Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-02 / 257. szám, szombat

1135 HÍREK - VÉLEMÉNYEK ELFOGADTÁK JELCIN REFORMTERVÉT ÚJ szól 1991. NOVEMBER 7. Tegnap Moszkvában tanácskoztak an­nak a nyolc köztársaságnak a vezetői, amelyek október 18-án aláírták az új gazdasági közösségről szóló megállapo­dást. Örményország, Belorusszia, Ka­zahsztán. Kirgizia, az Oroszországi Föde­ráció, Tádzsikisztán, Türkménia és Üzbe­gisztán vezetői azt vitatták meg, milyen legyen a Köztársaságközi Gazdasági Bi­zottság, a szuverén szövetségi köztársa­ságok gazdasági közösségének új végre­hajtó szerve A testület elnökévé Ivan Szilajevet, az átmeneti orosz kormány elnökét javasolták. Gazdasági vonatkozású az a hír is, amely szerint az orosz köztársasági par­lament tegnap 876 szavazattal 16 ellené­ben jóváhagyta Borisz Jelcin radikális gazdasági reformtervét. Ez többek között a szabad árak év végéig történő beveze­tésével és kiterjedt privatizációs intézke­désekkel számol. Antatolij Szobcsak, Szentpétervár polgármestere csütörtöki sajtóértekezle­tén közölte, nem pályázza meg a szövet­ségi államfő tisztségét. Azt mondta, meg­bízható forrásokból úgy tudja, ezt a posz­tot rövidesen megszüntetik. ROMÁNIÁT GAZDASÁGI ÖSSZEOMLÁS FENYEGETI NÉGYSZEMKÖZT VIDA GYULA KÖZGAZDÁSSZAL, A ROMÁN PARLAMENT KÉPVISELŐJÉVEL Zilahon, a gazdag múlttal rendelkező patinás városban, ahol annak idején több más neves személyiség mellett Ady Endre is tanult, a múlt héten nagy sikerrel rendezték meg a II. Zilahi Nemzetiségi Fesztivált, melyen színeinket a kassai magyar tanítási nyelvű Alapiskola és Gimnázium Csengettyű kórusa képviselte. A rangos eseményen ott volt lapunk munkatársa, aki a rendezvényt megnyitó Vida Gyula közgaz­dásztól, az RMDSZ Szilágy megyei parlamenti képviselőjétől Románia jelenlegi politikai, társadalmi és gazdasági helyzetéről kért interjút. • Képviselő úr, az utóbbi na­pokban meglehetősen erős ma­gyarellenes hisztériát keltettek a román parlamentben. Ennek ki­váltó okairól a magyar és a román sajtóban egymásnak ellentmondó vélemények jelentek meg. Mi tör­tént valójában? - Már körülbelül másfél éve meg­szoktuk azt a gyakorlatot, hogy ami­kor az országban felerősödnek a gazdasági és szociális feszültsé­gek, ilyenkor nacionalista, sovonisz­ta érzelmek szításával igyekeznek elvonni az emberek figyelmét az alapvető kérdésekről. Ezúttal a ma­gyarellenes kirohanásokra az adott alkalmat, hogy székelyföldön mega­lakult egy szervezeti jelleggel nem bíró politikai csoportosulás, amely október 19-e az RMDSZ székelyföl­di képviselőit nagygyűlésre hívta meg Agyagfalvára, hogy megemlé­kezzenek az 1948-as agyagfalvi székely népgyülésről. Nos, e meg­emlékező nagygyűlés programjának összeállításakor felmerült az a ja­vaslat is, hogy esetleg az illetékes román szervekhez fordulnak, adja­nak engedélyt egy referendum kiírá­sához, melyben megkérdeznék a polgárokat, hogyan vélekednek az autonómiáról. Mindössze ennyiről volt szó, Románia területi egységét, szuverenitását senki sem vonta két­ségbe, senki sem követelte a román törvények megváltoztatását. Sajnos, a szélsőséges, soviniszta román erőknek ennyi is elegendő volt, fel­fújták a dolgot és beindították a ma­gyarellenes kampányt. • Amihez jól jött az a parla­menti bizottsági jelentés is, amely a románok állítólagos elűzéséről szól Hargita és Kovászna me­gyékből ... - Igen, és ez a jelentés is teljesen hamis állításokon alapszik. Egyebek mellett elhallgatja azt a fontos tényt, hogy az emberek felháborodása azok ellen fordult, akik kiszolgálták a kommunista diktatúrát, akik a kommunista párt elnyomó szerve, a Securitate „jeles" emberei vol­tak. A nemzetiségi hovatartozás egyáltalán nem volt mérvadó. Az 1989-es decemberi események utá­ni konfliktusoknak Hargita és Ko­vászna megyébken 7 áldozata volt, négy román és három magyar, akik mind a belügyminisztérium alkalma­zottal voltak. Az „elüldözött romá­nok" listáján pedig olyan nevek is szerepeltek, mint például Fekete Ist­váné, aki a Securitatenak volt a szá­zadosa, és annyira megvert egy ka­tolikus papot, hogy az belehalt sérü­léseibe. A székelyek, természete­sen, mindezt bizonyítani tudják. Fel­háborító, hogy ezt az embert egye­sek most elüldözött román nemzeti hősnek akarnák beállítani. • Mindebből azt a következte­tést lehet levonni, hogy a magyar­ságot mint etnikumot akarják lejá­ratni a román közvélemény előtt, ugyanakkor a román parlament legnagyobb ellenzéki erejének, az RMDSZ-nek a pozícióit is gyengí­teni akarják. - Igen, hamisításoktól, rágalma­zásoktól hemzsegő parlamenti hoz­zászólásokkal, manipulált televíziós közvetítésekkel próbálták érvényre juttatni elképzelésüket, de én úgy látom, hogy Románia lakosságának többsége már torkig van ezekkel a kirohanásokkal. • Romániában új kormány ala­kult. Mit vár tőle? milyen egyéni­ségnek tartja Theodor Stolojant, az új kormányfőt? - Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Stolojant még a hetve­nes évekből személyesen ismerem, s most a parlamentben még több­ször találkozhattam vele. A júliust együtt dolgoztuk végig, a privatizáci­ós törvényt egy parlamenti bizott­ságnak kellett véleményeznie és Stolojan akkor már nem pénzügymi­niszter volt, hanem a privatizációval foglalkozó országos ügynökség el­nöke. Sok négyszemközti beszélge­tésem volt vele és elmondhatom, hogy egy jól felkészült szakember, komoly gondolkodású, szerény, közvetlen. És ami szintén fontos: nem elfogult a magyarokkal szem­ben. A személyével kapcsolatosan tehát nincs is kifogásom, de cselek­vési lehetőségeit illetően már van­nak kételyeim. A Nemzeti Megmen­tési Front parlamenti többségét ve­zető Petre Roman szerintem minden eszközzel meg fogja akadályozni, hogy az új miniszterelnök megvaló­sítsa saját elképzeléseit. • On mint neves közgazdász, a parlament valutáris-pénzügyi bizottságának a tagja, milyennek látja az ország gazdasági hely­zetét? - A román gazdaság az össze­omlás állapotában van Ez a kor­mány egy csődtömegnek az admi­nisztrálását vállalta magára. Nagyon nehéz tél elé nézünk. Külkereske­delmi mérlegünk már szeptember végén 1,3 milliárd dolláros hiányt mutatott, pedig csak a legfontosab­bakra, élelmiszerek és energiahor­dozók vásárlására több mint egymil­liárd dolláros nyugati segítségre len­ne szükség. Ez a segítség azonban nem jön, mert az itteni politikai bi­zonytalanság elriasztja a nyugati pénzügyi és gazdasági szakem­bereket. • Egyes romániai lapvélemé­nyek szerint az új kormányban kevés az igazi szakember. Osztja ezt a nézetet? - Véleményem szerint most nem az a legfontosabb kérdés, hogy szakemberek kerültek-e a kormány­ba vagy sem. A lényeg az, hogy mihamarabb megtartsuk a parla­menti választásokat, egy reális összetételű parlament jöjjön létre, mivel most a Front kényelmes két­harmados többséggel rendelkezik, következésképpen akaratát köny­nyen rá tudja kényszeríteni a parla­mentre. De hogy a kérdést se hagy­jam válasz nélkül: megítélésem sze­rint az új kormányba a szakemberek és a politikusok úgy fele-fele arány­ban kerültek be. • Köszönöm a beszélgetést. SZASZÁK GYÖRGY A jugoszláv hadsereg hetek óta lövi a horvátországi Vinkovici várost. Ebből a hadműveleti övezetből menekül a képünkön látható kislánynak a családja is. ČSTK/AP telefoto GYERTYAGYÚJTÁS INKÁBB OTTHON JUGOSZLÁVIÁBAN CSAKNEM FÉLMILLIÓ A MENEKÜLT Tegnapra virradó éjszaka tovább folytatódtak a harcok a horvátorszá­gi frontokon, de részletesebb jelen­tések csak Nyugat-Szlavóniából ér­keztek. összecsapások voltak Novska és Nova Gradiska városok körül, de Pakrac és Lipik környékén is. Jasanovacnál állítólag ágyúkkal támadták a hadsereg állásait. A belgrádi televízió szerint a hor­vát harcosok sikertelenül próbáltak előrenyomulni Stara Gradiska és Struga körzetében, Bosanska Gra­diska közelében pedig gránátok rob­bantak az éjszaka folyamán. A ju­goszláv hadsereg csütörtökön azzal vádolta a horvát erőket, hogy a vu­kovari harcokban közelebbről meg nem határozott mérgező harci anya­gokat vetették be. öt katonát állító­lag a belgrádi kórházba kellett szállí­tani, további tizenötöt elsősegélyben részesítettek. A folytatódó harcok miatt Zadar lakossága a tegnapra virradó éjsza­kát az óvóhelyeken töltötte - közölte a zágrábi rádió azzal, hogy tankok­ból lőtték a horvát gárdisták állásait és még éjfél után is folytatódott a szórványos lövöldözés. Az említett forrás szerint a harcok során egy horvát gárdista életét vesztette, to­vábbi kettő pedig megsebesült. Nyugtalan volt az éjszaka Eszéken is, a kelet-szlavóniai városban hat személy vesztette életét. A horvát rádió ismételten felszólította a fron­tok térségében élő lakosságot, hogy a halottak napján otthon gyújtsanak gyertyát az elhunytak emlékére és ne tegyék ki magukat fölöslegesen a veszélynek azzal, hogy a temetők­be mennek. Hivatalos adatok szerint a horvát fegyveres erők eddig 1480 főt vesz­tettek - közölte Mate Granic horvát miniszterelnök-helyettes csütörtöki zágrábi sajtóértekezletén, amelyről tegnap tájékoztatott a Borba című napilap. Egyben közölte, hogy más források szerint Horvátország már 2500 harcost vesztett, s az ellenség állítólag 7500 személyt. Ezzel egyi­dejűleg a jugoszláviai vöröskereszt tájékoztatott róla, hogy október vé­géig 422250 menekültet regiszt­ráltak. A Nova Makedonia című napilap tegnap figyelmeztetett.rá, hogy a ju­goszláv hadsereg gyors ütemben hagyja el Macedóniát, s a katonák magukkal viszik a hadifelszerelést is. A napilap ezzel összefüggésben felteszi a kérdést, vajon előre átgon­dolt tervről van-e szó, vagy pedig a Macedóniából kivont fegyvereket „a nagy szerb vezető" Milosevics rendelkezésére bocsátják? A LENGYEL PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK HIVATALOS VÉGEREDMÉNYE EGY HÉT MÚLVA VÁRHATÓ AZ ÚJ KORMÁNYFŐ BEMUTATKOZÁSA A hivatalos eredmények szerint a vasárnapi lengyel parlamenti vá­lasztásokból Tadeusz Mazowieczki volt kormányfő Demokratikus Uniója került ki győztesen. A párt képviselői 62 helyet foglalhatnak el az új szejmben. A második helyezett, a posztkommunista Demokratikus Baloldali Szövetség hatvan mandá­tumot szerzett, a Katolikus Akció negyvenkilencet, a lengyel Néppárt negyvennyolcat, a Független Len­gyelország Konföderációja negy­venhatot, a Centrum-Negegyezés negyvennégyet, Bielecki ügyvivő mi­niszterelnök Liberális Demokrata Kongresszusa pedig harminchét mandátumot kapott. A Paraszt-Szolidaritás koalíció huszonnyolc képviselőt küldhet a szejmbe, a Szolidaritás mint szak­szervezet huszonhetet, a sörbarátok pártja tizenhatot, a német kisebbség hetet, a kereszténydemokrácia ötöt, a Keresztény Demokrata Párt, a Lengyel Nyugati Szövetség, és a ,,Szolidaritás"-Munkapárt négyet­négyet, míg a Tyminski féle X Párt három, és a Szilézia Autonómiájáért Mozgalom két mandátumot mond­hat a magáénak. Az új lengyel parla­mentbe további pártok és szerveze­tek is bejutottak, képviseletük azon­ban egy mandátumra korlátozódik. Az új lengyel kormányfő neve egy héten belül válik ismertté - nyilat­kozta Lech Walesa államfő a Wa­shington Post című amerikai napi­lapnak adott interjújában. NÉHÁNY SORBAN F ranciaország 1,6 milliárd frank (275 millió dollár) érték­ben szállít mezőgazdasági terméke­ket a Szovjetuniónak, cserebe a szovjet energiáért. Ezt tegnap kö­zölte Edith Cresson kormányfő iro­dája. A két ország képviselői által Párizsban aláírt szerződésből töb­bek között kiderült, hogy a megálla­podás keretében 100 ezer tonna marhahúst szállítanak a Szovjet­unióba T ovábbra is az eddigi összeté­telben működik majd a ma­gyar kormány - tájékoztatott a kabi­net csütörtöki ülése után a kor­mányszóvivő. Mint mondotta, a bu­dapesti kabinet úgy döntött, nern veszi figyelembe a kisgazdapárt be­jelentését, hogy képviselőinek man­dátuma lejárt a mostani kormány­ban. A szóvivő hangsúlyozta, csakis a miniszterelnök kompetens arra, hogy döntsön a kabinet összetéte­léről. J ohn Major brit kormányfő elha­lasztotta a tegnapra tervezett bonni látogatását. Helmut Kohl né­met kancellárral még az Európai Közösségek decemberi csúcsérte­kezlete előtt szerette volna egyeztet­ni az EK politikai uniójával kapcsola­tos álláspontját. A londoni kor­mányhivatal információi szerint azért halasztották el a látogatást, mert Kohl fiatalabbik fia csütörtökön este autóbalesetet szenvedett. A 27 éves Peter Kohlt a monzai kórházba szál­lították, s az orvosok szerint állapota nagyon súlyos. H úszezer dollárt követeltek a napokban a szovjet hivatal­nokok egy külföldi televíziós társa­ság operatőrétől azért, hogy felvételt készíthessen a Kreml falánál levő sírokról. Az operatőr nem volt haj­landó kifizetni az összeget, ám en­gedélyt sem kapott a forgatásra. Szó sincs kivételes esetről, a szovjet ha­tóságok egyre gyakrabban követel­nek busás összegeket a külföldi tu­dósítóktól. A magasrangú vezetők­kel készített interjúk sem olcsóak. Például a puccsisták kivizsgálását irányító Valentyin Sztyepankov orosz államügyésszel 250 ^00 dol­lárért lehet interjút készíteni. E gyhangúlag jóváhagyta az ENSZ Biztonsági Tanácsa a 718-as számú határozatot, amely­ben üdvözli és támogatásáról bizto­sítja az október 23-án Párizsban aláírt megállapodásokat a kambo­dzsai konfliktus általános politikai rendezéséről. A BT felhatalmazta a világszervezet főtitkárát, hogy ne­vezze ki a Kambodzsáért felelős képviselőt és támogassa azt a szán­dékot, hogy mielőbb küldjenek Kam­bodzsába felderítő csoportot, amely előkészítené az elfogadott megálla­podások megvalósításának a tervét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a ha­tározatban egyben felszólította az összes kambodzsai felet, hogy tart­sák be a tüzszüneteket és teljes mértékben együttműködjenek az ENSZ-szel. D elhiből érkezett a hír, hogy a Nemzetközi Valuta Alap 2,26 milliárd dolláros rövidtávú hitelt hagyott jóvá az indiai gazdasági re­formok támogatására. A kölcsönt fo­kozatosan, a következő 20 hónap során folyósítják. A delhi kormány idén nyáron terjesztette elő a keres­kedelem és az ipar liberalizálását célzó radikális intézkedések prog­ramját. A Valuta Alap képviselői kö­zelmúltban tett indiai látogatásuk so­rán a kisebbségi kormány új gazda­sági politikáját a fokozatos gazdasá­gi fellendülés jó kezdetének ne­vezték. C saknem 24 millió amerikai kap rendszeresen ételutalvá­nyokat. Idén 3 millió személlyel töb­ben kértek ilyen utalványt mint ta­valy, s ez azt jelenti, hogy majdnem minden tizedik amerikainak szüksé­ge van a szociális támogatásnak erre a formájára. Az amerikai mező­gazdasági minisztérium közlése szerint az ételutalványokra olyan négytagú családok tarthatnak igényt, amelyek havi jövedelme 1117 dollárnál alacsonyabb, s össz­vagyonuk nem lépi túl a 2000 dollárt. Ebbe nem számítják bele az utalványra igényt tartó személyek, illetve családok házát és autóját, amennyiben ez utóbbi értéke nem haladja meg a 4500 dollárt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom