Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-24 / 224. szám, kedd

PUBLICISZTIKA LUJSZOL 1991. SZEPTEMBER 24. LOSONC

: PATTHELYZETBEN A PRIVATIZÁCIÓ HAT TAGOT VISSZAHÍVOTT, HETET KINEVEZETT A MINISZTER • TILTAKOZÁS INNEN-ONNAN • A VOLT ELNÖK FELTEVÉSEI Miután megszületett a privatizációs minisztérium, napvilágot látott a kisprivatizációs törvény és munkához láttak a járási privatizációs bizottságok, beindultak az árverések, mindenki azt hitte, hogy végre egyenesbe jutott a privatizáció. A gyakorlat azonban rövidesen fényt derített a törvények hiányosságaira. Az árverésekkel kapcsolatban egyre gyakrabban beszéltek spekulációkról, intrikákról, a személyes támadásokról. A minisztérium több esetben is intézkedett. A losonci járási privatizációs bizottság 17 tagjából egyszerre hatot, köztük annak elnökét is visszahívta. Ezzel átmenetileg megbénult a bizottság munkája. A járásban senki sem tudta mi is történt valójában, amikor a járási privatizációs bizottság augusztus 19én megkapta azt a minisztériumi levelet, melyben közölték, hogy a bizottság elnökét és öt további tagját Miklós miniszter leváltotta és új személyeket nevezett ki a helyükre. A bizottság tagjai azon csodálkoztak, hogy a május végén ittjárt központi ellenőrzés semmi kivetnivalót nem talált a munkájukban, sőt elismerően szólt arról. Azt is tudták, hogy az elnök munkáját a minisztérium mindig a maximális prémiummal honorálta. A járási lapban Mag Zoltán mérnök, a NYEE járási tanácsának elnöke ejtett ugyan egy-két bíráló szót abban az értelemben, hogy a privatizáció kereke lassan forog a járásban és a bizottságban hiányoznak a NYEE képviselői. A bírálatot könyen kivédték azzal, hogy a bizottságot a minisztérium nevezte ki, a privatizálás pedig számokkal is bizonyíthatóan jó ütemben halad. Ján Zubo mérnök, a leváltott elnök, aki egyébként a Losonci Általános Hitelbank igazgatója, szabadságáról visszatérve levélben azonnal reagált a minisztérium értesítésére. Leváltását tudomásul véve megpróbált magyarázatot találni leváltására. Tibor Kotek mérnök, a Járási Hivatal vezetője levelet intézett Miklós miniszter úrhoz, melyben számukra megmagyarázhatatlan lépésnek minősítette a döntést, mely ráadásul a járásban zajló privatizálásnak sem válik a javára. Utalt a május végi minisztériumi ellenőrzés pozitív eredményeire, valamint arra, hogy sem a privatizációs bizottság tagjainak, sem a dologban érdekelt járási hivatal képviselőinek a véleményét nem kérték ki. A városi képviselő-testület szintén foglalkozott az üggyel. Augusztus végi ülésükön, több képviselő is élesen bírálta a privatizációs bizottságban történt változtatásokat, hangsúlyozva, hogy nem látnak okot a leváltásokra. Tiltakozó levelet juttattak el a minisztériumba, amelyben magyarázatot kértek a történtekről. Az újonnan kinevezett bizottsági tagok csak szeptember elején értesültek kinevezésükről, de szeptember 10-ig még egyik sem kapcsolódott be a bizottság munkájába. Miközben a régi bizottság által kidolgozott ütemterv szerint folytatódtak az árverések, mindenki érezte, hogy vákuum keletkezett, hisz a bizottság irányító nélkül egyszer sem jött össze, nem készítette elő a további objektumokat árverésre. Közben a bizottság egyik további tagja, dr. Ján Šimov, valamint a losonci és a poltári szekciók elnökei önként lemondtak, állítólag azért, mert az újonnan kinevezettek között ott vannak a privatizálást fékező két nagy üzem, a Nógrádi Vendéglátóipari Vállalat illetve a Járási Szolgáltató és Termelő Vállalat vezető képviselői is. A hogyan továbbhoz érdemben senki sem tudott hozzászólni, a minisztériumból pedig sem válasz, sem további eligazítás nem érkezett. Ján Zubo mérnök a bizottság volt elnöke hajlandónak mutatkozott arra, hogy röviden megmagyarázza a változások esetleges okait: 1. a bizottság tagjainak honorálásában igyekezett azok munkavállalása és hozzáállása szerint differenciálni, ami egyeseknek nem tetszett és ez belső ellentéteket szült; 2. a már említett két vállalat szinte bojkottálta a privatizálás menetét, ami lassította munkájukat. Ennek ellenére a 255 egységből 172-őt a bizottság már előkészített az árverésre, 130-at már el is árvereztek további 41 pedig a restitúció tárgyát képezi. Eszerint megalapozatlan Mag mérnök állítása; 3. a bizottságnak volt olyan kezdeményezése, hogy egy-egy el nem kelt üzemegységet a község vagyonába ruháznak át a község érdekeinek és az érvényben lévő törvényeknek a figyelembevételével. Ezt néhány ember mindig megvétózta és mivel náluk kétharmados szavazati többség kell a döntéshozatalhoz, egy-két kérdés függőben maradt. Rosszakarói bizonyára ezt is felhozták ellene és a többi visszahívott tag ellen is. Ennyit a losonci járási privatizációs bizottság máig gyűrűző bonyodalmairól. Lehet, egy-két hétig még eltart míg az emberek megnyugodnak és a bizottság tagjai újra munkához látnak. Egy biztos, a kiesés pótlásához idő kell, s ezt a járásban zajló privatizáció sínyli meg. Az újabb fejleményekhez majd visszatérünk. POLGÁRI LÁSZLÓ NEM ER A NEVÜNK NYÁRUTÓI JEGYZETEK De szép! — mondták a Bodrogközből érkező busz utasai, megpillantván szikrázó ormait a Tátrának, ahol a hőség legalább annyira elviselhetetlen volt, mint a rónán. Megérkezvén szálláshelyükre, el is határozták nyomban, mindenekelőtt fürdenek egyet. Kisebb-nagyobb csoportokban közlekedtek a strand bejáratához. A pénztárhoz érve, egyesek elhallgattak, mások tovább beszélgettek, magyarul. így kértek jegyet is, volt, persze, aki szlovákul, és volt, aki ujjaival mutatta, hogy hármat, ötöt vagy tízet akar („aztán majd ideadjátok a pénzi"). Némelyeknek már a pénztárnál gyanús volt valami, de nem szóltak, ritkán fordulnak meg ők ilyen helyen, hogy is mertek volna szólni. Hanem amikor egymás közt voltak, már a kerítésen belül. Akkor derült ki, hogy egyeseknek fele annyiba került a belépőjegy, mint másoknak. Ez meg hogyan lehet?! Vezetőjük sem értette, kis töprengés után visszament hát a pénztárhoz. Ott a következő, egyszerű és világos magyarázatot kapta: a külföldi állampolgár kétszeresét fizeti a belépőjegy árának. Külföldi állampolgár? De hát mi itteniek vagyunk! Csehszlovák állampolgárok. Igen? Akkor miért beszélnek magyarul? Lám, ilyen abszurd dolgok is megeshetnek velünk. Bizony sok csehszlovákiai magyart néztek az idén nyáron külföldi állampolgárnak a Tátrában, Pőstyénben és más fürdőhelyeken is, barlangok, múzeumok, várkastélyok pénztárainál, és fizettettek velük dupla jegyárat. Ezért javaslom: a jövőben vagy fogjuk be a szánkat minden pénztár előtt, vagy mielőtt belépőjegyet kérnénk valahova, igazoljuk magunkat. Különben meglátják, rámegy a gatyánk — anyanyelvünkre. Vagy az Európai Házig már kibírjuk valahogy. Csak nehogy ott is külföldinek nézzenek majd... Valahol Nagykürtös és Losonc között, egy útszéli csárdában. — Kérek egy kólát. Csend. — Prosím si jednu kólu. Csend. (A beszélgetés innentől szlovákul folyik.) — Uram, ön nem értse szlovákul, se magyarul? — Ha maga magyarországi, akkor értek magyarul is. — Itteni vagyok. — Akkor nem értek, csak szlovákul. x Annak idején ezeken a hasábokon kiáltottam világgá, hogy annyi évtized után végre hivatalosan, azaz a szeméiyi igazolványomban is Gyula vagyok. Azóta minden igazolványomban, útlevelemben. Respektálják is — a szlovákok. A magyarok? Ó, furcsa népség vagyunk mi. Mondom a példát. Tudjuk, ama híres törvény nyomán, hogy ami elromolhat, az el is romlik. Az ember egészsége, autója, cipője, hűtőszekrénye meg mindene. És akkor, ugye, doktorhoz kell menni. Ideggyógyászhoz, szerelőhöz, cipészhez stb. Na már most, az idén nyáron elromlott néhány dolgom, így többször kellett előfordulnom az említett helyeken, vagy maga a „doktor" jött hozzánk. Magyar közegben, ahol élek. A javítások előtt vagy után ilyen-olyan nyomtatványok kerültek elő, természetesen. — Neve? — Bodnár Gyula. — Július. Nem Július, tiltakoztam mindannyiszor, visszafogva magamat (nagy nehezen), amikor láttam, ekképpen róják a nevemet a papírra. Gyula vagyok. — Mindegy az, nem? Hát ezért írtam, hogy furcsa népség vagyunk. így magyar, úgy magyar, csordul könnyünk, ha felhangzik a himnusz, az asztalra is felugrálunk, úgy ordítjuk, aztán — mindegy. Mindegy. A sírig már csak eljutunk valahogy, ott aztán majd írhatjuk nyugodtan magyarul: János, István, Jenő. A kőre. Ott nincs negyven év, nincs nyelvtörvény, ott már nem működnek rossz beidegződések, ott mindenki az lehet, aki addig nem mert lenni, ott nincs mitől félni. Előzmény. Nagymegyer egyike azoknak a településeknek, melyek november 17-e után megváltoztatták szlovák nevüket. Čalovóból Veľký Meder lett. A sztori. Középiskolás lány vasúti diákigazolványába, pontosabban „preukázába" (mert miért mondana a magyar ember igazolványt), az volt írva, hogy Komárno-Veľký Meder. Az előbbi város vasútállomásán meg akarta venni rendes havijegyét a kislány. Amikor átnyújtotta igazolványát (maradjunk mégis a magyar szónál, előbb-utóbb csak sikerül megtisztítani nyelvünket), a jegyárus hanyag mozdulattal a szemétkosárba dobta: mondván: nincs Veľký Meder, Čalovo van. No itt szokott eldőlni az emberben... De még ne dőljön el, egészen. Ugyanis valami igaza van a jegyárusnak: a nagymegyeri vasútállomás ódon épületén a mai napig Čalovo olvasható. Csakhogy erről nem a kislány tehet. Végigutaztam megint Dél-Szlovákián, valamennyi járásán. A dunaszerdahelyin és a komáromin kívül sehol sem láttam magyarul helységnevet a településjelző táblán, sem fehér, sem kék alapon. Utcaneveket sem. Akármi legyek, ha értem. Egyik magyar különb lenne, minta másik? Vagy az egyik járásban lehet, a másikban nem? Itt ilyen demokrácia Fotó: Méry Gábor van, ott meg olyan? Vagy bátorság kérdése az egész? Vagy mi van? Tanulmányozni fogjuk? Már készülnek a táblák, csak lassan? Ugyanaz van, mint a pártállam idején? Összemázolnák? Na és? Vagy eszünkbe se jutott? Ja?! Jé, magyarul, igen, valóban? Ulica F. Kazinczyho? Csak? Különben tájainkon, nyugattól keletig, kelettől nyugatig soha annyi napraforgót nem láttam, mint az idén. Pompás látványt nyújtottak a szinte egymásba érő sárga táblák, fejek (kalapok?) milliói. Ennél azonban fontosabb, hogy lesz végre elegendő étolajunk, mely köztudottan egészségesebb, mint a zsír, nem okoz érelmeszesedést, érszűkületet meg ilyesmit. Csak kérdés, kell-e nekünk. Meg tudunk-e válni — megszokott zsírunktól? BODNÁR GYULA Ennyire azért ne legyünk demokratikusak! SZABADLÁBON VOLT A GYILKOS — Felháborító — kezdte panaszát egy kassai olvasónk. — Képzelje el, hogy az a fiúgyermek, aki ez ev áprilisában a Palacky utcában leszúrt egy fiatalembert, augusztus elsejétől szabadlábon van, s rettegésben tartja a környéket! Hát ki látott már ilyet?! Azért ennyire ne legyünk demokratikusak! A városrész lakosai más szerkesztőségeket is értesíthettek e dologról, mert a rendőrségen több újságíró kopogtatottaznap ez ügyben. — Az lehetetlen, hogy Pavol G. otthon legyen, hiszen letartóztatása után nevelőintézetbe került... — érveltek a bűnügyi osztályon. Addig érveltek így, amíg be nem csen gettek a gy erm ek sz ülei hez. — Sajnos igaz, amit állítanak — ismerték el a panasz jogosságát a rendőrök. —A fiút ugyan nem találtuk otthon, de a nagyszülei bemutatták nekünk az intézetben kiállított hivatalos elbocsátó levelet... A gyilkosság ez év április 11 -én éjjeli fél tizenegykor történt. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint: négy kiskorú roma gyerek a városban csatangolt. Miután egy közeli építkezésen szipóztak, felfigyeltek a lakhelyük szomszédságában, a kihalt Palacky utca buszmegállójában egy magányosan várakozó 45 éves férfire. Odaléptek hozzá, s pénzt kértek tőle, de mivel nem kaptak, a legidősebb, a tizennégy és fél éves Pavol előrántotta kését és háromszor szúrt... Amíg a sértett haldoklott, kiürítették táskáját, majd kereket oldottak. Néhány napba telt, amíg a rendőrség nyomra bukkant, s elfogta atetteseket. A gyilkos szellemi fogyatékos, agresszív. Nem boldogultak vele a kisegítő iskolában sem, ezért már régebben felmentették a kötelező iskolalátogatás alól. Úgy tűnik, a szülők sem tudták őt kordában tartani (ha egyáltalán akarták) , hiszen fiatal kora ellenére már korábban is a vádlottak padjára került. Egyszer nemi erőszakért, néhányszor lopásért. Többnyire nem is a szüleivel élt, hanem a nagyszülőkkel lakott. Mivel a súlyos bűntett elkövetésekor még nem volt 15 esztendős, a vonatkozó törvények értelmében a rendőrség azzal ajavaslattalfordultavárosi hivatalhoz, hogy a bíróság a közveszélyes gyereket helyezze el nevelőintézetben. így került április végén a garanyi (Hraň) elmegyógyintézetbe. Hogy augusztus elsején miért volt újra otthon, s miért volt több, mint egy hónapig ismét szabadlábon? Labanc László, a garanyi gyógyintézet igazgatója: —A kísérőlevélben az állt, hogy elmebeteg, de arról egy szó sem esett, hogy embert ölt. Ha a kassai illetékes hatóságok annak rendjemódja szerint tudatták volna velünk, hogy ki eza gyerek, s ugyanakkor az intézetünket jelölték volna gyámjává, akkor más lett volna a helyzet. Csakhogy mindez elmaradt, s amikor a szülők eljöttek a gyermekükért, mi kötelesek voltunk nekik kiadni. A kassai városkörzeti hivatal is mossa kezeit, hiszen csak utólagosan értesült arról, hogy Pavol G. bűncselekményt követett el, s a kivizsgálás után elmegyógyintézetbe került. Magda Horváthová a városi ügyészség ügy észe, sze ri nt saj nos k iseb b-nagyobb mértékben többen is ludasak abban, hogy a gyilkos mintegy másfél hónapig szabadlábon volt. —A legnagyobb hibát abban látom, hogy az országban igen hiányos a nevelőintézethálózat. Ennek tudható be, hogy a szakorvosi vizsgálatok alapján már évekkel ezelőtt intézetbe utalt Pavol G. többnyire otthon, a szüleinél, illetve nagyszüleinél tartózkodott. A rendőrség és az egészségügy sem tett meg mindent azért, hogy a fiú a gyilkosság elkövetése, illetve a letartóztatása után két hónappal ne kerüljön szabadlábra. Hivatalosan is tudatniuk kellett volna a nevelőintézettel, hogy az elmebeteg fiú embert is ölt... Hogy az említett szervek felületesen végeztékmunkájukat, az talán a megnövekedett bűnözésből eredő sok tennivalójukkal, nagy elfoglaltságukkal magyarázható. Az ügy tisztázása, a hiányosságok felszámolása bizonyára eltart egy ideig. A közvélemény részleges megnyugtatására hadd jegyezzük meg, hogy a fiatalkorú bűnöző szeptember 6-tól ismét nevelőintézetben van. (g-g)