Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-10 / 212. szám, kedd

1991. SZEPTEMBER 10. ÚJ SZÓ* MEZŐGAZDASÁG 8 SZERINTEM HELYZET VAN... Minden anyagi érték termelője a munka, sulykolták belénk negyven éven át Marx vulgarizált közgazdaságtanának egyik alaptételét. Azt, persze, elfelejtették hozzátenni az ügyeletes ideológusok, hogy a munkaval kitermelt termék konkrét értékké csak az értékesítés után válik. A központosított gazdaságirányítási rendszer fokozatos lebontasa után a piacgazdálkodás útján megtett első lépések tapasztalatai egyértelműen azt bizonyítják, hogy a fent említett tétel második részének ismerete és alkalmazása nélkül ma már lehetetlen talpon maradni a konkurenciaharc hullámzó vizein. A dél-szlovákiai parasztember (ha gyárban dolgozik is), mindig tisztában volt azzal, hogy munkahelyi jövedelméből éppen csak a megélhetésre futja. Gyarapodni, házat építeni, új bútort, autót vásárolni stb. csak pluszjövedelemből lehet. Dicséretére váljék, hogy ezt a pluszjövedelmet a többség nem üzérkedéssel, kufárkodással, esetleg csalással, hanem kemény munkával teremti elő. Éjt nappallá téve robotol, kora tavasztól késő őszig, sok esetben már télvíz idején a palánták között hajlong, éjjelente fűt, nehogy a kora tavaszi fagyok kárt tegyenek a növényzetben, izzad a tikkasztó hőségben, s mire elérkezik a begyűjtés és az értékesítés ideje, keserűen kell tapasztalja, hogy munkája alig ér valamit, hogy a kufárok lépten-nyomon megpróbálják átverni. Ilyenkor kettőt tehet: vagy maga árulja a termékét, vagy szitkozódik... Az előző gazdaságirányítási rendszerben sokan úgy vélték, a zöldségés gyümölcsfelvásárlás gondjai megoldhatók lennének, ha szabaddá valna a piac, ha lenne konkurencia, ha megszűnne a felvásárló monopolhelyzete. Mára felszabadult a piac, lehetőség van a konkurenciára, a Zelenina monopolhelyzete megszűnőben, a vállalat is felbomlóban, a dolgok mégse mennek úgy, ahogy azt egykoron lelkesen elképzeltük. Kiderült, most is az ügyes(kedő) kereskedők léptek először, s olyan árkartellt alakítottak a termelőkkel szemben, ami ellen részükről tényleg csak a szitkozódás marad az egyedüli szembenállási forma. Azt mondják, tanuljuk a piacgazdálkodást. Főszezonban, nyáron tonna számra rothad a földeken a zöldség, a dinnye, mert az alkalmi felvásárlók olyan árat kínálnak érte, ami a termelési költségeket sem fedi. A szegény termelő még ilyen áron is adná, de gyakran egyáltalán nem kell. Azt tanácsolják, csökkentsék a költségeket, a vetőmag, a műtrágya és a vegyszerek ára azonban éppen ellenkező irányba mutat. Nemrégiben például Gután maradt mintegy ötezer tonnányi dinnye a termelők nyakán csak azért, mert állítólag ügyes (?) kereskedők külföldről behozotttermékkel árasztották el a piacot. S míg a termelőnek 2 koronát kínál a felvásárló kilójáért (ennyi a költségráfordítás is), a piacon legalább a háromszorosát kéri érte. Alig ültek el az aratás és a bőséges dinnyetermés okozta felvásárlási gondok, újabb túltermelési válság előszelei legyezgetik a piacgazdálkodás zsenge hajtásait. Évek óta azon siránkoztunk, lefagyott a szőlő, alig van termés. Az idén lesz, meg is fizetjük az árát... A feldolgozóüzemek ugyanis 4 koronát kínálnak kilójáért, mikor a termelési ráfordítások meghaladják a 7 koronát. A borászati üzemekben állítólag kétéves készletek állnak, az olcsó spanyol borok behozatala pedig még így is kifizetődőbb. A cukorrépatermesztők úgyszintén aggodalommal várják az őszt, vajon az olcsóbb lengyel cukorrépa mennyire töri majd le a hazai felvásárlói árakat A kukoricáról már nem is beszélve. Mintha hallottak volna valamit védővámokról, a belső piac védelméről. Vagy hallucinálnak?... Helyzet van, mondják a piacgazdaság szakértői, s nekünk meg kell tanulnunk a helyzettel élni, illetve azt megoldani. A termelők csak azt kérik, a tanulópénzt ne csak egyedül ők állják. Az értékesítési gondok megoldásából még a legliberalizáltabb állami gazdaságpolitika is kiveszi részét. Akár úgy, hogy a termékeket garantált áron felvásárolja és megsemmisíti. A termelők hangulatából ítélve nálunk ez a helyzet jövőre nem fenyeget. Ha ez így megy tovább, nem lesz mit megsemmisíteni... -tszlFÖLDTULAJDONOSOK KÁLVÁRIÁI TÖBB MEGÉRTÉST ÉS SEGÍTSÉGET KÉRNEK Szerda reggel van, valamivel hat óra után. A telekkönyvi hivatal fél nyolckor nyit, de az előszoba már tele van várakozókkal. Aki megjön, annak nevet hozzáírják a névsorhoz. A naszvadi Szabó Erzsébet fél ötkor érkezett, mégsem az első. Van, aki megelőzte. Fehér Mihály Komáromból már hajnali negyed ötkor odaírta nevét az egyes mellé. A gútai Szabó József korábban kétszer kimaradt a fogadottak sorából, most azonban sikerült. Övé az ötvenedik szám, az, amelyik tulajdonosát még mindenképpen sorra veszik. Akkor is, ha a bonyolult esetek miatt elhúzódik az ügyintézés. Ilyenkor az Itt dolgozók megnyújtják a műszakot. Aki Szabó József után érkezik, azt már csak a „reménynévsorba" veszik fel. Ha gyorsabban megy a munka, az ötvennéhányadik ügyfélre is sor kerülhet. Ez persze attól is függ, hogy aznap hányan jönnek más járásokból, akiknek az ügyét sorszámon kívül intézik. Fél nyolckor az első ügyféllel együtt leülök Podhorszki Piroska telekkönywezetó' asztalához, és több órán át figyelem az eseteket, hallgatom a panaszokat. Kérdéseim ezekre épülnek. • Itt az ősz, de sokak számára a vetés ismét beteljesületlen álom marad. Vannak, akik bár több hónapja várnak a telekkönyvi kivonatra, mégsem láthatnak munkához. — Jelenleg a januárban benyújtott kérvényeket intézzük. Nem mintha lusták lennénk, hanem mert sok a munka. Amíg korábban évente hétezer kivonatot adtunk ki, most fél év alatt ennek közel a kétszeresét. Mindezt csupán a földigénylésekkel kapcsolatosan, mert évente mintegy 13 ezer olyan kivonatot is elkészítünk, amelyek a közjegyzőknek kellenek a hagyatéki tárgyalásokhoz. Tudomásom szerint vannak járások, ahol a földügyek intézésének meggyorsítása érdekében ez utóbbit már nem atelekkönyvben dolgozók végzik. • Hányan vannak ennyi munkára? — Decembertől ketten, most áprilistól pedig hárman. Csakhogy amíg korábban az egyszerűbb beltelkek, közismertebb szóval az intravilán területek ügyét intéztük, most szinte az öszszes igény a nagyon bonyolult ügyekre, a kültelkekre vonatkozik. Arról nem is szólva, hogy telekkönyvi betét és betét között óriási a különbség. • Az egyik ügyfél kivonatát megvárásra készítették el. — Egybetétes kivonat volt, de ez ritka, akárcsak a fehér holló. Többségben a tíz-húsz, sőt negyven-ötven betétlapos hagyatékok vannak, és ezek kivonatának elkészítése már időigényes. Különösen akkor, ha a törtekben megadott örökrészeket az elmúlt évtizedekben többször felosztották. A földek a valóságban semmit sem jelentettek a tulajdonos számára, így a terület nagyságának kiszámításával senki sem bajlódott. Harmincadok kilencvenhatodét és hasonló örökségeket kell számítanunk. Már olyan esettel is találkoztam, hogy egy 43 áras terület örökrészét tizenkétjegyű számmal fejezték ki, vagyis billiókkal. Ez amennyire nevetséges a kívülálló számára, annyira nem az nekünk, mivel a kérdéses parcella egészét csak a legkisebb hányadfok pontos összege adja ki. És a mi számításainkban a részek összegének, valamint a parcella nagyságának hajszálpontosan egyeznie kell. • Az Ifjúságfalvárói érkezett ügyfél esete láthatóan feldühítette. — Már másodszor küldték hozzánk a helyi mezőgazdasági szövetkezet illetékesei. Semmit sem tehettem az ügyben. Egyrészt azért, mert a kérdéses betéteket ügyintézés céljából elvitték tőlünk, másrészt a megfelelő okiratot csak hét-nyolc hónapon belül tudjuk kiadni, az illető pedig már szántani, vetni szeretne. • Megtehetné? — Ha megértőbb lenne a szövetkezet, akkor igen. • Konkrétan miről van szó? — Az illetőnek érvényes hagyatéki végzése van, amelyben a parcellák szama és az örökségi rész is fel van tüntetve. A szövetkezet mégis kéri a telekkönyvi kivonatot. Arra hivatkozik, hogy a hagyatékból nem tudja kiolvasni a rétek és legelők, valamint az esetleges erdőterületnagyságát. • Igazat mondanak? — Igen, de ezek azok a bizonyos úrbéri területek századnyi, ezrednyi részei. így ha tizenkét hektárból tizenegy ós felet kimérnek a hagyatéki végzés alapján, egészen biztosan nem adnak mértéken felüli területet Annál inkább, mivel a rétek és legelők többsége már szintén szántóterület • Egyebekkel is bosszantják a mezőgazdasági szövetkezetek a földtulajdonosokat? — Sajnos, igen. A földügyek intézésére helyenként önkényesen, sőt mondhatni, törvényellenesen tetszés szerinti időpontokat adnak meg. Azt sem tudom mire vélni, amikor a szövetkezet jogásza visszaküldi hozzánk az érdekeltet, mert a telekkönyvi kivonat mondjuk Mészáros Jenőre szól, a földet kérő pedig Tibor. Tudomásom szerint a járásban négy-öt mezőgazdasági szövetkezet már elkészítette kataszteri területének komplett telekkönyvi kivonatát, de a tulajdonosokat ennek ellenére hozzánk küldik a kivonatokért. Még saját tagjaikat is, akiket pedig igazán megkímélhetnének a sorbanállástól, főleg a többhónapos várakozástól. Hiszen vannak betétek, amelyekből három generáció is hiányzik, és időbe telik, amíg a tulajdonos a póthagyatéki tárgyalások után valamennyi okiratot megszerzi. • A megyercsi ügyfél csak örökhagyója nevét tudta, de még azt sem, hogy pontosan mit örökölt. — Ilyen is van. Végső megoldásként a tulajdonosok névmutatója segít, ha segít, de ez esetenként félnapos keresést is jelenthet. Ezért megkértem, hogy menjen el a helyi községi hivatalba és a szövetkezetbe, ahol okvetlenül kell lennie valamilyen feljegyzésnek az elvett tulajdonról. Sajnos, ezeket a feljegyzéseket, nem tudom miért, az illetékesek helyenként még mindig titokban tartják. Ezzel egyrészt az örökösök helyzetét, másrészt pedig a mi munkánkat is nehezítik. • Amennyiben az illető Megyercsen, illetve Keszegfalván sikerrel jár, újra beállhat a sorba? — Aki egyszer már járt nálunk, az sorszámot kap, és legközelebb névsoron kívül intézzük az ügyét. Ez így igazságos, hiszen akik elmennek, hogy javaslataink szerint valamilyen kiinduló alapot felkutassanak az örökség megállapításához, közvetve nekünk is segítenek. • Levélben is kérheti az érdekelt a kivonatot? — Igen, és sokan, elsősorban a távolabbi járásokból ezt a formát választják. Ha hiányos a beadvány, megírjuk, hogy még mit kérünk, és a kérvényt besoroljuk az elintézendők közé. • Bizonyára akad, aki a négyhetes várakozási időn túl türelmetlenné válik... — Ilyenkor megírjuk, hogy elnézést kérünk, de a felgyülemlett ügyek miatt csak néhány hónap után küldjük a kivonatot. Csak azért, mert valaki levélben fordult hozzánk, mások kárára nem részesíthetjük előnyben. • Ha jól emlékszem, az illetékes állami szervek és hivatalok még tavaly decemberben ígérték az ügyintézés egyszerűsítését és gyorsítását. — Az ígéret, sajnos, mindmáig ígéret maradt. A múlthoz viszonyítva anynyi változott, hogy júniustól ingyenes az ügyintézés. A testvérek közötti újraelosztást kivéve nem kell okmánybélyegeket ragasztgatnunk. Minden más a régi. • Látom, a vasrúd segítségével, egykori váltóőröket lepipáló erővel tologatják a sínen futó szekrényeket. — Izmosodunk, nem vitás. Ha éppen az első és a második szekrény között van a munkafolyosó, a keresett betét pedig a hatodikban, akkor négy szekrényt kell áthelyeznünk. Ráadásul mindig várni kell a másikra. Ezért kértük, hogy az üresen álló szekrényt emeljék kí a sorból, de kérésünk mindeddig meghal Igatatlan maradt. • Amióta megjelent a földtörvény, mikor ülte végig utoljára valamelyik közigazgatási hivatal, földhivatal munkatársa, politikai párt vagy mozgalom képviselője a fogadónapot, hogy hallja, tapasztalja, milyen problémák tarkítják a gyakorlatot és keserítik az emberekéletét? — Ügyfélfogadási napon még senki sem járt nálunk. Azaz egy ízben egy képviselő megnézett bennünket, és tudtunkra adta, hogy ezentúl éjjel-nappal dolgoznunk kell. Megszámolta, hogy hetente hány kivonatot készítünk ei. Érdekes, hogy a hivatalos szervek is csak a számszerű kimutatásra kíváncsiak, noha ez aligha tükröz

5 a valós helyzetet Hiszen már említettem, hogy betét és betét között óriási a különbség, és ez a kivonatokra is érvényes. Ráduplázott látogatásom után az élmények hatása alatt, ha lehet, még kábultabban távoztam a telekkönyvi hivatalból. Bár az olvasó a falvak neve alapján kitalálta, hogy Komáromban jártam, ezt mindeddig tudatosan elhallgattam. Ezzel is jelezve, hogy a lefestett állapot (sajnos) nemcsak komáromi sajátosság. Másutt is ilyen vagy még ilyenebb a helyzet, amiről a földtulajdonosok sokat tudnanak mesélni. Miután a politikai pártok és mozgalmak megvívták látványos harcukat a földtörvény felett, mintha már senki sem törődne azzal, hogy a föld jogos örökösei milyen viszonyok és megpróbáltatások közepette kapják vissza tulajdonukat. Akadnak, akik nehezítik, késleltetik az ügyintézést. Igy nagy a veszély, hogy a földtörvény megjelenésekor született remények szertefoszló álommá válnak. Sokan, akik azt gondolták, hogy már most ősszel felszánthatják és bevethetik földjüket, valószínűleg nagyot csalódnak. EGRI FERENC SEGÍTS MAGADON, AZ ÁLLAM IS MEGSEGÍT? Hogyan látja mezőgazdaságunk jövőjét egy gépjavító A hími Böőr János negyedszázaddal ezelőtt sok Kanyapta menti fiatalhoz hasonlóan a közeli Keletszlovákiai Vasmű füstölgő kéményei tövében tanult mesterséget Nem a gyáróriás kerítésén belül, hanem annak tőszomszédságában, a koprivnicei Tatra cég helyi üzemében. Ott sajátította el a motorjavítás fortélyait, a gépjárművek villamos berendezéseinek ábécéjét, de nem maradt sokáig. Amint a munkaszerződés lehetővé tette, hazament, a mezőgazdaságba. Többször hallottam már tőle, hogy ott érzi magát igazán otthon. Nappal a Perényi Mezőgazdasági Szövetkezetben bütyköli a javításra szoruló gépeket, délután és estefelé pedig a családjával együtt a háztájiban szorgoskodik. Ha a mezőgazdasággal kapcsolatos helyzetelemzést olvasok-hallok, általában ő, egyébként egykori osztálytársam is eszembe jut, s ha találkozom vele, hol röviden, hol hosszabban a termelésről is beszélgetünk. A minap nem véletlenül futottunk össze, hanem szándékosan. Kíváncsi voltam, hogyan látja ma az agrártermelés jelenét is jövőjét. Nem ódzkodott a beszélgetéstől, illetve nézeteink közzétételétől. — Hogy mi lesz velünk? — töprengett el röviden a kérdésen. — Úgy látom, a rendszerváltás a mezőgazdaságot is próbára teszi, átalakítja, megreformálja. Ez rendben is lenne, csak ne tegye tönkre. Mert ha hosszabb időre legyengíti, akkor annak nemcsak a földművesek isszák meg a levét, hanem az egész ország. A városok is. Mi tagadás, az élelem előállítása mindennél, pontosabban minden más termelésnél fontosabb. Szerintem a termékek rendkívül széles skáláján a kenyéré az első hely. Mert, ugye, hiába lesz tele számítógéppel, meg színes televízióval és más műszaki csodaszerkentyűvel a ház, a piac, ha az éléskamra az élelem drágasága miatt, vagy a visszafogott termelés következtében üres lesz. — Szerinted fennáll ennek a veszélye? — Ha abból indulok ki, hogy ma sok termékünket alig tudjuk értékesíteni, s szinte lehetetlen úgy öszszehangolni az itteni adottságokat, feltételeket az igényekkel, valamint a termelési költségeket a felvásárlási árakkal, hogy az a termelő szemszögéből nézve is megfelelő legyen, akkor tartok tőle. S bárhogy is nézem a dolgokat, jelenleg úgy látom, állami támogatás nélkül, pontosabban egy jó agrárprogram nélkül nem tud majd megmaradni sem a perényi, sem más szövetkezet. — Egyesek azt mondják, feloszlanak a mai szövetkezetek és azzal tulajdonképpen megoldódik az egyik alapkérdés... — Hm, ha az olyan egyszerű lenne, állnék elébe. Csakhogy... Hol van annak a biztosítéka, hogy az ország jelenlegi mezőgazdasági politikája kedvez majd az esetleges magángazdálkodásnak, illetve a szövetkezeti formájú kisüzemi termelésnek? Félreértés ne essék, nem vagyok a magángazdálkodás, a kisüzemi gazdálkodás ellen, noha mellette sem nagyon. Állítom, ha egy nagyüzem, egy nagyobb szövetkezet nem tud megélni, akkor a magángazda még nehezebben tud majd létezni. Mert a termelési költségeket ő sem lesz képes annyira lefaragni, hogy a mai felvásárlási árak mellett némi nyereségre is szert tehessen. Nem mondom, az alaptermelés talán lehetne nyereséges, csakhogy az önmagában véve kevés a boldoguláshoz. A terméket ugyanis nem elég csak előállítani, azt el is kell adni. Vagy helyben, vagy másutt az országban, esetleg külföldön. Lesz arra ideje a termelőnek, ha nem szövetkezik más termelővel, illetve a kereskedőkkel? — Mit tehetne tehát az államvezetés, a kormány, az ágazatvezetés a mezőgazdaságért? ' — Úgy érzem, kezelhetné komolyabban, felelősségteljesebben is ezt az ügyet. Hogy hogyan, miképpen, azt eszeljék ki a honatyák, a képviselők, a miniszterek... Persze, a termelők véleménye alapján is. Elvégre azért vannak ott, hogy a nép és az egész ország érdekeit szolgálják. Gondolom, lenne megoldás. Evekkel ezelőtt például azt olvastam valahol, hogy Franciaország mindaddig gabonabehozatalra szorult, amíg az állami alapból nem kezdte támogatni a gabonatermelőket. Ez állítólag annyira jó „húzásnak" bizonyult, hogy azóta ez a nyugat-európai ország már nem importál gabonát, de exportál, s ebből jó bevételei vannak. Nos, kérem, a mi honatyáink is nézzenek szét a világban, s a termelőkkel együtt ők is végezzenek piackutatást, próbáljanak vevőt találni az itteni tej- és húsfeleslegre. A belkereskedelmet illetően pedig hassanak oda, hogy ne a termelőn csattanjon az ostor. Mert hogy rajtunk csattan, az „Az kevés, ha az állam azt mondja az állampolgárnak, hogy itt a földed és csinálj vele, amit akarsz..." — mondja Böó'r János. (A szerző felvétele) a szlovák mezőgazdasági miniszter-helyettes minapi sajtónyilatkozatából is egyértelmű. Podstrásky úr, ugye, azt nyilatkozta, hogy amíg az élelmiszeripari cégek az idei első félévben a tervezett nyereségüket 1,28 milliárd koronával túlteljesítették, addig az állami mezőgazdasági vállalatok attól 1,2 milliárddal, a mezőgazdasági szövetkezetek pedig 4 milliárddal elmaradtak... Jó, jó, a piacgazdaság sok kérdést megoldhat, és meg is fog oldani, ám bárhogy is ítéljük meg a dolgot, szerintem a kormány is benne van az ország-pakliban, s méghozzá teljesen érthetően nem is a legalacsonyabb számértékű „kártyával". Nem mondom, a központi államvezetés a földtörvény elfogadásával tett egy jó lépést, de ez még kevés. Az kevés, ha az állam azt mondja az állampolgárnak, hogy itt a földed és csinálj vele, amit akarsz, boldogulj, ahogy tudsz. Több kell ennél. Mivel nagy a munkaerőfelesleg, talán egy olyan szociális program is időszerű lenne, mely például a kisgyermekes anyáknak lehetővé tenné, hogy akár évekig is nyugodtan otthon maradjanak, maradhassanak, neveljék a kicsiket, s közben a konyhakertben, a háztáji kis gazdaságban is minél hasznosabb munkát végezhessenek. A falunak ez mindenképpen javára volna. Nemde?! GAZDAG JÓZSEF i • i ! ' ; s / C i