Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

1991-07-31 / 177. szám, szerda

ÚJ szá HAZAI KÖRKÉP ESOMOSTA „SIKÉRREMÉNYEK" A TIZENEGYEDIK PARANCSOLAT Eleinte a politikusok szellemi restsége megnyilvánulásának tekintettem, hogy legkülönbözőbb fórumokon mindig a házasság intézményéhez hasonlították a föderációt. Csak a fejem csóváltam, amikor a prágai vár egyik kerthelyiségében Prokeš úr magát a televízióban produkálva folyton csak a férji-feleségi együttélést taglalta államunk sorsának megvitatása során. Pedig jeles emberek - alkotmányjogászok, miniszterek és ismert politikusok - voltak a beszélgetőpartnerei, akik nem tudtak mit kezdeni az újra és újra visszatérő példázódással. Ma már értem, miben gyökerezik az, hogy a szlovák politikusok nagy része a hitvesi viszonyt teszi meg a politikában is viszonyítási alapnak. Az államot, a két nemzet együttélését olyan laza kapcsolatnak tekintik, amilyen ideiglenesnek és esetlegesnek tartja a mai tizenévesek egy része a házasságot. „Legfeljebb elválunk" - mondják az anyakönyvvezető felé tartva. És meg is teszik az első adandó alkalomkor. Vajon mit gondolhatnak a vezető cseh politikusok szlovák kollégáiknak ilyen kijelentéseiről? Például amikor egyikük így tervez: ma még nem időszerű Szjovákia különválása, majd csak 2000-ben tesszük meg. Más politikusok haladéktalan feladatnak tartják a különválást, s olyanok is vannak, akik így ecsetelik a jövőt: „Majd 1993-94-ben szakadunkel..." Kijelentő mondatok, azt is mondhatnám, hogy kinyilatkoztatások. Miközben olvasom, a tévében látom és hallgatom a jövőnkre vonatkozó latolgatásokat, ä határidőkét, arra kell gondolnom, hogy a Szövetségi Gyűlésben nem véletlenül hiúsították meg a teljes népszavazási törvény elfogadását. Lett ugyan referendumtörvény, de úgy intézték a dolgot, hogy e jogszabály alapján ne lehessen népszavazást tartani. Amíg törvényileg nem szabályozzák a szlovák és a cseh vagyon elosztását, addig - áll a parlament határozatában - nem lehet népszavazást tartani. Ugyanis ha lehetne, esetleg hamarosan kiderülne, hogy Szlovákia lakosságának legalább 51 százaléka nem akar önálló szlovák államot. De lehet, hogy ez a részarány hatvan százalék lenne. Vagy hetven... Az emberek véleményének kikérése után feltehetően nyomban megváltozna a politikai légkör. És bizonyára megváltozna a politikai kultúra is, amelynek elengedhetetlen velejárója a Ne hazudj! parancsolat tiszteletben tartása. Egyelőre még rezzenéstelen arccal vétenek ellene. Azzal, hogy a tények kimondása helyett homályos utalásokat tesznek: Szlovákia sajátosságairól, csehek általi kiszipolyozásáról, a gáz- és kőolajvezeték aszimmetriájáról, arról, hogy a szlovákokat cseheknek hiszik Londonban. A nacionalista politikusok és újságaik féligazságokat állítanak a dél-szlovákiai helyzetről, az itteni szlovákok sanyarú állapotáról, arról, hogy

x az erőmű befejezését csak a magyarok ellenzik. És némelyek politikai kultúrájába még a kimondott hazugságok is beleférnek. Az olyan kijelentések, amelyeknek holnap már éppen az ellenkezőjét állítják. Beletartozik a tények letagadása, de az olyan állítások is, amelyekről elhangzásuk pillanatában tudja mindenki, hogy hazugságok. Állítólag vannak a világon parlamentek, amelyekben csak egyszer szabad hazudni. Másodszor már nincs rá módja senkinek, mert az igazmondási kötelezettséget semmibe vevő politikusoknak nincs több „dobásuk". Mi még nem tartunk itt. Mi még olyan népszavazási törvényt fogadunk el, hogy lehetőleg ne tegye lehetővé a népszavazást. Olyat, hogy ne következhessék be az igazság pillanata. Olyat, hogy továbbra is lehessen nagyokat mondani a nép nevében. Anélkül, hogy lehetővé tennék a valóság megismerését. Újra elolvastam Mózes kőtábláinak szövegét. Azt a parancsolatot nem találtam rajta, hogy : Ne hazudj. Évezredekkel ezelőtt talán a legtermészetesebb követelménynek tartották az igazmondást. Vagy bocsánatos bűnnek a hazudást? Ha hatalmam lenne, én mindenesetre odaírnám a parlament és az összes pártszékház falára a tizenegyedik parancsolatot: Ne hazudj! TÓTH MIHÁLY 1991. JÚLIUS 31. A BÍRSÁGOLÁS HIÁBAVALÓ? v ÁRDRÁGÍTÁSBAN KÖZÉP-SZLOVÁKIA VEZET Az elmúlt héten is járták az állami és a szövetkezeti boltokat, illetve a magánkereskedők üzleteit a Szlovákiai Kereskedelmi Felügyelőség munkatársai. Sajnos, nem feleslegesen. Fogyatékosságok egész sorát leplezték le. 144 kereskedelmi egységben 136 975,55 korona értékű áru további forgalmazását tiltották be, mivel a termékek szavatossági ideje lejárt, illetve egyéb okok miatt nem feleltek meg a minőségi követelményeknek. A vétkesek bírságolása sem maradt el: 204 esetben helyszíni bírságot fizettek az üzletvezetők és az eladók a náluk észlelt fogyatékosságok miatt. Összesen 27 110 koronájukba került a figyelmetlenségük, a tisztességtelen eladási kísérleteik. Őket a kisebb félrelépéseikért rótták meg. 97 vezetőt, illetve 128 további dolgozót a felügyeletek igazgatóinak döntése alapján bírságolnak majd meg. Az ellenőrző bevásárlások 52,8 százalékában állapítottak meg árdrágítást a felügyelőség munkatársai, és e téren Közép-Szlovákiában rekordot értek el a kereskedők: a „feláras" eladások aránya 71,53 százalékos volt. Néhány példa az árdrágításokra (ezek ugyanis híven tükrözik minden árufélénél fennállhat, hogy az eladók a kelleténél többet kérnek tőlünk): A Drogéria vállalat pezinoki 143-as boltjában a 6 koronás lakkot 13 koronáért kínálták. A losonci vendéglátóipari vállalat Tatran egységében 4.30-ért adták a 3.20 koronás nápolyit. A modrai Zlaté hrozno szövetkezeti borozóban a 73,30 korona értékű rendelésért 15.20 koronával kértek többet az ellenőröktől. A trnavai vasútállomás vendéglőjében 45,60 korona értékű áru vásárlásakor 5,90-el számoltak többet. Az sem megy ritkaságszámba, hogy az eladó nem tudja felmutatni a boltban kínált áruról a szállítólevelet. A pozsonyi Fučík utcai Hedva üzletben 11 238 korona értékű ilyen árut fedeztek fel az ellenőrök. A nyitrai Jednota 09-540 számú boltjában pedig 42 kilogramm uborkáról hiányzott a szállítólevél. D. T. (Folytatás az 1. oldalról) Az interveniális alap nem megoldás Az előző években ez idő tájt már gyakran el is felejtették az aratással kapcsolatos közvetlen teendőket, az idén azonban a munka dandárjának alig egyharmadát tudhatják maguk mögött a Galántai Mezőgazdasági Szövetkezetben, tájékoztatott Jaroslav Gál mérnök, a szövetkezet agronómusa. Ennek elsősorban a szeszélyes időjárás az oka, de nem titok az sem, hogy a jelenlegi felvásárlási nehézségekkel terhes időkben a szövetkezetben lehetőség szerint csak közvetlen raktározásra alkalmas, standard szárazság ú gabonát aratnak, megtakarítva a szárítási költségek jelentős részét. A több mint 1700 hektár kalászos gabonából 450 hektár árpa már fedél alatt van. Sajnos, a felvásárló a 6,5 tonnás hektárhozamú, kiváló minőségű sörárpából most még csak a harmadosztályút veszi át, természetesen alacsonyabb áron. A beharangozott, állami interveniális alapba történő búzafelvásárlás sem jelent megoldást a gondjaikra. Úgy tűnik, 26 százalékos sikértartalmú búzájuk kevés lesz, hiszen a követelményeknek egyedül csak a Haná búzafajta felel meg, ezt viszont csak kis területen termesztik, ráadásul az esők még ezt is károsították. Az aratásban részt vevő nyolc saját és négy vendégkombájnra még mintegy 1200 hektár búza vár. Az előzetes felmérések szerint 6 tonnás átlagos hektárhozammal számolnak. A szép hozamok ugyan jó érzéssel töltik el az aratókat, azonban a gabonapiacon uralkodó jelenlegi helyzet megkeseríti szájízüket. VISSZHANG Alig hogy megjelent lapunkban a SANO (a Csehszlovákiából Erőszakkal Elhurcoltak Asszociációja) felhívása, levelet kaptunk Eperjesről, a Szlovákiai Politikai Foglyok Konföderációjának járási titkárától. Štefan Pazdera úr azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy az alábbi pontosítással helyesbítsük a fölhívást: „A Szlovákiai Politikai Foglyok Konföderációjának Járási Bizottságát felhatalmazták az 1944-45-ben jogtalanul elhurcolt politikai foglyok nyilvántartására. A nyilvántartólapokat a Szlovák Belügyminisztérium Jogkutató Intézetével dolgozták ki, és olyan jogi státusuk van, melynek alapján kártalanítják a jogtalanul elhurcoltakat. Szükségtelen további jelentkezési lapokat küldeni a SANO-nak. A SANO 1991. VII. 23-án közzétett híre valótlan és fölösleges nyugNehéz nyereségesnek lenni Az Újbódvai Földműves-szövetkezet mindmáig Kelet-Szlovákia egyik legeredményesebb agrárgazdasága. A munkaszervezésben és a tennivalók szakszerű elvégzésében már korábban sem voltak hiányosságok, a felvásárlási árak kedvezőtlen alakulása és az értékesítési nehézségek miatt nem kevés erőfeszítésre volt szükség ahhoz, hogy 1991 első félévét nyereségesen tudják zárni. Amint azt Köteles János, a szövetkezet elnöke elmondta, a gabona értékesítésében is alighanem ők, a termelők húzzák a rövidebbet, hiszen ilyen esős időjárásban, mint a mostani, szinte lehetetlen, hogy a kenyérgabona sikértartalma elérje a 26 százalékot. A norma felemelését 23-ról 26 százalékra az elnök tudatos csalásnak, félrevezetésnek minősítette. Persze, a tényeken ez mit sem változtat, mert a felvásárlók csak a 26 százalékos sikértartalmú búza tonnájáért hajlandók 3000 koronát fizetni. Az alacsonyabb értékű búzát 2000-2500, illetve 1900 koronáért vásárolják fel. Az újbódvai határban különben eddig az 1200 hektárnyi kalászosból 400 hektárt arattak le. A terméshozamokkal elégedettek, de hogy ilyen időben a szárítás mennyivel fogja megnövelni a költségeket, azt most még nem tudják, mint ahogy azt sem, hogy a megtermett kenyér- és takarmánygabonáért mennyi pénz fog befolyni a szövetkezet kasszájába. Annyi azonban bizonyos, hogy az efsz 11 saját kombájnja és az észak-szlovákiai Smižanyból, valamint a Szepsi Mezőgazdasági Műszaki Szakközépiskolából érkezett vendégkombájnok a kedvezőtlen időjárás ellenére sem engedik kárba veszni a termést, (egri, - tszl -, -szák) talanságot kelt az idős polgárok körében. " Ennyi a levél. Megkérdeztük Knižková aszszonyt, aki Pozsonyban intézi azon állampolgárok ügyeit, akik kártérítésért folyamodtak a SANO-hoz, mi a véleménye Pazdera úr állásfoglalásáról. Knižková asszony természetesen saját szervezetének érdekeit védi, s megjegyezte, hogy a SANO díjmentesen intézi a jogtalanul elhurcolt politikai foglyok kártérítési ügyét, és tudomása szerint a Szlovákiai Politikai Foglyok Konföderációjának képviseletében Pazdera úr egyetlen olyan tárgyaláson sem vett részt, ahol az említett témáról volt szó. A SANO tevékenysége sem fölösleges, nem okoz bonyodalmakat, sőt az SZPFK nyilvántartási lapja nem jogosítja fel az érintetteket a kártérítés követelésére. Mivel közöljük mind Pazdera úr, mind Knižková asszony véleményét, az ügyet részünkről lezártnak tekintjük. -skelőtt legfeljebb a kapzsi kiskereskedők és a kisvendéglősök tartanak nyitva. Bár, ha jól meggondolom, valójában ők a legkőnyörületesebb olaszok, elvégre enni és inni adnak a hazátlan turistának. Kétségtelen, hogy mire sikerült átállítani biológiai időmet ehhez az olasz lazításos napszakhoz, már haza is utaztam. A dolog ettől persze mindvégig érdekes és igen tetszetős volt. Elvégre kinek ne szottyanna kedve egy-kétórás ebéd utáni heverészgetéshez, ha már amúgy sem képes méltányolható munkateljesítményre? Az, amit aztán késő délutántól késő estig művelnek, megér néhány gondolatot: Csak úgy mellesleg a Piazza Diaconón fél éjszaka felépítettek egy olyan színpadot, hogy még ,,Tata", azaz Novák Ferenc, a Honvéd Táncegyüttes vezetője is csettintett egyet, miközben a Convitto Paolo Diacono kertjében hűsölve a budapesti Nemzeti és Madách színházak társulata István, a király előadásának rendelkezőpróbáit néztük. Morgott is az orra alá nagyokat, hiszen Kerértyi Imre rendező a színészekkel együtt az ő legényeit és lányait is a legalább ötven fokot ontó napra állította. Novák Ferenc két táncjátékát, az Antigonét és A helység kalapácsát alig valamivel éjfél előtt kezdték. Addig is volt alkalmam látni a négy nap egyik legizgalmasabb színházi előadását a Teatro Ristoriban, ahol Italo Calvino szövegei alapján Giorgio Gallicone feldolgozásában és rendezésében mutatták be Az angyalok magányossága című ,,kozmikomédiát". A líraisággal átszőtt komikum, az emberi élet értelmének és lényegének a keresése nem elsősorban cselekményességével, hanem a mozgás és a látvány játékosságával nyűgözte le, s olykor meg is hatotta, az olaszul alig értő nézőt. Természetesnek tűnt fel, hogy az esti hét órai kezdés ezen a fesztiválon a kamarajellegű bábszínházi és prózai társulatok számára volt fenntartva. így aztán szombaton a Honvéd Táncegyüttes éjjeli bemutatkozása előtt a két műfaj közötti különös áthangolódást tett lehetővé a prágai rádió szinfonikus zenekara, akik Jana Mrázová (szoprán) és Marta Beňačková (alt) közreműködésével, Vladimír Válek vezényletével Gustáv Mahler 2. szimfóniáját adták elő. Különös koncert volt, hiszen maga a tény, hogy egy cseh zenekar a Pentagonálé kulturális fesztiválján nem Smetanát, Dvorákot vagy Marti nű

t játszik, kissé meggondolkodtatja az embert. A felemásra sikeredett muzsikálás, aztán végképp kétséget ébresztett bennem: Egyáltalán miért nem volt lehetséges, hogy egy-egy ország azt vigye Cividalé-ba, amit a legjobban tud csinálni? A koncert teljes ideje alatt behallatszott a nézőtér mögötti beszélgetés; a zajongó utcai tömeg, akik valójában már nem fértek be a mintegy ezer fős nézőtérre. A kisváros lakói élték megszokott szombat esti életüket, s aki nem kapott helyet, az a közeli kisvendéglők teraszain szórakozott. Egy ilyen körülmények között megrendezett hangversenynek két vesztese van: a zenakar és szólisták, valamint a végtelenül udvarias, olaszosan lelkes közönség. Elgondolkodtató kérdés: végül is milyen ez a sajátosan közép-európai kultúra, s ezenbelül a művészet? Hol épült és épül ebbe szervesen a nemzeti kultúra? Mitől megismételhetetlenűl ,,mitteles" Kafka, Musil, Mahler, Krúdy? És mitől lettek olyannyira európaiak ők itt a ,,mittel"-országokban? Kérdések, amelyekhez jónéhányat társított még éjfél felé Novák Ferenc népi elemekből építkező, Európában is jól ismert táncszínháza. Kérdéseket, melyekre a választ a következő részben talán sikerül megtalálnom. (Folytatjuk) DUSZA ISTVÁN EGY FESZTIVÁL FÉNYTÖRÉSÉI III. A MÁSSÁG FORMÁI Nem akartam hinni a szememnek. Délután háromkor 35 fok meleg árnyékban, legalábbis ezt mutatta egy autókat is árusító szervízvállalat épületén a digitális kijelzésű hőmérő. Némi időjárásbeli különbséget akkor éreztem, amikor az udinei Friuli Szálló légkondicionált szobájából ,,átszálltam" a gyárilag szaunásított Skodámba. Útközben Cividale felé alig láttam embereket az utcákon, pedig az alig tizenhét kilométerre lévő kisvárosig vezető út mentén szinte lehetetlen volt megállapítani, mikor ér véget Udine; mikor kezdődik S. Gottardo; hol vagyok Remanzaccoban és mikor érek végre Cividale del Friuli-ba, a fesztiválvárosba. Pedig már ismerős az útvonal, elvégre másodszor vágok neki, s mögöttem van egy éjszakai viszszaút is. Amúgy sem lehet eltévedni, ha már túljutok Udine külvárosának tucatnyi körforgalmán, s a szívembe zárt longobárd fészek előtt is sikerül kicentíznem a körforgalomból kivezető utat. Az idegen számára mindig a közlekedés szerzi a legnagyobb örömet és a legmélyebb bánatot. Márpedig az Udinéhez hasonló nagyvárosok méreteinél talán emberléptékűségük a lenyűgözőbb. Alig látni négyemeletesnél magasabb házat, a tetők az oly jól ismert vörös agyagból égetett római cserepekkel fedve. Különös, hogy az előkertekben és az udvarokon együtt nő a délszaki pálma és az alpesi fenyő. Mindez olyannyira szokatlan látványba elegyedik, hogy a magamfajta csodálkozni is elfelejt. A Keleti-Alpok lábánál amúgy sem meglepő a pálmafa és a fenyőfa alatt szombati ebédjét elfogyasztó olasz család. Utána aztán csendbe ájul a város, s aki ilyenkor útrakel, aligha olasz... ...szédült idegenek mászkálnak ilyenkor. így nem lepődhet meg senki, hogy Cividale-ban délután háromkor csak külföldiek szédelegnek a Corso Mazzini hűvös kövein. Mert azt azért a reneszánsz városépítők is tudták, hogyha két házsort egy bizonyos távolságban egymástól, kelet-nyugati irányban építenek fel, akkor legfeljebb pont délben tűz be az utcába a nap. Délelőtt tizenegykor még, s délután egykor már árnyékot vetnek a házak. Nem is szólva arról, hogy a napsugarakat mindenütt ablaktáblákkal tartják távol. A harmincöt fokos árnyékban egyetlen olaszt sem láttam. Fél négy REFLEX