Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-23 / 275. szám, szombat
A KOLLEKTÍV JOG NEM ADOMÁNY* A nacionalizmus éppúgy mérgezi a lelkeket, mint mindennemű totalitarizmus, s hozzá hasonlóan a lelkekkel együtt a hatalmat akarja birtokolni. Azért harcol a hatalomért, hogy annak révén kivételezett helyzetbe juttassa „saját" nemzetét. (5. oldal) Szombat, 1991. november 23. Ára 2,80 korona XLIV. évfolyam, 275. szám TISZTELGÉS FÁBRY ZOLTÁN EMBERSÉGE ÉS HELYTÁLLÁSA ELÓTT KOSZORÚZÁS AZ ÍRÓ STÓSZI SZÜLŐHÁZÁNÁL ÉS SÍRJÁNÁL JUGOSZLÁVIA KÖLCSÖNÖS VÁDASKODÁS A TÁRGYALÁSOK ELLENÉRE A HARC NEM SZÜNETEL Cyrus Vance, volt amerikai külügyminiszter, az ENSZ-főtitkár különmegbízottja csütörtökön ismét tárgyalt Szlobodan Milosevics szerb elnökkel. Az amerikai diplomata a megbeszélések eredményeiről nagyon visszafogottan, a szerb elnök túl optimistán nyilatkozott. Vance azt mondta, e pillanatban még nem tudja megmondani, hogy mostani missziója után milyen következtetésekre jut. Az első ember, akinek elmondja, hogy a békeerök Jugoszláviába küldésének lehetőségeit illetően mi a véleménye, az Perez de Cuellar ENSZ-főtitkár lesz. így hát egyelőre senki sem meri megjósolni, hogy Vance milyen álláspontra helyezkedik. Jelenleg ugyanis állandóan arra hivatkozik, hogy a harcok folytatódnak, s amig nem érnek véget, addig nem sok értelme van a kéksisakosok bevetéséről beszélni. Milosevics ezzel szemben kijelentette, azok után, ami a találkozón elhangzott, nagy lépést tettek a béke elérése és a békeerők kihasználása felé. Ezek az erők - így Milosevics - elsősorban a horvát területeken élő szerbek szabadságát és biztonságát fogják védelmezni. A hadihelyzetet illetően most is a már szokásossá vált mondattal kell kezdeni: az összecsapások a tegnapra virradó éjszaka is folytatódtak. A zágrábi rádió tájékoztatása szerint a hadsereg tüzérsége a kelet-szlavóniai Valpovo városban jelentős anyagi károkat okozott. Szinte szünet nélkül hullottak az aknák Eszékre, amely közel fekszik a nemrégiben elesett Vukovárhoz. A Tanjug hírügynökség azt jelentette, hogy a hadsereg elfoglalt két települést Eszék közelében: Ernesztint és Szentlászlót. E két falu az Eszék körül húzódó horvát védelmi vonal része, s ezért elesésük súlyos csapásnak számít, hiszen nem lehet kétséges, hogy Vukovár után a jugoszláv hadsereg és a szerb félkatonai alakulatok támadásának stratégiai célpontja éppen Eszék lett. A zágrábi rádió kissé másképp tálalta a hírt: Ernesztin bevételét elismerte, Szentlászlót illetően viszont azt állította, hogy a települést csak körülzárták, nem bevették. A belgrádi televízióban csütörtökön riportot közöltek arról, ahogyan a Vukovár bevételében részt vevő harckocsikat és páncélozott járműveket a hadse(Folytatás a 2. oldalon) TÖRVÉNYTELEN KÖRNYEZETVÉDELEM? (Munkatársunktól) - Tegnap délután a Fábry Zoltán stószi házán elhelyezett emléktábla megkoszorúzásával elkezdődtek az idei Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok. A hazai és külföldi tisztelgők nevében Sidó Zoltán, a Csemadok főtitkára emlékezett az íróra. Kiemelte, hogy bár életmüvét a letúnt kommunista rendszer minden erővel igyekezett kisajátítani, és Fábry Zoltán, ránézve súlyos ítéleteit elhallgatni, írónk töretlen gerinccel alkotott az európai humánum és erkölcsiség szellemében, kisebbségi létünk, anyanyelvünk védelmében. Mind az emléktáblánál, mind az író sírjánál koszorút helyezett el Boros Jenő, a Magyar Köztársaság pozsonyi főkonzulja, Szabó László, a Magyarok Világszövetségének főtitkárhelyettese, Pukkai László, (Munkatársainktól) - A köztársasági elnök javaslatait a belpolitikai helyzet stabilizálására irányuló törekvéseknek minősítette a .Szlovákiai Szociáldemokrata Párt tegnapi pozsonyi sajtóértekezletén Borisz Zala pártelnök. Fenntartásokkal fogadta viszont az államfői jogkörök kibővítésének lehetőségét, mivel Csehszlovákiában erősek a parlamenti hagyományok. A törvényhozó testületek nem „mondtak csütörtököt", tevékenységükben nem állt be végzetes törés. A választópolgárok nem ismerhetik a parlamenti döntések teljes hátterét, minden árnyalatát Zala elismerte, hogy az ország lakosságának szüksége és joga van azon biztonságérzethez, hogy a közös állam fennmarad. Kiélezett belpolitikai helyzetünkkel a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke és Sidó Zoltán Bár a stószi ünnepségen jelen volt néhány irodalmár, de a Csehszlovákiai Magyar írók Társasága hivatalosan nem képviseltette magát Pénteken este a kassai Thália Színházban a New York-i és budapesti Püski Kiadó könyveiből nyílt kiállítás. Ezen a bensőséges hangulatú bemutatkozáson az irodalomé és a könyvé volt a főszerep. Az idei Fábry Napok ma délelőtt a premontrei rendház dísztermében a Fábry-díj átadásával folytatódnak. Ezután tudományos előadásokban és szakmai vitában vázolják fel az egyetemes magyar irodalom, s benne a csehszlovákiai magyar irodalom helyzetét. D. I. elválaszthatatlanul egybefonódik Európa jövőbeli alakulásának bonyolult kérdésköre is. Itt, az egyesült, közös Európa gondolata mellett érződik egy olyan törekvés, amely megosztaná Európát, néhány államot kizárna a formálódó közös európai házból A sajtóértekezlet vendége volt Jozef Krumpolec, a KOVO Szakszervezeti Szövetség Szlovákiai Tanácsának alelnöke is, aki egyórás figyelmeztető sztrájk meghirdetéséről tájékoztatta az újságírókat A munkabeszüntetést november 25ére, hétfőre tervezik, s a Projekt Szakszervezeti Szövetségen kívül a szlovákiai szakszervezetek támogatják a figyelmeztető jellegű akciót. ..Azt megértjük, hogy az Általános egyezmény eredeti feltéte(Munkatársunktól) - Két évvel ezelőtt a szabadon választott parlament munkájának megkezdésekor még senki sem gondolta volna, hogy a környezetvédelmi törvények megalkotása ádáz csatározásokat válthat ki. Pedig, hogy ez így van, bizonyította a Szlovák Nemzeti Tanács Környezetvédelmi Bizottságának tegnapi ülése is, amely mindjárt reggel éles szóváltással kezdődött. Elsőként a honi tudomány támogatásának rendszerét szabályozó törvényjavaslatot tárgyalták. A szócsata ezúttal nem a képviselők, hanem az iskolaügyi minisztérium és a Szlovák Tudományos Akadémia képviselői közt folyt, mivel az utóbbiak nehezményezik, hogy a tudomány irányítását az előbb említett hivatal alá akarják rendelni. Végül is a minisztérium képviselői győztek, és a képviselők az eredeti javaslatot támogatják. Ezután került napirendre a nagy érdeklődéssel várt környezetvédelmi törvény javaslatának vitája. E minden szempontból rendkívül fontos törvény elfogadása ugyanis leit lehetetlen teljesítem" - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető. „ Viszont az is megengedhetetlen, hogy a szövetségi kormány áprilistól - az ígéretek ellenére - ne foglalkozzon az Altalános Egyezmény módosításával. A létfenntartási költségek, a munkanélküliség emelkedése, valamint a reálbérek szerény növekedése közt rendkívül nagy az ellentmondás. Komoly, s számunkra elfogadható intézkedés lenne, ha a szövetségi kormány vállalná a reálbérek 10 százalékos emelését. Ez megerősítené a nagyon ingatag szociális nyugalmat''. -zsá rA KDM nem bírál, csak... A Kereszténydemokrata Mozgalom nem akarja bírálni Václav Havelt vasármár két éve húzódik, elsősorban a Szlovák Környezetvédelmi Hivatal ellenállása miatt. Az ellentétek áthidalására a Szövetségi Gyűlés képviselőinek egy csoportja még májusban egy új javaslatot terjesztett elő. A szövetségi kormány és főleg Josef Vavroušek környezetvédelmi miniszter becsületére válik, hogy ezt látva visszavonták saját, annyit vitatott javaslatukat. Ha ugyanis ez a vita rövid időn belül nem zárul le, a választási időszak végéig lehetetlen elfogadni ezt a gazdasági szempontból is nagy jelentőségű törvényt. Sajnos, a szlovák minisztérium tegnap is komoly ellenvetésekkel élt, és ebben támogatta őket több bizottsági tag is. Ez több órás vitát eredményezett, melyben mindkét fél megértéséről biztosította a másikat, de nem nagyon akart engedni. Ez a sokszor meddő vita decemberben minden bizonnyal a Szövetségi Gyűlésben folytatódik, és továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy valóban lekésünk erről az alapvető fontosságú törvényről. -tlnapi, nagy vihart kavart tévébeszédéért, csupán a polgárokra neheztel, akik az elnöki beszédet a harangok félreveréseként fogták fel - fejtette ki a KDM sajtótájékoztatóján Ján Petrík ügyvezető alelnök, aki ugyanakkor úgy fogalmazott: ,,A szándék, kihasználni a lakosságot arra, hogy támogasson valamit, amihez nem ért, a Charta 77 elleni aláírásgyűjtésre emlékezteti öt." Mint ismeretes, Václav Havel egyebek között azt kérte, hogy a szövetségi törvényhozás alkossa meg azt az alkotmánytörvényt, amely lehetővé teszi, hogy az elnök bármely köztársaság lakossága 20 százalékának kérésére népszavazást írhasson ki. Jogkört kért továbbá a Szövetségi Gyűlés feloszlatására, illetve elnöki dekrétumok kiadására, amennyiben a szövetségi parlament nem fog működni. A sajtótájékoztatón szó volt a keddi kormányülésről, illetve az illetékességi vi(Folytatás a 2. oldalon) A FOLYTATÁS: WASHINGTONBAN A jordán-palesztin közös delegáció tárgyalásainak második fordulója az izraeli küldöttséggel december 4-én kezdődik Washingtonban. Ezt a palesztin küldöttség meg nem nevezett tagja közölte a Reuter hírügynökséggel Jeruzsálemben. Vasárnap „VILLANYSZAVAZÁS" Holnap, az esti Tévénapló befejezését követően Csehszlovákia valamennyi lakosa részt vehet az ún. „villanyégős referendumban". Kezdeményezői és szervezői a cseh, a morva* és a szlovák főiskolák hallgatói. A kérdés, amelyre felelni kell, szinte ugyanaz, amit a parlamentben Václav Havel köztársasági elnök ajánlott: közős államban, két egyenrangú köztársaság demokratikus szövetségében óhajt-e élni? - Aki igennel kíván válaszolni - közölték a tegnapi prágai sajtótájékoztatón az egyetemisták kapcsolja fel (be) a lakásában található villanyégőket, illetve áramfogyasztókat. A prágai Szövetségi Energetikai Központból a tévé helyszíni közvetítésben ismerteti a lakosokat a „villanyszavazás" eredményeiről. KORSZERŰ TÁVKÖZLÉST Marián Čalfa szövetségi kormányfő tegnap fogadta Pekka Tarjannt, a Nemzetközi Telekommunikációs Unió (ITU) főtitkárát, aki tájékoztatta őt a november 19-e és 23-a közötti Európai Regionális Konferencia jelentőségéről. Megegyeztek abban, hogy a telekommunikációs hálózat fejlesztése a közép-kelet-európai országokban a további gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai fejlődes feltétele. Marián Čalfa szerint ez a tanácskozás fontos a korszerű digitális hálózat gyors kiépítését illetően. PHENJAN ENGEDÉKENYEBB Észak-Korea november derekán azt javasolta, hogy a félsziget két részében egyidejűleg valósítsák meg az atomberendezések fölötti nemzetközi felügyeletet. Ezt William Taylor, a stratégiai és nemzetközi tanulmányokat folytató washingtoni központ egyik vezetője közölte azon levél alapján, amelyet Phenjanban adtak át neki. Ez a levél már nem ismétli meg Észak-Korea korábban rendszeresen hangoztatott követelményét, hogy még mielőtt a külföldi szakemberek a KNDK területére lépnek ellenőrzés céljából, Dél-Koreát vonják ki az Egyesült Államok „nukleáris védőernyője" alól. Az AP hírügynökség megjegyzi, egyelőre nem világos, hogy nincs-e szó valójában propagandisztikus jellegű manőverezésről. Vannak viszont olyan nézetek is, hogy ÉszakKorea engedélyezni fogja területén az atomlétesítmények ellenőrzését, de csak busás gazdasági segítség fejében. VÉGET KELL VETNI A VITÁKNAK A SZÖVETSÉGI KOALÍCIÓ A KÖZÖS ÁLLAM TÁMOGATÁSÁT JELENTI A Polgári Demokratikus Szövetség és a Polgári Demokrata Unió -NYEE szövetségi koalíciójáról folytatott tárgyalások a közös állam támogatását jelentik - hangsúlyozta a két párt közös sajtótájékoztatóján a PDSZ politikai grémiumának elnöke, Vladimír Dlouhý A PDU-NYÉE elnöke, Martin Po- zeledését jelenti, hanem az emberi rubjak kifejtette, hogy a szövetségi kapcsolatok erősítését is. Az államkoalíció létrehozása, formálása jogi kérdésekből eredő konfliktusok nemcsak a politikai nézőpontok kö- (Folytatás a 2. oldalon) PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA A szocdemek szERiNT : A vÁLSÁG - TÁRSADALMI TÜKÖRKÉP Borisz Jelcin orosz elnök és Helmut Kohl kancellár tegnap Bonnban arra koccintottak, hogy aláírták azt a közös nyilatkozatot, amely megteremti az intenzív gazdasági kapcsolatoknak, a Volga menti németek államisága megújításának és a kölcsönös diplomáciai képviseletnek feltételeit. (Bővebben lásd lapunk 3. oldalán.) (CSTK/AP telefoto)