Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-02 / 282. szám, hétfő

PUBLICISZTIKA LÚJSZÓI 1991. DECEMBER 2. Ahány társaság, annyi téma... Most hívták meg először az Új Szót arra a ha­gyományteremtő és egyre nép­szerűbb rendezvényre, amelyen politikusok és újságírók találkoz­nak a pozsonyi Café Danubius­ban. Ezért sem tudtam eldönte­ni, hogy kollégáim illemből vagy a kötetlen eszmecsere lehető­sége miatt, netán a beígért ínyencfalatok okán voltak ilyen pontosak. Mindenesetre négy órára minden meghívott újságíró megjelent a Duna-parti kávé­házban. Jozef Sitko, a Slobodný pia­tok főszerkesztője, a találkozó házigazdája széles gesztusok­kal magyaráz: - Fiúk, ehettek, ihattok, csa­tázhattok is a politikusokkal, de csak szóban. A szóváltás még megengedett, az ütésváltás vi­szont tilos... Egyelőre azonban alig van kivel vitázni, a jelenlévők zöme a kora délutánt is együtt töltötte a főszerkesztők értekezletén, replikáztunk ott eleget, azt hi­szem, egy időre elegünk van egymásból. A meghívott politikusok közül éppen egy nő, Oľga Keitošová a legpontosabb. Szemmel látha­tóan fáradtan, rosszkedvűen ül az asztalhoz. Az sem hangolja jobb kedvre, hogy valóságos férfikoszorú veszi körül és árad­nak feléje a bókok. Egykedvűen hajtogatja: - Sok a gond, annyi a hajcihő a parlamentben, és még mennyi lesz! Nagyot sóhajt és bágyadt mosollyal tűri kollégáim tirádáit. Inkább a bejáratot figyelem. Milan Ftáčnik, a Demokratikus Baloldal egyik vezető személyi­sége érkezik, szinte szó nélkül, komor tekintettel parolázza vé­gig a termet. Röviddel ezután Jozef Prokeš, a Szlovák Nem­zeti Párt jelenlegi vezére lép be, ő gondosan megválogatja, kinek nyújt kezet. Anton Hykisch, a Kereszténydemokra­ta Mozgalom parlamenti képvi­selője mosolyogva integet isme­rőseinek, Milan Zemko, a Szlo­vák Nemzeti Tanács egyik alel­nöke viszont hűvös eleganciával vonul végig az asztalok között. Felbolydul a terem: Vladimír Mečiar tűnik föl a lépcsőnél, mellette szárnysegédje, Milan Kňažko. Mindketten magabizto­sak, olyan önteltek, mint a ma­gukat verhetetlennek tartó had­vezérek. A színészből lett politi­kusbojtár most derűs, energikus férfit alakít, csupán akkor fagy le arcáról a mosoly, amikor kezef nyújtunk egymásnak. Szúrós te­kintettel, köhécselve megy tovább, a szlovák exminiszterel­nök viszont érdeklődik: - December közepén szlovák parlamenti bizottság utazik Bu­dapestre, nemrég szlovák és magyar történészek is egy asz­talhoz ültek, vegyes vállalatok alakulnak, talán vége szakad a bizalmatlanságnak, a kölcsö­nös elfogultságnak. Ismert érvek és ellenérvek hangzanak el, ám ezek után is csaknem mindenki igazat ad a szlovák parlamenti képvise­lőnek. Vladimír Mečiar asztalánál sorban állnak az újságírók. - Elnök úr, pártjának jelenleg nincs magyar partnere. Lát-e valamilyen potenciális szövetsé­gest a szlovákiai magyar közé­letben? - Annyi biztos, hogy a Füg­getlen Magyar Kezdeménye­zéssel nem ülünk egy asztalhoz. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom vezetőivel tartalmas tárgyalást folytattunk, korrekt volt a párbeszéd az Együttélés­HÁROM ÓRA A CAFÉ DANUBIUSBAN CSAK A LIBASÜLT TESZI? - Hogy megy az Új Szónak? Valóban függetlenek vagy csak ezt hirdetik? Már húznák-hívnák tovább, de azért meghallgatja rövid vá­laszom. Annak mindenki örül, aki most lép be az ajtón. A pincér jelenik meg, hatalmas tál liba­sültet egyensúlyoz a kezén. A zsivaj egy időre alábbhagy. Fogy a bor, oldottabbá válik a hangulat. Nincs hivatalos program, mindenki oda ül, azzal beszél, akivel akar. Föltéve, ha a partner is így óhajtja... - Nézd, - csodálkozik a kollé­ga - Mečiar olyan emberrel ül egy asztalnál, aki nem is olyan régen szintén a leváltása mellett szavazott. - Látjátok, ez a politika... - Ez már felkészülés a vá­lasztási kampányra! Ahány asztaltársaság, annyi téma. Mellettem a cseh lapokat, főleg a Mladá fronta Dnes-t és a Lidové novinyt szapulják, mert szerintük módszeresen a szlo­vákok ellen hergelik a cseh köz­véleményt. Valaki megjegyzi, hogy azért a szlovákiai napila­pok sem a ártatlanság mintapél­dányai. Többen letorkolják, ám egy idő múltán bölcsen mege­gyeznek abban, hogy itt is, ott is lapja válogatja... Félig tréfásan kérem kollégái­mat, hagyják már a nemzetiségi sajtót is szóhoz jutni, mire Anton Hykisch megjegyzi: - Beszélnek a magyarok ele­get a parlamentben, mondtam is barátomnak, Dobos Lacinak, hogy sokan rosszallóan figyelik tevékenységüket, mert Prágával egyezkednek Prágát támogat­ják, pedig a magyar kisebbség kérdését csak Pozsonyban lehet megoldani! - Bízhatunk-e a mai szlovák politikában, amikor egyesek ki­telepítéssel, mások meg azzal fenyegetnek^ hogy diaszpórába kell szétszórni bennünket? S nem nyugtalanító-e, hogy lé­nyegében egyetlen jelentős szlovák pártnak sincs konkrét nemzetiségi programja? Zavart csend fogadja aggá­lyaimat. Anton Hykisch elgon­dolkozva mondja: - A legfőbb ideje a ma­gyar-szlovák megbékélésnek. Szót kellene már értenünk, de abból aligha lesz értelmes pár­beszéd, ha mi szüntelenül az ezeréves magyar elnyomást emlegetjük, a magyarok meg minduntalan a kitelepítést. Férfi­asan, tisztességesen be kellene végre ismernünk, hogy. ki, mikor, miben vétkezett. Úgy kellene kezet fogni, egymás szemébe nézni, mint egykor de Gaulle és Adenauer tette. sel is. Duray Miklós is elismerte, hogy a Demokratikus Szlovákiá­ért Mozgalom az egyetlen olyan szlovák párt, amelynek konkrét nemzetiségi programja is van. Minderről részletesen esetleg egy hosszabb interjúban beszél­hetek. Idővel fogytán a vitatkozó kedv. Mind többen nézegetik órájukat. Véleményünket Dušan Klei­man az újságírók szindikátusá­nak tisztségviselője foglalta össze: -Jókat ettünk, jókat beszél­gettünk, nem etettük egymást politikai sóderokkal. Létrejött az, ami a parlamentben még csak jámbor óhaj: türelmesen meg­hallgatták egymást a politikai vetélytársak, nem estek egymás torkának, sőt még egy asztalhoz is ültek. Házigazdánknak érdekes öt­lete támadt: - Azt hiszem, a parlamentben is libasültet kellene felszolgálni, akkor szent lenne a béke! Nagy derültség közepette tá­vozunk. Lassanként teljesen ki­ürül a terem. A sarokban Vladi­mír Mečiar, Jozef Prokeš és Mi­lan Ftáčnik hajol össze egy asz­talnál. Nem nehéz kitalálni, miről be­szélnek... SZILVÁSSY JÓZEF Egy asztalnál a politikai vetélytársak: Milan Zemko, Vladimir Mečiar és Anton Hykisch (Méry Gábor felvételei) I KISEBBség? NEM SZEMANTIKAI (NYELVTUDOMÁNYI) LELTÁRKÍSÉRLET Már-már meg is lehet fulladni a Kl­SEBBség-szótárban. Ez is bizonyítja az ellentmondást, mármint, hogy ez a KI­SEBBség nem is olyan kicsi! Például a 47. Vasárnapban, az általam NAGYRA becsült KISEBBségi politikus, Csáky Pál egyetlen cikkében 27-szer alkalmazza ezt a (szerintem szerencsétlen) szót A KI­SEBBSÉGVÉDELEM ESÉLYEI MA ÉS HOLNAP „deszépislenne" dolgozatában. Mindjárt arra gondoltam, hogy hol van a KISEBBSÉGTÁMADÁS stratégiái teg­nap és ma cimü valóságfeltáró elemzés. Mert, hogy ezt látom lépten-nyomon. A KISEBBség elleni szűnni nem akaró támadásokat. Ti. a TÁMADÁS elhárítása után következhet a VÉDELEM... Addig is, amíg ezt kivárom, úgy gondo­lom nem lesz felesleges utánanézni mennyivel és mitől KISEBB a mi KISEBB­ségünk? Ahol a KISEBBség szót megta­láljuk ott (legalább) JELEN is vagyunk? KISEBBségi politika, KISEBBségképvise­let, KISEBBség kultúra (leánykori nevén: CSEMADOK), KISEBBségi intéz­ményrendszer, KISEBBségi színjátszás, KISEBBségi fórumok, KISEBBségi doku­mentáció, KISEBBségi sajtó, KISEBBségi ajtó, KISEBBségi kilincs, ésatöbbi, ésa­többi... Tágítsuk KISEBBségi látóhatá­runkat! Bővítsük szüklátókörüségünket! Hol, milyen területeken tudják még elhitet­ni, átéltetni velünk, KISEBBségi érzéseink NAGYszerüségét? Néhány javaslat. Ter­mészetesen - már eleve - nem törek­szem a TELJESségre, mert sosem fele­dem a parányi KISEBBségi univerzális kritikus Fenyegető Figyelmeztetését: „(Te is) a KISEBBséggel mérd magad! (Brezsnyev utáni időszaka, 1991. cikkely, legzagyvább bekezdés, legNAGYOBB sör, legKISEBB sor.) Azonnal eszembe jutott annak az ősrégi KISEBBségi szem­léletnek a első megnyilatkozása, amikor sajnos, azt mondta az öreg KIS, hogy egy KICSIT igyunk is! Sajnos nem szívleltük meg mindig. Gyakran elfelejtettük, hogy mi KISEBBSégiek vagyunk és nem KI­CSIT Ittunk, hanem NAGYOT. Időnként nagyon NAGYOT... Következzék hát a KISEBBségi LELTÁR - KÍSÉRLET I. KISEBBségi küszöb - addig és ne to­vább! a KISEBB-ség nyelve - kiöltve sem ha­ladhatja meg a 10 cm 3-nyi méretmaximumot. Főleg a NAGYOBBsági terüle­teken! KISEBBségi költő - ő aztán végképp nem költekezhet. (Javasoljuk, le­gyen inkább író, síró, netán sirásó.) KISEBBségi magyar - ha átlépi a határát, (korlátait) és nem küldik vissza a vámosok, határcső­szök, akkor találkozhat ma­gyarokkal is. (Lásd: Arany János: Családi kör) KISEBBségi szóvivő - csak könnyű, (többnyire üres) szavakat vi­het, ritkábban: hozhat. (Lásd még: Nesze semmi, fogd meg jól!) KISEBBségi politikus - néha fogadja a NAGYOBBsági. Ilyenkor meghatódik, zavarában ke­resetlen szavakat keresgél, kéreget. Sosem üthet a nagy asztalra. Se kicsit, se na­gyot! KISEBBségi újságíró - egyre bátrabban odamondogat - önmagának. (Egy kicsit. Halkan. A konyha fórumán.) KISEBBségi feleség - néha előfordul, hogy azt súgja a nem KI­SEBBségi férjének: Szivecs­kém ez KISEBBSégi állás­pont! KISEBBségi asztal - itt mondja a KISfiú: Én a KISebb falatocskát ké­rem KISapám! Mire KISapja: KISEBBségi KISfiam! Ne­künk foggal körömmel kell kapaszkodnunk abba a pár perces kenyérbe amit kap­tunk Bifakbácsitól, vagy ab­ba a feketébe, abba a mor­zsába, amit keggyel vetett ide nekünk Feketehegyi bá­csi. Ne búsulj KISEBBségi KISfiam, hiszen ebbe így is - úgy is belehalunk! KISEBBségi POPIista ­KISEBBségi Kicsikém ne té­továzz! KISEBBségi Kicsi gyere ve­lem rózsát szedni! KISEBBségi Kiskút, kere­keskút van az udvarunkban KISEBBségi Kiskutya NAGYKUTYA nem ugat hiába! Végül a cikk farl.a: KISEBB(ség)? - Annak, aki ezt a szót kitalálta! GÁLÁN GÉZA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom