Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-01 / 178. szám, csütörtök

1991. AUGUSZTUS 1 .ÚJ SZÓi MOZAIK CSODÁRA VÁRVA Na, kíváncsi vagyok! - mondta Éva rezignáltán, fájós lábaival felbi­cegett a lépcsőn, s helyet találva magának a zsúfolt lelátón, a botját maga mellé tette. Az orvosok évek óta kezelgetik, de csak rosszabbo­dással „vigasztalják". Megpróbálja Kaspirovszkij szeánszát. Istenem, legfeljebb nem használ. Százhúsz koronába került a jegy, de a külföldi orvosság még drágább... Kedden délután már fél egykor ott tolongtak a reménykedők a pozsonyi sportcsarnok előtt. A nap tűzött, a bénák, betegek, tolókocsisok türe­lemből jelesre vizsgáztak. Lelkierő­ből is. Mert a meredek lépcsőkön, a csúszós gumival borított lejtőn fel­és lejutni nekik csak komoly asszisz­tenciával sikerült. Fél háromkor már zsúfolt volt a le­látó. (A ferde tetős csarnok tervezője megfeledkezett a klimatizációról.) Két középkorú nő között ülök. Be­szélgetünk - természetesen Kaspi­rovszkijról. Jobboldali szomszéd­nőm hiteles történetet mesél, ha nem a családjában esik meg, nem hinné el. A sógornője a tévében nézte a szeánszot, de rá se igen hederített, és másnapra lepottyant az orráról a bibircsókja - amit huszonöt éve viselt -, a haja pedig visszanyerte eredeti színét. Baloldali szomszédnőm is a családja körében történt gyógyulásról számolt be, igaz, nem komoly nyavalya, csak egy makacs tyúkszem kínozta só­gornőjét, ami a szeánsz utáni napon magától eltűnt, viszont a férjének nőtt tyúkszeme - akinek pedig soha életében nem volt... Pontosan háromkor feketébe öltö­zött mokány férfi jelent meg az emel­vényen, Anatolij Kaspirovszkij. Két órán keresztül figyelt rá négyezer ember. S mert a nép a cirkuszi mutatványokat is igényli, (mint némi malíciával megjegyezte a tegnapi sajtótájékoztatón) vagy két tucatnyi jelentkezőre mély hipnotikus álmot bocsátott... De nem hipnotizálással gyógyít, hárította el még a gyanúját is... Sőt, nem is ő gyógyít. Az arra fogékony szervezet gyógyítja önma­gát, kézrátétel, hókuszpókusz nél­kül. Nem mindenkit. De 1700 szeánsz után csodák is bekövetkez­tek szép számmal. Egy német szí­nésznőnek a szeánsz utáni hetedik napon nőni kezdett a haja (évekig járt a legjobb külföldi orvosokhoz), többeknek kinőtt a foguk. A pozsonyi szeánszon is sokan mondtak köszö­netet - az ő adataik is az 1 millió 200 ezer gyógyulásról beszámoló levél­hez kerül. Éjjel a csodán, a csodaváráson tűnődtem, próbáltam megfejteni Kaspirovszkij titkát. Csak hajnal felé jutott eszembe, hogy nem fáj a térdem. Kora reggel csengett a telefon. Éva volt az. „Akármi legyek, ha nem használt - lelkendezett.,- Nem fáj annyira a lábam, és a nyakam sem ropog, ha forgatom!" (kopasz) ZÖLD UTAT NYITÓ KOMPROMISSZUM (Folytatás az 1. oldalról) vezetékből évente 4-4,5 millió tonna nyersolajhoz juthatna. De lehetőség nyílik az együttműködésre az ener­giabeszerzés más területein is. És ezentúl nemcsak kétoldalú, hanem a Hexagonále keretében többoldalú alapon. Ľubomír Marták a tárgyalófelek pragmatikus hozzáállását emelte ki. Mint mondta: ha bürokraták lenné­nek, akkor akár öt évig is elvitatkoz­tak volna, mindegyikük kitartva a maga igazsága mellett. Nagyra értékelte, s az Adria további kihasz­nálása szempontjából alapkőnek nevezte az aláírt megállapodást. Kérdésemre, vajon a Schwechat­Pozsony kőolajvezeték megszüle­tésében kialakult patthelyzet meny­nyire befolyásolja részünkről a Ad­ria-vezeték kihasználását, Marták miniszterhelyettes azt válaszolta: az ideális az lenne, ha nemcsak az említett két vezeték, hanem a ké­szülő Ingolstadt-Litvínov vonal is üzemben lehetne, ám önmagában egyik sem képes szükségleteink ki­elégítésére. Mindenképpen függet­leníteni akarjuk magunkat a kőolaj­beszerzésben, és igényeinknek megfelelően a jövőben e nélkülöz­hetetlen nyersanyagot egyszerre több forrásból próbáljuk előteremte­ni. Egyelőre Csehszlovákia számol azzal, hogy az Adria kapacitását teljes mértékben kihasználja., Ilyen szerződést kíván kötni, számolva annak veszélyével, ha nem veszünk elegendő kőolajat, a bérleti díjat ak­kor is fizetnünk kell. (j. mészáros) GYŰRŰZIK A ZÁK-ÜGY A Mladá fronta két munkatársának Alexej Žák rendőrszázadossal (akit 1990-ben megbíztak a Slušovicei „csodaszövetkezet" dolgainak kivizs­gálásával) a svájci Weitwoché szerkesztőségében készített és a lapban megjelent beszélgetése nyomán (az interjút lapunk hétfői számában ismertettük) idehaza is újabb nyilatkozatok, érvek és ellenérvek sora jelent meg a lapokban. Žáknak nincsenek bizonyítékai - címmel a Práce tegnapi számában megjelent írás Petr Pithart és Cuba slušovicei elnök találkozásával fog­lalkozik, amelynek az interjú szerint az lett az eredménye, hogy feloszlat­ták a slušovicei vizsgálattal megbí­zott csoportot. A lap kérdésére adott válaszában a cseh kormány szóvi­vője elmondta, hogy a kormányfő tavaly Luhačovicén töltött szabadsá­ga alatt valóban járt Slušovicén, ahol a Polgári Fórum képviselőivel talál­kozott, vagyis a nem „čubapáŕtiak­kal". Később, és csak egy ízben további személyek jelenlétében az elnökkel is találkozott, hogy megis­merje a másik fél nézeteit. Csakhogy - folytatja a lap - a Weltwocheban megjelent írás szerzője idézi Jan Rumi, a szövetsé­gi belügyminiszter helyettesének szavait: „Feltételezem, hogy amit Žák Slušovicével kapcsolatosan mond, igaz", s ezért az érintettet is megkérdezte: Idézett szavairól mi a véleménye? A válasz: „Ami a Slu­šovicei Agrokombinát kisebb szer­vezetekre történő transzformációját illeti, az valóban kivizsgálás tárgya, és a bizonyítás nehéz lesz. Žák ilyen jellegű információi igazak. De amit Žák úr Pithart és Rychetský részvé­teléről állít a slušovicei ügyben, arra vonatkozóan nincsenek bizonyí­tékai. Az üggyel kapcsolatosan a Práce és további cseh napilapok is idézik Ján Lángoš szövetségi belügy­minisztert, aki kérdésre válaszolva kijelentette, a belügyminisztérium Žák kiadatásával kapcsolatosan az Interpollal nem lépett kapcsolatba. Ez a körzeti katonai ügyészségre tartozik, amely a rendőrszázados el­len megindította a büntetőeljárást. Más lapok ennek részleteiről is ír­nak. A büntetőeljárás nem tartal­mazza a köztársaság engedély nél­küli elhagyásának vádját, annak el­TÜRELMI IDŐ: 730 NAP Régi szokás a demokratikus politikában, hogy az „új emberek" tisztségük elfoglalása után türelmi időt kapnak az újságíróktól. Amerikában például íratlan törvény, hogy az újonnan hivatalba lépett elnöknek az első 100 nap alatt a legrettegettebb tollú újságíró sem ront neki. Legfeljebb utalgatva bírálgatják. Az is a polgári demokrácia hagyományaihoz tartozik, hogy egy új vezérigazgató vagy főszer­kesztő ténykedésének első két hónapjában nem hajt végre alapvető változtatásokat a vállalat vagy a szerkesztőség vezetésében. Van ebben némi ráció. Különösen ha ezt a gyakorlatot a világ más részein meghonosodott szokásokkal hasonlítjuk össze. A csehszlovák kormány nem 100 napot, hanem teljes két esztendő türelmi időt kapott 1990 júniusában. Nem mintha ez azt jelentené, hogy a zsurnaliszták takaréklángra állították volna magukat. A türe­lem nem ebben nyilvánul meg. Csipkelődő írások, megsemmisítő elemzések, vitacikkek és „csípőből lövöldöző" glosszák ezrével jelentek meg egy év alatt, főképp Václav Klaus, a gazdaságátalakítás kapitánya címére; fő irányvonalát azonban még legvérmesebb bírálói sem vonták kétségbe. És úgy látszik, e vonatkozásban 730 nap a türelmi idő. A pénzügyminiszter nevével fémjelzett koncepciónak az a lényege, hogy az ellenkezőjét kell annak megvalósítanunk, amit 40 év alatt a gazdasági életben csináltunk. Az állam mindenbe beavatko­zása helyett az egyéni sorsformálást honosítjuk meg - olvashatjuk ki a kormányprogramból. Megalomániás nagyberuházások helyett a kis- és középüzemekre összpontosítjuk figyelmünket. A globális megoldások helyett az egyéni elképzelések megvalósítását helyez­zük előtérbe. És így tovább. A közvéleménycsinálók a részjelensé­gekről írhattak epés cikkeket, és a parlamentben is elhangozhattak tamáskodó felszólalások, az alapgondolat helyességét azonban úgy­szólván senki sem kérdőjelezte meg. A legvéresszájúbb szlovák nacionalisták sem, akik - ahol qsak lehet - nem győzik hangsúlyozni a sajátosságokat. De még a kommunisták sem, akik pedig ugyancsak meglovagolják a szociális demagógiában rejlő lehetőségeket. Klaus ma ugyanazt mondja, amit Gottwald mondott 1948-ban: Régi módon nem lehet élni. A köztársaság első munkáselnökének a koncepciója teljes mértékben csődöt mondott. Most reménykedhe­tünk, hogy az új koncepció reprezentánsai majd úgy vezetik az országot, hogy megbizonyosodhatunk a „ha ketten ugyanazt mond­ják, nem biztos, hogy az ugyanazt jelenti" bölcsesség igazságtartal­máról. Akkor, 1948-ban úgy rugaszkodtunk neki a szocializmus építésé­nek, hogy nem ismertünk kételyt. Bűn volt, ha valaki globálisan bírálta a koncepciót, de még azt is nehezen bocsátották meg, ha hellyel­közzel és egészen apró ügyekben elhangzott egy „talán mégse". Az a módszer, ahogy Václav Klaus és környezete mások eltérő nézeteire reagál, nekem ezeket az évtizedeket juttatja az eszembe. A rendíthetetlen igazhitű vallásalapító felháborodásával utasítja visz­sza például Miloš Zeman bátortalan „talán mégse"-jeit, pedig dehogy kérdőjelezi meg a piacgazdaságra való törekvést és az állami beavatkozás leépítését! Arról már nem is beszélve, hogy a pénzügy­miniszter legnagyobb vetélytársáról, Valtr Komárekről vélekedik. Lekommunistázza őt, pedig hát a Husák-rendszerben mindketten ugyanabban a Prognosztikai Intézetben építették a szocializmust. Amikor Komárek professzor arra figyelmeztet, hogy a munkanélküliek száma esetleg 1 millióra emelkedhet, ezt a választ kapja: kommunista propaganda. Ha az előrejelzők csehszlovákiai pápája arra mutat rá, hogy a hazai össztermék 25 százalékos csökkenésével és netán 60 százalékos inflációval is számolhatunk, így reagál Klaus: ellenzéki rémhírterjesztés. Ha mindezek után valaki megkérdezné tőlem, hogy ellendrukkere vagyok-e a radikális gazdasági reformnak, Klaus pénzügyminiszter koncepciójának, akkor én ezt válaszolnám: határozottan híve vagyok ennek az elképzelésnek, és kívánom, hogy megvalósuljon a piacgaz­daság. Amikor kimondom a „talán mégse"-t, csak arra gondolok, hogy talán mégse ilyen hithűen, mások véleményének figyelembe vételének elutasításával kellene levezényelni a gazdasági reformot. Ugyanis a történelem során még egyetlen nagy eszme sem valósult meg olyan vegytiszta formában, ahogy azt a „vallásalapítók" leírták. Félek, hogy Václav Klaus esetében ez lesz a gazdaság egészsé­gessé tételének a legnagyobb csapdája. Václav Klaus nem 100 nap türelmi időt kapott az országtól, hanem két esztendőt. Ez alatt produkálnia kell. Ha nem ér el kézzelfogható eredményeket, nagy baj lesz. Előfordulhat, hogy teljesen elveszítjük ezt a két esztendőt, és 1992 nyarától más „vallásalapító" vállalkozik a megváltó szerepére, és semmivé válnak azok az eszmék, amelyek­ben kétségkívül sok a ráció. TÓTH MIHÁLY EGY FESZTIVÁL FÉNYTÖRÉSEI IV. ÖNMAGUNK KERESÉSE Ülünk a Convito Paolo Diacono előtti fák alatt. A helyszín nevéből is kikövet­keztethető, hogy egy középiskola konvik­tusának, azaz diákotthonának legalább négy-öt hektáros sportpályájából és egy füvesített területből álló kertjében nézzük a Kerényi Imre rendező vezényelte Nem­zeti Színház-beli és Madách Színház-beli közös csapat próbáját. Mellettünk Novák Ferenc ül hol ide, hol oda attól függően, mennyire keríti hatalmába a Honvéd Tánc­együttes éjjeli bemutatkozását megelőző lámpaláz. Ráadásul legényei és leányai még a színpadon próbálják az István, a király rockoperát. Még nem tudjuk, hogy miként zajlik majd le a három negyedórá­val éjfél előtt kezdődő előadás. Nem tudom, volt-e a Mittelfest-nek a szó szoros értelmében nemzeti folklórra alapozottabb előadása, mint Novák Fe­renc koreográfus és Rossa László zene­szerző két táncjátéka, az Antigoné és A helység kalapácsa. Sikerével a híradá­sok alapján csak a pozsonyi Nemzeti Színház balettegyüttesének sikere mér­hető. Azon túl, hogy mindkettő a táncmű­vészet egy-egy egymástól karakteresen különböző ágát képviseli, az utóbbi együt­tes mégiscsak Verdi Requiem-jének ze­néjére táncolt, ami az olasz közönség előtt,,csupán" zeneként is siker. Az tény, hogy a görög drámairodalom­ból oly jól ismert Szophoklész-téma - a testvérgyilkos háborúban a vesztesek halottait is eltemető királylány, Antigoné története - Európa minden országában jól ismert. Viszont Petőfi Sándor komikus hóseposzának minden eleme, így a tánc­színpadi átirat sokszorozottan is a ma­gyar folklór zenei és táncanyagára épül. Novák Ferenc és társainak táncszínházi eredményeit Európában jobban ismerik és elismerik, mint Magyarországon. Mel­lesleg jegyzem meg, hogy miközben igen erőteljes igyekezettel törekedtek egyes társulatok, hogy meghívást kapjanak erre a fesztiválra, a Honvéd együttest spontán módon hívták meg. S ha a tíznapos fesztivál második hétvégéjének kicsúcso­sodása a pozsonyi balett fellépése volt, akkor a kezdés csúcspontja mindenkép­pen a Honvéd Táncegyüttesé. A Novák Ferenc alkotta táncjátékok­nak olyan formanyelve van, amely lé­nyegét tekintve a magyar néptáncnak a hatvanas évek közepétől az autentikus folklórból merítő művészi megjelenítési módjára alapozódott. Nem túlzás, amikor sokan azt állítják, hogy mindaz, amit Ko­dály Zoltán a népzenének bartóki tiszta forrásából merítve európai hatásúvá tu­dott formálni, az utóbbi évtizedben Novák Ferenc munkássága nyomán a táncmű­vészetben is megjelent. Ez Cividale del Friuli-ban is bebizo­nyosodott, hiszen a késő éjszakában be­fejeződött előadás után tizenöt percig ün­nepelt az olasz közönség, amely az elő­adás közepén eleredő eső ellenére sem távozott a nézőtérről. Persze ennél sokkal többről van szó. A nemzeti köldöknézések, illetve a gyökértelen kozmopolitizmus párhuza­mos térnyerésének időszakában elgon­dolkodtató a tánc univerzalitására alapo­zott, a nemzeti folklór formakincséből me­rítő, mégis az emberi kultúra egyetemes lelki kivetüléseinek jegyében születő No­vák-koreográfiák egyértelmű sikere. Rá­döbbennek-e mások is arra, hogy az emberiség művészetének kimagasló al­kotásai és az ezeket megalapozó egyete­mes kulturális flóra az egyes nemzetek teremtette szellemi kincsből merítenek? Ha eredendően más műfajban - a rock szubkultúrájának egy viszonylag fiatal műfajában - született is meg a Szörényi Levente-Bródy János szerzőpáros rock­operája, a témát tekintve egyszerre ma­gyar és egyetemes. Keresve sem lehetett volna rosszabb időpontot kiválasztani a Kerényi Imre rendezte, itt szabadtéri színpadra adaptált kőszínházi előadás­nak. Vasárnap éjjel tizenegy órakor a másnap munkába menő környékbeliek már nem jöttek le, ráadásul az előadás előtt egy órával zivatarfelhők jelentek meg Cividale fölött. így csupán háromnegyed részben telt meg a szabadtéri színpad nézőtere. Akik eljöttek, nem bánták meg, hiszen a prológust és az epilógust olaszul hallhatták. Kerényi Imrét tíz éven belül másodszor volt alkalmam úgy látni, hogy rendezőként egy kószínházbeli előadást * adaptált idegen közegben. Először a leg­inkább ilyen sikerű Csíksomlyói passiót láttam Szófiában, a Nemzetek Színháza fesztiválon. Bizonytalan volt a siker, ame­lyet számtalan körülmény előidézhetett. Akik kivárták az éjjeli fél kettőt, nem csalódtak. A Mittelfest harmadik napja is egy más közegben telt el, mint amit otthon hagy­tam. Annak sajnálatos zűrzavarosságát, politikai bizonytalanságát, szellemi arány­és értékvesztését feledtem el Cividale­ban. Most is sokadszor győződtem meg arról, hogy a politikánál vannak sokkalta fontosabb dolgok. Mondhatnám úgy is: erósebb, hatásosabb, de mindenekelőtt egyértelműbb értékeken alapuló dolgok. S amikor éjjel harmadszor is Udine felé autóztam, s az útba eső falu piazzá­ján harmadszor is utcabál állott, valami­lyen leírhatatlan nyugalom kerített hatal­mába. A remény nyugalma. Ebben benne volt az a meggyőződés, hogy hamarosan mifelénk is újra megtalálják egymást az emberek. Valahogy úgy, ahogyan négy nap alatt Cividale del Friuli-ban megtalál­tuk egymást. De erről majd legközelebb. (folytatjuk) DUSZA ISTVÁN lenére, hogy Žák rendőrszázados továbbra is szolgálati viszonyban van, és nem jelentett szabadságot. A vádirat négy fejezete a közéleti tényező hivatalával való visszaélés, a zsarolás és a személyi szabadság korlátozásának bűntetteit tartal­mazza. Ide kívánkozó nyilatkozat hang­zott el Bohumil Kubát cseh mező­gazdasági és élelmezésügyi minisz­ter részéről, amit kedden a Cseh­szlovák Sajtóiroda munkatársával folytatott beszélgetés során mon­dott. A miniszter szerint Žák rendőr­századosnak haza kellene jönnie, hogy szabad emberként folytassa a slušovicei ügy kivizsgálását. Kubát miniszter nem zárta ki a reális lehe­tőségét annak, hogy a rendőrszáza­dost valóban veszély fenyegette. Er­re már januárban és februárban is figyelmeztetett, de a belügyminiszté­rium nem járt el érdekében. Az állító­lagos megvesztegetés körülményeit a miniszter ügyes manővernek ne­vezte. Akkor került rá sor, amikor a kihallgatások már befejeződtek, és Slušovicén, valamint Zlínben is lehe­tővé vált a büntetőeljárás lefolytatá­sa. Kubát miniszter szerint a tények, amelyekre Žák a belügyminiszté­rium felügyeleti szervezetének fel­hívta figyelmét, nem vizsgálták ki. A Mladá fronta dnes előzetes tele­fonértesülése szerint Žák rend­őrszázados már tegnap egy további, az érdekelt által nem megnevezett országba távozott. A Rudé právo arról tudósít, hogy a cseh belügymi­niszter elrendelte annaft megállapí­tását, ki a rendőrszázados hazai tájékoztatója. A katonai főügyésztől megkérdezte a lap, vajon honnan van Žák századosnak pénze arra, hogy családjával együtt hosszabb ideig külföldön tartózkodjon, sőt utazzon. A főügyész szerint ez való­ban elgondolkodtató tény. -ef­REFLEX

Next

/
Oldalképek
Tartalom