Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

1991-07-06 / 156. szám, szombat

NEVELES * PEDAGÓGUSOK - KI A SZOLGASZEREPBŐL BESZÉLGETÉS A NYELVI, IRODALMI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS PROGRAMRÓL Pedagógusaink körében az utób­bi időben állandóan visszatérő be­szédtémát jelentenek a különböző alternatív oktatási modellek. Hogy a szótól ez esetben is hosszú az út a tettig (valamelyik oktatási modell alapos áttanulmányozásáig és be­vezetéséig iskoláink valamelyiké­ben) az, sajnos, szinte természetes. Elvétve azonban akad az ellenkező­jére is példa: néhány napja tudtam meg, hogy a Komáromi járás né­hány alapiskolájában a következő tanévtől az ún. nyelvi, irodalmi és kommunikációs program bevezeté­sét tervezik. A meddő szócséplés helyett a cselekvést választó peda­gógusok indítékairól Csík Zoltárma\, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége járási választmányának alelnökével, az elgondolás egyik szülőatyjával beszélgettem. . - Alelnök úr! Mi késztette a járás pedagógusait alternatív oktatási mo­dell keresésére, illetve miért pont a nyelvi, irodalmi és kommunikációs programot választották? - Először talán arról ejtenék né­hány szót, hogy miért tartom fontos­nak a megfelelő alternatív oktatási modellek keresését, illetve beveze­tését oktatásügyünk egészébe. Köz­tudott, hogy a pedagógusok társa­dalmi presztízse az utóbbi étizedek­ben alaposan megcsappant, ami nemcsak a tanítók-tanárok munká­jának országos átlag alatt maradó anyagi megbecsülésében tükröző­dött vissza, hanem abban is, hogy szolgaszerepbe kényszerítették, csupán a különböző előírások, tan­tervek és tanmenetek szigorú betar­tására hivatott statisztákká alacso­nyították őket. Most már mindannyi­an látjuk, hogy ez nemcsak az okta­tásügy válságát hozta törvényszerű­en magával, hanem egyben a társa­dalmi változások kerékkötőjévé is vált. Tankönyveinkben a minimális -Öt éve települtél át Romániából Csehszlovákiába, azóta két alapiskolá­ban tanítottál. A pozsonypüspökíben kezdted itteni pályafutásodat, jelenleg Bakán dolgozol. A két iskolában, illet­ve az otthon szerzett tapasztalataid alapján hogyan ítéled meg az okta­tásügy, a pedagógusok helyzetét Ro­mániában, illetve nálunk? - Csalódtam. Azt hittem, ha Csehszlo­vákiában hússzor magasabb az életszín­vonal, mint Romániában, akkor az okta­tásügy is ehhez hasonló. Sajnos, majd­nem fordított a helyzet. Pontosabban: a román oktatásügy rossz, a csehszlovák még rosszabb. - Mi az, ami Romániában szervezet­tebb, mint itt? -Itt egyáltalán nem szervezték meg a pedagógusok továbbképzését. Mielőtt eljöttem, nagyon jól tudtam, mi az új a kémiában és a fizikában, e tantárgyak módszertanában, pedig onnan nehéz volt megközelíteni Magyarországot, és besze-~ rezni a magyar szakirodalmat. Innen si­mán mehetek, amikor akarok, de fogal­mam sincs, hogy öt év alatt mi változott. - Gondolom, neked személy szerint van róla fogalmad, mert érdekel. In­kább a kollégáidra utaltál... - Érdekel, és ha átmegyek Pestre, be­megyek a könyvesboltba, de csak önszor­galomból. Romániában kötelező a szak­mai továbbképzés. Az egyetem elvégzé­se után három évvel később van az úgynevezett véglegesítő vizsga, amely nagyon szigorú. Egy tanfelügyelő kijött ellenőrizni, hogyan tanítasz, milyen szem­léltető eszközöket használsz, milyeneket készítettél. Ott kizárt, amit itt látok, hogy egy modern szemléltető eszköz a sarok­ban porosodjon, ne tudd, hogyan kell használni. Az ellenőrzés után a szakmai vizsga következik, melyet ha harmadszor­ra sem teszel le, a tanári diplomád ugyan megmarad, de az állásodból kitesznek. Ez is arra ösztönöz, hogy rendszeresen készülj, dolgozz, ráadásul anyagilag is érdekelt vagy, mert ha leteszed ezt a vizsgát, emelik a fizetésed. A véglegesí­információértéket képviselő anyag­részek váltakoznak a maximális in­formációértékkel bírókkal. Ezen ugyan a közelmúltban megpróbáltak változtatni, a törzsanyag és a kiegé­szítő anyag kijelölésén kívül azon­ban végül is nem tettek egyebet. El kellett gondolkodnunk azon, mikép­pen tudnánk úgy javítani a jelenlegi helyzeten, hogy a tananyag mennyi­sége és tartalma egyaránt megvál­toztatható legyen. Hamarosan rájöt­tünk, hogy ehhez sem az objektív, sem pedig a szubjektív feltételek nincsenek megadva, ezért az a leg­kézenfekvőbb megoldás, ha valami­lyen kész modellt veszünk át. Né­hány hozzáértő pedagógus javasla­tára a nyelvi, irodalmi és kommuni­kációs programot választottuk. Azonnal felvettük a kapcsolatot a Törökbálinti Kísérleti Általános Is­kolával, melynek tanárai rendkívül segítőkészeknek bizonyultak. Az idén tavasszal tartottak egy előa­dássorozatot a program iránt érdek­lődő pedagógusoknak, akik a tanfo­lyam végén megtekintették a kísér­leti iskolát is. Ekkor derült ki egyéb­ként az is, hogy járásunk öt alapis­kolája - két komáromi, egy gútai, a nemesócsai és a madari - érdek­lődik komolyan a program bevezeté­se iránt. - Mondana valamit magáról a programról? - Természetesen: a nyelvi, iro­dalmi és kommunikációs program a Zsolnai-módszerrel azonos érték­közvetítő és képességfejlesztő program. Alkalmazása a pedagógus részéről bizonyos háttértudást felté­telez, konkrétan alapos nyelvészeti, kommunikációelméleti és irodalom­elméleti ismereteket. Miután a pe­dagógus megismerkedik a letanítan­dó tananyagokkal, meg kell ismer­kednie az ajánlott oktatási folyama­tokkal az úgynevezett algoritmusok­tő vizsga után öt évvel, aki akar, beirat­kozhat a második fokozati vizsgára. Eh­hez már publikálni kell, jártasnak kell lenni a szakirodalomban, folyóiratokat kell ol­vasni, kapcsolatot teremteni az egyetem­mel, bejárni a könyvtárba. Utána újra fizetésemeléssel jutalmaznak. A követke­ző öt évben pedig az első fokozati vizsgá­ra készülhetsz, ami tulajdonképpen egy komoly dolgozat megvédése. Az első fo­kozatot körülbelül negyvenéves korára érheti el a tanár, ami az átlagos pedagó­gusfizetéshez képest óriási emeléssel jár. - Te meddig jutottál el? - Akkor készültem a második fokozat­ra, mielőtt áttelepültem. Itt meg még a doktorátust sem honorálják, igaz, nem is lehet komolyan venni, csak egy vizsga. Romániában komoly egyéni munkát kell megvédeni. A szakmai tudást pénzzel honorálják, ezzel késztetnek arra, hogy az ember lépést tartson a fejlődéssel, képezze magát. Aki viszont nem iratkozik be a fokozati vizsgára, annak ötévenként továbbképző tanfolyamon kell részt ven­nie, amelyen feladatokat is adnak. -Gondolom, nem járt fizetéseme­léssel. - Nem, de ez nem okozott féltékenysé­get, konfliktusokat. Sokkal egészsége­sebb a légkör a romániai iskolákban, és nem olyan idealizált a klikkszellem, amit egységnek neveznek, mert mindenkinek adott a lehetőség a kiemelkedésre, és aki kiemelkedik, arra fölnéznek, követendő példa. Azért, hogy itt klikkek vannak, fertőzött a légkör, csak az igazgatókat és a pedagógusokat hibáztatják. Legalábbis a magyar sajtóban nem olvastam, hogy valakinek eszébe jutott volna, hogy ez okozat, és valójában mi az oka annak, hogy az igazgató basáskodik, klikket szervez. Én Romániában is én voltam, bizonyos keretek között tudtam alkotni, de úgy látom, ha itt megmozdulnék, kirúgná­nak, kitaszítanának maguk közül. Az itteni légkör egyáltalán nem kedvez a kreatív, saját agyát, kezét, lábát használni tudó pedagógusnak. Nincs meg a lehetőség arra, hogy a jó képességű tanár szakmai­lag kiemelkedjen, sőt ő van hátrányos kai, melyek ismerete és alkalmazá­sa feltétele a gyermekek képesség­fejlesztésének. A tanterv egyszerre határozza meg a célrendszert, a kö­vetelményrendszert és minden évfo­lyam számára külön-külön a tan­anyagot is. A célrendszerről el­mondható, hogy hierarchikusan fel­épített egységekből áll, és első he­lyen a szükségletek fejlesztése sze­repel. Utána a képességek fejleszté­se következik, melyekből hihetetle­nül sok van: több mint százat sora­koztat fel egymás után a program. Maga a tananyag tevékenységblok­kokból áll, amelyek különböző osz­tályokra és alosztályokra tagolód­nak, tehát az eddig megszokottakkal ellentétben nem ismereteket közve­tít, hanem cselekvést fogalmaz meg. Nem oszlik törzsanyagra és kiegé­szítő anyagra, az egészet kell elsa­játítania minden gyereknek, ami - fi­gyelembe véve azt, hogy a tanulók fejlettségi foka, otthonról hozott tu­dásszintje különböző - a tananyag megfelelő késleltetésével különö­sebb nehézségek nélkül megoldha­tó. A tanítási óra nem a tankönyvön alapszik, hanem a pedagógus által bevitt szakkönyveken, újságokon és az állandóan használt könyvtáron. Az órákon csoportoktatás folyik, mint a pedagógusnak minden nap előre át kell gondolnia. Az egyes tanulók tudásszintjének megállapí­tása után „testre szabott" fejlesztési módszert kell keresnie mindegyikük számára, magyarán: annyi előké­születet kell kidolgoznia minden órá­ra, amennyi az adott osztály tanulói­nak a száma. - Az oktatási minisztérium illeté­kesei hogyan reagáltak a kezdemé­nyezésükre? - Kedvezően fogadták. Fliegel úr, a minisztérium főosztályvezetője még azt is felvetette, hogy járásunk iskoláiban más programokat is beve­helyzetben, az sem adatik meg számára, hogy szakmai képzés után pénzhez jus­son. Akkor mit tehet? Igyekszik személyi fizetést szerezni, vagy túlórát vagy külön prémiumot. Tehát érdekelt abban, hogy hosszú nyelvűvé váljon. Ez töri meg az itteni pedagógusok gerincét. És most hiá­ba váltják le az igazgatókat, ha az oktatási struktúra, a régi jogi keretek nem változ­nak, legföljebb más klikkek szerveződ­nek, vagy ugyanazok simulnak - most már az új igazgatóhoz. Romániában Ceausescunak nagyon kellett tapsolni, de az igazgatónak nem volt olyan jogköre, mint itt. A prémiumot objektív kulcsok alapján osztják, mindenki pontosan tudja, mennyit kap. Akinek a diákjai valamiben kiemelkednek, valamit elérnek, száz­százötven lejnyi jutalmat kap, de erről közösen döntenek. -Mennyire gyerekközpontú a ro­mán iskolarendszer? -Egyik sem gyerekközpontú. Az is rossz, szocialista, csak vannak bizonyos pontjai, melyek jobbak, mint az itteniek. Talán valamivel közvetlenebb a gyerek­tanár viszony, mint itt. A gyerekek szem­pontjából ott jobb a felvételi rendszer. Nem tulajdonítanak olyan nagy fontossá­got a jegynek, mint itt. Az osztályzatokat év végén veszik figyelembe, amikor a há­rom legjobb tanuló oklevelet és jutalom­könyvet kap. Aki tovább akar tanulni, felvételizik. Meg se nézik a bizonyítványt, azt mondják, az amúgy is szubjektív, X faluban így osztályoznak, Y faluban úgy, egységes mércével megmérjük az összes felvételizőt, aki megfelel, bekerül az iskolába. A gimnáziumokba korábban fölvételiztetnek, utánuk következnek a szakközépiskolák, végül a szakiskolák. A gimnáziumokban általában nagy a túlje­lentkezés, de van pótfelvételi is. Nem a szín tízes az értékes tanuló, hanem az, aki valamiből kiemelkedik - a jó matemati­kus, jó fizikus, jó irodalmár, jó sportoló. -Ugyanezek a szempontok érvé­nyesek a főiskolán? -Valamikor az ötvenes években szá­mított a származás, de a hatvanas évek­től csak a tudás. Komoly írásbeli vizsgát zethetnénk. Több konkrét módszert javasolt, és nem tartom kizártnak, hogy néhány éven belül valamelyi­ket be is vezetjük az arra vállalkozó iskolákban. - Nemrégiben egy magyarorszá­gi pedagógus, történetesen vala­mennyi Magyarországon kipróbált alternatív oktatási modell avatott is­merője azt mondta, hogy megkapó ugyan ez a nálunk tapasztalható osztatlan lelkesedés a különböző oktatási modellek iránt, ó azonban, míg épek a hangszálai és tábla meg kréta van a keze ügyében, nemigen folyamodna egyikhez sem - éppen azért, mivel behatóan tanulmányoz­ta mindahányat és egyiket sem tartja csodaszernek. Ezt egy kicsit annak a margójára idéztem fel, hogy önök a szakma presztízsének növekedé­sét is várják a program bevezeté­sétől. - Az érintett pedagógusok presz­tízse szerintem feltétlenül növekedni fog, éspedig azáltal, hogy híre megy: igényes programot valósíta­nak meg az iskolájukban. Egy idő múlva nálunk is ki kell alakulnia a pedagógusok „piacának". Akkor majd a jobb, felkészültebb tanítókat­tanárokat fogják keresni az egyes iskolák és a munkájukat is jobban meg fogják fizetni. Ami a nálunk tapasztalható osztatlan lelkesedést illeti, azzal magyaráznám, hogy va­lamennyien látjuk a változtatás ége­tő szükségességét és állandóan ke­ressük a megoldást. A pedagóguso­kat, véleményem szerint, a különbö­ző alternatív oktatási modelleken az Vonzza a leginkább, hogy program­szerű gondolkodást sugallnak, melyben az oktatás mellett nagyobb teret kap a nevelés, az általunk vá­lasztott program esetében pedig a gyermekek képességeinek pontos feltérképezése és fejlesztése is. KLUKA JÓZSEF kell letenni, egyes egyetemekre szóbeliz­ni is kell - tanári, orvosi -, a végén kifüggesztik a névsort a jegyekkel, vona­lat húznak, ki fölé kerül, bejut, aki alá, nem. A pártegyetemen, a rendőrképző­ben és talán a jogon számít a származás, de a műszakin egyáltalán. Tőkés két testvére is fizikatanár, pedig az apjuk püspökhelyettes. Nem vették úgy, hogy ez a papi fertőből jött ide, nem eléggé ateista. - Mi okoz nehézséget? -Az egyetem után az ember nem kereshet állást, kinevezik. És nincsenek önálló magyar iskolák. Sőt, például a Szé­kelyföldre, ahol színtiszta magyar lakos­ság él, azzal az indokkal, hogy a diákok jól megtanuljanak románul, román nem­zetiségű románnyelv-tanárokat nevez­nek, neveztek ki. Ók lehet, hogy jóindulat­tal jöttek oda, de hamarosan megkörnyé­kezte őket a szeku, beszervezték őket, és felvilágosították őket küldetésükről. Ez ar­ról jut eszembe, hogy Balla Kálmán tollá­ból olvastam egy cikket arról, milyen ha­mar megtanulnának a gyerekek szlová­kul, ha szlovák anyanyelvű tanár tanítaná őket. Ez igaz. S bár ŠtB már nincs, de van Matica, és mindjárt más missziójuk lenne ezeknek a tanároknak. - Nálunk évtizedek óta baj van a nyelvoktatással... (lásd az orosz­nyelv-tanítást) - Ahhoz, hogy idegennyelvi közegben biztonsággal mozogj, beszélj, nagyfokú toleranciára van szükség, ami most itt hiányzik. Azért tanultam meg hamar, gond nélkül románul, mert abban a kör­nyezetben, ahol gyerekeskedtem, meg­volt a kellő tolerancia, és csak most, hogy ide kerültem, tudom nagyon értékelni. Nekem nem voltak gátlásaim. Emlék­szem, milyen kedvesen mosolyogtak nagyapám román barátai, amikor három­éves koromban románul kezdtem ga­gyogni; jöttek s kérdezték, mit csinál nagyapád. Munkát csinál nagyapád, vála­szoltam én, ők pedig megdicsértek, ami arra ösztönzött, hogy beszéljek. Nem tu­datosítottam, hogy rosszul mondom; ha rámförmedtek volna, elhallgatok, nem szólalok meg egyhamar románul. Most nem merek megszólalni szlovákul,-mert ilyen „munkát csinál nagyapád" szinten vagyok, ami miatt belém kötnek, azt hi­szik, csúfot űzök a nyelvükből. SEBŐK ÁGOTA 1991. JÚLIUS 6. •BHHHBBHHi MIT (ÉS HOGYAN) ÍRJUNK AZ „ELLENŐRZŐBE"? A szülői ház és az iskola rendszeres kapcsolattartásának eszköze a tanuló­könyvecske, melyet a hivatalos elnevezés ellenére mindannyian ellenőrzőként isme­rünk. Ha ezek a kis, látszólag semmit­mondó füzetecskék beszélni tudnának, minden bizonnyal sok örömről, de még több méregről, fájdalomról tanúskodná­nak. Egy-egy kurta sor mögött fel-felrém­lik a megkeseredett tanár, a tehetetlen szülő arca, de a különlegesen jól végzett munkáért adott-kapott dicséret melegsé­ge is. A jó tanár-diák kapcsolat lényege a kölcsönös tisztelet, illetve, sok esetben, a szeretet. Ami az iskolában történik, azért viszont a tanár a felelős és a tanulók érdekeit kell, hogy szolgálja. Ilyen légkör­ben „minden óra harc az irányításért, s az ellenőrzőbeli beírások jelentős része a harc egy-egy ütközetéről ad haditudósí­tásokat". A beírásokkal a tanár néha csatát nyert, pontosabban egy időre nyer­tesnek tűnik, az ellenőrzőben azonban rövidesen újabb bejegyzések jelennek meg. „Gábor máig sem hajlandó megta­nulni a verset." „Gyermeke nem fogad szót nevelőinek, kineveti őket, zavarja a tanítási órákat." stb. Talán az egyik leginkább aggasztó is­kolai jelenség a durva viselkedés terjedé­se. Ezt tükrözik a következő bejegyzések is: „Misi verekedett."„Jóska ma megver­te osztálytársát és megfenyegette. Kérem beszélgessenek el vele!" Ezek a be­jegyzések általában osztályonként né­hány „rossz gyerek" ellenőrzőjében kon­centrálódnak, ismétlődő, akut bajokról ta­núskodva. Mit csinálhat a szülő? Tudo­másul veszi. Néha azonban a tanárok is elvetik a sulykot: „Zs. viselkedése megint tűrhetetlen, önkényes, a társaival vereke­dik, piszkálódik, és semmi megbánást nem tanúsít a beszélgetésekkor". Mit gondolnak, vajon hány éves a „gaz­ember"? Most került iskolába. Az ellenőrzőkben tallózva, megállapít­hatjuk azt is, hogy csak akkor tűnik fel a passzivitás, ha aktív ellenállással páro­sul: „Zsolt matematika órán nem oldotta meg a feladatot, nem is próbálkozott. Dupla elégtelent kapott. Erre úgy reagált, hogy az írásbelijét szétszakította és a szemétbe dobta." „Mariann napok óta szemtelen viselkedéssel zavarja az órát, házi feladatát trehány módon készíti el." A legtöbb problémát abban látom, hogy a beírások többnyire azt tükrözik, a tanár nem keresi a passzivitás okát, s azt reméli, a szülő „oda tud hatni", hogy a gyerek aktív legyen. Egyetértek V. Binét Ágnessel, aki „az egyik legnagyobb baj"-nak tekinti, ha a tanárok elvárják, sőt szinte kötelezővé teszik, hogy a szülő otthon is tanítsa gyerekét. „Csaba helyesírása, olvasása igen gyenge. Kérem gyakoroltatni!" „Házi feladat elkészítéséért, szövegtanulásért október 1-ig a kedves szülő felel." „Az iskolában nem tanul semmit, kérem a szülőt, jobban figyeljen a gyermek tanul­mányaira!" Hogy mi a rossz abban, ha a szülők megpróbálják otthon tanítani a gyerekeiket? A módszeres tanítás ép­pen ellentéte a kívánatos és természetes szülő-gyermek eszmecserének, a benső­séges beszélgetésnek. E nélkül az egész szituációban van valami alapvetően ha­zug, így aztán mindkét félben kialakult egy „nem ezt vártam tőled" érzés. Hogy miként reagál a szülő a fenti bejegyzésekre? Egy gyakorló pedagógus véleménye: „A beírás szerintem a szülők­ben kétféle reakciót válthat ki, vagy dühös lesz a gyerekre és megbünteti (amitől a tanuló-pedagógus viszony csak rosz­szabbodhat), vagy a tanárra lesz dühös. Azt mondja magában: tehetek én róla, hogy úgy viselkedik a gyerek az órán? Lehet, hogy sértő megjegyzéseket is tesz a tanárra. A gyerek, persze, örül, hogy az anyu (apu) egy véleményen van vele". Aligha kell bizonygatni, hogy az iskola önmagában vagy éppen a család ellené­ben nem érheti et legfőbb céljait. Az ellenőrző a szülő-pedagógus kapcsolat egyik formája, s mint ilyennek, van is értelme, ha kölcsönös segítségét jelent a gyermek nevelésében. Ebben a közös vállalkozásban azonban az iskoláé a na­gyobb felelősség: az iskola kezdemé­nyezte a kapcsolattartásnak ezt a formá­ját, többnyire a tanár üzenete adja meg a szülő-pedagógus viszony alaphangját. N. CSERFALVI ILONA MIÉRT (IS) BETEG AZ OKTATÁSÜGY? ORBÁN JÁNOS PEDAGÓGUS SZERINT

Next

/
Oldalképek
Tartalom