Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-03 / 206. szám, kedd

1991. SZEPTEMBER 3. ÚJ szól KÖRNYEZETVÉDELEM 6 VEĹEMENYAZONOSSAG KÖZÖSEN AGGÓDIK MAGYAR ÉS SZLOVÁK A Szlovák Tudományos Akadémia Geográfiai Intézetének munkatársai kérdőívek segítségével vizsgálták a lakosság bősi vízlépcsőhöz fűződő viszonyát. A kiértékelt válaszok lényegében az ügy negatív értékelését mutatták ki. Esztétikai szempontból a megkérdezettek négyötöde elégtelennek tartotta a vízlépcsőt. A leginkább érintett övezetekben ez az érték 91 százalék. Kétharmaduk szerint az építkezés és az üzemeltetés veszteséges lesz, a felvízcsatorna mögött fekvő falvakban a lakosság 86 százaléka vallja ezt. A legnagyobb veszteségekként a termőföld elvesztését, a terméshozamok csökkenését, a környező természet tönkretételét és a talajvízszint csökkenését ítélték. A megkérdezettek 86 százaléka szerint a mű környezetvédelmi szempontból kedvezőtlen, illetve rendkívül kedvezőtlen hatású. Legrosszabb véleményük a vízlépcsőtől távolabb élőknek volt. Érdekes a veszélyeztetettség megítélése is. A gátak menti falvak lakosságának 44 százaléka tartott a gátszakadástól és az ezzel járó árvíztől. A megoldást illetően a természet érdekeit figyelembe vevő befejezést a vízlépcső közvetlen környékén megkérdezettek 60 százaléka, a szélesebb környéken viszont csak 28 százaléka választotta. Közülük 60 százalék az építkezés leállítását és a táj rekultivációját helyeselte. Az akadémia munkatársai elmondták azt is, hogy a sajtó egyes állításaival ellentétben nem találtak statisztikai szempontból jelentős különbséget a területen élő szlovák és magyar lakosság véleménye közt. (Práca — Zelené Slovensko, 31 /91

) MIT KIVAN A DUNAI TERMESZET? A természetbe történő lényeges beavatkozások előtt feltétlenül szükséges, hogy alaposan átgondoljuk, milyen hasznot hoz, illetve mennyi kárt okoz tervezett tevékenységünk. A csak a tervteljesítésben gondolkodó totalitárius rendszer kedvezőtlen légkört jelentett a hosszú vitákat és bonyolult egyeztetéseket igénylő megközelítési módok számára. A mindenható, de műveletlen politikai vezetés számára sokkal kényelmesebb volt a technokraták felszínes, könnyen érthető és száz százalékos sikert ígérő érvelésének befogadása, így kaphatott zöldet a Bős—Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építése is. A nyilvánvalóan átgondolatlan elképzelés a politikai légkör változásával a természettudománnyal foglalkozó szakemberek mind nagyobb ellenállásával találkozott, de lényegi változásokra csak az egypártrendszer bukása után kerülhetett sor. Annak ellenére, hogy ez az ügy továbbra is a technokrata érdekcsoportok elsődleges figyelmét élvezi, több lényeges eredményt sikerült elérni ezen a téren. Ezek közé tartozik, hogy tizenkét évvel az építkezés megkezdése után lehetőség nyílt arra, amit még a tervezés megkezdése előtt el kellett volna végezni, vagyis a Duna menti természet megóvására feltétlenül szükséges értékeinek áttekintésére. Ezt a munkát Juraj Holčík vezetésével a Szlovák Judományos Akadémia Zoológiai és Ökoszozológiai Intézetének munkatársai végezték el, és eredményeikkel idén júliusban ismerkedhetett meg a szakmai nyilvánosság. Egyedülálló kincsünk Mint ismeretes, a Dévényi-kapun kilépő és a lapályon szétterülő Duna sok ágból összetevődő rendszert hozott létre, melyen belül állandóan változott a főfolyás helyzete. Az utóbbi évszázadok során elvégzett folyószabályozási munkák következtében a főmeder ugyan állandósult, de továbbra is szerves kapcsolatban maradt az ágrendszerekkel. Ezt az Európában már csak nagyon kevés helyen előforduló, egyedülálló ökoszisztémát alkotó ártéri, ligeterdős vidéket hívjuk a Duna szárazföldi deltájának. Életét a Duna vize és az ezzel összefüggő talajvíz hatáLehet, hogy a tervezőasztalon ehelyett már valami teljesen más létezik... (Méry Gábor felvétele) Szakmai körökben ismert, hogy a dunai vízlépcsőket egyoldalúan tervezték, a hajózást és a legszükségesebb árvízvédelmi intézkedéseket csak elhanyagolhatatlanságuk miatt vették figyelembe. Noha a vízgazdálkodási és egyéb kutatóintézetek munkatársai által a Duna sokoldalú kihasználására tett javaslatokat az illetékes helyek ignorálták, ezek zöme napjainkban is használható. A javasolt beavatkozások előnyössége épp sokoldalúságukban rejlik, amelynek köszönhetően javítják a térség környezetvédelmi és tájökológiai helyzetét és hozzájárulnak az ott élő emberek életszínvonalának emeléséhez. Továbbá előnyük, hogy viszonylag olcsón kivitelezhetők, kapcsolódnak az alapkoncepcióhoz és elfogadhatóan rövid időn belül (1992 végéig) megvalósíthatók. A nagymarosi vízlépcsőtől és az ezzel járó csúcsrajáratástól történt viszszalépés kedvező hatással van Pozsony szélesebb környékére, a vízművekre, a partokra, hiszen átfolyásossá teszi a körtvélyesi víztárolót és így korlátozza annak behordását. Az eredeti elgondolás egyik hibás eleme a bősi lépcső csúcsrajáratása következtében fellépő abnormálisan nagy vízszintingadozás volt, amely 665 MW-nyi teljesítmény és alacsony vízhozam esetében az alvízcsatornában aszámítások szerint a4,8 métert is elérte volna. Szap és Medve körzetében még a mederben tervezett óriási kotrás ellenére is a teljesen megengedhetetlen 3,4—4,0 méternyi lett volna az ingadozás, miközben egy kaliforniaitanulmány mindössze 1,5 méte, rest enged meg. Ebből következik, hogy a csúcsrajáratás, amint az tudományos körökben régóta ismert, teljesen irreális elképzelés volt. A Szap és Medve közti szakasz viszont Budapest és Bécs között napjainkig a legtöbb gázlót rejti. Korábban a legismertebb Duna-szabályozó mérnökök (Schlick, Žilinčan, Károlyi, Horváth) aFargue elmélethez tartották magukat, amely szerint folyamatosan kanyargó mederrel elejét lehet venni a gázlóképződésnek és alacsony vízállás esetén is biztosítható háromméteres hajózási mélység. A vízlépcső tervezői a dolgot úgy egyszerűsítették, hogy ajelenlegi, előnytelen irányú mederben óriási mértékű, 25 millió m -nyi mennyiséget is elérő kotrást javasoltak. A klasszikus folyószabályozó mérnökök működése óta több mint negyven év telt el. Azóta az ő gyakorlatukhoz és megérzéseikhez képest egyes dolgokban előbbrejutottunk, másokban viszontvisszaléptünk. A 16. századból ránk maradt térképek tanúsága alapján a Duna a dévényi kapu után két nagy ágra szakadt. Pozsony fokozatos terjeszkedésének következtében a keleti ág elsekélyesedett, így a 19. századra a korábban hajózható Érsekújvári Duna a mai Kis-Dunáváalakult. Adéli Duna-ágbajutó magasabb vízhozam következtében viszont megnőtt az árhullámok nagysága és gyakorisága. A korábban természetes állapotokhoz képest gyakoribbak lettek az árvizek is. Épp a 18. század harmincas éveiben, s amikor Mikovíny Sámuel fiatal mérnökként Pozsony vármegyében az Alsó-Vág és a Duna menti árvízvédelmi berendezések építéséért és állagáért felelt, már évente ismétlődtek. Vajka,Süly, Bodak és más környékbeli falvak lakói a felelősség gyors segítségét kérvényezték. A megye tanácsa az olcsóbb megoldás mellett döntött, és így 500 láb (950 m) hosszú és 15 láb (30 m) széles csatornával átvágták a Duna vajkai meanderét. A feljegyzések szerint az átvágás 1734-ben történt meg azután, hogy az árvíz Bodak egy harmadát elpusztította. A meder rövidülése viszont a sebesség és így az erózióképesség növekedésével járt, így az átvágás mérete gyorsan növekedett. Az ezt követő árhullámok nyilvánvalóanáttörtékatöbbí meandert is, így a korábban kanyargós alföldi jellegű folyó hatalmas vad folyammá vált, amely állandóan változtatta medrét Ez a szakasz Baka után az enyhébb esésű eredeti résszel folytatódott. A természetben a saját hordalékkúpján haladó folyók esetében ilyen átmenetek nem fordulnak elő. A bekövetkezett változások következményeként meginduló nagyméretű erózió a dévényi kapun át egészen Ausztriáig mozgásba hozta a kavicsot, és ez Bodak és Szap, illetve a folyás mentén fekvő további körzetekben kezdett leülepedni. Ez az állapot a folyamszabályozások után is fennmaradt, és a hajózás biztosítása így a meder állandó kotrását igényelte. A Szap—Medve—Gönyű szakasz további súlyos hibája, hogy a medvei hídnál a sodorvonalat nagyon rossz hatásfokkal a baloldali hídfő közelében alakították ki. A vízgazdászok javaslata szerint az ún. bagoméri ívfelett egy gátduzzasztaná fel a vizet, és így elejét lehetne venni a Csallóköz és a Szigetköz kiszáradásának. A folyamszabályozás egymást váltó ívekkel történne, melyek partját csak a külső (konkáv) oldalon erősítenék meg. A belső (konvex) oldalak laposak, strandszerűek maradnának. A folyamatosan gördülő ívek rozza meg. Lényeges szerepe van az áradásoknak, annál is inkább, mivel a legnagyobb árhullámok a vegetációs időszakban és kedvező hőmérsékleti körülmények közt fordulnak elő. A delta létezése ezen kívül meghatározó az egész Csallóköz vízellátása szempontjából. A vízjárás és az élővilág közti kapcsolat egyszerűsítve így jellemezhető: hosszan tartó magas vízállás idején az ártéri talajok tápanyagai bemosódnak a vízbe, és a halak táplálékául szolgáló mikroszkópikus szervezetek tömeges szaporodását okozzák. A gerinctelen vízivilág fejlődését elősegíti az ágak melegebb és lassúbb sodrású vize is. Aradások idején a halak nagy része a főmederből az ágakba húzódik. A megfigyelések szerint olyan fajok is menedéket találnak itt, amelyeket a víz a felsőbb szakaszokról sodor le idáig. Az ár levonulása után a halak újra kirajzanak a főmederbe. Téli időszakban a mélyebb ágak telelőhelyként szolgálnak. Ne zárjuk le az oldalágakat! A szárazföldi delta állapota a folyó hidrológiai viszonyaitól függ. Rendes körülmények közt állandó kapcsolat létezik a főág, oldalágak és az ártér vizei közt. Az oldalágak rendszeres átmosása eltávolítja a régi üledékeket és új, tápanyagban gazdag iszapot rak le, amely természetes szerves trágyaként biztosítja az ökoszisztéma magas biológiai értékét. Az ágvizek levágása viszont kivégezné ezt az ökoszisztémát. A kétoldali kapcsolat megszűnése következtében ugyanis egész sor izolált közösség jönne létre. Ezek idővel elöregednének, feltöltődnének, elsekélyesednének és benőné őket a növényzet. Példaként szolgálhat erre a vajkai ágrendszer Zsófia ága. 1973-ig a vajkai főágon keresztül a fent leírt módon kapcsolatban állt a főmederrel is. A kavicskotrás következtében ezen a szakaszon a mederfenék több mint egy méterrel lesüllyedt, a vajkai ágrendszer bejáratánál kavicstorlasz alakult ki és így a közepes és alacsony vízállás esetében a főmederrel a kapcsolat jelentősen lecsökkent. A Zsófia ág fokozatosan eliszaposodott és az év második felében általában hosszú időre kiszáradt. Ezzel egyidőben jelentősen megváltozott a halfauna öszszetétele, csökkent a fajok száma és a halak mennyisége. A gazdag vízi és mocsári vegetációban több mint 170 fajt figyeltek meg, ezek közül 39 védett. A halfaunát 64 faj alkotja, közülük 47 fordul elő rendszeresen. A szárazföldi élővilág is alkalmazkodott a különleges körülményekhez. Az itt élő fajok nagy része képes elmenekülni a veszély elől, sőt rövid időn belül pótolják a veszteségeket. Még a lassúbb mozgású fajok életritmusa is követi az áradások előfordulását és ezt a tényt a hidrotechnikai úton előidézett mesterséges árhullámok tervezésekor is figyelembe kell venni. A fennmaradás feltételei Mivel a delta létezése elsősorban a hidrológiai viszonyok függvénye, az ökoszisztéma létezése a következő minimális feltételek betartásával biztosítható: 1) az ágrendszer és a főmeder állandó kétoldali kapcsolatának megőrzése, illetve felújítása; 2) állandó vízfolyás a régi mederben; 3) állandó átfolyás az ágrendszerekben is; 4) az ágakban a vízszint még a téli időszakban sem süllyedhet az 1400 m /s-nak megfelelő vízhozam alá; 5) a régi mederben és az ágvizekben olyan időszakos vízszintingadozás biztosítása, amely megfelel a szokásos évi vízjárásnak és lehetővé teszi az ártér rendszeres elöntését. A múltban a hajózás biztosításának érdekében több, az ágvizeket lényegesen károsító intézkedés született. Nyilvánvaló, ha az ágrendszerek nem játszanának fontos szerepet az árhullámok tompításában és a magas vízhozamok levezetésében, mára már teljesen felszámolták volna őket. A jelenleg tervezett vízgazdasági beruházások a derivációs szakaszon a korábbinál sokkal kisebb vízhozam mellett is lehetővé teszik a hajózás biztosítását. Nem szabad viszont megengedni, hogy az így felszabaduló vizet elsősorban energianyerés céljára használják fel. A régi medertől és az ágvizektől így elvont víz miatt fellépő változások rendbetételére ugyanis újra csak kívülről kell energiát biztosítani. A feladat kielégítő megoldásához a régi mederből a lehető legkevesebb vizet szabad csak elvezetnünk. Abban az esetben, ha a szükséges vízmagasságot keresztgátak kiépítésével szeretnénk elérni, elengedhetetlen, hogy a vízfolyás "így túlhaladja a 0,5—1 m/s sebességet és az ágrendszerbe alacsonyabb vízállások idején is jusson víz. Mivel a javasolt gátak felett a halak számára leküzdhetetlen áramlási viszonyok alakulnak ki, feltétlenül szükséges, hogy mellettük mindkét oldalon megfelelő műszaki megoldású terelőcsatornákat építsenek. TUBA LAJOS FOLYAMSZABÁLYOZÁS - EMBERS LÉPTEKKEL hossza2,1 —2,5 km, a meder szélessége 340 és 380 méter közt váltakozna. Az új medervonal a part kisebb kiigazításával a Nagybajcs alatti mai mederhez kötődne. Nyugatfelé aKs és «6 jelzésű ívekkel a medvei híd középső szelvényéhez kapcsolódna. Szap irányában (az ábrán balra) a szabályozás jobboldali ívvel folytatódna, ebbe torkollna az alvízcsatorna, a régi meder pedig a Bagomár fölé kanyarodna. A szükségessé váló erősítési munkák elvégezhetőek a már meglévő, de eltávolításra kerülő partszakaszok és sziklagátak anyagából. Az új szakaszok fokozatos kialakításával, illetve a már meglévő terelőgátak felszámolásának következtében afolyó afolyamatos sebesség és esésviszonyok irányába fogja formáfni a medrét. Ez alól egyedüli kivétel az 1800 és 1802 fkm közti ív, amelyet kotrással kell rendbe hozni. Végeredményben a medernek enyhén bevágódó jellege lenne, ami hozzájárulna az eredeti állapotok visszaállításához. Ez az elképzelés a természet számára közeli módon alakítja ki a partvédővonalait és tájökológiai szempontból afolyó megközelíti az eredeti morfológiaihidrológiai viszonyokat. A Fargue-Girardon féle regulációs módszer alkalmazása és az Ásványráró mellett kiépítendő vízgazdálkodási gát segítségével felfogott kavics lehetővé tenné a gázlóveszélyes szakasz felszámolását és a természetes bevágódás következtében kis vízállások esetén is lehetővé válna a kívánt 3,5 méteres mélység biztosítása. A hajózási útvonal iránti gondoskodásthazai, holland, esetleg más hajótársaságokra, illetve a Budapesten székelő Duna-bizottságra kell hagyni. így azután egyes szűklátókörű tervezők elszakadhatnak a hajózás gondjainak orvoslásától és végre a vízlépcső alapvető gondjainak szentelhetik figyelmüket, vagyis a föld alatti vízkészlet megmentésének és felújításának. MIROSLAV BARTOLČIČ mérnök A meder Medve alatt javasolt szabályozása; K5 mederív, a sága, R — sugara hosszú„=8000 R17200-5000 m