Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-18 / 270. szám, hétfő

7 1991. NOVEMBER 18. ESŐ, SZÉL ÉS 20 GÓL AZ I. LABDARÚGÓLIGA 13. FORDULÓJÁBAN ELÉGEDETTSÉG AZ ÉLLOVASOK HÁZA TÁJÁN (r-tlcs) - Nem voltak irigylésre méltó helyzetben az I. labdarúgóliga 13. for­dulójában pályára lépő játékosok. Szinte mindenütt zuhogott az eső, s a játék helyett inkább sárdagasztás folyt a kellemetlen, hideg novemberi időben. Az éllovasok a nehéz körülmé­nyekkel is derekasan megbirkóztak. A Slovan és az Olomouc a várakozás­nak megfelelően biztosan győzött a Cheb, illetve az Inter ellen. Mindkét vendégcsapat kontóját 3-3 gól terhelte meg. Tartja a lépést a legjobbakkal a Slavia, a Korbel-csapat ezúttal Besz­tercebányán szerzett két értékes pon­tot. A forduló legnagyobb meglepetése Eperjesen született, ahol a hazai Tat­ran minimális különbséggel győzött a bajnok Sparta ellen. Kevesen számí­tottak arra, hogy a Trnava pontot tud szerezni a Bohemians pályáján. Meg­emberelte magát a sereghajtó Č. Budé­jovice és az előtte álló Vítkovice, mind­két együttes idegenben aratott győzel­met. A DAC Ostraván közel állt a pont­szerzéshez, ám végül is 11-es gól dön­tött a bányászcsapat javára... Tabella 1. Sovan 13 11 2 0 31:7 24 2. Olomouc 13 9 4 0 30:7 22 3. Slavia 13 9 2 2 35:9 20 4. Sparta 13 8 1 4 26:10 17 5. Ostrava 13 7 3 3 27:16 17 6. Prešov 13 7 2 4 13:16 16 7. Inter 13 6 3 6 20:14 15 8 DAC 13 5 1 7 21:18 11 9. Dukla 13 3 4 6 15:21 10 10. B. Bystrica 13 3 4 6 15:22 10 11. Bohemians 13 3 4 6 14:23 10 12. Trnava 13 1 6 6 7:22 8 13. Vítkovice 13 3 2 8 17:34 8 14. Hradec 13 2 3 8 7:19 7 15. Č. Budéjovice 13 3 1 9 10:33 7 16. Cheb 13 2 2 9 10:31 6 XXX ^ A következő forduló párosítása: DAC - Prešov, Sparta ­Dukla, Inter - Ostrava, Slavia ­Olomouc, Trnava - B. Bystrica, Cheb Bohemians, Vítkovice - Slovan, Č. Budéjovice - Hr. Králové. BANÍK OSTRAVA-DAC 2:1 (1:1) SLOVAN BRATISLAVA-UNION CHEB 3:0 (1:0) Nem volt egy súlycsoportban a két csa­pat. A vendéglátók állandóan nagy nyo­más alatt tartották a chebiek kapuját és a gólhelyzetek alapján sokkal nagyobb arányban is győzhettek volna. A vendé­geket csak küzdeniakarásuk dicséri, de a sáros talajon gyakran túlzottan kemény belemenésekkel hívták fel magukra a fi­gyelmet. A Slovan ismét bebizonyította, jó formában van, tetszetős játékkal megér­demelt sikert aratott. A mérkőzést 5000 néző előtt Mareá vezette. Góllövők: Pecko, Lancz, Du­bovský. Sárga lap: Lancz, ill, Sanytr­nik, Mojžiš, Weber. SLOVAN: Vencel - Glonek - Stúpala, Chvíla, Kinder - E. Varga, Lancz, Kriátofík (79. p. Juščák) - Pecko (65. p. Gostič), Timko, Du­bovský. CHEB: Krbeček - Čihák, Še­divý, Neáický, Matŕjček - Kokoška, Mojžiš, Šámal (46. p. Baček), Weber (68. p. R. Fiala) - Sanytrník, Podaný. TATRAN PREŠOV-SPARTA PRAHA 1:0 (0:0) Szép számú közönség volt kíváncsi a bajnok szereplésére. A sáros talaj alaposan megnehezítette mindkét csapat dolgát. A Sparta csak az első negyedórában volt jobb a hazaiaknál, ezután kiegyenlítődött a játék, mindkét oldalon jó pár gólszerzési alkalom adódott. A 69. percben dőlt el a két pont sorsa, amikor Spak baloldali átadását Serbin értékesítette, öt perccel a befejezés előtt Černý hagyott ki nagy egyenlítési lehetőséget. A találkozót 8000 néző előtt Gádoši vezette. Góllövő: Serbin. Sárga lap: Serbin, illetve Vrabec. PREŠOV: Vrábel - Čmilanský, Olefirenko, Štefan - Skalka (89. p. Futej), Vidumský, Džubara, š. Tóth - Prusák (75. p. Kožlej), Serbin, Špak. SPARTA: Kouba - Jeslínek, J. Novotný, Vrabec - Mistr (80. p. Lavička), Némeček, Chovanec, Frýdek, Némec - Černý, Kukleta. DUKLA B. BYSTRICA-SLAVIA PRAHA 0:1 (0:1) A találkozót 3000 néző előtt Bohu­nék vezette. Góllövó: Bejbl. Sárga lap: Faktor, Malatinský, ill. Suchopárek. B. BYSTRICA: Juračka - Karásek - Barna, Pauk, Cvacho, Sivý - Móres, Faktor, Bažík - Strelec (28. p. Seeník, 71. p. Schelling), Malatinský. SLAVIA: Jánoš - Juraško - Petrouš, Suchopá­rek, šilhavý - Pénička, Berger, Jarolím, Praženica - Kuka (89. P. P. Novotný), Bejbl. BOHEMIANS PRAHA-SPARTAK TRNAVA 1:1 (1:0) Két ellentétes félidejű mérkőzést láthattak a nézők. Az első 45 percben a behavazott pályán a vendéglátók mozogtak jobban és minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket. A nagy fölényt azonban csak egy gólban tudták kifejezni, a 21. percben Mlejnek szabadrúgása talált utat a nagyszombati kapuba. A 2. félidőben, mintha kicserélték volna a Trnavát, és már az 50. percben sikerült egyenlítenie. A 62. percben nagy gólszerzési lehetőséget hagytak ki a hazaiak. Hamsa felvágásáért 11 -est ítélt a játékve­zető, ám Mysliveček mellé lőtte a büntetőt. A mérkőzést 4000 néző előtt Hycl vezette. Góllövők: Mlejnek, ill. Šebik. Sárga lap: Výravský, ill. Tibenský, Šebik. BOHEMIANS: Cimbál - Jindra, Litoš, Mlejnek, Výravský - Koči (81. p. Jančí), Mysliveček, Viger, Navrátil - Bertalan, Hamsa. TRNAVA: Praj - Frťala, Ovad, Tibenský, Michalička - Klincvský, Šebik, Jonis, Újlaki - Zvara (86. p. Zemaník). Solár. SIGMA OLOMOUC-INTER BRATISLAVA 3:0 (2:0) A találkozót 6500 néző előtt Ihring vezette. Góllövők: Hapal 2, šindeláŕ. Sárga lap: Gottwald, ill. Kopča. OLO­MOUC: Pŕibyl - Slabý, Bokij (Vaďura, Látal - Habal, Hanus, Marosi, Gottwald (85. p. Kováŕ) - Kerbr (70. p. Kŕiž), Šindeláŕ.INTER: Molnár L. - Lavrinčik (58. p. Ondrejčik), Bagin, Tomko, Kop­ča - Kubica, Rehák, Obšitník, Chaves - Weiss (79. p. Šimčo), Dvirnyik. SPARTAK HR. KRÁLOVÉ-TJ VÍTKOVICE 0:3 (0:3) Totális csőd - tömören így jellemezhető a vendéglátók szereplése a kiesés elleni harc szempontjából oly fontos találkozón. A hazaiak már az első félidőben padlóra kerültek, amikor a Vítkovice Trval jóvoltából 3 góllal elhúzott. Szünet után ellaposodott a játék és a Hradec dolgát még az is nehezítette, hogy a 75. percben kiállították csapatkapitányát, Polákot, aki szabálytalankodott, és mivel már volt egy sárga lapja, a játékvezető kíméletlenül az öltözőbe küldte. A mérkőzést 3500 néző előtt Brabec vezette. Góllövő: Trval (3), Sárga lap: Ptáček, Vanék, Šmarda, Polák, ill. Varga, Baránek, Kraut, Bažant. HR. KRÁLOVÉ: Jelinek - P. Veselý, R. Polák, Vanéček, Ptáček - Breda (38. p. Fryč), Juki, Šmarda, Macháček - Procházka, Janoušek (71. p. Javurek): VÍTKOVICE: Švantner - Bažant (79. p. Hajdučko), Koŕístka, Kraut, Cieslar (68. p. Gábriš) - Orel, Šmid, Baránek, M. Varga - Vyskočil, Trval. DUKLA PRAHA-DYNAMO Č. BUDÉJOVICE 1:3 (1:1 ) A 13. forduló egyetlen szombati mérkő­zése az újonc vendégek meglepő sikeré­vel végződött. A katonák hibát hibára halmoztak, ötletszegényen, esetlegesen játszottak és ez a nagy kedvvel küzdő vendégek malmára hajtotta a vizet. A mérkőzést ezer néző előtt Valeš vezette. Góllövők: J. Novák, illetve Vá­cha 2, Lerch. Sárga lap: J. Novák, Urban, Oršula, P. Rada, ill. V. Rada, Konvalina. DUKLA: P. Kostelnik - Janšta - Urban, P. Rada, Nosický - Oršula, Foldyna, Nedvéd (59. p. Svo­boda), O. Daňko - J. Novák, Krejcík (71. p. Pivarnik). Č. BUDÉJOVICE: Ská­la - V. Rada, Koller, Konvalina, Wolge­muth (79. p. Marek), Poborský, Tejml, Vácha, Lerch - Chlad, Valachovič. (t-só) - A rendkívül nehéz talajon, szakadó esőben zajló mérkőzés a hazai­ak számára kezdődött jobbai . Egymás után harcolták ki a szögleteket, s a 4. meg is hozta a gyümölcsét: a beívelést köve­tő kavarodásban Jurčík bizonytalanul fogta meg a labdát és a szemfüles Škarabela nem hibázott. A DAC-játéko­sok gyors kontrával vágtak vissza, alig 4 perccel rá már a bányászok hálójá­ban táncolt a labda, miután Kolouch végigcikázott a Baník védői között és közelről a kapuba talált. A vendéglátók mezönyfölénye leginkább a szögletekben domborodott ki. Az első félidőben nem kevesebb, mint 14-et rúgtak, de újabb gól nem született belőlük. Jurčiknak a fordulás után máris dolga akadt: csak a gólvonalon tudta megfogni a víztócsában hánykolódó labdákat A Baník döntésre akarta vinni a dolgot, állandó rohamainak egyik kicsúcsosodá­sa Chýlek kapufán csattanó lövése volt. Majd 20 perccel a lefújás előtt Siago szabálytalanul szerelte a hazai Časkot és a megítélt büntetőt a szögletrúgásra specializálódott Záleský értékesítette. Ezzel eldőlt a két pont sorsa. A mérkőzést 1100 néző előtt Czető vezette. Góllövők: Škarabela, Záleský 11-esből, ill. Kolouch. Sárga lap: Čas­ko, ill. Maixner, Pavlik. OSTRAVA: Ber­nády - Sialini - Záleský, Vrt'ko, Palinek - škarabela, Časko, Slončik, Pavelka (63. p. Müller) - Chýlek (90. p. Galásek), Ollender. DAC: Jurčik - Prokop - Mi­kuš, Szaban, Siago (80. p. Simon) - Kapko (80. p. Radványi), Zsákovics, Pavlik, Kolouch - Diňa, Maixner. I. JÉGKORONGLIGA -18. FORDULÓ (r-ton) - Vasárnap az I. jégkoroi gliga 18. fordulóját bonyolították le. A Slovan Trencsénbei vendégszerepelt, s bár jól hajrázott, hátrányát már nem tudta ledol­gozni. Jobban sikerült a finis a Spartának, amely az utolsó harmadban lőtt öt góllal fordította meg a mérkőzés állását. Ered­mények: TRENČÍN - SLOVAN 4:3 (1:0, 3:1, 0:2). Gólütők: Petroviský, Švehla, Pýcha, Zajíc, illetve leffka, Franta, Syko­ra VSŽ - BRNO 7:5 (2:1, 2:1, 3:3). Gólütők: Majerčík (2), Bartánus, P. Zú­bek, Lendák, Veselovský, Belas, illetve Tichý (2), Duchoslav, Konečný és Melu­zín POPRAD - OLOMOUC 2:5 (1 :2,1 :2, 0:1), Gólütők: Pavlička, Paukovček, illet­ve Nedéd, Dopitá, Kopecký, Handl, Ská­cel. KLADNO - PLZEŇ 2:2 (0:0, 1 :2,1 :0 - 0:0). Gólütők: Novák, Veber, illetve Rezniček és Jonák. SPARTA - PARDU­BICE 6:3 (0:1,1:2, 5:0). JIHLAVA - LIT­VÍNOV 6:3 (2:P, 2:2, 2:1). VÍTKOVICE - ZLÍN 7:3 (4:1, 2:2, 1:2). A következő forduló párosítása: Kladno - Litvínov, Sparta - Plzeň, Brno - Pardubice, Ko­šice - Jihlava, Olomouc - Poprad, Slovan - Trenčín, Zlin - Vítkovice. NYUGAT 1. Jihlava 18 11 1 6 64:51 23 2. Pardubice 18 10 3 5 59:49 23 3. Kladno 18 9 5 4 68:61 23 4. Plzeň 18 10 2 6 61:56 22 5. Sparta 18 9 2 7 76:60 20 6. Litvínov 18 6 4 8 78:77 16 7. Brno 18 2 2 14 49:80 6 KELET 1. Trenčín 18 13 1 4 89:70 27 2. Košice 18 8 3 7 74:64 19 3. Zlin 18 6 6 6 62:68 18 4. Vítkovice 18 4 8 67:74 16 5. Olomouc 18 fi 2 10 60:70 14 6. Poprad 18 5 4 9 53:71 14 7. Slovan 18 3 5 10 51:60 11 ORSZÁGOS ÖKÖLVIVÓ-BAJNOKSAG Az új hullám előretörésének jegyében zajlott le a csehszlovák ökölvívók országos seregszemléje Varannón. 17-18 éves fiatalok mutatták meg oroszlán­körmüket és bizonyultak súlycsoportjuk legjobbjának, ami a jövő szempontjából szerfelett biztató. Komárom, a hazai ökölvívás egyik fellegvára sem maradt aranyérem nélkül. Ez a 25 éves Ferenczi érdeme, aki immár hatodszor állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Vranov és Martin képviselői bizonyultak a legered­ményesebbnek, egyaránt 3-3 aranyérmet hódítottak el. A DONTÖK EREDMÉNYEI - 48 kg: Dančo (Martin) 4:1-es pontozással nyert Baláž (Žilina) ellen. 51. kg: Vagaský (Vra­nov) 5:0-ás pontozással nyert klubtársa, Gajdos ellen. 54. kg: Parlagi (Vranov) 5:0-ás pontozással nyert Flachbart (Ústí) ellen. 57 kg: a 25 éves Ferenczi (Ko­márno) megvédte tavalyi elsőségét és 6. bajnoki győzelmét szerezte meg 5:0-ás pontozással nyert Hubáček (Olomouc) ellen. 63,5 kg: Šimák (Praga­Praha) 5:0-ás pontozással nyert Havrlent (Vranov) ellen. 71 kg: a 19 éves Masný (Martin) ellenfele, Bandy (Olomouc) az első menetben feladta. 75 kg: a 20 éves Plachetka (Brno) 5:0-ás pontozással nyert a címvédő Macek (Ústí) ellen. 81. kg: Michal Franek (Martin) megsze­rezte 6. bajnokságát, ellenfele Román (Olomouc) a 2 menetben feladta. 91. kg: Miroslav Gavenčiak (Dubnica) megvédte elsőségét, miután 3:2-es pontozással nyert Stantien (Olomouc) ellen. 91. kg: felett: a 20 éves Plíva (Brno) 5:0-ás pontozással nyert Sisák (Vranov) ellen. LABDARÚGÓ SZNL I, 15. FORDULÓ A NITRA TELELHET AZ ÉLEN (ton) - A labdarúgó SZNL 115. forduló­jában jobbára sárdagasztás folyt a pályá­kon és ezért a játékosok rutinja nagy szerepet játszott a mérkőzések alakulá­sában. A nyitraiak a papírformának meg­felelően Homonnán is biztosan nyertek a lelkes hazaiak elő»t. Mivel az őszi idény­ben végig vezető vetélytársuk, a VSŽ erejéből csak döntetlenre futotta a sereg­hajtó Senica otthonában, jobb gólarányá­val az exligás nyitrai együttes az élről várhatja a tavaszi folytatást. Kiesési rang­adót nyert a Hurbanovo a Petržalka ellen. A kassai derbin a VSS - Unimex jobbnak bizonyult a Lokomotívánál. A szenei gárda Pozsonyban lépett pályá­ra és csak nagy küzdelemben maradt alul az itteni rendőrökkel szemben. ŠKP BRATISLAVA - SENEC 2:1 (0:1). Góllövők: Forgáč, Vrábel, illetve Petráš 11-esből. Meglepetésre büntető­rúgásból a 31. percben a vendégek jutot­tak vezetéshez. A hazaiak a 67. percben egyenlítettek. Már-már úgy tűnt, pontosz­tozkodásra kerül sor, amikor a 90. perc­ben megszületett a rendőrök győztes gól­ja. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a vendégek egyetlen góljának szer­zőjét, Petrášt szabálytalanság miatt kiállí­tották. HURBANOVO - PETRŽALKA 2:0 (1:0). Góllövők: Uhlík és Jurík. Mindkét félidőben egy-egy gólt rúgtak az ógyallai­ak, s igy legalább az őszi búcsún megör­vendeztették híveiket. DUSLO ŠAĽA - ŽILINA 0:0. Tehetet­len csatársorok küzdelméből más ered­mény nem is születhetett. LOKOMOTÍVA KOŠICE - VSS KOŠI­CE 1:2 (1:2). Góllövők: Kasana, illetve Sovič és Schulcz. Alig fél óra leforgása alatt kétgólos vezetésre tettek szert a gépgyáriak. Ezután feljavultak a vasuta­sok, de a szépítésnél többre nem futotta erejükből. HUMENNÉ - NITRA 1:3 (1:1). Góllö­vők: Kavka, illetve Klejch (2) és Šlosár. A zobori fiúk nagyobb tudása a mérkőzés utolsó harmadában maradéktalanul érvé­nyesült, amikor 3 perc leforgása alatt kétszer találtak a homonnaiak hálójába. JELŠAVA - POV. BYSTRICA 0:1 (0:1). Gól lövő: Sýkora. A két értékes pont sorsa a 19. percben dőlt el. LEVICE - PRIEVIDZA 1:0 (1:0). Gól­lövó: Mészáros. Ezen a találkozón is a 19. percben esett a győztes gól. A privi­gyei Slanýt a játékvezető sportszerűtlen viselkedés miatt idő előtt zuhanyozni küldte. SENICA - VSŽ KOŠICE 1:1 (1:1). Góllövök: Gavroň, illetve Bartoš. A vas­gyáriak viszonylag gyorsan vezetéshez jutottak, azonban előnyüket nem tudták megtartani. Az őszi táblázat 1. Nitra 15 10 3 2 39:10 23 2. VSŽ Košice 15 8 7 0 19:6 23 3. VSS-Unimex 15 9 2 4 17:9 20 4. Prievidza 15 6 7 2 16:8 19 5. Žilina 15 6 4 5 21:21 16 6. Pov. Bystrica 15 7 2 6 21:22 16 7. Senec 15 7 2 6 12:16 16 8. Levice 15 5 4 6 19:18 14 9. Šaľa 15 3 8 4 11:14 14 10. ŠKP Bratislava 15 5 4 6 13:18 14 11. Jelšava 15 4 4 7 20:19 12 12. Humenné 15 5 2 8 23:25 12 13. Lok. Košice 15 4 4 7 13:17 12 14. Petržalka 15 3 5 7 14:25 11 15. Hurbanovo 15 3 4 8 13:24 10 16. Senica 15 2 4 9 1 5:34 8 KÉZILABDA A hét végén csak 3 mérkőzést játszot­tak a női I. liga 10. fordulójában, így a táblázat a több előre lejátszott, illetve elhalasztott mérkőzés miatt eléggé átte­kinthetetlen. Eredmények: Topoľníky - Trenčín 30:21 (13:12). Legtöbb gól: Záhorská 10/6, illetve Markošová 4/1. A vendégek az első félidőben meglepően jól tartották magukat és így a döntés a második játékrészre maradt. A hajrában már remekeltek a nyárasdi lányok. Nitra - Prešov 21:21 (10:13), Ostrava - Olo­mouc 16:19 (6:8). Hétközben játszották: Šaľa - Start 35:13 (19:2), Olomouc - Slavia 19:18 (7:11). A női I. liga táblázata 1. Šaľa 8 8 1 0 229:142 17 2. Topoľníky 9 6 1 2 191:164 13 3. Prešov 10 6 1 3 224:215 13 4. Danubius 9 6 0 3 199:181 12 5. Slavia 9 5 1 3 195:168 11 6. Zlin 9 5 0 4 173:163 10 7. Olomouc 10 5 0 5 186:192 10 8. Partizánske 8 4 1 3 176:179 9 9. Štart 10 2 3 5 182:216 7 10. Nitra 10 2 2 6 183:206 6 11. Trenčín 10 1 1 8 191:259 3 12. Ostrava 9 0 1 8 155:205 1 A hét végén lejátszották a női európai kézilabda kupák 2. fordulójának visszavá­gó mérkőzéseit. A csehszlovákok közül csak az IHF Kupában szereplő Parti­zánske jutott tovább, a bajnok Slavia és a kupagyőztes Šaľa elbúcsúzott a további küzdelmektől. Eredmények - BEK: Slavia Praha - USM Gagny 19:20 (10:8). A prágai lányok a visszavágón sem tudtak győzni a francia csapat ellen. KEK: Duslo Šaľa - Bayer Leverkusen 20:25 (7:10). Az első mérkőzésen is kika­pott a Duslo, akkor 7 gólos különbséggel. A németek minden tekintetben jobbak voltak. IHF KUPA: Zeemen Vestgoed - Partizánske 17:20 (11:8). Egy héttel ezelőtt is a Tempo győzött. SPORTHÍRADÓ • SYDNEYBEN az ökölvívó-világbaj­nokságon eddig a csehszlovák színek két képviselője lépett szorítóba és már mind a ketten kiestek. Rafael a 60 kg-os súlycsoportban az első fordulóban nyert a Puerto Rico-i Acevedo ellen, azonban a másodikban pontozással kikapott a taj­vani Boonthomtól. A 71 kg-os súlycso­portban Konečný első mérkőzését elvesz­tette a svéd Sorén Antal ellen. -f A FÉRFI kosárlabda Eb-selejtezóA­csoportjában Csehszlovákia Zsolnán Hol­landia ellen játszott és 93:81 (42:45) arányban bizonyult jobbnak. • PHILADELPHIÁBAN nemzetközi női tenisztorna zajlott. Elődöntő: Szeles - Sanchez-Vicari 6:1, 6:2, Capriati - Sa­batini 6:3, 6:4. Páros elődöntő: Novotná, Szavcsenko - Sanchez-Vicari, Suková 6:4, 4:6, 6:2, J. Fernandez, Garrison - Provis, Smylie 4:6, 6:1, 6:1. -f AZ OLASZ labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának eredményei: Bergamo -Fiorentina 1:0, Bari - Lazio 1:2, Cagliari - Parma 0:0, Cremonese - Foggia 0:2, Inter - Ascoli 2:1, Juventus - Torino 1:0, Roma - Napoli 1:1, Sampdoria - AC Milan 0:2, Verona - Genoa 2:1. • KÉT VILÁGCSÚCS született az Al­bertville-ben rendezett női gyorskorcso­lyázó versenyen. 500 m: Daigle (kanadai) 46,72 mp, 3000 m-es váltó: Kína 4:43,82 p. LABDARÚGÓ SZNL II NYUGATI CSOPORT: Gabčikovo - TTS Trenčín 1:1, Partizánske - VTJ Trenčín 3:2, Inter B - Púchov 1:1, Bánovce - Doprastav 3:2, N. Zámky - Vráble 0:1, Spoje - Topoľčany 1:1, Dúbravka - Slovan B 5:2, Sered - Dubni­ca 1:0. KELETI CSOPORT: Kys. Nové Meso - Sp. Nová Ves 1:0, Vranov - Trebišov 0:0, Giraltovce - Lubeník 2:0, R. Sobota - Michalovce 4:0, Bardejov - Bard. N Ves 1:1, B. Bystrica B - Ružomberok 1:1, Bytča - Stropkov 1:0, Budkovce - Čadca 1:0. (me) SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 46. játékhetének nyerő­számai: I. húzás: 3, 16, 27, 29, 33, 46, pótszám: 38. II. húzás: 2, 11, 21, 37, 48, 49, pótszám: 14. Rendkívüli prémiumok: MAZDA sze­mélygépkocsit nyertek azok a szelvé­nyek, amelyeknek mind a hat oszlopát kitöltötték és a szelvény gyártási száma a következő hat számjeggyel végződött 7 8 2 5 6 9 A MATES 45.46. játékhetének nyerő­számai: 1 4 12 14 24 A SAZKA 46. játékhetének telitalála­tos szelvénye. 20201 10121000 A vendégek magabiztosan kezdtek és kihasználták azt is, hogy ellenfelük túlzot­tan félénken, gyámoltalanul játszott. A Slavia minden lehetőséget megraga­dott, hogy veszélyeztesse Juračka kapu­ját. A 28. percben a fővárosiak legjobbja, Bejbl kíméletlenül megbüntette a katonák védelmi hibáját és mint a későbbiek során kiderült, ez a gól döntött a két pont sorsáról. Térfélcsere után mindkét olda­lon adódott néhány nagy lehetőség, ám az eredmény már nem változott. Végig élvezetes, változatos küzdelmet láthattak a nézők annak ellenére, hogy a kitartó eső alaposan rányomta bélyegét a pálya minőségére. Az Inter a kapura nem nagyon volt veszélyes, de a közép­pályán egyenrangú ellenfélnek bizonyult. A hazaiak korszerű támadásai gyakran okoztak pánikot a vendégek nem éppen magabiztos védelmében. Szünet után ki­támadtak a pozsonyiak, de a 3. gól után már beletörődtek sorsukba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom