű tengeri utazók eredeti útját követik majd. • Mi az, amit még el szeretné­tek mondani?- Vállalkozásunk nem jöhe­tett volna lérte különböző szponzorok nélkül. Ezúton is szeretnénk megköszönni minda­zok segítségét, akik biztosították az anyagi fedezetet, a felszere­lést, az élelmiszert, az egyenru­hákat. Ha még akadna olyan dél­szlovákiai vállalat, mely valami módon hozzá tud járulni expedí­ciónk sikeréhez, szívesen vesz- szük segítségét. Ordódy Vilmos • Expedíciótok túllép a sző­kébb nemzetközi kereteken. Nemcsak Szlovákiában vagy Közép-Európában gondolkoz­tok. Vállalkozástokkal a népek közeledését általában kívánjá­tok szolgálni. Milyen módón? • Úgy tudom, a vitorlabon­tásra már csak néhány hetet kell várnotok...- Utunk során dokumentum- film-sorözatot készítünk, amely­ben nemcsak a külföldön élő ismert honfitársainkat akarjuk megszólaltatni, hanem az öreg kontinens több kiemelkedő tár­sadalmi, kulturális és politikai személyiségét is, többek között János Károly spanyol királyt, aki - mint ismeretes - szintén a vi­torlázás szerelmese, és a múlt évben a tengeren megmentett két fuldokló lányt. De találkozni akarunk egyszerű tengerészek­kel, dokkmunkásokkal és halá­szokkal is, hogy bizonyíthassuk: a jóakaratú emberek, tekintet nélkül a nemzetiségre, vallásra, a bőr színére, jól megértik egymást. • Három jachtról tettetek em­lítést. A Szávitrín kívül melyik további két vitorlás vesz részt az expedícióban?- Varsányi József Zuzana ne­vű hajója és a Lengyelországban Kolumbusz Santa Mariája nyomában Bizonyára sokan emlékeznek még a Vasárnapi Új Szóban mintegy másfél éve megjelent riportokra, amelyekben a boldogfai vitorlás, a Szávitrí legénységé­nek kalandos Afrika körüli útjáról írtunk. A befejező rész zárószavában Tóth László így nyilatkozott: „1992-ben megint keményebb fába szeretném vágni a fejszémet. Fél évezreddel Amerika felfedezése után a vitorlák szárnyán, ismét a Szávitrí fedélzetén szeretném megismételni Kolumbusz Kristóf útvo­nalát...“ A jövőre tervezett merész vállalkozás már biztos alapokon nyugszik, sőt a politikai változásoknak köszönhetően alaposan kibővült. A két szakaszra tervezett és a Gyengéd Forradalom Nemzetközi Expedíciója nevet viselő (Expedition of Gentle Revolution - E. G. R.) vállalkozásról Tóth Lacival és az E. G. R. Konzorcium alelnökével, Keszeli Bélával beszélgettünk. rendelt vezérjacht, mely a Slo­vakia nevet kapja. Úgy tervez­zük, ennek a csaknem 16 méte­res, korszerű járműnek Olga Havlová lesz a keresztmamája. A hajószentelést egy nagyszabá­sú show-műsor keretében sze­retnénk megvalósítani. A teljes bevételt a mozgássérült gyere­kek megsegítésére kívántuk fela­jánlani. Azért hangsúlyozzuk, hogy kívántuk, mert nincs kizár­va: ez az elképzelésünk a felme­rülő nehézségek miatt végül is meghiúsul. • A Szávitrí személyzete an­nak idején nemzetközi összeté­Ilona rokkantnyugdíjas, de dolgozik, napi négy órát. Takarít... Munkája vé­geztével hazamegy - a munkásszállás­ra. Évtizedek óta ez az otthona, nincs gondja semmire, és a lakás nem is kerül sokba. Nem szándékozik már sajat ott­hont berendezni, háztartást vezetni - amíg lehet, marad. Ha meg kiteszik a szőrét, elmegy öregotthonba. Olyan nyugdija van, hogy biztosan beveszik! Festett fénykép a falon, aranykeret­ben. Ilonka tizenhét évesen, szerelmes menyasszony korában. Nem olyan so­vány, mint ma. A haja ondolált, nem őszen és csapzottan lóg, mint most. a fogsora ép. Jó fiú volt a vőlegénye, csak ne lett volna olyan csapodár. Ilon­kára féltékenykedett, ő meg a katona­ságnál minden szoknya után futott. Ilonka meg — bármennyire vágyódott is utána - hősiesen ellenállt. A vőlegé­nyét meg elszerette egy asszony. Le­gény, katona, oda megy, ahol kap. Az ágya fölött egy férfi fényképe. A nagy szerelem. A férfi három gye­rekkel megözvegyült, Ilonka meg negyvenévesen már nem ugrott fejest a házasságba, úgy látta, a férfi csak a gyermekeinek él. Egy helyen dolgoz­tak, aztán a férfi meghalt, s amikor a szekrényét kitakarította, a fénykép leesett a földre. Ő meg elhozta és berámázta. Ez inkább olyan titkos sze­relem volt, és tiszta szerelem! A szerel­met nem kell okvetlenül átélni! Ilonka megőrizte tisztaságút. Hatvannyolcban is fordíthatott vol­na a sorsán, kimehetett volna Kalifor­niába feleségnek, s néha elábrándozik, hogy most gazdag farmerné lehetne valahol... Helyette a múlton ábrándozik. Nem egészen igaz, amit az előbb mondott, mármint hogy ne akarna saját otthont. Volt egy szoba-konyhás háza, az öröksége, ott lakott, de a testvére fia megnősült, a fiatalok hozzá költöztek, egyedül akartak lenni, s amikor meg­született a gyerek, Ilona is egyre nyo­masztóbbnak érezte az összezártságot. Folyton csak azt hallotta a rokonoktól, hogy látod, a gyárban beadtad a kér­vényt, mégse kapsz lakást. Hát tehetett róla, hogy mindig más került sorra? Akinek családja volt? Minek magának lakás, se kutyája, se macskája.. ezzel fizették ki. Egy nap aztán megelégelte a rokoni szemrehányásokat, és beje­lentkezett a munkásszállásra. Még sze­rencse, hogy felvették, mert a kis örö­költ háza is helyben volt. Azóta a ro­konság legalább nem piszkálja annyit. Igaz, nem is nagyon törődnek vele, csak a testvére fia telefonál néha, el is jön, amikor ráér. Ilonka csak érte él, mindig is a saját gyerekének tartotta. A menyecskével is kijön! Derék terem­tés. O járt hozzá naponta mosdatni, etetni, amikor mind a két kezét eltörte. A testvérei rá se néztek. Annyit dolgozott életében, mint egy ló. Még sincs semmije. Nyolc testvér közül Ilonka volt a hetedik. Évtizedek múltán sem szabadul a gondolattól, hogy a szülei eladták. Ha neki lett volna gyereke, el nem hagyja! Őt meg eladták! Kecskéstül. Vagyis hogy a kecskét vette meg a nagybátyja, de a hűséges állat annyira ragaszkodott kis pásztorához, hogy a négyéves Ilonkát mintegy ráadásként adták. Hányszor megszökött, vissza az anyjához! Aztán csak megszokott. Dolgozott, annyit sú­rolta'a padlót, hogy akár enni lehetett róla. Ma már nincsenek olyan tiszta padlók... Tizenhat éves kora óta a gyárban dolgozik. Ötvennégyben hirtelen feles­legessé vált. Miért is? Mert „kapitalistá­nál" lakott. A nővérénél, akinek a férje suszterkedett. Az igazságtalan elbocsá­tást nem tűrte szó nélkül, olyat mon­dott és akkorát csapott, hogy lerepült a mosdó. Beidézték a kádereshez, az­tán áthelyezték máshová. Az apját harmincnyolcban elbocsá­tották a vasúttól, mert kommunista volt. Oroszországban lett kommunistá­vá. Az anyja hányszor emlegette, hogy az első pofont azért kapta az urától, mert nem akart visszamenni vele Oroszországba. Ilonka tízéves volt negyvennégyben, amikor az apja meg­halt. Az utolsó kívánsága sem teljesül­hetett szegénynek. Azt kívánta, hogy a Volga-Volgát húzzák a temetésén - mert kétszer is átúszta folyót. Ilonkának a bátyja igazi kommunista volt, úgy összeverték, hogy nyomorék maradt. Neki soha eszébe nem jutott, hogy belépjen a pártba. Sosem törődött vele senki, nehéz volt az élete. Néha megiszik valamit. Nem is a felejtései t, csak mert ha az ember iszik, úgy könnyebb. De sokat nem, mert akkor nem lehet felejteni, szent igaz... Akkor minden eszébe jut. Mesélni sem akar többet. Ha min­dent elmondana, az emberek sírnának, s nem akarja, hogy más is átélje azt, amit ő. ' Három év múlva hatvanéves lesz. Az lesz a jó világ. Alig várja, hogy csak sétálgasson. Ha bírja a lába... Kopasz-Kiedrowska Csilla

Next

/
Oldalképek
Tartalom