Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)
1991-07-18 / 166. szám, csütörtök
7 KÜLPOLITIKA - SPORT ÚJ szól 1991. JÚLIUS 18. LONDON HÉT PLUSZ EGY Londonban tegnap befejeződött a hét legfejlettebb ipari ország - Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Olaszország, Kanada és Japán - csúcstalálkozója. Délután az állam- és kormányfők - John Major, George Bush, Francois Mitterrand, Helmut Kohl, Giulio Andreotti, Brian Mulroney és Kaifu Tosiki - a Lancaster-palotában találkoztak Mihail Gorbacsov szovjet államfővel. A londoni csúcson három dokumenCSÚCSIDŐPONT Az Egyesült Államok magas rangú személyiségére hivatkozva közölte a Reuter hírügynökség, hogy július 30-án és 31-én valósul meg Moszkvában George Bush és Mihail Gorbacsov sorrendben hatodik találkozója. Ekkor írják alá a START-szerzödést is, amelynek utolsó, még nyitott pontját illetően az egyórás, csak a tolmácsok jelenlétében lezajlott ebéden megállapodásra jutottak - legalábbis így tudta a jíéuter tegnap este. tum született, amelyek - tekintettel a hetek vezető pozíciójára és befolyásukra világ politikai és gazdasági fejlődésére - globális hatásúak. A csúcson politikai közleményt fogadtak el, amely a világ legfontosabb problémáival foglalkozik, a másik dokumentum állásfoglalás a fegyverexporttal összefüggésben, a harmadik pedig a gazdasági határozat. A londoni tárgyalások jelentős eredménye az a döntés, hogy erősíteni kell az ENSZ-et, mint olyan erőt, amely megakadályozza a konfliktusokat és szükség esetén meg is oldja azokat. A hetek üdvözölték a közép-európai országokban zajló fejlődést és elutasították azt a véleményt, miszerint fel kell függeszteni a gazdasági szankciókat Irakkal szemben. Szorgalmazták a jugoszláviai nemzetiségi konfliktusok rendezését, és kifejezésre juttatták készségüket, hogy segítséget nyújtanak a Szovjetuniónak bekapcsolódásához a nemzetközi közösségbe. Már a tárgyalások során kiszivárgott, hogy a hetek között nincs teljes egyetértés a fegyverexport vonatkozásában. Ennek ellenére meglepetést okozott, hogy nem szólítottak fel a feszültséggócokba irányuló fegyverexport betiltására, hanem csak azt ajánlották, hogy az ilyen szállítmányokat regisztrálják az ENSZ-ben. A gazdasági határozat szerint a több vezető országban megfigyelhető gazdasági visszaesés ellenére nincs világméretű gazdasági válság. A hetek kötelezték magukat, elősegítik az exportlehetőségek bővítését a közép-európai új demokráciák számára. A hetek a gazdasági dokumentumban is megismételték döntésüket: támogatást nyújtanak a tengődő szovjet gazdaságnak. Kifejezésre juttatták nyugtalanságukat, hogy milyen gyors ütemben növekednek óriási nehézségei. Ugyanakkor leszögezték, a szovjet problémák megoldása összefügg más államokkal, elsősorban Csehszlovákiával, Magyarországgal és Lengyelországgal is. Amikor tegnap délután Mihail Gorbacsov a tárgyalóasztal felé tartott, hogy a hetek elé terjessze a szovjet reformterveket, az újságíróknak a következőket mondta: „Pozíciómban kénytelen vagyok optimista lenni." Nem az optimizmust, hanem ennek éppen ellenkezőjét bizonyítja az a hír, amely tegnap a német delegáció köreiből szivárgott ki. Eszerint reggel a szovjet kormány két tagja kereste meg a német küldöttség vezetőit, és tanácsot kértek tőlük, hogyan járjanak el az adott helyzetben. A német küldöttség ezt nem hivatalosan úgy kommentálta, hogy a szovjetek a tárgyalások előtt bizonytalanok, szinte kétségbeesettek voltak. Francois Mitterrand, aki mindvégig a szovjetek támogatásának egyik szószólója volt, tegnapi sajtóértekezletén azt mondta, véleménye szerint a G 7-ből G 8-at kellene csinálni, mégpedig a Szovjetunió felvételével. Kijelentette persze, hogy erre a jelen helyzetben nincs mód, mivel a szovjet gazdaság még nem nyitott. Tehát ilyen döntés a közeljövőben nem várható, de Mitterrand szerint mindenképpen ez az az irány, amelybe tartani kell. A Reuter hírügynökség még kedden este közölte, olyan döntés született, hogy a G 7 soros elnöke minden évben találkozik a szovjet államfővel. Úgy tűnik, pillanatnyilag ez a maximum, amit a szdVjet fél elvárhat és elérhet. IDEGHÁBORÚ BRIONIBAN, IGAZI HORVÁTORSZÁGBAN (Folytatás az 1. oldalról) ni, az államelnökség önmaga tevékenységét gátolja. Az államelnökség tagjai a múlt szombaton döntöttek arról, hogy e héten kedden Brioniban találkoznak ismét, viszont az említett köztársaságok képviselői hétfőn azzal utasították el a részvételt, hogy szerintük a tanácskozásokat az ország fővárosában, Belgrádban kellene megtartani. Míg a vezető politikusok hozzájuk méltatlan dolgokról torzsalkodnak, Horvátországban folyik a vérontás. Banije térségében ismét összecsaptak a szerbek és a horvátok. Vidusevác községben a horvát nemzeti gárda egy tagja életét vesztette. Zágrábi források szerint a horvát rendőrök és gárdatagok a szerb csendőrök és az úgynevezett krajinai (szerbek lakta terület Horvátországban) milícia ellenében kényszerültek védekezésre. Kozibrod községtől nem messze a WTN brit telévíziós társaság egyik riportere megsebesült, ismeretlen tettesek tüzet nyitottak a gépkocsijára. A tegnapra virradó éjszaka a horvátországi Kelet-Szlavóniában, a Duna mentén - itt húzódik a szerb-horvát határ - a felek ismét gépfegyverekkel és aknavetőkkel támadták egymást. Az ezséki rendőrök arról számoltak be, hogy a szerbek lakta Belo Brdo faluból aknavetőkkel lőtték a vegyes lakosságú Szarvast. Ugyanezt a fegyvert vetették be Borovo Selóban is. Eszék és Vukovar környékén szinte lehetetlenné teszik a közlekedést a szerb falvak köré emelt barikádok. Megszakadt a telefonösszeköttetés is. Milan Kucan szlovén elnök levelet intézett a többi tagköztársaság vezetőihez, s ebben azt kéri, ne küldjenek több sorköteles fiatalt a jugoszláv hadseregbe, mert a jelen feltételek között Szlovénia nem tudja garantálni a hadsereg szlovén területen állomásozó katonáinak a biztonságát. Hangsúlyozta, e köztársaságban rendkívül feszült a helyzet, mivel nagyon rossz a viszony a köztársasági vezetés és a jugoszláv hadsereg között. Szerinte azért, mert a katonák sorozatosan megsértik a brioni megállapodást. Szerbia többségében albánok lakta tartományában, Koszovóban is izzanak a szenvedélyek. Az albán lakosságot felháborította a szerb parlament legutóbbi döntése, amely szerint ingyen kapnak földet azok a szerbek, akik áttelepülnek Koszovóba. Ezenkívül rendkívül előnyös feltételek között kaphatnak kölcsönt házépítésre, csupán öt százalékos kamatot kell fizetniük. Tekintettel az infláció jelenlegi mértékére, amely hozzávetőleg 100 százalékos, az ilyen pénz szinte ajándéknak számít. Az albánok felháborodása jogos. Sok olyan szerb, aki elköltözött ebből a tartományból, rendkívül magas áron adta el a földjét. És ha most visszatér oda, akkor új földet kap ajándékba. Franjo Tudjman horvát elnök ma egynapos látogatásra Bonnba utazik. A DPA hírügynökség szerint azzal a szándékkal, hogy támogatást szerezzen Horvátország függetlenségének. Tudjman találkozik Kohl kancellárral és Genscher külügyminiszterrel. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a horvát vezetőt Kohl hívta meg. Bonnban azt beszélik, a kancellár ezzel jelezni akarta, hogy szolidáris Horvátországgal. A csehszlovák védelmi minisztérium szóvivője tegnap ismételten cáfolta, hogy a hadsereg bármilyen tárgyalásokat folytatott volna Szlovénia kormányával fegyverek eladásáról. JUBILEUMh ÜNNEPSEGEK PRAGABAN A FUTBALL ÖRÖK A Csehszlovák Labdarúgó Szövetség tegnapi rendkívüli konferenciája is a 90 éves csehszlovák futball ünnepségeinek részét képezte. Václav Jíra, a szövetség elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: dicső és kevésbé dicső korszakokat élt meg a sporttág, s annak ellenére, hogy a kevésbé örömteli pillanatok vannak túlsúlyban, minden elismerést megérdemel. „A 90 év alkalmából mérleget illene készíteni, de ehelyett csak annyit mondok: a futball örök..." Lennart Johansson, az UEFA elnöke tolmácsolta az első külföldi jókívánságot, és fokozatosan csatlakoztak hozzá a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának további tagjai, a német, angol, holland, török futballdiplomaták. írásban köszöntötte a jubilánst az osztrák, belga, dán, spanyol és portugál szövetség. A sok-sok meghívott vendég közül természetesen nem hiányozhattak azok, akik a pályán írták a csehszlovák futballtörténelmet - František Plánička, Josef Bican, Ota Hemele, Andrej Kvašňák, Karol Dobiáš és mások. A rendkívüli konferencia határozata az 1992-es esztendőt a fiatalok évének jelölte meg. Feladatul adta a szövetségnek, hogy dolgozza ki az ifjúsági futball fejlesztésének modern koncepcióját, mert az ifjúsági labdarúgás az alapja a sportágnak. Amnesztiát is hirdetett a szövetség a 90. évforduló alkalmából: törlik a kevésbé súlyos fegyelemsértésért kiszabott büntetéseket. NYÁRI UNIVERSIADE SAMARANCH AZ EGYETEMISTÁKNÁL A 3. játéknappal folytatódtak a versenyek a sheffieldi nyári Universiadén. Szerdán a gyeplabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda tenisz, torna, úszás, vívás és vízilabda volt műsoron. A csehszlovák kosárlabdázónők eddig jól szerepelnek, először Thajvant, majd Svédországot győzték le. A röplabdázónők már kevésbé voltak sikeresek; simán, 0:3 arányban kikaptak a nagy esélyes Szovjetunió legjobbjaitól. Megtisztelte látogatásával az egyetemista és főiskolás sportolók világjátékát Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, aki szinte titokban érkezett Sheffieldbe. A rossz nyelvek szerint azért érkezett a NOB első embere Angliába, hogy egy évvel a barcelonai olimpia előtt „meglesse" azokat, akik ebből a rendkívül népes mezőnyből vélhetően az ötkarikás versenyeken is főszereplök lehetnek. EREDMENYEK: férfiak: úszás 400 m vegyes, Fijimoto (japán) 4:23,10, 4x200 m gyors, Szovjetunió 7:23,28, futball: - Hollandia-Algéria 0:0, Szovjetunió-Uruguay 2:2, Koreai NDK-Mexikó 1:0, vízilabda - Kanada-Csehszlovákia 10:6, Románia-Franciaország 9:8, Csehszlovákia-Ausztrália 11:10, Egyesült Államok-Románia 9:5, Olaszország-Németország 15:12, kosárlabda: - Mexikó-Hongkong 106:45, Írország-Finnország 80:73, Kanada-Magyarország 96:72, röplabda - Japán-Indonézia 3:1, Irán-Kanada 3:2, Németország-NagyBritannia 3:0. Nők: röplabda - Szovjetunió-Csehszlovákia 3:0, Japán-Spanyolország 3:0, Olaszország-Mexikó 3:0, Franciaország-Bulgária 3:0, Románia -Kanada 3:0, kosárlabda - Csehszlovákia-Thajvan 97:78, Csehszlovákia-Svédország 81:61, Szovjetunió-Mexikó 83:55, Kanada-Svédország 75:70, Kína-Németország 103:56, MagyarországÍrország 84:39, úszás - 200 m hát, Kuzmin (szovjet) 2:31,60, 200 m gyors, Kraemer (amerikai) 2:02,23. I EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK | • BARCELONÁBAN megkezdődött a vízilabda Világ Kupa, amely egyúttal elöolimpiai torna is: Magyarország - Németország 14:8, Spanyolország - Ausztrália 11:9, USA - Szovjetunió 8:8, Jugoszlávia - Románia 11:5. • AUGUSZTUS 8 ÉS 15 KÖZÖTT rendezik a 35. szlovákiai kerékpáros körversenyt. Eddig nyolc válogatott jelezte részvételét (Hollandia, Németország, Bulgária, Görögország, Magyarország, a Szovjetunió, Lengyelország, Jugoszlávia). A szervezők számolnak még Izrael és Albánia részvételével. A csehszlovák csapatot az országos bajnokság után jelölik ki. A körverseny győztesére egy Favorit személygépkocsi vár, s ezenkívül az összdíjazás 150 ezer korona. • TEGNAP TÖBB labdarúgó Intertotó Kupa-mérkőzést játszottak - 2. csoport: Lyngby - Norrköping 3:1, 4. csoport: B. Bystrica - Silkeborg 2:0 (0:0), Hammarby - Cottbus 3:0, 5. csoport: Cheb - BK Koppenhága 0:2 (0:1), 10. csoport: Saarbrücken - Drebro 1:2. A B. Bystrica Cottbusban akár 1:0-ra is kikaphat, akkor is csoportelső. 2:0-nál már a Silkeborg - több adott góllal. A HAT VÁLOGATOTT részvételével nemzetközi junior férfi röplabdatorna zajlik Perbetén. Az első nap eredményei: Olaszország - Lengyelország 3:0, Csehszlovákia B - Görögország 1:3, Lengyelország - Csehszlovákia B 1:3, Olaszország - Görögország 3:1, Csehszlovákia A - Magyarország 3:0. • BUDAPESTEN megkezdődött Magyarország úszóbajnoksága. Az első versenynap legjobb eredményét Egerszegi Krisztina érte el a 400 méteres vegyesúszásban, fél másodpercet javított saját országos csúcsán. Nagy csatát hozott a száz méteres férfi mellúszás, de a győztes Rózsa Norbert 88 századmásodperccel elmaradt a világcsúcstól. Bajnokok - férfiak, 200 m gyors: Kalaus 1:54,25,100 m mell: Rózsa 1:02,33, 2. Güttler 1:02,66. Nők, 100 m gyors: Újhelyi 59,14, 400 m vegyes: Egerszegi 4:14,25 - országos csúcs, 4x200 m gyorsváltó: Bp. Spartacus 8:43,83 perc. • CSAK DUŠAN PALATÍNUS (74 kg) győzött a csehszlovák versenyzők közül a tegnap Prievidzán megkezdődött junior szabadfogású birkózó-világbajnokság első napján, az osztrák Dravits ellen bizonyult jobbnak. A többiek kikaptak. LENDL BUDAPESTRE Taróczy Balázstól sokan és sokszor számon kérték már, miért nem tesz valamit a magyar teniszért. Az egykori wimbledoni bajnok most előlépett az árnyékból és alapos szenzációt okozott egy bejelentéssel: novemberben Budapestre hozza a világ jelenlegi harmadik számú játékosát, Ivan Lendít és a nemrég még a legjobb tíz között szereplő Goran Ivanisevicset. A két világnagyság bemutatót tart a Budapest Sportcsarnokban. A november 6-i műsor parádésnak ígérkezik, Lendl és Ivanisevics két nyert szettig tartó csatája csak hab lesz a tortán. Az elómúsorban további rangos teniszmúvészek lépnek fel: a női egyest például Natalja Zvereva és Temesvári Ándrea játssza. S a két egyes mérkőzés között a tenisz tegnapjának sztárjaié lesz a pálya. Biztos résztvevő Hie Nastase, a sportág egykori bohóca, valamint Boris Becker menedzsere, Ion Tiriac. A bemutató létrejöttének az az alapgondolata, hogy a Budapestre ellátogató sportemberek példái bizonyították: Kelet-Európából elszántsággal, tehetséggel és szorgalommal a világ legjobbjai közé lehet kerülni nem csupán a teniszben, hanem az élet minden területén. (jj) GYŐZÖTT A VÍRUS Túl van a felén a 78. Tour de France kerékpárverseny mezőnye. Egyelőre beigazolódni látszik a papírforma, hiszen az élen az amerikai Greg Lemond, a háromszoros győztes áll. A legnevesebb profi kerékpárosversenyt eddig két esemény rázta meg. Az első, a dán Ralf Sörensen bukása volt a 4. szakaszban, aki kulcscsontját törve volt kénytelen elbúcsúzni a küzdelmektől, valamint az összetettbeni első helyétől. A második, a 11. szakasz előtt történt, amikor is a holland PDM csapat szóvivője bejelentette: „Csapatunk kiszáll a további versengésből". Hogy miért? A PDM öt sportembere már a körverseny hétfői, 10. szakasza közben feladta a versenyt. Kedd reggelre maradtak négyen, köztük Erik Breukink, aki a 10. szakaszt követően az összetett értékelésben a harmadikként várta a folytatást. A rajt előtt értesítették a rendezőket: a teljes PDM-gárda ágynak dőlt. Breukink hétfőn is már csak a fogát összeszorítva tudott végighajtani a távon. Amikor leszállt a nyeregből, orvos vizsgálta meg. Magas láza volt, ami keddre sem csökkent. A Tour de France orvosi stábjának vezetője, dr. Gerard Porte szerint valamiféle vírus támadhatta meg a sportolókat. Egyesek doppingról suttognak .. (sr) -Mit bámulnak, nem láttak még mezcserét? A igazán jó vezetőt arról isr\Z. merik meg, hogy a gondokra, problémákra mindig van tippje, javaslata, ha kész megoldással nem is tud szolgálni. A kiút közös keresése előbb vagy utóbb meghozhatja a megoldást. A mai nyomasztó gazdasági helyzetben ezért (is) jó olvasni-hallani, hogy a sport helyzete, jövője iránt az emberekben megvan a segítés, a jobbítás szándéka. - A sporteseményeket kössük össze amerikai jellegű show-műsorokkal. A krimi, a kabaré, a meztelen popsik jó kikapcsolódást biztosítanak az embereknek - olvasom az egyik közéleti személyiségünkkel készített interjúban, amelyből egyértelműen kiérzik a jó szándékú segítés vágya. Mélyen igazat kell adnom ennek a véleménynek. Mai napig is élmény marad számomra a New Orleansban látott amerikai futball döntője, a Super Bowl, az amerikaiak szent tehene, amelyet egyórás káprázatos show-műsor előzött meg. A csillagászati költségvetést a szponzorok állták, azonban az amatőr együttesek zöme ingyen vállalta a fellépést, csupán a saját reklámja miatt, de egy ,,hétköznapi" NBA-kosármeccsszünetében is világszínvonalú produkciót mutattak be Houstonban az egyik gimnázium csinos fiatal hölgyei. Nyilván heteket, hónapokat gyakoroltak az ötperces(l) ízig-vérig profi produkcióért. S fizetség helyett megelégedtek azzal, hogy a hangosbemondón iskolájuk nevét megemlítették. MEZTELEN POPSIK A körítés fontos tényező, ezt Amerikában nem csak a sportvezetők tudják. A néző kellemesebben érzi magát, ha a szünetben üdítő revúműsort lát, vetélkedők színesítik-tarkítják a programot. A szakemberek felmérése szerint ez a nézettség, mintegy 5-10 százalékos emelkedéséhez vezet. S miután az amerikai polgárnak olykor egy-másfél órát kell a mérkőzésre utaznia, ha szórakozni akar, bizony meg kell találni a módját a közönségcsalogatásnak. Ez a piacgazdaság velejárója. A sport égető problémáit, a költségvetés, a szponzorálás, a szűkös létesítmények kérdését, persze, ez nem oldja meg, de közelebb vihet a megoldáshoz. Az igazsághoz tartozik, hogy mégsem a körítés, hanem maga a produkció, jelen esetben a kosármeccs, illetve a Super Bowl volt az igazi attrakció, amit Világszínvonalon mutattak be a csapatok. De a körítés is fontos! Lehet, hogy a krimi, a kabaré említése, a női bájak alig kendózése sokakban rosszallást, netán visszatetszést vált ki, de ha ezzel a sportot (is) segítjük, s közérzetünket javítjuk - hát rajta!... Emberileg motivált, hogy gondterhelt világunkban szívesebben nézzük a meztelen női popsikat, mint a parlamenti üléseket, mert felüdülést, kikapcsolódást nyújtanak, s a látvány bűvöletében hajlandók vagyunk megfeledkezni arról, hogy lassan már a saját hátsó fertályunkat sem takarja semmi... MÓRA LÁSZLÓ