Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-03 / 283. szám, kedd

5 INTERJÚ ÚJ szól 1991. DECEMBER 3. NEM LEHETEK MÁS, MINT BALOLDALI INTERJÚ HORN GYULAVAL Eseményszámba ment, amikor a nyárutón megjelent Horn Gyulának a Cölöpök című reprezentatív könyve. Maga a szerző nem szenzációnak szánta az emlékidézést. Elsősorban azért ragadott tollat, hogy megörökítsen egy drámát, melynek szerencsés végkifejleteként 1989-ben elhagyhatták Magyarországot a keletnémet menekültek. Tévedés lenne azt hinni, hogy Horn Gyula kötete csak a politikai és a diplomáciatörténeti fejlemények kulisszái mögé enged betekintést. Egy sajátos életút tárul fel benne, mely alighanem magyarázatul szolgál Horn Gyulának nemcsak a menekültügyi kérdésben kifejezésre juttatott állásfoglalására, hanem mai politikai arculatára is. Kockázatvállaló merészség és élettapasztalatokon alapuló, jó értelemben vett ravaszság egyaránt szükségeltetett, amikor egy átvirrasztott éjszaka után Horn Gyula döntött a vízumügyben a magyar—keletnémet utasforgalmi megállapodás sajátos „megszegéséről". Vajon mennyire tekinthető mind ez a baloldali politikai magatartás sajátosságának — tűnődöm szemtől szembe ülve Horn Gyulával az MSZP székházában. — Azt hiszem, eléggé egyértelmű, hogy az ember politikai meggyőződését erősen meghatározza a családi háttér, a szűkebb környezet, az egyéni életút alakulása. Könyvemben is leírtam, hogy iszonyatos nyomor és nélkülözés közepette nőttem fel. Családunk 1945-ben tényleg úgy érezte, azon túl, hogy a családfő és a legidősebb testvér illegális kommunista volt: számunkra valami új, valóban emberi élet kezdődik. Az más dolog, hogy mikor ébredt rá az ember, úgy a hetvenes évek közepén, melyek is a tényleges baloldali értékek. Mindazonáltal ki merem jelenteni: én nem lehetek más, mint baloldali. Az ember a meggyőződését nem váltogathatja úgy, mint a fehérneműjét. Tévedés ne essék, én természetesnek veszem, hogy az MSZMP megszűnése után sokan új pártba léptek, ez mindenkinek szíve joga. De elfogadhatatlannak tartom, hogy ugyanezek szemére vetik a szocialista párt tagjainak, mert kitartottak baloldali meggyőződésük mellett. Egyébként talán nem lenne érdektelen kissé elmélkedni arról is, hogy ehhez az álhatatossághoz nem kevés elszántságra, következetességre és egzisztenciális bizonytalanság vállalására van szükség. • Érzett e és milyen késztetéseket miközben elszánta magát arra, hogy egy utódpártban tölt be elnöki tisztséget? — Hát meg kell mondanom, hogy nagy vívódások közepette és sokak unszolására történt mindez, főként annak a reformszárnynak a bátorítása nyomán, amely megütközéseket végigküzdve alakult modern baloldali párttá. Az ő kérésükre vállaltam el az elnöki tisztséget, ami, megvallom, nagyon sok buktatóval és nehézséggel jár együtt. • Az utóbbi időben a lapok hasábjain többen megemlítették, hogy ön elkeseredett embernek látszik, talán nagyobb megértést és rokonszenvet várt a rendszerváltás után, vagyis, hogy jobban méltányolják majd az átmenetben játszott személyes szerepét... — Nézze, ez így igaz. Vidéken járva nemcsak pártrendezvényeken, hanem lakossági fórumokon is szememre vetik, hogy időnként borúlátóan és elkeseredetten nyilatkozom. Hangsúlyozom, nem arról van szó, hogy csalódott lennék, bár meg kell mondanom, hogy sok mindent másként képzeltem el. Azt fájlalom, hogy ebben a számtalan gonddal küzdő országban háttérbe szorulnak a szakemberek. Vajon kikérik-e különböző külpolitikai, gazdasági, szociális és egyéb kérdésekben a véleményüket? Nyugodtan állíthatom, hogy a Németh-kormány fennállása idején, de már jóval előbb, az egész elmúlt évtizedben, a kormányzati munkára nem az ideológiai beállítottság volt a jellemző. Nem az volt a meghatározó, hogy ki helyesli és ki nem az MSZMP akkori politikáját; a döntő mozzanat a szakértelem volt. Véleményem szerint a társadalom számára nagy-nagy veszteség, ha a korábban kinevelődött szakembergárdát megpróbálják — egy parlamenti képviselőtársamat idézve — lefejezni. Tehát, ha valami miatt van bennem elkeseredés, vagy csalódás, akkor amiatt, hogy sok mindent jobban, a végleteket elkerülve is lehetne csinálni. • Az MSZP a korábbi párt reformszárnyából jött létre. Ön valahol úgy nyilatkozott: meglehetősen egyedülálló az a tapasztalat, amit az MSZP a hatalom átadásában szerzett. Megítélése szerint, közép-európai összefüggésekben mennyire előny, illetve hátrány ez a reformista előtörténet? — Talán messzebbről kellene kezdeni. Azt hiszem, egyre inkább köztudottá válik, hogy Magyarország különleges szerepet vállal — és tölt be — a közép-európai átalakulás folyamatában. Anélkül, hogy lebecsülném a többi országot, az ottani demokratikus erőket, le kell szögezni: egyedül Magyarországon történt tudatosan a régi pártállam ás állampárt lebontása, a környező országokban földcsuszamlásszerű változás zajlott le. Figyelemre méltó sajátosság, hogy Magyarországon nem a tagok többsége szakított az újjáalakuló párttal, hanem a viszonylag rövid életű kormányzat függetlenítette magát a párttól, a Németh-kormány deklarálta magát az egész nemzet kormányaként. S mint ilyen, megpróbált mindent megtenni a békés átmenet feltételeinek megteremtéséért, így a piacgazdaság nagyon komolyan értelmezett alapjainak lefektetéséért. Azt hiszem, erre nemigen akadt példa környezetünkben. • Vannak viszont, akik felróják, hogy a Németh-kormány túl könynyen adta át a hatalmat! — Én ezt az észrevételt sem tartom jogosnak. Tudniillik nem arról van szó, hogy a rendszerváltás másként is végbemehetett volna, mert szerintem a helyzet, a vajúdó társadalom előbb-utóbb kikényszerítette volna a változást. Lehet, hogy túlzás amit mondok, de mindenképpen a Németh-kormány történelmi érdeme; végül is a hatalmat úgy adta át, hogy az Antall-kormánynak az öröksége semmivel sem volt rosszabb, mint amit a Németh-kormány örökölt az elődeitől. • Az MSZP szocialista-szociláldemokrata pártként határozza meg magát. A sajtó szívesen élcelődik azon, hogy Magyarország nemcsak az öngyilkosok, hanem a szociáldemokrata pártok számát tekintve is európai elsőséget élvez. — Igen, jómagam mondtam ezt, arra célozva, hogy e téren is rekordot állítottunk fel. Semmiképpen sem örvendetes a baloldal számára ez a szétforgácsoltság. Egyáltalán nem mindegy, hogy a következő választásokon egy százalékot kap-e a szociáldemokrácia, vagy egyszerre húsz százalékot, mert ha az utóbbi következik be, akkor mindenképpen bele tudunk szólni a dolgok menetébe, a politikaformálásába. Ehhez viszont félre kell tenni az előítéleteket, keresni kell az összekötő szálakat. Mert Európára az a jellemző, hogy a kormánypártok messzemenő politikai egyeztetésre törekednek. • Nyilatkozataiban többször is elhangzott, hogy a szocialista pártnak tulajdonképpen nincs szövetségese, de valójában minden párttal talál érdekegyeztetésen alapuló érintkezési pontokat. — Nagyon nehéz kérdés. Természetesen sürgetjük az ellenzéki összefogást. De nem hagyható figyelmen kívül, hogy az együttműködésnek számos feltétele hiányzik. Például a három ellenzéki párt a parlamentben meglehetősen eltérő nézeteket vall a gazdasági átalakulással kapcsolatban. Természetesen van számos, a közeledést segítő elvi rokonság, így például a liberálisok értékéhez való viszonyban. De a fő kérdés, hogy miként csapódik le mindez konkrét ügyekben, kérdésfelvetésekben, a kormányzati politikában tetten érhető következmények megítélésében. • Az előbb nemzetközi összefüggéseket említett. Hogyan ítéli meg a svédországi választási vereség után a szociáldemokrácia nemzetközi pozícióit, tekintve, hogy az MSZP viszonylag kiterjedt külkapcsolatokkal rendelkezik? — Nézze, nekünk nemcsak a svédekkel vannak jó kapcsolataink, legalább ennyire az osztrák, a német, a spanyol és az olasz szocialistákkal és az angol munkáspárttal. Ami a svédországi választásokat illeti, nem becsülném túl azok kimenetelét, a politikában benne van, hogy hol felül, hol alul. • S akkor talán alaptalan, amit bizonyos stratégiai összefüggésekbe ágyazva emlegetnek? Tudniillik az, hogy a világ egypólusúvá válásával a szociáldemokrácia lehet az a célpont, mely végül is minden támadást felfog. — Hallottam ezekről a véleményekről, s meg kell mondanom, hogy kissé megalapozatlannak tűnnek, mert az ok, ami miatt ősszel Svédországban a szociáldemokrácia vereséget szenvedett, nem a nemzetközi fejleményekből fakadt, hanem a gazdasági-szociális kérdésekre adott helytelen válaszok következménye volt. • A nemzetközi együttműködésre visszatérve: ön többször is bírálattal illette a nyugati szocáldemokrata pártok közép- és kelet-európai politikáját. — Ez így igaz. Nem rejtem véka alá azt a véleményemet, hogy az elmúlt két-másfél év folyamán a nyugat-európai szociáldemokrácia, a Szocialista Internacionálé semmit sem tett ebben a kérdésben, miközben a különböző jobboldali pártok és szövetségeseik szinte hetente rendeznek itt találkozókat és konzultációkat. • Tapasztalható valami változás ezen a téren? — Igen. Szeptember végén a közép-európai átmenet kérdéseivel foglalkozó kétnapos nemzetközi tanácskozásnak lehettünk házigazdái székházunkban. Heinz Fischer, az osztrák szocialisták elnöke az MSZP-ről kijelentette, hogy modern, az európai értékeknek megfelelően működő baloldali párt és teljes értékű partner. Ő ezt nemcsak annak alapján mondta, amit a konferencián tapasztalt, meglátogatott budapesti és vidéki szervezeteket, tehát sokrétű információkra támaszkodva nyilvánított véleményt. Ugyanígy foglalt állást a németországi szociáldemokrácia is. • A szóban forgó értekezleten ön azzal a nyelvi fordulattal élt, hogy — ne ez a találkozó legyen a végső. Nos, túlzás lenne esetleg egy olyan feltételezés, hogy a közép-európai szocialista-szociáldemokrata együttműködés szorgalmazásában a súlypont itt lesz, Budapesten? — Ez egy nagyon konkrét kérdés. Tény az, hogy a tapasztalatátadás és a véleménycsere fontosságát mélyen átérezzük. Hisz annyira szerteágazóak, sajátosságban gazdagok az egyes országok viszonyai, hogy a kölcsönős okulás létkérdés. Ezért is kezdeményezzük a középeurópai szocialista pártok jövő évi Budapestre tervezett taláíkozóját, melyen a nyugati szociáldemokrácia képviselői is részt vesznek. Tervezzük a piacgazdálkodás kérdéseivel, a nők helyzetével, az abortusszal összefüggő problémák megvitatását is. Hogy az említett tanácskozásra itt, Budapesten kerül sor, azt hiszem, nem kell, hogy zavarjon bennünket. Szeretném hangsúlyozni: nem törekszünk valamiféle vezető szerepre ebben a térségben. • A magyar belpolitikához viszszakanyarodva: ön nemrégiben olyan megállapítást tett Nagy Imre rehabilitásával és 1956 átértékelésével kapcsolatban, hogy ha a volt MSZMP kellő időben megfelelő határozottságot tanúsít, akkor ez elősegítette volna a megbékélést. Miként ítéli meg ezt a kérdést most, az ötvenhatos felkelés harmincötödik évfordulója után? — Én elsősorban emlékeztetni kívánok arra, hogy épp a Németh-kormány mondta ki: Nagy Imre koncepciós per áldozata lett. Ne feledjük, hogy a párt akkori vezetésének és a tagságnak egy része ezzel nem értett egyet. A kormány Pozsgay vezetésével dokumentumfeltáró bizottságot hozott létre, melynek jómagam is tagja voltam. Megvallom, döbbenetesen hatottak ránk, s rám személyesen is, a napvilágra került, korábban ismeretlen tények. S szeretném hangsúlyozni, anélkül, hogy a magam szerepét méltatnám, amint felismertük, hogy mi is történt, azonnal léptünk, elhatároltuk a kormánypártot a korábbi felfogástól. • Azóta viszont még árnyaltabbá vált az ötvenhatról élő kép. — Árnyaltabbá? Hát igen, végül is ez a lényeg. De az árnyaltságot a szó valódi értelmében kellene felfognunk, mert akkor nem hallgatható el, hogy Nagy Imréék köztudottan reformkommunisták voltak, a szocializmus jobbá tételére törekedtek, s lehet, hogy ez ma sokaknak nem tetszik. Én azokkal rokonszenvezek, akik szélsőségektől és uszításoktól mentesen emlékeznek ötvenhatra, nem hallgatják el azt sem, hogy mi történt a Köztársaság-téren. Szerintem ők védelmezik igazából a társadalom érdekeit, mert a megbékélést szolgálják, azt, hogy ebben az országban soha többé ne kerülhessen sor olyan iszonyatos törvénytelenségekre, amelyek Nagy Imrét és mártírtársait sújtották. • Ön korábbi szerepvállalása, úgymond, külügyes múltja, kiváltképp érzékennyé teszi a szomszéd országokban élő magyar kisebbségek problémái iránt. Mit tud tenni, jelesül a szlovákiai magyar kisebbség ügyében pártelnökként és a parlament külügyi bizottságának elnökeként? — Nekem meggyőződésem, hogy Szlovákiában a szlovákok akkor cselekszenek jól — hangsúlyozom — a maguk szempontjából is, ha a legmesszebbmenően biztosítják az ott élő kisebbségek jogait. A kisebbségek jogainak lebecsülése és a diszkrimináció végül a szlovákok ellen is szól, mert olyan feszültséget teremt, amit az egész ország meg fog sínyleni. Persze, itt sok minden tisztázásra vár. Maga a közös múlt is roppant ellentmondásokkal terhes. De tudni kell, hogy mi az, ami a tudósokra tartozik, és mit tehet maga a politika. A politika pótolhatatlan szerepe, hogy előmozdítsa a nemzetközi normáknak, kívánalmaknak megfelelően a kisebbségi létből adódó hátrányok mérséklését, ami az ún. pozitív diszkrimináció alapja. Itt egyébként van mit tenni a hazai, a Magyarországon élő kisebbségekkel kapcsolatban is, mert itt is vannak súlyos gondok, amelyek fölött nem lehet csak úgy, nagyvonalúan elsiklani. Meg kell találni a problémák orvoslásának kulcsát, a közös nyelvet, s én ezért, ennek érdekében dolgozom a parlamentben. KISS JÓZSEF KONKRÉTUMOKRÓL MAJD LEGKÖZELEBB A CSALLÓKÖZRŐL STRASBOURGBAN EURÓPAI DEMOKRATA FÓRUM néven az Európa Tanács új szervezetet hozott létre, melynek célja Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország Európához való felzárkózásának megkönnyítése. Öllős Árpád, Dunaszerdahely polgármestere, a Csallóközi Városok és Falvak Tanácsának elnöke nemrég hazai küldöttség tagjaként Strasbourban részt vett a fórum első tanácskozásán. Őt kédeztük tapasztalatairól. — A tanácskozáson a skandináv országokon kívül az összes nyugateurópai ország küldöttsége részt vett — mondta. — A legnépesebb persze a francia és a német delegáció volt. Magyarországról és Lengyelországból több államférfi is érkezett, a csehszlovák küldöttség a létszámát tekintve sokkal szerényebb volt. • Gondolom, az nem képezte vita tárgyát, hogy mindhárom ország jócskán segítségre szorul. — A nyugat-európai küldöttségek tagjai előadásaikban hosszan elemezték, hogy miért is kell bennünket segíteni, csak éppen arra nem nagyon tértek ki, hogyan is képzelik ezt a valóságban. A középeurópai küldöttek végül is elunták a dolgot, és elsőként egy lengyel kolléga szólalt fel, hogy mi nagyon jól tudjuk, mennyire el vagyunk maradva, viszont feltétlenül fel szeretnénk hozzájuk zárkózni. így elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, szerintük mit is tegyünk ezért. Figyelmeztette őket arra is, hogy az itteni forradalmak a Nyugat számára tulajdonképpen a harmadik világháborút nyerték meg. Hiszen ha el is tekintünk egy esetleges fegyveres konfliktus következményeitől, már csak az egyre fokozódó fegyverkezési verseny megszűnése is óriási megtakarítással jár számukra. Ilyen alapon nyugodtan elengedhetnék például a negyvenmilliárdos lengyel tartozás egy részét... Én mindjárt ezután kaptam szót. Mivel előttem már szóltak az ipar gondjairól, a mezőgazdaságra tértem ki. Elsőként arról beszéltem, hogy a mezőgazdaság privatizációját milyen komolyan hátráltatja az igazi gazdálkodó emberek hiánya. Ugyanis akik valaha maguk művelték meg földjüket, már öregek. A szövetkezeti dolgozók pedig általában csak részterületekhez értenek. Korlátozottak az érdeklődők pénzügyi lehetőségei is. Ráadásul számításaink szerint a szokásos mezőgazdasági tevékenység folytatása esetén 10 hektáros terület sem biztosítja egy 4-5 tagú család megélhetését. A nyugati típusú gazdálkodást viszont még a vezető beosztású szakemberek közül is csak kevesen ismerik. Ezért javasoltuk, hogy hívjanak meg tőlünk szakembereket, és mutassák meg nekik az ottani módszereket. Úgyszintén felvetettük, hogy megvizsgálhatnák, mi módon alakíthatók át a mai szövetkezetek a tulajdonosok valódi, jól működő egyesüléseivé. Végül kitértem a csallóközi vízkészletre is, amely komoly, a külföldiek számára sem érdektelen lehetőségeket rejteget. A régió elnökeként felvetettem, hogy jó volna találni egy francia társrégiót, amellyel együttműködve átvehetnénk tapasztalataikat. Ezzel kapcsolatban az elzásziak már kapcsolatba is léptek velünk. Megeshet, hogy az ökológiai problémák megoldásához pénzzel is hozzájárulnak. • Ezek szerint a kezdeményezők oldaláról sok konkrétumot még nem könyvelhetünk el, ugye? — Egyelőre arról beszéltek, hogy olyan fejlesztési terveket dolgoznak ki, amely az elkövetkező években megkönnyíti az itteni áruk kijutását a nyugat-európai piacokra, hogy segítenek az ökológiai gondok megoldásában és a gazdaság átszervezésében. A tervek szerint tavasszal vagy a nyár elején Varsóban kerül sor a kővetkező ilyen tanácskozásra. ígéretük szerint itt már konkrét javaslatokkal állnak elő. —tl—