Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-05 / 208. szám, csütörtök
1991. SZEPTEMBER 5. ÚJ szói KALEIDOSZKÓP A JÖVŐ FESZTIVÁLJA Csodálatosan szép idő volt a hétvégén Prágában. A vár és környéke szokás szerint tele volt turistákkal, annyi volt az ember, hogy a szűk utcákon alig lehetett mozogni. A Gyermekek Házának tágas udvara kiválóan alkalmas szabadtéri színház céljára. Szomtabon és vasárnap a bejárat előtt A jövő fesztiválja feliratú plakátok és tizenéves gyerekek különböző nyelveken csábították a járókelőket, hogy térjenek be, és foglaljanak helyet a széksorokban. Belépődíj nem volt, a papírdobozba bedobott pénzt azonban nem utasították vissza. Búcsúelőadását tartotta a Gyermekek a békéért nemzetközi alapítvány európai szekciójának három együttese. Az évek során a világ 57 országa kapcsolódott be ebbe az egyedülálló mozgalomba, amelynek célja, hogy a serdülőkorú fiatalokban felébreszti a természet, a környezet iránti tiszteletet, s a többi ember megbecsülésére és kulturális aktivitásuk támogatásával a nemzetközi összefogásra neveli őket. Idén Pécsett, Zágrábban és Olomoucban találkoztak a hazai és a világ különböző országaiból összesereglett gyerekek, s e városok színházi igazgatóinak vezetése alatt tanulták be mindenki számára érthető műsoraikat. Az összekötő kapocs a meglepően magas művészi nívójú előadáson az angol nyelv, de emellett ki-ki saját anyanyelvét is használja. Az egyhónapos turné után a mintegy kétszáz fiatal nemcsak a közönségtől, egymástól is búcsúzott. A színpadon pergő életképek, allegorikus táncok, szavalatok és dalok lenyűgöző egyszerűséggel fejezték ki, hogy egy bolygón élünk, és földünk jövője a mi jövőnk is. Az egész világ egy nagy család, akár Indiából, akár Ausztráliából, Írországból vagy Csehszlovákiából származnak tagjai. A műsort derű, optimizmus, elkötelezettség, bizakodás hatotta át. A közönség megfeledkezett a nyomasztó hétkönapok gondjairól, a körülöttünk zajló viszályokról, tragédiákról, s talán felteszi magának a kérdést: valósággá válik a fiatalok megálmodta jövő? KIS ÉVA FÜGGETLEN KÖZÉLETI • HETILAP 36-dik számának tartalmából: • Partizánból szendvicsember • Pezsgő, vodka és egyebek • Fotogén testek • Seriffek feketében • Hiánycikk a fegyver Olvassa Ön is a Napot! A Nap megvásárolható minden postai hírlapterjesztőnél a Csemart és a Médiaprint-Kapa árusainál. úp-1077 • Az ACC Kft. pozsonyi irodájába közgazdasági végzettséggel titkárnőt keres. Német nyelvtudás szükséges. Cím: Acc spol. s. r. o. Mlynské Luhy 70, 821 05 Bratislava. ÚF-1062 TÁVKAPCSOLÓ A GULAG RÉMKÉPÉI Egyre inkább olyanná válik a budepesti TV 2 Napkelte reggeli magazinműsora, amelyre figyelni lehet. Figyelni, mert egy nappal előbb közlik várható műsoruk gerincét, s a reggelek álmosságát űző módon, félórányi időtartamra lebontva Ígérik riportjaikat, beszélgetéseiket. Ilyenkor oda lehet futni a képernyő elé, s csak úgy az ajtófélfának támaszkodva figyelni. Nem tudhatja a tévénéző, hogy melyik nap reggelén képeszti el egy váratlan esemény, egy tegnapi történés lecsapódása vagy éppen a történelem, esetleg egy magánemlékezés, így sújtott le rám szerdán reggel a Gulag. Újra elém lökve a mocskot, a vért, az ember korcs voltát, őrületes kettősségét: a bűnt és az ártatlanságot. Amit isteni erővel még így történelmi rémképeket nézegetve is átsző a remény. Mert mi más éltette azokat, akiket SzovjetÁzsiából, a Baltikumból vagy éppen Gömőrből hurcoltak el! A II. világháború előtt a sztálinizmus ideológiai ellenfeleit hurcolták a gulagokra. A szovjet belügyminisztérium akkor is a legnagyobb ipari tárcát irányította. Rabszolgamunkával dolgoztattak milliókat, s amikor már elfogyott erejük, tetemüket sokszor el sem temetve vetették oda az emberi testeket az enyészetnek. Egy budapesti hetilap, a Beszélő közöl rajzokat - egy volt belügyi tiszt, Gulag-őr rémképeit - rémregényét. Tudom az illető nevét, de szeretném elfelejteni. Miféle dicsőségre vágyik egy ilyen piszkos munkára kapható valaki? Lehet-e ennek lelkiismerete? Főleg azután, hogy apját is meghurcolták, őt magát nevelőintézetbe dugták. Mégis felvállalta a kegyetlenkedést? Megbocsátható-e minden bűn? Van-e mentség a tudatos bűnöket elkövetők számára? Csak a történelemnek van joga ítélni ideológiákról, őrült társadalmi Víziók nevében elkövetett tömeggyilkosságokról? Érvényes-e minden esetben a krisztusi megbocsátás és a bűn megváltásának a joga? Szakértők beszéltek róla, hogy ennek az embernek a rémképei egyben saját maga gyónását jelentik. Kétségtelen, hogy újra és újra emlékezni és emlékeztetni kell a szörnyűségekre. Még itt élnek közöttünk azok, akiket erről a tájról hurcoltak el, hogy pótolják a háborúban odaveszett szovjet állampolgárokat. Félek leírni a szót: jogtalanul. Mert jogtalanságról ott lehet beszélni, ahol valamilyen jog is volt, márpedig az ember ezekben a táborokban szám volt, leltári adat, eleven szerszám, amelyet, ha elkopott, kidobtak a szemétdombra. Lehet-e felejteni? Szabad-e felejteni? Nem ugyanott kellene az emberiség emlékezetében megőrizni a kommunizmus rémtetteinek emlékét, mint ahol a fasizmusét tartjuk számon? Nem tagadom, hogy személyes érintettség sugallja kérdéseimet. Kétszeresen is az, s ha ez bűn valamely kárpótlást és számonkérést ellenző parlamenti ifjonc szerint, ám legyen, vállalom. Lehet-e az ember liberális az ember élete ellen elkövetett gaztettekkel és hóhérokkal szemben? Lehet tévedni, lehet eltévelyedni a politikában, de örök erkölcsi törvényeket megszegni, ember ellen vétkezni nem lehet. Az már nem becsapás és tévedés kérdése, hogy valaki hóhérlegénynek áll a Gulagon, vagy egyéni karriervágyból bármilyen ^politikai nézetkülönbségre hivatkozva kinyír, likvidál, egzisztenciájában semmisít meg valakit. Márpedig ezek bizonyíthatók, s ami bizonyítható, az mérhető is. A jog mércéjével, feltéve, hogy a törvény igaz: az embert védi az ember ellenében. DUSZA ISTVÁN AMERIKÁBA - PÉNZ NÉLKÜL Ugye, szinte hihetetlennek tűnik a címben közölt állítás, ám Marek Orendáčnak, a prágai Károly Egyetem Orvostudományi Kara negyedikes hallgatójának elmondása szerint mégis lehetséges. - Amikor az egyik barátomtól megkaptam a Camp America szervezet londoni címét, magam is kételkedtem a dologban, vagyis abban, hogy néhány hónap múlva átrepülöm az óceánt, de amikor levelemre megérkezett a válasz, s benne az, nogy felvettek az érdeklődők listájára, nagyon megörültem. A többi már simán ment. A szervezet hazánkbeli ügyintézőjénél „nyelvvizsgát" tettem, majd később megkaptam a repülőjegyet, s azt az utasítást, hogy az USA-ban hol kell jelentkeznem. - Hol kellett? - A Bostonhoz közeli Maine település Skylemar Camp ifjúsági nyári táborban. Két hónapot töltöttem ott. - Egyedül voltál Kassáról? - Nemcsak Kassáról, hanem azon a helyen én voltam az egyetlen Csehszlovákiából jött instruktor. Persze, más helyeken az egész országból több százan voltunk. A mainei táborban Közép-Európából egy magyarországi fiú volt még, míg a többiek a világ más országaiból érkeztek oda. - Mi volt a teendőtök? - Tulajdonképpen gyerektáborban voltam, s mi, idősebbek, felügyeltünk a kicsikre, szerveztük a játékokat, a teniszhez értő instruktorok edzősködtek. Segítettünk a felnőtteknek a többi napi teendők végzésében is. - Úgy tudom, hogy a kéthónapos „szolgálat" után tettél egy kéthetes amerikai körutat. Miből? - Abból a 250 dollárból, amit a szervezőktől zsebpénzként kaptunk. Ennyit kap minden fiatal, s ha nem költi el, futja belőle egy körútra is, hiszen más kiadásai nincsenek ott az embernek. A táborban a szállásért és az étkezésért nem kell fizetni, az útiköltséget szintén a Camp America fedezi. - Mikor mész legközelebb? Jövőre szeretnék... Marek Orendáč elárulta az amerikai ifjúsági táborokat szervező iroda címét is. Az érdeklődők tehát a következő helyen próbáljanak szerencsét: Camp America; Dept. RTNO 2 A; 37 A Queens Gate; London SW 7 5HR; U. K. (gazdag) KASSÁN MEGNYÍLT A REMBRANDT-SALON A Kassai Állami Képtár - így hívják az egykori Kelet-szlovákiai Galériát - kedden a Rembrandt-szalon megnyitásával nemcsak a hangulatos kamarakiállítások szervezéséhez, hanem a képzőművészeti alkotások állandó jellegű árusításához is jó feltételeket teremtett. A Rembrandt-szalonban tehát az érdeklődők nemcsak megtekinthetik a keletszlovákiai művészek festményeit, grafikáit, kisplasztikáit és textíliáit, hanem meg is vásárolhatják azokat. A kassai Állami Galéria vezetői úgy tervezik, hogy idővel a Szlovákia más vidékein élő és alkotó kortárs művészek alkotásainak árusítását is felvállalják, s attól sem zárkóznak el, hogy időnként a magánygyűjtőktől is vesznek értékesítésre alkotásokat. Úgy tervezik, hogy a Rembrandtszalonban az eladással egybekötött önálló kiállításokon való bemutatkozást is lehetővé teszik a kassai-, illetve a kelet-szlovákiai képzőművészek számára. Az első ilyen kiállítást október 10-én nyitják, amelyen Bárczi Géza festőművész mutatja be eladásra szánt képeit. (-szák) ; Jpŕôs ÁfiOgÔN^SpÄUf ALEGI AGROKOMBINAT MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZET FELKÍNÁL: komplett pótalkatrészeket UR ll-es traktorok sebességszekrényeihez. Gyártó: a Považská Bystrica-i Gépgyár. Előnyeink: -olcsóbban adjuk az alkatrészeket, mint az Agrozet; - útiköltséget takarít meg, ha nálunk vásárol; - írásbeli megrendelés alapján Csehszlovákia bármely pontjára 48 órán belül szállítunk alkatrészeket. Címünk: Agrokombinát p. d. Lehnice 930 37 Lehnice Bartalos és Molnár mérnök leL 0709/96113,96217 Fax: 96292 Telex: 93155 UP-1008 A budapesti Vidám Színpad KETTEN EGY ELLEN KABARÉMŰSORA Szereplők: Csala Zsuzsa Straub Dezső Forgács Gábor Helyszínek: Perbete - sportcsarnok 1991. IX. 8 (vasárnap) 19. óra Pered: - művelődési ház 1991. IX. 13 (péntek) 20. óra Jegyelővétel a helyszínen. Jó szórakozást kíván az elóKONCERT műsorszervező iroda ÚP-1076 A komáromi Járási Lakásépítő Szövetkezet azonnali, vagy megegyezés szerinti belépéssel felvesz: közgazdászt igazgatóhelyettesi munkakörbe Feltétel: megfelelő szak végzettség, gyakorlattal Fizetési osztály: T-14 Főkönyvelőt - fizetési osztály T-11 Középiskolai végzettségű személyt a karbantartó részlegre, vezetői beosztásba. Fizetési osztály: T-11 Bővebb tájékoztatás személyesen vagy írásban a következő telefonszámon: 0819/628 30 ÚP-1075 • Szeptember 5-én ünnepli 60. születésnapját Ondrušek Rudolf Nagyfödémesen. E szép ünnep alkalmából sok erőt, egészséget, boldogságot és hosszan tartó életet kíván: felesége: Rozália, fiai: József, Tibi, menye: Gabi és a kis unoka: Tibike, akik sokszor csókolják a jó édesapát, nagyapát. Ú-2627 • Vállalkozói tevékenységre alkalmas, 20-30 áras építési telket vennék - legfeljebb 25 kilométerre Pozsonytól. Telefon: 07/673 83. Ú F-1065 • A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara felvételt hirdet férfiak számára. Jelentkezéseket írásban kérjük a Csemadok OV címére. A borítékra írják rá Gémesi Irén szervezőtitkár nevét. Cím: Csemadok OV Nám. 1. mája 10, 815 57 Bratislava. ÚF-1034 • Sürgősen eladó háromszobás szövetkezeti lakás Ipolyságon. Cím: František Matis, 936 01 Šahy, J. Kráľa 31/33., okr. Levice. Ú-2292 • Eladó világos színű ebédlőfal. Farkas András Marcelová 178. Ú-2694 • Eladó nagy, négyszobás szövetkezeti lakás (102 m 2) Érsekújvárott. Érdeklődni a 0819/612 15-ös és a 0819/628 66-os telefonszámon lehet. Ú-2695 • Eladók német juhászkutya-kölykök, Jawa-20-as motorkerékpár és bontásból származó tégla. Ár megegyezés szerint. Tóbli Géza, Kútniky 112, Dunaszerdahelyi járás. Telefon: 238-23. Ú-2704 • Eladok karambolozott Š-Favorit-karosszériát. A motorháztető és az első sárvédők mérsékelten sérültek, a többi rész sértetlen. Telefonszám: 0709/23997. Hívni 16.00 óra után lehet. Ú-2705 • Eladó 3-szobás szövetkezeti lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 07/2107 7.00-7.30 órakor. Ú-2728 Motor - Renova Sinka VÁLLALJA: - ŠKODA, LADA, DACIA, FIAT és egyéb nyugati típusú motorok javítását - veterán gépkocsimotorok felújítását - dugattyúk és dugatytyúgyürük gyártását, továbbá vállal: - főtengely-köszörülést - hengerfúrást Motor - Renova Sinka 985 32 Veľká nad Ipľom 36 telefon: 0863/99 187 UP-1047 Előnyös ajánlat kiskereskedők és vállalkozók számára. Nyugati országokból behozott jó minőségű használt ruha árusításához keresünk érdeklődőket. A ruha fóliazsákokba van szétválogatva Ára: női: férfi: gyermek: másodosztályú: 80 korona/kg 80 korona/kg 80 korona/kg 60 korona/kg tok külön). Folyamatos behozatalt biztosítunk. Telefon: 0709/902 21. (kabáUP-1058