Új Szó, 1991. június (44. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-25 / 147. szám, kedd

1991. JÚNIUS 25. ÚJ SZÓI MOZAIKl 6 KÚTFŐ ALBERT CAMUS: SZISZUPHOSZ MÍTOSZA „Csak egyetlen igazán komoly filozófiai kérdés van: az öngyilkosság. Ha meg tudjuk ítélni, hogy érdemes-e leélni az életet, akkor választ is adtunk a filozófia alapkérdésére. Hogy aztán a világ háromdimenzióse, hogy a. szellemnek kilenc vagy tizenkét kategóriája van-e, másodlagos: Az már csak játék, előbb válaszolni kell." A híres, már-már legendás esszé legendás kezdő mondatai végre eljutottak hozzánk, magyar olvasókhoz is. Éppen negyvennyolc esztendőt kellett rá várni, 1942-ben jelent meg ugyanis franciául, fogantatása óta tehát pontosan egy félévszázad telt el. Mi volt e késedelem oka? Hiszen a vele egyidőben íródott Közöny már negyvennyolcban megjelent, s ötvenhat után sorra jelennek meg mifelénk is a híres Camus-regények (Pestis, A bukás) és drámák (Caligula, Az igazak, Ostromállapot), ám az esszék, Camus legtesthezállóbb műfaja, csak most jelentek meg (igaz, A lázadó ember, a másik legendás Camus-tanulmány, máig hiánycikk). Nos, ma már aligha van értelme arról értekezni, miért volt „fekete bárány" épp a Sziszüphosz mítosza, ma már inkább az lehet érdekes: miért időszerű ma is, időszerű (s időtálló)-e, ezért jelentette-e meg a Magvető Kiadó nevezetes Világkönyvtár sorozatában (amelyben egyébként, mindmáig csupán széppróza jelent meg három és fél évtizeden át, az első tanulmánykötet e sorozatban épp e Camus-gyűjtemény), avagy csak a szokás juttatta-e végül is hozzánk, hogy úgy illendő, minden híres írás megjelenjen előbb vagy utóbb. „Az embert leginkább az teszi emberré, amit elhallgat, s nem az, amit kimond. Én is sok dolgot fogok elhallgatni. De szilárdan hiszem, hogy akik az egyénről ítélkeztek, sokkal kevesebb tapasztalatra alapozták ítéletüket, mint mi" — olvassuk Az abszurd ember című tanulmány A hódítás- fejezetében, s ugyanitt találjuk még az alábbi jellegzetes Camus-mazsolákat: „Csak egyetlen hasznos cselekvés van, ha újjáteremthetnénk az embert és a földet... A hódítók gyakran beszélnek »legyőzésről«. De ezen mindig azt értik, hogy önmagukat »győzik le«... Nincs olyan ember, aki ne érezte volna olykor istennek magát." Nos, szűk terjedelmünk nem teszi lehetővé, hogy kommentáljuk e sorokat.. De minek is kommentálnánk, mikor önmagukért beszélnek. S azt mondják, hogy manapság, a második évezred utolsó évtizedében, ha lehet, még aktuálisabbak Camus gondolatai, mint ötven évvel ezelőtt. Nem volt hát hiábavaló dolog ma jelentetni meg e tanulmányt, hiszen az Abszurd gondolatmenet, Az abszurd ember, Az abszurd alkotás (az egyes tanulmányok címei) ugyanúgy időszerűek ma is, mint a címadó Sziszüphosz mítoszának gondolatmenete, valamint a függelékként közölt esszé (A remény és az abszurd Franz Kafka életművében). Más kérdés, hogy a gyűjteményben közölt többi esszé is ennyire időtálló-e, úgymint a Színe és visszája, a Nász, A nyár, a Levelek egy német baráthoz, a Gondolatok a halálbüntetésről, a Stockholmi beszédek és az Irodalmi esszék, bírálatoké Bizonyos, hogy ezek között is akadnak pompás írások, mégis jobb lett volna, ha némelyikük kihagyásával inkább a már hiányolt Lázadó embernek találtak volna helyet. Ezen, persze, megintcsak hiábavalósopánkodni, ízlelgessük inkább még egy-két percig Az abszurd alkotás című esszét. Nevezetesen a Filozófia és regény című fejezetet: „Művészetet, csakis művészetet — idézi például Nitzschét—, arra való a művészet, hogy ne haljunk bele az igazságba"... „Ebben az univerzumban a műalkotás az egyetlen esély arra, hogy megőrizze (mármint az ember — Cs.L.) öntudatát és rögzítse kalandjait" — teszi hozzá Camus s ugyanúgy egyet kell vele értenünk (nekünk, ezredfordulós kortársaknak) , mint a továbbiakkal: „A műalkotás abból születik, hogy az értelem lemond a konkrét végiggondolásáról. A műalkotás a testiség diadala... A művészi kifejezés ott kezdődik, ahoľ a gondolkodás véget ér". A testiség diadala, ha igaz, a Donjuanizmus. Erről egy külön fejezet szól, alkalmasint a Sziszüphosz legizgalmasabb fejezete. S mennyire jellemző, hogy e fejezet Az abszurd ember című esszében találtatik. Igen, Don Juan, Camus szerint az abszurd ember. S az abszurd az egész mítosz alapszava. Az abszurd és az öngyilkosság, abszurd falak, az abszurd szabadság — olvassuk egyre-másra s még ahol a fogalom nem is fordul elő (a filozófiai öngyilkosság, a holnap nélküli alkotás), ott is érezzük mindent elsöprő jelenlétét. S itt a Sziszüphosz s általában az egzisztencializmus nem múló divatjának a rejtélye. Hiszen manapság, a neosztálinizmus negyven-ötven, a fasizmus-sztálinizmus hetvenvalahány esztendeje után ki ne tudná, mennyire igaza volt Camus-nek, Sartre-nek, az egzisztencialistáknak, akik e horrorok néhány esztendeje után világosan látták korunk abszurditását, s hogy méginkább mennyire igaza volt az őket is megelőző Kafkának s a százötven évvel ezelőtt élt Kierkegaardnak, hogy ennyire előre megérezték mindazt, ami később bekövetkezett. „Otthagyom Szíszüphoszt a hegy lábánál!... A kő minden egyes darabja, a sötétlő hegy minden egyes ércszilánkja külön kis világ számára. A csúcsokért vívott küzdelem maga is betöltheti az ember szívét. Boldognak kell elképzelnünk Szíszüphoszt. " MÁSOK ÍRTÁK HATASKOR Adjatok hatáskört, és én kimozdítom helyéből a Földet! Lépten-nyomon ezt hangoztatják mostanában a politikusok. A hatásköri huzavona nyomja rá manapság bélyegét mind a föderáció és a köztársaságok, mind pedig a két köztársaság közötti viszonyra, de a minisztériumok és a pártok közötti viszonyra is. Ez a kérdés foglalkoztatja manapság a törvényhozókat, az intézményeket és az egyes embereket. A hatalom csúcsán működő politikus az identitásért, az qqazonosságért, az ésszerűségért és egyéb nélkülözhetetlen működési kellékekért küzd, teljesen Jent" pedig azért harcol a házastárs, hogy minél nagyobb mértékben részesüljön a háztartási költségvetésből. Azonban mindkét szinten van a küzdelemnek egy közös vonása: az érintettek láthatóan szenvednek a hatáskör hiánya miatt. így övön aluli ütések is elcsattannak. Mindössze az a különbség, hogy a „nagypolitikában" a nép, a nemzet érdekeivel érvelnek, alapszinten pedig például arra hivatkoznak, hogy miért halaszthatatlan a sodrófa megvásárlása. Egyesek a szövetségi kormányt legfeljebb módszertani központként szeretnék értelmezni. Mások azonban vezéri főhadiszállást igyekeznek belőle csinálni. Azonban — mint minden eldöntetlen csatában — itt is az a helyzet, hogy nem egészen világos, hol vannak a csapatok hadműveleti határai. Az illetékességi törvény, amelyet különböző jelzőkkel illetnek (pl. kozmetikázó, homályos, drasztikus stb.) egyáltalán nem járult hozzá a hatáskörök tisztázásához. Érdemes szemügyre venni, hogy mennyi vitát váltott ki pl. a hulladékok kezeléséről szóló törvény, amióta elfogadták. Pedig a környezet védelmére fogalmazták meg, illetve azért, hogy egyik köztársaság se váljék a másik rovására szemétteleppé. Ez csak egy példa a sok közül. Az ilyen vitáknak és a „fokozott hatásköri éberségnek" az lett az eredménye, hogy hallatlanul lelassult a törvényhozási folyamat. Ennek közvetlen következménye, hogy továbbra is hatályban maradtak a régi, ma már használhatatlan előírások. Minden mellékessé vált a hatásköri viták elhúzódása miatt. A gazdasági törvények kidolgozása éppúgy, mint pl. a közbiztonsági helyzet javítását szolgáló jogszabályoké. A televízióban a szövetségi belügyminiszter nemrég arra panaszkodott, hogy a rendőrségről szóló törvény kidolgozása legalább fél évnyit késik. Pedig valamennyien tudjuk, hogy mi a helyzet a biztonság terén. Hogy egyáltalán nem csak „nemzeti" gyökerei vannak e problémának, azt az is jól mutatja, hogy a Cseh Köztársaságon belül is elkeseredett hatásköri küzdelem folyik akörül, a lakáspolitikában a gazdasági, a pénzügy-, netán a belügyminisztériumnak legyen-e nagyobb szava. Ma már nyilvánvaló, hogy a hatáskörért folyó küzdelem: hatalomért folyó küzdelem. Az eredeti célt, az ügyek ésszerű intézésére való törekvést, mindenki szem elől tévesztette. A nagy szavak azonnal elveszítik csillogásukat, mihelyt kiderül, hogy egyéni érdekekről van szó. Ha egy diplomata valakit az „inkompetens" szóval illet, akkor voltaképpen azt juttatja kifejezésre, hogy az illetőt tökfilkónak tekinti. Az a szó, hogy „kompetens" (illetékes) nemcsak azt jelenti, hogy „feljogosított és hivatott", hanem azt is, hogy „alkalmas". Márpedig nálunk azt tapasztaljuk mostanában, mintha a hatáskör növekedésével a hatáskört gyakorlók bölcsessége is növekedne. Kevesen gondolnak a felelősségtudat párhuzamos növelésére. Ehhez nemcsak a hatáskört gyakorlók „elkényeztetettsége" járul hozzá, hanem a pártoskodás is. Aminek az a lényege, hogy pártszempontokból kiindulva azt is elnézik, ha valaki emberi szempontból kimondottan csődöt mondott. Olyan helyzetben a szakszerűség követelménye nem érvényesülhet túlságosan, ha a személyre szóló bírálatot egy mozgalom egésze elleni támadásnak tekintik. Az illetékességet egyesek elsősorban pártszempontból ítélik meg, és ez nagyon káros gyakorlat. Hospodárske noviny, 1991 /1

15 ÚTKERESÉS - EURÓPÁBAN Európa nyugati részében a 2. világháború befejezése óta abból indulnak ki a társadalmak, hogy megfelelő politikai és gazdasági feltételeket kell teremteni a korszerűen működő civilizáció számára. És az eredmény? Körülbelül másfél év múlva létrejön a .tizenkettek" továbbfejlesztett közös piaca. Ami azt jelenti, hogy megvalósul a munkaerő, az áru, a szolgáltatások és a tőke teljesen szabad áramlása. Az Európai Közösségben így a gyakorlatban is érvényesül az egységes állam több ismérve. Nem volt teljesen egyenes az ide vezető út. Sőt, számos buktatót kellett leküzdeni. Középés Kelet-Európa országait biztonságosan „megvédte" a vasfüggöny az integrációs folyamatoktól. Ennek á következménye, hogy napjainkban oly nagy nehézségeket kell leküzdenünk a korszerű Európához való csatlakozás során. A posztkommunista társadalmakat mély szakadék választja el az Európai Közösségektől. Noha nem akarjuk készpénznek venni a francia államfőnek a közelmúltban tett nyilatkozatát, amely szerint évtizedek is elmúlnak, amíg az egykori szovjet tömb országai beléphetnek az Európai Közösségekbe, tudjuk, hogy e vonatkozásban nem lehetnek túlságosan merész illúzióink. Mindenképpen figyelemre méltóak Mitterrand elnöknek az európai konföderációról megfogalmazott gondolatai, amelyekről széles körű vita bontakozott ki a múlt héten Prágában. A francia elnök még 1989-ben terjesztette elképzeléseit a világ elé. Akkor még készünkről is nagy volt a lelkesedés, szilárd az eltökéltség. Ma már reálisabban látjuk a dolgokat, jobban ismerjük, mivel számolhatunk. Ma már nyilvánvaló, hogy de Gaulle eszméinek életre keltéséről van szó. Ezeknek az a lényege, hogy Európán az Atlanti-óceántól az Uraiig terjedő térséget kell érteni. A franciák tehát a Szovjetunióval is számolnak, de kizárják az Egyesült Államokat. Viszont tény, hogy az amerikaiak nélkül Európa még nagyon hosszú ideig nem boldogul. Ezt a tényt egyébként a prágai viták során is Kifejezésre juttatták. A találkozón sok szép szó elhangzott, a megállapítások azonban túlságosan általánosak voltak. Arról győződhettünk meg, hogy az európai konföderáció kérdéseivel foglalkozó államférfiak gyakran eléggé homályosan fogalmaztak. Viszont az is igaz, hogy e tárgykörben ez volt az első találkozó. Tehát: várjuk az útkeresés további fejleményeit. Svobodné slovo, 1991/141 PÉLDÁUL SVÁJC • •• A májusban tartott hetedik svájci néptánctábor — amelyet Sebők Géza és Sebők Varga Mária rendezett — vendége volt Ódor László, Magyarország svájci nagykövete is. Einsiedelben, a tábor színhelyén kértük fel egy beszélgetésre. • Mennyi munkája van a nagykövetnek egy rendkívül nyugodtnak, rendezettnek látszó országban, mint például Svájc is? — Ez az ország valóban kiegyensúlyozott, éppen ezért van rengeteg dolgom. A nyugodtságot, a stabilitást lehet, kell „haza vinnem". Az 1956 óta itt élők túlságosan kimértnek, színtelennek érzik az itteni emberek életét, az élethez való viszonyulásukból a demokráciát építő Magyarország rengeteget tanulhat. Azonban Magyarországból nem lehet egy második Svájcot csinálni, a hazai demokráciának más alapjai vannak. Svájc megőrizte hármas építkezését — megvan az egy településhez tartozó emberek közössége; a kanton, amely a települések összessége és az állam, az ún. Bund, ami eleve szövetséget jelent. Magyarország egységét szétverték. Trianonnal kezdődött 1920ban, amikor nagyon vigyáztak arra, nehogy az összetartó erők egységesek maradjanak. 1947-1948 után pedig Magyarországon belül is úgy vonták meg a megyei határokat, hogy zavaró egységek szülessenek. Sikerült a magyar demokratikus államrend belső építkezését szétrombolni. Felmutatjuk a svájci példát és megpróbáljuk hazavinni. • Hogyan fogadják Magyarországon ezt a mintát? — Kétféleképpen. Többségük túlzott hódolattal, leborulva, holott ha leborulunk, nem látjuk, amit látnunk kellene. A többiek nevetséges pökhendiséggel — ők rendszerint a régit akarják folytatni. Hét hónapja dolgozom itt, azóta az otthoni józan társadalomszemléletet és társadalomépítkezést fogadom el, ugyanez vonatkozik az Európával épülő kapcsolatunkra. Az emberek fejvesztetten rohannának Európába — csak az anyagi javakat nézik, hiányzik belőlük az a mérlegelő, józan szemlélet, ami a svájciaknál megvan. Az itteni társadalom abszolút letisztult, abszolút geometrikus — ezt kell beoltani a magyar társadalomba is. • Miként tekintenek a svájciak Magyarországra? — Az úgynevezett ötvenhatosok óriási tekintélyt szereztek hazánknak. Az októberi forradalom után rengeteg fiatal ember került Svájcba, akik közül sokan főiskolát végeztek, és a politikát kivéve a társadalom minden területén jelen vannak, minden szinten kiépítették kapcsolataikat. Bárhol megjelenek, legyen az a Bundes Haus vagy egy bank vezérigazgatója, jóleső érzéssel mondom, hogy magyar vagyok. — A tősgyökeres svájciak nem tartoznak azok közé a nyugat-európai polgárok közé, akik megbocsájtóan örültek a gulyáskommunizmusnak. Nagyon mereven elutasították, ami a volt vasfüggöny mögött történt. Hogy ez mit jelentett a politikában? Svájcnak hét minisztere van, az elmúlt negyven évben — tehát a múlt nyárig — egyetlen egy járt Budapesten. Leszállt a repülőtéren, ott tárgyalt és ment tovább. Augusztus óta hárman voltak Magyarországon és további két miniszter bejelentette látogatását. Eddig ridegen elzárkóztak attól, ami kommunizmusnak nevezhető, és amilyen bizalmatlanok voltak irányunkban a szabad választásokig, olyan bizalommal vannak most. Nekem az a felelősségem, hogy ne játsszam el ezt a bizalmat. • Svájc soknemzetiségű állam, ahol régen megoldották a kisebbségi kérdést. Foglalkoznak a kelet-közép-európai államok nemzetiségi problémáival? — Ők ebben a tekintetben tökéletesen kialakították a maguk rendszerét. Nem a nemzetet, nem a nyelvet vették alapul, hanem a kantonokat. A kantonok döntötték el, milyen nyelvi állapot van, és aki odaköltözött, annak el kellett fogadnia a nyelvi status quot. Éppen azért, mert sajátosan rendezték ezt a kérdést, nem értik a nemzetiségi problémákat. Az erdélyiek gyakran panaszkodnak, félnek hazamenni, mert lefényképezték őket egy tüntetésen, vagy megrongáltak egy securitate-autót — erre a svájciak azt mondják, ezért pénzbüntetés jár. Nagyon nehezen élik bele magukat azokba a viszonyokba, amelyekben a Kárpát-medence népei élnek. Nem szívesen foglalkoznak bilaterális kérdésekkel, őket a közös ügyek érdeklik, a multilaterális elvi szint, mert ebben ők élő példa. Azt vallják, elveket kell kidolgozni, és az elvekhez csatlakozó országokat aszerint kell megítélni és arra kell kényszeríteni, hogy emberjogi kérdésekben a helsinki folyamatnak megfelelően járjanak el. • Milyen kapcsolatot alakítottak ki Csehszlovákia svájci nagykövetével? — Jó viszonyban vagyunk. Úgy gondolom, közösen kell rendezni dolgainkat, nem szabad versenyhelyzetetteremteni. Nem szabad az elé a világ elé tárni problémáinkat, amely már rendezte az egymás közti kapcsolatokat, a franciák normankérdésére, a spanyolok baszk-kérdésére gondolok —, hogy jó vagy nem jó státusban, ez más kérdés. Sokszor tapasztalom, hogy egyesek sok energiát és pénzt pazarolnak pocskondiázásunkra, ezzel szemben én vigyázok arra, hogy ne sértsek meg senkit. Nagyon fontos, hogy érződjék, nem akarjuk egymásnak ugrasztani a népeket. Vigyáznunk kell arra is, hogy az egész régió egyszerre fejlődjön, egységben maradjon. Ha Magyarország gyorsabb ütemben alakul a Nyugathoz, gazdasága hirtelen föllendül, óhatatlanul törésvonalak és feszültségzónák keletkeznek. Egyrészt, mert ez természetes folyamat (ha egy rész kiválik), másrészt körbeölel minket egy sáv, a magyarok sávja, amit mi nem akarunk elveszíteni Európából. Ha Magyarország európaizálódik, tragikus lenne, ha a csehszlovákiai vagy a romániai magyarok kimaradnának ebből afolyamatból. • Svájcban rendezett a társadalmi és szociális helyzet. KeletKözép-Európa példát vehetne róla ebben a kérdésben is. — Nem véletlen, hogy Svájc az elsők között segített az „agyátépítésben", de ők is azt hangsúlyozzák, hogy százszázalékos átvételről szó sem lehet. Ha a magyar temperamentum svájciasul, abból nem lesz svájci, de a svájciasulás nyilván hasznára válik. • Mit adhat cserébe Magyarország? — A svájci embert én kisvárosi embernek tartom, tele bizalmatlansággal, az anyagi biztonság megszerzésénekvágyával. Amit a mi régiónkból hozhatunk nekik, az a színes élet. Az értelmiségük nagyon vágyik az értelmiségi örömökre, a művészeti élményekre. Nemrég Soloturnban vendégszerepelt egy magyarországi vonósegyüttes. A műsor végeztével a kanton kormányzója beszédet mondott, melyben kiemelte, hogy az európai házban majd rendbehoznak nekünk egy szobát. Megköszöntem a jóindulatukat, de elmondtam, hogy majd mi felépítjük a szobánkat, sőt az ő szobájukat is kifestjük — emberi, művészi élményekkel. Azt hittem, megsértődnek, a legnagyobb meglepetésemre kitörő lelkesedéssel fogadták az ajánlatomat. Akkor döbbentem rá, mennyire igénylik a pragmatikus nép a művészi élményeket, melyekben nekünk, anyagilag, sorsunkban nyomorodott népeknek része van. Svájcban annyira elfeledkeztek az emberi örömökről, hogy a művészet szinte elhalt. Ezt adhatjuk mi, kelet-közép-európaiak cserébe. GRENDEL ÁGQTA