Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 178-204. szám)
1991-08-01 / 178. szám, csütörtök
PUBLICISZTIKA A RENDŐRKORDONON MOST MÁR A HAL SEM (CS)ÚSZIK ÁT Nem tudom (nem tudhatom), mit kaptak feletteseiktől a körtvélyesi szivattyúállomást őrző rendőrkordon tagjai, miután az elmúlt hétfőn jó tucatnyi fiatalnak sikerült kijátszani az éberségüket és néhány órára „elfoglalnia" a szivattyúállomás egyik aknáját. Alighanem jól letolták őket, majd a lelkükre kötötték: egy ... se állat, se ember... veréb nem sok, de ezentúl annyi sem juthat be engedély nélkül az építkezés területére - különben... Még egyszer ismétlem: nem tudom -tudhatom, mit kaptak feletteseiktől annak a bizonyos rendőrkordonnak a tagjai, amennyiben viszont úgy volt, ahogy azt az imént vázolni próbáltam, akkor a „különben" után nem akármi következhetett, tekintve, hogy néhány napra rá, 1991. július 25-én a csölösztői Kormorán Szálló mellett a szivattyúállomáshoz vezető utat őrző-elzáró rendőrök, mondván, hogy nincs belépési engedélye, egy halnak is megtiltották, hogy madártávlatból megtekinthesse az erőmű felvízcsatornáját... A persona non gratává nyilvánított hal mellesleg egy 70-80 dekás tükörponty volt, „aki" egy körülbelül 2 és fél méteres farúdon függő nejlonzacskóban és hozzávetőleg másfél liter vízben himbálózva próbált átjutni a kordonon. A farúd végét tartotta és egyben a zátonyra (rendőri ellenállásra) „futott" hal „szavait" tolmácsolta: Juhász R. József, a Stúdió Erté nemzetközi alternatív művészeti társulás tagja. Főhősünk, illetve főhőseink pontosan 17 óra 15 perckor slattyogtak ki a csölösztői Kormorán Szálló melletti tavacskából (vízzel teli gödörből). Miután partot értek, a tetőtől talpig könnyűbúvár felszerelésbe öltözött Juhász R. némi (elengedhetetlenül szükséges) pátosszal a hangjában közölte az ott egybegyűltekkel: minden (dunai) halak ideiglenesen zacskózott képviselőjének (küldöttjének) információi alapján eleddig csupán két, önmagát az illetékesek közé soroló személy, Ján Čarnogurský és Václav Havel látta felülről a bősi „kiállítást", éppen ideje tehát, hogy megtekintse a legilletékesebbek (mármint a halak) egyike is. Ezután kiosztotta a jelenlévőknek a halak üzenetét (mindenki kapott egy-egy, halakat ábrázoló Stop Gabčíkovo feliratú tenyérnyi szórólapot), majd ormótlan, kacsázó, illetve „békatalpazó" léptekkel elindult a néhány száz méterre levő rendőrkordon felé, hogy, kívánsága szerint, megmutassa minden (dunai) halak küldöttjének az (akkor még száraz) felvízcsatornát. A nézők békésen, az izgalom vagy félelem legkisebb jele nélkül követték Búvár Kund modernizált vízi erőművet (alternatív) művészi eszközökkel megfúrni igyekvő utódját. A rendőrök szemmel látható zavarral, mondhatni tanácstalanul forgatták, majd kézről kézre adták a „halak üzenetét", zavaruk azonban korántsem volt akkora, hogy megfeledkeztek volna arról a bizonyos, bevezetőben említett „különben"-ről: az építkezés területére engedély nélkül senki (értsd: se állat, se ember) nem léphet be, ismételte meg egyikük határozottan többször is. Hát jó, akkor ezzel az üzenettel küldöm vissza a halat, válaszolta erre Juhász R. és lőn: minden (dunai) halak küldöttje, ahhoz képest legalábbis, hogy nem járt sikerrel és tulajdonképpen rossz hírt vitt, boldognak tűnő farkcsapásokkal, villámgyorsan tűnt_el a tavacska mélyén. Juhász R. Józsefen kívül a Stúdió Erté múlt heti, Csehszlovákia minden előadóművészét a bősi vízi erőmű elleni tiltakozásra felszólító felhívásának két másik aláírója is akcióba lépett aznap. Németh Ilona képzűművész közel háromórás munkával és 40 liter festék felhasználásával egy, több tucatnyi négyzetméter alapterületű, a vízi erőmű építési munkálatainak áldozatul esett, természetet szimbolizáló tűzfákat ábrázoló tájképet festett a felvízcsatorna Vajka melletti töltésrészének belső oldalára. Tevékenységében csupán egy ízben zavarták meg: František Lahoda, a felvízcsatornával kapcsolatos munkálatok váratlanul a helyszínre érkezett vezetője kérdezte meg tőle és a körülötte álló kelet-szlovákiai természetvédőktől, hogy vajon ki és mikor fogja eltüntetni az elkészülte után a Vissza a természetet! című festményt. A természetvédők replikaként feltett kérdéseire a főmérnök azt a rendkívüli felkészültségről és éleslátásról tanúskodó választ adta, hogy az erőmű üzembe helyezése nemhogy ártana, használni fog a természetnek, hiszen olyan vízimadarak is letelepednek a felvízcsatorna mentén, amilyenekről a környékbeliek még nem is hallottak... Mészáros Ottó, jóval kevesebb alapanyag és tér felhasználásával ugyan, de szintén festett: két ósdi, aranyozott keretek közé feszített vászonra preckelt, mérnöki eleganciájú mozdulatokkal, piros, zöld és barna festéket, majd meghasogatta a vásznakat és végül egy-egy kockacukrot ragasztott mindkettőre. Műveinek a Tájkép kockacukorral és foszló gáttal címet adta. Produkciójának kicsúcsosodásaképpen a gesztusok szintjén tanácsot adott az erőmű ügyeiben illetékeseknek: egyetlen (szintén mérnöki precizitású) lábmozdulattal szétrúgta a festmények előtt álló, minden bizonnyal az erőművet szimbolizáló kockacukorhalmot. (Értsd: inkább most „rúgják-rúgjuk szét", semhogy az üzembe helyezése után, önmagától omoljon össze...) A kockacukrokból egyébként magammal hoztam néhány darabot, eleve azzal a célzattal, hogy párat felajánlok az illetékeseknek: lévén közismert a szénhidrátok agyműködésünkre gyakorolt pozitív hatása, a szopogatásuk közben talán a felvízcsatorna feltöltésénél sokkal jobb ötletek is az eszükbe jutnak majd. És végezetül még valami: állampolgári kötelességemnek ezúton eleget téve hívom fel az építkezés területét őrző mindenkori rendőrkordon tagjainak figyelmét, hogy a Stúdió Erté javíthatatlannak tűnő képviselői alighanem bárány képében próbálják meg legközelebb kijátszani az éberségüket (felfigyeltek rá ugyanis, hogy a felvízcsatorna külső oldalán állatait terelgető juhásztól senki sem kért engedélyt). Aggodalmaim beigazolódása és a rendőri szervek (kétségkívül sikeres) közbelépése után a nyomravezetőnek (azaz nekem) járó jutalmat a következő számlaszámra (az Euroláncé) kérem átutaltatni: 837-1158-129, Podunajsko, Slovenská štátna sporiteľňa, Šamorín. KĽUKA JÓZSEF Tájkép(ek) kockacukorral és foszló gáttal... (Prikler László felvételei) MEKKORA A TŰRÉSHATÁR? (Folytatás az 1. oldalról) zók személyes nézeteitől függ, hogy mit tesznek bele, így vizsgálati csoportonként különböző lehet a fogyasztói kosár tartalma. A másik módszer viszont nem ad képet arról, hogy a kiszámított összeg tulajdonképpen mire is elég, mit lehet érte kapni. A szakszervezetek nem is fogadták el az így kiszámított összegeket, hanem a két módszer kombinációjával kapott eredményt szavazták meg. , - Végül is mennyi ez az Összeg? - Négyféle fogyasztói modell alapján próbáltuk megközelíteni. Figyelembe vettük egy-egy négytagú, csonka, (egy felnőtt és egy vagy több gyerek) család, a nyugdíjas házaspár és az egyedülálló szükségleteit. így jutottunk el a személyenkénti 1200 koronához (10 éven aluli gyerekeknél 1300 korona), plusz a háztartástól függő, 500-tól 800koronáig terjedő összeghez. - Mire lesz majd ez így elegendő? - Meg kell mondani, hogy mivel ez a kiindulási alap, tehát minden egyéb, ez alapján kiszámított juttatásnak, minimálbérnek, munkanélküli segélynek, nyugdíjnak magasabbnak kell lennie a létminimum törvény által előírt határánál, amely - elfogadása után - a szociális ráutaltság legalacsonyabb szintjét fejezi majd ki. Tehát a családoknak, vagy egyéneknek csak egy elenyésző része kerülhet a létminimum határára, gondolom leggyakrabban a sokgyermekes családok. Ha ez előfordul, akkor megvizsgáljuk a család anyagi helyzetét, és megállapítjuk, jogosultak-e további juttatásokra. Ehhez azonban két feltétel teljesítésére lesz szükség. Először is kiszámítják a család összes bevételét és azt összehasonlítják a törvény szerint a családra jutó létminimummal. Ha az összeg kisebb, akkor még egy másik feltételt is megvizsgálnak, azt, hogy tudja-e a család saját erejéből pótolni a hiányzó összeget. Általában ugyanis azt tartjuk, hogy a nyugdíjasok és a gyerekek nem tudják már, vagy még befolyásolni jövedelmüket, hiszen a gyerektől nem akarjuk elvárni, hogy magára keressen. Ez a feltétel tehát a család gazdaságilag aktív korú tagjait érinti, s azt vizsgálja, igyekeznek-e vagy nem munkával több pénzt keresni. Itt utalnék azokra, akik munkanélküliként segélyt kapnak, de a felkínált lehetőségeket egyáltalán nem akarják elfogadni. Ha tehát a családfő nem hajlandó együttműködni a munkaközvetítő hivatallal, akkor elveszti jogát a segítségre, annak ellenére is, hogy esetleg a családja a létminimum alá kerül. - De ezt végül is a gyerek sínyli meg. -Az a célunk, hogy a gyerekek ne kerüljenek abszolút hátrányos helyzetbe, tehát hogy ne éhezzenek, s számukra meg akarjuk adni a törvény biztosította létminimumot. Kérdés az, hogy ezt milyen formában tehetjük, ha a szülő nem törődik a gyerekével, mert akkor rajta keresztül ez nem megy. Keresni fogjuk az olyan szolgáltatási formákat, ahol a gyereknek közvetlenül eljuttathatjuk a segítségét, mondjuk fizetjük az óvodáskorú vagy iskolakötelesek étkeztetését, ha a családjuk a létminimum határára kerül, vagy pedig élelmiszercsomagokat kapnak. De a távolabbi jövőben számolunk a karitatív intézmények és a szerzetesrendek segítségére is. Csak arra törekedhetünk: a törvény biztosította összeg elérje célját, és segítsen a rászorulóknak. - Úgy mutatkozik, ezekből a rászorulókból egyre több lesz majd. Győzik ezt a hivatalok? - Meglátásom szerint rövid időn belül kétszeresére emelkedik majd a rászoruló családok száma és egy család anyagi helyzetének kivizsgálása bizonyára igénybe vesz majd néhány órát. Ezért a szociális ügyekkel foglalkozók létszámát meg kell majd emelni. Ezt tervezzük is, és úgy gondoljuk, akad majd jelentkező ilyen munkára a munkanélküliek és az iskolából kikerülők közül is, akik ezt közmunka formájában végeznék, kiegészítve segélyüket. Akit érdekelne a munka, a jövőben főállásban is dolgozhatna a szociális osztályokon, persze, rekvalifikáció után. - Meddig lesz érvényben a mostani létminimum és minek a hatására változik majd meg? - Ha a létfenntartási költségek tíz százalékkal emelkednek, akkor a létminimumot újra meg kell határozni. Ez azonban komplex módon értendő, tehát nemcsak az áremelkedések befolyásolják. Ha ugyanis mondjuk 15 százalékkal emelkedtek az árak, de közben felemelik a családi pótlék összegét is, akkor nem biztos, hogy a gyermekes családoknál a létfenntartási költségek megnövekedett értéke relatívan 10 százalék fölé kerül. A létminimum összege tehát, az egyes családmodellektől függően változhat, és általában negyedévenként értékelhető ki, mivel ilyen időszakonként számítják ki a statisztikusok a létfenntartási költségek változásait. (szénási) 1991. AUGUSZTUS 1. KI KAPJON TÁMOGATÁST? LADISLAV SN0PK0 A KÖNYVKULTÚRA JÖVŐJÉRŐL Eszmefuttatásokkal átszőtt cikkben - mely a Národná obroda keddi számában jelent meg - igyekszik választ adni a Szlovák Köztársaság kulturális minisztere egy, lehet, hogy bonyolult, de mindenképpen gyakorlati kérdésre: ki számíthat állami pénzjuttatásra a könyvkiadás területén. Kerülővel jut el a szerző magához a kérdésfelvetéshez. Felhívja a figyelmet arra - a puszta emberi igazságérzet számára eléggé magától értetődő tényre -, hogy 1989. november 17-ét követően elsőrendű kötelesség lett a korábban betiltott művek megjelentetése. Nemcsak elégtételt kellett szolgáltatni ezzel, hanem eleget tenni a szellemi látókör kitágításából adódó elemi követelménynek. A kulturális minisztérium két és fél millió korona összeggel járult hozzá a Charta '77 dokumentumainak, Václav Havel esszéinek, Miroslav Kusý és Milan Simečka írásainak, valamint egyéb alkotásoknak a kiadásához. A miniszter rámutat, hogy ezzel párhuzamosan már 1990 márciusában nekiláttak az állami kulturális alap megteremtésével kapcsolatos elvek lefektetésének, az idevágó elképzelések kimunkálásának. A Szlovák Nemzeti Tanács ez idén februárban jóváhagyta az ennek létrehozásáról szóló törvényt. Az alap kötött pénzforrásokat irányoz elő a könyvkiadás támogatására. Az írók és kiadók pályázat útján kérhetnek hozzájárulást, amit az erre létrehozott bizottság hagy jóvá. Erre szólít fel a július végén az írókhoz intézett felhívás. Ugyanakkor a kulturális minisztérium a nagyprivatizáció útján is (ami 1992. május 30-án zárul le) fenn akarja tartani érdekeltségét a könyvkiadásban. A részvénytársasággá alakuló kiadók részvényeinek bizonyos százalékát az állam tartaná meg, ezzel biztosítva az eredeti alkotások megjelentetését. A kulturális minisztérium - ahogy a miniszter írja - állandó kapcsolatban áll a kiadókkal. Véleménye szerint égyes kiadókban ma is túl sok pénzt emészt fel az adminisztráció. S ezt alighanem szó szerint kell érteni, nyilván nem a szerkesztői szakértelmet igénylő részlegekre gondolt. A miniszter cikkében hangsúlyozza, hogy az új koncepció kikristályosodását szolgálta a magánkiadók létrehozásának engedélyezése, ami szintén 1990 tavaszán vette kezdetét. Eddig 405 ilyen kérelemnek tettek eleget. Ekkor kezdtek kirajzolódni annak a nagyszabású elképzelésnek a körvonalai, amelynek lényege; a támogatást a művek és ne az intézmények kapják, hogy az a könyvkiadást és ne a kiadókat szolgálja. Nemes szándék. Most már csupán az a kérdés (főként a szlovákiai magyarság körében), ki dönt arról, hogy melyik „kiadói részvénytársaságba" és mennyivel száll be az állam? (sf) HATÁSOS HIRDETÉS Érdekes hirdetést pillantottam meg nemrég lakótelepünk egyik telefonfülkéjén. Négy kiskutyát kínált valaki sürgősen ajándékba. A gazdi alá is húzta, hogy nem pénzért adja a kutyusokat. Ebből könnyű kitalálni, hogy kis lakása lehet, s az ebek születését nem előzte meg „családtervezés". Ám a hirdetés eredménytelennek bizonyult. Ez abból derült ki, hogy néhány nap múlva a gazdi újabb szöveget biggyesztett ki. Ezúttal az előzőnél sokkal hatásosabbat: ,, Amennyiben nincs kinek elajándékoznom kiskutyáimat, kénytelen vagyok megfojtani őket!" Bár nincs szándékomban kutyát tartani, a hirdetés megjelenését követő napon felhívtam a feltüntetett telefonszámot. Nagy megnyugvással értesültem, hogy a kutyusok mind elkeltek. Azóta azon töprengek, vajon mi mindenre lenne még alkalmas a fentihez hasonló szövegű hirdetés? Talán még sokadik nejem „elajándékozására"is? (fülöp)