Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-10 / 212. szám, kedd

PUBLICISZTIKA 1 ÚJ SZÓ A NEMETORSZAG LEGFIATALABB KEPV1SELOJE ALLITJA: A SZOKATLAN MÉG NEM OSTOBASÁG Atléta termet, 198 cm magas, hosszú, sötétszőke haj, kopott farmer, kinyúlt trikó, piros esernyő. Tillman Tegeler 19 éves és egy éve tanácsos a Münchentől 38 kilométerre fekvő Taufklrchen városi választmányában. 18 évesen került a testületbe s így vált európai kuriózummá. Ő azonban nem így látja. Nemrég turistaként meglátogatta Kelet-Európát, ekkor sikerült megszólaltatnunk. — Ritkaság, hogy valamely országban tizenévesen indulni lehessen a választásokon. Még ritkább, hogy meg is válasszák az embert. Neked mégis sikerült. Hogyan? — Amikor a barátom az SPD (Szociáldemokrata Párt) helyi csoportjába hívott, lényegében nem is létezett helyi csoport. A konzervatív kisvárosban mi voltunk az elsők, akik ilyen fiatalon kezdtünk politizálni. Az ifjúsági szekció tagjaként a tavalyi helyhatósági választásokon heccből indultam. Mit ad isten, megválasztottak. — Miből áll tevékenységed? — Havonta egyszer részt veszek a városi tanács ülésén. Erre természetesen illik felkészülni, hiszen egy sor olyan kérdésről születik döntés, amelyről eddig nem is hallottam. Ugyanolyan szavazati jogom van, mint bármely idősebb kollégámnak, komolyan veszik a véleményemet, nem néznek le s ezzel nem lehet visszaélni. A szakbizottságokban végzett munka még ennél is fontosabb, hiszen a lényeges kérdésekben a szakbizottságok véleménye mérvadó. Minden fontos kérdés a szakbizottságokból kerül a tanács elé, ezekben a kisebb, szakmai szempontból megszűrt csoportokban lehet felkészültebben, határozottabban politizálni. — Feltételezem, hogy az ifjúsági szakcsoportban dolgozol. — Nem. Sokan azt gondolták, hogy az ifjúsági vagy az iskolaügyi csoportba kerülök. A költségvetési és szociális bizottság — amelyben jelenleg dolgozom — az ifjúság szempontjából sokkal lényegesebb döntéseket hozhat. Épülnek a lakások, a hozzájuk tartozó infrastruktúrával, fiatal házaspárok élnek az új lakótelepeken éppen azért, mert Petőfi Sándor fia szerencsétlen csillagkép jegyében született. Olyan időben, amikor a magyar szabadság élet-halál harcát vívta, s a jövendő nem biztatott semmi reménnyel. Mintha az apa előre megsejtette volna fia tragikus sorsát, amikor naplójába bejegyezte gyermeke születésének körülményeit: „Született Zoltán fiam december 15. 1848. déli tizenkét órakor Debrecenben, a Harmincad utcában Ormós szabó házában, az utcára nyíló kapu melletti szobában. Szeptemberben beállván katonának, feleségemet szüleimhez vittem Erdődre, de az ottani lakás később az oláh lázadás miatt nem lévén eléggé biztos, Debrecenbe szállítám őt, hol zászlóaljammal feküttem. így érte szegény fiamat az a szerencsétlenség, hogy Debrecenben született. Debrecenben és mi több: pénteki napon. Azaz jobban mondva: »pénteki napon és ami több Debrecenben!« mert Debrecen még a pénteknél is veszedelmesebb, elannyira, hogy ha a magyar függetlenség balul üt ki, azt nem másnak köszönhetjük, hanem annak, hogy Debrecenben kiáltatott ki. Micsoda gondolat is volt az, egy nemzet függetlenségét olyan városban proclamálni, hol a házak kapujára ez van ír\'a: Aki bejön az udvarra, tegye be az ajtót, mert kimegy a disznó. Legalább annak a háznak a kapuján, ahol fiam született ez állott." x Fia születésére írt költeményében sok a borongó, tépelődő hang, a jövő miatt érzett aggodalom: „A reménynek nagy virágos fája, Mit e csillag fénye fölmutat: Csak ne szálljon kora dér reája, Mely leszedné e virágokat. Oh halál, te nem léssz oly kegyetlen, v ! > t v München amolyan bejáró faluja lettünk. Költségvetési kérdés az ifjúsági intézmények létrehozása is és természetesen a szociális program a nyugdíjasokon és a betegeken kívül elsősorban a fiatalokat érinti. Nem elhanyagolandó, hogy a fiatalok nagy része Münchenben tanul és ahhoz a városhoz kötődik, de a lakások árai, az életszínvonal, elrettenti őket a nagyvárosba költözéstől. — Hogyan készülsz az ülésekre? — Minden témában készülnöm kell. Soha nem volt ekkora „rumli" a szobámban. Politikai, történelmi, jogi alapművekkel alszom el esténként, a városháza szaktanácsadóitól kimerítő jelentéseket kérek s meg is kapom. Mindez olyan olvasnivaló, amit nem regényként, nem egy szuszra olvas el az ember, főleg akkor nem, ha ez ügyben tapasztalatlan középiskolás. Jóformán minden időm a tanulással telik, bár nem iskolás szinten. — Bírod a tempót az iskola mellet? — Tavaly nem bírtam, megszakítottam tanulmányaimat, így csak egy évvel később érettségiztem. Most munkahelyet keresek. Hozzátenném viszont, hogy tanácsosi pályafutásom egy éve alatt többet tanultam, mint az iskolában. Pedig kiváló történelemtanárunk volt, aki nélkül nem tudom elképzelni mai munkámat. — Konzultálsz vele? — Nem erről van szó. Ő tanított meg tanulni, ő vezetett be a politológia rejtelmeibe, tőle tudtam meg, milyen társadalmi rendszerek működnek — vagy nem működnek — Európában, sőt még államigazgatási ismereteket is kaptunk az iskoláHogy magaddal rántsd idő előtt: Nem enyém lesz ő — tartsd ezt eszedben A hazának nevelem fel őt." És mi lett a nagy költő fiából, Petőfi Zoltánból, aki örökölte apja nyugtalan természetét, tehetségét azonban kevésbé? Apja tragikus halála után anyai nagyapjához, Szendrey Ignáchoz került, majd anyja vette magához, aki időközben férjhez ment Horváth Árpád egyetemi tanárhoz. Az ifjú Zoltánka sosem volt valami jó tanuló. 1864-ben, 15 éves korában meg is bukott a gimnázium ötödik osztályában. „Iskolai bizonyítványai a legmeglepőbb gyűjteményei a jó és rossz érdemjegyeknek, mintha nem is egy ugyanazon tanulóra vonatkoznának. Mikor akart, mindig kiváló eredményeket tudott elérni, de ha kedvét vesztette a tanulástól, teljesen közömbössé vált rá nézve, mire jut, és mit szólnak hozzá az emberek" — írja róla Déri Gyula. A dicstelen iskolai szereplés után Petőfi öccse, István, aki gyámja volt Zoltánnak, magával vitte Csákóra, hogy gazdasági pályára irányítsa. Ebből sem lett semmi. Zoltán viszolygott a gazdasági munkáktól, visszavágyott a gimnáziumba. A szarvasi gimnáziumban folytatta félbeszakadt tanulmányait. De itt sem bírta sokáig, fölébredt nyugtalansága és 1866 tavaszán megszökött az iskolából. Ám nem tudott mit kezdeni önmagával, vele sem tudtak mit kezdeni hozzátartozói.Nagy üggyelbajjal mégis sikerült befejeznie az iskolaévet Nagykőrösön. Ennek ellenére szeptemberben már a szegedi gimnáziumban találjuk. Itt sem tartott ki sokáig. Tanárai — rakoncátlansága miatt — eltanácsolták az iskolából, aminek Zoltán fölötte örült. Apja nyomdokait követve 1867 tavaban. Lényegesen könnyebb volt így kezdeni. — Farmer, vastag pulóver, magnó és fülhallgató, elnyűtt tornacipő. Ez a személyi image? — A politikus ugyebár pocakos, kopaszodó, legalább ötvenéves, öltönyben jár, BMW-n utazik és savanyú képet vág. Ugye nálatok is így képzelik? Nem vagyok hivatásos politikus és nem vagyok hajlandó életmódot változtatni csak azért, hogy a tanácsüléseken a tizenkilenc éves Tillman karikatúrája üljön. Tudták rólam a választók, hogy milyen vagyok, talán éppen ezért választottak meg. Utálom a kliséket, soha nem döntöttem formálisan, javaslataimtól néha a tanácstagok is megijednek. — Nem tartják ötleteidet ostobáknak, naivaknak? — Szerencsére nem. A taufkircheniek talán már tudják: a szokatlan még nem ostobaság. Amikor azon morfondíroztunk, hogy a lélektelen lakótelepekből otthonokat varázsoljunk, azt javasoltam, hogy a városháza fedezze mondjuk a parkosítás költségeit, de a munkákat végezzék el a környéken lakók. Ok tudják, milyen játszótér, park vagy pad kell nekik, szeressék, csinálják, mert akkor vigyázni is fognak rá. Az a focipálya, amit a haverokkal öntözünk, nyírunk, gondozunk, egészen más, mint ha azt a városi tanács készítette volna az utca lakóinak. Amikor a javaslat elhangzott, csak bámultak rám: a polgárt fogjuk dolgoztatni? Hiszen a következő választásokon fütyül ránk! S lám — a fiatalok jöttek, olyan lelkes munkáspartit még nem láttál. — Minden ötleted ilyen szokatlan? — Nem én fedezem föl Amerikát. Svájcban láttam először, hogy a betontelepek teljesen megváltoznak, ha a panelházak tetejét parkosítják. Azóta tudom, hogy nem Svájc az egyedüli — a skandináv országokban is tisztelik a zöldet, a füvet, a fát. szán elszökött hazulról és a szegedi színésztársulathoz szegődött. Szana Tamás író (emlékíró) ez idő tájt találkozott vele Debrecenben: „1867 tavaszán Debreczenben mindennapos vendége voltam Bloksay kávéházának... Egy napon körülbelül tizennyolcz-tizenkilencz évesnek látszó fiatalember lépett a kávéházba. Sápadt arczú, vézna legényke volt, tüzes, villogó szemekkel s megjelenésében az önérzet kifejezésével. A társaság egy része talán észre sem veszi, ha Dózsa bátyánk reá nem kiált, s asztalunkhoz nem szólítja: — Petőfi Zoltán, a nagy Petőfi fia, — szólt a derék öreg felém fordulva, azzal a páthosszal, melyet a színpad deszkáiról hozott közénk magával. — Ismertem az apját is, azt kívánom neki, hogy méltó fia legyen az apjának. Petőfi Zoltánt nem hozta zavarba ez a bemutatás, sőt örült neki. Kissé meghajtotta magát, s mintha csak régi ismerősünk lett volna, közénk telepedett. — Elmondta, hogy megúnta az iskolát, szabadabb élet után vágyakozik, s apja példájára szeretne színésszé lenni. Nagy örömet okozna neki, ha mindjárt itt maradhatna a debreczeni színtársulatnál. Bármi csekély fizetés mellett, ha másképpen nem lehet, díjazás nélkül is. Reám, megvallom, első látásra nem valami kellemes benyomást tett Petőfi Zoltán. Sápadt, beesett arczán éjjeli dorbézolások nyomait véltem fölismerni, s nagy önbizalmát, mely szavaiból kisugárzott, nem találtam eléggé megokoltnak. Ezt a fiút rosszul nevelték, s nagyon elkényesztették, — gondoltam magamban..." Később, amikor Szana jobban megismerte, megváltoztatta véleményét: „Egyéniségében egymás után fedeztük fel a jó tulajdonságoSzakképzett munkások segítségével, minimális költségekkel tehetők emberivé a panelházak. Miért ne csinálhatna hasonlót Taufkirchen? Most hallottam, hogy Csehszlovákiában mindenütt hiányzik a pénz. A lakossági szolgáltatásokban nem kell milliárdos programokat alkotni. Egy-egy jó ötlet, elejével badarságnak tűnő apróság egyedivé, utánozhatatlanná teheti a lakótelepet, az emberek otthon érezhetik magukat. Nálatok is vannak kihasználatlan biciklitárolók? Kérem — lehet bennük minitornaterem, preszszó, játszószoba a gyerekek számára, barkácsműhely. Találják ki az ott lakók; a tanács dolga, hogy rugalmasan reagáljon és találja meg a hivatali lehetőséget az efféle ötletek megvalósítására. — Ilyen szempontból mennyire bürokrata egy német hivatal? — Szörnyű! Annyi papírt, amenynyit eddig a városházán láttam, csak egy komoly papírgyár képes legyártani. Taufkirchenben a legszokatlanabb éppen az volt, hogy az SPD tagjai elmagyarázták a hivatalnokoknak: azért fizetünk, hogy helyettünk intézkedj. Ha nem megy, akkor te mész. S ők nem akartak menni. Ebben a bürokrata országban sikerült megvalósítanunk egy sor intézkedést a hivatali teendők intézésében* leegyszerűsítettük a felekkel való tárgyalást, az engedélyezési mechanizmust. Ha Taufkirchenben sikerült, sikerül máshol is. — Nem gondolkodtál azon, hogy hivatásos politikus légy? — Nem. Ha a következő helyhatósági választásokon más nyer, a tanult szakmámra összpontosítok, abból szeretnék élni. Ezt a tanácstagságot amolyan jópofa intermezzónak tekintem. Harmincévesen bizonyára kevesebb jó ötletem lenne, mint most. — Mégis, mi a tanult szakmád? — Építész leszek. — Fülhallgató volt a füleden, amikor találkoztunk. Milyen zenét hallgatsz? — Dire-Straits rajongó vagyok. A magnóban pedig egy új spanyol nyelvtanfolyam szólt. LOVÁSZ ATTILA kat. Könnyelműsége mellett megismertük jó szivét; határtalan önbizalma mellett ritka találékonyságát és gyors elméjét..." Ezután a debreceni színtársulattal kóborolt, de nem bírta sokáig, súlyos tüdőbajt kapott. Amikor meghalt az édesanyja, Zoltán magába szállt, otthagyta a színészetet, folytatta a tanulást. 1869-ben viszont újra a színészekkel csavargott. Baja azonban egyre jobban elhatalmasodott. Mostohaapja és új gyámja, Horváth Árpád külföldre küldte gyógykezelésre, de már nem segíthettek rajta. Néhány hónapi szenvedés után 1870. november 5-én, 22 éves korában elhunyt. Azt rebesgették róla, még a halálos ágyán sem hagyta el élcelődő kedve, és mosollyal az aracán szólt a körötte állókhoz: „Ifjúságomban elértem azt, amit mások csak érett korukban szoktak elérni: meghalok — végelgyengülésben. " Néhány vers, versfordítás maradt utána, de ezek messze elmaradtak apja költészetétől. Petőfi fia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Apja baljós sejtelmei valóra váltak. Saját maga is érezhette, céltalan élete nem vezethet jóra. Gyötörhette az is, hogy nem volt senkije, aki őszintén vonzódott volna hozzá. Hiányzott életéből a család melegsége, meghittsége, a ragaszkodó szeretet szívet tápláló ereje. Rövid életében gyakran foglalkoztatta a halál gondolata. Búdal című versét így kezdi: „De meguntam már e hitvány életet! Hiszen nekem nincs is senkim ki szeret..." Krúdy Gyula találóan írta róla: „A ködből, az árnyékból kilép Petőfi Zoltán, olyan kopottan és rongyosan, mint ahogyan egész életében mutatkozott azok előtt, akik ismerték az üstökös hátramaradt kis halovány csillagát a magyar mennyboltozaton." DÉNES GYÖRGY 1991. SZEPTEMBER 10. LAPSZÉLEN SZÉLMALOMHARC? Már közel egy esztendeje, hogy a Losonci járásban található, volt Galsai Egységes Földműves-szövetkezet Ipolynyitra székhelyű gazdasági központjának földművesei kilátástalan harcot folytatnak a társult szövetkezet vezetőségével vagyonuk leválasztásáért. Arról a földtulajdonról és egyéb vagyonrészről van szó, amelyen, amellyel 1972-ig önállóan gazdálkodtak, s amelyet ekkor a járási pártbizottság nyomására a galsai szövetkezethez csatoltak. A „válási keresetet" első ízben egy esztendővel ezelőtt, 1990. augusztus 19-én nyújtotta be a szövetkezet vezetőségének az ipolynyitraiak 13 tagú küldöttsége. Kérésüket elutasították, azzal az indokkal, hogy kevesen voltak az igénylők, noha a mezőgazdasági szövetkezetről szóló törvény világosan rendelkezik, s lehetővé teszi a társult szövetkezetek szétválasztását akkor is, ha azt kevesebb tag igényli. A következő „kérvényt" már negyvennégyen írták alá, s ebben megjelölték az elszakadás kívánt időpontját is, 1991. január 1-jét. A szövetkezet utolsó, múlt évi augusztus 17-i taggyűlésén az első kérvényt elvetették, a másodikat pedig lényegében ignorálták. Tették ezt annak ellenére, hogy a vagyon és a kötelezettségek elosztása adminisztratíve tulajdonképpen már megtörtént, éspedig Jaroslav Gvušč, a szövetkezet elnöke által is aláírt alapelvek szerint. Miután a delimitációs bizottság munkája nem járt sikerrel, annak elnöke, Ladislav Stráňovský panasszal fordult az akkori mezőgazdasági miniszterhez. E levélre támogató választ kapott a delimitációs bizottság, s a levél másolatát a minisztérium megküldte a szövetkezet elnökének is. Aktív segítséget ígért a többi illetékes szerv is. Sajnos, az ipolynyitraiak kénytelenek voltak élni a felkínált segítséggel, és Kosa mérnök, a mezőgazdasági minisztérium illetékes osztályának vezetője az eset áttanulmányozását követően kijelentette: ilyen képtelen üggyel még nem találkozott. A mezőgazdasági miniszterhez intézett levélben az ipolynyitraiak arra is rámutattak, hogy a „közös" milyen felelőtlenül gazdálkodik a szövetkezet vagyonával. Csupán az év első öt hónapjában 10 millió koronás hitelt vettek fel, 20 százalékos kamatra, "S ezzel alaposan leterhelték a tagokat, vagyis a földtulajdonosokat. Ugyanakkor tény, hogy az elöljáróságba választott adminisztratív dolgozóknak csak a 10 százaléka földtulajdonos tag. A beadványok, megbeszélések, intrikák és ignorálások szinte végtelen sorában a Losonci Járási Ügyészség szerepet kapott, de minden ment tovább a régiben. Úgy tűnik, a válás szükségességéről leginkább meggyőződöttek küzdelme szinte kilátástalan, valakik mintha szándékosan húznák ebben a kérdésben az időt. Az ipolynyitraiak szinte már félnek, főleg a várható veszteségektől. Noha a törvény, a mezőgazdasági minisztérium és a járási ügyészség is az ipolynyitraiak oldalán áll, az egyesített szövetkezet néhány vezető dolgozójának önkényes döntései ellen szinte tehetetlenek az elszakadni vágyók. Közben az ő gazdasági részlegükön megszűnt a fejlesztés, tehénistállójuk úgyszólván teljesen lepusztult állapotban van, tervezett javítása elmaradt. A javítására szánt eszközöket a szövetkezet vezetése más, az ipolynyitraiak számára ismeretlen célra fordította. Sorolták panaszaikat az ipolynyitraiak, csak éppen nem akarták magukat megnevezni. Hiába, félnek... TIBOR BABJAK A szerkesztő megjegyzése: A kézirat nyomdába kerülésekor tudtuk meg, hogy az ipolynyitraiaknak szeptember 1-jével végül is sikerült a válás, s reméljük ezzel félelmük is megszűnik. „A HÁTRAMARADT KIS HALVÁNY CSILLAG" AZ ELFELEJTETT PETŐFI ZOLTÁNRÓL