Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-17 / 218. szám, kedd

. ÚJ szól HAZAI KÖRKÉP A ML MAGYARJAINK MAGYAR KISEBBSÉGI TÉMA A STREDNÍ EVROPA HASÁBJAIN • DURAY MIKLÓS, POPÉLY GYULA ÉS MOLNÁR IMRE ÍRÁSA REFLEX KIKHEZ LENNE SZERENCSÉNK? Elkeserítő olvasmányt találtam lapunk tegnapi számában. A három szlovákiai magyar párt egy-egy reprezentánsa - nyilván pártja véleményét tükröztetve - arra reagál, ami a múlt hét végétől az egész országot foglalkoztatja: a szlovák szuverenitás parlament általi kikiáltását, illetve a „tiszta" szlovák alkotmány elfogadását célzó kezdeményezésre. Ami leginkább elkeserítő: a három magyar politikai erő közül csak egynek - a Független Magyar Kezdeményezésnek a képviselője nyilatkozott egyértelműen, úgy, hogy a kapitulánsságnak még csak a leghalványabb árnyéka sem vetődik reá. És az elkeseredést csak fokozza, hogy annak az Együttélésnek a parlamenti képviselője relativizálta leginkább a föderáció fenntartásának a szükségességét, amely megalakulása óta mindig is oly sűrű könnyeket hullatott a csehszlovákiai magyarság politikai egységének hiánya miatt. Csak tetőzi a bajt, hogy olyan időszakban és olyan kérdésben nyilatkozott felemásul a magyar kereszténydemokraták egyik vezetője is, amikor és amiben érdemes és életbevágóan szükséges lett volna az egység kialakítása. E kérdés pedig: a demokrácia védelmezése. A demokrácia védelmezése a puccsistákkal, a parlamenti demokrácia alapelveinek megsértésére ösztönzőkkel szemben. Mert erről van szó, és nem másról. Magyarázgatásra, mellébeszélésre, persze, van lehetőség ezernyi. Lehet arra hivatkozni, hogy nem tökéletes a kisebbségi jogok védelmének a rendszere. Arra is hivatkozhatnak a most, a legfontosabb kérdésben a demokrácia védelmezésének kérdésében (ki tudja miért) megingott „egységkovácsolók", hogy a létfeltételeinket meghatározó jogszabályok törvénybe iktatásánál a demokratikus erők kompromisszumra kényszerültek a nacionalista erőkkel szemben. Sőt, a nemzetek önrendelkezési jogáról szóló tételt is ragozhatjuk' a végtelenségig, ha nem tesszük fel - mégpedig a közelmúlti tapasztalataink alapján - a kérdést: kikkel, mely politikai erők vezetésével, még konkrétabban: mely politikusokkal kellene a szlovákiai magyar vezetőknek egyezkedniük a nemzeti önrendelkezést érvényesítő szlovák államban. Valamikor régen, a török itt-tartózkodása idején előfordult néha, hogy amikor valamelyik főrangú török elhatározta egy-egy város megsarcolását, így hárította el a netán akadékoskodó és a magyarokkal megkötött egyzeményre hivatkozó alvezér aggályoskodását: „Gyaurral kötött egyezmény megszegése Allahnak tetsző dolog." Magyarázzam még bővebben is az Együttélés vezetőinek, hogy mire gondolok? Arra, hogy a magyarokat szétszórni, diaszpórába küldeni szándékozó Jozef Markuš kulturális vezér számára mi mindig is gyaurok leszünk. A jogainkat folyvást túlméretezettnek tekintő Peter Brňák jogász számára is gyaurok leszünk és Anton Hmko történész, meg Jozef Prokeš pártelnök számára is. Tisztelettel kérem az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom vezetőit, szíveskedjenek elolvasni a Szuverén Szlovákiáért nevű kezdeményezés aláíróinak névsorát, és gondolkozzanak el. Más az, ha egy nemzetközi szervezet talaján tartanak elméleti konferenciát a nemzetek önrendelkezési jogáról, és egészen más, amikor olyanok beszélnek erről a jogról, akiket nagyon jól ismerünk; akiknek jól ismerjük politikai ízlését, akikről tudjuk, amit tudunk, akiknek tisztában vagyunk demokrácia-értelmezésével, akiknek ismerjük a szövetségi politikáját is. Főképp pedig: akiknek jól ismerjük a szlovákiai magyarokhoz fűződő érzelmeit. Ha nem leszünk elég elővigyázatosak, könnyen úgy járhatunk, mint a szlovákok 1848-49-ben. Nem volt könnyű a választásuk, és végül a rosszabbik rosszat választották. Bécstől, a tirranustól várták a szabadságot, az ellenforradalomhoz csatlakoztak. Nekünk most a fejlődőképes demokrácia és a fejlődésképtelen nacionalizmus között kell választanunk. Már volt alkalmunk meggyőződni róla, hogy mit tartogat számunkra a szlovák nacionalizmus. Az utóbbi 55 esztendő tapasztalatainak birtokában egy kiváló cseh politikus azt mondta nemrég: „Minden megbocsátható, csak egy nem: a gyávaság." Arra utalt, hogy nem szabad meghátrálni a demokráciát bomlasztó erők előtt. Számunkra ennek a mondatnak az az üzenete, hogy nem szabad feladnunk a demokrácia hadállásait az ordas nemzeti erők támadásai láttán. Ezekkel nem szabad egyezkedésbe kezdenünk. Próbáljuk elképzelni, mi történne itt velünk ha megvalósulna Markušék, Brňákék és Prokešék önálló szlovák állama. Csehország maradna a CSSZSZK jogutódja, Szlovákia pedig esetleg csak folyamodhatna a nemzetközi szervezetekhez felvételért. Tehát a nemzetközi emberjogi intézmények ma már jól-rosszul működő védőernyője is eltűnne a fejünk fölül. Valószínű, hogy olyan két-három év következne számunkra, amilyen az 1945-48-as időszak volt. Most valóban szükség lenne a szlovákiai magyar politikai erők egységes irányú fellépésére. Tehát: spekulatív politizálgatás helyett egységet - a demokrácia védelmére. Elvégre tudjuk, kikhez van szerencsénk. Tudjuk, kik írták alá a Szuverén Szlovákiáért kezdeményezést. TÓTH MIHÁLY VISSZHANG TISZTEL T SZERKESZTŐSÉG! 1991. SZEPTEMBER 17 LAPSZÉLEN FÉL + FÉL = FÉL Bevallom, sosem tartoztam a matematikai zsenik közé. Annyira azonban mindig futotta, hogy megtanultam, ha két fél almát kapok ajándékba, egy egész kerül a bendőmbe. A cím tehát nem a gyümölcsre vonatkozik, hanem a féligazságra, amiből ráduplázás után sem lesz elfogadható és megemészthető (egész) igazság. Hiába telt el ugyanis sok nap augusztus 23-át, vagyis azt a napot követően, amikor végighallgattam a Komáromi Mezőgazdasági Szövetkezetből menesztett tizenhét harcsási esetének első tárgyalását, a vezetőség kizáró határozatának indoklását a mai napig nem tudtam megemészteni. Holnap pedig következik az újabb tárgyalás, s egy további féligazság már baljós lehet, s nemcsak a gyomromra nézve. Mielőtt bárki megvádolna, leszögezem, a békés egymás mellett élés híve vagyok. Nincsenek hódító terveim, és mások hasonló tettére sem adom áldásomat. Teljes mértékben egyetértek a Komáromi Mezőgazdasági Szövetkezet vezetőségének jogi képviselőjével, hogy a szövetkezet termelőrészlegét önkényesen senki sem foglalhatja el. Még akkor sem, ha tizenhét egyénben támad fel a kisajátítás lelki kényszere. Eddig teljes közöttünk az összhang, amikor az ügyvéd erről beszélt, a gyomrom még rendben volt. Akkor kezdődött a nyomás, amikor sejteni kezdtem, hogy a június harmadikai „palotaforradalmat" megelőző hónapok eseményeit a szövetkezet vezetősége törölni igyekszik a „történelemből". Akárcsak a közelmúlt néhány mindenható ura, pardon, elvtársa töröltetett egyet s mást az emlékezetből, attól függően, hogy a megtörtént dolgok beleillettek-e elképzeléseibe vagy se. Visszatérve a komáromi szövetkezet vezetőségének határozatára és a holnapi bírósági tárgyalásra, elmondom, milyen kérdések foglalkoztatnak. Mi az, ami helyre billentené közérzetemet. A tizenhét kizárt taggal folytatott beszélgetés magnófelvételét hallgatva és a június 3-át megelőző hónapokban írt levelek olvasása közben a következő kételyek fogalmazódtak meg bennem. Például igaz-e, hogy a Komáromi Mezőgazdasági Szövetkezet jelenlegi elnökét a most kizártak aláírásukkal támogatták akkor, amikor ő az egyesített izsai szövetkezettől való elszakadást szorgalmazta. Az sem érdektelen szempont, hogy a júniusban menesztett tagokat, miután áldásukat adták a különválásra, meghívták-e az alakuló gyűlésre vagy sem. Ha nem, akkor miért nem? A szövetkezet elnöke ez év januárjában írt levelében megígérte a kizárt harcsásiaknak, hogy összehívja a taggyűlést, amelyen különválási óhajukat megvitatják. Mikor volt ez a taggyűlés? Vagy az ígéret csak ígéret maradt? Egy pszichológus véleménye sem lenne érdektelen arra vonatkozóan, hogy a csoport tagjainak idegeit milyen mértékben „nyugtatta" meg a februárban írt le\<elükre márciusban kézbesített válaszlevél. Ebben a szövetkezet vezetősége felkéri őket, hogy szedjék a sátorfájukat, s vonuljanak vissza Izsára. Bizonyára hasonlóan hatott az áprilisban keltezett beadványukra - amelyben újfent szövetkezetük önállósítását kérték - érkezett válasz arról, hogy harminc százalékkal megszigorították munkanormájukat. Ez május 21én volt, napokkal a „honfoglalás" előtt. Előre és mindenkitől elnézést kérek a hasonlatért, de úgy vagyok mindezzel, mint azzal a torreádorral lennék, aki négylábú áldozatának halálát mindenáron annak dühével akarná megindokolni. Mintha a vörös posztó nem is létezett volna. (egri) A Közép-európai Kulturális és Politikai Intézet önkéntes szervezet, amelynek célja Közép-Európa nemzeteinek egymáshoz való közelítése, a nemzeti elkülönülés és az ellentétek áthidalása és megszüntetése. Támogatja az Európa integrációját célul kitűző politikai és kulturális mozgalmakat, s hozzá kíván járulni a cseh-szudétanémet kiegyezéshez, a cseh országrészek közeledéséhez Ausztriához és Magyarországhoz, s valamennyi érdekelt nemzethez és államhoz. Céljait tekintve ez az intézet térségünkben a leginkább a magyarországi Dunatáj Intézethez hasonlítható. Hét évvel ezelőtt hozta létre ez a szervezet a Strední Evropa (Közép-Európa) című folyóiratot, amelyből az 1989 novemberi fordulatig szamizdatként tizenhárom számot adott ki. A szerkesztőség STREDNÍ EVROPA Revue pro stred oevropskou kultúra * politiku MIKLÓS DURAY TOMAN BROD ĽUBOMÍR MARTINÉK EGON SCHWARZ Ročník 7. číslo 19 1991 egyik fő célja a közép-európai tudat és az új európaiság kialakulásához szükséges szellemi feltételek megteremtése. A Strední Evropa szerkesztősége, amelynek élén dr. Rudolf Kučera történész áll, szilárdan meg van győződve arról, hogy az egyesülő Európában olyan nemzetek feletti struktúrákat kell kialakítani, amelyekben szigorú alapelv a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogainak megtartása. Véleményük szerint a jövő egyesült Európájában meg kell lennie helyének minden etnikumnak, legyen az bármennyire kicsi is. A folyóirat legutóbbi, 19. száma nagy teret szentel a magyar-cseh-szlovák viszony egyes kérdéseinek. Pierre Béhar francia történésztől közli Ausztria-Magyarország - a jövő gondolata? című tanulmányát, s immár negyedik folytatásban Fejtő Ferencnek az osztrák-magyar monarchia széthullásáról szóló munkáját. A Strední Evropa jelen száma először közöl tanulmányokat, illetve esszét szlovákiai magyar szerzőktől. A három írás fölé, összefogó címként a Naši Maďari címet adták. Első ízben mutatkozik be a Strední Evropa hasábjain Duray Miklós. Az itt közölt Európaiság Közép-Kelet Európában: valóság vagy vágy? című esszéjét még 1986-ban írta. Először magyarul 1988-ban Demszky Gábor AB szamizdatkiadójában jelent meg, majd egy évvel később New Yorkban a Hungarian Human Right Foundation kiadásában. Az esszé jelentős része Oxfordban angolul is megjelent, egy közép-európai kérdésekkel foglalkozó kötetben. A szerkesztőség az olvasónak tömören felidézi Duray Miklós pályafutását, kiemelve, hogy több mint tíz éven át a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának a szóvivője, a CHARTA '77 aláírója volt. „Feltételezhető, hogy Duray Miklós munkái a csehszlovákiai olvasó számára felfedezésként hatnak, hiszen 1948 után a kommunista rendszer számára semmilyen problémát nem jelentett a hatszázezres magyar kisebbség" - olvassuk a bevezetőben. Popély Gyula történésztol A nemzetközi kisebbségvédelem és a csehszlovák kisebbségvédelmi szerződés című tanulmányt közli a Strední Evropa. A szerkesztőség a folyóirat bevezető cikkében úgy vélekedik Popély tanulmányáról, hogy az „meggyőzően dokumentálja annak a csehszlovák nemzetiségi politikának az antidemokratikus voltát, amely képtelen volt teljesíteni a Saint Germaine-i szerződésben vállalt kötelezettségeit, s ugyanígy dokumentálja a Népszövetség következetlenségét kisebbségi kérdésekben." Popély Gyula tudományos alapossággal megírt tanulmánya nemcsak a téma forrásanyagának alapos ismeretéről tanúskodik, de hűen tükrözi a szlovákiai magyarság két világháború közti sorsának háttérben meghúzódó mozgatóerőiket is. Harmadikként Molnár Imre történész tanulmányát tartotta a szerkesztőség alkalmasnak arra, hogy a cseh és a szlovák olvasó előtt feltárja a csehszlovákiai magyarság történetének tragikusan szomorú fejezetét, a csehországi kitelepítés előzményeit, végrehajtását és máig ható következményeit. A szerző tanulmányában - címe: Fejezetek a Csehországba telepített magyarok háború utáni történetéből - megbízható áttekintést nyújt a deportálások politikai indítékairól, nemzetközi összefüggéseiről. Következtetéseit korabeli forrásanyagokra, kormányrendeletekre, visszaemlékezésekre, nemzetközi tárgyalások jegyzőkönyveire, s a témával kapcsolatos szakirodalomra építi. Vitathatatlan, hogy a tanulmányban közölt tények sok cseh és szlovák számára a felfedezés erejével hathatnak. + 1945 után, szinte egészen 1989 novemberéig mind a beneši, mind a kommunista hatalom nem tartotta szükségesnek, hogy a cseh és a szlovák közvélemény, az egész lakosság tudatában legyen annak, hogy vele egy országban nagy számú magyar nemzeti kisebbség él. Kisebbségünk gondjairól, életéről, s múltjáról évtizedekig nem történt nálunk érdemleges említés sem a cseh és szlovák sajtóban, sem a tankönyvekben. Politikusok beszédeiben legfeljebb „és az itt élő nemzetiségek" gyűjtőfogalom keretében szerepeltünk sokáig. Ezért is jóleső érzéssel vehetjük kezünkbe a Strední Evropa mostani és következő számait. A rólunk, múltunkról szóló írások közlése úttörő, példamutató gesztus, amely a történelmi fehér foltok megszüntetését, ember ember általi meghallgattatását, s a legjobb hagyományaira épülő egyesült Európába való bejutásunk ügyét szolgálja. SOMOGYI MÁTYÁS Szeptember 12-diki számukban megjelent Dusza István tollából a Száraz kenyér és cirkuszi só című cikk. Erre szeretnénk reagálni. A kritika minősítéseivel nem kívánok vitába szállni, mert a bíráló egyéni véleményét akkor is tiszteletben tartom, ha nem értek vele egyet. Az etikai hitel kedvéért: 1. A dunaszerdahelyi István, a király változat koreográfiáját nem én készítettem. Ezt a darab végén a narrátor világosan közölte, sőt a színpadon bemutatta Maros Annát és Mucsi Jánost. A szakmai hitel kedvéért: 1. Sehol sem állítottam, hogy az István, a király dunaszerdahelyi változatának koreográfiáját Novák Ferenc készítette. Bár a reklámkampány ezt hirdette meg, kétségbe vontam minden ilyen állítást. 2. A cividalei (Pentagonale Színházi Fesztivál) változat színházi előadás volt, melyet valóban én csináltam, de itt a produkció jellegéből következően a táncoknak valóban a dramaturgiához kellett igazodniuk. 3. Dunaszerdahelyen egy koncertváltozatot adott elő a Koltay Gábor vezette társulat. Itt a táncoknak nem kellett dramaturgiai lag szorosan illeszkedniük. Ott voltam az előadáson. A táncbetéteket (!) szívesen felvállalnám ennek ellenére is. Budapest, 1991. szeptember 14. NOVÁK FERENC 2. Tudom, milyen volt a cividalei előadás. Novák Ferenccel együtt egy nagy fa árnyékában ülve néztem végig a többórás próbát is. 3. Kár, hogy a Mester tiszteletreméltó tartásával védelembe vett koreográfusokról nem közli, hogy a tanítványai. DUSZA ISTVÁN A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 4019/91 Ďudek Jozef, 1914. IX. 18, Mojín-Majša (Cseljabinszk) 4020/91 Duchoň Ján, 1925. V. 10, Nagyölved (Groznij) 4021/91 Durček Ján 1921. XI. 9. Szucsány (Novi Donbasz) 4022/91 Durček Ladislav 1921. V. 23, Hava, (Donbasz) 4023/91 Ďurický Matej 1920. II. 24, meghalt, Nyitra (Zsitomír) 4546/91 Dallos József, 1925. II. 12, Dunaszerdahely (Gorlovka) 4548/91 Darvasi Ernest, 1906. X. 10, Igló (Zaporozsie) 4549/91 Deme József, 1911. III. 20, Bolyk (Vorosilovgrad), meghalt 4551/91 Dil Michal, 1923. VIII. 20, Benkőfalva (Karaganda) 4552/91 Dobos József, 1921. II. 24, meghalt Királyhelmec (Szanborg) 4553/91 Dobos István, 1926. II. 5, Szepsi (Dzseszkaszgan) 4554/91 Dojcsán István, 1921. VIII. 12, Nagykér (Minszk) 4556/91 Duchoň Ján, 1921. VIII. 22, Ógyalla (Kalinyin) 4906/91 Dobročka Ľudovít, 1921. V. 15, Párkány (Moszkva) 4557/91 Dulla Tomáš, 1923. XI. 27, Zabijedovo (Novoszibirszk) 5006/91 Dobosi Lajos, 1916. I. 4, Naszvad (Arhangelszk) 5009/91 Ďurica Štefan, 1923. VII. 30, Uzapanyit (Donbasz) (Folytatjuk) TISZTEL T NOVÁK FERENC!