Új Szó, 1991. október (44. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-30 / 254. szám, szerda

7 OKTATÁSÜGY 1991. OKTÓBER 30. Á

ttanulmányozva a Csemadok Országos Választmánya elé terjesztett, sajnos, „vázlat"-nak is túlságosan vázlatos oktatásügyi téziseket, elsőként az a gondolat merült föl bennem: tisztáznunk kellene, kedves barátaim: nemzetiségi létünknek ezen a létfontosságú területén valójában mi az, amit akarunk, és mi az: amit nem akarunk. A helyesen föltett kérdések általában magukban hordozzák a helyes válaszadás lehetőségét; a továbbiakban tehát „csupán" azt kellene az Országos Választmánynak tisztáznia és „nevesítenie", azaz végrehajtó személyekhez kötnie, hogy amit akarunk, azt hogyan: mi módon, milyen formában, milyen eszközökkel, milyen társszervezetekkel együttműködve, s végül, de nem utolsósorban, meddig, milyen határidőig kívánjuk megvalósítani. Mit akar(jon) tehát a Csemadok — a kisiskolák vonatkozásában? ZALABAI erőt jelentene, ha létrejöhetne ott (s nem is föltétlenül Nyitrán, hanem a környék legnagyobb magyar községében) egy egyosztályos gimnázium, amelynek néhány további osztálya egyúttal szakközépiskolaként is működhetne. Szervezés, társszervezetek megtalálása, szponzorálás-javadalmazás — mint fent. Mit akar(jon) a Csemadok a középiskolák vonatkozásában? Középfokú iskolahálózatunk évtizedek óta leggyöngébb pontja a szakmunkásképzőknek a szükségestől messze elmaradó száma. Javaslom, hozzon létre az OV egy szakbizottságot, amely föltérképezi ezt a területet, s megvizsgálja, hogy a Nyugat-szlovákiai kerületben létrehozott magán-szaktanintézet mintájára hol nyílna mód arra, hogy egy-egy nagy magyar szaktanintézet kezdje meg működését a Középés a Kelet-szlovákiai kerületben is. Tartozzon a bizottság feladatai közé Magyarán: ne vegyük le teljesen kezünket a továbbtanulókról. Gondoskodjon a Csemadok és az SZMPSZ arról, hogy a magyarországi gimnáziumok első-negyedik évfolyamának tankönyvei rendelkezésére álljanak minden gimnáziumunknak. Megfontolandó, hogy kéthavonként, mondjuk szombaton, amikor a gimnáziumépületek üresek, kerületenként nem lenne-e célszerű magyarországi szaktanárok bevonásával megrendezni egy-egy konzultációs napot, s gyakorlásképpen akár egy-egy próbafelvételit is. Ha igen, kérem az OV-t, kösse felelős személyhez ezt a részfeladatot is. Mit akar(jon) a Csemadok a korszerűsítendő iskolarendszerünktől a tanterv, tananyag, tankönyvek vonatkozásában? Hozzon létre az OV egy bizottságot, amely megvizsgálja annak lehetőségét, miképpen hozhatók be és használhatók iskoláink minden típusában és fokozatán a magyarorZSIGMOND LOSONC!KÁTÉ AVAGY MIT MAR(JON) A CSEMADOK AZ OKTATÁSÜGYBEN? H

irdesse meg, indítsa el, jogi és szervezési szaktanácsadással tegye dél-szlovákiai méretűvé — mint ezt már a múlt év októberében tartott OV tanácskozáson fölvetettem — az Alma Mater Mozgalom kezdeményezést, amelynek célja az annak idején erőszakosan megszüntetett községi kisiskolák hálózatának a lehető legteljesebb mértékű visszaállítása kell, hogy legyen. Hozzon létre az OV egy tanácsadó testületet, amely írásban kidolgozza a kérdéssel összefüggő tudnivalókat (jogszabályok ismertetése, a kisiskolákkal szembeni higiéniai követelmények, az épületrenoválással kapcsolatos tanácsok, a tansegédeszközök beszerzésének a módja, a pénz előteremtésének lehetőségei stb.). A bizottság által kidolgozott anyag sokszorosított formában jusson el — s ugyanez vonatkozik a további, más ügyekkel megbízott bizottságok által kidolgozandó anyagokra is— minden egyes községbe, ahol a magyar kisiskola újraindításának a lehetősége megoldandó kérdésként vetődik fel. A visszaállított kisiskolák számára a Csemadok a számba vehető hazai és magyarországi társszervezetekkel (a pedagógusszövetséggel, a Rákóczi Szövetséggel, a Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvánnyal, az Empátia Pedagógiai Intézettel, a budapesti Tankönyvkiadóval, az Országos Közoktatási Intézettel, a Tanszer Vállalattal) együttműködve szervezzen meg jutalmazásképpen nyereményakciót: kerületenként sorsoljon ki az iskolák között egy könyv-, tanszervagy tansegédeszköz-adományt. Mit tehet a Csemadok az általános iskolai tanulóutánpótlás, az elsősök létszámnövelésének vonatkozásában? H

irdesse meg, karolja föl kulturális szövetségünk — ezt is elmondtam már a múlt év októberében — a Comenius Mozgalom nevű akciót. Pedagógusok, szociológusok, pszichológusok közreműködésével még a jövő év elején esedékes iskolai beiratások előtt alakuljon az OV-n belül egy Comenius bizottság, amely összeállítja azt a felvilágosító szórólapot, melynek el kell(ene) jutnia minden alapszervezetünkhöz, minden iskolánkba és óvodánkba. Szervezés, társszervezetekkel való együttműködés, sajtópropaganda megszervezése, a Csemadok OV részéről a motiváló javadalmazásiszponzorálási formák megtalálása — mint fent. Mit tehet a Csemadok a különösen veszélyeztetett területek magyar általános iskolái újraindításának az érdekében? A nyelvhatár bizonyos pontjai — pl. a jobb sorsra érdemes Zoborvidék —, attól tartok, önerőből már nem vagy csak kínkeservesen lesznek képesek talpra állni. Nógrádban, Kassa vidékén ugyancsak vannak mostoha sorsú területeink. Alakuljon bizottság, amely feltérképezi e régiókat, s dél-szlovákiai méretű pártfogás segítségével, alapítványi támogatások megszervezésével elősegíti, hogy a nyelvhatár magyar iskolái újra megkezdhessék működésüket. Itt jegyzem meg: a Zoboralja magyarsága számára óriási húzóa helyi erőforrások (szervezők, épület) fölmérése, a számításba vehető szponzorok felkutatása is. Mit akar(jon) még a Csemadok a középiskolák vonatkozásában? Közművelődési programjaink valóra váltásához szükségünk van népművelőkre. Javaslom ezért, körlevélben hívjuk fel a gimnáziumok figyelmét, hogy az esztergomi Lányi András Tanárképző Főiskolán létezik egy kétéves közművelődési szak. Vegye föl a Csemadok és a pedagógusszövetgség a kapcsolatot Esztergommal. A Győrött nemrégiben létrehozott alapítvány mintájára, amelynek jóvoltából érettségizettjeink a művelődési minisztérium kvótáján felül folytathatnak tanulmányokat Magyarországon, vesse föl a Csemadok delegációja egy esztergomi (vagy részvételünkkel: egy vegyes) alapítvány létrehozásának a lehetőségét. E részterület felelősei folytassanak továbbá tárgyalásokat a határmenti sáv felsőoktatási intézményeivel (egri tanárképző, miskolci egyetem stb.), azzal a céllal, hogy a győrihez hasonló alapítványok jöjjenek létre. A létrehozandó regionális alapítványokba a mi részünkről társuljanak be az illető magyarországi egyetemi városhoz legközelebb eső területek Csemadok járási bizottságai, Csemadok alapszervezetei, szülői munkaközösségei, közületei. Szervezés, társszervezők, sajtópropaganda, az Országos Választmány részéről valamifajta motiválás-javadalmazás a korábban mondottak szerint. Hozzon létre a Csemadok OV — a „terepet" jól ismerő járási bizottságok jelentése alapján — egy adatbankot is, amely a járási részeredményeket összegezve számon tartaná, hogy falvainkban-városainkban hány magyar agrárszakemberre, kertészmérnökre, orvosra, fogorvosra, pszichológusra, pszichiáterre, logopédusra, gyógypedagógusra volna szükség. A magyarországi felvételizés során mindazok, akik e fönti, számunkra fontos hiányszakmákra jelentkeznek, élvezzenek bizonyos kedvezményt. Javaslom az OV-nak, nevezze ki ennek a részterületnek is a gazdáját, s szervezze meg az együttműködést a pedagógusszövetséggel. Mit akar(jon) még a Csemadok a középiskolák vonatkozásában? S

emmi esetre se akarja azt, amit eddig nem is tudom, kicsoda, micsoda valamilyen fatális félreértés folytán szerencsétlen módon akart, tudniillik, hogy a magyarországi továbbtanulásra jelentkező érettségizettjeink ilyen-olyan előfelvételiken, botrányosra sikeredett előkészítőkön vegyenek részt. Elhárítandó a pedagógusszövetségre, a Csemadokra, a művelődési minisztériumra való mutogatást, suttogást, pletykalavinát, a felelősség egyértelműen arra hárítandó, akit az illet; a diákra. Továbbmenve: a diák szaktanáriéra. S rajta keresztül: az adott iskolára. Úgy hírlik, a következő tanévtől a felvételinek ez a mechanizmusa lép érvénybe. Helyes. De: óvja azért a Csemadok a honi illetékeseinket attól, hogy az előkészítő, a „nulladik évfolyam" kudarca után a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntsék. szági tankönyvek. Amennyiben az ottani tankönyvek nem közölnek kevesebb ismeretanyagot, mint a — szlovákból többnyire rosszul lefordított — tankönyveink, ha tehát a hazai követelményrendszernek megfelelnek, indokolt volna, hogy tanulóink kezébe ezek kerüljenek. Tárgyalja meg egy szakbizottság a kérdést az illetékesekkel; mutasson rá, hogy behozott tankönyvekkel hatalmas pénzeket takaríthatnánk meg az államnak, s hogy a kis példányszámú hazai magyar tankönyvek kiadása, a szerzőkön túl a fordítók honorálása, a szerkesztők foglalkoztatása stb. csupa-csupa fölöslegesen kidobott pénz. Néhány speciális tankönyv (Csehszlovákia földrajza, történelme stb.) természetesen ezek után is hazai műhelyből kerülne ki; olyan —ideológiailag közömbös — tantárgyak esetében azonban, mint a természettudományok, az eddigieknél jobb, európai szintű tankönyvekhez jutnánk. A szándék ós hajlandóság ilyen irányú igényeink kielégítésére, mint azt a budapesti Tankönyvkiadó főszerkesztőjével folytatott beszélgetések során tapasztaltam, megvan. E részterület szakbizottságának az ügy szervezési és anyagi vonatkozásait kellene megvizsgálnia, biztosítania. Mit akar(jon) a Csemadok egy bevezetendő magyarságismereti tantárgy vonatkozásában? A — OV elé terjesztett tanügyi vázlatnak azzal a pontjával, amely a honismeret-önismeretmagyarságismeret címkével jelölhető— lévén, hogy e gondolatot jómagam is többször fölvetettem már, először még egy 1978-as interjúban —, majdnem teljes mértékben azonosulok. Mi az a paraszthajszál, amely elválaszt a teljes azonosulástól? Ha bevezetjük az önismeret-magyarságismeret tantárgyat — márpedig fölöttébb szükséges volna, méghozzá minél előbb — semmiképpen ne választható tárgyként vezessük be. Ha a helyzet úgy kívánja, inkább tantervi módosítást kell kicsikarnunk. Legyen ez a tárgy kötelező; épüljön be az általános iskola és a középiskola tantervébe. Javaslom, a Csemadok karolja fői ezt az ügyet: a Fábry Alap segítségével hirdessen meg pályázatot egy alap-, illetve egy középiskolai tantervkoncepció, s azok nyomán egy honismereti-magyarság ismereti tankönyv megírására. Mit akar(jon) még a Csemadok a magyarságismereti-honismereti oktató-nevelő munka vonatkozásában? Kezdeményezze, szülőföldünk gazdag művelődéstörténeti hagyományait ápolandó, hogy iskoláink lépjenek ki végre az Anonymus-létből. Nomen est omen — kapjanak végre nevet. Úgy, mint például az erdélyi iskolák. Ha ők büszkék egy Brassai Sámuel Líceumra, büszkék lehetünk — lehetnénk — mi is az efféle iskolanevekre: ipolysági Szondi György Gimnázium, kassai Kazinczy Ferenc Gimnázium, rimaszombati Mikszáth Kálmán Gimnázium, losonci Kármán József Alapiskola... és így tovább, és így tovább. Javaslom, hogy a Csemadok, más hazai és külhoni társrendezőkkel együtt, járásonként vállalja a „keresztapaságot" egy-egy iskolai névadó ünnepségen. Mit akar(jon) még a Csemadok a tanári pálya presztízsét emelendő? II ^ már szükségesnek tartja — líd mint ezt az alapanyag kinyilvánítja — a pedagógusok szociális helyzetének javítását, munkájuk „nagyobb társadalmi elismerését", ne csupán szándéknyilatkozatot tegyen. Mozduljon el a konkrétumok felé. Javaslom, a Csemadok OV és az SZMPSZ, egyéb, számításba vehető partnerek bevonásával, hozza létre az évente kiosztandó, a legjobb pedagógusok munkáját jutalmazó Czabán Samu Díjat. Alapelveinek kidolgozásával bízzon meg az OV egy szakbizottságot. Mit akar(jon) még a Csemadok az iskolarendszer anyagi bázisa megteremtésének a vonatkozásában? Akarja: az önigazgató, az állami juttatások mellett a részleges önfinanszírozásra is képes szlovákiai magyar iskolát. Javaslom, nevezzen ki az OV egy alapítványbizottságot. Dolgozza ki egy iskolai alapítvány statútumának ideáltípusát; tegye papírra, milyen jogi, bank- és pénzügyi vonatkozásai vannak egy-egy alapítvány létrehozásának; adjon gyakorlati útmutatást, ötletbörzét arra vonatkozóan, hogyan fakasztható kősziklából víz — hogyan lehet a pénztelenség vagy a kispénzűség közepette is előteremteni olyan alapítványi vagyont, amely egy-egy kisiskola, kisközség viszonyai között szerénynek ugyan szerény, ám mégis rendkívül hatásos alapítványi munkálkodást tesz lehetővé, s amelynek hathatós népnevelő — mondhatnám úgy is, a depressziós magyar lelkületet ismerve, hogy: óriási ,gyógypedagógiai" — hatása vaní (A falu kitüntetett tanulóinak jutalmazása tanévkezdéskor pénzbeli hozzájárulás a község egyetemistáinak tanulmányi költségeihez — s történik mindez, a hangosbeszélő jóvoltából, a falu teljes nyilvánossága előtt.) Lévén az alapítványi gazdálkodás új forma, elterjesztése, vidéken való meggyökereztetése a Csemadok OV-nak és a Csemadok járási bizottságainak felvilágosító munkája, útmutatása nélkül szinte elképzelhetetlen. Javaslom ezért, hogy az alapítványi szakbizottság minden alapszervezetünkhöz juttasson el tájékoztató anyagot, alapítványi alapszabályzati mintát. | j történik, ha a Csemadok a vázolt feladatoknak (melyeket, remélem, az Országos Választmány a maga „okos gyülekezetében" további ötletekkel, újabb feladatokkal egészít ki) nem felel meg? Az történik, kedves barátaim, amire Németh László 1933-ban, a Debreceni káté című írásában így adta meg a feleletet: „Tetveinktől ellepetten elgyengülve várjuk, hogy mit kezd velünk a más népek sorsa. Valamelyik nagy nép gyarmatbirtokába olvadunk bele? (...) Vagy egy internacionalista néptestvériségnek leszünk osztjákjai? Mindegy. Korszakok tűzdühe nem edzett, s fölolvaszt a világ kohója, s elveszünk, mert elvesztettük magunk". Elhangzott a Csemadok Országos Választmányának losonci ülésén 1991. szeptember 28-án, s a Csemadok OV és az SZMPSZ által Deákiban megrendezett tanügyi értekezleten 1991. október 12-én. NEVELÉS AZAJANDÉKOZÁS (LEGYEN) ÖRÖM Bevallom, mindig lelkiismeretfurdalást érzek, amikor kislányomat otthon hagyva, becsukom magam mögött a lakásajtót. Őrzöm magamban kicsit szomorú-kicsit szemrehányó, csalódott tekintetét, egészen hazatérésemig. Gondolom, rajtam kívül még nagyon sok édesanya érez így. Sokszor hallottam már: „mindennap viszek neki valami ajándékot", „mindennap viszek neki csokoládét vagy valamilyen cukrászsüteményt". Én nem viszek rendszeresen kislányomnak ajándékot, sem kicsit, sem nagyot. Egyrészt azért nem, mert meg kell szoknia (meg kell szoknunk), az a természetes, hogy mindenkinek van munkahelye, munkája, dolga, amit el kell végeznie. Másrészt azért nem viszek mindennap ajándékot, mert akkor a hazatérésem előbb-utóbb a játékok vagy édességek elnyerésének örömét jelentené kislányom számára, án viszont azt akarom, hogy a hazatérésemnek, az újratalélkozásunknak örüljön. S végül: a mindennapos ajándék megszokottá szürkül, elveszti ünnepélyességét, jelentőségét, értékét. Persze, én is sokszor viszek haza ezt-azt — egy-egy fényes, különlegesen nagy vadgesztenyét, színes képeslapot vagy éppen rajzolok neki valamit. De, ha viszek is ilyesmit, soha nem az ajtóban adom oda, hanem később, beszélgetés közben mondom: „készítettem neked valami meglepetést". Szoktam virágot is hazavinni, pici kora óta nagyszerű ajándéknak tartja e virágcsokrot, amit aztán együtt rakunk szét otthonunk vázáiban. Az apjával együtt arra törekszünk, hogy kislányunk megtanulja értékelni a kapott ajándékokat. De nem azzal, hogy amikorátadunk neki valamit, rögtön lehűtjük az örömét, mondván: „De erre aztán vigyázz!", hanem egyrészt azzal, hogy a kisebb értékű kavicsnak is tudjon örülni, másrészt, hogy a nagyobb ajándéknak nagyobb legyen a jelentősége: valamilyen ünnep alkalmából adott, örömszerző értéke legyen. Az ajándék jelentőségét, erkölcsi értékét, az ajándékozás — az adás, az örömszerzés — érzését pedig úgy ismeri meg, érti meg leginkább a gyermek, ha maga is készít ajándékot. Öröm látni, ahogy igyekszik, dolgozik a cél érdekében: ajándékot készít, hogy valaki örüljön. S végül: nagyszerű látni, ahogy élvezi a megajándékozott nagymama vagy nagybácsi örömét és dicséretét. így a gyermek saját erőfeszítésén keresztül tanulja meg az önfeláldozó örömszerzés érzését. N. CSERFALVI ILONA