Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-19 / 271. szám, kedd

1991. NOVEMBER 19. ÚJ SZQ MOZAIK 19 MAGYAROK NEMZETKŐZI ORVOSI TÁRSASÁGÁNAK KLUBJA KASSÁN Selye János és Szent-Györgyi Al­bert nevét sokan ismerik a világon. Köztudott az is, hogy rajtuk kívül még sok magyar, illetve Magyaror­szágról származott orvos, kutatóor­vos, biológus dolgozik földünk kü­lönböző országaiban. Tavaly, a kelet-európai fordulatok után támadt néhányuknak az az öt­lete, hogy megalapítják a Worldwide Hungarian Medical Acedemyt, azaz a Magyarok Nemzetközi Orvosi Tár­saságát. Az alapítók között van pél­dául Szabó Sándor professzor, Ba­logh Károly, Koncz Lajos, Nagy La­jos, Andrew Szent-Györgyi és to­vábbi amerikai szakemberek. A szlovákiai magyar orvosok, ku­tatók eddig ritkán találkoztak. A kö­zelmúltban a kassaiak elhatározták, hogy klubot alapítanak, s csatlakoz­nak a nemzetközi társasághoz. A létrehozandó klub első összejöve­telére hetven meghívót küldtek szét a szervezők - s örömükre a részvé­tel a vártnál nagyobb volt. Megör­vendeztette a szervezőket az is, hogy a klubtagság iránt sok szlovák nemzetiségű - magyarul tudó" - or­vos is érdeklődik, hiszen a WHMA és egyben a kassai klub célja a szakmai tevékenység és vitán kí­vül a hídépítés. A klub a következő ülését 1992. január 15-én tartja. Érdeklődni dr. fíácz Olivérnél lehet (Vojenská 8, Košice), ugyanott kaphatnak infor­mációt a WHMA-val kapcsolatban érdeklődők is. (gazdag) KÉPVISELŐK ÁLLÁSFOGLALÁSA (Munkatársunktól) - A Szövet­ségi Gyűlés kamaráinak legutóbbi együttes ülésén Jirí Dienstbier kül­politikai expozéja után több képvise­lő sürgette, hogy a parlament foglal­jon állást a jugoszláviai fejlemények ügyében. František Šebej, a Nem­zetek Kamarája külügyi bizottságá­nak elnöke (PDU-NYEE) erre közöl­te: a jugoszláviai helyzetről előző nap tehát november 12-én már tár­gyaltak a külügyi bizottságok. El­mondta, hogy Batta István, a Nem­zetek Kamarája külügyi bizottságá­nak tagja (Együttélés) a Jugoszlávi­ában élő magyarok képviselőitől ka­pott információi alapján beszámolt a vajdasági nemzeti kisebbségek helyzetéről. Batta István kezdemé­nyezte, hogy a bizottságok fejezzék ki állásfoglalásukat egy, a jugoszláv kormányhoz intézett felhívásban. A felhívás elkészült, s a két kama­ra külügyi bizottságának 26 tagja aláírásával fejezte ki egyetértését a benne foglaltakkal. A felhívásban a képviselők kifeje­zésre juttatják, hogy aggodalommal figyelik a jugoszláviai fejleményeket. Rámutatnak a vajdasági kisebbsé­gekkel szembeni agresszivitás meg­nyilvánulásaira, nevezetesen a ki­sebbségi őslakosság kezdeménye­zéseinek háttérbe szorítására, a nemzeti kisebbségekhez tartozó katonaköteles férfiak aránytalanul magas számban történő behívásá­ra, valamint a helyi politikai és pol­gári kezdeményezés vezetőinek be­börtönzésére, illetve katonai szolgá­latra való azonnali behívására. A Szövetségi Gyűlés külügyi bi­zottságai elvárják, hogy a jugoszláv vezetés lehetővé tegye a Vajdaság­ban, hogy az ott élő lakosság nép­szavazással fejezhesse ki álláspont­ját a Szerbia és Horvátország közti konfliktusban való részvételt illető­en, hogy a jugoszláv vezetés tiszte­letben tartsa a vajdasági népszava­zás nemzetközileg is ellenőrzött eredményeit, s végül hogy a Vajda­ságban véget vessenek a kisebbsé­gi lakossággal szembeni megkülön­böztető bánásmódnak. (sm) SÁNDOR ELEONORA: AMIBEN EGYETERTÚNK* Először is szeretném megköszönni az ülés vezetőjének, hogy előre jelezte: nem a saját, hanem pártom, a Független Ma­gyar Kezdeményezés véleményét tolmá­csolom most. Az FMK ritkán szokott élni ezzel a lehetőséggel, mivel a közös klub­ban eddig mindig sikerült közös álláspon­tot kialakítani. Most sem tér el a vélemé­nyünk, de ez a pillanat sokkal fontosabb annál, semhogy hallgathatnánk. Mivel pártom nevében beszélek, elnézést kérek a kollégáktól, amiért visszatérek néhány olyan megállapításhoz, amelyről a meg­előző felszólalások során már szó esett. Tisztelt Képviselőtársaim! Államunkban a parlamenti demokrácia újbóli megalkotása óta néhányszor már bebizonyosodott, hogy éppen ez a testü­let a megfelelő hely a bármilyen kényes kérdésekben hozandó megegyezések számára. Megmutatkozott ez az állam új nevéről, az alapvető emberi jogok és szabadságok alkotmányleveléról, a ha­táskörök megosztásáról folytatott tárgya­lásokon. így természetes: hiszen ez a par­lament éppen azért jött létre, hogy egyez­tesse a két köztársaság polgárainak eset­leg eltérő érdekeit. A majorizálás tilalmá­nak bevezetésével a Nemzetek Kamará­jában hatékony mechanizmus alakult ki bármely tagköztársaság bármifajta előny­telen helyzetbe hozásának megakadályo­zására. Államunk eme legújabb történetében a két nemzeti tanács első ízben döntött úgy, hogy az ezekben a válságos időkben az oly szükséges megegyezést maguk kötik meg, a közös állam legfelsőbb tör­vényhozó testületének kihagyásával. Má­ra már világossá vált, hogy ez óriási hiba volt. A nemzeti tanácsok még a megegye­zést elősegítő mechanizmusokat sem voltak képesek kialakítani. Ez az eljárás, ha valóban létezik akarat a közös állam megőrzésére, nem ismétlődhet meg még egyszer. Nem ismétlődhet már csak azért sem, mert a megegyezés elmaradása, ha a döntéshozás továbbra is a nemzeti tanácsok kezében marad, nagyon reáli­san az alkotmányosság megsértésével fenyeget. Ezek az indokok már önmagukban is elegendőek számunkra a népszavazás kiírására. Van itt azonban további két indok, amelyek még súlyosabban esnek a latba. 1. Ebben az országban olyan politikai pártok működnek, amelyek az ország ket­téosztását kívánják. Mindkét köztársa­ságban működnek ilyenek. Erős képvise­lettel bírnak a parlamentekben, sokkal erősebbel, mint ahogy az megfelelne a választók azon részének, amely szintén a kettéosztást támogatja. De, ahogy azt már itt is többször elhangzott, ezekre a pártokra nem azért szavaztak a válasz­tók, mert ilyen pontot tartalmazott a vá­lasztási programjuk. Egyetlen sincs kö­zöttük, amelynek programja ezt tartal­(* Elhangzott a Szövetségi Gyűlés 18. ülésén) mazta volna. Választóik akaratára tehát nem támaszkodhatnak, erre nincs joguk. 2. A legsúlyosabb érv számunkra azonban az az egymillió hatvanezer alá­írás, amellyel hozzánk, képviselőkhöz for­dultak, kérve a népszavazás kiírását. Le­gyen bármilyen is a véleményünk a nép­szavazásról, ha ezt az aktust a petíciós joggal együtt beépítettük jogrendünkbe, nincs jogunk süketnek tenni magunkat állampolgáraink kérése előtt. Meg nem hallgatásuk, akaratuk ignorálását jelen­tené. A népszavazással szemben egyetlen olyan ellenén/ hangzott el, amely mérle­gelésre érdemes: a választóknak alkal­muk lesz a következő parlamenti válasz­tások során kinyilvánítani akaratukat. Ez a lehetőség valóban fennáll, és ha a par­lament képtelen lesz megállapodni a fel­teendő kérdésben, erre a lehetőségre folyamatosan figyelmeztetni fogjuk a vá­lasztókat. De a politikai színtér stabilizálá­sa és a politikai kultúra fejlődése szem­pontjából tragikus lenne a választókat arra kényszeríteni, hogy ne a pártok politi­kai profiljának egésze szerint válassza­nak, hanem csupán annak alapján, melyik párt támogatja a közös államot, és melyik nem. Van még egy érv, amelyet azok a pár­tok szoktak hangoztatni, amelyek az or­szág kettéválasztását követelik, de ugyanakkor a népszavazást ellenzik. Ez az érv nagyjából így hangzik: eljött a tör­ténelmi, megismételhetetlen pillanat, azonnal dönteni kell, mert több lehetősé­günk nem lesz. Ilyenkor a köztársaságok önállósulásának lehetőségére gondolnak. Itt, ezen a helyen ki kell mondani, hogy akik így érvelnek, azok semmit sem tud­nak a demokráciáról, vagy nagyon is sokat tudnak, de nem számítanak a de­mokrácia hosszútávú létezésével. Mert ha ebben az országban nem kerül hata­lomra egy, bármilyen színezetű diktatúra, akkor (semmilyen probléma, a hatáskörö­ket is beleértve, nem lesz egyszerre és örökérvényűén megoldott) viták mindig lesznek, mert az újabb és újabb problé­mák felbukkanása és azok nyilvános megvitatásának lehetősége a demokrácia alapvető vonásainak egyike. Vigyázzunk tehát azokra a politikusokra, akik azonnali és végérvényes megoldásokról beszél­nek, arra hivatkozva, hogy több lehetősé­günk már nem lesz. Egyetértve Soňa Matochová érvelésé­vel, támogatunk minden tömör és egysze­rűen megfogalmazott kérdést, amely a választók azon akaratának megismeré­sét célozza, hogy óhajtanak-e vagy sem közös, szövetségi államban élni. A hatás­körök megosztásáról a törvényhozó tes­tületek hivatottak dönteni. És végül be kell ismernem, ezt az álláspontunkat könnyebb szívvel alakítot­tuk ki, mint tette azt több szlovák kollé­gánk. A magyar kisebbség ugyanis, bár a szlovák társadalomhoz hasonlóan a po­litikai kalandorok és a szlovákiai tömeg­kommunikáció hatásának ugyanígy ki van téve, ebben a kérdésben viszonylag egy­séges: föderációt akar. A SZÁNDÉK HIÁNYZIK A jövőbeni államforma kérdésétől a Mit hozott a hét? című tévéműsor szerkesztői és résztvevői e^alkalommal sem tudtak elszakadni. A kérdés az volt, miben sike­rült eddig megegyezni a két nemzeti par­lament képviselőinek múlt héten a Častá­Papierničkában. Az eredményt talán leg­jobban Jirí Vlach, a CSNT alelnöke foglal­ta össze: „Megegyeztünk abban, hogy miben nem egyeztünk meg". Valóban az egyetlen pozitív eredménynek mindenki azt jelölte meg, hogy megint tisztábbak lettek az álláspontok, noha a tévévita során érezni lehetett, nincs ez teljesen így, hiszen a cseh fél képviselői felrótták a szlovákiai "^Kereszténydemokrata Moz­galomnak, hogy mindenhez úgy viszo­nyul: „Igen, de...". Ami azután a „de" után következik, teljesen semmissé teszi az „igen" értékét. Hogy a kereszténydemokraták részé­ről mire megy ki a játék, azt Ivan Šimko képviselő próbálta megmagyarázni, de én csak annyit vettem ki szavaiból, hogy legfőbb céljuk az időhúzás. Úgy néz ki, a választásokig már sem megegyezést, sem népszavazást nem kívánnak az ál­lamformáról, s a választásokon pedig úgy is minden eldől, mert a pártok programjá­ban az államforma szerepelni fog, s majd eldöntik a választók, melyik program tet­szik nekik. Ez elfogadható álláspont vol­na, de úgy látszik nyíltan nem lehet ki­mondani. Ezeket a találkozókat a cseh partnerekkel és az utánuk következő nyi­latkozatokat jól föl lehet használni amo­lyan választási elókampányként is. Pavol Hoffmann, a szövetségi kor­mány miniszterelnök-helyettese úgy vél­te, nem lehet kétségbe vonni a szövetségi szervek jogát, hogy szintén részt vegye­nek ezeken a tanácskozásokon, hiszen a szövetségi parlamentet is közvetlenül választották meg a két ország lakói, tehát a cseh és a szlovák törvényhozás nem sajátíthatja ki magának a két köztársaság képviseletét. Többen úgy vélték, közöttük Tomáš Kopŕiva képviselő is, hogy el kellene már dönteni: a gazdasági szem­pontok legyenek az elsődlegesek. Logi­kus ugyanis, hogy az állampolgárok a leg­gazdaságosabb elrendezést szeretnék. Ha ez megvalósul, sokkal könnyebb más­ról is dönteni. Hogy ehhez mi hiányzik, azt Hunčík Péternek, a köztársasági elnöki hivatal emberjogi szakértőjének ugyan el­méleti, de mégis találó magyarázata fej­tette ki. Szerinte a vita lezárásához közös cél, közös érdek, megegyezési szándék, és ehhez hasonló tényezők szükségesek, viszont az államformáról folytatott vitában éppen ez hiányzik. (szénási) REFLEX MIÉRT FÉLNEK A NÉPTŐL? Alig 16 óra telt el Václav Havel elnök televíziós beszéde és a szlovákiai pártok vezetőinek reagálása között. A déli Rádiožurnál csokorba szedte a nyilatkozatokat és ezek áttekintése után sem mondhatunk mást, minthogy nagyon fontos az államfő diagnózisa: csődöt mondott a forradalom két esztendeje alatt kialakult parlamenti struktúra. Az erőviszonyok nem teszik lehetővé az állam jövőjéről való értelmes megegyezést. Ilyen viszonyok között egy felelősségteljes államfő nem tehet mást, minthogy alkotmányos jogaival élve beavat­kozik. Csakhogy az a módosított szocialista alkotmány, amely helyett a politizálgató pártok obstrukciója miatt még nem fogadtak el egy a polgári demokráciához méltó alaptörvényt, nem tartalmaz az elnök számára komoly beavatkozási jogot. A bolsevik pártvezérek a meg­mondhatói, miért nem kaptak az államfők az alkotmány által megfelelő felhatalmazást. Minden fontosat a pártelnökség döntött el, az állam csak szolgálólánya volt a pártérdekeknek. A szlovákiai pártvezetők többsége „papírforma" szerint reagált, vagy még rátett „egy lapáttal", ahogy azt Vladimír Mečiar esetében tapasztalhattuk. Nyilván tudja, miről van szó; még soha ilyen raga­dozó módra nem támadta a köztársaság elnökét, mint tegnap délben a rádióban. Voltaképpen arról van szó, amit a szólásmondás így fejez ki: A betörő tolvajt kiált. Minél inkább vezérjelölt egy-egy pártelnök, annál hangosabban ordítozza, hogy „Havel diktátor akar lenni". Általánosságban megállapíthatjuk, hogy a PDU-NYEE-n, az FMK-n és a Demokrata Párton kívül Szlovákiában valamennyi politikai erő ellenzi az elnöki jogkör kiterjesztését. Ellenzik, hogy az elnök - amennyiben egyértelművé válik, hogy a parlamentek működéskép­telenek (márpedig ez már teljesen nyilvánvaló) - megkérdezhesse a lakosság véleményét. Ellenzik, hogy az ilyen esetekben az államfő feloszlassa a törvényhozó szerveket, és új választásokat írjon ki. A legszélsőségesebb szlovák nacionalista erők abban bíznak, hogy már a júniusban esedékes választások előtt dűlőre tudják vinni a dolgot. Arra már rájöttek, hogy „rohammal", tehát egyetlen aktussal ez kivihetetlen, ezért legutóbb nem alkotmányos, hanem politikai deklaráció formájában próbálták kinyilvánítani az SZNT-ben Szlová­kia szuverenitását. Ez csak az első lépés lett volna, utána több kisebb lépést terveztek. Ez a próbálkozás egyelőre meghiúsult, de várhatóan nem nyugodnak bele a vereségbe. Nyíltan kimondták, hogyha nem terveiknek megfelelően alakulnak a dolgok, mind a szlovák parla-. mentben, mind a Szövetségi Gyűlésben meghiúsítják valamennyi fontos törvény elfogadását. Hogy ezt mennyire komolyan gondolják, nagyon jól mutatja, hogy már több mint egy tucatszor tárgyaltak a nemzeti tanácsi elnökségek az államjogi elrendezésről, az ered­mény azonban úgyszólván teljesen elmaradt. Természetes, hogy egy felelősségteljes államfő ezt nem nézheti tétlenül. Havel elnök vasárnap este előterjesztette a válság megoldá­sára kidolgozott elképzeléseit. A Szövetségi Gyűléshez fordul, és javasolja a népszavazásról nemrég elfogadott törvény módosítását. Ennek értelmében az államfő közvetlenül a lakosságtól kérne felha­talmazást népszavazás meghirdetésére. Amennyiben valamelyik köztársaság lakosságának 20 százaléka referendumot követel, azt a törvényhozók beleegyezése nélkül is meg lehetne tartani. Václav Havel ötpontos tervezetének talán ez a legfontosabb elképzelése. A köztársaság bomlasztására törekvő pártok parlamenti képviselői már sokszor bebizonyították, semmitől sem tartanak annyira, mint a lakosság véleményének kinyilvánításától. Ezért az elnök beszédére való reagálások során a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, a Demokrati­kus Szlovákiáért Mozgalom vezére, de a baloldali demokraták (volt kommunisták) elnöke is egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy ez a demokrácia megsértése lenne. Ugyanazok mondják ezt, akik eddig a tömeggyűléseken mindig azzal ijesztgettek, hogy „majd a nép!" Mihelyt most, patthelyzetben komolyan szóba került a nép megkérde­zése, nyomban visszakoznak, nyomban félteni kezdik a parlamentá­ris demokráciát, amelynek lehetetlenné tételéért mindent megtettek, amit csak tehettek. A kérdések kérdése most az, mi történik, ha az elnök a parlament elé terjeszti javaslatait, ezek közül is a legfontosabbat, amely a népszavazással kapcsolatos. A reagálások alapján npgyon való­színű, hogy visszautasítják Václav Havel kezdeményezését. Akkor valószínű nem marad más hátra, mint megvárni 1992 júniusát, a választások törvényes időpontját. Minden párt kidolgozza választási programját, és ezekben a dokumentumokban majd bizonyára első helyen szerepel, hogy az adott politikai erő hogyan képzeli el államunk jövőjét. Ki kell nyilvánítani, föderációt akar-e vagy konföde­rációt, vagy önálló szlovák államot. Ekkor már színt kell vallani, és a nacionalisták által kiskorúnak tekintett lakosság is színt vall. Kinyilvánítja, hogy mit részesít előnyben: a ködös és bizonytalan jövőt-e, vagy azt a biztonságot, amelyet a világban eddig jó hírnévnek örvendő Csehszlovákia kínál. TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés aíapián tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 6268 91 Kántor Ján, 1923, 6.-1., Doubravice, (Kalinyin) 6269 91 Krajčovič Július, 1921. 7. 17., meghalt, Vágkirályfa (Dombasz) 6270 91 Kelemen Lajos, 1913. 5. 15. Ipolynagyfalu, (Kamenszk) 6271 91 Kosár Rudolf, 1920. 10. 23., Bögelló, (Sergo) 6272 91 Kosár Zsigmond, 1917. 4. 17., Bögelló, (Balaklava) 6325 91 Kláriš Ján, 1923. 7. 4., Zem. Kostolany, (Suma) 6326 91 Kiss Jenő, 1919. 8. 2. Alistál, (Kalenszk) 6327 91 Krištov Štefan, 1921. 9. 30., meghalt, Ipolynyék (Ukrajna) 6328 91 Kossi Michal, 1913. 9. 24., Čifáre, (Dachau) 6329 91 Körös László, 1915, 2. 9., Farkasd (Vorosilovgrad) 6339 91 Kardos Tibor, 1926. 12. 16., meghalt, Ipolyhídvég (Kijev) 6375 91 Kotorík Ján, 1923. 7. 13., meghalt, Palást (Dánia) 6432 91 Kalan Gyula, 1904, 7. 4., meghalt, Bese (Szamborg) 6433 91 Kalocsányi István, 1916. 10. 14., Martos, (Szilvanovo) 6436 91 Kovács Antal, 1918. 10. 6., Farkasd, (Kisinyev) 6437 91 Kósa Ferenc, 1921. 3. 1., Komárom, (Magnyitogorszk) 4101 91 Kajszák Ferenc, 1925. 10. 7., Köbölkút, (Kisinyöv) 4102 91 Kákics Ágoston, 1918. 6. 30., Ekecs, (Sztarioszkov) 4103 91 Kalán János, 1907. 11. 11., Bese, (Szovjetunió) 4104 91 Kalász István, 1920. 6. 18., Háj, (Borovics) (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom